WILLY VAN LANGENDONCK

Leuveni Katolikus Egyetem

Kutatási területek: jelöltség és ikonicitás, referencia és szemantika (különösen a tulajdonneveké), olyan nyelvtani kategóriák, mint a meghatározottság, a generikusság, a szám, a nyelvtani kapcsolatok, a prepozíciók, a függőségi szintaxis és a szórend.

EURÓPAI SZEMÉLYNÉVRENDSZEREK: KÉZIKÖNYV AZ ABÁZISTÓL A KÖZÉP-LADINIG

Rosa Kohlheim és Volker Kohlheim 65. születésnapja alkalmából. Szerkesztette Andrea Brendler és Silvio Brendler.

Hamburg: Baar, 2007, 863 p. ISSN 1610-7012 ISBN 978-3-935536-65-3

E recenzió angol nyelvű megírásával nemcsak azt szeretném elérni, hogy ez a terjedelmes és fontos európai antroponímiai rendszerekről szóló kézikönyv ismertté váljon az angolul beszélő világban, hanem azt is jelezni kívánom, hogy a német továbbra is olyan nyelv, amelyet a tudományban nem lehet figyelmen kívül hagyni, különösen az onomasztikában és a nyelvészetben. A 861 oldalas könyvet Kohlheiméknek, Rosának és Volkernek ajánlották, akik a német onomasztikai világban és azon túl is jól ismert két névkutató, 65. születésnapjuk alkalmából. A szerkesztők, Brendlerék, Andrea és Silvio egy másik házaspár: jóval fiatalabb, de ígéretes kutatói a német, sőt az angol neveknek, mind diakrón, mind szinkrón szinten. V. Kohlheim és S. Brendler a névkutatás új megközelítésének úttörői; ezt névmatikának nevezik (Kohlheim 2005; Kohlheim & Hengst 2011; Brendler 2008; az utóbbi mű recenziójához lásd Van Langendonk 2010).

Brendlerék aprólékos munkát végeztek e hatalmas projekt felügyeletével és az összes cikk összehangolásával. A cikkek 77 európai nyelvvel foglalkoznak, ábécérendben, hét nyelvcsaládba sorolva (indoeurópai, baszk, uráli, türk, kaukázusi, arab és mongol). A bemutatott rendszerek az európai térség reprezentatív leírását szolgálják; ezt a térséget nem földrajzi egységként, hanem az ókori görög hagyományban gyökerező politikai és kulturális konstrukcióként kell érteni. A tanulmányok felépítése a jelenlegi tudományos állapotot követi, és konkrét alapinformációkat közöl. A cikkek-

Recenzijos / Reviews

179

ALL_62_63_maketas.indd 179

2011.06.17 08:24:12

WILLY VAN LANGENDONCK

a tudomány jelenlegi állásának megfelelően, konkrét alapinformációkat bemutatva. A rendszer kifejezésen a szerkesztők a személynevek strukturált és funkcionális együttesét értik. A szerzők általában többé-kevésbé ugyanazt a modellt követik: az egyelemű névrendszerrel kezdik, majd hamar áttérnek a kételemű rendszerre, amelyben utónevek és családnevek szerepelnek; ezek a családnevek ragadványnevekből indultak ki, és fokozatosan váltak öröklődő családnevekké. Háromelemű rendszerek is előfordulnak. A megközelítés diakrón, a rendszer eredetétől napjaink helyzetéig követi a változásokat. Néha előbb a kortárs rendszert tárgyalják, majd visszatérnek az eredethez. Emellett nyilvánvaló, hogy a tanulmányok terjedelme és színvonala egyenetlen.

E recenzió terjedelmi korlátai miatt néhány germán nyelvre, továbbá a franciára, a lettre és a litvánra, az oroszra, valamint egy nem indoeurópai nyelvre, a baszkra szorítkozom. A három fő germán nyelvvel kezdem: az angollal, a némettel és anyanyelvemmel, a hollanddal. Arra lehetne számítani, hogy e három személynévrendszer sok közös vonást mutat, történeti fejlődésükben is. A szóban forgó tanulmányokból azonban ez nemigen következtethető ki, mivel a szerzők az általuk tárgyalt antroponímiai rendszer különböző aspektusaira összpontosítanak. Az olvasás előrehaladtával egyre inkább az a benyomás alakul ki, hogy a három tanulmány nagyrészt kiegészíti egymást: összességében párhuzamos fejlődési folyamatok mentek végbe (lásd még Van Langendonck 2007, 4. fejezet).

Az angol személynévrendszert John Insley mutatja be. A szerző egyértelműen kronológiai megközelítést alkalmaz: az óangol egyéni nevekkel kezdi. Ebben a korai szakaszban a rendszer egyértelműen germán jellegű. A csoport többi nyelvéhez hasonlóan az alapvető névalakulatok a két tagból álló férfinevek, amelyek két köznévi tőből tevődnek össze, és legalábbis kezdetben szemantikai egységet alkotnak, például AElf-weald ‘manókirály’. A női nevek ugyanígy képződnek, például AEd el-hild ‘nemes harc’. Sok első és második névelemet tárgyal. Amikor az összetétel jelentése elhomályosul, az elsősorban a germán névadás úgynevezett variációs elvének tulajdonítható (lásd alább, a német nyelvről szóló részt). A szerzőnek el kellett volna magyaráznia, miről van szó, hiszen kézikönyv számára írt. A többi germán nyelvhez hasonlóan az óangolban is több egyelemű névkategória volt. Először is, léteztek olyan ragadványnevek, mint a Ceorl ‘földműves’. Másodlagos kategóriát alkottak a rövid alakok (Tida) és a becéző formák (Tottel < Torht-). A 9. század végétől a 13. századig a skandináv hódítók saját névkészletüket hozták magukkal: jellemzően As- kezdetű neveket, valamint számos dán becéző nevet. Sok alakot angolosítottak. Kiemelkedő jelentőségű volt 1066, a normann hódítás éve. Az eredeti rendszerek kihaltak, kivéve, hogy visszamaradt nyomaik megtalálhatók a családnevekben. A középangol korszakban egy

180

Acta Linguistica Lithuanica LXII–LXIII

ALL_62_63_maketas.indd 180

2011.06.17 08:24:12

Europäische Personennamensysteme: Ein Handbuch von Abasisch bis Zentralladinisch

Az észak-francia, különösen a romanizált frank nevek száma háttérbe szorította az őshonos névkincset. Más germán nevek Flandriából és Észak-Németországból érkeztek. Ezeket bibliai nevek egészítették ki, például a ma is jól ismert John, Peter, Simon, valamint Thomas. Új becéző alakok jöttek létre új képzőkkel, például a -kin (a hollandból), amelynek eredménye a Thomkin, továbbá a román nyelvekből származó alakok az -in, -ot és más képzőkkel. Ezekről az ősi korszakokról keveset tudunk a névadás szociológiai és történelmi tényezőit illetően. Ez természetesen másként van az újangol korszakban. Néhány késő középkori név fennmaradt, például Geoffrey, John, Margaret, Peter, Thomas, és William. A reneszánsz görög és latin neveket is életre hívott, például Alethea, Ambrose, Caesar, Diana, Julia, Lavinia, Penelope, és Virgil. A reformáció ószövetségi neveket eredményezett, például Abraham, David, Esther, Ruth, és másokat. A dinasztiák és az irodalmi művek további forrásai az új neveknek. Az Erzsébet-kor óta egyes keresztnevek családnevekből származnak, például Ashley, Clifford. Folyamatosan születnek új nevek, kelta vagy más eredetűek. Úgy tűnik, hogy a középosztálybeli nevek (Hugh, Simon) különböznek az alsóbb osztályok neveitől (Wayne, Lee).

Insley nem foglalkozik részletesen a családnevek eredetével. Ahogyan másutt is, a középkortól kezdve a keresztneveket fokozatosan apanevek és ragadványnevek egészítették ki, különösen a keresztény nevek kezdeti szűkössége és a bürokrácia növekedése miatt.

Másutt is hosszú folyamat volt az állandó családnevek kialakulása; ebben az esetben délről északra haladt. Itt is a szokásos típusokat említik: apanevek, földrajzi eredetű nevek (közszói és tulajdonnévi alapúak), foglalkozásnevek és ragadványnevek. Az utóbbi kategóriában olyan családnevekkel találkozunk, mint a Shakespeare, vagy a Lovejoy, eredeti jelentésük szerint „nőcsábász”. Egybeesés, hogy az utóbbi kettő „Satzname”, vagyis igetőből és egy tárgy- vagy alanynévből álló összetétel.

Damaris Nübling és Antje Dammel a német személynévrendszert írják le, a mai helyzetből kiindulva. A kétnevű rendszer egy keresztnevet és egy családnevet foglal magában, ahogyan Nyugat-Európában mindenütt. Bár a törvény lehetővé teszi, hogy a házaspár a férj vagy a feleség családnevét válassza, az esetek többségében a feleség és a gyermekek a férj nevét kapják. A középkorig a germán egyelemű névrendszer volt használatban. Itt is az aktuális kételemű rendszer fokozatos kialakulása délről északra haladt. A korai germán nevek, például a Bern-hard, vagy a Hilde-gund (lásd alább), majdnem teljesen eltűntek a keresztény nevek, például a Johannes vagy a Katharina javára. A családnevek ugyanazon okokból kerültek használatba, mint másutt (lásd az angol részt). Hasonlóképpen, a keresztnevek száma évszázadok óta növekszik. Ebben szerepet játszott a képzés és a kicsinyítés. Vallási

Recenzijos / Reviews

181

WILLY VAN LANGENDONCK

vagy a hagyományhoz kötődő tényezők Nyugat-Németországban nagyobb szerepet játszottak, mint Kelet-Németországban. Napjainkban a szekularizációs és nemzetköziesedési tényezők egyre fontosabbá válnak, így a nevek száma különösen a 20. század második felétől növekedett. Más európai országokhoz hasonlóan ma a keresztnév kiválasztását nagyrészt a szubjektív, romantikus, hangzásra irányuló szempont határozza meg: „jól” hangzik-e a név vagy sem? A keresztneveknek „divatosnak” kell lenniük, bármit is jelentsen ez. Már nem a szentek, ősök vagy uralkodók nevét adják. A további keresztnevek azonban továbbra is utalnak a hagyományra vagy a vallásra; e tekintetben még mindig lehet különbség az evangélikus és a katolikus nevek között. A modern jogszabályok szerint a keresztneveknek meg kell különböztetniük a fiúkat és a lányokat. Ahogyan mindenütt, a nők nevei hosszabbak, és jobban ki vannak téve a divatnak, az újításoknak és a külföldi hatásoknak.

Ezután a szerzők a névrendszer történetére térnek át. Az óangolhoz hasonlóan kezdetben sok kételemű nevet alkottak, amelyek eredetileg kívánságot fejeztek ki. Ilyen értelemben „programatikus” nevek voltak. Később, amikor az ilyen nevek képzése mechanikussá vált és elvesztette motivációját, új rendszerek jöttek létre. Például bevezették a leszármazási variáció elvét, amely szerint a gyermekek neveit a szülők négy néveleméből állították össze; így például a Hildegund és a Friedger nevekből a Friedhild, Gerhild, Hildger, Gundfried neveket állították elő. A gyermekek neveit alliteráció alapján is megalkothatták, például: Grimhilt, Gunther, Gernot, Giselher. Ez a két stratégia azonban nem felelt meg annak az elvnek, hogy az összetétel második tagjának jeleznie kellett a nemet: a férfinevek második tagja hímnemű, a női nevek második tagja nőnemű volt. A biológiai nem és a nyelvtani nem akkoriban szorosabban összefüggött, mint napjainkban. Másutt is számos rövid alak jött létre.

A családneveknél nagyjából ugyanazokat a kezdeti motivációtípusokat látjuk: -mann, -sen végű apaneveket (-mann, -sen (< son)), -s birtokos esetet, vagy semmilyen toldalékot. A fő motivációs típusnak a foglalkozásnevek tűnnek, metonímiával vagy anélkül (például Müller, „molnár”, a leggyakoribb német családnév). A harmadik kategóriába a névviselő testi vagy lelki tulajdonságaira utaló ragadványnevek tartoznak. Negyedik altípusként a szerzők a lakóhelyet jelölő szavakból származó neveket említik (Busch, „bokor”). Ehhez kapcsolódnak a hely- és országnévből eredő nevek, például Bayer, „bajor”; vagy egyszerűen Wien, „Bécs”. Ausztriára és Svájcra jellemzőnek tűnnek a lakóhelyet jelölő közszavakból származó nevek, például az -er végűek, mint a Hofer, „gazda”; illetve a Zumbach, „a pataknál”. Az erős és gyenge birtokos eset jellemző az Alacsony országokkal szomszédos területekre (például Peter-s, Hein-en). A német nyelvterület többi részén az úgynevezett alanyesetű formák dominálnak (például Schmitt, „kovács”).

Az Alacsony országok, vagyis Hollandia és Flandria (Belgium) holland személynévrendszerét Doreen Gerritzen ismerteti. A tanulmányokkal ellentétben

182

Acta Linguistica Lithuanica LXII–LXIII

ALL_62_63_maketas.indd 182

2011.06.17 08:24:12

Europäische Personennamensysteme: Ein Handbuch von Abasisch bis Zentralladinisch

az angolról és a németről, a rendszer germán gyökereiről azonban kevés szó esik. A szerző megállapítja, hogy a középkor előtti egynévrendszert fokozatosan felváltotta a kétnévrendszer, amely egy keresztény névből és egy családnévből állt; ez utóbbi többnyire apanév, földrajzi név, foglalkozásnév vagy ragadványnév volt. Hollandia aranykorában a háromnévrendszer volt divatos, például a következő, két utónevet és két családnevet tartalmazó esetben: Dirck Ghijsbrecht Pellenzoon van Waetselaer. Az utóbbi példában az -zoon ‘fiú’ jelentésű apanév és a van ‘-ból/-ből’ jelentésű földrajzi családnév kapcsolódik össze. Megemlíthetünk olyan összetételeket is, mint Pieter Corneliszoon Hooft (apanévvel és ragadványnévvel; ez utóbbi ez esetben egy híres költőre utal). A ragadványnevet álnévnek nevezik; ez olyan kifejezett esetekben különösen világos, mint Willem Pietersz, alias Schijgelt, egy ‘Satzname’, azaz ‘szarpénz’ jelentésű név. A -zoon utótagot -z alakban rövidítették, majd a későbbi nemzedékekben eltűnt, és csak a birtokos -s maradt meg. Másutt is több tényező alakította a családnévrendszer fejlődését: a kereszténnyé válás, amely a régi germán kéttagú nevek nagy részét – vagyis a két tövet tartalmazó neveket, például Hilde-brand – keresztény nevekkel, például Johannes és Elisabeth nevekkel váltotta fel, amelyekből kezdetben természetesen még túl kevés volt. A családnevek bevezetésének egy másik oka a népesség növekedése volt, amely ekkor kezdett városokba tömörülni. Az anyanevek ritkák voltak, és – másutt is tapasztalható módon – mindig különleges okokból használták őket. 1796-ban Napóleon polgári törvénykönyve Flandriában kötelezővé tette a hivatalos családnév felvételét. Hollandiában ez 1811 körül történt meg, legalábbis elméletben, mivel a családneveket csak 1934-ben rögzítették hivatalosan: 1998-ig az apának a nevét kellett viselniük a gyermekeknek, ekkor azonban a szülők már maguk dönthették el, hogy gyermekeik az apa vagy az anya családnevét kapják-e. Belgiumban a törvénymódosításról még mindig vita folyik. A Németalföldön meglehetősen szabadon lehet utónevet választani. A német gyakorlattól eltérően e két országban nem írták elő a fiú- és lánynevek megkülönböztetését. Másfelől az utóneveknek illendőnek kell lenniük, és nem egyezhetnek meg a családnevekkel. Belgium ugyanakkor az utónév kiválasztásában – különösen az írásmódot illetően – még mindig valamivel szigorúbb, mint Hollandia. Az Ansjeliek hangjelölő írásmódja az Angélique névnek Hollandiában elfogadott, Belgiumban nem. A legtöbb más területhez hasonlóan az utónév megelőzi a családnevet, kivéve a hivatalos névsorolvasásokat és hasonló eseteket. Másutt is megszilárdultak a családnevek, a nyelvjárásokban modern ragadványnevek jelentek meg, és elvesztették eredeti jelentésüket. Némely flamand területen még ma is találkozunk a [ragadványnév + utónév] sorrenddel, ez a rendszer azonban visszaszorul a fordított sorrend javára, amely egyébként is az utónév és a családnév szokásos sorrendje.

Recenzijos / Reviews

183

ALL_62_63 maketas.indd 183

2011.06.17 08:24:12

WILLY VAN LANGENDONCK

A francia személynévrendszert részletesen tárgyalta a nemrég elhunyt Martina Pitz. A hollandiai változásnál (2005) valamivel később a francia szülők is jogot kaptak arra, hogy maguk döntsenek arról, gyermekeik az apa vagy az anya családnevét viseljék-e.

A francia utónevek eredete főként a gallorómai korig vezethető vissza. Néhány kelta név, például a Brice, a kereszténység támogatásának köszönhetően maradt fenn. A francia utónévrendszert mindmáig a hagyományos keresztény névkincs uralja, amely héber, görög, latin, kelta és germán elemeket tartalmaz. A Meroving-kortól azonban jelentős, különösen frank germán hatás érvényesült. A germán kéttagú neveket mégsem értették, és romanizálták őket, például: Walt-hari > Gautier, Willi-helm > Guillaume, Bern-hard > Bernard, Hluth-wigaz (Ludwig) > Clovis > Louis. A 10. századtól e keresztnevek száma gyorsan csökkent, bár nem világos, hogy ez a folyamat a ragadvány- és családnevek megjelenésének oka volt-e, vagy annak következménye. Míg a 12. században a legkedveltebb férfinevek még germán eredetűek voltak (Guillaume, Gautier, Robert, Renaud, Raoul...), a 13. században a népi vallásosság erősödésével jelentősen megnőtt a keresztény nevek aránya (Jean, Pierre, Simon, Nichole, Etienne, Jeanne, Marie, Isabel...). Az utónevek alakulását illetően közismert, hogy a latin végződések a 7. században eltűntek, a nevekből is, így az utónevek gyakran kétértelművé váltak a nem tekintetében (Claude, Dominique, Camille...). Ennek elkerülésére gyakran kitették a határozott névelőt, amely ma is látható az ezekből származó családnevekben (Lemartin vs. Lamartine). Ugyanezért számos képzős becéző forma jött létre (Paul-in, Claud-el, Paul-et, Paul-at, Paul-ot, Paul-in-et...). A régi germán második névelemek szintén képzőkké váltak (Mich-ard, Mich-aud, Jak-ier). Az apokopé és a reduplikáció mindmáig használatos (Coco < Colette). Összetett nevek is keletkeztek (Jean-Paul, Marie-Louise...). A női neveket férfinevekből képezték -e végződéssel (Albert-e, Paul-e...), illetve -ie, -ine és -ette végződéssel; ezek ma már nem divatosak. A férfiaknál népszerűvé váltak a germán eredetű utónevek (Gilbert, Hubert; Thierry, Bertrand, Richard). A második világháború után angol–amerikai hatás figyelhető meg (Dany, Freddy, Harry, Johnny). Európa egészéhez hasonlóan 1968-tól számos új utónév került be a használatba a világ bármely tájáról.

Másutt is az egynévrendszertől a kétnévrendszer felé tartó fejlődés figyelhető meg: ez a ragadványnevekkel és más melléknevekkel kezdődik, majd a családnevek kialakulásával ér véget. Elsőként a nemesi származásúak viseltek családnevet. A 11–12. századtól olyan apanevek keletkeztek, mint az X filius Y; ehhez a mintához földrajzi nevek vagy ragadványnevek is társulhattak, például: Pierre [li fiz] Guillaume

184

Acta Linguistica Lithuanica LXII–LXIII

ALL 62 63 maketas.indd 184

2011.06.17 08:24:12

Europäische Personennamensysteme: Ein Handbuch von Abasisch bis Zentralladinisch

d’Arras, Jehan [dit] la Chievre du Hamel. A népesség növekedése, valamint a települések és városok kialakulása következtében a családnevek használata más társadalmi rétegekre is kiterjedt. 1539-ben a villers-cotterêts-i rendelet polgári törvénykönyv bevezetéséhez vezetett, ami elősegítette a családnevek átvételét. Ezt megerősítette az egyházi anyakönyvek bevezetése az 1547-es tridenti zsinaton. Mindkét esemény előmozdította a családnevek öröklődővé válásának folyamatát. A családnévtípusok kialakulásában a patronimikus nevek nagy szerepet játszottak. E folyamat során gyakran használtak germán képzőket: (Acc-ard, Bern-ard, Bern-ier, Mich-aud...). Másutt is ritkák voltak a matronimikus nevek. A szerző szerint azonban ezek az úgynevezett patronimikus nevek közönséges ragadványneveknek tekinthetők. Ez a vitatott kérdés újra meg újra felmerül. Az olyan családnevek nagy gyakorisága, mint a Martin (változataival: Martinet, Martinon...), a Michel (a Michelet, Michelin... változatokkal) és így tovább, teljesen aránytalan a hozzájuk kapcsolódó keresztnevek késő középkori gyakoriságához képest. Ezzel szemben jól megfelel a hozzájuk kapcsolódó védőszentek nagy gyakoriságának. Ez összhangban áll az olyan típusú családnevek sokaságával, mint a Saint-Martin, Saint-Michel, Saint-Paul, Saint-Remi, Saint-Etienne, amelyeket láthatólag többnyire nem egy helyről, hanem az adott keresztelőtemplom védőszentjéről kaptak. Ha tehát osztályozni akarjuk a családneveket, szem előtt kell tartanunk, hogy létezik olyan családnévkategória, amely nem az apák nevéből ered. Véleményem szerint nem oldja meg a problémát, ha ezeket „ragadványneveknek” nevezzük. A „ragadványnév” kategóriát gyakran gyűjtőkategóriaként használják a nem osztályozható nevek számára. Másutt is előfordul, hogy a francia családnevek földrajzi nevekből alakultak ki, elöljárószóval (pl. Darras, Demetz) vagy anélkül (Arrambourg, Bretteville, Espagne), illetve lakosnevek formájában, névelővel (pl. Lebreton, Lallemand) vagy anélkül (Picard). Különösen vidéken fordulnak elő a lakóhelyre utaló kifejezések: Duval: „a völgyből”, Dუპont: „a hídtól”. Foglalkozásnevek például: Boulanger: „pék”, Cordonnier: „cipész”, Fèvre vagy Lefèvre: „kovács” stb. Metonímia is előfordul: Marteau: „kalapács”. Az utolsó kategóriába mindenféle ragadványnév tartozik: Petit/Lepetit: „kicsi”, Noir/Lenoir: „fekete” stb. Az olyan nevek, mint L’évêque: „püspök”, vagy Leroi: „király”, a ragadványnevek közé sorolhatók. Ugyanígy a rokonságot jelölő kifejezések (Lefils: „fiú”, Lepère: „apa”), valamint az állatnevek (Le-loup: „farkas”, Lechat: „macska”), amelyek általában személyiségjegyekre utalnak. Másutt is jelentős szerepet játszanak a „mondatnevek” (tág értelemben véve): Boileau: „igyál vizet”, Quinemont: „aki nem hazudik”, Grosjean: „kövér János”. E névosztályok gyakoriságával kapcsolatban meg kell jegyezni, hogy nem a lakóhelyekre utaló nevek, például a Dupont fordulnak elő olyan nagy számban, mint azt sokan gondolják, hanem inkább a patronimikus nevek (Martin, Bernard, Richard).

Laimute Balode és Ojārs Bušs a lett személynévrendszerrel foglalkozik.

Recenzijos / Reviews

185

ALL 62 63 tördelés.indd 185

2011.06.17 08:24:13

WILLY VAN LANGENDONCK

A kereszténység előtti keresztnevekről kevés adat maradt fenn. A 12. és 13. századi krónikákban néhány régi lett személynévvel találkozunk, főként törzsfőnökök neveivel. Akkoriban a lettek főként kételemű neveket viseltek, például Tali-baldus: „széles+uralkodás” (ma is használatos keresztnév: Tālivaldis), Wari-gribbe: „hatalom+vágy”. Egyelemű nevek is előfordultak: Gaile. A 12. és 15. század között német misszionáriusok megpróbálták felszámolni ezeket a „pogány” névalakulatokat, és (alsónémet) keresztény nevekkel helyettesíteni őket. Így bibliai nevek kerültek be a használatba. Néhány közülük máig fennmaradt (Indriķis < Hindrik). A 15. és 16. századi lett keresztnevek például: Andres, Hinrick, Hansz, Pauwel, Jacobus; Margrethe, Ilske, Magdalene, Anna, Katherine stb. A 17. századtól kezdve egyre több lett névalakulat jött létre: Ansis, Jānis (< Johannes). A 17. században Lettország svéd uralom alatt állt, ami olyan skandináv eredetű nevek megjelenéséhez vezetett, mint a Ivars, Gunārs, Gustavs, Ingrīda; elterjedésüket a skandináv irodalom 20. századi népszerűsége is elősegítette. A valóban lett keresztnevek térhódítása a 18. század végén kezdődött. Akkoriban a névalakok készlete még korlátozott volt. A 19. század utolsó negyedében a nacionalizmus hatására újabb valóban lett nevek jelentek meg, például férfiaknál a Guntis, Dainis, nőknél pedig a Velta, Aina. Napjainkban számos nyugat-európai, különösen angolszász név került használatba: Roberts, Ralfs; Laura, Samanta.

The making of the contemporary Latvian family name system goes back to the first half of the 19th century. An important factor was the liberation of serf farmers by Tsar Alexander I, which called for the introduction of surnames for all farmers. On the other hand, in big cities, the need for a surname had already arisen. As everywhere, family names developed out of nicknames and other bynames. The main motivation appears to be the occupation of the person to be named, e.g., Kalejs ‘blacksmith’. Surnames like Beķeris ‘baker’, Bruveris ‘brewer’, or Melderis ‘miller’ are German borrowings. A geographical source is to be found in Lībietis ‘Livonian’, Leitis ‘Lithuanian’, Prūsis ‘Prussian’, etc. Other surnames were derived from nicknames, e.g., Garais ‘long’, Mazais ‘short’, Lielgalvis ‘big-headed’. A number of other surnames go back to denominations for animals and plants, e.g., Balodis ‘pigeon’, Vilks ‘wolf’, Ozols ‘oak-tree’. Surnames are often formed by suffixes like -iņ(š), or -īt(is), which in appellatives are diminutive suffixes. A grammatical peculiarity of Latvian surnames is the distinction between masculine and feminine forms according to the sex of the name-bearer. Masculine nominative suffixes are (as in appellatives) -s, -š, -is, -us, -a, -e. The last two can be feminine as well, except if functioning in contrast: Balodis vs. Balode. A number of surnames were borrowed from other linguistic areas, e.g., Scandinavian (Karlsons), so much

186

Acta Linguistica Lithuanica LXII–LXIII

Europäische Personennamensysteme: Ein Handbuch von Abasisch bis Zentralladinisch

hogy a -sons utótag családnévképzővé vált. Még több név német eredetű: Grünbergs (< Grünberg), Freimanis (< Freimann), Bušš (< Busch); lengyel eredetűek például a Dombrovskis és Jankovskis.

Néhány név orosz eredetű: Petrous, Markous. Néhány olasz eredetű, de ragozatlan maradt: Rosini, Martini. A szovjet korszakban bevezették az orosz háromtagú névrendszert (lásd alább). A köznyelvben az utónevet és az apai nevet egyetlen egységként használták. E korszak után visszaállították a kéttagú névrendszert. Napjainkban végül két utónév is adható, sőt két családnév is összekapcsolható.

A litván személynévrendszert Vitalija Maciejauskienė ismerteti.

A szerző a mai névadási gyakorlattal kezdi, és megkülönbözteti a hivatalos és a nem hivatalos használatot. Hivatalosan itt is a [utónév + családnév] kéttagú névrendszer érvényesül. Szinte mindenütt a családnevet az apa családnevétől öröklik. A női alakokat az apa nevéből képzik a -aitė, -ytė, -utė és -ūtė utótagokkal, amelyeket az apa nevének végződésétől függően illesztenek hozzá, például: Rimšaitė < Rimša, Skinkytė < Skinkis, Žitkutė < Žitkus. Házasságkötéskor a feleség felveheti férje családnevét; ilyenkor rendszerint a -ienė utótagot illesztik hozzá: Dausienė < Dausa. 2003 óta a -ė utótag hozzáillesztése is lehetséges, például: Agilbė < Agilba. Köznyelvi helyzetben a hivatalos névmodell különféle, nyelvi és nyelven kívüli okokból eredő változásokon megy át. Az utónév, a családnév vagy egy becenév önmagában is használható. Az utónév és a becenév összekapcsolható, a női nevekhez pedig többféle utótag is járulhat. Másutt is lassan alakult ki a [utónév + családnév] minta, és teljessé válása több évszázadot vett igénybe. A 15–17. századi antroponímiában a történeti források a személyek megnevezésének három típusát mutatják. Az első az egytagú névrendszer. Később utóneveket találunk közszavakból képzett ragadványnevekkel, például Czeputis doilida ‘asztalos’, Bartlomiej, bojarzin ‘bojárral’, vagy az apai névre emlékeztető alakokkal, mint Zygmunt, Pawlow zięć ‘Paulius veje’. A valódi apai nevek litván utótagokat vehetnek fel, például -aitis, -onis, -ūnas, -ėnas (Mykolay Petrutaytis, Michno Dawortonis), szláv utótagokat (Adam Sruogiewicz), vagy utótag nélkül is állhatnak (Jan Alksnis). Ugyanakkor három névelemű alakok is előfordulnak: Stefanus Andruszkowicz Jatolgowicz.

Az elterjedt minta az [utónév + apai név]. Fokozatosan a családnév örökölhetővé, s így valódi családnévvé válik. Másutt is a nemesség kezdte alkalmazni ezt a mintát a 15. századtól. A városlakók első családneveit a 16. század elején jegyezték fel; a parasztokét annak végén. A rendszer a 17. században gyorsan elterjedt. A 18. századra a folyamat befejeződött. Litvánia Orosz Birodalomhoz való csatolása után azonban

Recenzijos / Reviews

187

ALL_62_63_maketas.indd 187

2011.06.17 08:24:13

WILLY VAN LANGENDONCK

pire in 1795, a three-name system originated, as in Russian, where the father’s name was added, or rather inserted, though not always in a consistent way, e.g., Mykolas sūnus Jokūbo Grįžentis; Juozapas Simonov Avinaitis [= forename + father’s name with Slavic suffix -ov + family name]. The same applies to the naming of women, e.g., Kačergytė Angele, Jono [= family name + forename + father’s name]. After independence, the three-name system was abolished in favour of the two-name pattern, where patronymics have prevailed as family names. Morphologically, Lithuanian family names underwent a slavization, especially in the 18th–19th centuries. Lithuanian suffixes, especially patronymic ones, were replaced by Slavic suffixes of the -sk- type (-auskas, -inskas, -skis). These or -avičius, -evičius were added to suffixless family names. Finally, family names could be translated into Polish or Russian, whereby their structure was altered. As for contemporary family names, names with the Lithuanian patronymic suffixes -aitis, -onis, -ūnas developed out of the patronymics of the 16th–17th centuries. The family name suffixes -avičius, -evičius show that family names could derive from patronymics, and were slavicized or borrowed. Nowadays, names with the Slavic -sk- type suffix are the most frequent. Many names are not suffixed at all, e.g., Balsys, Gird- enis, Vaivada. Most of them go back to nicknames. The main sources of Lithuanian family names as to their origin are Christian (60%), and Baltic (30%). Among the latter, we find those that come from dithematic personal names, e.g., Twirbu- tas, Vilmantas. Other names of Lithuanian origin go back to terms for dwelling- places, e.g., Kalniškis ‘from the mountain’, to occupational terms, e.g., Dailidė ‘carpenter’, to ethnonyms, e.g., Lietuoys ‘Lithuanian’, to nicknames, e.g., Kreiuys ‘crook-legged’, or to animal and plant names, e.g., Vilkas ‘wolf’, Ąžuolas ‘oak-tree’. Only few names go back to place names, e.g., Kaunietis < Kaunas. There are about 55 000 different Lithuanian family names.

Az utónevek szabadon választhatók. Mintegy 4000 olyan utónév van azonban, amelyet a nyelvészek ajánlanak, és amely a hagyomány részét képezi. Ezeket etimológiájukkal együtt szótárban gyűjtötték össze. Több réteg különíthető el. Először is ott vannak az „ősi pogány nevek”, amelyek lehetnek kételeműek (Vytautas ‘népmegfigyelő’), vagy egyeleműek (Kęstutis < kęsti ‘szenved’). A második réteget a keresztény nevek alkotják. A teljes és a rövid alakok egyaránt hivatalosak (Kazimieras – Kazys; Simonas – Simas). A harmadik réteg a 20. században alakult ki, és – más országokhoz hasonlóan – új nevek sokaságát mutatja; ezek azonban közszavakból, etnonimákból, mitonimákból, helynevekből és hasonlókból származnak, illetve az irodalomból merítik őket. Néhány új utónevet más nyelvekből kölcsönöztek, például: Aivaras, Edita. Úgy tűnik, ez összefügg azzal, hogy a mai utónevek 40%-a nem szerepel a fent említett szótárban, ezért nem tekintik „litvánnak”.

188

Acta Linguistica Lithuanica LXII–LXIII

Europäische Personennamensysteme: Ein Handbuch von Abasisch bis Zentralladinisch

Az utolsó bekezdés a modern becenevekről, vagyis a nem hivatalos személynevekről szól, amelyek gyakran viselőjük valamely testi tulajdonságára (Žilius < žilas ‘ősz hajú’), foglalkozására (Batsiuvys ‘cipész’) vagy személyiségjegyére (Vanagas ‘karvaly’) utalnak. Más becenevek rokonsági viszonyokra, például a ‘veji’ kapcsolatra, vagy lakóhelyre utalnak. Úgy tűnik tehát, hogy ugyanazok a névadási indítékok minden korban és helyen újra meg újra megjelennek.

Karlheinz Hengst az orosz antroponimikai rendszert tárgyalja. Mivel az orosz a szláv, ezen keresztül pedig az indoeurópai nyelvcsaládba tartozik, fejlődése többé-kevésbé hasonló a germán és a balti nyelvekéhez. (Megjegyzendő, hogy a rómaiak latin névrendszere egészen más volt, valószínűleg az etruszk hatás következtében.) Fontos különbség azonban, hogy az oroszban mindig is létezett kéttagú és háromtagú névrendszer, amelyek használata a társadalmi kontextustól függ. A szerző tisztában van az orosz személynévrendszer(eke)t befolyásoló különféle tényezőkkel, de ezek részletes tárgyalására nincs módja. Ismerteti az utónevek fejlődését (Michail, Nadežda) és nem hivatalos változataikat (Mika, Nadja). Becéző alakok is keletkeznek: Lala a Lena névből. A névadás indítékai: 1) ősök vagy barátok tisztelete, 2) népszerű személyiségekre való utalás, 3) esztétikai okok, 4) az eredetiség vagy egyediség igénye. Történetileg négy szakasz különíthető el: i) óorosz nevek, például Dobromysl, Mirogost’, Nekras; ii) naptári vagy kanonikus nevek, például Sergej, Marija, Sofija; iii) újabb nevek: Gelij, Ideal, Stratosfera, Èlita (a korai szovjet időszakból), valamint iv) modern névváltozatok, rendszerint nyugat-európai nyelvekből: Majk, Kristina. Napjainkban a vallási tényező ismét nagyobb szerephez jut.

Kezdetben az indoeurópai egyelemű névrendszer létezett. A közszói eredet ma is világos az olyan alakokban, mint Volk ‘farkas’, Dobrynja < dobr- ‘jó’. A viking kortól (9. század) fennmaradtak az olyan skandináv nevek, mint Igor, Oleg és Ol’ga. Az uralkodók neveként a második elemükben -slav és -mir elemet tartalmazó kételemű nevek voltak elterjedtek: Gostislav, Putilav, Jaroslav, Ostromir, Vladimir. Másutt is előfordulnak már az óoroszban képzős rövid alakok és becéző nevek, például a -ilo végűek: Putilo, Tomilo, vagy a -jata végűek: Gostjata, Putjata. A megfelelő női alakok, például Krasava vagy Milava ritkán fordulnak elő. A nőket apjuk után nevezték el, például Jaroslavna, vagyis Jaroslav lánya, illetve férjük után. A 10. századi keresztény hitre térés elősegítette a keresztény nevek elterjedését: Andrej, Aleksandr, Vasilij; Elena, Irina. Forrásaik jól ismertek: görög, latin, héber, arámi és szír; vö. még Ivan, Marija, Anna. Az ilyen nevek még az orosz fonémakészletet is bővítették: az [f] hang olyan nevekkel honosodott meg, mint Filipp, Sofja (görög phivel), valamint Feodor, Timofej (görög theta betűvel). A pogány nevek azonban a 17. századig fennmaradtak. Ezeket a neveket arra szánták, hogy megtévesszék a gonosz

Recenzijos / Reviews

189

WILLY VAN LANGENDONCK

szellemek, például Durak ’buta’, Istoma ’gyengeség’, Nevedom ’ismeretlen’, Nekras ’nem jóképű’. I. Péter azonban megtiltotta az ilyen nem keresztény formákat. Fokozatosan nyugat-európai forrásokból kölcsönöztek neveket, különösen a 20. század végétől. A képzők bőségesen előfordulnak; hivatalosan több mint 100 a férfinevekhez, 55 a női nevekhez, nem hivatalosan pedig akár több mint 600 is, ami a becéző alakok sokaságát eredményezte.

Vezetéknevekként apai, esetenként anyai nevekkel már a legrégebbi írott forrásokban is találkozunk. Melléknévi rövid alakokból és a syn ’fiú’ elemből alakultak ki. A 12. század után már csak képzők maradtak: -ov/-ev, -in, valamint -ič, később pedig a nemesség körében a -ovič/-evič, például Mikita Andreevič. Az ingatlannal rendelkező uralkodók helynevekből képzett, -skij végű neveket vezettek be. A 14–17. században sokféle változattal találkozunk. Leszármazásuk pontos jelzésére az uralkodók megadták nagyapjuk, sőt dédapjuk nevét is, ami négytagú névrendszerhez vezethetett. Ez más társadalmi rétegekre is kiterjedhetett. A 16. századtól találkozunk a háromtagú névrendszerrel [utónév + apai név + családnév], például Boris Fedorovič Godunov. Ezt megelőzte az [utónév + apai név + ragadványnév] szerkezetű szakasz. A 17. század végére a nemesség már családnévvel rendelkezett, amely a 18. században számukra kötelezővé vált. Ez a minta fokozatosan más társadalmi rétegekben is elterjedt. A 20. században azonban végül a szovjet közigazgatás tette hivatalossá a családneveket. Ezzel szemben a háromtagú névrendszer csak a hivatalos dokumentumokban és a nagy ünnepségeken maradt kötelező. Másutt is a ragadványnevek alapvető szerepet játszottak az orosz antroponímia történetében. Eredetüket tekintve ugyanazok a motivációk figyelhetők meg. A ragadványnevek és álnevek használata nem hivatalos. Emellett az internetes becenevek (nikis) is megjelentek. A háromtagú névrendszer mindmáig hivatalos, bár újabban megfigyelhető a nyugati, [utónév + családnév] szerkezetű kéttagú névrendszer átvételére irányuló tendencia, különösen a médiában (vö. Vladimir Putin). Megjegyzendő azonban, hogy ezt a fejleményt előkészítette a 19. századi orosz irodalom, amelyben olyan alakokkal találkozunk, mint Anna Karenina. Az [utónév + apai név] használata szokásos, de kevésbé hivatalos: a fiatalok felnőttek előtt, kevésbé közeli ismerősök között, valamint harmadik személyről beszélve használják. Az apák nevének használata a tisztelet jele. Ezzel szemben az anyák nevének használatát is szorgalmazzák, már csak azért is, mert sok gyermek apa nélkül nő fel. Falusi lakosok körében gyakori az apa nevének önálló használata. Utónevek és rövid alakjaik csak bizalmas, baráti helyzetekben használhatók.

A baszk személynévrendszert Henrike Knörr tárgyalja. A baszk nem indoeurópai nyelv, amelyet a Baszkföldön mindössze 750 000 baszk beszél.

190

Acta Linguistica Lithuanica LXII–LXIII

ALL_62_63 maketas.indd 190

2011.06.17 08:24:13

Europäische Personennamensysteme: Ein Handbuch von Abasisch bis Zentralladinisch

Továbbá Spanyolországban, Franciaországban, valamint Észak- és Dél-Amerikában még 100 000 beszélő él. A spanyollal és a franciával való nyelvi érintkezés a személynévrendszerben is megmutatkozik. A római korban latin és baszk nevek egyaránt előfordultak. Az első századok feliratai olyan neveket tanúsítanak, mint Andere ’nő’, Nescato ’lány’ (a -to kicsinyítő képzővel), Cison < gizon ’férfi’, Ummesahar ’öreg gyermek’. Feltűnően sok a kicsinyítő jelentésű palatalizált alak, például Xembus < *Sembe. E elemek némelyike a középkorban is előfordul: Umma ’gyermek’, Jaun Umea ’úr gyermek’ (a határozott névelő -a-val), Gizon ’férfi’. A 10. századtól viszonylag gazdag személynévanyag áll rendelkezésünkre (különösen az ókori Navarrai Királyságból). A latin és újlatin nevek baszk átvételei gyakoriak, például Dominicus > Dominiku, ennek női származékai: Domeka és Domikusa; Jacobus > Jakue, Jakobe, Jakube. A nyelvkeveredés másik példája az Ochoa < otso ’farkas’ határozott névelővel, a spanyol megfelelője, a Lope mellett, amelyet a baszk változatlan alakban, valamint kicsinyítő képzővel is átvett: Lopeco. Később hozzákapcsolták az -i(t)z (< lat. -ici) apanévképzőt: hímnemű Lopeitz, nőnemű Lopeitza. A Lope a Lopetegi ’Lope lakóhelye’ helynévben is előfordul, amely aztán ugyanebben az alakban családnévvé vált. A középkori nevek között gyakran találjuk a seme ’fiú’ szót palatalizált Cheme alakban (14. század), vagy a -no kicsinyítő képzővel: Semeno, amelyből a Semen, Ximen stb. alakok fejlődtek ki. A Semen(o)iz apanévből alakult ki a rendkívül gyakori Jiménez név, amely az egész Ibériai-félszigeten és Latin-Amerikában elterjedt. A baszk nevek a baszkföldi zsidók körében is népszerűvé váltak, például Salomón Ederra ’Salomón, a jóképű’. A középkorban ötféle névtípus fordul elő: önálló utónév, utónév ragadványnévvel, apanévvel, földrajzi névvel, illetve ezek kombinációi. Önálló utónévként az alábbiakat találjuk: Antso < Santso < spanyol Sancho < lat. Sanctius, Azeari < Azenari < lat. Asinarius. Az [utónév + ragadványnév] minta a ragadványnevek szokásos motivációit mutatja: testi tulajdonságok (Orti Belça ’a sötét Orti’), jellemvonások (Garcia Vicinaya ’a haszonleső Garcia’), foglalkozások (Domicu Zamarguina ’Domicu, a szűcs’), állatok (Eneco Beya ’Eneco, a tehén’), valamint ruházat (Sancho Abarca ’a sarus Santso’). Az [utónév + apai név] mintában az apa nevéhez -iz (< lat. -ici) járul, például Lope Garceiz ’Lope, Gartze fia’, vagy a baszk birtokos -rena, mint a Garcea Ansorena ’Gartze, Antsoé’ alakban. Az [utónév + földrajzi név] minta lakóhelyet vagy települést jelöl: Domicu Iturr Aldeco ’Domicu a forrástól’, Maria Ipuça ’Maria Guipúzcoából’. Ezek a típusok keveredhetnek vagy kombinálódhatnak. Másutt is, ez a középkori, ragadványneveket tartalmazó minta fokozatosan örökölhető vezetéknevek, azaz családnevek kialakulásához vezetett. A folyamat befejeződött-

Recenzijos / Reviews

191

ALL_62_63_maketas.indd 191

2011.06.17 08:24:13

WILLY VAN LANGENDONCK

A folyamat a 16. században fejeződött be. Ezt hivatalosan Franciaországban 1792-ben, Spanyolországban pedig 1870-ben erősítették meg törvénnyel. A családnevek túlnyomó többsége földrajzi nevekre vezethető vissza, de a többi típus is képviselteti magát.

Nagyon gyakoriak a keresztnevekből képzett, a polgári és egyházi okmányokban is elfogadott becéző alakok, például Michelco ‘kis Mihály’, Juanco/Johango ‘kis János’, Mecheri ‘kis Emeterius’ (a Meteri becéző alakja, < lat. Emeterius). Ilyen alakokkal mindmáig találkozunk, gyakran önálló keresztnevekké válva, például Bernart > Bernat > Beñat. Ezeket a becéző keresztneveket valóban baszk eredetűnek tartották, például Cherran < cat. Ferran ‘Ferdinánd’, Menete < fr. Bernadette.

A kora újkorban visszatért a hagyományos baszk keresztnevek többsége, amelyeknek korábban teret kellett engedniük a spanyol és francia névalakoknak, és visszaszorultak a magánhasználatba. Sabino Arana (1865–1903), a Baszkföld nacionalista pártjának alapítója, valóságos áttörést hozott a szentek neveit tartalmazó jegyzékével, amelyet 1910-ben, halála után Luis de Eleizalde Breñosa adott ki. Arana szélsőséges előítéletei vezettek ahhoz, hogy indokolatlanul, rendszeresen használják az -a végződést a férfinevekben (Joseba ‘József’), az -e végződést pedig a női nevekben (Josebe ‘Josepha’). Ezzel P. P. Astarloa pap azon elképzelését követte, hogy születésükkor a fiúk a -a hangot hallatják, míg a lányok állítólag a -e hangot. Néhány új szó mellett a jegyzék hagyományos neveket is tartalmazott, például Mikel és Txomin (ez utóbbi valójában a Domingo becéző alakja). Arana javaslatait kezdetben az egyház és az értelmiségiek is elutasították, a későbbi szabályozás azonban megtűrte őket. Franco győzelme ugyanakkor a baszk nevek betiltásához vezetett; ez 1957-ig tartott, amikor egy új törvény ismét engedélyezte használatukat, amennyiben nem volt spanyol megfelelőjük. A baszk nevek, köztük a (korábbi) becéző alakok, 1977-ben váltak teljesen elfogadottá. A névadásban napjainkban különféle tényezők játszanak szerepet: a helyi körülmények, a szülők politikai nézetei és más hasonló tényezők. Franciaországban kötelező a [keresztnév + családnév] sorrend; Spanyolországban ez továbbra sem hivatalos előírás, így az apa nevének hozzáadása is lehetséges, például Idoia Etxeberria Landaluze. A baszk szokás szerint a nők házasságkötésük után is megtartják leánykori nevüket. Egy másik szokás, hogy a születési hely nevével azonosítják egymást, például Tolosa ‘a tolosai’, olykor kicsinyítő alakban: Toloxa.

REFERENCES

BRENDLER SILVIO 2008: Nomematik, Identitätstheoretische Grundlagen der Namenforschung (insbesondere der Namengeschichte, Namenlexikographie, Namengeographie, Namenstatistik und Namenstheorie). Hamburg: Baar.

192

Acta Linguistica Lithuanica LXII–LXIII

Europäische Personennamensysteme: Ein Handbuch von Abasisch bis Zentralladinisch

Kohlheim Volker 2005: Nomem und Allonom: Die Feststellung onymischer Identitäten in Vergangenheit und Gegenwart. – Proceedings of the XXI^st International Congress of Onomastic Sciences I (Uppsala 2002), Brylla Eva, Wahlberg Mats, ed. Uppsala: SOFI, 207–217.

Kohlheim Volker & Karlheinz Hengst 2011: Nomematics – a new approach to the description of proper name systems. Onoma 41.

Van Langendonck Willy 2007: Theory and Typology of Proper Names. Berlin: Mouton de Gruyter.

Van Langendonck Willy 2010: Names and identity. On the nomematic approach. Review of Silvio Brendler, Nomematik, Identitätstheoretische Grundlagen der Namenforschung (insbesondere der Namengeschichte, Namenlexikographie, Namengeographie, Namenstatistik und Namenstheorie). Hamburg: Baar, 2008. – Beiträge zur Namenforschung 45(2), 193–220.

Įteikta 2011 m. kovo 9 d.

WILLY VAN LANGENDONCK

Department of Linguistics

Blijde-Inkomststraat 21–3308

BE-3000 Leuven

[email protected]

Recenzijos / Reviews

193

ALL_62_63_maketas.indd 193

2011.06.17 08:24:13