ACTA LINGUISTICA LITHUANICA

XLIX (2003), 51–59

A helyesírási normázás megnyilvánulásai

Ewangelie polskie y litewskie

az 1647-es és 1674-es kiadásokban

MILDA LUČINSKIENĖ

Litván Nyelvi Intézet, Vilnius

A tanulmány Jonas Jaknavičius Ewangelie polskie y litewskie című művének két kiadása (1647 és 1674) grafemikájával foglalkozik. A közöttük lévő különbségek a szerző törekvését tükrözik egy következetesebb helyesírás kialakítására. A következő jelenségeket tárgyalja: az egyes grafémák használatát; az /m/, /n/ előtti diftongoidok, az /au/, /uo/, /ai/, /ei/, /ui/ kettőshangzók lejegyzését, valamint a felső indexű makron használatát a magánhangzó utáni nazális jelölésére. A kialakult helyesírási gyakorlat elemei figyelhetők meg az „a pochylone” használatában, a <w> használatában az /au/ kettőshangzó második elemének jelölésére, továbbá egyes lexémák és tulajdonnevek írásmódjában. A lengyel forrásszöveg közvetlen hatása ezekre a javításokra nem mutatható ki. Az 1674-es kiadás újdonsága a nazális rövidítések, az ē, ī, ō használata. A betűkészlet használatához kapcsolódó változtatások korrektori, esetleg magának a nyomdásznak a beavatkozására utalnak. Az 1679-es és 1690-es kiadás nem tér el jelentősen az 1674-es kiadástól, és az utóbbiban bevezetett javítások nyilvánvalóan 1705-ig fennmaradtak, amikor az Ewangelie-t nyugat-litván nyelvváltozatban írták át.

1. BEVEZETÉS

Az egyes szerzők által használt ábécékről és helyesírásról több régi litván írásbeliséget kutató is írt; a legátfogóbb áttekintést Jonas Palionis adta. Ez az áttekintés az ábécét mint írásjegyrendszert, valamint a helyesírási elveket tárgyalja, vagyis azt, hogy milyen alapelvek szerint használták az egyes írásjegyeket, noha e két dolog szorosan összefügg (Palionis 1967: 19). Hasonlóképpen értelmezik a helyesírást az utóbbi években is: a helyesírás terminus a grafikát és az ortográfiát jelöli. A grafika a nyelv fonémáinak és beszédhangjainak írásban történő jelölésére használt ábrázoló jelek rendszere, az ortográfia pedig e jelek használatának elvei és szabályai (Michelini 2000: 44). E rövid tanulmány Jonas Jaknavičius Ewangelie polskie y litewskie című művének (a továbbiakban: Evangéliumok) 1647-es és 1674-es kiadásában megfigyelhető grafikai és ortográfiai különbségeket tekinti át. Tehát az ábécé és a helyesírás azon eltéréseiről lesz szó, amelyek az előkészítők, illetve a szerkesztők, korrektúrázók és kiadók javításai nyomán keletkeztek az Evangéliumok 1674-es kiadásának előkészítése során. Megállapították, hogy Jaknavičius Evangéliumaiban (1647, 1674, 1679 és 1690), akárcsak Slavocinskis 1646-os énekeskönyvében, valamint részben Belarmino katekizmusának fordításában, Sirvydas ábécéjét használták. A magánhangzók helyesírása leginkább a fonémi

52 | Milda Lučinskienė

…tani elv alapján, a mássalhangzókat pedig Sirvydas (Daukša, Kleinas), így Jaknavičius is, morfológiai elv szerint írta (Palionis 1995: 28–30). E kiadványok helyesírása hasonló, ám annak változatosságát az okozta, hogy ugyanazt a fonémát többféle betűvel vagy betűkapcsolattal jelölték, és fordítva: ugyanaz a betű több fonémát vagy azok valamely változatát is jelölte (Michelini 2000: 44).

2. A JAVÍTÁSOK ELEMZÉSE

2.1. A á graféma használata a JE₄₇-ben és a JE₇₄-ben

Az egyik leggyakoribb helyesírási eltérés az a á-ra cserélése (mintegy 2500 példa)¹, és fordítva (mintegy 100 példa):

(i) a → á: JE₄₇ karalíjte _2₁₆ → JE₇₄ Káralíjte _2₂₁; JE₄₇ Pranáßo _4₁₀ → JE₇₄ Pránáßo _4₂₃; JE₄₇ parabíta _4₁₄ → JE₇₄ párábíta _5₃; JE₄₇ paßakie _5₂₀ → JE₇₄ páßakie _{6₁₀–₁₁}; JE₄₇ apßakídámas _7₁₅ → JE₇₄ ápßakídámas _8₈; JE₄₇ wadina _9₃ → JE₇₄ wádiná _10₂; JE₄₇ wáfara _2₁₂ → JE₇₄ wáfárá _2₁₇

Az á betűt az Evangelijose, Petkevičius Katekizme című művében, Morkūnas Postilėje című művében (Zinkevičius 1988: 198, 203), Klein nyelvtanaiban és a Knygoje nobážnystės című műben is használták (Jakulytė 2001: 73)². Az á betűn oly gyakran előforduló, éles ékezet alakú diakritikus jel a lengyel „a pochylone” magánhangzót jelölő betűnek a litván szövegre gyakorolt hatása miatt jelent meg. Ismeretes, hogy a XVI–XVII. századi és a későbbi korok régi szövegeinek helyesírása nem volt egységes, és minden nyomdának megvoltak a maga betűhasználati szokásai. A „samogłosek pochylonych” magánhangzók ilyen egységesítetlen jelölése nehézséget okoz, amikor a nyelvi tényeket el kell különíteni az írásmódtól. Lengyelországban nem volt olyan intézmény, amely előírhatta volna a nyomdák számára az egységesebb helyesírás követését (Birkenmajer 1971: 230). A XVII. században Lengyelországban is egyre több szabálytalan a- és á-használat fordult elő; ez a tendencia különösen a XVIII. század első felében erősödött fel, amikor az á betűt sokkal gyakrabban és minden norma betartása nélkül kezdték használni, így ugyanazt a szót, ugyanazt az alakot egyik helyen a-val, másutt á-val írták (Klemensiewicz 1985: 287).

Palionis felhívta a figyelmet arra, hogy Sirvydas PS-ének második részében már gyakoribb az „a pochylone”, és hogy „semmiféle fonológiai vagy prozódiai jelentése [nincs]” (Palionis 1979: 21). Mivel a PS ezen részét Jaknavičius készítette elő nyomtatásra, valószínű, hogy ezt a betűt gyakrabban használta, mint Sirvydas.

A JE₇₄ az éles ékezetű magánhangzó az a-t jelöli hosszú vagy rövid szótagban, olykor pedig a szóban található összes a-t. Néha ugyanazokat a szavakat a JE₇₄ kétféleképpen írta, például az á különösen gyakran fordul elő a birtokos névmásokban: mano, tavo, savo; e névmások helyesírása változatos, például: fawo – 98x, fáwo – 62x; mano – 84x, máno – 31x; tawo – 32x,

¹ A JE₄₇ és a JE₇₄ szövegeinek összehasonlító elemzését az e kiadások szóalakjairól készített számítógépes konkordanciák segítették. Ezeket a Lietuvių kalbos instituto munkatársai, Milda Lučinskienė és Vytautas Zinkevičius (programozó) készítették Šiaulių Ambrazo irányításával, „A Lietuvos Respublikos valstybinės kalbos vartojimo ir ugdymo 1996–2005 metų programą” keretében, amelyet a Lietuvos Respublikos Seimas mellett működő Valstybinė lietuvių kalbos komisija finanszírozott.

² A ⟦Knygoje nobážnystės⟧ című műben az á használatáról bővebben D. Jakulytė ír.

EWANGELIE POLSKIE Y LITEWSKIE RAŠYBOS NORMINIMAS | 53

távo – 54 alkalommal. Különösen gyakran írják az „a pochylone” betűt a tárė szóban – 145 alkalommal (de mellette a tare változat is előfordul – 83 alkalommal), az irá szóban – 47 alkalommal (ira – 120 alkalommal).

Feltételezhető, hogy a JE₄₇ szerkesztője az „a pochylone” betű használatát normatívnak tekintette: a közösség már elfogadta ezt a betűt (a nyelvtanokban és más régi írásokban), helyesnek tartották³ (hiszen a jezsuiták felügyelete alatt dolgozó szerkesztő csak javíthatott és tökéletesíthetett egy ilyen gondosan átnézett Evangelijų szöveget).

(ii) á → a (100 alkalommal): JE₄₇ atáius 15₂₇ → JE₇₄ atáius 17₁₆; JE₄₇ kád 28₂₀ → JE₇₄ kad 31₁₅; JE₄₇ Tái 31₃ → JE₇₄ Tay 34₃; JE₄₇ wáykieli 10₁₅ → JE₇₄ waykieli 11₁₇.

A JE₄₇-ben az „a pochylone” 286 alkalommal fordult elő, a JE₇₄ előkészítője azonban csaknem tízszer gyakrabban használta ezt a betűt (2865 alkalommal). Ez a fordított irányú javítás a norma stabilizálódásának folyamatát szemlélteti.

2.2. A ſ, s és ∫∫ betűk használata

A Litván Nagyfejedelemségben használt ábécében, akárcsak a lengyelben, az s grafémának két allográfja volt: az s-t hagyományosan a szó végén, a ſ-t pedig a szó belsejében írták. Az alábbi példákból látható, mennyire változatos volt a s és ſ betűk, valamint a magánhangzók közötti ∫∫ írásmódja Jaknavičius Evangelijose. A legkevésbé egységes a ∫∫ írásmódja volt.

A német helyesírás hatása alatt álló kelet-poroszországi litván írásművektől eltérően a Litván Nagyfejedelemség írásaiban (többnyire katolikus kiadványokban), akárcsak a korabeli lengyel írásokban, csak a ſ betűt kettőzték. A kelet-poroszországi írásokban ezt a kettőzést leggyakrabban azzal a céllal alkalmazták, hogy jelezzék a megkettőzött mássalhangzó előtt álló magánhangzó rövidségét (Palionis 1995: 31). Úgy vélik, a betűkettőzésre leginkább az eredeti szövegek voltak hatással (Palionis 1967: 48). A következetesség elvét azonban nem tartották be, hiszen ugyanazon kiadvány ugyanazon szavában gyakran váltakozik a ſ és a ∫∫ (egyes szám tárgyesetben: JE₄₇ wiſſu 77₁₆–₁₇ és JE₄₇ wiſſu 129₁₉).

(i) ∫∫ → ſ (23 alkalommal): JE₄₇ iźg wiſſo 119₁₁ → JE₇₄ iźg wiſo 125₁₂; JE₄₇ Táſſay 169₁₆–₁₇ → JE₇₄ Taſay 175₁₃; JE₄₇ iźg wiſſu 203₆ → JE₇₄ iźg wiſu 209₁₈; JE₄₇ iſſay 158₁₁ → JE₇₄ iſay 163₃.

ſ → ∫∫ (10 alkalommal): JE₄₇ eſi 61₁ → JE₇₄ eſſi 66₁₀; JE₄₇ wiſas 148₁₃ → JE₇₄ wiſſas 153₁₂; JE₄₇ taſay 166₃ → JE₇₄ taſſay 171₁₉.

∫∫ → s (4 alkalommal): JE₄₇ knigoſſe 69₁₆ → JE₇₄ knigoſe 75₅; JE₄₇ anaſſay 150₂₆ → JE₇₄ ánásay 155₂₂.

ſs → ſ (2 alkalommal): JE₄₇ ne tikieſſite 161₂₈ → JE₇₄ ne tikieſites 166₁₆–₁₇.

ſ → ſs (2 alkalommal): JE₄₇ iſſipildis 2₂₀ → JE₇₄ iſſipildis 3₂–₃.

ſ → s (5 alkalommal): JE₄₇ aſliciu 53₁₈ → JE₇₄ asliciu 58₁₄; JE₄₇ wiriaujus 17₂₃–₂₄ → JE₇₄ wiriausius 19₁₅.

(ii) s → ſ (5 alkalommal): JE₄₇ swiečiumu 13₁₁ → JE₇₄ ſwiečimu 14₁₉; JE₄₇ dunguoſe 176₂₂ → JE₇₄ dunguoſe 182₁₉–₂₀.

³ A normáról alkotott ilyen felfogás az Encyklopedia wiedzy o książce című könyvben, valamint M. Cybulski kutató munkájában is megjelenik; ő a XVII. századi lengyel szövegek nyelvét elemzi (Cybulski 1992: 17).

54 |

Milda Lučinskienė

(iii) ʃs → ʃʃ (13x): JE₄₇ eʃi 51₂₃ → JE₇₄ eʃʃi 56₉ (6x); JE₄₇ wiʃi 89₂ → JE₇₄ wiʃʃi 94₂₀ (5x); JE₄₇ iʃigando 59₁₁₋₁₂ → JE₇₄ iʃʃigundo 64₁₂.

A JE₄₇ és JE₇₄ közötti különbségek számítógépes konkordanciaadatok alapján végzett elemzéséből kiderült, hogy a ʃ és ʃʃ írásjegyek mennyiségi szempontból egyenlő arányban oszlottak meg e kiadásokban, használatuk elveiben azonban bizonyos különbségek figyelhetők meg. A JE₄₇ Jaknavičiusnak tulajdonított fordítási részében a többes számú helyhatározórag iuʃu csak egyetlen ʃ-sel szerepelt (46x), az ismeretlen szerkesztőnek tulajdonított részben viszont csak kettőzött ʃʃ-sel (14x). Mivel, amint már említettük, a kettőzött mássalhangzót többnyire rövid magánhangzó után írták, ebben az esetben a JE₇₄ szerkesztője „kijavította” a JE₄₇ helyesírási következetlenségét, és azt a változatot választotta, amelyet akkoriban normatívnak tekinthettek – mégpedig a iuʃu alakot. A szerkesztő szövegnormáló törekvésére utalhat a ʃs digráf szerkesztése is az eʃi szóban: a JE₄₇-ben ezt a szóalakot 19x rögzítették, az eʃʃi alakot pedig csak 1x (102₄); a JE₇₄-ben az eʃi előfordulásainak száma már a felére (9x) csökken, és ennek megfelelően megszaporodik az eʃʃi alak (8x).

A ʃ és ʃʃ használatának vizsgálata a JE₄₇ lengyel eredetijében kimutatta, hogy a ʃʃ digráf 6x fordul elő, kizárólag tulajdonnevekben (JE₄₇ Naáʃʃoná 143₁₅; JE₄₇ Ieʃʃego 143₂₂; JE₄₇ Manaʃʃes 144₁₇₋₁₈). Tehát ebben az esetben a litván írásbeliség helyesírási hagyományáról beszélhetünk, amelyet közvetlenül nem befolyásolt a konkrét lengyel eredeti.

(iv) ʃ → ʒ (12x)⁴: JE₄₇ Pharifeuʃams 69₂₈–₇₀₂, → JE₇₄ Pharizeuʃams 75₁₇₋₁₈ (5x); JE₄₇ Iʃaakas 143₃₋₄ → JE₇₄ Iʒáákas 148 (2x); JE₄₇ Ierʃalem 60₁₀₋₁₁ → JE₇₄ Ieruzalem 65₁₁₋₁₂ (2x); JE₄₇ Ieʃus 53₂₋₃ → JE₇₄ IEʒus 57₁₉ (1x).

E javításokból látható, hogy a /z/ fonémát ritka esetekben nem litván tulajdonnevekben a JE₄₇ a ʃ grafémával jelölte: a JE₄₇-ben a Phariʃeuʃas alak 5x, a Phariʒ(ʒ)euʃas pedig 14x fordul elő; az Ieruʃalem alak 2x, az Ieruzalem 8x; a Ieʃus a JE₄₇-ben 1x, az IEʒus pedig 192x fordul elő; az Iʃaakas 2x. A JE₇₄-ben azonban ezekből a lexémákból már nem marad ʃ grafémás alak: következetesen a ʒ grafémát használják. Bár az Iʃ(ʒ)raelo és az Iero(ʒ)olimos szavak helyesírását javították, a JE₇₄-ben nem egységesítették teljesen. Tehát a nem litván tulajdonnevek helyesírásának rendezésére irányuló szerkesztői törekvésről beszélhetünk.

2.3. Az ā, ū, ē, i + m, n és o + m kapcsolatok jelölése

A JE₄₇ litván szövegében nem volt sok rövidítés: az ā 14x, az ū pedig csak 5x fordul elő; az ī, ē, ō írásjegyeket egyáltalán nem használták. Az Evangéliumok lengyel szövegében gyakrabban írtak rövidítő betűket: ā – 33x, ē – 8x, ō – 7x, ī – mindössze 1x.

A szó belsejében a betű fölé többnyire hullámos vonást (cirkumflexjelet) írtak, a szó végén pedig egyeneset; a JE₄₇-ben gyakran ilyen írásjeggyel ért véget a sor (15x), vagy a rövidítő betű utáni szót a következő sorba vitték át (7x)⁵. Ilyen rövidítő betűket más régi írásokban is használtak, például a Wol-

JE₄₇ maʃgot 56₁₂ (1x) → JE₇₄ máʒgot 61₆₋₇.

⁵Az Evangelija szóban a JE₄₇-ben nem írnak rövidítő ā-t; a második kiadástól kezdve (leggyakrabban a címekben) ez az írásjegy 3x szerepel (Ewāgelia), a szót Ewā alakra 9x rövidítik.

EWANGELIE POLSKIE Y LITEWSKIE RAŠYBOS NORMINIMAS | 55

fenbüttelio postilėje (1573), kada tekstą reikėdavo sutalpinti riboto formato stačiakampyje (Gelumbekaitė 2000: 184).

Tehát az ilyen, diakritikus jellel ellátott rövidítő betű két hangot jelölt. Ez a jelölési hagyomány a kéziratos írásbeliségből ered, amikor sietve és időt megtakarítva igyekeztek lerövidíteni a szavakat és az egyes szótagokat (Birkenmajer 1971: 2–3).

(i) un, um → ū (16x): JE₄₇ dungaus 86₆ → JE₇₄ dūgaus 91₁₉; JE₄₇ athunkie 116₈–₉ → JE₇₄ atūkė 122₆; JE₄₇ mums 71₂₀ → JE₇₄ mūs 77₁₃; JE₄₇ pardaveiump 154₁₇ → JE₇₄ párdaveiūp 159₁₃; am, an → ā (11x): JE₄₇ mokitiniams 127₁₅ → JE₇₄ mokitinās 133₁₃; JE₄₇ iam 86₁₈–₁₉ → JE₇₄ iā 92₂,₁₃–₁₄; JE₄₇ oran 189₂₂ → JE₇₄ orā 196₁; JE₄₇ Ewangelia 6₁₈–₁₉ → JE₇₄ Ewāgelia 7₉–₁₀; im → ī (3x): JE₄₇ fawimp 121₁₂–₁₃ → JE₇₄ fāwip 127₁₄; JE₄₇ pagimde 143₈ → JE₇₄ pagīde 148₇–₈; om → ō (2x): JE₄₇ dienoms 146₂₂ → JE₇₄ dienōs 151₂₀; en → ē (1x): JE₄₇ talentu 127₁₉ → JE₇₄ talētu 133₁₆–₁₇; (ii) ā → am (10x): JE₄₇ pałkūciaulijā 34₁₀ → JE₇₄ páłkūciauljam 37₁₇–₁₈; JE₄₇ vntrā 58₆ → JE₇₄ vntram 63₅–₆; JE₄₇ iā 25₁ → JE₇₄ iam 27₁₃; JE₄₇ kuriā 61₁ → JE₇₄ kuriam 66₇; JE₄₇ mokitiniams 86₁₈–₁₉ → JE₇₄ mokitinās 92₁₃–₁₄; ū → um, un (4x): JE₄₇ kayčiū 49₃ → JE₇₄ kayčium 53₁₀; JE₄₇ mūs 155₁ → JE₇₄ mums 159₂₄; JE₄₇ dūgui 209₁₃ → JE₇₄ dungui 216₁₀.

Az a, e, i, u és o betűk fölötti egyenes vagy kissé ívelt vonal az m vagy n betű hiányát jelölte. A középkorban különösen gyakran jelölték így az am, em, um kapcsolatokban hiányzó m betűt (Cappelli 1967: xxiii–xxiv).

Az ilyen rövidítő betűkkel grafikusan csak a nazális hangokat jelölték, noha általában ezekben az Evangelijų-kiadásokban a nazalitást grafikusan nem jelölik. A korabeli írások helyesírásának elemzése azt mutatja, hogy a „nazális” és a kétjegyű betűkkel írt, különféle alakok sok esetben valódi nazális magánhangzókat jelöltek, és fonetikai elv alapján használták őket (Palionis 1967: 45). Az Evangelijose-ban, akárcsak Sirvydas írásaiban, az am, an, em, en következetes használata néhány esetben figyelhető meg: az em, en az olyan igék főnévi igeneveiben és származékaiban fordul elő, amelyek jelen vagy egyszerű múlt idejében ezek a kettőshangzók váltakoznak; az an az idant kötőszóban szerepel; az am, an, em, en pedig a nem litván eredetű tulajdonnevekben és köznevekben marad meg (Morkūnas 1967: 140–142).

A bemutatott példákból kitűnik a JE₇₄ szerkesztőjének hajlama arra, hogy az am, an, um, un, en, im és om kapcsolatsorokat ā, ū, ī, ē, ō rövidítő betűkkel helyettesítse (33x), ugyanakkor az ellenkező irányú változtatásra is találunk példákat (14x). A JE₇₄-től kezdve tehát az en, im és om kapcsolatok jelölésére további ē, ī és ō rövidítő betűket kezdtek használni; ezek leggyakrabban a sor végén vagy a szó következő sorba tördelésekor fordulnak elő. Nem zárható ki, hogy a szedő a szöveg sorainak szedésekor saját belátása szerint rövidített, és ezért alkalmazott rövidítő jelet.

2.4. Az [au], [uo] kettőshangzók írásmódja

Sirvydas ábécéjében az u betű az u és ū hangokat jelölte; a v betűt a szó eleji rövid u magánhangzó jelölésére használták, míg a kettőzött w a v hangot jelölte (Palionis 1967: 36, 40). Bár a JE₄₇ és a JE₇₄ Sirvydas ábécéjére támaszkodott, már a bemutatott példákból is látszik, hogy néha összekeverték ezeket a

56 |

MILDA LUČINSKIENĖ

betűket. A [u] hangot a JE₄₇ többnyire a szó elején v betűvel jelöli (JE₄₇ vbagay 197₁₃; JE₄₇ všveyzdetoias 23₁₅–₁₆; JE₄₇ vlėčiu 89₂₄), a szó végén pedig csak 1 alkalommal (JE₄₇ ſakaw 183₁₀)⁶; olykor u betűvel (4x) (JE₄₇ uſ/wiro 119₂₀; JE₄₇ unt (2x) 50₁₄, 131₂₃; JE₄₇ uuždangoi 209₄–₅). A JE₄₇-ben a w betű a szó végén jelöli az [u] hangot, a taw és ſaw kivételével⁷; ez utóbbiak csak egyszer fordulnak elő (JE₄₇ ſakaw 208*₁₉), a JE₇₄-ben pedig már szerkesztett alakban szerepelnek. Mindkét Evangelijų-kiadásban a w grafémát meglehetősen következetesen használják a szó eleji [v] hang jelölésére.

(i) w, v és u a szó végén (ritkábban a szó belsejében): w → u (31x): JE₄₇ taw 43₂ → JE₇₄ tau 46₂₃ (20x); JE₄₇ ſakaw 208₁₉ → JE₇₄ ſakáu 215₁₆; u → w (2x): JE₄₇ aukščiáufiei 61₁₉–₂₀ → JE₇₄ áukščiáwſiei 66₂₂; JE₄₇ bitaw 90₉–₁₀ → JE₇₄ bitaw 96₅.

(ii) w, v és u a szó elején: u → v (13x): JE₄₇ unt 50₁₄ → JE₇₄ vnt 54₂₁ (4x); JE₄₇ ANuo 24₁₃ → JE₇₄ ANVO 26₂₁; v → u (8x): JE₄₇ vnt 37₁₀ → JE₇₄ unt 40₂₂ (3x); JE₄₇ vſždeta 106₁₃ → JE₇₄ uždėtu 112₅–₆; v → w (3x): JE₄₇ Vnt 31₁₇ → JE₇₄ Wnt 34₁₆; JE₄₇ vołakti 113₂₁ → JE₇₄ wotakti 119₁₅; JE₄₇ vogas 99₁₀ → JE₇₄ wuogas 104₂₄.

A bemutatott eltérések alapján megállapíthatók a JE₇₄ szerkesztőjének bizonyos helyesírási elvei: 1) igyekszik elhagyni a w betűt, amely az [au] kettőshangzóban a rövid [u] magánhangzót jelöli; ez leggyakrabban az egyszótagú taw és saw szavakban fordul elő (JE₄₇ taw 42x; JE₄₇ ſaw 3x). A JE₇₄-ben a taw már kétszer ritkábban szerepel – 22x, a ſaw pedig csak 1x⁸ –, vagyis a következetesebb és egyszerűbb helyesírásra való áttérésre törekednek, bár e szavak írásmódja nem egységes teljesen; 2) a JE₄₇-ben és a JE₇₄-ben a fent említett névmások kivételével az aw kapcsolat nem fordul elő egy szótagban, kivéve egy alkalmat a nem Jaknavičiusnak tulajdonított részben (JE₄₇ ſakaw 208₁₉), ez azonban a JE₇₄-ből szintén eltűnik; 3) az ant elöljáró unt, vnt és wnt változatait szerkesztették, de ezek a javítások nem lényegesek, mivel mindkét kiadásban a vnt változat dominál (JE₇₄ 266x), a másik kettő pedig „véletlenszerű” alaknak tekinthető – unt (JE₇₄ 3x), wnt (JE₇₄ 2x); 4) a JE₄₇-ben minden esetben v betű kerül az uo kettőshangzót jelölő o elé (8x; 1x – w). A JE₇₄-ben ez az írásmód megmarad, csupán néhány esetben cseréli a szerkesztő a hozzáadott v-t w-re. Nem világos, hogy ez nyelvjárási sajátosságot tükröz-e (a v ilyen betoldása ma is fennmaradt a déli és a keleti aukštaitis nyelvjárás nagyobb részében (Zinkevičius 1966: 188)), vagy csupán helyesírási jelenség.

2.5. Az [ai], [ei], [ui] kettőshangzók írása

A JE₄₇ és a JE₇₄ az [a, e, u + i] kapcsolatait kétféleképpen jelöli: a második tagban i-vel vagy y-nal. A változtatások elemzése és a JE₄₇ szóalakjainak fordított konkordanciaadatai alapján megállapítható, hogy a JE₄₇-ben az ai, ei, ui kettőshangzókban az y graféma csaknem hatszor gyakrabban fordul elő, mint az i graféma.

6 A JE₄₇-ben egyetlen olyan esetet sem találtunk, amikor a szó közepén az [u] hang jelölésére v betűt használtak volna.

7 Az Evangelijose a taw és ſaw ilyen írásmódját befolyásolhatták e névmások más esetragú alakjai, amelyeket w-vel írnak (fawi, ſawis, tawi, tawam stb.).

8 Ezt az alakot 1x a kiegészítésként hozzáadott perikópában jegyezték fel (JE₇₄ 166–167).

EWANGELIE POLSKIE Y LITEWSKIE RAŠYBOS NORMINIMAS | 57

ai → ay (98x): JE₄₇ vbagai 3₁₉ → JE₇₄ vbagay 4₄; JE₄₇ kurgai 4₁₇ → JE₇₄ kurłay 5₆; JE₄₇ kaip 7₁₈, 64, 105, → JE₇₄ kayp 8₁₂, 69₁₉, 110₁₇; JE₄₇ pálnikais 15₂₃ → JE₇₄ pálnikays 17₁₂; ay → ai (8x): JE₄₇ kurlay 47₇ → JE₇₄ kurlai 51₇; JE₄₇ kieterwiopay 201₉–₁₀ → JE₇₄ kieterwio-pai 207₁₆–₁₇; JE₄₇ priefinikay 205₂₂–₂₃ → JE₇₄ priefinikai 212₈; ei → ey (28x): JE₄₇ funkiei 25₁₇ → JE₇₄ funkiey 28₅; JE₄₇ erškiečiei 35₁₈–₁₉ → JE₇₄ erškiečiey 39₂; JE₄₇ wagiei 209₁₆ → JE₇₄ wagiey 216₁₂; ey → ei (10x): JE₄₇ ištleydis 84₁₅–₁₆ → JE₇₄ ištleidis 90₆; JE₄₇ reykia 187₈ → JE₇₄ reikia 193₁₆; ui → uy (3x): JE₄₇ Diewui 15₂₅ → JE₇₄ Diewuy 17₁₄; uy → ui (1x): JE₄₇ pałkuy 201₂₄ → JE₇₄ páłkui 208₅–₆.

A JE₇₄ szerkesztője szintén arra törekedett, hogy e kettőshangzók második tagját y grafémával jelölje. Az ellenkező irányú változtatásokra (JE₄₇ a, e, u + y → JE₇₄ a, e, u + i) hatszor kevesebb példa van, így feltételezhető, hogy bár e grafémák írásmódja nem egységesült, az írásmód alapelve mégis körvonalazódik: e kettőshangzókat y grafémával kell írni. Leggyakrabban a következő szavakat szerkesztették: kai(y)p (22x), kursai(y) (20x), tai(y) (8x), tei(y)p (13x). Összességében a rövid i-t 140x cserélik hosszú y-ra (ygreku) (89x a szó végén, 51x a szó belsejében), míg fordított irányú szerkesztésre mindössze 19 esetben kerül sor. E szavak írásmódját a lengyel helyesírás befolyásolta: a lengyelben a szó elején többnyire i-t írtak (iako A 9), a szó végén y-t (smutney J 3), a mássalhangzók előtt pedig szintén következetesen az y grafémát használták (bogoboyney P 12) (Książek-Bryłowa 1976: 341). Így az egy szótagban található (y-t tartalmazó) kapcsolatokat a JE₄₇-ben és a JE₇₄-ben is ezzel jelölték.

2.6. A /š/ jelölése⁹

K. Sirvydas által használt betűrendszerben a [š] hangot a ʃ betű jelölte (a latin antikvával nyomtatott szövegekben ſz és ʃ), valamint a ś (ezzel a betűvel a lágy s-t is jelölték).

ʃ → ſz (22x): JE₄₇ aufztunt 11₂ → JE₇₄ aufztunt 12₅; JE₄₇ Wieʃpaties 14₁₃–₁₄ → JE₇₄ Wieſzpaties 16₂–₃; JE₄₇ śiefʃtos 30₁ → JE₇₄ Siaſztos 32₂₄; JE₄₇ ʃwëtes 208₂–₃ → JE₇₄ ſzwëtes 215₁; ś → ʃ (7x): JE₄₇ duśios 202₂ → JE₇₄ duʃios 208₁₀–₁₁ (5x); JE₄₇ paraśinetus 8₂₁ → JE₇₄ paraſynetus 9₉; JE₄₇ śiewennis 31₂₈ → JE₇₄ ſiewminos 35₁–₂; ʃ → ś (7x): JE₄₇ ʃwintos 55₁₀ → JE₇₄ śwen tos 60₇ (2x); JE₄₇ ʃvjmuf 95₂₆ → JE₇₄ vʃimuś 101₁₇; JE₄₇ ʃfyrdis 209₁₉ → JE₇₄ śirdis 216₁₅.

A ʃ ſz-re történő cseréjéről szólva figyelembe kell vennünk a JE₄₇-ben és a JE₇₄-ben használt betűtípusokat. A JE₄₇ lengyel és litván szövege gótikus schwabachi betűtípussal¹⁰, a lengyel címsorok latin antikvával készült, míg a litván címsorokban és a perikópák szövegében a-

⁹A következő javításokat is megfigyelték: ʃ → sʃ (1x: JE₄₇ wieʃpaties 41₁₃ → JE₇₄ Wiesſpáties 45₅–₆); ſz → ʃ (1x: JE₄₇ Sjitai 4₁₄–₁₅ → JE₇₄ Sſjitai 5₄); ſz → ʃ (1x: JE₄₇ Szwętes 209₂₁ → JE₇₄ śwętes 216₁₇).

¹⁰A gótikus schwabacher gyorsan elterjedt, és a XVI–XVII. században számos országban használták. Érdekesség, hogy a schwabachert többnyire népnyelvű szövegek (lengyel, litván stb.) nyomtatásához alkalmazták, míg a latin nyelvű szövegeket rendszerint antikvával szedték (Kawecka-Gryczowa 1982: 220). A tanulmány a schwabacher terminust az enciklopédikus könyvtudományi szótár alapján használja (Kaunas 1997: 360).

58 |

MILDA LUČINSKIENĖ

a lexémák párhuzamos változatait kurzív latin antikvával közölni¹¹. A JE₇₄ lengyel szövegét már latin antikvával szedték újra, a litván szöveg azonban még gótikus betűkkel készült; mindkét szövegben a perikópák címeit kurzív latin antikvával emelték ki. A különbségek elemzése során megfigyelhető volt, hogy a ligatúrás betűt ſ digráffal, ſz-vel (22x) helyettesítették a JE₇₄-ben, kizárólag a perikópák címében. Kiderült, hogy a ligatúrás ſ-t a JE₄₇-ben csak gótikus schwabacherrel és kurzív latin antikvával szedték (a z betűt tartalmazó változatot, ſz-t, csak 3 alkalommal), tehát csak litván címekben. Meg kell említeni azt a négy esetet is, amikor a JE₄₇ kurzív latin antikvával szedett párhuzamos változataiban a ž graféma szerepel, és a JE₇₄-ben ž-re változik, mivel a kiválasztott változatot már gótikus schwabacherrel szedték, amelyben nincs ž betű (JE₄₇ vžleios₂₇₁₉ → JE₇₄ vžleios₃₀₁₂; JE₄₇ ažurawgie₃₀₂₈ → JE₇₄ ažuraugie₃₄₁).

Így az első kiadás után 27 évvel nemcsak a lengyel szöveg és a perikópák címeinek betűtípusát változtatták meg, hanem feltehetően a Vilniusi Akadémia nyomdájának betűkészletét is¹². Valószínű, hogy emiatt a latin antikva kurzív betűkészletében már nem volt meg a ligatúrás ſ, ezért két betűvel, ſz-vel helyettesítették.

3. KÖVETKEZTETÉSEK

Bár mind az ábécé, mind az ortográfia területén még megfigyelhetők következetlenségek és változatok, a szöveg egységesítésére, valamint az állandóbb betűalakok és helyesírási elvek bevezetésére már történtek kísérletek.

A lengyel nyelvű nyomtatványok hagyományát követve meglehetősen következetesen kezdik használni az „a pochylone” diakritikus betűt, amelyet a nyomdai korrektor már normatív változatként értelmezhetett. Bizonyos rögzült szabályok alkalmazására utal az iuſu szó, az au kettőshangzó rövid [u] magánhangzóját jelölő w betű, valamint egyes tulajdonnevek helyesírásának szerkesztése is. Ezeket a javításokat a lengyel eredeti közvetlenül nem befolyásolta.

Így az Evangelijose-ben a JE₇₄ óta az en, im és om kapcsolatok jelölésére kiegészítésképpen ē, ī és ō rövidítéses betűket kezdtek használni. A betűtípusokkal kapcsolatos javítások arra utalnak, hogy a szöveg gondozásában a nyomdai korrektor, sőt maga a nyomdász is közreműködött.

Mivel az 1679-ben és 1690-ben újra kiadott Evangelijos alig különböztek az 1674-es kiadástól (Lučinskienė 2001: 117–128), feltételezhetjük, hogy ezek a javítások egészen az 1705-ös kiadásig megszilárdultak; ekkor e Evangelijos-t a beszélt nyelv nyugati változatára írták át.

¹¹ A kissé jobbra dőlő latin antikvát kurzívnak vagy italiknak nevezték. Ezt a kurzív betűtípust arra használták, hogy kiemeljenek egyes szavakat a szövegben, illetve az antikvával szedett szövegrészeket (Kawecka-Gryczowa 1982: 221).

¹² I. Petrauskienė szerint 1633–1652 volt a Vilniusi Akadémia nyomdájának legtermékenyebb működési időszaka. „A helyzet különösen 1666-tól javult, feltehetően új nyomdagépek és betűkészletek vásárlása révén” (Petrauskienė 1976: 41). Azt, hogy a Vilniusi Akadémia jezsuitái számára fontos volt a betűk minősége, az is mutatja, hogy 1634. augusztus 28. után M. Lenčickis, a litván jezsuita provincia tartományfőnöke rendeletet adott ki a Vilniusi Akadémia nyomdájában történő kiadványnyomtatásról és azok terjesztéséről. Az egyik pont kimondja, hogy a nyomtatásért beszedett díjból valamennyit félre kell tenni „a könnyen elhasználódó betűk felújítására és pótlására, valamint javításukra, ami sok pénzbe kerül” (Petrauskienė 1992: 251).

EWANGELIE POLSKIE Y LITEWSKIE RAŠYBOS NORMINIMAS | 59

RÖVIDÍTÉSEK

JE₄₇ – [Jonas Jaknavičius] LENGYEL ÉS LITVÁN EVANGÉLIUMOK, vasárnapokra és minden olyan ünnepre, amelyet a katolikus egyházban a római rend szerint egész évben olvasnak. A vének engedélyével VILNIUSBAN. A Jézus Társasága Akadémiájának nyomdájában, 1647-ben.

JE₄ – [Jonas Jaknavičius] LENGYEL ÉS LITVÁN EVANGÉLIUMOK. Vasárnapokra és minden olyan ünnepre, amelyet a katolikus egyházban a római rend szerint egész évben olvasnak. VILNIUSBAN. A Jézus Társasága Akadémiai Nyomdájában. 1674.

PS – [Konstantinas Sirvydas,] Nagyböjti prédikációk litván nyelven, amelyeket Constantego ſzyrwidą tisztelendő atya, a Jézus Társasága teológusa állított össze. Lengyel nyelvre is lefordította, és mindkét nyelven kiadta. a vének engedélyével. Vilniusban / A Jézus Társasága Akadémiájának nyomdájában. Az Úr 1644. évében.

LITERATÚRA

BIRKENMAJER, A., KOCOWSKI, B., TRZYNADLOWSKI, J., red., 1971: Encyklopedia wiedzy o książce, Wrocław, Warszawa, Kraków: Zakład Narodowy im. Ossolińskich.

CAPPELLI, A. 1967: Dizionario di abbrevia ture latine ed italiane. Ristampa, Milano: OFSA-Casarile.

CYBULSKI, M. 1992: Norma języka literackiego wobec normy rękopiśmiennych tekstów urzędowych z XVII wieku. Odmiany polszczyzny XVII wieku, Lublin: Wydawnictwo Uniwersytetu Marii Curie-Skłodowskiej.

GELUMBECKAITĖ, J. 2000: [Rec.] Wolfenbüttelio postilė. Archivum Lithuanicum 2, 173–194.

JAKULYTĖ, D. 2001: „Knygos nob ažnystės“ kalba. Knyga nob ažnystės krikščioniškos (1653) – XVII a. Lietuvos kultūros paminklas, Kėdainiai: Kėdainių krašto muziejus.

KAUNAS, D. 1997: Knygotyra. Enciklopedinis žodynas, Vilnius: Alma littera.

KAWECKA-GRYCZOWA, A. 1982: Współczesne polskie drukarstwo i grafika książki. Mały słownik encyklopedyczny, Wrocław etc.: Zakład Narodowy im. Ossolińskich.

KLEMENSIEWICZ, Z. 1985: Historia języka polskiego, Warszawa: Państwowe Wydawnictwo Naukowe.

KSIĄŻEK-BRYŁOWA, W. 1976: O języku druków lubelskich z XVII wieku. Annales Universitatis Mariae Curie-Skłodowska, vol. XXXI, 19, Lublin–Polonia.

LUČINSKIENĖ, M. 2001: Ryšytvebių redagavimas Jono Jaknavičiaus Evangelie polskie y litewskie 1674 metų leidime. Archivum Lithuanicum 3, 117–128.

MICHELINI, G. 2000: Martyno Mažvydo raštai ir jų šaltiniai, Vilnius: Mokslo ir enciklopedijų leidybos institutas.

MORKŪNAS, K. 1967: Mišrieji dvigarsiai am, an, em, en ir balsiai ą, ę K. Širvydo raštuose. Lietuvių kalbotyros klausimai 9, 139–146.

PALIONIS, J. 1967: Lietuvių literatūrinė kalba XVI–XVII a., Vilnius: Mintis.

PALIONIS, J. 1979: Lietuvių literatūrinės kalbos istorija, Vilnius: Mokslas.

PALIONIS, J. 1995: Lietuvių rašomosios kalbos istorija, Vilnius: Mokslo ir enciklopedijų leidykla.

PETRAUSKIENĖ, I. 1976: Vilniaus akademijos spaustuvė 1575–1773, Vilnius: Mokslas.

PETRAUSKIENĖ, I. 1992: Vilniaus akademijos spaustuvės šaltiniai XVI–XIX a., Vilnius: Mokslas.

URBAŃCZYK, S., red., 1978: Encyklopedia wiedzy o języku polskim, Wrocław, Warszawa, Kraków, Gdańsk: Zakład Narodowy im. Ossolińskich.

ZINKEVIČIUS, Z. 1966: Lietuvių dialektologija, Vilnius: Mintis.

ZINKEVIČIUS, Z. 1988: Lietuvių kalbos istorija 3. Senųjų raštų kalba, Vilnius: Mokslas.

Milda Lučinskienė Lietuvių kalbos institutas P. Vileišio g. 5, 10308 Vilnius, Lietuva [email protected]

Gauta 2003 11 22