KALBA IR VISUOMENĖ

LAIMA NEVINSKAITĖ

Litván Nyelvi Intézet

A NYELVPOLITIKA ÉRTÉKELÉSE AZ INTERNETES HOZZÁSZÓLÁSOKBAN

Az utóbbi években élénk vita folyik a nyelvpolitikáról és a nyelvészekről. Ez a téma újra és újra felmerül a nyelvi kérdésekkel foglalkozó konferenciákon, és különféle nyelvészeti kiadványokban is tárgyalják. Például a nyelvpolitika megvalósításának kérdéseit Laima Grumadienė (2003), Arnoldas Piročkinas (2004) és Loreta Vaicekauskienė (2007) kutatta; a nyelvészekről, valamint a társadalom és a nyelvészek közötti viszonyról szóló internetes hozzászólásokat Rita Miliūnaitė (2006) vizsgálta.

A társadalom nyelvpolitika iránti érdeklődését jól mutatja a nyelvi kérdésekkel foglalkozó cikkekhez érkező hozzászólások nagy száma az internetes portálokon. Például a 2007–2008-ban megjelent, nyelvvel kapcsolatos cikkek többsége a delfi.lt portálon mintegy 200 hozzászólást kapott; egyes cikkekhez 400–600 hozzászólás is érkezett, Jonas Vaiškūnas és Vytautas V. Landsbergis „Megvédjük-e a litván nyelvet a Litván Nyelvi Bizottságtól?” című cikkéhez pedig másfél ezer is. A téma aktualitását az is mutatja, hogy két év alatt a delfi.lt portálon két, nyelvi kérdéseknek szentelt olvasói cikk jelent meg a „Vox Populi” rovatban.

Amíg nincs lehetőség reprezentatív közvélemény-kutatások elvégzésére, az internetes viták a kutatók számára az egyik könnyebben hozzáférhető forrást jelentik, ha a társadalom nyelvpolitikával kapcsolatos attitűdjeit kívánják megismerni. A cikk célja a nyelvpolitika értékelésének elemzése az internetes hozzászólásokban. Az internetes hozzászólók nyelvpolitikai kérdésekkel kapcsolatos nézeteit a nyelvpolitika elemzési sémája alapján vizsgálja, a hozzászólásokban megfogalmazott gondolatokat és elképzeléseket a nyelvpolitika egyik vagy másik elemének értékeléséhez rendelve. Az ilyen elemzés hasznos, mert feltárhatja, mely szempontokat értékelik pozitívan, és melyeket negatívan, melyek problémásak, illetve melyek váltják ki a legtöbb vitát.

L. NEVINSKAITĖ. Kalbos politikos vertinimas interneto komentaruose

245

A kutatási eredmények értelmezésekor a diskurzuselemzés egyik elméleti aspektusára támaszkodunk, amelyet a kérdésfelvetések keretezési sémáinak elemzésének nevezhetünk (angolul framing analysis).

A nyelvészekről szóló internetes hozzászólásokat R. Miliūnaitė „Az internetes társadalom és a nyelvészek” (2006) című cikke vizsgálta. A tanulmány meglehetősen részletesen feltárta a hozzászólók attitűdjeinek sokféleségét. Ez a cikk folytatja a megkezdett témát, újdonsága azonban az, hogy a kifejtett véleményeket a nyelvpolitika modellje szerint rendszerezi.

A KUTATÁS MÓDSZERTANA

A tanulmány nem törekszik a nyelvpolitika értékelésének teljes sokféleségét átfogni, hanem a kommentárelemzés elvét kívánja bemutatni, és feltárni a nyelvpolitika értékelésének problematikusságát. A kommentárok kvalitatív elemzésének célja a nyelvpolitika különböző elemeit értékelő vélemények feltárása. A kvalitatív adatbemutatás elvét követjük: megfogalmazott összegző állításokat közlünk a kommentárokból vett példákkal (hasonlóan a kvalitatív interjúk elemzéséhez).

Az internetes kommentárok elemzési forrásként való kiválasztásakor szem előtt kell tartani a reprezentativitás kérdését – ez is meghatározza a kvalitatív kutatási módszertan választását. A kommentárok elemzésére azonban legalább részben támaszkodhatunk, mivel szerzőik – bár nem arányosan – különböző korcsoportokat képviselnek. A „Elektroninė demokratija” projekt megrendelésére 2008 márciusa és áprilisa között végzett reprezentatív közvélemény-kutatás adatai szerint a híroldalakon a társadalmi életről és a politikáról rendszeresen (hetente egyszer vagy gyakrabban) kommentelő emberek között a 18–29 évesek aránya 67,4%, a 30–39 éveseké 10,9%, a 40–49 éveseké pedig 15,2% volt. Az e korcsoportokba tartozók közül havonta egyszer kommentelők aránya rendre 52,4%, 16,7% és 9,5% volt. A rendszeresen kommentelő idősebb korcsoportok aránya néhány százalék volt. Ugyanezen felmérés adatai szerint az a híroldal, ahol a legtöbb komment születik, a delfi.lt – itt közel háromszor annyian kommentelnek, mint bármely más portálon (Vilmorus, 2008).

A tanulmány a legnépszerűbb delfi.lt portál nyelvpolitikával vagy általános nyelvi kérdésekkel foglalkozó cikkeihez fűzött kommentárokat elemzi. Ez a portál

246 KALBOS KULTŪRA | 81

azért is került kiválasztásra, mert általános profilú portál, amely alkalmasabb a hétköznapi nyelvhasználók nézeteinek vizsgálatára. Különféle nyelvi kérdésekről élénk viták folynak az Állami Litván Nyelvi Bizottság vitafórumán is, ám feltehetően ott inkább fordítók és szerkesztők írnak kommentárokat.

A különböző nézőpontok vizsgálata érdekében olyan cikkeket választottunk, amelyek a nyelvpolitikával kapcsolatos eltérő álláspontokat mutatnak be (lásd a források jegyzékét). Összesen 5 cikkhez fűzött kommentárokat elemeztünk – több mint 1000 kommentárt tekintettünk át. Tartalmuk alapján a legértékesebb kommentárokat választottuk ki, amelyek lényegi kérdésekkel foglalkoznak; azokat pedig kihagytuk, amelyek más témákra térnek át, vagy nem mondanak semmi újat.

A kommentárokban értékelt nyelvpolitikai szempontokat R. L. Cooper nyelvpolitikai elemzési modellje alapján különítjük el. A modell jól ismert, és gyakran alkalmazzák a nyelvtervezési szakirodalomban (litván nyelven is; vö. Vaicekauskienė 2007).

A modell teljes változata a következő: „Milyen szereplők milyen viselkedést, milyen emberek körében, milyen célokból, milyen feltételek mellett, milyen eszközökkel kívánnak befolyásolni, miközben döntéseket hoznak, és milyen eredményeket érnek el?” (Cooper 1989: 98; fordítás innen: Vaicekauskienė 2007: 109). A modell elemeinek részletesebb magyarázatát, valamint annak bemutatását, hogyan azonosíthatók a nyelvpolitikai elemek a kommentárokban, az alábbi táblázat tartalmazza.

LENTELĖ. Kalbos politikos modelis (Cooper 1989: 87–98)

A nyelvpolitika eleme

Leírás

Szereplők (kik?)

Például a formális elit, a társadalom befolyásos személyiségei, ellenséges csoportok, valamint az elithez nem tartozó más szereplők.

Objektumok (milyen viselkedést?)

(A) A befolyásolni kívánt viselkedés strukturális (nyelvi) jellemzői (pl. homogenitás, hasonlóság). (B) A befolyásolni kívánt viselkedés céljai/funkciói. (C) A kívánt viselkedés elsajátításának szintje (ismeret, értékelés, tudás, használat).

Célcsoport (milyen emberek?)

(A) A célcsoport jellege (pl. egyének vagy szervezetek, közvetlen vagy közvetítő célcsoportok). (B) A célcsoport lehetőségei a kívánt viselkedés elsajátítására. (C) A célcsoport ösztönzői (motivációi) a kívánt viselkedés elsajátítására. (D) A célcsoport ösztönzői a kívánt viselkedés elutasítására.

L. NEVINSKAITĖ. Kalbos politikos vertinimas interneto komentaruose

247

A táblázat folytatása

A nyelvpolitika eleme

Leírás

Célok (milyen célokból?)

(A) Nyílt (nyelvhez kapcsolódó viselkedés). (B) Rejtett (nem nyelvhez kapcsolódó viselkedés, az érdekek érvényesítésére irányuló célok).

Feltételek (milyen feltételek mellett?)

(A) Helyzet (események, rövid távú feltételek). (B) Strukturális tényezők: politikai, gazdasági, társadalmi / demográfiai / ökológiai. (C) Kulturális tényezők: társadalmi berendezkedés (politikai kultúra), kulturális normák, a nyelvpolitika szereplőinek tapasztalatai. (D) Környezeti tényezők (külső hatás). (E) Információs tényezők (a megfelelő döntéshez szükséges adatok).

Eszközök (milyen eszközökkel?)

Például jogi eszközökkel, kényszerítéssel, ösztönzéssel, meggyőzéssel.

Döntéshozatal (hogyan születnek a döntések?)

(A) A probléma / cél megfogalmazása. (B) Az eszközök megfogalmazása.

Eredmények (mi az eredmény?)

Elérik-e a kívánt eredményt.

R. L. Cooper által felsorolt politikai elemek tényezői közül nem mindegyik releváns a litvániai nyelvpolitika elemzésekor; másrészt az internetes kommentek vizsgálata során további, e nyelvpolitikai elemekhez kapcsolódó gondolatok is felmerültek.

Az internetes kommentekben megjelenő nyelvpolitikai értékeléseket a keretek (angolul: frames) fogalmának segítségével értelmezzük; ez segít megmagyarázni az ilyen elemzés jelentőségét. Amint a keret fogalmát bevezető szociológus, E. Goffman állítja, az emberek bizonyos értelmezési sémák alapján fogják fel az információt. Ezek a sémák segítenek leegyszerűsíteni a gondolkodás és az észlelés folyamatát, és meghatározzák, hogy a valóság mely elemeire vagy aspektusaira irányul a figyelem (Zhou et al. 2007). Például egy járókelő az út mellett álló emberek csoportját az „autóbusz-megálló” sémája alapján értelmezheti. Ez a konkrét séma strukturálja az észlelést: a figyelem egy helyen összegyűlt nagyobb számú emberre irányul, amely a „valamire váró emberek” sémájának egyik

248

KALBOS KULTŪRA | 81

…jegyeket. A séma más helyzeti elemekre is felhívja a figyelmet, például a buszmegálló jelzésére. Ugyanakkor eltereli a figyelmet más részletekről, például a képzeletbeli buszutasok öltözködéséről, testalkatáról vagy egymás közötti kommunikációjáról (Koenig 2004).

A kommunikációkutatók szerint a médiában megjelenő információkat és más szövegeket is hasonlóképpen mutatják be és értelmezik: a vizsgált probléma bizonyos aspektusainak kiemelésével kialakul a problémáról alkotott nézőpont, és meghatározzák, hogy mi maga a probléma. A külföldi kutatók az ilyen sémák szerinti információközlést a képkeret metaforájával magyarázzák; ez vezetett az angol elnevezéshez is (frame analysis). A képkeret a kép (fénykép, festmény) egy bizonyos részletét mutatja meg, másokat pedig nem, és erre irányítja a figyelmet; a kiválasztott részlet alapján a néző benyomást alkot az egész ábrázolt helyzetről (Tankard 2001: 99).

R. M. Entmanas (1993) skiria keturias pagrindines pateikties schemų žiniasklaidoje funkcijas. Pasak jo, šios schemos apibrėžia problemą ir išryškina svarbiausius jos aspektus; apibrėžia priežastis ir nurodo problemą sukeliančias jėgas; pateikia moralinį vertinimą; siūlo tolesnio elgesio ir veiksmų rekomendacijas.

Így tehát a bemutatási séma lényeges választás arra nézve, hogy egy témát milyen szempontból vizsgálunk: ha egy megoldandó kérdést az egyik, nem pedig egy másik séma szerint mutatnak be, az meghatározhatja, milyen intézkedéseket tesznek a kérdés megoldására. Mivel a bemutatási sémák fogalma alkalmas a probléma meghatározására és a megoldási módok kijelölésére, gyakran alkalmazzák a politika és a politikai diskurzus elemzésében (Tankard 2001).

A bemutatásisémák fogalmának médiakutatásban való alkalmazását elemző szerzők megkülönböztetik a média (szöveg) bemutatási sémáit és az egyéni (befogadói) sémákat. A szövegek bemutatásának sémáit bizonyos kulcsszavak, kifejezések, sztereotipikus képek, a források kiválasztása, valamint a tények és értékelések együttesét közvetítő mondatok fejezik ki. A befogadó egyéni sémák alapján gondolkodik; ezek egybeeshetnek a szöveg bemutatási sémáival, de el is térhetnek azoktól (Scheufele 1999; Entman 1993).

A hozzászólásokban hangsúlyozott nyelvpolitikai szempontok tehát a kommentek szerzői által követett egyéni bemutatási sémák megnyilvánulásának tekinthetők. Az olvasói hozzászólások rendszerint a tárgyalt kérdés bizonyos aspektusaira irányítják a figyelmet, és éppen ezeket emelik ki, illetve tartják fontosabbnak,

L. NEVINSKAITĖ. Kalbos politikos vertinimas interneto komentaruose

249

miközben másokra nem fordítanak figyelmet. Így a vizsgált kérdést (jelen esetben a nyelvpolitikát) bizonyos problémaként értelmezik és mutatják be, például a nyelvtervezés tárgyának nem megfelelő megválasztásaként, a nyelvészek kompetenciájának hiányaként stb.

A KOMMENTÁRELEMZÉS EREDMÉNYEI

A következőkben a kommentárok elemzését tekintjük át a nyelvpolitikai elemzési modell korábban felsorolt elemei szerint. Fontos hangsúlyozni, hogy itt a kommentekben kifejtett véleményeket mutatjuk be, anélkül, hogy azt értékelnénk, megfelelnek-e a valóságnak; például azt, hogy a kommentelők helyesen értelmezik-e a nyelvpolitikai döntéseket, illetve megalapozottak-e a véleményeik (a kommentek nyelvezetét csak minimálisan javítottuk).

A nyelvpolitika szereplői

Bár a nyelvtervezést hagyományosan objektív és ideológiailag semleges folyamatnak tekintették, a nyelvpolitikát vizsgáló szerzők ma felhívják a figyelmet arra, hogy a nyelvtervezést végző szereplők a nyelvpolitika fontos tényezői. Számos szerző kételkedik a nyelvtervezők hagyományos szerepében, és azt állítja, hogy a nyelvpolitika végrehajtásába a társadalmat, vagyis azokat az embereket is be kellene vonni, akikre a nyelvpolitikai döntések vonatkoznak (Kaplan 1997).

Az internetes hozzászólások elemzésekor a nyelvpolitika szereplőinek kategóriájába sorolták mindazokat a szereplőket, akiknek döntéseiről és tevékenységéről a hozzászólások írnak. Nemcsak azt vizsgálták, hogy milyen szereplőket említenek, hanem azt is, hogyan értékelik őket. A hozzászólásokból kitűnik, hogy az emberek a nyelvműveléssel foglalkozó személyeket egységes csoportnak tekintik – a hozzászólásokban többnyire elvontan, nyelvészekről írnak (különféle szavakkal megnevezve őket – lásd alább), ritkábban konkrét intézményeket vagy neveket említve. Az intézmények közül nagyon gyakran említik a Litván Nyelvi Állami Bizottságot, valamint a bizottság elnökét és más munkatársait; mindössze néhány alkalommal említették a Litván Nyelvi Intézetet.

A vizsgált internetes hozzászólások nagy részéből meglehetősen kritikus hozzáállás rajzolódik ki azokkal szemben, akik a nyelvművelést végzik. A hozzászólók kifogásolják, hogy a szakterületi terminológiát az adott területek szakembereivel való egyeztetés nélkül alkotják meg (vagyis azt bírálják, hogy a nyelvpolitika szereplői közé nem vonják be a szükséges csoportokat), valamint hogy a nyelvészek általában „kisajátítják” a nyelvet, saját belátásuk szerint alkotnak szavakat és hoznak döntéseket:

250

KALBOS KULTŪRA | 81

Igazán nagyon örvendetes lenne, ha a kedves új szavak megalkotói legalább valamelyest konzultálnának az adott szakterületek szakembereivel. Például az IT-szakterület számára javasolt szótárt olvasva az ember csak nevetni tud.

A nyelvet meg kell védeni néhány nyelvésztől, akik azt hiszik, hogy a nyelv az ő tulajdonuk, és azt tehetnek vele, amit csak akarnak.

A hozzászólásokat író nyelvhasználók nemcsak a nyelvpolitikát végrehajtó intézményeket bírálják, hanem azok jellemzőit és általában a nyelvészek imázsát is; az elemzett hozzászólásokból meglehetősen negatív kép rajzolódik ki. Ez fontos szempont a nyelvpolitika megvalósításáról szólva, hiszen a politika szereplőinek imázsa befolyásolhatja a hozzáállást, illetve azt, hogy az emberek hajlandók-e elfogadni vagy elutasítani az általuk tett javaslatokat. A hozzászólások például a nyelvészek szakmai felkészültségét értékelik:

A tanárokéhoz, az orvosokéhoz hasonlóan a tudós teoretikusok sora is gyengül. Mit akarunk, régebben megtiszteltetés volt nyelvésznek lenni, a legmagasabb felvételi ponthatárokat kellett elérni, de most? Nincsenek többé kiemelkedő személyiségek, mesteremberek veszik át az irányítást – ilyenek az eredmények is. Mint mindenütt, itt is kreatív és toleráns szemléletre van szükség, nem pedig a szabályok vak alkalmazására. Nem látok kiutat.

A nyelvészek negatív imázsát egy ilyen tömör idézet is jól mutatja:

A legborzasztóbb, amikor hazafinak tettetik magukat (azok az -aitė nyelvőrzők, akik folyton vénkisasszonyos ujjacskájukkal fenyegetőznek), miközben valójában lusták dolgozni, és teljes káoszt teremtenek...

A nyelvészekről alkotott véleményt az őket leíró szavak foglalják össze: „kalbinykai”, „kalbišiai”, „a nyelv megrontói”. Hasonló megnevezések szerepelnek R. Miliūnaitė hozzászólás-elemzésében is: „kalbainiai”, „kalbiai”, „a nyelv őrei” stb. (Miliūnaitė 2006: 52).

A nyelvpolitika tárgyai

A nyelvpolitika tárgyainak kategóriája azt mutatja meg, milyen nyelvi viselkedést kívánnak megváltoztatni a nyelvtervezés eszközeivel, milyen céllal kellene ezt tenni, és milyen szintű elfogadást (elsajátítást) kívánnak elérni. Ebbe a kategóriába olyan általánosító kijelentések tartoznak, amelyek megfelelnek a nyelvtervezés tárgyai fenti meghatározásának, anélkül hogy konkrét nyelvpolitikai döntéseket (például az új szavak megítélését stb.) vennének górcső alá.

A hozzászólások szerzői szerint a nyelvművelési törekvések nem mindig a megfelelő tárgyakra irányulnak. Azt kifogásolják, hogy a nyelvészek túlságosan

L. NEVINSKAITĖ. Kalbos politikos vertinimas interneto komentaruose

251

beleavatkoznak olyan területekbe, amelyekbe a hozzászólók szerint nem kellene. Ugyanakkor olyan területeket is megneveznek, ahol hiányolják a nyelvészek munkáját.

Sok hozzászólás szerzőjének nem tetszik, hogy szerintük a nyelvészek a beszélt nyelvet igyekeznek szabályozni. Egy hozzászólás például nemcsak a beszélt és az írott nyelv közötti különbséget említi, hanem a szerző szavaival azt is, hogy az egyszerű ember számára elérhetetlen a nyelvelsajátítás legmagasabb szintje:

Azt mondanám, hogy a megtisztított nyelv semmit sem ér, mert mindenki a saját töltelékszavaival, fordulataival és új szavaival díszíti (gyerekkoromban a zümmögő nagy legyet KIRMĖLŠĖJA-nak hívtam:). Emellett mindannyiunk nyelvét a tájnyelvi sajátosságok is befolyásolják... Az a véleményem, hogy kell lennie BESZÉLT vagy SZLENG nyelvnek, valamint ÍROTT vagy HIVATALOS nyelvnek. Mert Litvániában talán csak 5 ember (Smalinskas, Pupkis, Malakauskas) tud tökéletesen beszélni. Mindenki más olyan, mint a többség...

A hozzászólók értéknek tekintik a nyelvi szabadságot és az egyes emberek eltérő beszédmódját; szerintük a túlságosan szabályos nyelv természetellenesen hangzik. Igaz, maguk a hozzászólók között is akad, aki ellenzi ezt a nézetet:

És Isten ments, hogy az ember egy rendkívül szabályosan beszélő nyelvészt hallgasson. A túlzott szabályosság már kellemetlen, mert a nyelv elveszíti szabadságát és zengzetességét, és egyszerűen modorossá válik.

Igen, ha az ember füle hozzászokik Mikutavičius „leibeljeihez” [leibljeihez], a Dviračio žinios szőkeségeinek csevegéséhez, valamint Surskis és Mauzeris dallamos beszédéhez, egyszerűen rettenetesen nehéz normális litván beszédet hallgatni. [...] Én is úgy gondolom, hogy valami nincs rendben Litvániában, ha már a litván szakos tanárnőknek is sérti a fülét a szabályos beszéd, modorosnak és alig érthetőnek hangzik.

A hozzászólók furcsának és szükségtelennek tartják azokat a próbálkozásokat, amelyek a világszerte ismert dolgok megnevezéseit litvánosítanák:

Egyébként emlékszem egy esetre, amikor egy étteremben dolgoztam, és a nyelvi bizottság ellenőrizte az étlapot. Megkaptuk a megállapításokat – persze eltűnt a spagetti és a carpaccio, de a csúcs az volt, hogy a „Finlandia” vodkát „Suomiška” vodkaként kellett volna írni. Az igazgató idegei felmondták a szolgálatot, és felhívta a nyelvi bizottságot: „ha már a tulajdonnevet fordítják, legalább pontosan fordítsák – a vodka neve legyen „Suomija”:) Egyébként akkor még bírságot is fizettünk, mert nem javítottuk ki az étlapon az összes megjelölt „hibát”:)

Másfelől a hozzászólások szerzői a nyilvános feliratok szigorúbb szabályozását hiányolják (a hozzászólásokban nem tesznek különbséget a nyilvános feliratok és az elneve-

252

KALBOS KULTŪRA | 81

nevek), azt kifogásolják, hogy nem sikerült megoldani a lengyel nyelvű nevek írásának problémáját (a Vilniusi járásban).

Micsoda litván terminológiai szakértők mindannyian – a professzoroktól a takarítókig, pedig valamiért olyan „litván” elnevezéseket is hivatalosan elfogadtak, mint a „Crowne plaza” és a többi, amelyet egy igazi litván úgy ejt ki, hogy beletörik a nyelve.

Nagyon szomorú, hogy az állami nyelvi bizottság csak a tényeket tudja megállapítani. Hol vannak a munkájának gyümölcsei? [...] Csak „zsebre vágja” az adófizetők pénzecskéit – a munkájából semmi sem látszik, még arra sem képes, hogy a Vilniusi járásban kikényszerítse a litván feliratokat.

A nyelvpolitika célcsoportja

R. L. Cooper szerint a nyelvpolitika céljai és eszközei a társadalom bizonyos, szűkebb csoportjaira is irányulhatnak. A vizsgált hozzászólásokban kevés olyan vélemény volt, amelyet a nyelvpolitika ezen aspektusához lehetett volna sorolni. Közvetlen nyelvpolitikai célcsoportként, amelyre nagyobb figyelmet lehetne fordítani, a nemzeti kisebbségeket említették:

Szorítsák jobban az orosz és lengyel srácokat, akik a saját iskoláikban tanulnak litvánul, mert a ragozások egyeztetésének hibái rájuk jellemzőek;) ahogy a „vaikynas” vagy a „mergyna” is:)

A hozzászólásokban gyakran a fiatalokat említették olyan társadalmi csoportként, amelynek a nyelvhasználata a legrosszabb. Az egyik elemzett cikkben a fiatalokat a litván nyelv tönkretételével vádolták a delfi.lt „Vox Populi” rovatában („A litván nyelv hanyatlik”) egy olvasó által írt véleményben. A hozzászólásokban egyet is értenek ezzel a véleménnyel, és ellent is mondanak neki:

Véleményem szerint a litván nyelvet leginkább a szláv jövevényszavak és az alvilági zsargon torzítja el. Ez a baj különösen elterjedt a fiatalok körében.

Őszintén szólva a felnőttek nagyon gyakran sokkal helytelenebbül beszélnek, mint a fiatalok. A fiatalok többsége az iskolában nyelvi kultúrát tanul, és valami azért mégiscsak megmarad a fejében. A fiatal, művelt emberek helyesebben beszélnek, mint a felnőttek, például a politikusok, akik az oroszból átvett, helytelen szerkezeteket, fordulatokat és előtagokat használnak.

További csoportok, amelyek nyelvhasználatára a hozzászólók felhívják a figyelmet, a nyilvánosan látható és hallható foglalkozások képviselői – az újságírók és a politikusok:

De nem kell kizárólag a fiatalokat hibáztatni. Nézzük meg, hogyan írnak az újságírók, illetve hogyan beszélnek a politikusok. Tele van anglicizmusokkal, barbarizmusokkal és mindenféle hibrid szóval.

L. NEVINSKAITĖ. Kalbos politikos vertinimas interneto komentaruose

253

Mellesleg nézed a híreket? Hallottad, hogyan beszélnek a kormány emberei? Néha, amikor már unom, hogy csak a visszatért Uspaskichról esik szó, elkezdem számolni a nyelvi hibákat, amelyeket politikusaink már azzal elkövetnek, hogy szóra nyitják a szájukat:)

Az ilyen kommentárok azonban nem említik, hogy konkrétan e társadalmi csoportok számára célzott intézkedéseket kellene hozni; inkább a nyelvi helyzet értékeléseként vagy a generációs különbség örök problémájaként jelennek meg, ezért a nyelvpolitika egyéb elemeinek értékelései közé sorolhatók (lásd „A nyelvpolitika környezete” és „A nyelvi kérdések értékelésének egyéb szempontjai” című részeket).

A nyelvpolitika céljai

A nyelvpolitika céljait közvetlenül vagy közvetve értékelő kommentárok között voltak olyanok, amelyek támogatták a nyelvművelést – gondoskodni kell a nyelvről, hogy fennmaradjon:

Nekik [a nyelvészeknek] pedig dolgozniuk kell, különben a nyelvünk „liftek, printerek, bányák, irodák, szkennerek és így tovább” között süllyed el.

A helyzet nem ilyen egyszerű. Ha hisznek az efféle szabadságban, akkor talán teljes szabadságot kellene adni a vállalkozásoknak? (Vagyis semmilyen monopóliumellenes törvény stb.) És minden magától rendeződik? Mélyebbre kell tekinteni... Tartsák szem előtt, hogy az emberek többsége „középszerű”, és egyáltalán nem érdekli őket a nyelv jövője. Ha ilyenek vezényelnék a parádét, a litván nyelv mára felismerhetetlenné változott volna. A szókincs 70%-a szláv/angol lenne. A mondatszerkezet orosz. Az ilyen nyelv nem érdemel tiszteletet. Hallgassanak orosz/lengyel beszédet. Néha mulatságos, ahogy egyszerű szavaikat idegen szavakkal helyettesítik. Tehát tiszteljük és szeressük a nyelvünket =, és óvjuk tisztaságát.

A nyelvpolitika céljait értékelő kommentárokban mégis a negatív vélemények voltak túlsúlyban. R. L. Cooper szerint a nyelvpolitika rejtett, a nyelvvel össze nem függő célokat is szolgálhat – ilyen célokat az elemzett kommentárokban is sejtenek. Ezekben a nyelvészek munkáját értelmetlennek, „unalomból végzettnek” tartják, amely csak azért szükséges, hogy a nyelvészek úgy tehessenek, mintha dolgoznának:

[...] Hogyan keletkeznek az efféle eltorzítások? Valaki megvédi a disszertációját?

[...] de azoknak az új szavakat alkotóknak (vaizduoklis, didžkukulis stb. és így tovább) valójában nincs mit tenniük, a beszámolót viszont kötelező benyújtani az elvégzett munkáról! Hát dolgoznak, tátott szájjal. Talán egy csésze kávé és egy szelet torta mellett...

254

KALBOS KULTŪRA | 81

Negatívan ítélik meg a nyelvvel kapcsolatos célokat is. Egyeseknek nem tetszik az a törekvés, hogy a nyelvet archaikus értékként őrizzék, és változatlan szabályokhoz tartsák magukat. Ehelyett azt javasolják, hogy fordítsanak nagyobb figyelmet a nyelv kommunikatív funkciójára, amelyet csak egy élő és mindenki számára érthető nyelv tölthet be:

A nyelv élő, hagyják már abba, hogy valami archaikus értékként őrizzék. Ha a világban megszületik egy új szó, például a blog’as, miért ne vennénk át a litván nyelvbe? A világ globalizálódik, a kultúrák közelednek egymáshoz. Attól, hogy jobban integrálódunk, még biztosan nem leszünk kevésbé litvánok.

A litván szaknyelv a lehető legnagyobb mértékben elszegényedett – sok szakkifejezésnek még lámpással sem találni szinonimáját, magukat a terminusokat pedig néhány évente „jobbakkal” cserélik le, csak hogy „litvánosabban” hangozzanak. Nem számít, hogy nem töltik be alapvető funkciójukat – azt, hogy tájékoztassanak és megkönnyítsék az emberek közötti kommunikációt.

„Smetonienė hangsúlyozta a litván nyelv és annak szükségessége imázsának erősítését”... Szerintem a nyelv szükségessége akkor növekszik, ha kényelmes használni, ha a többség számára érthető, és nem a nyelvészek üres szócséplése és olyan abszurd szavak alkotása révén, amelyekhez már „litvánról litvánra” fordítás kell. Ezért csökken a litván nyelv szükségessége, különösen a szaknyelvben.

A nyelvpolitika feltételei

Bár R. L. Cooper számos lehetséges nyelvpolitikai feltételt sorol fel, a vizsgált kommentárokban főként a környezet (külső hatások) tényezőiről – a litván nyelvet fenyegető veszélyekről – esik szó. Élénk vita folyik a litván nyelv helyzetéről, az orosz és az angol nyelv hatásáról, valamint a nyelvi környezet egyéb tényezőiről: a média nyelvhasználatáról, az információs és kommunikációs technológiákról stb. Bár e kommentárok többségében közvetlenül nem említik a nyelvpolitikát vagy annak intézkedéseit, az ilyen kijelentések arra engednek következtetni, hogy támogatják a nyelvtervezést.

Különösen sok szó esik az orosz és az angol nyelv litván nyelvre gyakorolt hatásáról (a kommentek nagy számát elsősorban két, e témával foglalkozó, az elemzéshez kiválasztott cikk eredményezte; de más cikkek kommentjeiben is vitatkoznak erről). Összefoglalva, a hozzászólók véleményei eltérőek voltak, és különösen nagy aggodalomra adott okot az orosz és az angol nyelv jelentette fenyegetés. Ezt például az alábbi megnyilatkozások szemléltetik:

Az a borzasztó, hogy az orosz nyelv szlengje meghonosodik a fiatalok körében, akik nem tudnak oroszul, ezért fel sem fogják, hogy ez orosz nyelv. A lievas, krūtas, tusovkė, atka-tas – nem is beszélve a rengeteg káromkodásról – éppen a …-tól függetlenül honosodott meg

L. NEVINSKAITĖ. Kalbos politikos vertinimas interneto komentaruose

255

… éveiben. Húsz évvel ezelőtt, amikor egyetemista voltam, ritkán káromkodott oroszul valamelyik barátom; most ritka, aki nem csupa káromkodásból álló mondatokban beszél.

Évszázadokon át oroszosítottak bennünket, mégis megőriztük a nyelvünket. Mindössze húsz éve angolosodunk, az eredmények pedig túlcsordulnak – hallgassátok meg a televízió ifjúsági műsorait, nézzétek meg a városi feliratokat. Az orosz nyelvet erőszakkal kényszerítették ránk, az angolt viszont mi magunk kapkodjuk mohón. Akkor hát melyik jelent nagyobb veszélyt?!

Nézzék csak meg, hogyan beszélnek a kisgyerekek: tele van a beszédük mindenféle angol szóval, amelyek most rettenetesen divatosak; mire felnőnek, a nyelvünk az orosz, az angol és a litván nyelv valódi keveréke lesz.

Másfelől e nyelvek hatását eltérően értékelik, elsősorban eltérő státuszuk miatt, mivel az angolt szükségesebbnek, sőt szinte kötelezőnek tekintik (hiszen ez a tudomány és az üzleti élet világnyelve):

Az angol nyelv hatása egyszerűen új keletű, ezért észrevehető és szemet szúr; az orosz nyelvi tükörfordulatok viszont (a lefordíthatatlan káromkodások mellett) évtizedek óta, sőt még régebb óta ellenállás nélkül járják át a litván nyelvet.

Minél több angol nyelvű feliratra és hirdetésre van szükség, erősíteni kell az angoloktatást az állami és a magánvállalatoknál, a tévében pedig eredeti nyelven, litván felirattal kell filmeket vetíteni – akkor európaiak leszünk, nem ázsiaiak.

Ebben az összefüggésben a hozzászólók egy része negatívan értékeli a nyelvészek más nyelvekkel szembeni túlzott félelmét. Különösen az orosz nyelvtől való félelmet róják fel nekik, amely még arra is késztet, hogy bizonyos szavakról pusztán azért mondjanak le, mert hasonló szavakat az oroszban is használnak:

Minden nép szeret idegen szavakat beilleszteni a beszédébe. Ízesebben fejezi ki magát, ennyi az egész.

Teljes mértékben egyetértek [a korábban kifejtett véleménnyel] a s e k a n t i s (next, sledujuscij, folgende) fogalom k i t a s-ra történő lecseréléséről. A másik dolog nem feltétlenül következő. Ha az orosz nyelvben azt mondják, hogy sledujuscij, akkor mi máshogy mondjuk, még ha helytelenül is.

A hozzászólások számos egyéb, a litván nyelv tisztaságát fenyegető tényezőt is megneveznek: ilyen a média (a benne megszólaló litván és különösen a nem litván származású „sztárok”, politikusok, hivatalnokok és más közszereplők, sőt újságírók is); több hozzászólás bírálta azt a döntést, hogy a csak orosz nyelven bemutatott filmekhez kizárólag orosz feliratot készítenek, továbbá a korszerű információs és kommunikációs technológiákat, valamint a nemzeti kisebbségek gyengébb nyelvtudását. E hozzászólások többsége nem köti össze a nyelvet fenyegető veszélyeket a nyelvpolitikával, néhány azonban retorikusan a nyelvfelügyeleti intézményekhez fordul, és számon kéri rajtuk a felelősségvállalást:

256

KALBOS KULTŪRA | 81

A nyelvnek leginkább a média árt – a mocsokmédia, a trágyabogár-TV-sztárok, a nem elit elit és a bozótosból előbújt politikusok, az írástudatlan hivatalnokok, sőt még a miniszterek is, akik nemcsak egy egyszerű mondatot nem tudnak helyesen összerakni, hanem az ezerszer hallott szavakat és neveket sem tudják helyesen hangsúlyozni.

Miért is csodálkoznánk ezen, ha a televízióinknál olyanok dolgoznak műsorvezetőként, mint a litvánul megszólalni sem tudó örmény Marat és a fekete Bernyn...?

A TV-n, DVD-n és más eszközökön keresztül totális oroszosítás zajlik, ezt Smetonienė talán nem látja?

És mi a helyzet a lengyel nyelv terjedésével és a lengyel vezetéknevek írásával, majd pedig a második hivatalos nyelv, a lengyel nyelv bevezetésével?

Ha megnézi az ember a filmek fordításait, amelyekből krónikus rosszindulattal kihagyják a személyes névmásokat, mondván, úgyis világos, hogy ki mit csinál, rosszul lesz. A mondatok csonkák, a beszéd olyan, mint egy öl rőzse. Hamarosan már teljesen úgy fogunk beszélni, mint az SMS-ekben.

Vannak olyan hozzászólások is, amelyek elismerik, hogy a nyelv valóban romlik, ezért indokoltnak tartják a nyelv gondozására irányuló munkát:

A litván szakosok és a nyelvészek ellenzői közül sokan valamiféle „saját nyelvérzékre” alapozzák érveiket, csakhogy ez az érzék már nincs meg.

A nyelvpolitika eszközei

A nyelvpolitika ezen eleme azt mutatja meg, milyen módokon törekednek a nyelvpolitikai célok megvalósítására, például jogi eszközökkel, kényszerrel, ösztönzéssel vagy meggyőzéssel. A vizsgált hozzászólásokban ezt a szempontot többnyire negatívan értékelik – mindenekelőtt a nyelvészek túlzott igyekezetét bírálják, amiért a helyes nyelvhasználatot követelik meg, és magát a nyelvet szabályozzák:

A nyelvtanítás szent ügy, de csak az ÉSZ HATÁRAIN BELÜL! Mert mindenki jól tudja: AMIBŐL TÚL SOK VAN, AZ EGÉSZSÉGTELEN! A litván nyelv ápolása, tisztítása vagy akárhogy is nevezzük, körüli ez a pszichózis már egyértelműen kórtünetre emlékeztet.

Túlzás, ha kiderül, hogy a lakosság 80%-a „nem tudja” az anyanyelvét; itt már valami nincs rendben. Talán túl szigorúak a szabályok? Talán túl nagyok az elvárások? Hiszen valahogy csak beszélgetnek egymással a lakosok ezen a nyelven, leveleznek és megértik egymást, valamint elolvassák az újságokat. És mindezt úgy teszik, hogy „nem tudják” a nyelvet?

Bírálat érte az olyan, a hozzászólók szerint nem túl hatékony eszközöket is, mint a nyelvi tollbamondás, valamint általában a nyelvtanítás nem vonzó módszereit:

L. NEVINSKAITĖ. Kalbos politikos vertinimas interneto komentaruose

257

Hamarosan egyáltalán nem fogunk tudni sem írni, sem beszélni. Ma már csak a nyelvészek tudnak szépen beszélni. Nem fordítunk-e túl sok figyelmet mindenféle tollbamondásra és hasonlókra? Az átlagemberek pedig élik a maguk életét, és a saját nyelvükön beszélnek.

A gyerekeket elsősorban a litván nyelv és irodalom nagyon elavult tantervei idegenítik el a litván nyelvtől. Már az első osztálytól kezdve mindenféle archaizmusokat tuszkolnak a gyerekekbe, amelyek semmit sem jelentenek nekik. Állítólag a gyermeknek a szülőföldi nyelv iránti tiszteletből tudnia kell ezeket. A gyerek számára azonban ez értelmetlen szellemi gyötrésnek tűnik, és elveszíti a tanulási motivációját. [...] Ezután természetes, hogy amikor kézbe veszi az angol nyelv színes, modern tankönyveit, ahhoz a nyelvhez és irodalomhoz vonzódik.

A nyelvpolitikai döntéshozatal

A nyelvpolitika említett szakaszában azt elemzik, hogyan születnek a nyelvpolitikai döntések: például figyelembe veszik-e azok véleményét, akiket az elfogadott döntések érintenek (Kaplan 1997); a döntéshozatal minden szükséges információn alapul-e; számításba vesznek-e minden lehetséges alternatívát stb. (Cooper 1989). Hasonló szempontok jelennek meg a litván nyelvészek munkájáról szóló kommentárokban is – leggyakrabban azt bírálják, hogy a nyelvi szabályokat és szavakat a tényleges nyelvhasználat figyelembevétele nélkül javasolják:

Egyetértek: a nyelvi szakemberek maguknak alkotják a nyelvet, nem mindenkinek.

A litván nyelvvel foglalkozók olyan nyelvet alkotnak, amelyet a való életben nem használnak.

Sem a lexikai, sem a nyelvtani elemeket nem szokták felülről elrendelni. A nyelvi normákba akkor kerülnek be, amikor megjelennek és használatba kerülnek magában a nyelvben. Litvániában sajnos más a helyzet.

A kommentek szerzői arra is panaszkodnak, hogy a nyelvészek túl gyakran változtatják meg döntéseiket, az egyes szakemberek által támasztott követelmények pedig nem egyeznek:

Ha azt akarják, hogy kevesebben beszéljenek helytelenül – VÉGRE döntsétek el egyszer, milyenek legyenek a szabályok, és ne változtassátok meg őket 50 évig. Meglátjátok, lesz eredménye. És az adófizetőknek is könnyebb lesz, hiszen csökken majd az álláshelyek száma.

A nyelvészek az új szavaikkal már kezdenek megőrülni... Ráadásul valami mesterséges nyelvre próbálnak megtanítani minket. Olyan szintű képtelenségek ezek, hogy az ember legszívesebben leköpné... Néha valamit nagyon gyorsan kell megírni, de kénytelen vagyok húzni az időt, amíg valamelyik [litván nyelvész] kitalálja, így vagy úgy lesz-e helyes. Egy nap múlva aztán egy másik [litván nyelvész] kezd majd tépni a haját, amiért megrontod a nyelvet, hiszen ilyet nem lehet... A nyelvészek talán előbb találjanak közös nevezőre egymás között, és csak utána magyarázzanak másoknak... Dühös vagyok, legszívesebben felrobbannék.

258

KALBOS KULTŪRA | 81

A nyelvpolitika eredményei

A nyelvpolitika eredményeit elemezve felmerül az alapvető kérdés: vajon a folytatott nyelvpolitika eléri-e a kívánt eredményeket. Ez a szempont gyakori témája a hozzászólásoknak, amelyek között sok a pozitív és a negatív értékelés is.

A nyelvészek munkájának eredményeit pozitívan értékelő hozzászólások szerzői elismerik, hogy a nyelvhasználat a függetlenség visszaállítása után javult. Örülnek annak, hogy a nyelvészek jó, meghonosodott új szavakat javasoltak:

Akárhogy is van, [...], mégis el kell ismerni, hogy az elmúlt tizennyolc évben javult a litván nyelv használata. Mindenütt javult: az utcán, a nyilvános feliratokon, a sajtóban és a televízió képernyőjéről is.

Véleményem szerint vannak jó példák az új szavakra. Például a „degalinė” (benzinkút) valóban gyorsan és zökkenőmentesen meghonosodott.

A kritikus hozzászólások szerint a nyelvészek erőfeszítéseikkel nem javították, hanem elszegényítették a nyelvet, sőt a valóságtól elrugaszkodott, beszédre alkalmatlan nyelvet hoztak létre. Ide sorolhatók a nyelvészek által alkotott, kevéssé sikerült és meg nem honosodó új szavakkal kapcsolatos számos megjegyzés is:

Meg kell érteni, hogy az élet sokkal bonyolultabb, mint a disszertációkhoz kitalált „normázási” szabályok, a sajátosan litván nyelv pedig sokkal gazdagabb az általunk ránk kényszerített fél-nyelvnél.

Az új szavak sajnos puszta nagyzolásnak tűnnek, ami miatt az egyszerű ember számára lehetetlenné válik a litván nyelv helyes ismerete.

Gyakori vélemény, hogy a szabályok túlzott száma és bonyolultsága miatt az emberek úgy gondolják, már nem tudják anyanyelvüket, és kényelmetlenül érzik magukat, amikor nyilvánosan beszélnek:

[A nyelvészek] buzgó „munkájukkal” félelmet és bizalmatlanságot keltenek az emberekben: mindjárt rosszul hangsúlyozol valamit, aztán még meg is büntetik a műsorvezetőt, és akkor aztán mindenki lángoló szeretettel fordul anyanyelve és a nyelvfelügyelet felé. Hát, talán jót akarnak, de az eredmény éppen az ellenkezője.

Valószínűleg mi vagyunk az egyetlen nép a világon, amelynek olyan nyelve van, amelyen még a nép tagjai sem tudnak helyesen beszélni. Akkor hát ki a hibás: a nyelvünk szabályait folyton tökéletesítő nyelvészek, vagy azok a tudatlan honfitársak, akik nem tudják követni ezeket a fejlesztéseket?

„A nyelv bonyolultsága miatt még a matematikánál is nehezebb tudomány.” – Na, ez aztán nagyon rossz! Miért kell a beszédet tudománnyá tenni!? Mi van, ha nem tesszük azzá, akkor az emberek nem fogják megérteni egymást? Borzasztó, ha az a nyelv, amelyet a gyermek az anyatejjel kap, bonyolultabb a Riemann-integráloknál és a Fourier-transzformációknál.

L. NEVINSKAITĖ. Kalbos politikos vertinimas interneto komentaruose

259

A litván nyelv ápolói olyan helyesírási szabályokat alkottak, hogy alig néhány LITVÁN képes hibátlanul megírni az országos tollbamondást, a programozók pedig nem tudnak szabályalgoritmust összeállítani, és végre létrehozni egy helyesírás-ellenőrző programot.

Gyakran állítják, hogy a nyelvészek erőfeszítései negatív hozzáállást alakítanak ki a nyelvi javításokkal és javítókkal szemben, sőt akár arra is ösztönöznek, hogy áttérjenek valamely másik, egyszerűbb nyelvre.

A litván nyelv nagyon érdekes és szép – használjuk ki ezt, ne pedig olyan helyekre tuszkoljuk a nyelvet, ahol soha nem is volt. [...] amit pedig erőszakkal akarnak ránk kényszeríteni, az mindig ellenkező reakciót vált ki.

Iskoláskoromból semmi rosszabbra nem emlékszem a litvánóráknál... A litván nyelv „ápolása” olyan gyűlöletet keltett bennem az egész iránt, hogy a mai napig nem tudom elfelejteni azokat a hisztérikus nyelvtanárokat, akiknek rendszerint nem volt sok közük az értelemhez és a logikához. De azért minden vesszőbe vagy olyan hangsúlyozásba belekötni, amely gyakrabban változik, mint a franciaországi divat, ahhoz aztán értettek. Ugyanez a helyzet mindezekkel a nyelv „őreivel” is. A „munkájuk” nyomán az ember nem szeretetet, hanem gyűlöletet érez az anyanyelve iránt. Vagy talán éppen ez a céljuk?

Szeretni kell az anyanyelvet, de ha a „nyelvészek” elriasztanak tőle – akkor ki a hibás?

Nekem, őszintén szólva, még kényelmesebb is, ha a litván nyelv csak beszélt nyelvként marad fenn; sokkal kényelmesebb a szakkifejezéseket nem litvánra fordítani, hanem átvenni az angolból [...] Olvassanak csak a nyelvészek egy litván makroökonómiai tankönyvet, aztán beszéljenek arról, hogy melyik nyelven kényelmesebb tanulni...

Másfelől a hozzászólások között jó néhány semleges is akad, amelyek mindkét ellentétes oldalt igyekeznek igazolni, és összefoglalni a helyzetet:

Egyszerűen nagyon dühösek az emberek, amikor valaki beleszól az életükbe, ez teljesen természetes. Egyébként amikor Jablonskis kitalálta a degtukas szót (és még sok másikat), azok valószínűleg akkoriban szintén furcsán hangzottak. És ma? Hétköznapi szó. Így lesz ez a ma kitalált többi szóval is. Na, szerintem így van.

A dilemma ez: a nyelv rendszeressége VS a nyelv természetes fejlődése. A nyelvhasználóknak a természetességet kell támogatniuk, az elméleti szakembereknek pedig a rendszerességet.

Érdekes, hogy mindenki meglepődik a nyelvi hibákon, de elfelejti, hogy mindannyian az iskolában tanultunk meg beszélni és írni. Ott osztályzatokat kaptunk. Valaki jobbakat, valaki rosszabbakat, az iskola elvégzése után azonban már mindenkitől elvárják, hogy ne hibázzon. LEHETETLEN!!! Ha valakinek az iskolában a litvántudását a hibái miatt éppen csak elégségesre értékelték, naivitás azt várni, hogy az illető, amikor nem iskolai füzetbe ír, egyszer csak varázsütésre hibátlanul kezd majd írni.

260

KALBOS KULTŪRA | 81

Az értékelés egyéb szempontjai

A vizsgált internetes hozzászólásokban olyan vélemények is szerepeltek, amelyeket nem lehet a nyelvpolitika egyik eleméhez sem sorolni, mert ezekben a nyelvet nem a nyelvpolitika tárgyaként értékelik. Ezek alapján az a benyomás alakulhat ki, hogy a nyelv minősége olyan egyéb tényezőktől függ, amelyeket a nyelvpolitikai eszközök nem szabályoznak. A korábban említett keretezési sémák fogalma alapján megállapítható, hogy a nyelvet általában nem politikai tárgyként értelmezik. Az ilyen hozzászólásokban például a nyelv minőségét az egyén személyes műveltsége jelének, sőt az egész társadalom állapota tükröződésének tekintik:

A helyes nyelvhasználat mindenekelőtt az intellektuális potenciál mutatója. Érthető okokból a legtöbb tahónak ez egyszerűen meghaladja a képességeit. A cégünknél a vezetőség ezt már régóta felismerte. Ezért új munkatárs felvételekor először egy féloldalas tollbamondást adnak a hetedikeseknek szánt szovjet diktátumgyűjteményből. Ezután azonnal kiderül, kivel érdemes tovább beszélni. Eddig még nem lőttünk mellé.

A helyzet az, hogy a litvánok nagy része már csak inni, lopni, verekedni és nehéz munkát végezni tud (ha nincs mit ellopni, de inni azért szeretne). A litván nyelv ezen már nem segít, és ez reménytelen. Smetonienė csak szélnek ereszti a pénzt.

A nyelv minőségét a generációs különbségek jeleként is értékelik:

Az idősebb újságírók, például Vaitiekūnas úr, még helyes litván nyelven vezetnek érdekes műsorokat. Ő persze kiválóan ír és fejti ki a gondolatait is – hibátlanul!!! A fiatalokat viszont borzalmas hallgatni: sem a hangsúlyozásra, sem a helyesírásra nem ügyel senki. A nagy műveltség közepette elvesztettük a józan eszünket.

Vihar egy pohár vízben. Amikor még tinédzser voltam, intenzíven használtam anglicizmusokat, mert stílusosnak és menőnek tűntek, és a „szintedet” mutatták (részben így is volt – akkoriban összehasonlíthatatlanul kevesebben tudtak angolul). Eltelt még néhány év, betöltöttem a huszonötöt – és megváltozott a hozzáállásom. És minden rendeződött. A barátaimnál is. Még a számítástechnika területén is, ahol dolgozunk, elkezdtük használni a kis ékezetes betűket és a nazális jeleket. Szerintem azokkal is így lesz, akiknek van egy kicsivel több eszük. Szóval minden rendben lesz, nem kell a reklám miatt felverni a vizet.

Végül a nyelvet az identitás kifejeződéseként és a nemzeti büszkeség tárgyaként értelmezik, ezért az iránta tanúsított tisztelet önmagában is értékként jelenik meg; a nyelv minősége leginkább ettől függ, nem pedig egyéb tényezőktől:

Nem az angol vagy az orosz nyelv a baj, hanem az a legnagyobb baj, ha nem tiszteljük a saját nyelvünket, és eltévedünk az idegen szavak dzsungelében. Minden lehetséges módon becsülnünk, óvnunk és védenünk kell a litván nyelvet, nem pedig egyik végletből a másikba esnünk.

L. NEVINSKAITĖ. Kalbos politikos vertinimas interneto komentaruose

261

Elolvastam a hozzászólásokat, és láttam, hogy mindegyik ékezetek nélküli, egyes litván szavakat eltorzító írásmóddal készült. Inkább ne kommenteljenek. A számítógépes programjaikat pedig állítsák be úgy, hogy litvánul írjanak. Ha pedig erre nem képesek, ne beszéljenek a litván nyelvről, amelyet egyáltalán nem tisztelnek. A nyelvet tisztelő ember nem torzítja el annak írásképét ékezetek nélküli írással.

KÖVETKEZTETÉSEK

Az internetes hozzászólások elemzése a litvániai nyelvpolitikai kérdésekről alkotott vélemények sokféleségét tárta fel a nyelvpolitika elemei – a szereplők, a tárgy, az eszközök stb. – szerint. A vizsgálatból látható, hogy a nyelvpolitika minden egyes aspektusa értékelhető pozitívan, negatívan vagy semlegesen, bár többnyire az egyik irányú, vagyis a negatív értékelések dominálnak. A hozzászólásokban ugyanakkor némi vita is megfigyelhető, különböző vélemények jelennek meg, ezért a negatív vélemények nem magyarázhatók pusztán az internetes hozzászólások általánosan negatív jellegével.

A legtöbb pozitív értékelés a nyelvpolitika helyzetére vonatkozott. Ehhez az aspektushoz sorolhatók azok az állítások, amelyek a litván nyelvet fenyegető veszélyekről szólnak; ezek a nyelv állapotának romlásához vezetnek, és egyúttal szükségessé teszik a nyelvészek munkáját. A hozzászólások megnevezik azokat a célcsoportokat, amelyek nyelvhasználata a leggyengébb: a fiatalokat, az újságírókat és a politikusokat. Pozitív aspektusok kapcsolódnak a nyelvpolitika néhány más eleméhez is: a célokhoz (egyetértenek a nyelvtisztítás szükségességével) és az eredményekhez (a függetlenség visszaállítása után javult a nyelv).

A nyelvpolitika többi elemét többnyire negatívan értékelik: a szereplőket (a nyelvészek kisajátítják a nyelvet, nem konzultálnak szakemberekkel), a tárgyakat (szabályozzák a beszélt nyelvet, de a nyilvánosságban nem honosítják meg az idegen neveket, és a külföldi nevek írásmódját sem), a célokat (azért javasolnak javításokat, mert igazolniuk kell a munkájukat; szabályokat alkotnak a szabályok kedvéért, nem pedig az egyszerűbb kommunikáció érdekében), az eszközöket (elavultak), a döntéshozatal módjait (nem veszik figyelembe a nyelvhasználatot, túl gyakran változtatják a szabályokat, és nem jutnak egymással megegyezésre), valamint az eredményeket (az emberben azt az érzést keltik, hogy nem tudja az anyanyelvét, fél nyilvánosan beszélni, és elveszíti a kedvét attól, hogy javítsa a nyelvhasználatát). Olyan állítások is előfordultak, amelyek nem illeszkednek a nyelvpolitikai bemutatás sémájába: ilyen az, amikor a nyelvet nem a politika tárgyaként, hanem az egyéni műveltség ismérveként, a generációs különbség kérdéseként vagy a nemzeti büszkeség tárgyaként értelmezik.

A nyelvpolitikáról alkotott vélemények bemutatásának sémái ugyanolyan jelentőséggel bírhatnak, mint más szakpolitikai területeken. Ha a vitában egyes aspektusokat kiemelnek, másokat pedig elvetnek, azzal bizonyos szakpolitikai döntéseknek adnak elsőbbséget

262

KALBOS KULTŪRA | 81

és csökkentik a párbeszéd lehetőségét. Például ha valaki úgy gondolja, hogy a nyelvészek szakszerűtlenül dolgoznak, nehezen fogadja el az általuk javasolt döntéseket. Ha a nyelvet fenyegető veszélyeket hangsúlyozzák, hajlamosak lesznek minden eszközzel megvédeni. Aki úgy véli, hogy a nyelv a műveltség jele, nem látja értelmét a nyelvpolitikai eszközökről folytatott vitának, még kevésbé az olyan vonzóbb eszközöknek, amelyek a nyelvhasználók ösztönzését szolgálják. Ha a kérdést generációs problémaként határozzák meg, a figyelem szintén elterelődik a nyelvpolitikai eszközökről stb.

Fontos, hogy a nyelvpolitika negatív értékeléseit nem lehet egyszerűen azzal elutasítani, hogy az emberek nem értik a nyelvpolitikát. Célszerű abból kiindulni, hogy a meg nem értés bizonyos kommunikációs hiányosságokra is utal, amelyeket a nyelvészek további munkájának tárgyaként lehet kezelni. Éppen ez jelzi világosabban a társadalom és a nyelvészek közötti párbeszéd felé vezető irányt.

Hasonló állítások más nyelvkutatók tanulmányaiban is olvashatók: a nyelvészek nem eléggé ismerik a nyelvhasználók pszichológiáját (Piročkinas 2004: 6); „a társadalomtól többet követelnek, mint amennyi ismeretet nyújtanak neki” (Grumadienė 2002: 9); „a társadalom nem kedveli az állandó, erőszakos prédikációkat, ezért az eredmény nem mindig olyan, mint amilyet várnak” (Grumadienė 2003: 11). A hozzászólások elemzése azt mutatja, hogy a kommunikációs nehézségek egyik oka az is lehet, hogy különböző dolgokról van szó – például amikor egyesek a nyelvpolitikai eszközökről és a döntéshozatal módjairól akarnak vitázni, mások pedig elutasítják ezt, mondván, hogy az előbbiek egyszerűen semmit sem értenek a nyelvhez.

Az ebben a tanulmányban választott elemzési elvek szélesebb körű diskurzuselemzésre is alkalmazhatók (nem csupán a hozzászólásokra), beleértve a médiában zajló vitát is. A kutatási adatok a nyelvpolitikáról alkotott közvélemény vizsgálatához készülő kérdőív összeállításában is hasznosak lehetnek, mivel a nyelvpolitika elemeinek megfelelően kiválasztott állítások segíthetnek a kutatási feladatok leírásában és a válaszlehetőségek megfogalmazásában.

ŠALTINIAI

Jackevičius M. 2008 05 07: I. Smetonienė: rusifikaciją keičia anglų kalba. Interneto prieiga: http://www.delfi.lt/archive/article.php?id=16933192

Jackevičius M. 2008 06 30: G. Subačius: rusų kalbos įtaka lietuvių kalbai didesnė nei anglų. Interneto prieiga: http://www.delfi.lt/archive/article.php?id=17570907

Jankauskaitė D. 2008 05 07: Kalbos klaidos pakerta kojas (perspausdinta iš laikraščio Klaipėda). Interneto prieiga: http://www.delfi.lt/archive/article.php?id=16927453

L. NEVINSKAITĖ. Kalbos politikos vertinimas interneto komentaruose

263

Lituanistės teorinės pamąstymai, arba requiem kalbos darkytojams (Vox Populi). 2008 04 02. Interneto prieiga: http://www.delfi.lt/archive/article.php?id=16539144

Rotautaitė I. 2007 10 09: Lietuvių kalba žlunga (Vox Populi). Interneto prieiga: http://www.delfi.lt/archive/article.php?id=14653851

LITERATŪRA

Cooper R. L. 1989: Language planning and social change, New York: Cambridge University Press.

Entman R. M. 1993: Framing: towards a clarification of a fractured paradigm. – Journal of Communication 43, 51–58.

Grumadienė L. 2002: Kalbos normos ir vertybių sistema: kartų skirtumai. – Gimtasis žodis 6, 8–12.

Grumadienė L. 2003: Kaip įgyvendinsime kalbos politiką. – Kalbos kultūra 76, 6–17.

Kaplan R. B., Baldauf R. B. Jr. 1997: Language planning: from practice to theory, Clevedon–Philadelphia et. al: Multilingual Matters Ltd.

Koenig T. 2004: Routinizing Frame Analysis through the Use of CAQDAS. Paper presented at the Biannual RC-33 Meeting, Amsterdam, August 17–20, 2004. Interneto prieiga: http://www.lboro.ac.uk/research/mmethods/research/methods/routinizing_frame_analysis_RC33.pdf

Miliūnaitė R. 2006: Internetinė visuomenė ir kalbininkai: pokalbis įmanomas? – R. Miliūnaitė. Apie kalbą ir mus, Vilnius: Lietuvių kalbos institutas, 36–59.

Piročkinas A. 2004: Didelės ir mažos kalbininkų nuodėmės. – Gimtasis žodis 9, 2–7.

Scheufele D. 1999: Framing as a theory of media effects. – Journal of Communication 49, 103–120.

Tankard J. W. Jr. 2001: The empirical approach to the study of media framing. – S. D. Reese, O. H. Gandy, A. E. Grant (eds.). Framing public life: perspectives on media and our understanding of the social world, Mahwah, NJ: Lawrence Erlbaum Associates.

Vaicekauskienė L. 2007: Naujieji lietuvių kalbos svetimžodžiai. Kalbos politika ir vartosena, Vilnius: Lietuvių kalbos institutas.

Vilmorus 2008: Informacijos šaltiniai. Reprezentatyvi Lietuvos gyventojų apklausa 2008 m. kovo 27 – balandžio 3 d. Tyrimas atliktas Vilniaus universiteto užsakymu.

Zhou Y., Moy P. 2007: Parsing framing processes: the interplay between online public opinion and media coverage. – Journal of Communication 57, 79–98.

Gauta 2008 10 06

264

KALBOS KULTŪRA | 81

EVALUATION OF LANGUAGE POLICY IN INTERNET COMMENTS

Summary

The paper aims at analysing the evaluation of the Lithuanian language policy in internet comments. The investigation is based on the methodology developed by R. L. Cooper and the elements of language policy identified in his analytical scheme. This investigation focuses on comments written for articles on language policy and related language issues in the news portal www.delfi.lt. The interpretation is based on the concept of frame and the principles of framing analysis. The research has shown that most positive comments were addressed to the situation in language policy. Utterances attributed to the frame focused on the threats for the Lithuanian language which leads to treating the linguist’s work as extremely important. Some other items of positive evaluation refer to the aims of language policy (a need to purify the language is approved) and its results (after the restoration of independence the quality of language has improved). Other language policy elements are given more negative evaluation: actors (e.g. linguists who claim they own the language and never discuss problematic issues with specialists in a professional field); objects (e.g. an attempt is made to regulate even spoken language; however, public foreign notices have no Lithuanian equivalents); goals (e.g. rules are written for the sake of writing rather than for the sake of simpler communication) etc. There are some claims which offer no direct evaluation of language policy. They are attributed to additional frames, e.g. the quality of language as a feature of individual human culture, the quality of language as a distinctive feature of a generation gap etc.

The foregrounding, or framing, some aspects in the comments is an important factor of an ongoing discussion and dialogue about language culture; if the discussion foregrounds one or another factor or evaluation, the others are rejected. Thus some political decisions are prioritised but the probability of a dialogue decreases. The analysis could be useful for further research in the discourse of language policy and quantitative research into public opinion on language policy.

LAIMA NEVINSKAITĖ

Lietuvių kalbos institutas

P. Vileišio g. 5, Vilnius LT-10308

[email protected]

L. NEVINSKAITĖ. Kalbos politikos vertinimas interneto komentaruose

265