MARGARITA MATULYTĖ

Litván Kulturális Kutatóintézet

A kutatás iránya: az etnológia ideológiai aspektusai.

DOI: https://doi.org/10.35321/a1l81-09

ANTANAS ÉS JONAS JUŠKA KAZANYI TUDOMÁNYOS TEVÉKENYSÉGÉNEK IDEOLÓGIAI KONTEXTUSAI

Antanas és Jonas Juška kazanyi tudományos munkájának ideológiai kontextusa

ANNOTÁCIÓ

A tanulmány arra keresi a választ, hogy miért éppen Kazanyban lehetett 1878–1882 között latin betűs írással kiadni a Juška fivérek által összeállított műveket (a litván népi folklórt). A kutatás az aktív tudományos tevékenységük időszakában Kazany vidékén uralkodó társadalmi-kulturális feltételekre és a tudományos környezet ideológiai összefüggéseire összpontosít.

KULCSSZAVAK: litván folklór, latin betűs írás, cirill írás, könyvkiadás, Kazanyi Egyetem, nyelvészeti kutatóközpont.

ANNOTÁCIÓ

A tanulmány arra keresi a választ, hogy miért éppen Kazany volt az a hely, ahol a Juška fivérek által összeállított műveket (a litván folklórt) 1878–1882 között latin betűs írással ki lehetett adni. A kutatás az aktív tudományos tevékenységük időszakában Kazany vidékén uralkodó társadalmi-kulturális feltételekre és a tudományos környezet ideológiai összefüggéseire összpontosít.

KULCSSZAVAK: litván folklór, latin betűs írás, cirill írás, könyvkiadás, Kazanyi Egyetem, Nyelvészeti Kutatóközpont.

Tanulmányok / Articles

199

MARGARITA MATULYTĖ

BEVEZETÉS

Brolių Juškų biografijoje, kurią rekonstruavo Antanas Mockus (2003), išskirti du gyvenimo etapai Kazanėje. Pirmasis – 1862–1864 m. Šiuo laikotarpiu Jonas Juška pagal paskyrimą dirbo Kazanės karo žinybos mokykloje, kur parengė ir nesėkmingai Rusijos mokslų akademijoje bandė išleisti lietuvių kalbos gramatiką. Antrasis – 1875 m. Tais metais Jonas grįžo į Kazanę dirbti mokytoju gimnazijoje ir rūpinosi brolio surinktų dainų ir vestuvių papročių leidyba, o 1879 m. talkinti Jonui čia persikėlė ir Antanas. Abu broliai mirė (Antanas – 1880 m., Jonas – 1886 m.) ir buvo palaidoti Kazanėje. Straipsnyje, remiantis Juškų biografo A. Mockaus tyrimu, išplečiamas įtakos jų mokslinei veiklai turėjusių asmenybių ir aplinkybių kontekstas, siekiant pagrįsti lietuvių folkloro lotynų raidynu leidybos Kazanėje dėsningumą. Apeliuojant į istorikų Dariaus Staliūno (2006), Aleksejaus Millerio (2010), Henryko Glebockio (2013), Michailo Dolbilovo (2010) įžvalgas dėl bendros Rusijos imperijos kolonizavimo politikos, rusinimo strategijų ir priežastinių ryšių, dėmesys koncentruojamas į per kelis dešimtmečius Kazanėje susitelkusios mokslininkų bendruomenės etosą.

Itt, a politikai központtól és a konfliktusgócoktól távol eső tatár fővárosban erős, lengyel és litván származású diaszpóra alakult ki, amely részt vett a régió kultúrájában, tudományos életében és oktatásában, és kétségkívül megőrizte a közös társadalmi-kulturális légkört alakító nemzeti ideológiát és értékeket. A helyi közösségbe integrálódva a korábbi lengyel–litván elit európai életmódot honosított meg Kazanyban, és a liberalizmus eszméit terjesztette a helyi lakosság körében. Egy részük az ellen-cári mozgalmak és felkelések résztvevőinek rendszeres, a Volga-vidékre történő száműzése következtében került ide. Az első, Litvániából érkező száműzötthullám 1824-ben érte el Kazanyt. Ide száműzték a filomatákat és filaréteket – a Vilniusi Egyetem hallgatóit és oktatóit: Jan Wiernikowskit, Józef Kowalewskit, Feliks Kulakowskit, Hilarij Lukaševskit, Teodor Lozinskit, Mikalojus Kozlovskist és más tudósokat –, így Kazany nem ok nélkül kapta meg az Orosz Birodalom szellemi száműzetési fővárosának nem hivatalos státuszát (Шарифаҗанов 2002).

A diaszpóra másik jelentős rétegét azok a tudósok alkották, akik a moszkvai, szentpétervári vagy európai egyetemeken folytatott tanulmányaik után a Kazanyi Egyetemen vitték tovább pályafutásukat; az egyetem fontos szerepet játszott világnézetük és tudományos gondolkodásuk kibontakozásában. Nemcsak az egyetemen fejlesztették a tudományt, hanem tudósdinasztiákat is létrehoztak családjukban – a Dogel családét (Janas farmakológus, fia, Michailas a nemzetközi jog professzora, unokaöccse, Aleksandras anatómus és fiziológus), a Zaleski, Kovalevski, Adamiuk, Kovalski családokét (Marianas apa és fia, Aleksandras csillagászok), valamint a Lukaševski, Petrovski és Janiševski családokét (Erastas matematikus, akit 1871-ben Kazany polgármesterévé választottak; fiai: Michailas geológus és paleontológus, Aleksejus neuropatológus és pszichiáter, Dmitrijus biológus) (Гатилова 2012).

200

Acta Linguistica Lithuanica LXXXI

Antanas és Jonas Juška kazanyi tudományos tevékenységének ideológiai kontextusai

Különösen erős, lengyel származású tudósokból álló csoport tömörült a filológia területén. A XIX. században több kutatóközpont is kialakult az egyetemen: a szlavisztikai iskola, amelynek alapjait Viktor Grigorovics professzor vetette meg, a kutatásokat pedig Memnon és fia, Nestor Petrovski folytatta; a mongolisztikai központ, amelynek alapítója Józef Kowalewski volt (1854–1860 között a Kazanyi Egyetem rektori tisztségét töltötte be); valamint az összehasonlító nyelvészet központja, amelyet Jan Baudouin de Courtenay alapított Mikołaj Kruszewskivel. A XIX. században több mint 60 litván és lengyel származású tudós dolgozott a Kazanyi Egyetemen (Koerner, Szwedek, red., 2001). Nyelvészeti kutatásaikat a filológia számára kedvezőtlen körülmények között végezték, amikor a cári kormányzat, a birodalom népeinek kultúráit és nyelveit célzó agresszív alkalmazkodási és integrációs politikáját követve, közvetlenül beavatkozott a tudományba is, és annak segítségével alakította ki cselekvési és intézkedési programját.

Alekszej Miller történész az Orosz Birodalom nyelvei cirill betűsítésének eseteit összehasonlítva megfigyeli a folyamatok közös tendenciáit, azokat a nagyhatalmak geopolitikai érdekeihez kapcsolja, és hangsúlyozza, hogy a politikai ideológusok legfontosabb feladata nem annyira a kis népek asszimilálása volt, mint inkább a cári hatalom iránt lojális identitás megszilárdítása és az ellenzéki befolyás elfojtása: az Északnyugati területen a litván kultúrát igyekeztek eltávolítani azoktól a lengyelektől, akik a Lengyel–Litván Nemzetközösség visszaállítását szorgalmazták; a balti kormányzóságokban a lett és észt kultúrát akarták elválasztani az erősödő német befolyástól; a Volga-vidéken pedig az Oszmán Birodalomtól, a muszlimok vonzásközpontjától (Миллер 2010).

A tudós véleményét megerősíti az Orosz Tudományos Akadémia kísérlete is arra, hogy a Juška fivérek által összeállított dalokat latin betűkkel adja ki. Mint ismeretes, 1867-ben a Tudományos Akadémia kiadványaiban jelent meg az első, 33 dalt tartalmazó gyűjtemény cirill betűkkel, J. Juška orosz fordításával. 1878-ban a Juška fivérek, miután a Kazanyi Egyetemen újra felkarolták a dalok kiadásának ügyét, a Tudományos Akadémiához is fordultak annak lehetőségéért, hogy az eredeti szövegeket cirill átírás nélkül jelentethessék meg. A fővárosban a 1100 dalból álló gyűjtemény Lietuviškos svobtinės dainos latin ábécével csak 1883-ban jelent meg, 1884-ben pedig újabb közlemény látott napvilágot a Tudományos Akadémia kiadványában. Valamivel később Antanas Juška Lietuvių–rusų–lenkų kalbų žodynas című szótára is megjelent. A periférikus Kazanyhoz képest azonban az ügyet hosszabban tárgyalták (Izmail Sreznevskij, a Szentpétervári Egyetem professzora, Jakov Grot, az Orosz Tudományos Akadémia Orosz Nyelvi és Irodalmi Osztályának vezetője, valamint Alekszandr Potebnya, a Harkivi Egyetem professzora foglalkozott vele), mégpedig magasabb szintű fórumokon. 1880-ban Alekszandr II. cár Dmitrij Tolsztoj közoktatásügyi miniszter előterjesztésére, Lev Makov belügyminiszterrel egyeztetve engedélyezte a litván művek tudományos latin betűs írással (August Schleicher rendszere szerint) történő kiadását, azzal a feltétellel, hogy „ezeket a kiadványokat ne terjesszék az Északnyugati és a Visztula-vidéken élő litvánok között” (Mockus 2003: 140).

Cikkek / Articles

201

MARGARITA MATULYTĖ

A KAZANYI EGYETEM NYELVÉSZETI KUTATÁSI KÖZPONTJA: DEPOLITIZÁLT TUDOMÁNY

Abban az időszakban, amikor Kazanyban előkészítették és kinyomtatták a litván népdalokat, az egyetem a hatályos Orosz Császári Egyetemek Általános Alapokmánya szerint működött (Зайцева 2016: 217–218, 220). Az 1863-ban jóváhagyott alapokmányok nagyobb autonómiát biztosítottak az egyetemeknek, és bővítették tudományos hatáskörüket – kialakult a karok szerinti struktúra (Történeti-Filológiai, Fizika-Matematikai, Jogi, Orvosi kar), ami részben bonyolultabbá tette a személyzeti politikát: az oktatói állások számának bővülése miatt a Kazanyi Egyetemen professzorhiány alakult ki. Új tudósok és pedagógusok sürgős kinevelése érdekében az egyetem ösztöndíjasokat küldött külföldre kétéves tanulmányutakra; nekik lehetőségük nyílt arra, hogy 2–4 év alatt önálló kutatómunkával disszertációkat készítsenek és védjenek meg. Így 1868-ban a Kazanyi Egyetemen nem kevesebb mint 9 fiatal tudós kapta meg a professzori címet, átlagéletkoruk 34 év volt; 1869-ben további 7 tudós lett professzor, átlagéletkoruk 38 év volt, 1871-ben pedig átlagéletkoruk 31 évre csökkent (Костина, Куприянов 2017: 933). Az ilyen személyzeti változások, valamint a népművelésügyi miniszter 1868–1869-es döntéseivel az egyetemi önkormányzat korlátozása kedvezőtlenül hatott a tanulmányok és a tudományos élet igazgatásának színvonalára: a tanszékeket tekintélyes személyiségek hagyták el, akiket gyengébb tudósok váltottak fel (Костина, Куприянов 2017: 934).

Ahogyan a személyzeti politikát kutató történészek, Tatjana Kostina és Alekszej Kuprijanov állítják, a Kazanyi Egyetem – a Szentpétervári, a Moszkvai és a dorpati (tartui) felsőoktatási intézményekkel összehasonlítva – a XIX. század 1870-es éveiben érezte leginkább a magasan képzett szakemberek hiányát, és egyúttal az oktatási körzet kurátorának voluntarista személyzeti irányítási stílusát (Костина, Куприянов 2017: 935). Másfelől az egyetem jelentős megújuláson ment keresztül: liberális nézetű, haladó tudományos közösséget tömörített. Az új típusú egyetem legfontosabb vívmánya mégis az önkormányzat volt – a belső tudományos és tanulmányi igazgatásban a döntő szó joga az egyetem rektorát és az alárendelt kollegiális testületeket (az Egyetemi Tanácsot, az igazgatóságot és a bíróságot) illette meg. A tudományos publikációkról való döntés az Egyetemi Tanács hatáskörébe tartozott; ennek elnöke a rektor, tagjai pedig valamennyi rendes és rendkívüli professzor voltak (Зайцева 2016: 218–219). A tudományos munkákat a kari gyűlés értékelte, és az döntött publikálhatóságukról; a gyűlés a dékánból és a kar professzoraiból állt (Загоскин, red., 1900: 9, 12–16).

202

Acta Linguistica Lithuanica LXXXI

Antano ir Jono Juškų mokslinės veiklos Kazanėje ideologiniai kontekstai

A Juška fivérek első dalos kéziratai tehát J. Baudouin de Courtenay professzor javaslatára először a Történeti-Filológiai Kar¹ dékánjához, Nyikolaj Būčiliushoz kerültek. Hamarosan, minden akadály nélkül megjelent az első, négy litván népdalt tartalmazó, latin betűs kiadvány, a Lietuviškos dainos, surašytos per Antaną Juškevičę, az 1878-as évfolyam május–júniusi számában, a Kazanyi Császári Egyetem Hírei és Tudományos Feljegyzései című folyóiratban (Mokus 2003: 108–109). A dalok eredeti formában, nem cirill betűkkel való kinyomtatásáról egy gyors és megfontolt döntést hozott egy sajátos életrajzú személyiség. A Kazanyban felnőtt, és az egyetlen ottani egyetemen filozófiát tanult N. Būčilius (szül. 1824) világnézetét a francia utópista szocializmus tanai, az 1848-as francia forradalom eseményei és a Népek Tavaszának eszméi iránti célzott érdeklődés, valamint a lengyel politikai száműzöttekkel való kapcsolata formálta. Már húszévesen folyékonyan beszélt lengyelül, ismerte Adam Mickiewicz műveit, kívülről tudta a Dziady című költemény szinte teljes részét, idézte a költő egyik legjelentősebb művét, a Pan Tadeuszt (Буни 1903: 745), amely révén megérthette a Lengyel–Litván Nemesi Köztársaság lényegét, és szolidaritást vállalhatott a lengyel, litván, belarusz és ukrán népekkel, amelyek az államiság helyreállítását szorgalmazták.

Tanulmányai idején Kazanyban jogot tanuló Lev Tolsztojjal is beszélgetett és vitázott Spinoza filozófiai rendszeréről; tagja volt a Moszkvai Egyetem titkos társaságának, a Kazanyi Diákok Könyvtárának, amely csatlakozott a narodnyikok Föld és Szabadság nevű szervezetéhez, valamint együttműködött Alekszandr Herzen monarchiaellenes nézeteket valló újságjának, a Kolokolnak a szerkesztőségével. Miután 1845-ben megvédte Friedrich Schelling filozófiájáról szóló disszertációját, csatlakozott az egyetem oktatói karához, és a nyugat-európai iskolák módszertanát képviselő hallgatók kedvenc oktatója lett. Egy 1859-es előadást követően, amelyet a hallgatók viharos tapssal fogadtak, az egyetemi igazgatás súlyos rendzavarásként kezelte az esetet: a taps miatt nem kevesebb mint kilenc hallgatót elbocsátottak, N. Būčilius hírneve pedig csorbát szenvedett; néhány hónapnyi feszültség után, 1860 februárjában, káros irányzatú előadásai miatt felmentették professzori tisztségéből. A Kazanyi Egyetemen ezeket az eseményeket „Būčilius-ügyként” emlegették, maga a professzor pedig önéletrajzában élete legnehezebb időszakaként idézte fel őket: „A társadalmi felháborodás legrettenetesebb hulláma zúdult rám; nehéz volt élni, és dolgozni is” (Бенреп, ред., 1904: 128). Miután elbocsátották, Szentpétervárra ment, ahol tudományos munkáját az Orosz Tudományos Akadémia Orosz… mellett folytatta

¹ A Történeti-Filológiai Kar 1863-ban, II. Sándor által jóváhagyott Orosz Császári Egyetemek Általános Alapokmánya alapján jött létre (Зайцева 2016: 214–229). A Történeti-Filológiai Kar tanszékei: filozófia, klasszika-filológia, összehasonlító nyelvészet és szanszkrit, orosz nyelv és irodalom, szláv filológia, egyetemes történelem, orosz történelem, nyugat-európai irodalom, egyháztörténet, művészetelmélet és -történet (Зоркин 1900: 9, 163–165).

Straipsniai / Articles

203

MARGARITA MATULYTĖ

… nyelvi és irodalmi részlegének vezetőjével, Jakov Grottal, valamint a Szentpétervári Egyetem professzorával, Izmail Sreznyevszkijjel, akik a sajtótilalom kezdetén közvetlenül gondoskodtak a latin betűs litván kiadványok megjelentetéséről. 1861-ben N. Bulius visszatért Kazanyba, és az említett egyetemi átszervezés után gyorsan emelkedett a ranglétrán: nézetei és „bűne”, vagyis múltja nem akadályozta meg abban, hogy háromszor is a Történeti-Filológiai Kar dékánjává válasszák (1862–1864, 1875–1878, 1881–1882), prorektori (1864–1871), sőt rektori (1882–1885) tisztséget töltsön be.

Egy másik kedvező körülmény, amely lehetővé tette az első dalok nyomtatásban való megjelenését, az volt, hogy a Tudományos Feljegyzések szerkesztője abban az időben (1874-től 1883-ig) a fiatal (36 éves) jogprofesszor, Adolf Osipov (szül. 1842) volt. A podóliai kormányzóságból származott, a Varsói Nemesi Intézetben tanult, jogot hallgatott a heidelbergi és dorpati egyetemen, jogi doktori fokozatot szerzett, majd 1869-től a Kazanyi Egyetemen folytatta tudományos pályáját a nemzetközi politikai és polgári jogok területén (Загоскин, ред., 1900: 112). Úgy tűnik, hogy a liberális nézetű, művelt dékán, kihasználva a kialakult helyzetet és természetesen az egyetemi alapokmányokban rögzített jogot, hogy a publikációk tartalmára vonatkozóan kizárólag belső cenzúrát alkalmazzon², habozás nélkül meghozta döntését.

A Juška fivérek dalainak további kiadási munkálatai már nehezebben haladtak. N. Bulius biztatására J. Juška nem állt le, hanem arra törekedett, hogy a lehető legteljesebb dalgyűjteményt adja ki; nem sokkal később, 1878 decemberében ismét J. Baudouin de Courtenayhoz fordult, hogy közvetítsen: segítsen az egyetem tudományos kiadványában közzétenni az elkészített 170 dal legalább egy részét, amelyeket A. Juška Pūsleto és Veliuona környékén gyűjtött. J. Juška és J. Baudouin de Courtenay fő érve az autentikus szövegek (a nyelvjárás és a betűhasználat megőrzésével történő) kiadása mellett az volt, hogy az anyag jelentős a komparatív nyelvészet számára; a publikáció J. Juškához fűződő kapcsolata pedig a pénzügyi nehézségekkel küzdő egyetem számára is fontos volt (Mockus 2003).

Ezúttal a Juška fivérek litván népdalainak kiadásáról az az orosz történészprofesszor, etnográfus és a Volga-vidék kolonizációjának kérdéseiről szóló munkák szerzője (Фирсов 1866, 1870), Nyikolaj Firsov (szül. 1831) döntött, aki 1878 szeptemberében N. Buliustól átvette a Történeti-Filológiai Kar dékáni tisztségét (Загоскин, ред., 1900: 56). A gyűjtemény tárgyalásán az ülésen részt kellett vennie a neves nyelvészeknek, Jan Baudouin de Courtenaynak és Nyikolaj Kruszewskinek, Nyikolaj Bulics orosz filológusprofesszornak, Dmitrij Beljajev görög filológusprofesszornak, valamint Menon Petrov szláv filológusprofesszornak.

A döntést meghatározó szakértők magját a haladó nyelvészeti iskola úttörői alkották, akik a tudománynak adtak elsőbbséget. J. Baudouin de Courtenay és az ő

² A közös orosz császári egyetemek szabályzatának 128. paragrafusa kimondja, hogy „az egyetemek saját cenzúrával rendelkeznek, amelyet az általuk megvitatott témákra, valamint az általuk kiadott tudományos-irodalmi tartalmú művekre és gyűjteményekre alkalmaznak” (Университетский устав 1863: 55, 108).

204

Acta Linguistica Lithuanica LXXI

Antano ir Jono Juškų mokslinės veiklos Kazanėje ideologiniai kontekstai

Tanítványának, valamint kollégájának, N. Kruševskijnek a nyelv pszichológiai és szociológiai aspektusaira irányuló kutatásai nemcsak a kazanyi nyelvészeti iskola számára váltak meghatározóvá, amely a nyelvi működés jelenségének elméleti elemzésére összpontosított (Андрамонова 2002: 55–42), hanem a világ nyelvészetének változásait is előidézték (Якобсон 1985: 331). Egy ilyen forrás tudományos értékét kollégáik is jól megértették: N. Būlius (Зарокин, ред., 1900: 36), az ókori görög nyelv és irodalom kutatója, első határozatával világosan kifejezte álláspontját; D. Belajev (sz. 1846) (Зарокин, ред., 1900: 37), aki éppen akkor tért vissza Európa kulturális központjaiból (a lipcsei egyetemen, Párizsban, Rómában, Firenzében, Nápolyban, valamint a velencei múzeumokban és könyvtárakban szerzett ismereteket), megvédte disszertációját Euripidész világnézetéről (Белев 1878), és professzori fokozatot kapott; M. Petrovszkij (Зарокин, ред., 1900: 48), lengyel származású tudós, a 19. század egyik legjelentősebb szlavistája, a szlavofilek közé sorolható, de „sem vallási, sem történelmi előítéletekkel, még kevésbé soviniszta ösztönnel” nem rendelkezett (Корсаков 1912: 264; Лаптева 2003: 152). A Kazanyi Egyetemen szláv irodalmat és nyelveket tanított, és kiválóan ismerte a cseh, bolgár, lengyel, szerb, horvát és más európai szláv népek történetét. A levéltári forrásokat kutató A. Mockus szerint a kar fontolóra vette annak lehetőségét, hogy a litván nyelvű kiadványhoz „orosz nyelvű fordítást csatoljon” (Mockus 2003: 110). Mivel azonban Juška fivérek idős koruk és időhiányuk miatt nem vállalták ezt a munkát, a kérdéshez többé nem tértek vissza, a cirill írásról pedig még csak említést sem tettek.

Miután 1879 márciusában megfontolásra benyújtotta a dalgyűjteményt az egyetemi tanácsnak, J. Baudouin de Courtenay már másnap azt javasolta a tanácsnak, hogy a Történeti-filológiai Kar mesterképzési vizsgáinak programjába másodlagos tárgyként vegyék fel a litván nyelvet. A. Mockus véleménye szerint ez a professzor stratégiai lépése volt: a dalgyűjtemény forrásként való szükségességét nemcsak a tudomány, hanem a tanulmányok számára is hangsúlyozni kívánta (Mockus 2003: 111). Az egyetemi tanács, és mindenekelőtt annak elnöke, Eugraf Oszokin rektor (Зарокин, ред., 1900: 112), a politikai gazdaságtan professzora, jog- és pénzügytörténész, európai műveltségű (többször is hosszú külföldi tanulmányutakon vett részt) és széles látókörű személyiség, nem ellenezte, hogy a litván nyelvet felvegyék az egyetemi tantervbe (ez volt az első eset az Orosz Birodalom akadémiai gyakorlatában), a Juška fivéreknek pedig engedélyt adott a dalok kiadására anélkül, hogy bármilyen javítást vagy módosítást előírt volna.

A dalgyűjtemény nyomdai kiadási munkálatainak felénél a kazanyi cenzor, Szergej Šilevskij (Зарокин, ред., 1900: 119) hivatalos tiltó rendelkezéssel állította le a folyamatot, miután értesült az egyetemen kiadott litván irodalomról. A kiadványt megvétózó cenzor — Kazany ismert jogásza, az egyetem egykori professzora, a Régészeti, Történeti és Néprajzi Társaság alapítója (Шиплевский 1879), valamint a tatár történelemről szóló számos cikk szerzője (Katanov 1907) — aligha hagyhatta válasz nélkül a panaszt, negatív döntését azonban nem indokolta, és annak okát nyíltan sem nevezte meg (a dalokat

Straipsniai / Articles

205

MARGARITA MATULYTĖ

latin betűkkel nyomtatták), valószínűleg felismerve, hogy a szabályzat szerint nincs felhatalmazása az egyetem belső tudományos ügyeibe való beavatkozásra. Az eljárás egy teljes évig, 1878 decemberétől 1879 decemberéig tartott (Mockus 2003: 109–124). Végül, miután a Történeti-filológiai Kar határozott álláspontot képviselt, J. Baudouin de Courtenay pedig azzal érvelt, hogy a cenzor megsérti az egyetemi szabályzatot, hogy a litván dalokat tudományos ábécével nyomtatják, és hogy tudományos célból már más litván kiadványok is megjelentek latin betűkkel, az egyetemi tanács meghozta végső döntését, és jóváhagyta a litván népdalok latin ábécével történő kiadását. 1880–1882-ben három kötet jelent meg a Tudományos jegyzetek mellékleteként; ezek mellett megjelent a Veliuona környéki lakodalmi szokásokat leíró Svotinė rėda is.

Kétségtelen, hogy a döntésre jelentős hatással voltak az Orosz Tudományos Akadémia által 1865-ben latin ábécével kiadott Kristijonas Donelaitis-szövegek (Metai, valamint levelek) (Donelaitis 1865), továbbá az efféle kiadvány nyilvános elismerése a Népművelési Minisztérium részéről, amelynek folyóiratában a kiadvány kritikájára reflektáló recenzió jelent meg. A névtelen szerző retorikai kérdésére, hogy miért lengyel és nem orosz betűkkel nyomtattak ki Szentpéterváron, orosz pénzből egy kiadványt (Голос... 1865), a szerkesztőség súlyos érvet hozott fel: a speciálisan összeállított litván–német szótárral ellátott szövegeket August Schleicher professzor készítette elő, aki tisztában volt a költemény nyelvészeti és etnológiai értékével; a munka a megkezdett összehasonlító nyelvészeti kutatások tudományos előkészítő szakasza, és megfelel az akadémia céljainak: „A világ nyelvészeti eredményei szorosan összefüggenek Oroszország számára fontos érdekekkel, és ott a szláv népekhez igen közel álló, a szlávok előtti idők orosz–szláv világának kutatása szempontjából pedig igen fontos litván etnosz” (Об издании... 1866: 61–62).

Az áttörés legnagyobb érdeme J. Baudouin de Courtenayt illeti: a tudományos elkötelezettségen túl nézetei is alakították professzori álláspontját. Soha nem fogadta el a litván sajtó betiltását és a nyelvi diszkriminációt; nézeteit a A litván ábécé problémája az orosz államban és annak megoldása című munkájában fejtette ki (Baudouin de Courtenay 1904), az állami nyelvhasználat szabályozásához való viszonyát pedig A nemzeti és területi autonómia jegyéről című írásában nyilvánította ki. Nyíltan és előrelátóan fellépett az Orosz Birodalom kis népeinek gyarmatosítására irányuló politikája ellen: „Mit alkotott hát a legnagyobb törzs, ha valóban ő alkotta? Hatalmas börtönt teremtett nemcsak az összes többi törzs és nép, hanem maga az orosz nép számára is, olyan börtönt, amelynek lebontása most oly sok erőfeszítést és áldozatot követel; és még az is kérdés, sikerül-e úgy lerombolni ezt a börtönt, hogy vele együtt ne robbanjon fel az egész ingatag orosz államiság is” (Бодуэн де Куртенэ 1913: 56).

Emellett éppen a litván folklór kazanyi kiadásának éveiben (1880–1882) az egyetem rektori tisztségét Nyikolaj, az orvostudomány professzora töltötte be

206

Acta Linguistica Lithuanica LXXI

Antano ir Jono Juškų mokslinės veiklos Kazanėje ideologiniai kontekstai

Kowalewski, a filomata társaság egykori tagjának, a Kazanyba száműzött Józef Kowalewski fiának. Az egyetemi adminisztráció és a tudósok összetartottak: nem engedték, hogy tevékenységüket politikailag szabályozzák, és védték a tudományos érdekeket.

A KAZANYI TERÜLET KRISTIANIZÁLÁSA ÉS RUSZIFIKÁLÁSA: A TUDOMÁNY ÉS A POLITIKA KÖLCSÖNHATÁSA

Szerencsés egybeesés, hogy a Juška fivérek által összeállított litván népdalgyűjtemény elkészítésében nem vett részt az iszlamológus és filológus Nyikolaj Ilminszkij, a Történeti-Filológiai Kar egykori professzora, aki 1861–1872 között török-tatár nyelvet tanított az egyetemen, 1867-től pedig a Tudományos jegyzetek szerkesztői tisztségét is betöltötte. 1872-ben távozott az egyetemről, miután kinevezték a Kazanyi Tanítóképző Szeminárium vezetőjévé (Загоскин, ред., 1900: 41). Amikor J. Juška 1875-ben Kazanyba érkezett, N. Ilminszkij már jól ismert volt a helyi tudományos közegben mint a cirillizáció teoretikusa és gyakorlati megvalósítója. 1862-ben N. Ilminszkij a helyi misszionárius pap, Vaszilij Timofejev közreműködésével kiadta a krészek (megkeresztelt tatárok) első cirill betűs ábécéskönyvét (Букварь... 1862). N. Ilminszkijt, a török nyelvek szintaxisának szakértőjét és etnológust e munka vállalására nemcsak tudományos érdeklődése, hanem az állam politikai céljai is ösztönözték: Oroszország történelmi konfliktusainak tapasztalata az Arany Hordával, a tatárokkal való kapcsolatok további alakulása, valamint a Közép-Volga vidékén elterjedt iszlám befolyásának csökkentése (Ильминский 2011: 11–13). A tudós erőfeszítései elsősorban arra irányultak, hogy a krészek számára készült vallási irodalom hozzáférhető és érthető legyen. Azt javasolta, hogy ne csupán az arab írástól tekintsenek el, hanem a cirill betűkkel készülő szövegekben a tatár beszélt nyelvet használják, amely az autentikus világérzékelés megőrzése mellett közelebbi asszociációkon keresztül, árnyaltabban és világosabban közvetítené a keresztény tanítást (Исхаков 2015: 319). A tatár nyelv arab írásának cirill betűs átírása – a litván nyelv latin betűs írásához hasonlóan – az etnikai kultúra asszimilációjával és a muszlim felekezet ortodoxiára való áttérésével függ össze. A Közép-Volga vidék megkeresztelt tatárjai számára kialakított Ilminszkij-ábécé mindmáig használatban van, noha számos kísérlet történt a latin és az arab ábécére való áttérésre³. Elmondható, hogy a 19. században egy második humanitárius

³ 1999-ben a Tatár Köztársaság Államtanácsa (Государственный Совет Республики Татарстан) törvényt fogadott el a latin íráson alapuló tatár ábécére való áttérésről (Закон Республики Татарстан от 15 сентября 1999 г. № 2352 О восстановлении татарского алфавита на основе латинской графики), amely 2001-ben lépett hatályba, és a reformot 2011-ig kellett volna végrehajtani, ám a törvény végrehajtását 2002-ben felfüggesztették. Az Orosz Föderáció

Straipsniai / Articles

207

MARGARITA MATULYTĖ

Kazany meghódítása. Az első a 16. században történt, amikor megjelent a híres Kazanyi krónika, amely arról számolt be, hogyan győzte le IV. Iván orosz cár 1552-ben a Kazanyi Kánságot. Dmitrij Lihacsov orosz kultúrtörténész érdekes megállapítása (Лихачев 2000: 416), hogy Oroszországhoz nemcsak a földeket és lakóikat csatolták, hanem Kazany történetét is. A tudós felhívja a figyelmet Szüjümbike kazanyi uralkodónő (Сөембикә) lírai siralmaira, akit erőszakkal vittek Moszkvába: ezekben az oroszokat idegeneknek, IV. Ivánt pedig valamiféle cárnak nevezi. Az orosz szerző orosz nyelven írt krónikájában azonban a Nogaj Horda uralkodójának leánya orosz népdalok szellemében siránkozik.

Felvilágosító tevékenységét – az ortodox vallási könyvek tatárok számára, cirill betűkkel történő kiadását – N. Ilminszkij, a Kazanyi Teológiai Akadémia egykori növendéke és oktatója a Szent Gurij⁴ Testvériségben folytatta. Az akadémia, amely a birodalom legnagyobb arabisztikai és iszlámkutatási, valamint ortodox misszionáriusi központjaként tudományos módszerekkel kereste a kulturális és vallási alapú megoldásokat arra, miként integrálhatók a „más származásúak” a birodalom „egységes” népességébe (Миссионерское... 1906: 634), 1867-ben Ilminszkij kezdeményezésére jött létre a testvériség. A kazanyi terület keresztény hitre térítésének stratégái bölcs taktikát választottak: „lassú, de biztos léptekkel” haladni. Ezt a Kazanyi Oktatási Körzet gondnoka, Pjotr Sesztakov vázolta fel: a „más származásúakat” ortodox és orosz szellemben, anyanyelvükön kell nevelni, az orosz nyelvet pedig mellette kell használni (Шестаков 1869: 445).

A testvériség mellett N. Ilminszkij létrehozta a Fordítóbizottságot, amely a kazanyi terület etnikai csoportjainak (tatárok, csuvasok, marik, udmurtok, mordvinok, kirgizek, kalmükök), valamint Szibéria egyes népeinek (altajiak, burjátok, jakutok, evenkik, nanajok, szamojédok) nyelveire irányuló fordításokat koordinálta. N. Ilminszkij szerint ez a munka lassan haladt, mert az őslakosok naivak, őszintén hívők, istenfélők, tiszta szívűek és primitív

Miután az Állami Duma módosította az Oroszországi Föderáció népeinek nyelveiről szóló szövetségi törvényt, kimondva, hogy az Oroszországi Föderáció valamennyi nyelvének grafikai megjelenítése cirill betűs (Закон РФ О языках народов Российской Федерации от 25.10.1991 № 1807-1; Федеральный закон от 11.12.2002 № 165-ФЗ О внесении дополнения в статью 3 Закона Российской Федерации «О языках народов Российской Федерации»). 2004-ben az Oroszországi Föderáció Alkotmánybírósága végleg elutasította Tatárföld arra irányuló törekvéseit, hogy a cirill ábécét latinra cserélje, hangsúlyozva: döntésével legitimálja a történelmileg kialakult realitásokat, és biztosítja az államnyelv, valamint a köztársasági nyelvek harmonikus és kiegyensúlyozott működését. Ellenkező esetben veszélybe kerülne a föderáció egysége. Tatárföld érvénytelennek nyilvánította saját törvényét; a latin írást hivatalosan nem használják. 2013-ban Tatárföld Államtanácsa törvényt fogadott el A tatár nyelv Tatárföld Köztársaság államnyelveként való használatáról (Закон РТ от 12.01.2013 № 1-ЗРТ Об использовании татарского языка как государственного языка Республики Татарстан), amely szerint a tatár nyelv grafikai megjelenítése cirill betűs. Csak bizonyos esetekben engedélyezett a latin és arab írás használata. Elérhető az interneten: http://kitaphane.tatarstan.ru/rus/legal_info/new/tat_lang.htm [megtekintve: 2019-06-28].

⁴ Szent Gurij (Grigorij Rugotyin, körülbelül 1500–1563) – Kazany első érseke (az ortodox egyházé).

208

Acta Linguistica Lithuanica LXXI

Antano ir Jono Juškų mokslinės veiklos Kazanėje ideologiniai kontekstai

A gondolkodás terén megbékéltek szellemi szegénységükkel, vagyis „olyan réteghez, jó talajhoz jutottunk, amelyen érdemes dolgozni, valódi reménnyel arra, hogy bőséges termést aratunk” (Ильминский 1871: 168). Valójában kedvező volt a közeg a cirill írás használatának megkezdéséhez, mert a birodalom e térségében élő népek többségének addig nem volt írásbelisége, és a könyv itt nyitotta meg „az idők” kapuját. A cirill ábécén keresztül átvett ortodox hit visszaszorította az iszlám mélyebb megismerését, amelyet az arab írás kínálhatott volna. Természetesen fontos tényező volt az a képesség is, hogy nemcsak az autentikus beszélt nyelvet adaptálják szakszerűen, hanem a helyi egyszerű ember mentalitását is megértsék; ezt N. Ilminsky és tudományos köre sikeresen valósította meg (Никольский 1905: 4–5).

Andrej Poniatov orosz történész szerint a testvériség megalapításának valódi oka az volt, hogy megpróbálják megállítani a kereszténységet vallók akkoriban felgyorsult visszatérését az iszlámhoz; ezt a szervezet szabályzata is tanúsítja: nemcsak a keresztény hit megerősítésére törekedtek az N. Ilminsky módszerét⁵ alkalmazó iskolák hálózatának bővítésével és templomok építésével, hanem arra is, hogy felvilágosítsák a természetes hithez visszatérő eltévelyedetteket. Szent Gurij Testvériségének küldetése és átfogó tevékenysége a Kazanyi területen, valamint a szervezet tapasztalatának alkalmazása Oroszország más régióiban (Asztrahánban, Szamarában, Rjazanyban) visszafordíthatatlanul befolyásolta a tatárok és más etnikai csoportok kultúrájának fejlődését.

Az N. Ilminsky által bevezetett módszertan a „nemzetiségi politika” megvalósításának egyik sikeres példájává vált. Feltételezhető, hogy a Kazanyban ugyanebben az időszakban dolgozó Andrius Ugianskis⁶ kedvezően értékelte kollégája rendszerét, és a térség elpolonizálásának visszaszorítására hasonló modell litvániai megvalósítását javasolta (Staliūnas 2006: 74). Vytautas Merkys történész a litván filológus, a Kazanyi püspök, Motiejus Valančius által a litván nyelv cirill betűs írására vonatkozóan kifejtett indoklásra hivatkozva két körülményt emel ki: a nemzeti újjászületés kezdetét és a litván nyelv helyesírásának kialakulási folyamatait (Merkys 1994: 33).

KÖVETKEZTETÉSEK

A Jonas és Antanas Juška által összeállított litván népdalok, valamint a Veliuona környéki lakodalmi szokások latin betűs kiadása több ideológiai és szociokulturális körülménynek köszönhetően volt lehetséges:

⁵ Az N. Ilminsky-módszer lényege: a testvériség iskoláiban a hittan volt a fő tantárgy, az oktatási rendszer pedig kétnyelvű volt: az első évfolyamon (kétéves képzés) az oktatás anyanyelven folyt, az orosz nyelvet pedig külön tantárgyként tanították; a második évfolyamon (kétéves képzés) minden tantárgyat orosz nyelven tanítottak (Понятов 2003).

⁶ A. Ugianskis 1850-től a Kazanyi Gimnáziumban dolgozott, 1861-ben a Kazanyi Egyetem rendkívüli professzorává nevezték ki, görög nyelvet tanított, 1866-tól pedig latint (Затоскин, ред., 1900: 53).

Straipsniai / Articles

209

MARGARITA MATULYTĖ

1. Kazanyban lengyel és litván nemesi diaszpóra alakult ki, amely emlékezetében őrizte a Lengyel–Litván Nemesi Köztársaság fennállásának idején kialakult világnézeteket, és megőrizte hagyományos értékeit – kultúráját és nyelvét.

2. A XIX. század 1870-es éveiben a Kazanyi Egyetem Történeti-Filológiai Karán progresszív tudományos közeg formálódott, amely depolitizált nyelvészeti kutatóközpontot hozott létre. Az összehasonlító nyelvészeti iskola alapítója, Jan Baudouin de Courtenay, aki 1875-ben kezdte meg munkáját az egyetemen, a litván művek kiadását kezdeményező és támogató fő közvetítővé vált.

3. A Juška testvérek tudományos tevékenységének kedvezőbb kazanyi feltételeit nemcsak az egyetemi közösség magjának ideológiai nézetei, szakképzettsége és az a képessége határozta meg, hogy a litván folklórt a nyelvészeti kutatás fontos forrásaként értékelje, hanem Kazany földrajzi fekvése is, amely távol esett a szociokulturális központtól (Litvániától) és a politikai központtól (Szentpétervártól).

FORRÁSOK ÉS IRODALOM

Baudouin de Courtenay Jan 1904: Kwestia alfabetu litewskiego w państwie rosyjskim i jej rozwiązanie. Kraków: Nakładem Antoniego Chołoniewskiego.

Donaleitis Christian 1865: Litauische Dichtungen, erste vollständige Ausgabe mit Glossar von Aug. Schleicher. St. Petersburg: Buchdruckerei der Kaiserlichen Akademie der Wissenschaften.

Głębocki Henryk 2013: Margrabia, imperium i Polacy: szkice z dziejów walki przeciwko „nierozsądnej narodowości polskiej” (1861–1864). – Arcana: kultura, historia, polityka, 46–89.

Koerner Ernst Friderik Konrad, Szwedek Aleksander, red., 2001: Towards a History of Linguistics in Poland. From the early beginnings to the end of the 20^th century. Amsterdam: John Benjamins Publishing Company.

Merkys Vytautas 1994: Knynešių laikai. 1864–1904. Vilnius: Valstybinis leidybos centras.

Mockus Antanas 2003: Broliai Juškos: lietuvių liaudies dainų rinkėjai ir leidėjai. Vilnius: Tyto Alba.

Staliūnas Darius 2006: Kas būtų, jeigu?.. Kelios XIX a. Lietuvos istorijos alternatyvos. – Kultūros barai 5, 71–77.

Subačius Giedrius 2004: Lietuviška ir rusiška lietuviškų spaudinių kirilika 1864–1866 metais. – Raidžių draudimo metai, sud. Darius Staliūnas. Vilnius: Lietuvos istorijos instituto leidykla, 139–173.

210

Acta Linguistica Lithuanica LXXI

Antano ir Jono Juškų mokslinės veiklos Kazanėje ideologiniai kontekstai

Андрамонова Наталия 2002: Н. В. Крушевский и история лингвистики – Николай Крушевский: научное наследие и современность: матер. междунар. науч. конф. «Будзоновские чтения» (Казань, 11–13 дек. 2001 г.): серия «Николай Крушевский: жизнь и научное творчество (к 150-летию со дня рождения)», ред. К. Г. Гайуллина, Г. Николаева. Казань: Новое знание, 35–42.

Беляев Дмитрий 1878: К вопросу о мировоззрении Эрвида: Историко-литературные этюды. Казань: Типо-литография Императорского университета.

Бодун де Куртенэ Иван 1913: Национальный и территориальный признак в автономии. Санкт Петербург: Типография М. М. Стасюлевича.

Abécéskönyv, rövid szent történet, rövidített katekizmus, erkölcsi tanítások és imák, a tatár nyelven beszélő megkereszteltek számára összeállítva az 1861-ben a Szentpétervári Szinódusi Nyomdában kiadott abécéskönyv alapján. 1862. Kazany.

Булич Константин 1903: Из записок К. Н. Булича: 1828–1846 г.г. – Вестник Европы: журнал науки, политики, литературы 8, 743–763.

Венгеров Семён, ред., 1904: Критико-биографический словарь русских писателей и ученых (от начала русской образованности до наших дней) 6. Санкт Петербург: Типография М. М. Стасюлевича.

Гатилова Анастасия 2012: Научные династии польских профессоров и преподавателей в Казанском университете (XIX – начало XX вв.). Автореферат диссертации на соискание ученой степени кандидата исторических наук. Казань: Казанский (Приволжский) федеральный университет.

Litvániából érkező hang az Orosz Tudományos Akadémia által készített új Donelaitis-litván költői kiadásról, 1865. – Orosz rokkant 269.

Долбов Михаил 2010: Русский край, чужая вера: Этноконфессиональная политика империи в Литве и Белоруссии при Александре II. Москва: Новое литературное обозрение.

Загоскин Николай, ред., 1900: Деяния Императорского Казанского университета. 1805–1900 гг.: Опыт краткого биографического словаря профессоров и преподавателей Казанского университета за первые 95 лет его существования. Казань: Типо-литография Императорского университета.

Зайцева Людмила 2016: Общий устав университетов 1863 г.: предыстория, характеристика, значение. – Lex Russica. Закон русский 9, 214–229.

Ильминский Николай 2011: Вступительное чтение в курс турецко-татарского языка [репринт оригинала]. Москва: Книга по Требованию.

Stripsniai / Articles

211

MARGARITA MATULYTĖ

Ильинский Николай 1871: Практические замечания о переводах и сочинениях на инородческих языках. – Православный собеседник 3, 160–183.

Исхаков Радик 2015: К истории создания первого татарского кириллического алфавита и формирования письменной традиции татар-кряшен (крещеных татар). – Известия Самарского научного центра Российской академии наук 17, 3, 319–322.

Катанова Николай 1907: Памяти Сергея Михайловича Шпилевского. Казань: Типография Императорского Университета.

Корсаков Дмитрий 1912: М. П. Петровский. – Исторический вестник 7, 262–270.

Костина Татьяна, Куприянов Алексей 2017: Кадровая политика попечителей Казанского учебного округа и динамика возрастного состава профессоров Казанского университета в 1804–1884 годах. – Ученые записки Казанского университета (Серия гуманитарные науки) 159, 4, 925–941.

Лаптева Людмила 2003: Казанский славист Менон Петрович Петровский (1833–1912). – Славянский альманах 2002, 152–177.

Dmitrij Lihacsov 200: Orosz kultúra. Moszkva: Iszkussztvo.

Машанов Михаил 1892: Обзор деятельности Братства св. Гурия за двадцать пять лет его существования (1867–1892 гг.). Казань: [б. л.].

Миллер Алексей 2010: Латиница и кириллица в политике властей Российской империи. – Перзянский сборник 2 (Новые материалы и исследования по истории русской культуры). Москва: Новое издательство, 467–477.

A Kazanyi Teológiai Akadémia missziós osztálya és a belső misszió Oroszországban, 1906. – Egyházi és közélet 18, 634.

Никольский Николай 1905: Переводческая комиссия в Казани и ее просветительная деятельность среди инородцев (По поводу отчета Казанской переводческой комиссии за 1904 г.). Казань: Центральная типография.

A Tudományos Akadémia Donelaitis litván költő művének kiadásáról, 186. – A Közoktatási Minisztérium folyóirata CXIX, 61–63.

Понятов Андрей 2003: Некоторые аспекты миссионерской деятельности «Братства святителя Гурия». – Православный собеседник 2, 45–78.

1863. évi egyetemi alapszabály, 1863. Szentpétervár: Ogizko Nyomda.

Фирсов Николай 1870: Инородческое население прежнего Казанского царства в новой России до 1762 года и колонизация закамских земель. [Казань]: [б. л.].

212

Acta Linguistica Lithuanica LXXI

Antano ir Jono Juškų mokslinės veiklos Kazanėje ideologiniai kontekstai

Фирсов Николай 1866: Положение инородцев Северо-Восточной России в Московском государстве: рассуждение, написанное для получения степени магистра русской истории Н. Фирсовым. Казань: Университетская типография.

Izmail Sarifanov 200: Lengyel professzorok és oktatók a Császári Kazanyi Egyetemen. Kazany: Kazanyi Állami Egyetemi Kiadó.

Шестаков Петр 1869: Речь, произнесенная г. попечителем казанского учебного округа П. Д. Шестаковым, при открытии братства святителя Гурия. – Сборник документов и статей по вопросу об образовании инородцев. Санкт Петербург: Типография т-ва «Обществ. польза», 439–447.

Шиплевский Сергей 1879: О задачах деятельности Казанского общества археологии, истории и этнографии и о возможном содействии Обществу со стороны жителей местного края. Речь товарища председателя Общества С. М. Шиплевского, произнесенная в 1 годичном публичном собрании Общества 19 марта 1879 года. Казань: Типография Императорского Университета.

Якобсон Роман 1985: Избранные работы. Москва: Прогресс.

Antanas és Jonas Juška kazanyi tudományos munkásságának ideológiai kontextusa

ÖSSZEFOGLALÁS

Ez a kutatás kiegészíti a Jonas és Antanas Juška litván folkloristák kazanyi tudományos tevékenységének időszakában (1878–1882) uralkodó tudományos közeg szociokulturális feltételeinek és ideológiai kontextusainak vizsgálatát. Annak alátámasztására, hogy miért volt lehetséges a litván folklór latin ábécés kiadása Kazanyban, elemzi a Kazanyi Egyetem tudományos közösségének ethoszát, amely kiemelkedett az Orosz Birodalom népeinek kultúráit és nyelveit adaptáló és integráló általános birodalmi politika közegéből.

A Juška fivérek által összegyűjtött és rendszerezett litván népdalokat, valamint a Veliuonára jellemző esküvői hagyományokat azért lehetett latin betűs írással kiadni, mert több körülmény is kedvezett ennek: a lengyel és litván tudományos elit, valamint a hagyományos értékek támogatói a Kazanyi Egyetemen gyűltek össze, és a nyelvészeti kutatás progresszív, depolitizált iskoláját hozták létre; az iskola alapítója, Jan Baudouin de Courtenay lett annak legfőbb közvetítője, és támogatta a litván folklór kiadását, amelyet fontos forrásanyagnak tekintettek.

Straipsniai / Articles

213

MARGARITA MATULYTĖ

Másfelől a birodalom által gyarmatosított népek írásának cirill betűs átírása összefüggött a cári kormányzathoz hű identitás kialakításának és az ellenzék elnyomásának folyamataival. A cirill írás bevezetése során az Északnyugati Területen elsősorban arra törekedtek, hogy eltávolítsák a litván kultúrát a lengyelektől, akik a Lengyel–Litván Nemzetközösség újjáalakításának gondolatát táplálták. A Volga-vidék esetében viszont ez az iszlám központjának, az Oszmán Birodalomnak a befolyáscsökkentését jelentette. Így a litván folklór Kazanyban történő kiadását, amely távol esett a szociokulturális gócponttól (Litvániától) és a politikai központtól (Szentpétervártól), kizárólag tudományos projektnek tekintették.

Beérkezett 2019. szeptember 1-jén.

MARGARITA MATULYTĖ

Lietuvos kultūros tyrimų institutas

Saltoniškių g. 58, LT-08105 Vilnius, Lietuva

[email protected]

214

Acta Linguistica Lithuanica LXXI