LIETUVIŲ KALBOS SPECIALIOJI LEKSIKA

LIETUVIŲ KALBOTYROS KLAUSIMAI, XXII (1983)

K. GAIVENIS

S. ŠALKAUSKIS TERMINOLÓGIAI ELMÉLETE

1. Bevezető megjegyzések

Prof. S. Šalkauskis (1886–1941) – társadalmunk jeles polgári közéleti szereplője és a neoskolasztikus irányzat filozófusa¹ – a terminológia iránt a Moszkvai Egyetemen folytatott tanulmányai során kezdett érdeklődni. Erre a munkára R. Bytautas (1886–1915), publicista és nyelvész, az Oroszországi Szociáldemokrata Munkáspárt tagja ösztönözte, aki ugyanazon az egyetemen tanult 1905 és 1912 között, és ekkoriban több jelentős tanulmányt írt (külön füzetekben megjelenteket) a litván nyelvről (például: „Hogyan ejtsük és írjuk az idegen szavakat”, „Egy s más a litván nyelv filozófiájáról” stb.). S. Šalkauskis így írt róla: „Ez a kedves barátom (R. Bytautas. – K. G.) a Moszkvai Egyetemről részben rám ragasztotta a terminológia kérdése iránti forró szeretetét, ezért amikor a terminológia szükségességéről beszélek, nem tudom elhallgatni, hogy ő volt közvetlen inspirálóm”². S. Šalkauskis nyomtatásban megjelent hagyatéka két részből áll: a) a terminológia elméletének vizsgálatából³ és b) egy négy nyelvű (litván–francia–német–orosz) filozófiai szakkifejezés-gyűjteményből, amelynek címe „A filozófia általános terminológiája”⁴. Ezenkívül fennmaradtak S. Šalkauskis pedagógiai szakkifejezéseket tartalmazó szótárának kézirattöredékei. S. Šalkauskis tudományos munkamódszerrel kapcsolatos kutatásai is részben összefüggnek a terminológiával.

2. A szakkifejezések megalkotásának és szabványosításának elvei

2.1. S. Šalkauskis a terminológia elméleti kérdései iránt korábban kezdett érdeklődni, mint ahogy hozzáfogott a litván filozófiai terminológia szabványosításához. E tárgyban terjedelmes tanulmányt tett közzé, amelyben tárgyalta a terminus lényegét és tulajdonságait, a terminusok forrásait, kategóriáit, használatuk sajátosságait, és megfogalmazta a litván terminológia megalkotásának általános szabályait. A terminus sajátosságainak, valamint a logikai, grammatikai és filozófiai kategóriákhoz való viszonyának magyarázatakor S. Šalkauskis főként Duns Scotus (1265–1308) középkori skolasztikus filozófus „Grammatica speculativa” című művére és francia nyelvészek kutatásaira támaszkodott, például M. Bréal (1832–1915) „Essai de séman-

¹Filozofines jo pažiūras plačiau žr. Plečkaitis R., Šliogeris A. Vladimiro Solovjovo filosofijos įtaka Stasio Šalkauskio pasaulėžiūrai ikifibrunginiu laikotarpiu. — Lietuvos TSR Mokslų Akademijos darbai. A serija, 1973, t. 4(45); Sverdiolas A. Kultūros ir religijos problema Stasio Šalkauskio darbuose. — Ten pat, 1978, t. 4(65); taip pat jo. Žmogaus koncepcija Stasio Šalkauskio kultūros filosofijoje. — Ten pat, 1978, t. 1(62).

² Šalkauskis S. Terminologijos teorija ir lietuviškoji filosofijos terminija. — Logos, 1927, Nr. 1, p. 1.

³ Ten pat, 1935, Nr. 1; 1927, Nr. 1, 2; 1934, Nr. 1; Gimtoji kalba, 1935, Nr. 4.

⁴ Šalkauskis S. Bendroji filosofijos terminija. — Logos, 1937, Nr. 2; 1938, Nr. 1.

128

tique“, Ž. Vandrijeso (1875–1960) „La Language“ ir kt. Š. Šalkauskio lingvistinis pasirengimas terminologijos darbui nebuvo visiškai be spragų, todėl to meto kalbininkai – J. Balčikonis, A. Salys, P. Skardžius – jo straipsnius teoriniais terminologijos klausimais yra šiek tiek taisę. Dėl tos pačios priežasties kai kurie elementarieji kalbotyros terminai (pvz., galūnė ir kt.) jo straipsniuose vartojami kiek kitokia reikšme, negu apskritai kalbotyros literatūroje.

2.2. A terminológia tárgyáról szólva Š. Šalkauskis hangsúlyozta, hogy a terminológia nem különálló, önálló tudományág. A terminus mint szó a nyelvtudományhoz, mint fogalom pedig a logikához tartozik. A nyelvtanon keresztül a terminus a nyelvtudományhoz, a logikán keresztül pedig a filozófiához kapcsolódik. Š. Šalkauskis az elsők között figyelt fel arra, hogy a terminologija szó kétértelmű. Ezt írta: „A litván nyelv egymás mellett, különböző értelemben két szót is használhat — terminija és terminologija —, míg más nyelvek rendszerint az adott esetekben csak egy terminologijos szót használnak. Mivel nyelvünk az azonos fajtájú dolgok összességének jelölésére az -ija végződést használja, a terminija ennek megfelelően egy adott tudomány vagy művészet műszaki terminusainak összességét jelenti… A terminológia a terminija tudománya, vagy legalábbis elmélete”⁵. Š. Šalkauskis a terminológiát a szemantika sajátos részének tekinti. A terminológiát így értelmezve Š. Šalkauskisnak természetesen két általános érvényű következtetésre kellett jutnia: 1) a tudomány fejlődése szűkíti magának a terminusnak a fogalmát; 2) a terminus elválaszthatatlan a jel és a fogalom fogalmától. Az akkori logikai felfogás szerint úgy vélték, hogy a jelek kétfélék: természetesek (signum naturale) és konvencionálisak (signum arbitrarum seu conventional). Más szempontból a jelek lehetnek formálisak (signum in quo) és instrumentálisak (signum ex quo). Végül vannak még kinyilvánító és helyettesítő jelek (signa manifestativa et suppositive). A jeleknek erre a felfogására támaszkodva Š. Šalkauskis a nyelv, az írás, a szó és a terminus alábbi definícióit adta: 1) „A nyelv a kommunikáció célját szolgáló konvencionális jelek rendszere”; 2) „Az írás, vagyis az írásjelek rendszere (latinul scriptura vagy scriptio), szavak kifejezésére szolgáló írásjelek összessége”; 3) „A szavak a fogalmak kinyilvánító, a dolgok pedig helyettesítő jelei”; 4) „A terminus olyan szó, amely valamely tudományterület számára sajátos jelentéssel bíró fogalmat fejez ki”. Š. Šalkauskis szavaival tehát: „a terminus mindig verbális jel, amely a dolgot helyettesíti és a fogalmat kinyilvánítja, bár nem minden ilyen szó terminus. Ahhoz, hogy ez a verbális jel terminussá váljon, valamely tudomány területére kell kerülnie, és tudományosan ki kell dolgozni”⁶. A terminus, a terminija és a terminológia ilyen felfogása akkoriban meglehetősen magas színvonalú volt.

2.3. Š. Šalkauskis a terminija három fő forrását különböztette meg: 1) az élő köznyelvet; 2) a szóalkotási eszközök készletét; 3) más nyelveket. Ezeket a terminija-forrásokat olykor ma is említik, bár valójában ez a felosztás nem teljesen indokolt. Pontosabb csupán két fő terminija-forrásról beszélni (az anyanyelv és más nyelvek szókészletéről), vagy a terminusalkotás módjairól szólni a források helyett, mivel: a) a terminija neologizmusai mind a népnyelvi szavak, mind a kölcsönzött és nemzetközi szavak felhasználásával létrehozhatók, és b) az összetett (két- és többszavas)

⁵ Šalkauskis S. Terminologijos teorija... — Logos, 1927, Nr. 1, p. 1.

⁶ Ugyanott, 6. o. skk.

5. 1019

129

terminusok állandósult szókapcsolatokként alkothatók meg nemcsak különféle szavakból, hanem szavak és szimbólumok kombinációiból is.

2.3.1. A tudományos terminusokban használt köznyelvi szót — S. Šalkauskis szavaival élve — „tudományosan ki kell dolgozni”, vagy a mai terminussal megfogalmazva, terminologizálni kell. A kész szavak terminologizálásának leírására S. Šalkauskis a „terjedelem” (extensio) és a „tartalom” (comprehensio) fogalmát használta. Véleménye szerint „a terminus terjedelmét mindazok az individuumok mérik, amelyekre a fogalom terjedelme kiterjed, a terminus tartalmát pedig mindazok a jegyek mérik, amelyek a fogalom tartalmát alkotják”. A terminus terjedelme egybeesik jelentésével, tartalma pedig értelmével. A tartalom növekedésével a terjedelem csökken; ahogy a terminus értelme összetettebbé válik, jelentése szűkül, vagyis kevesebb dologra korlátozódik. A terminologizálást így értelmezve S. Šalkauskis hangsúlyozta, hogy „az egyértelmű terminusokat nem szabad összetéveszteni az azonos jelentésű terminusokkal. Az egyértelmű terminus a fogalomhoz viszonyítva egyértelmű, amely a terminus alapjában rejlik; az azonos jelentésű terminus egy másik terminushoz viszonyítva az, amellyel azonos jelentésű, más szóval ugyanarra a dologra vagy dolgokra alkalmazható. Az egyértelmű terminus alapja egyetlen fogalom, és egyetlen értelemben dolgok egész sorát jelöli. Az azonos jelentésű terminusok ugyanazt a dolgot vagy dolgokat jelölik, de ezekről különböző fogalmakat fejeznek ki, ezért különböző értelműek”⁸. Mivel nem tudott boldogulni az „egyértelmű” és „azonos jelentésű” terminusok fogalmával, S. Šalkauskis egy köztes fogalmat is használt: az analóg terminusokét. E terminusokat tárgyalva a skolasztikus logika három analógiájára támaszkodott: analogia proportionis, analogia proportionalitatis és analogia attributionis. Ezekre az analógiákra azért volt szüksége, hogy a köznyelv kész szavainak háromféle terminologizálásáról beszéljen: a) a szó jelentésének pontosításáról; b) a szó jelentésének kiterjesztéséről; c) a szó jelentésének átviteléről. S. Šalkauskis a terminologizálást általában véget nem érő folyamatnak tekintette, mivel a terminus tartalma folyamatosan új jegyekkel egészül ki. A terminologizálás rendszerint a következő genetikus szakaszokon megy keresztül: „1) a terminus megalkotása etimológiai alapból, majd szinonimákkal való magyarázata; 2) a terminus nominális meghatározása közvetlen és alapvető értelme alapján; 3) a terminus nominális felosztása, ha több mint egy jelentése van; 4) a terminus értelmezésének pontosítása (precizálása), értelmének terjedelmét és jelentésének hatókörét szigorúbban meghatározva; 5) a terminus értelmezésének kibontása a szóban forgó dolog megismerésének előrehaladásával összefüggésben”⁹.

Általánosságban S. Šalkauskis kész szavak terminologizálásáról alkotott felfogása meglehetősen bonyolult, logisztikai jellegű volt, és túlzottan el volt választva a nyelvészeti szemantika általános és sajátos folyamataitól. A terminologizálást csupán cselekvésként értelmezte, és nem vette figyelembe mint folyamatot. Emellett a terminologizálás folyamata nem elemezhető eredményesen, ha nem kapcsoljuk össze dialektikus ellentétével — a determinologizálással.

2.3.2. A terminológiai neologizmusokról szólva S. Šalkauskis két szóalkotási módot különböztetett meg: „új szavak levezetését” (származékok) és „szavak összeillesztését” (összetételek). A szóalkotásban a képzőnél fontosabbnak tartja a végződést. S. Šalkauskis azt is megjegyzi, hogy minél összetettebb a képző, annál inkább eltávolodik a „konkréti-

⁷ S. Šalkauskis „tysa”-t írt, mi azonban ezt a terminusát a mai helyesíráshoz igazítjuk.

⁸ Šalkauskis S. Terminologijos teorija..., 11. o. skk.

⁹ Ugyanott, 1925, 1. sz., 21. o.

130

„… dolgok fogalmát” jelenti. A szó végződését is sajátosan értelmezte: számára a végződés a szó azon része, amely a tőtől a szó végéig tart. A bonyolult, többrétegű képzők éppen a terminológia számára a legalkalmasabbak. S. Šalkauskis éleslátóan megjegyezte, hogy az előtag és a képző ritkán vesz részt együtt az új szavak alkotásában, szemléletesen fogalmazva: „az előtag hajlik arra, hogy képző nélkül is meglegyen, és fordítva, a képző mintha rosszul férne meg az előtaggal”. Ez éleslátó megfigyelés.

Sekdamas A. Leskyno veikalu „Die Bildung der Nomina im Litauischen“ (1891), S. Šalkauskis pirmasis imasi nagrinėti terminų kategorijas ir jų reiškimo būdus. Jis pateikia tokią terminų kategorijos definiciją: „Terminų kategorija mums yra ne kas kita, kaip terminų grupė, tipiška savo lytimi, dažniausiai — savo priesaga ir atitinkanti turinčių tam tikrą bendrumą sąvokų grupę“¹⁰. Sekdamas Aristoteliu ir viduramžių logikais, jis skiria substanciją — subjektą ir substanciją — objektą. Smulkiau klasifikuodamas, abiem atvejais jis išskiria dar po 4 kategorijas: substancijos — subjekto — veiksmo subjektą, vyksmo — nustatymo subjektą, kokybės subjektą ir santykio subjektą; substancijos — objekto — veiksmo objektą, antrinę medžiagą, įranki-priemone ir talpos daiktą. S. Šalkauskis detaliai aprašė šių terminologijos kategorijų darybos priemonių inventorių.

A terminológiától tipikus új szavakat követelve, és szigorúan alkalmazva az analógia elvét, S. Šalkauskis bírálta korának néhány terminusát. Különösen a litván esetnevek nem tetszettek neki. Ezekről S. Šalkauskis így írt: „Ebből az alkalomból meg kell állapítanunk, hogy eseteink terminusai az -ininkas végződéssel teljesen sikertelenül vannak megalkotva. Mindenekelőtt az -ininkas végződést teljesen atipikus módon alkalmazták bennük. E végződés legtipikusabb jelentése szerint a vardininkas olyan embert kellene, hogy jelentsen, akit a név vagy a nevek érdekelnek; a kilmininkas olyat, akit a származás érdekel; a naudininkas olyat, akit a saját haszna érdekel; a galininkas olyat, aki a hátsó helyet foglalja el; az įnagininkas olyat, aki szerszámokkal keresi a kenyerét; a vietininkas olyat, aki sokáig él egy helyen, vagy másvalaki helyét foglalja el; a šauksmininkas olyat, aki kiáltozik, akinek csak a kiabálás jár az eszében. A szó eseteit ezek a terminusok legfeljebb az apatininkėmis ar sprindininkais analógiájára jelölhetnék. Világos, hogy a terminusalkotásnak ez a módja, amely nagyon kétséges analógián alapul, ellentétes nyelvünk természetes és tipikus hajlamával. Ráadásul azok a dolgok, amelyek alapján az esetek ilyen körülmények között elnevezést kapnak, nevezetesen: a név, a származás, a haszon, a vég, az eszköz, a hely, a kiáltás, túlnyomórészt — a helyet kivéve — véletlenszerű alkalmat adnak az esetek egyik vagy másik elnevezésére. Csak a vietininkas kapta nevét az eset általános és lényegi jegye alapján. Az összes többi eset elnevezése merőben esetleges. Mindazonáltal az esetek vardinis, kilminis, naudinis, galinis, įnaginis, vietinis, šauksminis elnevezése jobb volna, mint a vardininkas, kilmininkas és így tovább.”¹¹

S. Šalkauskis ezen kritikai megjegyzései csak részben voltak helytállóak, mivel a főnévi tulajdonság birtokosainak megnevezései — az -ininkas képző származékai — nemcsak személyeket, hanem élettelen tárgyakat is jelölnek. Emellett az -ininkas képzős származékok nemcsak főnevekből, hanem igékből, melléknevekből és számnevekből is létrejönnek.

¹⁰ Uo., 1934, 1. sz., 6. o.

¹¹ Uo., 35. o.

5*

131

Ne visai teisingai S. Šalkauskis rašė ir dėl termino tartis: „Visai nepateisinama tarp artistų įsigalėjusi tarena. Šis žodis tegalėtų turėti analogijos nebent su gyvena ir rietenomis (rėjimosi prasme), kurios taip pat nereiškia konkrečių daiktų. Bet jei tarena turėtų reikšti tarimo būdą, tai ji visai nepateisinamu būdu uzurpuoja visai teisėtą ir tipišką tarseną, kuri pagal analogiją su bėgsena, eisena, rašysena kaip tik turėtų reikšti tarimo būdą. Siūloma čia tartis tarsenos negali atstoti, nes būdama sud daiktavardinto veiksmažodžio tarti bendratis įvardija gryną veiksmą, nieko nesakydama apie būdą; o tuo tarpu, kai norima išreikšti dikcijos momentą, kaip tik svarbu tarimo būdą pabrėžti. Taigi dikcija lietuviškai įvardyta tiktai tarenos žodžiu“¹². Dabartinėje kalbotyroje vis dėlto vartojamas tarties terminas. Priesagos -tis vediniai paprastai yra konkretesni, negu priesagų -imas ar -ymas abstraktai. Pasitaiko šios priesagos vedinių, įgijusių visai konkrečią reikšmę (pvz., stotis, kliūtis ir pan.).

Mindezekből a megjegyzésekből arra lehet következtetni, hogy S. Šalkauskis terminuskategóriáinak elkülönítése és az ezek kifejezésére szolgáló képzési eszközök alkalmazása akkoriban újdonságnak számított a terminológiában, de: 1) nem fogta át és nem rendszerezte sem a terminusok, sem az egyszerű szavak képzési változatosságát; 2) nem vizsgálta a képzési eszközök különböző tudományterületek szerinti specializációjának eseteit, holott azok a kor terminusalkotásában már jól láthatóak és kitapinthatóak voltak.

A szóalkotás három közeli, de mégis különböző dolgot vizsgál: a szavak felépítését, a rokon szavak közötti viszonyokat és az új szavak létrehozását. Az első két kérdéssel főként a tanárok és a felsőoktatási intézmények oktatói foglalkoznak, a harmadiknak pedig különösen a terminológusokat és a nyelvművelőket kell érdekelnie. Bár S. Šalkauskis terminológiai elméletének középpontjában az új szavak álltak, létrehozásukról keveset írt; leginkább a rokon szavak képzési és szemantikai viszonyait tárgyalta.

2.3.3. A terminusok más nyelvekből való kölcsönzése – elkerülhetetlen szükségszerűség.

Nincs, és nem is lehet egyetlen teljesen tiszta nyelv sem. S. Šalkauskis szerint a szavak nyelvek közötti kölcsönzése éppoly elterjedt tény a nyelvek történetében, mint a népek vándorlása a világtörténelemben. A terminológiai kölcsönszavakról szólva S. Šalkauskis teljes joggal különböztet meg két esetet: a meghonosodott kölcsönszavak saját szavakkal való helyettesítését, valamint az idegen új szavak nyelvbe való befogadását. Az első esetben S. Šalkauskis körültekintő és előrelátó. Ezt írja: „Ezért a tartalmukban különösen gazdag terminusokat, amelyeknek az emberiség nemzetközi érintkezésében hosszú hagyományuk van, és számos rokon fogalommal állnak kapcsolatban, nem szabad olyan új szóalkotásokkal helyettesíteni, amelyek rendszerint csak annyi tartalmat sugallnak, amennyit etimológiailag magukban hordozhatnak az olyan megalkotott szemantikai elemek, mint a tő, a képző és az előtag”¹³. A második esetben viszont felszínes, mert azt állítja, hogy idegen szót akkor kell kölcsönözni, „amikor a szükséges terminus nem nyerhető sem a köznyelvi szó alkalmazásával, sem új terminus alkotásával összetétel vagy származtatás útján”¹³. Ez sekélyes vélemény, mert valójában nincs olyan eset, amikor a szóalkotási eszközök ne lennének képesek valamely másik nyelvi terminussal egyenértékű megfelelő létrehozására. Más kérdés, hogy nem mindig célszerű az új szót új szóalkotással helyettesíteni. Ez nemcsak nyelvészeti, hanem nyelven kívüli körülményektől is függ.

¹² Uo., 1934, 1. sz., 45. o.

¹³ Uo., 1927, 1. sz., 25. o.

132

2.4. A terminologizálódott és a tudomány nyelvébe bekerült szavak szemantikai szempontból nem merevednek meg, hanem tovább változnak. A terminológiában sajátosan érvényesül valamennyi alapvető szemantikai folyamat – a poliszémia, a szinonímia, az antonímia stb. Érdekes S. Šalkauskis gondolata, miszerint a terminus jelentése a kontextustól függ (ellentétben A. Reformatskij 1959-es, de összhangban V. Danilenka 1977-es véleményével). Egy terminus meghatározott kontextusban való használatát tárgyalva S. Šalkauskis bevezeti a supozíció terminusát, és így határozza meg: „A terminus supozíciója annak használata azon dolog helyett, amelynek helyettesítő jele”¹⁴. A supozíciónak több fajtáját különbözteti meg – elsősorban az anyagi és a formális supozíciót (suppositio materialis et formalis). Ezek a supozíciók nem helyettesíthetők egymással. A második supozíció tovább oszlik logikaira és reálisra (suppositio realis et logica). Az olyan következtetés, amelyben a reális supozíció logikaivá változik (vagy fordítva), nem lehet helyes. A reális supozíció viszont egyedire és általánosra oszlik (suppositio singularis et communis), az utóbbi pedig feltételesre és feltétel nélkülire (suppositio absoluta et relativa sive personalis). A feltételes általános supozíció lehet egyetemes (suppositio universalis) és részleges (suppositio particularis) stb. A supozíció altípusainak ilyen részletes felosztása nem tisztázta kellően a terminus kontextuális használatának sajátosságait, annál is kevésbé, mivel S. Šalkauskis ezeket logikai kijelentésekkel szemléltette, és nemcsak a közneveket, hanem a tulajdonneveket is terminusnak tekintette.

2.5. S. Šalkauskis nagy érdeme terminológiánk szempontjából az volt, hogy elsőként tett kísérletet a terminusképzés alapelveinek megfogalmazására. Ezeket az elveket a terminológia említett elméleti forrásaira és a terminus sajátosságainak vizsgálatára alapozva fogalmazta meg. Nem látszik, hogy ezen elvek összeállításakor felhasználta volna J. Pabrėža, J. Grinius, F. Butkevičius és más szerzők munkáit, amelyekben szintén megfogalmazták az egyes tudományterületek terminusainak rendezési elveit. S. Šalkauskis megkísérelte valamennyi tudományág terminusalkotásának általános elveit összeállítani, három csoportba sorolva őket: 1) a régiség elvei, 2) az újdonság elvei és 3) az evolúció elvei. Az első csoport elvei a nyelv múltjára vonatkoznak. Ezekből kettő van: a) nem helyénvaló sem idegen terminust kölcsönözni, sem új saját terminust alkotni, ha a tudományos célra megfelelően alkalmazható egy köznyelvi szó; b) a nyelvben meghonosodott egyetlen szót sem szabad kellően indokolt ok nélkül kivenni a tudományos használatból. Az első elvet a maximális felhasználás elvének, a másodikat pedig a hagyományos meghonosodás elvének nevezte. A második csoportnak állítólag három elve van: a) két új szóalkotás vagy kölcsönszó közül az az elfogadhatóbb, amely több származékos alak képzését teszi lehetővé, ha minden egyéb feltétel azonos; b) a tudományos terminusként használt minden új szóalkotást az adott fogalmi kategória jellegzetes sajátosságai szerint kell megalkotni; c) két új szóalkotás vagy kölcsönszó közül az az elfogadhatóbb, amely jobban megfelel a nyelv esztétikai követelményeinek, ha minden egyéb feltétel azonos. S. Šalkauskis az elsőt a maximális hasznosság elvének, a másodikat a tipikusság elvének, a harmadikat pedig az esztétikusság elvének nevezte. A harmadik csoportnak is állítólag két elve van: a) a kategóriánkénti végződésképzést, vagyis a jellegzetes végződések terminusalkotásra való felhasználását az adott fogalmi kategóriáknak megfelelően életben kell tartani a nyelvhasználatban, és következetesen ki kell fejleszteni a saját lehetőségeinek határáig; b) ha feltétlenül szükségessé válik a szavak értelmének-

¹⁴ Uo., 1927, 1. sz., 29. és köv. o.

133

sének és jelentésének megváltoztatása, akár új alkalmazásuk, akár egy adott kontextusban való használatuk során, olyan módokon kell történjen, amelyek a nyelv- és logikatudomány törvényeivel igazolhatók. E csoport első elvét S. Šalkauskis a kategóriánkénti végződésképzés elvének, a másodikat pedig a szavak értelme és jelentése megváltoztatásának elvének nevezte.

S. Šalkauskis ezen elvei annak idején jelentősek és eredetiek voltak. Némelyikük, különösen az első (a régiség) csoport elvei, a mai terminológiában is megőrizték aktualitásukat.

3. A filozófia általános terminológiája

3.1. A litván filozófiai terminusok gyűjtését V. Sezemanas professzor kezdte meg 1935-ben. Ekkor a Litván Nyelvi Társaság (LKD) Terminológiai Szekciója (TS) S. Šalkauskis professzorra bízta a filozófiai terminológia rendezésének ügyét. Jelentősen kiegészítette V. Sezemanas professzor gyűjteményét, ezt a munkáját pedig az LKD TS 35 ülésén vitatták meg, az akkori neves nyelvészek, J. Balčikonis, A. Salys és P. Skardžius részvételével. Az 1937-ben megvitatott terminusokat rendszerezték és a „Logos” folyóiratban (2. sz.) tették közzé, majd később különlenyomatként is kiadták.

S. Šalkauskis „A filozófia általános terminológiája” című munkája két részből áll: 1) egy négy nyelvű (litván–francia–német–orosz) szójegyzékből és annak német változatából, amelyet 1938-ban a „Logos” folyóirat közölt, valamint 2) magyarázatok és példák gyűjteményéből, amely 302 terminuscsoportot tárgyal rövidebben vagy részletesebben (az ő szóhasználatával: szemantikai családokat). S. Šalkauskis szójegyzéke csak litván filozófiai terminusokat tartalmaz, ezért e tudományterület számos speciális fogalmának megnevezését nem találjuk meg benne. Valamennyi litván terminust P. Skardžius látta el hangsúlyjelekkel; némelyik mellett a fontosabb alakok is szerepelnek: a főneveknél az egyes számú birtokos és részes eset, az igéknél a jelen és az egyszerű múlt idő. A terminusok jelentéscsoportokba rendezve, ábécésorrendben szerepelnek, de ezt nem mindig követik szigorúan. A szójegyzékben szereplő terminusok többsége az irodalmi nyelv terminologizálódott szava, de új alkotások is akadnak köztük. Előszavában S. Šalkauskis azt írja, hogy az új szóalkotások zömét J. Vabalas-Gudaitis és A. Varnas javasolta. Úgy tűnik, maga S. Šalkauskis is sokat alkotott közülük. Új szóalkotásnak tekinthetők például a következő terminusok: aistriškas (passionné, leidenschaftlich, страстный), añtgam­tis, -čio (surnature, Übernatur, сверхъестественная область), añtlaikis, -io (surtemps, Überzeit, сверхвремя), añtsąmonė (sourconscience, Überbewusstsein, сверхсознание), atdaira, -õs (égard, respect, Rücksicht, Achtung, внимание, уважение,), atpala­reigõjimas (dispense, exemption, Dispensation, Entbindung, освобождение от обязанности), gyvėnžiūra (conception de vie, Lebensanschauung, жизнесозерцание), išmana, -os (intelligence, Verständnis, понимание, разумение), išprotis, -čio (conclusion, syllogisme, Vernunftschluss, умозаключение), mąstinys (objekt de pensée, Denkgegenstand, предмет мышления), pažinys (objekt de connaissance, Erkenntnisgegenstand, предмет познания), mągis, -io (plaisir, Lust, удовольствие) stb. Az itt említett új szóalkotások közül sok sem a filozófiai terminológiában, sem irodalmi nyelvünkben nem honosodott meg.

S. Šalkauskis néhány más, általa közölt terminusa új szóalkotás volt, de nem az ő alkotása, vagy a köznyelv szavai voltak, például: atveika, -õs (réaction, Reaktion, Gegen-

134

wirkung, реакция, противодействие) – J. Barono vagy P. Avižonis szóalkotása, daiktybė (matiere, substance, Stoff, Materie, вещество) – J. Jablonskis szóalkotása, esybė (être, Sein, Selende, сущее, бытие) – K. Širvydas, J. Basanavičius és V. Kudirka által használt szó, jutimys (objekt de sensation, Empfindungsgegenstand, предмет ощущения) – A. Vireliūnas szóalkotása, nuokrypa (déclinaison, Abweichung, уклон, отклонение) – P. Avižonis szóalkotása stb.

A terminológiaelmélet szempontjából S. Šalkauskis „A filozófia általános terminológiája” című művének második része jelentősebb, amelyben rokon terminuscsoportokat vizsgált. Itt S. Šalkauskis megadja, hogy egy-egy terminusnak vagy szónak mit kellene jelentenie, hogyan fordítható más nyelvekre, és példákat közöl a terminusok kontextuális használatára. Néhány fejtegetése azonban ellentmondásos. Például a 165. oldalon ezt írja: „A tudományból és a célból két hasonlóképpen gazdag szemantikai szócsalád származik, mégpedig egyrészt: mokslingas, mokslingumas, moks linis, moksliškas, moksliškumas, mokslus, mokslumas, másrészt pedig: tikslingas, tikslingumas, tikslinis, tiksliškas, tiksliškumas, tikslus ir tikslumas. Mokslingas ir tikslingas a tudomány, illetve a cél bőségét jelenti. Mokslinis ir tikslinis a tudomány, illetve a cél területéhez való tartozást jelöli; moksliškas ir tik-sliškas a szubjektumot vagy objektumot a tudomány vagy a cél természetéből fakadó megfelelés alapján jellemzi; mokslus ir tikslus egyrészt a tudomány, másrészt a cél iránti hajlamot jelöli.” A 205. oldalon ezt találjuk: „A tudomány az ember egyik célja. Tikslingas tudományos kutatás rendszert és módszert igényel. A tudomány területén általában a rendszer és a módszer a tikslingumo sąlygos. A célra, vagyis a célra irányuló kérdés minden emberi cselekvés számára kötelező. Tikslingas az a munka, amelynek megvan a maga tikslą. A művész tiksliškai faragja ki az alakot a fából. A méhek munkájának tiksliškumas igen nagy. Tikslinti annyi, mint megállapítani a dolog és célja vagy normája közötti megfelelést. A Tikslinimu általában a dolog és az igazság közötti megfelelést igyekeznek megállapítani. A Tikslus olyan dolog, amely hajlik a tikslą felé, és nem tér el tőle. Az ember tiksliai ismerheti meg az igazságot. A megismerés tikslumas a megismerés egyik célja.” A második idézet állításai pontosabbak. Például a tikslingas melléknév valójában nem „a cél bőségét”, hanem azt jelenti: „a célnak megfelelő, célszerűen végzett” stb.

S. Šalkauskis ebben a munkájában megpróbált néhány népnyelvi szót terminologizálni, és ezekből új szavakat alkotni (pl. omė, omingas, omingumas, omnis, omiškas, omiškumas; tūlas, tūleriopas, tūlerionumas; žiūra, žiūrus, žiūr umas stb.), de ezek nem honosodtak meg a tudományos nyelvben. A magyarázatok és kommentárok a szójegyzékben szereplőknél több terminust tárgyalnak, például: amžinuma, apybrėža, bendramatiškas, pagrindumas, pojūtiškas, prietapus stb. A filozófiai terminológia szabványosításakor S. Šalkauskis általában a szót vette alapul, nem a fogalmat, a lexémát, nem pedig a szemémát. A terminológiai fogalmakat a szóalakok szerint osztályozta. E tekintetben akár ellentmondás is felfedezhető a terminológiai kategóriákról alkotott felfogása (lásd 2.3.2.) és aközött a módszer között, amellyel az általános filozófiai terminológia szemantikai szócsaládjait elemzi.

4. Következtetések

4.1. S. Šalkauskis, a neoskolasztikus irányzat filozófusa a terminológia iránt a Moszkvai Egyetemen folytatott tanulmányai során (1905–1911) érdeklődött meg, e terület legjelentősebb munkáit („Terminologijos teorija ir lietuviškoji filosofijos terminija“,

135

„Bendroji filosofijos terminija“ stb.) 1925–1938 között tette közzé, miközben a Kaunasi Egyetemen tanított.

4.2. S. Šalkauskis terminológiaelméletét az antik és középkori logikusok műveire, valamint az újkor (a 20. század eleje) francia nyelvészeinek (M. Bréal, J. Vendryes stb.) kutatásaira támaszkodva dolgozta ki. Segítségére voltak korának neves litván nyelvészei, J. Balčikonis, A. Salys és P. Skardžius is.

4.3. S. Šalkauskis terminológiaelmélete a lingvisztikai terminológia irányzatához tartozik. A terminológia minden fontos aspektusával foglalkozott: a terminus lényegével és tulajdonságaival, a terminológiai készlet forrásaival, kategóriáival, használatának sajátosságaival és a terminusképzés alapelveivel. Eredetiségével és a tudományos gondolat mélységével elmélete akkoriban az európai tudomány színvonalán állt.

4.4. S. Šalkauskis terminológiaelmélete ellentmondásos. Erősségei és gyengeségei egyaránt vannak. Erőssége a következő: 1) S. Šalkauskis helyesen különböztette meg a „terminológiai készlet” és a „terminológia” fogalmát, megfelelően jellemezte a terminológia tárgyát és más, hozzá kapcsolódó tudományágakhoz való viszonyát; 2) feltárta a terminológiai készlet fő forrásait és használatának néhány fontos sajátosságát; 3) megfogalmazta a terminusok megalkotásának és szabványosításának legfontosabb alapelveit; 4) helyesen értette meg a nemzetközi szavak jelentőségét a terminológiai készletben, valamint az ilyen típusú terminológia viszonyát a litván lexikához stb. Az elmélet gyenge oldala a következő: 1) S. Šalkauskis nem különítette el az egyszavas terminusokat a tulajdonnevektől, az összetett terminusokat pedig a logikai állításoktól; továbbá nemcsak főneveket, hanem igéket és határozószókat is terminusnak tekintett; 2) a terminologizációt egyoldalúan értelmezte, nem említve annak dialektikus ellentétét, a determinologizációt; emiatt tisztázatlan maradt a terminológiai készlet és az irodalmi nyelv lexikájának viszonya; 3) túl kevés figyelmet fordított a terminológiai fogalmak osztályozására és az ehhez kapcsolódó képzési eszközök specializálódására stb. S. Šalkauskis terminusainak gyakorlati rendezésére irányuló tevékenysége ráadásul több esetben ellentmondott az általa meghirdetett elméleti terminológiai alapelveknek.

S. ŠALKAUSKIS TERMINOLÓGIAELMÉLETE

Összefoglalás

С. Шалкаускис (1886–1941) — литовский буржуазный общественный деятель и философ — терминологией заинтересовался еще в годы учебы в Московском университете (1905–1911). А в 1925–1938 гг., уже будучи профессором Каунасского университета, он опубликовал серию научных статей по теории литовской терминологии.

S. Šalkauskis elméletének alapjául az antik és középkori logikus filozófusok, valamint a 20. század eleji francia nyelvészek (M. Bréal, J. Vendryes stb.) tanításai szolgáltak.

S. Šalkauskis terminológiaelmélete a litván terminológia valamennyi fő kérdésével foglalkozott: a terminológiai lexika kategóriáival, tulajdonságaival és forrásaival, a terminusok használatával, a terminusképzés alapelveivel stb. Eredeti és tudományosan megalapozott elméletként nagy jelentőséggel bír mind a litván terminológia, mind általában a terminológia története szempontjából. Ugyanakkor ellentmondásos. Egyrészt helyesen határozza meg a terminológia tárgyát, nem azonosítja a terminológiát a terminológiai lexikával, helyesen értékeli az idegen szavakat stb. Másrészt szerzője nemcsak a valódi terminusokat, hanem a tulajdonneveket, sőt bizonyos logikai téziseket is terminusnak tekintett, sajátos és szűk értelemben fogta fel a terminologizációt, és kevés figyelmet fordított a fogalmak osztályozására stb.

136