MOKSLO KALBOS KULTŪROS IR TERMINOLOGIJOS PROBLEMOS LIETUVIŲ KALBOTYROS KLAUSIMAI, XXIV (1985)

ПЕТР ВИКЕНТЬЕВИЧ САДОВСКИЙ

A terminológiai interferenciáról a közeli rokon nyelvek közötti kétnyelvűség körülményei között (a tudományos-műszaki és művészeti terminológia anyagán)

A nyelvben a racionális és az emocionális viszonyának szempontjából minden nemzeti művészeti terminológia általában, és különösen a művészeti alkotás tárgyainak elnevezései lényegesen különböznek a terminológiai nómenklatúrának attól a részétől, amelyet feltételesen „tudományos-műszaki terminológiának” nevezhetünk. Bár az egyes nyelvek tudományos-műszaki terminológiájában — még használati köreik bizonyos korlátozottsága mellett is — mindig elkülöníthető a megnevezések jelentős része, amely magán viseli a nemzeti „szellemi táj” és a nyelvi gondolkodás jegyeit, alapvetően mégis a funkcionális-szemantikai elvre támaszkodik, vagyis egyfajta átlagos, „nemzetek fölötti” képhez közelít. Egyszerűsítve ezt a helyzetet a terminológia internacionalizálódásának nevezik.

A belső forma szempontjából (Humboldt, Potebnya és Weisgerber szellemében) egyes nyelvek terminológiája összességében „képszerűbb” vagy „funkcionálisabb” lehet más nyelvek terminológiájához képest. Például a német klasszikus filozófia terminusaira vetett futó pillantás is (amelyeket egyébként a legtöbb európai nyelv tükörfordításként vett át), valamint a francia egzisztencializmus filozófiájának kulcsfogalmaira, lehetővé teszi annak megállapítását, hogy az előbbire — egy francia filozófus-publicista kifejezésével — inkább az „ingathatatlan funkcionalizmus” elve jellemző, mint a „tünékeny képszerűség”, amely az utóbbit áthatja. Bár e megfogalmazásokban van némi túlzás, mégis azt a vitathatatlan igazságot tükrözik, hogy az emberi lényeg örök rejtélyéhez közelítő humán tudományos meghatározások és terminusok mindig homályosabbak és bizonytalanabbak, mint az anyagi világ lényegét és ok-okozati összefüggéseit feltáró fogalmak.

Sőt, ugyanazon szellemi kulturális források különböző kulturális-nyelvi hagyományokban való felhasználása eltérő stílusú és képiségű nemzeti nyelvi képet eredményezhet. Például senki sem vonhatja kétségbe azt a tényt, hogy Luther bibliafordítása német nyelvre

128

földközelibb, „funkcionálisabb”, mint az egyházi szláv változat, amelyet nagyobb emelkedettség, gazdag képiség, cikornyásság és ékesszólás jellemez.

A kétnyelvűség (nem csupán a közeli rokon nyelvek közötti — a szovjet nemzeti-orosz kétnyelvűségre értve) és a tudományos-műszaki forradalom körülményei között a nemzeti nyelvek és a közvetítő nyelv működési területei kisebb-nagyobb mértékben elkülönülnek. Amikor a társadalmi presztízs tényezőjének nyomására új terminusokat vezetnek be az anyanyelvbe, a terminológia alkotói gyakran a tükörfordítás módszeréhez folyamodnak, teljesen megismételve az átveendő lexéma szemantikáját, képét és morfológiai szerkezetét. A kevert kétnyelvűség helyzeteiben, amint az például a belorusz–orosz kétnyelvűség esetében gyakran megfigyelhető, az átvevő nyelv beszélői nem mindig vannak tudatában a terminológiai megnevezési egység megfelelő elemei rendszerszerű hovatartozásának, ami a közvetítő nyelv túlnyomó működési területein tömeges interferenciához vezet. Ennek során a nyelvhasználó tudatából fokozatosan kiszorul a szóalkotás, a szintaktikai kapcsolatok és a morfológiai viszonyok nemzeti sajátossága.

A tudományos-műszaki terminológia területén, a befogadó nyelv rendszerszerű viszonyai esetleges megzavarásának elkerülése érdekében, a közeli rokon közvetítő nyelvből történő tükörfordítás helyett használhatók a nem rokon nyelvek szemantikai-morfológiai modelljei, amelyekben a megfelelő terminust olyan szó fejezi ki, amely az adott fogalom lényegét, funkcionális jellegét tükrözi. Pl. az orosz–belarusz fordítószótárakban az orosz погрешность (a погрешность измерения kifejezésben) mesterséges tükörfordítással, хібнасць вымярэння alakban szerepel. E terminus ilyen változata több okból is elfogadhatatlannak tűnik. Először is, a belarusz nyelv általános szemantikai-lexikai rendszerébe illeszkedve az újonnan alkotott terminus további, nem terminológiai árnyalatot kap: általában a mérés helytelenségét jelenti, amelyet például a mérési folyamat műszaki feltételeinek megsértése stb. okozhat. Másfelől a befogadó nyelv rendszerébe a számára nem jellemző szóalkotási modell kerül be: főnév + képző/-н|асцЬ. Egyébként az utóbbi időben az e modell szerint képzett szavak figyelemre méltó terjedési hajlandóságot mutatnak. Már-már normává váltak az olyan kifejezések, mint a megemelt szintszámú házak, jóllehet az a melléknévi összetevő, amelyből rendszerint a -ность képzővel főnév képződik, csak összetett szavakban fordul elő (двухэтажный). Nem lehet önállóan azt mondani, hogy этажный, majd ebből a szóból a normatív человечный — человечность, belaruszul людскі — людскасць mintájára főnevet alkotni.

Ha más, fejlett funkcionális terminológiai névalkotással rendelkező európai nyelvekhez fordulunk, találhatunk pél-

9 Užsāk. Nr. 1007

129

megfelelő szemantikai-morfológiai analógja a német Мевfehler, az angol measuring error, a francia erreur de mesure stb. megfelelője, amely a (megengedett) mérési hibának felel meg. Belaruszra fordítva ez így hangzik: (megengedett) mérési hiba. Ezzel megszűnik a megnevezés „érzelmi töltete”, kiküszöbölhetők a befogadó nyelv rendszerbeli szabálytalanságai, és ami igen fontos, a terminus nemzetközibbé válik, szemantikai magjaként a funkcionális jegyet kapva.

A közvetítő nyelvből történő tükörfordítás – ha ezt a nyelvet maga is elsőként kölcsönözte egy másik nyelvből – gyakran oda vezethet, hogy megismétlődnek azok a hibák, amelyek különböző okokból bekerültek a megfelelő idegen terminusok orosz fordításába. Például a belarusz sajtóban és tudományos szakirodalomban széles körben elterjedt az orosz nyomtatott kiadványokban sokszor helytelenül használt irodalmi-színházi terminus: эфект адчужэння az egyébként helyes эфект ачужэння helyett; ez utóbbit eredetileg még a „Слоўнік I тома энцыклапедыі літаратуры і мастацтва Беларусі” (Minszk, 1981, 12. o.) is tartalmazta. Az orosz–német / német–orosz „Színpadi művészetek szótára” (Wörterbuch der darstellenden Künste/VEB Verlag Enzyklopädie.— Leipzig, 1976) orosz–német részében, a 75. oldalon a következőképpen értelmezi a terminust: отчуждение: отчуждение ср. 1. Entfremdung f. 2. falsche Übersetzung des Terminus Verfremdung, s. отчуждение. Amint látható, a szócikk szerzői szükségesnek tartották a jelentés második értelmezésének elkülönítését, mégpedig így: a Verfremdung terminus „helytelen fordítása” — отчуждение. Az отчуждение magyarázata a szótárban Brecht fogalmi meghatározása: отчуждение: „Distanzierung vom konkreten Vorgang, die es dem Zuschauer ermöglicht, das Vorgeführte gesellschaftlich richtig zu verallgemeinern”. Kétségtelen, hogy a belarusz nyelvben elkerülhető lett volna ez a pontatlanság, ha a fordítás közvetlenül a német eredetiből, közvetítő nyelv nélkül készült volna.

A tudományos-műszaki forradalom és a magas szintű kétnyelvűség körülményei között a közvetítő nyelv tudományos-műszaki terminológiája és frazeológiája egyre inkább behatol a kétnyelvű beszélők képzeleti gondolkodásába, és anyanyelvük hétköznapi lexikai egységeit az érzelmi perifériára szorítja. Így egy belarusz újságíró rádióriportjában a következő mondat hangzott el: «На гэтым прадпрыемстве, вобразы кажучы, акумуляваны найпершая дасягненні айчыннай прамысловасці». Amint látható, az аккумулировать szó, amely nem jelent mást, mint azt, hogy собирать, a beszélő számára kifejezőbbnek és hatásosabbnak tűnik, mint a megszokott, „nem műszaki” szó. Vagy egy másik példa: a „Мастацкая літаратура” kiadó 1983-as terve számos műszaki jellegű könyvcímet tartalmaz, például: «Амплітуда смеласці», «Змена фазы», «Эстакада» stb. Ezek a tények azt mutatják, hogy a „tudományos-műszaki forradalomhoz kötődő” lexikon érzékelhetően hat a nyelv művészi-képi rendszerére.

130

Mivel a belarusz nyelv használati köre jelenleg jóval szűkebb, mint az oroszé a városi kulturális közegben – amely mindenkor a kulturális-nyelvi presztízs mércéjének számított –, a hagyományos műalkotások belarusz megnevezései között széles körben találkozunk orosz elnevezések átvételével, még akkor is, ha szemantikai-morfológiai formájuk egyértelműen nem belarusz. Például Beethoven 14. fantáziaszonátája, amelynek az eredeti nyelven egykor a „Mondscheinsonate” címet adták (szó szerint: holdfény-szonáta), a belarusz rádió- és televízióműsorokban „Лунная саната” néven szerepel, holott „Саната месячнага святла” vagy egyszerűen „Месячная саната” néven kellene nevezni, a месячная ночь (лунная ночь) mintájára, hiszen a луна szónak a belarusz nyelvben a месяц lexéma felel meg. Hasonlóképpen a Hamupipőke című mese fordításának szereplőjét (németül: Aschenputtel, Aschenbrödel) a belaruszban leggyakrabban ugyanazzal a szóval jelölik, mint az oroszban. Csak egyes írók (Karotkevics, Bryl, Paniznyik) használnak motivált belarusz elnevezéseket: Папялюшка vagy Капцюшка, a belarusz попел ’hamu’ szóból. A belarusz mesékből az Іскарка-Папяльга alakja is ismert, amelynek alapja szintén a попел szó. A modern belarusz nyelvben meghonosodik Strauss operettjének «Fledermaus» címe is, „Лятучая мыш” formában, holott minden szabály szerint „Кажан” kellene lennie.

Hasonló példákat még hosszan lehetne sorolni.

A művészettörténeti terminusok és a műalkotások elnevezéseinek mai belarusz nyelvbeli működésére vonatkozó megfigyelések azt mutatják, hogy a tudomány és a terminológia megfelelő nyelvi kultúrája csak azokon a területeken lehetséges, ahol a nemzeti kultúra nem pusztán a nemzeti ornamentika attribútumaként létezik, hanem egységes, önfejlődő organizmusként.