Rašybos norminimo apraiškos „Ewangelie polskie y litewskie“ 1647 ir 1674 metų leidimuose

ACTA LINGUISTICA LITHUANICA XLIX (2003), 51–59 A helyesírás szabályozásának megnyilvánulásai az Ewangelie polskie y litewskie 1647-es és 1674-es kiadásaiban MILDA LUČINSKIENĖ Litván Nyelvi Intézet, Vilnius A tanulmány Jonas Jaknavicius Ewangelie polskie y litewskie című művének két kiadása (1647 és 1674) grafematikájával foglalkozik. A köztük fennálló különbségek a szerző arra irányuló törekvéseit tükrözik, hogy következetesebb helyesírást alakítson ki. Az ilyen jellegzetességeket a következőkként tárgyalják: az egyes grafémák használata, a /m/, /n/ diftongoidjainak jelölése, az |au/, /uo/, ail, Jei], lui] diftongusoké, valamint a felső indexű makron használata a magánhangzó utáni nazális jelölésére. Egy kialakult helyesírási gyakorlat elemei figyelhetők meg az „a pochylone” használatában, a <w > használatában az |au/ diftongus második elemének jelölésére, valamint az egyes lexémák és tulajdonnevek írásmódjában. A lengyel forrásszöveg közvetlen hatása ezekre a javításokra nem mutatható ki. Az 1674-es kiadás újdonsága az é, i, 6 nazális rövidítések használata. A betűtípusok használatához kapcsolódó változások a korrektúrázók, esetleg magának a nyomdásznak a beavatkozását tükrözik. Az 1679-es és 1690-es kiadások nem térnek el jelentősen az 1674-es kiadástól, és az utóbbiban bevezetett javítások nyilvánvalóan 1705-ig fennmaradtak, amikor az Ewangelie-ket egy nyugat-litván nyelvváltozatban újraírták. 1. BEVEZETÉS Az egyes szerzők által használt ábécékről és helyesírásról több régi litván írásbeliséget kutató tudós is írt; a legátfogóbb áttekintést Jonas Palionis adta. Ez az áttekintés az ábécét mint az írásjelek rendszerét, valamint a helyesírási elveket tárgyalja, vagyis azt, hogy milyen alapokon használták az egyes írásjeleket, noha e két dolog szorosan összefügg (Palionis 1967: 19). Hasonlóképpen értelmezik a helyesírást az utóbbi években is — a helyesírás terminusával a grafikát és az ortográfiát jelölik. A grafika a nyelv fonémáinak és a beszédhangoknak az írásban való jelölésére használt grafikai jelek rendszereként értendő, az ortográfia pedig e jelek használatának elveit és szabályait jelenti (Michelini 2000: 44). Ebben a tanulmányban áttekintünk néhány grafikai és helyesírási különbséget Jonas Jaknavičius Ewangelie polskie y litewskie (a továbbiakban — Evangelijos) című művének 1647-es és 1674-es kiadásaiban. Tehát az ábécé és a helyesírás azon különbségeiről lesz szó, amelyek az 1674. évi Evangélium-kiadás kiadásra való előkészítése során az előkészítők, szerkesztők, korrektorok vagy kiadók javításai következtében alakultak ki. Megállapítást nyert, hogy Jaknavičius evangéliumaiban (1647, 1674, 1679 és 1690), akárcsak az 1646-os Slavočinskis-énekeskönyvben és részben a Bellarmin-katekizmus fordításában, Sirvydas ábécéjét használták. A magánhangzók írásmódja főként a fone- hn ro MILDA LUCINSKIENE magánhangzókat fonetikai elv alapján, a mássalhangzókat pedig Sirvydas (Daukša, Klein) [elve] alapján, tehát Jaknavičius esetében is morfológiai elvre támaszkodva írták (Palionis 1995: 28–30). E kiadványok ortográfiája is hasonló, változatosságát azonban az okozta, hogy ugyanazt a fonémát többféle grafémával vagy grafémakapcsolattal jelölték, és fordítva — ugyanaz a graféma egynél több fonémát vagy annak változatát jelölte (Michelini 2000: 44). 2. A JAVÍTÁSOK ELEMZÉSE 2.1. Az a graféma használata a JE-ben és a JE-ben. Az egyik leggyakrabban előforduló helyesírási különbség az a d-re való cseréje (mintegy 2500 példa)! és fordítva (mintegy 100 példa): (i) a — a: JE, karalifte 2,, — JE,, Kdrdlifte 2,; JE,,Pranafio 4,,—JE, Pranafo 4,; JE, parafita 4, —JE,, parafiita 5;; JE, pafakie 5,,—JE, pafakie 6,,; JE,,apJakidamas 7 —JE, apJakidamas 8; JE, wadina 9, —JE, wading 10; JE, wafara 2,—JE, wafara 2.. A d betűjelet az evangéliumokban, Petkevičius katekizmusában, Morkūnas Postillájában (Zinkevičius 1988: 198, 203), Klein nyelvtanaiban, a Knygoje nobažnystės című műben (Jakulytė 2001: 73) használták°. Az a magánhangzóhoz használt lengyel „a pochylone” betűjel litván szövegre gyakorolt hatása miatt jelent meg ilyen gyakran az akut alakú diakritikus jel a d-n. Ismeretes, hogy a XVI–XVII. századi és későbbi régi szövegek ortográfiája nem volt egységesítve, és minden nyomdának megvoltak a maga hajlamai a betűjelek használatában. Az ilyen egységesítetlen „Samogltosek pochylonych“ magánhangzó-jelölés nehézségeket okoz, amikor a nyelvi tényeket el kell különíteni a helyesírástól. Lengyelországban nem volt olyan intézmény, amely előírhatta volna a nyomdák számára az egységesebb helyesírás követését (Birkenmajer 1971: 230). A XVII. században magában Lengyelországban is megszaporodtak az a és d szabálytalan írásmódjának esetei; ez a tendencia különösen a XVIII. század első felében erősödött fel, amikor a d betűt sokkal gyakrabban és mindenféle norma betartása nélkül kezdték használni, ezért ugyanazt a szót, ugyanazt a formát az egyik helyen a-val, máshol pedig di-vel írták (Klemensiewicz 1985: 287). Palionis felhívta a figyelmet arra, hogy Sirvydas PS-ének második részében már gyakoribb az „a pochylone- “, és hogy „semmilyen fonológiai vagy prozódiai jelentése [nincs]“ (Palionis 1979: 21). Mivel a PS ezen részét Jaknavičius készítette elő nyomtatásra, valószínű, hogy ezt a betűjelet gyakrabban használta, mint Sirvydas. A JE-ben az akút ékezetével jelölt a magánhangzó hosszú vagy rövid szótagban, olykor pedig akár a szóban található valamennyi a magánhangzó is. Néha ugyanazokat a szavakat a JE-ben kétféleképpen írták, például a 4 igen gyakran szerepel a mano, tavo, savo birtokos névmásokban; e névmások helyesírása a következőképpen változik: /awo —98x, fawo —62x; mano —84x, mano —31x; tawo —32x, ! A JE és a JE | szövegeinek összehasonlító elemzését e kiadványok szóalakjainak számítógépes konkordanciái segítették. Ezeket a Litván Nyelvi Intézet munkatársai, Milda Lučinskienė és Vytautas Zinkevičius (programozó) készítették Saulius Ambrazas irányításával, a „Litván Köztársaság államnyelvének használatára és oktatására vonatkozó 1996–2005. évi program” alapján, amelyet a Litván Köztársaság Szejmje mellett működő Állami Litván Nyelvi Bizottság finanszírozott. 2 A d használatáról bővebben D. Jakulyté ír a Knygoje nobaznystés című műben. EWANGELIE POLSKIE Y LITEWSKIE RASYBOS NORMINIMAS | 53 tawo —54x. Különösen gyakran írják az „a pochylone” betűt a rare szóban —145x (de mellette a tare is előfordul —83x), az ira szóban —47x (ira —120x). Feltételezhető, hogy a JE szerkesztője számára az „a pochylone” betű használata normatívnak tűnt: a társadalom ezt a betűt már jóváhagyta (a nyelvtanok és más régi írások révén), helyesnek tartották „(hiszen ilyen gondosan átnézett Evangéliumok ta (ii) a —a (100x): JE, ataius 15, —JE,, dtaius 17,, JE,, hogy 28 JE, Tai 31, —JE,, Tay 34,; JE, waykieli 10,—JE, waykieli 11.. — JE, hogy 31; 20 JE, az „a pochylone“ 286 alkalommal fordul elő, azonban JE,, szerkesztője ezt a betűjelet csaknem tízszer gyakrabban használta (2865x). Az ilyen fordított javítás a norma stabilizálódásának folyamatát szemlélteti. 2.2. Az /, s és // betűjelek használata A Litván Nagyfejedelemségben használt ábécében, akárcsak a lengyelben, az s grafémának két allográfja volt: az s-t hagyományosan a szó végén, az /-t pedig a szó belsejében írták. Az alábbi példákból látható, hogyan váltakozott a Jaknavičius-féle evangéliumokban az s és /, /f betűk írásmódja a magánhangzók között. Leginkább a // írásmódja nem állapodott meg. A németes helyesírás által befolyásolt kelet-poroszországi litván írásoktól eltérően az LDK írásaiban (leggyakrabban katolikus kiadványokban), akárcsak az akkori lengyel írásokban, csak a / jelet kettőztették. A kelet-poroszországi írásokban az ilyen kettőzéssel többnyire a kettőzött mássalhangzó előtt álló magánhangzó rövidségét kívánták jelölni (Palionis 1995: 31). Feltételezik, hogy a betűk kettőzésére leginkább az eredetik voltak hatással (Palionis 1967: 48). A következetesség elvét azonban nem tartották be, mivel nem ritkán ugyanazon kiadványban ugyanabban a szóban váltakozik az [és ff (egyes szám tárgyeset JE wifu 77, „és JE,„wi/fu 129,,). (i) Jf —J (23x): JE, išg wiffo 119,, —JE, i5g wifo 125,,; JE, Tdffay 169,. — JE,, Tafay 175; JE, i358 iuffu 203, —JE, išg iufu 209; JE, iiffay 158, —JE., iifay 163. [= Jf (10x): JE, efi 61, —JE, effi 66 tafay 166, —JE. taffay 171,. JI —s (4x): JE, knigoffe 69, —JE, knigose 75; JE, anaffay 150, —JE. dndsay 155... Js = J (2x): JE, ne tikiefsite 161, —JE, ne tikiefites 166 [= fs (2x): JE, ifipildis 2,, —JE, ifsipildis 3,,. J —s (5x): JE, afliciu 53, —JE, asli¢iu 58,; JE wiriaufius 17 19 13? JE, wifas 148, —JE, wiffas 153,; JE, 10? 16-17° ja 3224 —JE,, wiriausius 15* (ii) s —J (5x): JE, swieciimu 13,, —JE,, fwiečimu 14 dunguofe 182, „„ JE,, dunguose 176,, —JE, # Az ilyen normafelfogás szerepel az Encyklopedia wiedzy o ksigzce 19? című könyvben, valamint M. Cybulski kutatónál, aki a 17. századi lengyel szövegek nyelvét elemzi (Cybulski 1992: 17). 54 | MILDA LUČINSKIENĖ (iii) Js —JJ (13x): JE, efsi 51,, = JE, effi 56,(6x); JE„wifsi 89, —JE wiffi 94,,(5x): JE, ifsigundo 59,,,, —JE, iffigundo 64,. A JE, és JE,, különbségeinek számítógépes konkordanciaadatok alapján elvégzett elemzése megállapította, hogy mennyiségileg az /ir és ff írásjelek e kiadásokban egyenlő arányban oszlanak meg, ugyanakkor használati elveik bizonyos eltérései is megfigyelhetők. A Jaknavičiui tulajdonított fordításrészben JE, többes szám klm. iufu csak egyszeres /(46x) jellel szerepelt, az ismeretlen szerkesztőnek tulajdonított részben viszont — ellenkezőleg, csak kettős ff-fel (14x). Mivel, amint már említettük, a megkettőzött mássalhangzót leggyakrabban rövid magánhangzó után írták, ebben az esetben JE,, a szerkesztő „kijavította” JE „helyesírási következetlenségét, és azt a változatot választotta, amelyet akkoriban normatívnak lehetett tekinteni — nevezetesen az iufut. A szerkesztő szövegnormáló kísérletére utalna az /5 digráf szerkesztése is az e/si szóban: JE,, ezt a szóalakot 19x rögzítették, az effi-t — csak 1x (102,), míg a JE,, efsi már feleannyiszor marad meg (9x), és ennek megfelelően gyakoribbá válik az effi (8x). Az [és /f használatát megvizsgálva a JE, lengyel eredetijében kiderült, hogy benne a // digráfot 6x használták, és csak tulajdonnevekben (JE,, Ndaffona 143,.; JE, Ieffego 143, JE,,Manaffes 144, „). Tehát ebben az esetben a litván írásbeliség helyesírási hagyományáról beszélhetünk, amelyet közvetlenül nem befolyásolt konkrét lengyel eredeti. (iv) f > 3 (12x)*: JE, Pharifeufkams 69,—-70, —JE,, Pharizeufams 75 Ifaakas 143,, —JE,, Izaakas 148, (2x); JE, Ierufalem 60 (2x); JE, Iefus 53,, —JE,, IE3us 57,, (1x). 17–18 (5x); JE, JE,, Ieruzalem — 65 10-11 11-12 E javításokból látható, hogy a /z/ fonémát ritka esetekben, nem litván tulajdonnevekben JE, a /: JE, grafémával jelölték: Pharifeuffas 5x, Phari3(5)- euf; as pedig 14x szerepel; Ierufalem — 2x, Ieruzalem — 8x; Iefus JE — 1x, míg IE3us — 192x; Ifaakas — 2x. Mindazonáltal JE,, éppen e lexémák esetében a /" graféma már nem fordul elő — következetesen a j grafémát írják. Bár javították, mégsem egységesítették teljesen JE_-t: csak az I/(5)raelo és Ierof(3)olimos szavak írásmódját. Így beszélhetünk a szerkesztőnek a nem litván tulajdonnevek helyesírásának rendezésére tett kísérletéről. 2.3. Az a, u, e, i + m, n és az o + m kapcsolatok jelölése a JE-ben „a litván szövegben nem volt bőséges az abbreviatúrák használata: az a 14x, az ū pedig csak 5x volt leírva, a 7, ė, 0 írásjeleket egyáltalán nem használták. Az evangéliumok lengyel szövegében az abbreviatúrás betűket gyakrabban írták: @ —33x, ė —8x, 0 -7x, i —csak 1x. A szó közepén a betű fölé leggyakrabban görbült vonalkát (cirkumflexjelet) írtak, a szó végén pedig egyeneset, nem ritkán a JE-ben olyan írásjellel, hogy sor végződött (15x), vagy az abbreviatúrás betű után a szót a következő sorba vitték át (7x)°. Ilyen abbreviatúrás betűket más régi írásokban is írtak, például Wol- *—JE, majgot 56, (1x) —JE,,mdjgot 61, „. 5 Az Evangelija JE szóban az abbreviatúrás a-t nem írják, a második kiadástól kezdve (leggyakrabban a címekben) ezt az írásjelet 3x írták (Ewagelia), a szót Ewa alakban 9x rövidítik. EWANGELIE POLSKIE Y LITEWSKIE RAŠYBOS NORMINIMAS | 55 fenbiitttelio postilėje, amikor a szöveget (1573), korlátozott formátumú téglalapba kellett bezsúfolni (Gelumbeckaitė 2000: 184). Így egy ilyen, diakritikummal ellátott abbreviatúrás betű két hangot jelölt. Ez a jelölési hagyomány a kéziratos írásokból ered, amikor sietségben és időtakarékosság céljából igyekeztek a szavakat és az egyes szótagokat lerövidíteni (Birkenmajer 1971: 2-3). (i) un, um —i (16x): JE, dungaus 86, —JE,, dūgaus 91; JE,atlunkie 116,, —JE., attitkie 122; JE, mums 71, —JE, mis 77; JE, pardaweiump 154, —JE,, pardaweiūp am, 159,.; an — a (11x): JE, mokitiniams 127 ; — JE,, mokitinias 133 JE, ia 92,5. JE, oman 189,, —JE, ora 196;; JE,,Ewangelia 6 im — i (3x): JE, fawimp 121 , . — JE,, fawip 127 148, ; om —O (2x): JE, dienoms 146,, —JE, dienos 151; en —ė (1x): JE, talentu 127, —JE, talétu 133. (ii) @ —am (10x): JE, pafkuciaufia 34,) —JE, pdfkuciaufiam 37, JE_vntra 58, = JE, vatram 63,; JE, ia 25, —JE, iam 27; JE, kuria 61, —JE,, kuriam 66.; JE, mokitiniams 86,, —JE, mokitinias 92,,,; ū —um, un (4x): JE, fkayčiū 49, —JE, fkayčium 53; JE, mis 155 —JE, mums 159,,; JE, dugóhoz 209; — JE,, az égből a 216. JE, iam 86 1 — 18-19 => JE, Ewagelia Vero JE,, megszülte 143, —JE. pagide 14? 13° Egyenes, ar kissé görbült vonal a betűk fölött a, e, i, u ir 0 a betűk hiányát m ar n jelölte. A középkorban különösen gyakran így jelölték az m hiányzó betűt az am, em, um betűkapcsolatokban (Cappelli 1967: xxiii—xxiv). Az ilyen rövidítő betűk grafikusan csak a nazális hangokat jelölték, jóllehet általában ezekben az evangéliumkiadásokban a nazalitást grafikusan nem jelölték. A korabeli írások helyesírásának elemzése azt mutatja, hogy a különféle formájú, „nazális” kétjegyű írásjelekkel akkoriban a legtöbb esetben még valódi nazális magánhangzókat jelöltek, és fonetikai elv alapján használták őket (Palionis ar ir mi 1967: 45). Az evangéliumokban, akárcsak ir Sirvydas írásaiban, következetesen az am, an, em alakokban, több esetben: em, azoknak az en igéknek a főnévi igenévi és származékos en alakjaiban fordul elő, ir amelyek jelen idejű egyszerű múlt idejében tų ezek a kettőshangzók felbomlanak; az ar idant kötőszót tartalmazza; az am, an, em alakok megmaradnak az idegen an eredetű tulajdonnevekben és köznevekben (Morkūnas 1967: 140-142). en Iš a bemutatott példákból JE , világossá válik a szerkesztő hajlama az am, an, um, un betűkapcsolatok megváltoztatására, a változtatás példái (14x). Így tehát a JE,, összetételek számára az en, im ir om jelölésére további rövidítési betűket kezdtek használni č, f ir 6, ezeket többnyire a sor végén írták, amikor a ar szót a következő į sorba vitték át. Nem zárható ki annak lehetősége, hogy a szedő a szövegsor szedésekor saját belátása szerint rövidített, ezért ją rövidítést ir szedett. 2.4. A kettőshangzók Az [au], [uo] írása Sirvydas ábécéjében az u írásjel hangokat u ir ū; v jelölt; a szó eleji rövid magánhangzó jelölésére u használto ák, kettős w — a hangra v (Palionis 1967: 36, 40). Bár Sirvydas ábécéjére támaszkodott JE ir JE,,, azonban a már iš bemutatott példákból látható, hogy e betűjeleket néha összekeverték. 56 | MILDA LUČINSKIENĖ betűjelek összekeveredtek. Az [u] hangot a JE, többnyire v betűjellel jelöli (JE, vbagay 197,,; JE _viweyidetoias 23.,,; JE,,vličiu 89,,) a szó elején, csak 1 alkalommal a végén (JE, /akav 183,,)*, néha pedig u betűjellel (4x) (JE„uffwiro 119,; JE, unt (2x) 50,,, 131,,; JE, uujdangoi 209,,). A w betű a szó végén az [u] hangot jelöli, kivéve a taw és faw szavakat, ahol csak egyszer fordul elő (JE, fakaw 208*,,), valamint a JE,, már szerkesztett szövegét. A w graféma meglehetősen következetesen a [v] hangot jelöli a szó elején mindkét evangéliumkiadásban. (i) w, v és u a szó végén (ritkábban —a szó közepén): w —u (31x): JE, taw 43, —JE,, tau 46, (20x); JE, fakaw 208,,—JE,, fakau 215 u —w (2x): JE, auksciaufieii 61,, —JE,, duksciawfieii 66,,; JE, bitau 90 bitaw 96.. (ii) w,v ir u a szó elején: u —v (13x): JE, unt 50,,—JE, vnt 54, (4x); JE, ANuo 24, —JE, ANVO 26,; v =u (8x): JE, vnt 37, —JE, unt 40,, (3x); JE, videtu 106, —JE. ujdetu 112_; v => w (3x): JE, Vat 31, —JE, Wnt 34: JE, volakti 113, —JE,, wolakti 119 vogas 99, —JE., wuogas 104,,. 16° 9-20 5-10 7? JE, JE, A felsorolt különbsé15? gekből megállapíthatók a JE,, szerkesztőjének bizonyos helyesírási elvei: 1) igyekszik elhagyni a w betűt, amely a [vu] rövid magánhangzót jelöli az [au] kettőshangzóban, leggyakrabban az egy szótagú tau és sau szavakban (JE, taw 42x; JE, faw 3x). JE, taw már kétszer ritkábban van leírva —22x, és a faw csak 1x * —tehát törekvés figyelhető meg az állandóbb és egyszerűbb írásmódra, bár e szavak írásmódja nem egységesült teljesen; 2) JE, és JE,,, a fent említett névmások kivételével, az aw kapcsolat egy szótagban nem kerül leírásra, kivéve 1x a Jaknavičiuihoz nem rendelt részben (JE,, fakaw 208,), de ez a JE,, is eltűnik; 3) az ant elöljárószó unt, vnt és wnt változatainak szerkesztése, ezek a javítások azonban nem lényegesek, mivel mindkét kiadásban a vat változat dominál (JE., 266x), a másik kettő pedig „véletlenszerű” esetként értékelhető —unt (JE,, 3x), wnt (JE,,2x); 4) A JE,, az o betűjel előtt, amellyel az uo kettőshangzót jelölik, minden esetben v-t ad hozzá (8x; Ix —w). A JE,-ben ez az írásmód megmarad, csak néhány esetben változtatja a szerkesztő a hozzáadott v-t w-re. Nem világos, hogy ez a nyelvjárás tükröződése-e (ilyen v-hozzáadás a mai napig fennmaradt a déli és a nagyobb keleti aukštaitis nyelvjárási területen is (Zinkevičius 1966: 188)), vagy csupán helyesírási kérdés. 2.5. Az [ai], [ei], [ui] kettőshangzók írása A JE, és JE, [a, e, u + i] kapcsolatait kétféleképpen jelölik: a második összetevőben i-vel vagy y-nal. A változtatások elemzése és a JE,, fordított szóalak-- konkordanciájának adatai alapján megállapították, hogy a JE,-ben az ai, ei, ui kettőshangzókban az y graféma még hatszor gyakrabban fordul elő, mint az i graféma. 6 A JE,-ben egyetlen olyan esetet sem találtak, amikor a szó belsejében a [4] hang jelölésére a v betűjelet használták volna. Az evangéliumokban a taw és faw ilyen írásmódjára hatással lehettek e névmások más eseteinek alakjai, amelyeket w-vel írnak (/awi, fawis, tawi, tawam stb.). . Ez a forma az 1x kiegészítésként hozzáadott perikópéban van leírva (JE, 166-167). EWANGELIE POLSKIE Y LITEWSKIE RASYBOS NORMINIMAS | 57 ai —ay (98x): JE, vbagai 3,, —JE. vbagay 4; JE kurfai 4 —JE, kurfay 5; JE kaip 83 045 105, = JE. kayp 8, 69. 110: JE, pdfnikais 15,, —JE, pd[nikays 17,; ay —ai (8x): JE kurfay 47, —JE, kurfai 51; JE _ kietweriopay 201, | —JE, kietweriopai 207, „; JE priefinikay 205,,,. —JE, priefinikai 212; ei —ey (28x): JE, funkiei 25, —JE,, funkiey 28: JE, erfikieciei 35 39,; JE, wagiei 209, —JE,, wagiey 216, ey —ei (10x): JE, ifieydis 84, —JE. iffeidis 90,; JE reykia 187, —JE. reikia 193; ui —uy (3x): JE, Diewui 15, —JE, Diewuy 17,; uy —wi (1x): JE, pafkuy 201,, —JE, pd [kui 208,. 7 18–19 —> JE, erGkiečiey JE,, a szerkesztő arra is törekedett, hogy e kettőshangzók második elemét y grafémával jelölje. Az ellenkező irányú változtatások példái (JE, a, e, u +y = JE. a, e, u +i) hatszor ritkábbak, ezért feltételezhető, hogy e grafémák írásmódja, bár nem egységesült, de kirajzolódik az a helyesírási elv, hogy e kettőshangzókat y grafémával kell írni. Leggyakrabban ezeket a szavakat szerkesztették: kai(y)p (22x), kursai(y) (20x), tai(y) (8x), tei(y)p (13x). Általában a rövid i-t hosszú y-ra (ygreku) nem kevesebb mint 140x cserélik (89x a szó végén javították, 51x —középen- ), míg a fordított szerkesztésnek mindössze 19 esete van. Az ilyen szavak írásmódjára a lengyel helyesírás is hatással volt: a szó elején a lengyelben leggyakrabban i-t írtak (iako A 9), a szó végén y-t (smutney J 3), a mássalhangzók előtt pedig szintén következetesen y grafémát írtak (bogoboyney P 12) (Ksiąžek-- Brytowa 1976: 341). Így az egy szótagban található kapcsolatok (y-nal) JE és JE jelöléssel is szerepeltek, 2.6. /š/ jelölése“ K. Sirvydas által használt írásrendszerben a [š] hangot az f írásjegy jelölte (a latin antikvával nyomtatott szövegekben —/ž és 5), valamint a § (ezzel az írásjeggyel a lágy s-t is jelölték). 5 —Jz (22x): JE, aufįtunt 11, —JE,, aufztunt 12.; JE, Wiefpaties 14, |. —JE,, Wiefzpaties 16, „; JE, siefitos 30, —JE,, Siafztos 32,,; JE, fwétes 208,, —JE,, fzwėtes 215,. § = f (7x): JE,, dusios 202, —JE,, dufjios 208,,,, (5x); JE,, parasinetus 8, —JE, parafiynetus 9; JE, sieyminos 31,, —JE, feyminos 35,,; 5 —s (7x): JE, fwintos 55,, —JE, swentos 60, (2x); JE, vimufs 95, —JE,, vimus 101; JE, fyrdis 209, —JE, širdis 216 _.. Az 5-ös Jz-változtatásról szólva figyelmet kell fordítanunk a JE-ben és a JE-ben használt betűtípusokra. A JE-ben a lengyel és a litván szöveg gótikus svabacherrel van szedve"", a lengyel címek — latin antikvával, míg a litván címek és a perikópák szövegében még a következő javítások figyelhetők meg: 5 —53 (1x: JE, wiefipaties 41, —JE,, Wiesspdties 45. „); Jz —f (1x: JE, Ssitai 4,,..—JE, Skitai 5); z —$ (1x: JE, Szwgtes 209, —JE, swigtes 216,.). "" A gótikus svabacher gyorsan elterjedt, és a XVI–XVII. században számos országban használták. Érdekes, hogy a svabachert leggyakrabban nemzeti nyelveken (lengyel, litván stb.) nyomtatott szövegekben alkalmazták, míg a latin nyelvű szövegeket többnyire antikvával szedték (Kawecka-Gryczowa 1982: 220). Ebben a tanulmányban a svabacher terminust a könyvtudomány enciklopédikus szótára alapján használjuk (Kaunas 1997: 360). 58 | MILDA LUČINSKIENĖ a lekémák párhuzamos változatai — latin antikvával, kurzívval — vannak megadva- ". A JE-ben a lengyel szöveget már latin antikvával szedték újra, a litván szöveg még gótikus betűkkel van szedve, a perikópák címei pedig mindkét szövegben latin antikvával, kurzívval vannak kiemelve. Az eltérések elemzése során megfigyelhető volt, hogy az f ligatúrás betűt Jz digráffal (22x) JE,, csak a perikópák címeiben helyettesítették. Kiderült, hogy az 5 JE, ligatúrát csak gótikus svábachi betűtípussal és latin antikva kurzívval szedték (nem volt z (Jz) betű, csak 3), tehát csak a litván címsorokban. Itt meg kell említeni azt a négy esetet is, amikor a latin antikva kurzívval szedett szomszédos változatokban a z graféma szerepel, JE,, amelyet erre cserélnek, mivel a választott változatot már gótikus svábachi betűtípussal szedték, amelyben nincs z (JE, vžleios 27,,—JE, viteios 30,,; JE, ažurawgie 30, —JE, ajuraugie 34) betűjel. Így az első kiadást követő 27 év elteltével nemcsak a lengyel szöveg és a perikópák címeinek betűtípusát változtatták meg, hanem feltehetően a vilniusi akadémiai nyomda betűkészletét is. Valószínű, hogy emiatt a latin antikva kurzív betűkészletében már nem volt f ligatúra, ezért két betűvel, Jz-vel helyettesítették. 12 3. KÖVETKEZTETÉSEK Bár mind az ábécé, mind a helyesírás terén még megfigyelhetők következetlenségek és ingadozások, már megkísérlik egységesíteni a szöveget, áttérni az állandóbb betűjelekre és helyesírási elvekre. A lengyel nyelven nyomtatott írások hagyományát követve meglehetősen következetesen kezdik használni az „a pochylone“ diakritikus betűjelet, amelyet a nyomda korrektora már normatív változatként érthetett. Bizonyos rögzült szabályok alkalmazását mutatja az iufu szó, a w betű használata is, amely az au kettőshangzóban a rövid [vu] magánhangzót jelöli, valamint néhány tulajdonnév ortográfiájának szerkesztése. E javítások konkrét lengyel eredetije közvetlenül nem befolyásolta. Így az Evangéliumokban a JE,, után az en, im és om kapcsolatok jelölésére további rövidítési betűket kezdtek használni: ė, 7 és O. A betűtípusokkal kapcsolatos javítások arról tanúskodnak, hogy a szöveg rendezésében a nyomda korrektorai, sőt talán maga a nyomdász is részt vett. Mivel az 1679-ben és 1690-ben újra kiadott Evangéliumok alig különböztek az 1674. évi kiadástól (Lučinskienė 2001: 117-128), feltételezhetjük, hogy e javítások egészen az 1705. évi kiadásig megszilárdultak, amikor ezeket az Evangéliumokat a beszélt nyelv nyugati változatában írták át. '' A latin antikvát, amely enyhén jobbra dőlt, kurzívnak vagy italiknak nevezték. Az ilyen kurzívet az egyes szavaknak a szövegben, illetve az antikvával szedett szövegrészeknek a kiemelésére használták (Kawecka-Gryczowa 1982: 221). 2 1. Petrauskienė rámutat, hogy 1633-1652 között volt a vilniusi akadémiai nyomda működésének legtermékenyebb időszaka. „A helyzet különösen 1666-tól javult, nyilván új nyomdagépek és betűtípusok megvásárlásának köszönhetően” (Petrauskienė 1976: 41). Arról, hogy a vilniusi akadémia jezsuitái számára fontos volt a nyomtatványok minősége, tanúskodik a litván jezsuita provinciafőnök, M. Lenčickis 1634. augusztus 28. után kiadott rendelete is a kiadványoknak a vilniusi akadémia nyomdájában való nyomtatásáról és terjesztéséről. Az egyik pont kimondja, hogy a nyomtatásért beszedett díjból valamennyinek meg kell maradnia „a könnyen elhasználódó betűk restaurálására és megújítására, valamint javításukra, amihez sok pénzre van szükség” (Petrauskienė 1992: 251). EWANGELIE POLSKIE Y LITEWSKIE A HELYESÍRÁS NORMÁLÁSA | 59 RÖVIDÍTÉSEK JE,,-[Jonas Jaknavičius] EWANGELIE POLSKIE Y LITEWSKIE TAK NIEdžielne iško y wizytkich Swiat, ktore w Koščiele Katholickim, wedlug Rzymskiego porzadku przez caly rok czytaią. Wydane za dozwoleniem [tdrfiych. w WILNIE. Az Akadémiai Társaság Nyomdájában, 1647-ben. JE,, -[Jonas Jaknavi¢ius]| EWANGELIE POLSKIE Y LITEWSKIE. Így a VASÁRNAPI és az ÖSSZES SZENTEK [ünnepei], amelyeket a katolikus egyházban a római rend szerint egész éven át olvasnak. WILN/E. Typis Academicis soc: IESV. 1674. PS – [Konstantinas Sirvydas,] prédikációs pontok NAGYBÖJTRE litván nyelven, W. X. által. Konstanty Szyrwid, a Jézus Társaság teológusa által írt. A Tera3 lengyel nyelvre lefordítva / és mindkét kiadásban nyomtatásra előkészítve. A vének engedélyével. Vilnában, az Akadémiai Jézus Társaság Nyomdájában, Párizs évében, 1644. IRODALOM BIRKENMAIJER, A., KOCOWSKI, B., TRZYNADLOWSKI, J., szerk., 1971: Enciklopédia a könyvről, Wrocław, Varsó, Krakkó: Az im. Nemzeti Intézet. Ossolińskich. CAPPELLI, A. 1967: Latin és olasz rövidítések szótára. Újranyomás, Milánó: OFSA-Casarile. CYBULSKI, M. 1992: Az irodalmi nyelv normája a XVII. századi hivatalos kéziratos szövegek normájával szemben. A XVII. századi lengyel nyelv változatai, Lublin: Maria Curie-Skłodowska Egyetem Kiadója. GELUMBECKAITE, J. 2000: [Rec.] A wolfenbütteli posztilla. Archivum Lithuanicum 2, 173–194. JAKULYTE, D. 2001: „A Knygos nobaznystésTM nyelve. Knyga nobažnystės krikščioniškos (1653) — a XVII. századi litván kultúra emlékműve, Kėdainiai: Kėdainių krašto muziejus. KAUNAS, D. 1997: Könyvtudomány. Enciklopédikus szótár, Vilnius: Alma littera. KAWECKA-GRYCZOWA, A. 1982: A kortárs lengyel nyomdászat és könyvgrafika. Kis enciklopédikus szótár, Wrocław stb. : Zaktad Narodowy im. Ossolinskich. KLEMENSIEWICZ, Z. 1985: A lengyel nyelv története, Warszawa: Panstwowe Wydawnictwo Naukowe. KsiAZEK-Bryrowa, W. 1976: A 17. századi lublini nyomtatványok nyelvéről. Annales Universitatis Mariae Curie-Skiodowska, köt. XXXI, 19, Lublin-Lengyelország. LUCINSKIENE, M. 2001: A keleti eredetű szavak szerkesztése Jonas Jaknavičius Ewangelie polskie y litewskie című, 1674-es kiadásában. Archivum Lithuanicum 3, 117–128. MicHELINI, G. 2000: Martynas Mažvydas írásai és forrásaik, Vilnius: Mokslo ir enciklopedijų leidybos institutas. MORKŪNAS, K. 1967: Az am, an, em, en vegyes diftongusok és a ą, ę magánhangzók K. Širvydas írásaiban. Lietuvių kalbotyros klausimai 9, 139–146. PALIONIS, J. 1967: A litván irodalmi nyelv a XVI–XVII. században, Vilnius: Mintis. PALIONIS, J. 1979: A litván irodalmi nyelv története, Vilnius: Mokslas. PALIONIS, J. 1995: A litván írott nyelv története, Vilnius: Mokslo ir enciklopedijų leidykla. PETRAUSKIENĖ, I. 1976: A vilniusi akadémia nyomdája 1575–1773, Vilnius: Mokslas. PETRAUSKIENĖ, I. 1992: A vilniusi akadémia nyomdájának forrásai a XVI–XIX. században, Vilnius: Mokslas. URBANCZYK, S., szerk., 1978: A lengyel nyelvvel kapcsolatos ismeretek enciklopédiája, Wrocław, Varsó, Krakkó, Gdańsk: Zaktad Narodowy im. Ossolinskich. ZINKEVIČIUS, Z. 1966: Litván dialektológia, Vilnius: Mintis. ZINKEVIČIUS, Z. 1988: A litván nyelv története 3. A régi írások nyelve, Vilnius: Mokslas. Milda Lučinskienė Beérkezett 2003 11 22 Litván Nyelvi Intézet P. Vileišio utca 5., 10308 Vilnius, Litvánia mildaluc(ilki.lt