ACTA LINGUISTICA LITHUANICA

X L V I (2 0 0 2), 2 2 3 – 2 4 8

P E R S O N A L I A

JURIJUS STEPANOV AKADEMIKUS ÉS A LITVÁN NYELV

Jurijus Stepanovas, az Orosz Tudományos Akadémia rendes tagja, professzor, habilitált doktor, akinek tudományos munkásságában a köznyelvészettől, a szemiotikától, a kultúrától és az indoeurópai nyelvészettől a romanisztikáig és a baltisztikáig terjedő területekről származó nagy terjedelmű könyveket és rövidebb tanulmányokat egyaránt találunk, napjaink moszkvai (pontosabban talán úgy mondhatnánk: orosz) nyelvészeti iskolájának egyik legjelentősebb képviselője. Kiválóan ismeri e iskola XIX. és XX. században meghonosodott hagyományait, amelyeket megteremtőik, a híres orosz filológusok alakítottak ki; maga is több évtizede termékenyen fejleszti és újítja meg ezeket, nem kivéve közülük a számunkra különösen kedves, Filipp Fortunatov korától máig töretlen hagyományt sem, amely kutatási terében a litván nyelvnek is helyet szentel. J. Stepanov tudósi érdeklődésének rendkívüli sokszínűsége elméleti nézeteinek olyan rendszerét alakította ki, amely a nyelv szerkezetének és működésének konkrét megfigyeléseire épül, és az „eszmék filiációjára (öröklődésére)” és az „eszmék metamorfizmusára” támaszkodik. Az Oroszországban viszonylag nemrég világos körvonalakat öltött nyelvfilozófiai „új realizmus” irányzata a lehető legszorosabban kötődik megteremtőjének, J. Stepanovnak a nevéhez.

Jurijus Stepanovas 1930. július 20-án született Moszkvában. A Moszkvai Egyetemen romanisztikát (spanyol nyelv és irodalom szakot) tanult, emellett franciául, angolul és németül, valamint klasszikus nyelveken – latinul, ógörögül és szanszkritul – is tanult. 1953–1956-ban a Moszkvai Egyetem aspirantúráján kandidátusi (doktori) disszertációt készített a IX–XIII. századi ófrancia és óspanyol nyelv mondattanából. 1957–1958-ban Párizsban folytatott tanulmányokat: részt vett E. J. Benveniste strukturális elemzési módszerekről és a latin elöljárószókról szóló kurzusain, a Sorbonne felsőfokú tolmácsképző iskolájában tanult, beiratkozott A. Martinet baszk nyelvi kurzusára, valamint Castex irodalomtörténész újkori költészeti szemináriumára a Sorbonne-on. Hazatérve először oktatóként és tolmácsként dolgozott a Szovjetunió Külügyminisztériumában. A Moszkvai Egyetem meghívására 1961-ben a Francia Tanszék vezetője lett, egy évvel később pedig a Köznyelvészeti és Összehasonlító Történeti Nyelvészeti Tanszék vezetőjévé nevezték ki. Habilitációs dolgozatát 1966-ban első két könyve alapján védte meg – Francia stilisztika és A francia nyelv szerkezete (Stepanov 1965a, 1965b). A professzori címet 1968-ban kapta meg.

1971-ben J. Stepanovas az Orosz Tudományos Akadémia Nyelvészeti Intézetébe került. Először az intézet Köznyelvészeti Osztályának főmunkatársaként dolgozott, 1989 óta pedig az Elméleti Nyelvészeti Osztály vezetője. 1984-ben az Orosz Tudományos Akadémia levelező tagjává, 1990-ben rendes tagjává választották. 1999 óta J. Stepanovas az Orosz Tudományos Akadémia Világkultúra-történeti Tudományos Tanácsának tagja; emellett különböző fontos tudományos kiadványok szerkesztőbizottságainak tagja volt, illetve ma is tagja, továbbá a Voprosy jazykoznanija folyóirat főszerkesztő-helyettese (1988–1994), az Izvestija AN SSSR. Serija jazyka i literatury szerkesztőbizottságának tagja-

224 |

PERSONALIJA

jos narys (1973–1987). Daugelį reikšmingų tarptautinių lingvistikos ir semiotikos kongresų bei simpoziumų skaitė pranešimus, kaip vizituojantis profesorius lankėsi Danijos, Ispanijos, JAV, Kubos, Prancūzijos ir kitų šalių universitetuose. Ne kartą yra skaitęs paskaitų ir Lietuvoje – Vilniaus universitete ir Lietuvių kalbos institute.

J. Stepanovas 70. születésnapja közeledtével, a nyelvfilozófiai „új realizmus” irányzatának megalapítójaként, 1999-ben neki ajánlották a „Nyelvfilozófia: határok között és határokon túl” című monográfiát (Filosofija jazyka: v granicach i vne granic 3/4. Tom posvjaščen... akad. Ju. S. Stepanovu, Char’kov: Oko). Az Orosz Tudományos Akadémia is tiszteletét fejezte ki akadémikusa előtt egy részletes életrajzi-bibliográfiai kiadvánnyal, Jurijus Sergejevičius Stepanovas (Logunov 2000), amelyben a tudományos munkák időrendi és betűrendes jegyzékein, valamint más mutatókon kívül E. Kubriakova tartalmas és elemző áttekintése is megjelent tudományos tevékenységéről. Ugyanerre a jubileumra készült az Orosz Tudományos Akadémia Nyelv- és Irodalomtudományi Osztálya által összeállított, impozáns, 600 oldalas tanulmánykötet is, Nyelv és kultúra: tények és értékek (Kubriakova, Janko 2001). A kötet öt fejezete 47 tanulmányt közöl a következő sorrendben: indoeurópai összehasonlító történeti nyelvészet (9), szemiotika, nyelvfilozófia, filozófia (12), elméleti nyelvészet (11), litván nyelv (6), kultúra és művészet (9). A litván nyelvnek szentelt negyedik fejezet V. Rodionov „A litván nyelv J. Stepanov akadémikus iskolájában” című tanulmányával kezdődik, ezt követi Z. Zinkevičius „Mikor és hogyan jelentek meg az első keresztény imák litvánul”, majd V. Vitkauskas „A közösnemű alakok változásáról a žemaitiai nyelvjárásokban” című írása; a többi tanulmány a litván és az orosz nyelv fonológiai rendszerét hasonlítja össze (K. Garšva), a névmások nyelvtani rendszerben betöltött státusát tárgyalja (A. Paulauskienė), illetve a balti és szláv nyelvek prozódiai univerzáléival és törvényszerűségeivel foglalkozik (O. Poliakovas).

Minėtoje J. Stepanovo biografinėje bibliografijoje (Logunov 2000) užfiksuoti 238 įvairūs 1956–1999 m. spausdinti darbai – monografijos, straipsniai, mokslo darbų recenzijos, mokslinėse konferencijose ir suvažiavimuose skaitytų pranešimų tezės, sudarytos arba redaguotos knygos bei straipsnių rinkiniai, kuriems yra parašęs plačius, neretai atskirai studijai prilygstančius įvadus ar išsamius komentarus. Tarp tokių minėtinos jo iniciatyva Maskvoje 1974 ir 1995 metais išleistos buvusio jo mokytojo, garsaus prancūzų kalbininko E. Benveniste’o knygos Bendroji lingvistika, Indoeuropiečių socialinių terminų žodynas ir straipsnių rinkinys Semiotika (M., 1983), kuriame paskelbta Algirdo J. Greimo ir J. Courté’s aiškinamojo kalbos teorijos žodyno dalis. Paties J. Stepanovo darbų recenzijų ar atsiliepimų apie juos Rusijos bei kitų šalių prestižiniuose mokslo žurnaluose ši bibliografija nurodo daugiau kaip penkiasdešimt.

Önálló tudományos pályáját J. Stepanovas több mint negyven évvel ezelőtt kezdte, az ókori újlatin nyelvek mondattanának kutatójaként, ám már kezdettől fogva megmutatkozott törekvése, hogy minden vizsgált konkrét tárgyat egy tágabb rendszerbe illesszen; így munkáiban a konkrét nyelvi jelenségek leírása természetesen és szorosan egybeesett a nyelvkutatás alapelveinek és módszereinek általánosításával (Kubriakova, Janko 2001: 18).

Be pirmųjų prancūzų kalbai skirtų knygų (Stepanov 1965a, 1965b), konkrečiųjų tyrimų krypčiai atstovauja daug aktualiausias indoeuropeistikos ir konkrečias romanų, baltų, slavų kalbų gramatikos, akcentologijos ir etimologijos problemas nagrinėjančių J. Stepanovo straipsnių ir straipsnių serijų, pavyzdžiui, „Rusų linksnių teksto teorija aprašomojoje ir lyginamojoje istorinėje kalbotyroje“ (1988), „Skaičiavimas, skaičių pavadinimai, abėcėliniai skaičių ženklai indoeuropiečių kalbose“ (1989 a), „Baba-Jaga, Jama, Janus, Jasonas ir kiti: Dėl „negriežto“ lyginamojo istorinio metodo“ (1995), „Neparadigminis indoeuropiečių kirčio perkėlimas: (1. Dėl Wackernagelio ir Leskieno dėsnių)“ (1997 b) ir kt. Neabejotina šios krypties darbų viršūne laikytina

PERSONALIA

| 225

itin plataus atgarsio sulaukusi monografija Indoeuropiečių sakinys (Stepanov 1989). Ji recenzuota Maskvos žurnaluose Voprosy jazykoznanija bei Izvestija AN SSSR, Paryžiuje leidžiamame žurnale Bulletin de la Société de Linguistique de Paris bei mišiškėje Baltisticoje. V. Ambrazas šią monografiją įvertino kaip „naują baltų ir kitų indoeuropiečių kalbų istorinės sintaksės tyrinėjimų pakopą“ (Ambrazas 1994: 112).

A nyelvvizsgálat módszertanát, a szemiotika és a nyelvfilozófia problémáit, valamint a nyelv és a kultúra kapcsolatait J. Stepanovas összegző, elméleti jellegű könyvei tárgyalják: Szemiotika (Stepanov 1971; japán, magyar és bolgár nyelvre is lefordították), A mai nyelvészet módszerei és alapelvei (Stepanov 1975a), Főnevek. Predikátumok. Mondatok: szemiológiai grammatika (Stepanov 1981), A nyelv háromdimenziós terében: a szemiotikai nyelvészet, a filozófia és a művészet problémái (Stepanov 1985), A világkultúra állandói: ábécék és alfabetikus szövegek a kétnyelvűség korszakában (Stepanov, Proskurin, 1993), Állandók: az orosz kultúra szótára: kísérlet a vizsgálatra (Stepanov 1997), Nyelv és módszer: a mai nyelvfilozófiáról (Stepanov 1998). A volt Szovjetunió felsőoktatási intézményeinek több hallgatói nemzedéke – köztük a Vilniusi Egyetemé is – J. Stepanovas tankönyveiből tanult: A nyelvészet alapjai (1966) és A köznyelvészet alapjai (1975b); utóbbit egyébként megjelenése után pár évvel vietnámi nyelvre is lefordították.

Dešimt intensyvaus darbo metų Maskvos universitete (1961–1971) atskleidė ir subrandino pedagoginį J. Stepanovo talentą. Išraiškingos mylimo profesoriaus dėstomo bendrosios kalbotyros kurso paskaitos sutraukdavo didžiulę studentų ir anuometinių aspirantų (doktorantų) auditoriją. Kai kurie šį kursą išklausydavo kelis kartus, nes kiekvienais metais jo paskaitose atsirasdavo naujos informacijos ir būdavo iškeliama vis kita aktuali teorinė ar metodologinė problema, reikalaujanti kritiško jos sprendimų vertinimo. Savo vadovaujamoje katedroje J. Stepanovas įsteigė ir globojo naują specializaciją „Kalbinių sistemų tipologija“, į kurios programą buvo įtraukta ir lietuvių kalba. Laisvai pasirenkamą jos kursą dėstė pats profesorius pakaitomis su savo aspirantais lietuviais. Norinčių pramokti lietuviškai tada irgi netrūko.

A litván nyelv J. Stepanovas számára soha nem volt múló fellángolás vagy divat kérdése. 1962-ben, első vilniusi és seredžiusi látogatása után határozta el, hogy megtanulja. Kiváló nyelvérzékének köszönhetően a Litvánia különböző vidékein töltött néhány nyár alatt remekül megtanult litvánul. Elképzelhető, hogy a „megszelídített”, archaikus litván nyelv sajátos módon ösztönözte arra, hogy elmélyedjen a nyelvtörténetben, valamint az indoeurópai nyelvészet és a baltisztika kevésbé kutatott, vitatott kérdéseiben. A szó hangsúlystruktúrája, az igerendszer kialakulásának folyamatai és a történeti mondattan azok a konkrét összehasonlító-történeti kutatási területek, amelyeken J. Stepanovas talán a legtöbb új, váratlan, logikailag megalapozott hipotézist és érvekkel alátámasztott magyarázatot fogalmazta meg, következetesen a nyelv rendszerszerű szemléletére, valamint világosan meghatározott elméleti és módszertani alapelvekre építve.

A litván nyelvet J. Stepanovas nem egy nyelvek iránt lelkesedő romantikus fiatalemberként, hanem már érett tudósként tanulta meg; számára a litván nem maradt pusztán a történeti indoeurópai kutatások hagyományos segédeszköze. Elméleti könyveiben számos litván nyelvi tényt mutatott be és értelmezett, s a „kis” litván nyelvet a „nagy” nyelvekkel egyenrangúként jóval tágabb nyelvtudományi összefüggésbe illesztette (példaként említhető a „A mai nyelvészet módszerei és alapelvei” című könyvben kifejtett hipotézis a balti nyelvek tranzitív és intranzitív igéi közötti oppozíció kialakulásáról).

J. Stepanovas mintegy 20, a „szűkebb értelemben vett” litván nyelvészetnek szentelt tanulmányt és tanulmánysorozatot írt. Ezek egy része a Baltisticoje című folyóiratban, másik részük pedig a Moszkvában megjelenő nyelvészeti folyóiratokban jelent meg.

226 |

PERSONALIA

Voprosy jazykoknanija, Izvestija AN SSSR és más folyóiratokban. J. Stepanov baltisztikai munkái közül különösen fontos a balti (és szláv) igék aspektus-, tranzitivitás- és cselekvésnem-kategóriáinak történetével foglalkozó cikksorozat, amely 1976–1978-ban jelent meg az Izvestija AN SSSR folyóiratban, valamint az a külön kötet, amely a Zágrábban megrendezett VIII. Nemzetközi Szlavista Kongresszuson orosz nyelvészek által felolvasott előadásokat tartalmazó gyűjteményben jelent meg, Slavų kalbotyra (1978) címmel. Az ott kifejtett, a balti nyelvek tranzitív és intranzitív igéi, valamint a szláv folyamatos és befejezett aspektusú igék oppozícióinak diakrón fejlődését összegző monográfiájában, az Indoeuropiečių sakinys című műben J. Stepanov arra a következtetésre jut, hogy a szláv folyamatos és befejezett aspektusú igék, valamint a balti tranzitív és intranzitív igék oppozíciói történetileg összefüggenek: egy közös, eredeti prototípusból (az aktivitás–inaktivitás szembeállításából) fejlődtek ki, a balti nyelvekben azonban az igei aspektust inkább a tárgy és az alany, a szláv nyelvekben pedig a cselekvés korlátozottsága és korlátlansága szempontjából értelmezik. A litván (és a balti) ige történetének problémái J. Stepanovot már litván nyelvi tanulmányai kezdetétől foglalkoztatják: első nyomtatásban megjelent lituanisztikai cikke a 3. személyű yra forma eredetének sajátos magyarázatára tett kísérlet volt (Stepanov 1970). Az ebben a cikkben kifejtett magyarázatot később más publikációiban részletesen alátámasztotta (Stepanov 1985b, 1989a: 225–233).

J. Stepanovot nemcsak a litván nyelvhez, hanem Litvániához, valamint a litván nyelvészekhez és a kultúra képviselőihez is régi, állandó és szívélyes kapcsolatok fűzik. Több szabadságát töltötte Litvániában; jól ismeri a litván színházat, és általában sok barátja, elvbarátja és tanítványa van itt. Különösen szoros szakmai és személyes barátság fűzte Jonas Kazlauskas professzorhoz, akinek 1970 őszén bekövetkezett tragikus halálát J. Stepanov mélyen meggyászolta. Alighanem elmondható, hogy J. Stepanovnak a litván nyelvészettel való szoros kapcsolata éppen e két kortárs és eszmetárs barátságán keresztül szövődött, mivel az ötvenes években J. Kazlauskas a Baltistica folyóirat és az akkoriban össz-szövetséginek nevezett nemzetközi baltisztikai konferenciák egyik fő szervezője volt. J. Stepanov publikálni kezdett a Baltisticában, kezdettől fogva részt vett szinte valamennyi vilniusi és rigai baltisztikai konferencián, négy, a Vilniusi Egyetemen 1967–1984 között megvédett habilitációs doktori értekezés hivatalos opponense volt (J. Kazlauskasé, K. Musteikisé, A. Paulauskienėé és A. Rosiné), valamint hat, 1972–1985 között Moszkvában készített és megvédett litván nyelvészdoktori disszertáció témavezetője volt (R. Venckutėé, K. Garšváé, S. Krinickaitėé, G. Naktinienėé, S. Valentasé és O. Poliakovóé). Azóta, hogy 1962 egy szép nyarán, a Nemunas partján fekvő Seredžiusban a litván nyelv először került a fiatal nyelvész látóterébe, mindmáig szilárdan helyet kapott e rendkívül szorgalmas, Istentől megáldott tudós kutatásainak világában, és ott korántsem az utolsó helyet foglalja el. Idén már négy évtizede, hogy J. Stepanov a litván nyelv őszinte és hűséges barátja, rokonszenves, kivételes műveltséget sugárzó személyisége pedig minden lituanista számára — nem csupán azoknak, akik könyveiből ismerik — nagy erkölcsi tekintély, felejthetetlen tanító és a tudós filológus meggyőző példaképe.

LITERATŪRA

AMBRAZAS, V. 1994: (rec.) Ю. С. Степанов, Индоевропейское предложение. Москва: Наука, 1989. Baltistica 28 (1), 108–112.

KUBRJAKOVA, E. S., JANKO, T. E., red. 2001: Язык и культура: Факты и ценности. К 70-летию Юрия Сергеевича Степанова. Москва: Языки славянской культуры.

LOGUNOV, A. A., ред. 2000: Юрий Сергеевич Степанов. Российская Академия Наук. Материалы к биобиблиографии ученых. Серия литературы и языка, 26. Составитель Р. И. Горячева, Москва: Наука.

STEPANOV, JU. S. 1965a: Французская стилистика, Москва: Высшая школа.

PERSONALIA

227

Stepanov, Ju. S. 1965b: Структура французского языка: Морфология, словообразование, основы синтаксиса в новой французской речи, Москва: Высшая школа.

Stepanov, Ju. S. 1966: Основы языкознания, Москва: Просвещение.

Stepanov, Ju. S. 1970: Литовское yra – 3 лицо глагола „быть“. Baltistica 6 (2), 193–196.

Stepanov, Ju. S. 1971: Семиотика, Москва: Наука.

Stepanov, Ju. S. 1975a: Методы и принципы современной лингвистики, Москва: Наука.

Stepanov, Ju. S. 1975b: Основы общего языкознания, Москва: Просвещение.

Stepanov, Ju. S. 1981: Имена. Предикаты. Предложения: Семиологическая грамматика, Москва: Наука.

Stepanov, Ju. S. 1985a: В трехмерном пространстве языка: Семиотические проблемы лингвистики, философии, искусства, Москва: Наука.

Stepanov, Ju. S. 1985b: Лит. yra, рус. (он) и есть (К вопросу о происхождении). Baltistica 21 (1), 4–13.

Stepanov, Ju. S. 1988: Текстовая теория русских падежей в описательном и сравнительно-историческом языкознании. Русистика сегодня. Язык: система и ее функционирование, Москва: Наука.

Stepanov, Ju. S. 1989a: Индоевропейское предложение, Москва: Наука.

Stepanov, Ju. S. 1989b: Счет, имена чисел, алфавитные знаки чисел в индоевропейских языках. Вопросы языкознания 4, 46–72; 5, 5–31.

Stepanov, Ju. S. 1995: Баба-Яга, Яма, Янус, Ясон и другие: К вопросу о „нестрогом“ сравнительно-историческом методе. Вопросы языкознания 5, 3–15.

Stepanov, Ju. S. 1997a: Константы: Словарь русской культуры: Опыт исследования, Москва: Языки русской культуры.

Stepanov, Ju. S. 1997b: Непарадигматические передвижения ударения в индоевропейском: (1. Вокруг законов Ваккернагеля и Лескина). Вопросы языкознания 4, 5–26.

Stepanov, Ju. S. 1998: Язык и метод: К современной философии языка, Москва: Языки русской культуры.

Stepanov, Ju. S., Proskurin, S. G. 1993: Константы мировой культуры: Алфавиты и алфавитные тексты в период двоеверия, Москва: Наука.

Regina Venckutė Kazimieras Garšva Olegas Poliakovas

RUSŲ BULGARISTIKA IR LIETUVA

Su Lietuva yra susiję du žymūs rusų mokslininkai, bulgarų kalbos ir kultūros specialistai: iš Vengrijos kilęs rusų bulgaristikos pradininkas Jurijus Venelinas (gimimo – Georgis Hucas) ir iš Lietuvos nuo Obelių kilęs vienas didžiausių šių dienų Maskvos bulgaristų prof. Grigorijus Venediktovas.

Lietuvių kalbininkams G. Venediktovas jau senokai žinomas iš jo publikacijų „K istorii lituanistiki v Rossii“, konkrečiai apie kalbininko Jono Juškos lituanistinę medžiagą ir korespondenciją, kuri išliko jį globojusio rusų kalbininko I. Sreznevskio archyve. Be to, jis ne tik aktyviai bendrauja su Maskvos lietuvių kultūros puoselėtojais, baltistais, bet ir palaiko glaudžius santykius su lietuvių kalbininkais, atsiunčia savo darbų ir kitokios vertingos literatūros. Kalbininko