ILIJA LEMEŠKIN

Litván Nyelvi Intézet

Kutatási területek: a régi balti írásbeliség és irodalom, összehasonlító folklorisztika, lexikográfia, a baltisztika története.

DOI: https://doi.org/10.35321/al181-01

A LEGRÉGEBBI BALTI SZÖVEG ÉS ANTROPONIMÁI

A legrégebbi balti szöveg és antroponimái

ABSZTRAKT

2013-ban az Acta Linguistica Lituanica hasábjain új, a Bázel nyomának (Dini 2004; 2014: 553–558) nyelvi és műfaji értelmezése jelent meg (Lemeškin 2013: 11–29), amely az énekelt, recitativikus, a karácsonyi énekekhez közel álló szövegekkel vont analógiára épült. Az új olvasatot a kézirat metaadatai, pontosabban a datálásra utaló megjegyzés is alátámasztotta és ösztönözte; ezt a másoló szándékosan kiemelte a kolofon megfogalmazásában: az in vigilia epiphanie kifejezést előre helyezte, a korábban leírt per manus illius qui scripsit eas szakaszt pedig később jegyezte le. A mikroszöveget alkotó szóalakok többsége – formai jegyeikre és a szöveg felismerhető műfaji sajátosságaira tekintettel – logikus és meggyőző értelmezést kapott, a szerző azonban nem volt teljesen elégedett a thoneaw labonache kifejezés értelmezésével. A thoneaw szóalakot a személynév „[An]tonius” voc. sg. rövid alakjaként olvasta (Lemeškin 2013: 19–20). A labonache szóhoz több lehetséges, ám mesterséges, illetve komoly grafikai javításokat igénylő hipotézist is felvetett. Ebben a cikkben, a szöveg korábban javasolt értelmezéséhez ragaszkodva, ismét visszatérünk e szavak elemzésére.

KULCSSZAVAK: a legrégebbi balti nyelvű szöveg, 1369-es kolofon, a bázeli nyom olvasata, ajándékkérés, a karácsonyi énekek címzettje, (olasz) antroponimák.

ANNOTÁCIÓ

In 2013, a new linguistic and genre-related interpretation of the Trace of Basel (Dini 2004; 2014: 553–558) based on analogy with singing, recitative, texts akin to Christmas carols was put forward in the pages of Acta Linguistica Lituanica (Lemeškin 2013: 11–29). The new reading was supported and encouraged by the manuscript’s metadata or, specifically, reference to time, which was intentionally emphasized by the scribe in the composition

Straipsniai / Articles

11

ILJA LEMEŠKIN

a kolofonban: a in vigilia epiphanie kifejezés előre került, a per manus illius qui scripsit eas szövegrész pedig, amelyet először írtak le, utána következett. A szöveg formai jegyeit és műfaji sajátosságait figyelembe véve a mikroszöveget alkotó szóalakok többsége logikus és meggyőző értelmezést kapott; a szerző azonban nem volt teljesen elégedett a thoneaw labonache kifejezés értelmezésével. A thoneaw szóalakot az „[An]tony” személynév rövidített egyes számú megszólító esetű alakjaként olvasta (Lemeškin 2013: 19–20). Ami a labonache szót illeti, több, elvileg lehetséges, ám mesterséges hipotézist is felvetett, amelyek komoly grafikai korrekciókat igényelnek. A cikk visszatér e szavak elemzéséhez, miközben ragaszkodik a szöveg korábbi értelmezéséhez.

KULCSSZAVAK: legrégebbi balti szöveg, 1369-es kolofon, a Bazel nyomának olvasata, ajándékkérés, a karácsonyi énekek címzettje, (olasz) antroponimák.

1. Az 1369-es kolofon funkcionális-strukturális elemzése arra enged következtetni, hogy a legrégibb balti szöveg lejegyzését a kolofonok kibontakozásának műfaji szabályszerűségei határozták meg. A 13–14. századi írásbeliségben különösen összetett (folytatásos) szerkezetű kolofonok is tanúsítottak, amelyekben a szokásos tartalmi részt (a megszokott metaadatokkal) egy hexameter zárta: Omnibus omnia non mea sompnia dicere possum „Nem mondhatom el mindenkinek minden álmomat”. Szó szerinti értelemben olvasva ez a kijelentő hexameter mintha korlátozta volna a kifejezés szabadságát, ezért az írnok (a hexametert és a kolofont) egy érthetetlen, azaz mesterségesen alkotott vagy kevéssé ismert, írásban (széles körben, egyáltalán) nem használt nyelven folytatta. Az ilyen sajátos kolofon nem nyilvános része feltárta az író sornniurr-ját – a minden ember elől (a művelt törzsbeliek szűk körét kai kurių kivéve) rejtett vágyát (erről a kolofontípusról bővebben lásd Lemeškin 2019; 2000).

A kibontott kolofonban a megadott hexameter és a nyelvi nyom között, amelyek együttesen egészet alkotnak, a lehető legszorosabb kölcsönös kapcsolat figyelhető meg: ha az írnok nem használt volna olyan kifejező latin megfogalmazást, amely korlátozta kifejezési szabadságát, érthetetlen, rejtélyes (a széles olvasóközönség számára) szöveg soha nem került volna a kéziratba. Funkcionális szempontból tehát elmondható, hogy az írnok hexameterben világosan kifejezett szándéka nélkül a legrégebbi balti szöveget soha nem jegyezték volna le. Az ismeretlen nyelvek ugyanezen kategóriájába tartozik a mellette álló német jelmondat is: ihs ich leid. Ez a körülmény arra utal, hogy a nyelvi nyom olyan helyen keletkezett, ahol a német és a porosz nyelv egzotikusnak számított, vagyis földrajzilag valahol a poroszok és a németek lakóterületétől távol. Ilyen körülmények között az író a hexameter után Omnibus omnia non mea sompnia dicere possum ezekben a nyelvekben „mondhatta ki” rejtegetett vágyát.

Az e műfajba tartozó más írásos emlékekkel való összevetés feltárta az írnok törekvését: a kolofon érthetetlen részét metrikailag a hexameterhez igazítani. A kölni nyomban (IX. Gergely pápa Decretales című művének 1300 körüli másolata – Köln, Dombibliothek, Codex 130) a dán párvers iac wet en frugha iwaeraeldet waere /

12

Acta Linguistica Lithuanica LXXXI

Seniausias baltų tekstas ir jo antroponimai

haenna lif tha wil iac aer[e] „Ha ezen a világon az Úrnővel lennék, / akkor tisztelni kívánnám az életét” a hexameter Omnibus omnia non mea sompnia dicere possum mintájára egyetlen sorba lett összevonva: iac wet en frugha iwaeraeldet waere haenna lif tha wil iac aera.

1. ábra. A kölni nyom

Ugyanez a mechanizmus a Bazel nyomában is tanúsított: a hexameter szerkezetének megfelelően adták elő, és a kutatók azóta is hexameteri disztichonként értelmezik:

2. ábra. A Bazel nyoma

Omnibus omnia non mea sompnia dicere possum

Kayle rekyſe · thoneaw labonache thewelyſe · Eg · koyte · poyte · nykoyte · pēnega do yte ·

A ritmikai összecsengést^¹, a belső rímet (rekyſe – thewelyſe; poyte – doyte; koyte – nykoyte), a szófajok, azok alakjai és a szemantikai párhuzamosság figyelembevételével célszerű a versszakot (a kölni nyom példáját követve) másképp is tagolni – három sorra:

^¹ Az <oy> aszonánc mellett a sorokban az alliteráció jelei is felfedezhetők: Kayle rekyſe (thoneaw la-bonache) thewelyſe. / Eg · koyte · poyte · / nykoyte · pēnega doyte.

Straipsniai / Articles

13

ILJA LEMEŠKIN

a) Kayle rekyfė · thewelyfę „Áldjon meg az Isten, atyám! b) Eg · koytė · poytė · ha akarod – itasd meg (őt / őket), c) nykoytė · pėnega doyte · ha nem akarod – adj pénzt”

A „disszonáns” töredék thoneaw labonache elhagyásával, amely fakultatívnak tekinthető, a nyom kiforrott metrikus formát és szerkezeti egységet nyer.

2. A bázeli nyom régebbi „olvasatát” 1974–1975-ben javasolták:

Kayle rekyfė · thoneaw labonache thewelyfė · Eg · koytė · poytė · nykoytė · pėnega doyte ·

„Üdvöz légy, uram! ha inni akarsz, [de]

Te már nem vagy jó öregember, – nem[is] akarsz pénzt adni”

(Schmalstieg 1974; McCluskey, Schmalstieg, Zeps 1975; Mažiulis 1975).

1982-ben W. P. Schmid módosította e hagyományos „olvasat” változatát:

„Üdvöz légy, uram! ha én inni akarok,

Te valóban már nem vagy [a mi] apánk, [de] egyáltalán nem akarsz pénzt adni”

(Schmid 1982).

A bázeli nyom grammatikai és szemantikai értelmezésének eddig felvázolt irányait (a paródiaként való felfogást és a karácsonyi énekek modelljét) mérlegelve és ellenőrizve, nem feltétlenül fogadhatjuk el a olvasat fogalmának használatát. Érdemes megkérdezni: mi ennek a fogalomnak a meghatározása?

Az olvasat „az írott (adott) szöveg szemantikai értelmezése és a szövegben foglalt jelentések megértése”. Ebben az értelemben aligha nevezhetők olvasatoknak W. R. Schmalstieg, V. Mažiulis és W. P. Schmid értelmezési kísérletei, hiszen az említett kutatók nem olvassák a bázeli nyomot, hanem radikálisan átalakítják. A javasolt javítások halmaza végül megadja a kívánt (előre eltervezett) szemantikát. Az 1974–1975-ben megfogalmazott nyomértelmezés a következő modellen alapult: megszólítás – a címzett negatív jellemzése – e jellemzés indoklása. A paródiákra épülő ilyen „olvasat” a kutatóktól számos

^² F. 63r karácsonyi énekest vagy énekeseket ábrázol.

14

Acta Linguistica Lithuanica LXXXI

Seniausias baltų tekstas ir jo antroponimai

javításokat. Példaként V. Mažiulis javasolt javításait említjük, amelyek közül csak egyetlen alak marad épen – conį. Eg ‘ha’:

Az eredeti alakok:

V. Mažiulis szerint így kell javítani:

Kayle

adj. nom. sg. Kayls arba Kayles ‘egészséges’

reky̨e

subst. nom. sg. rekys ‘úr’

thoneaw

pron. 2 a. sg. thu ‘te’ + adv. neaw ‘nem bizony’

labonache

adj. nom. sg. labanats ‘jócska’

thewely̨e

subst. nom. sg. thewelys ‘nagybácsi’

Eg

–

koyte

praes. 2 a. sg. koy-tu ‘akarod’ (az encl. pron. tu ‘te’ használatával)

poyte

inf. pot ‘inni’

nykoyte

nykoy-tu lásd koyte

pēnega

főnév, acc. sg. penigas ‘pénzt’

doyte

inf. dot ‘adni’

A jellegük és számosságuk szerint eltérő javításokat megalapozó feltevések biztosítják az úgynevezett olvasat „folyamatosságát”; az „olvasott” szövegbe való „belemagyarázás” mértékét jól szemlélteti a következő két változat, ahol egymás után kiemeltük valamennyi így vagy úgy javított helyet:

Kayle reky̨e. tho-neaw labonache thewely̨e. Eg · koy-te · poyte · nykoy-te · pēnega doyte ·

Az a helyzet, amikor a tizenegy alakból csak egy marad „érintetlen”, miközben a legtöbb alakot több helyen, többféleképpen is kijavítják, abszurd, hiszen így a szöveg szemantikáját nem rekonstruálják, hanem megkonstruálják, ahogyan magát az ily módon „olvasott” szöveget is.

A filológusnak, ha a szövegben nincsenek másolási hibára utaló jelek, invazív beavatkozástól mentes olvasásra kell törekednie, ami alapvetően más szövegértelmezési stratégiához vezet: az üdvözlés udvarias megszólítás – a karácsonyi énekesé a házigazdához –, név szerint és társadalmi helyzetük alapján; az imperatívusz pedig a felszólítás-kérés kifejezésére szolgál.

3. A Bazel nyomának invazív beavatkozástól mentes olvasata arra ösztönöz, hogy kiküszöböljük a thoneaw és a labonache értelmezésekor felmerülő problémákat. A thoneaw alakot különösen problematikusnak tekintik: „Only ‘thoneaw’, in spite of the numerous interpretative hypotheses surrounding it, has remained rather obscure“ (Ardoino 2016: 13). Mindmáig kevéssé figyelembe vett Ch. Stang W. R. Schmalstieghez írt levelezésében kifejtett magyarázata, amely szerint a thoneaw egy konkrét személyt (An)tóniust jelöl.

Straipsniai / Articles

15

ILJA LEMEŠKIN

nevek: „[T]honeaw meglehetősen homályos számomra. Lehet egy névszói u-tövű szó voc. sg. alakja, talán tulajdonnév?” (Dini 2000: 201 nyomán); „Stang (személyes közlés) szerint a thoneaw talán tulajdonnév. Ha így van, akkor a couplet akár magáról az írnokról is szólhat, például: »Egészségére, uram! Anthony derék fickó […]«” (McCluskey, Schmalstieg, Zeps 1975: 162). Ch. Stang és W. R. Schmalstieg mellett A. Bammesberger (Bammesberger 1998: 125–126), P. U. Dini (Dini 2000: 398) és I. Lemeškin (Lemeškin 2013: 21; 2017: 96) is számításba veszi ezt a lehetőséget, F. Kortlandt (Kortlandt 1998: 128) azonban elveti, mert elméletinek és meggyőzőtlennek tartja. F. Kortlandttal, aki állításának alátámasztására semmilyen érvet nem hozott fel, nem érthetünk egyet.

A személynév azonosítását a szöveg pozíciója és funkcionális-strukturális elemzése határozza meg. A thoneaw alak a címkeszerű interj. *kaileis rīkis „Skalsink Dieve” után és a vocativusszal kifejezett, mintegy az apához intézett megszólítás, a thewelyłe előtt áll; ez természetes módon „vonz” magához egy antroponimát. A személynév számára kedvező helyzet – az interj. Kayle rekyłe és a voc. sg. thewelyłe között – megfelelőjére talál a litván párhuzamban: Buk sweykas ku-mey ^{(VUB, f. 102–JR4: 63), amelyre a Bázeli nyom alapján A. Nepokupnas hívta fel a figyelmet (Непокупный 1979: 167)³}. A porosz nyelvi szerkezet csak annyiban tér el, hogy kiegészül a konkrét „megszólított” személy nevével.

A Bázeli nyom nyelvészeti olvasatát (egyelőre ez az egyetlen; véleményünk szerint más próbálkozásokat nem tekinthetünk olvasatnak, mivel mesterséges nyelvészeti újraértelmezések) és annak pontosítását a Bázeli nyom keletkezésének olaszországi kontextusa határozza meg^⁴. A legrégebbi, 1369-re datálható balti nyelvű szöveg Butautas prágai litván herceg környezetéből származik, magának a nyomnak a lejegyzése pedig IV. Károly császár, a királyné és kíséretük 1368–1369-es római útjához kapcsolódik. N. Oresme művének másolása a Prágai Egyetem 1368–1369-es akadémiai közegéhez köthető. Ugyanahhoz a történeti-kulturális környezethez kapcsolódhat a Bázeli nyom megalkotója is, maga a nyom azonban (a kolofon részeként) feltehetőleg másutt, Toszkánában került bele a befejezés előtt álló vagy már befejezett másolatba (a szöveg keletkezésének lehetséges körülményeiről és kontextusáról részletesebben lásd: Lemeškin 2017; 2019).

³ Az ukrán balti nyelvész által véletlenül megtalált feljegyzés szintén a könyvek keletkezésének körülményeihez kapcsolódik: Jokingas tev buwa zmogus, kuris szta kniga raszie. Buk sweykas kumey. Egy másik személy így reagált az anyakönyvi bejegyzések könyvét megíró papra.

⁴ Különösen hangsúlyozni kell, hogy a nyom olaszországi keletkezési kontextusát nem mesterségesen választottuk ki, vagyis nem azért „fedeztük fel” szándékosan, hogy „megmagyarázzuk” a titokzatos thoneaw labonache eredetét. A történeti kontextust ettől függetlenül és jóval később állapították meg (2013 → 2017); az eredetit közelebbről szemügyre véve (az ónimák megvalósulása szempontjából kedvező pozíciót figyelembe véve) javasoltuk e szavak megfelelő nyelvészeti értelmezését.

16

Acta Linguistica Lithuanica LXXXI

Seniausias baltų tekstas ir jo antroponimai

A széles körben elterjedt Antonio keresztnevet Toszkánában rendszeresen Tonio /'tonjo/ alakra rövidítették. Ezt mutatják többek között a korabeli alábbi példák, amelyeket a Corpus OVI dell’ Italiano antico korpuszból vettünk:

1 Simintendi, a. 1333 (tosc.) L. 12 3, 74.25

giacea (questo sa tuo padre), mandai lo coltello per gli fianchi di colui che spogliava. Tonio e Teleboas giacciono morti per la mia spada. Quelli avea prima portato lo ramo con

2 Cronaca sen. (1202–1362), c. 1362 123.6

schale e introro per una finestra e rupeno due uscia per volere amazare Mino e Tonio e ’l Porina figliuoli di miser Meio Talomei. E quando chostoro sentiro el busso del

3 Cronaca sen. (1202–1362), c. 1362 127.41

finì e nondimeno vi morì IIII persone: e uno el quale aveva nome Sano di Tonio, ligritiere, mise fuocho in santo Pavolo da lato di verso el Chanpo, e none ardendo

4 Doc. imol., 1350–1367 Debitori 16.1.1360 355.11

per 2 ciroli da le lode, pexò l. 1½: s. 9 a f. 124 r. Tonio Tartagno di avere per 468 fasadelli de legne de salexe, a s. 40.C.: monta

5 Doc. imol., 1383–1385 Spese 21.11.1384 345.2

per fare pontelare la stazone ch’è cho gle fradi de Penitenzia che la tene Tonio da le Sele per traue e per una cholona e per murare Gostolo in somo

6 Doc. imol., 1383–1385 Spese 21.11.1384 345.

una cholona e per murare Gostolo in somo L. VIIII e chasì pa el dito Tonio a maistri tochomene per la mitade L. IIII, s. X.

A -eaw végződés ebben az esetben a vocativus alaknak felelne meg. A Basel nyomának keletkezési körülményei – Siena, 1369, vízkereszt előestéje – lehetővé teszik, hogy a tulajdonnevek körében elegánsan (vagyis mindenféle javítás nélkül) megfejtsük a problematikus labonache alakot, mert abban „áttör” egy másik olasz antroponim, a Toszkánában különösen népszerű (egészen napjainkig) Bonacci /boˈnatʃ:i/ vezetéknév, amelyet a 13–14. században affrikáta jelölésére <ch> digráffal írtak (Larson 1988), például a Corpus OVI dell’ Italiano antico szerint:

Doc. sen., 1277–1282 – pag. 280, riga 30

a ssere Ristoro del Seta per factura d’ una charta di mille libre da Gulielmo Bonachi. Ancho III lib. et XIIII sol. et IIII den. nel dì ai signori de la

Kérdést csak a la- elem vet fel, amely nőnemű határozott névelőt feltételez. Úgy tűnik, hogy az író széles körben használt, illetve helyben

Straipsniai / Articles

17

ILJA LEMEŠKIN

hallott antroponimákra támaszkodott, de nem igazodott el az olasz névelők használatában: debonachi helyett (dē [dei < di + i] Bonacci, „a Bonacci családból”; e név eltorzításához vö. még: Guglielmo dei Bonacci > Leonardus fi [azaz filius] Bonacci > Leonardo Fibonacci), a metrum kedvéért (a három szótagos versláb kialakítására törekedve) elhagyta a prepozíciót, és a la névelőt írta be.

Másfelől a Bonachi vezetéknév (a Bono, Bonito, Ottobono, Omobono, Giambono... típusú személynevek származéka) eredete mindenki számára világos volt: bon- < bonus (vö. olasz bonaccia, középkori latin bonacia ’szélcsend’ – a malus alapján etimologizálták át a malacia ’szélcsendes tenger’ szót). Figyelembe véve, hogy a Basel nyoma játékosan folytatja a kolofont (ludere scriptor eat), itt gyökérkettőzést is feltételezhetnénk: labonache = lab-bon-ache „lab-bonieti, jó Gerutis”. Ez az olvasat, illetve a túlzottan alázatos megszólítás, amely mintegy megmagyarázza a másik porosz bonache alak jelentését, illik a karácsonyi adománygyűjtés helyzetéhez, hiszen a címzettet tiszteletben kell részesíteni, ha jó ajándékokat akarunk kapni: thoneaw labonache thewelyje „Antonius, Lab-geruti atyácskám”.

Így a titokzatos thoneaw labonache szókapcsolat úgy értelmezhető, mint thoneaw la bonache arba thoneaw la(b)bonache, „[An]tonius, a Bonacci családból / [An]tonius, Lab-geruti”. A problematikus <ch> digráf javítása kizárólag a balti nyelvek szempontjából szükséges, ám a Basel nyoma mellett nincs olyan szerkesztői megjegyzés, amely szerint az itt közölt valamennyi szó a porosz nyelv lexikai állományához tartozik. A balti nyelvészet szempontjából rendellenes digráf, amely az etikettformulát jelentő *kailes rīkis „Skalsink Dieve” és a vocativusszal kifejezett megszólítás, a thewelyje között áll, komoly érv amellett, hogy éppen ezen a helyen idegen nyelvi betoldást – vagyis saját helyesírásával lejegyzett olasz antroponimot – lássunk. Hogyan jegyezhette volna le másként egy 14. századi porosz más nyelvek tulajdonneveit? Az idegen nyelvi elem litvánosítására irányuló törekvés jóval későbbre datálható. A tárgyalt korszakban szó sem lehet arról, hogy valamit „poroszosítsanak”.

Így az olasz tulajdonnevek azonosítását a legrégebbi balti nyelvű szövegben a következő érvek támasztják alá:

a. A <ch> digráf használata nem magyarázható másolási hibával, mivel a nyom nem mutatja egy másolt szöveg jellegzetességeit (ismertetőjegyeit). Az író számára ennek bizonyára volt valamilyen fonetikai jelentősége, a szeme és a füle számára egyaránt.

b. Az 1369-es baseli kolofon földrajzilag nincs egy konkrét helyhez kötve, vagyis a Basel nyoma lehetséges keletkezési földrajzi köre tág – figyelembe vehetett benne valamilyen idegen helyi nyelvet.

c. A személynév azonosítását az a pozíció teszi lehetővé, amely az antroponimok használatára ösztönöz: az etikettformulát jelentő *kailes rīkis „Skalsink Dieve” után, és a mintegy apának szóló, vocativusszal kifejezett megszólítás, a thewelyje előtt.

d. A balti nyelvek szempontjából problematikus labonache alak a rejtélyes thoneaw szó mellett szerepel. Ha az egyik zavaros alak (a porosz nyelv szempontjából) mellett

18

Acta Linguistica Lithuanica LXXXI

Seniausias baltų tekstas ir jo antroponimai

(már Ch. Stang is) az Antonijus keresztnevű névvel vetették össze; egy másik, zavaros alak esetében először azt kell ellenőrizni, nem idegen eredetű tulajdonnévről van-e szó, mivel két vagy több tulajdonnév egymás utáni használata (keresztnév + vezetéknév; keresztnév + apai név; keresztnév + lakosnév) szabályos és nagyon gyakori jelenség. Ez megmagyarázza, miért éppen ezen a helyen, vagyis az indulatszó és a vokativusszal kifejezett megszólítás között áll két homályos (a porosz nyelv szempontjából) alak egymás mellett:

Kayle rekyse · thoneaw labonache thewelyse · Eg · koyte · poyte · nykoyte · pėnega do yte ·

e. A kevert alakok invazív beavatkozás nélküli olvasata – az olasz tulajdonnevek szempontjából – jól illeszkedik a Basel nyoma kialakulásának korábban meghatározott történelmi kontextusához: Butautas prágai udvara (1365–1380), valamint az udvar hosszú toszkániai tartózkodása, mégpedig 1368–1369-ben.

f. A megadott tulajdonnevek írásmódja pontos megfelelőkre talál az Corpus OVI dell’Italiano antico adatbázisban.

g. A műfaji szempont is arra ösztönöz, hogy személyneveket lássunk bennük. A karácsonyi énekekben a személynevek megszokott jelenségnek számítottak (Lemeškin 2013). Nagy változatosságban fordulnak elő: Arlaus­kas, Arlauskienė, Barisa, Bielinis, Čelna, Ignotas, Janulevičienė, Kaspara­vičius, Kašėta, Saikauskas, Kabaras, Valatka, Valatkienė, Velička, Adelė, Gabriū­kas, Juozas, Petrutis (KL 357, 345 A); Baltramiejus, Grinkevičienė, Tamošius, Žukauskas, Žukauskienė (KL 357, 345 B).

LITERATŪRA

Ardoino Diego 2016: Interpreting and translating Old Prussian micro­texts: the Trace of Basel. – Vertimo Studijos 9, 7–20.

Bammesberger Alfred 1998: Anmerkungen zum Baseler Epigramm. – Baltistik: Aufgaben und Methoden. Heidelberg: C. Winter, 121–126.

Corpus OVI dell’Italiano antico. Prieiga internete: http://gattoweb.ovi.cnr.it/(S(jr3myz­f3h3slmh453zzwor45))/CatForm01.aspx.

Dini Pietro Umberto 2000: Sul ‘Frammento di Basilea’ e altri inediti nel carteggio fra Chr. Stang e W. R. Schmalstieg. – Res Balticae 6, 195–209.

Dini Pietro Umberto 2004: Nota terminologica: come chiamare la scritta in prus­siano antico di Basilea? – Res Balticae 10, 243–246.

Dini Pietro Umberto 2014: Foundations of Baltic Languages. Vilnius: Eugrimas.

Straipsniai / Articles

19

ILJA LEMEŠKIN

Kortlandt Frederik 1998: Who is who in the Old Prussian Epigram. – Baltistík: Aufgaben und Methoden. Heidelberg: C. Winter, 127–128.

Larson Pär 1988: Italiano <ch>, <gh>: lingua germana in aure romana? – Studi linguistici italiani, 38–49.

Lemeškin Ilja 2013: Bazelio ketureilis / dvieilis – dovanų prašymo pavyzdys. – Acta Linguistica Lituanica 69, 11–29.

Lemeškin Ilja 2017: Bazelio kolofonas: tarp Prahos ir Sienos? – Incontri baltistici in Pisa. Studi e saggi (Studia baltica pisana 2). Novi Ligure: Joker Edizioni, 95–110.

Lemeškin Ilja 2019: Lithuanica aliter. Vilnius: Lietuvių kalbos institutas.

Lemeškin Ilja 2020: Bazelio pėdsako pateikimo pozicija ir jos motyvacija pagal Kölno pėdsako (danų kalbos) analogiją. – Incontri baltistici in Pisa. Studi e saggi (Studia baltica pisana 3). Novi Ligure: Joker Edizioni (spaudoje).

Mažiulis Vytautas 1975: Seniausias baltų rašto paminklas. – Baltistica 11(2), 125–131.

McCluskey Stephen C., Schmalstieg William R., Zeps Valdis J. 1975: The Basel epigram: A new minor text in Old Prussian. – General Linguistics 15, 159–165.

Schmalstieg Williams R. 1974: An Old Prussian Grammar: The Phonology and Morphology of the Three Catechisms. University Park.

Schmid Wolfgang P. 1982: Jesus, ich leid. – Innsbrucker Beiträge zur Kulturwissenschaft, Sonderheft 50. Innsbruck: Institut für Sprachwissenschaft der Universität Innsbruck, 205–208.

Непокупный Анатолий Павлович 1979: Балтійські родичі слов’ян. Київ: Наукова думка.

The Oldest Baltic Text and Its Anthroponyms

SUMMARY

The identification of Italian onyms in the composition of the oldest Baltic text is determined by the following arguments:

a. The insertion of the digraph <ch> cannot be explained as a transcription error, because the trace does not have the features of a transcribed text. In the eyes and ears of the scribe it must have had a certain phonetic meaning.

20

Acta Linguistica Lithuanica LXXXI

Seniausias baltų tekstas ir jo antroponimai

b. The colophon of Basel of 1369 is not geographically linked with a specific location, i.e. the potential geography of the origin the Trace of Basel is broad; when the trace was being inscribed, some foreign local language could have been taken into account.

c. The identification of an anthroponym is determined by the position, which naturally supports the use of anthroponyms: it comes after the etiquette-based interjection *kaileis rūkis “good day” and before the address expressed in the vocative form thewelyfe as if addressing one’s father.

d. The word form problematic from the perspective of Baltic languages, labonache, comes next to the mysterious word thoneaw. If one confusing form (from the perspective of the Prussian language), which was compared (by Christian Stang already) to the first name Antony, comes next to another confusing word form, we must first check whether it is not an onym of foreign origin, because the use of two or more onyms next to one another (name + surname/nickname; name + patronymic; name + katoikonym) is a regular and very frequent phenomenon. It explains why two confusing forms (in terms of the Prussian language) stand together in this particular place, i.e. between the interjection and the address expressed in the vocative form:

Kayle rekyfe thoneaw labonache thewelyfe Eg koyte poyte nykoyte pėnega doyte

e. The non-invasive reading of mysterious forms – from the perspective of Italian onyms – well correlates with the historical context of the origin of the Trace of Basel discussed before: the manor of Butautas in Prague (1365–1380) and the long-term existence of this manor in Tuscany (1368–1369).

f. The inscription of the above onyms finds exact equivalents in the database Corpus OVI dell’Italiano antico.

g. The aspect of genre also invites us to see personal names. Personal names were a commonplace phenomenon in Christmas carols. A wide variety of them can be found: Arlauškas, Arlauskienė, Barisa, Bielinis, Čelna, Ignotas, Janulevičienė, Kasparavičius, Kašėta, Saikauskas, Kabaras, Valatka, Valatkienė, Velička, Adelė, Gabriukas, Juozas, Petrutis (KL 357, 345 A); Baltrameijus, Grinkevičienė, Tamošius, Žukauskas, Žukauskienė (KL 357, 345 B).

Įteikta 2019 m. gruodžio 1 d.

ILJA LEMEŠKIN

Lietuvių kalbos institutas Petro Vileišio g. 5, LT–10308 Vilnius, Lietuva [email protected]

Straipsniai / Articles

21