LIETUVIŲ KALBOS SANDAROS TYRINĖJIMAI LIETUVIŲ KALBOTYROS KLAUSIMAI, XXVI (1987)

ОЯР БУШ

A KURZOK ONOMASZTIKÁJA

A baltisztika egyik jelenleg legidőszerűbb kérdése az, hogy hol helyezkedik el a kurz nyelv a többi balti nyelv között. A válasz keresése során nemcsak az új kurz nyelvi anyagot kell azonosítani és bevonni a tudományos kutatásba, hanem át is kell tekinteni és ellenőrizni kell azt az anyagot, amelyet már többször nyelvészeti elemzésnek vetettek alá, és szükség esetén újra kell értelmezni.

Ezzel kapcsolatban természetesen különös figyelmet kell fordítani V. Kiparsky „Die Kurenfrage” (KF) című monográfiájára. Ez a könyv, mint ismeretes, mindmáig a kurz nyelv egyetlen monografikus vizsgálata. V. Kiparsky valamennyi következtetésével azonban nem lehet fenntartás nélkül egyetérteni: ennek a neves nyelvésznek a fő kutatási területe mégiscsak a finnugrisztika (és természetesen a szlavisztika), nem pedig a baltisztika volt; ráadásul e kutatás megjelenése óta csaknem fél évszázad telt el, és ez idő alatt sok új (különösen helynévi) anyagot rögzítettek, rendszereztek és vizsgáltak meg².

V. Kiparsky monográfiája elsősorban a régi dokumentumokban rögzített névanyagot elemzi. Ez a cikk négy helynevet tárgyal a Kurlanddal kapcsolatos legrégebbi jogi dokumentumból, vagyis a Lamekin kurz király és az alnai pápai allegátus, Baldwin közötti szerződésből (1230). A szerződés 17 helynevet sorol fel: területek (terrae) és az úgynevezett kiligundok – viszonylag kis területi egységek – neveit. E nevek között kétségtelenül balti (vagy mindenesetre indoeurópai) eredetűek is vannak, például (latinizált írásmóddal) Ardus, Durbis, Riwa, Saccze; vannak egyértelműen finnugor eredetűek (Normis, Kiemala), és olyanok is, amelyek eredetéről nem lehet kategorikusan nyilatkozni (Aliswangis, ma Alsunga, Edualia – Ēduole, Sarnitus – Sārnate stb.).

Talán a legtöbb hipotézis mindmáig az Alsunga név eredetével kapcsolatban született; Lamekin szerződésében Aliswanges vagy Alis-

¹ Lásd a rövidítések jegyzékét.

² V. Kiparsky monográfiájának néhány konkrét hiányosságáról (az összességében pozitív értékelés mellett) lásd J. Endzelins [és E. Blese recenzióit: Endzelins J. [Rec.] Die Kurenfrage von V. Kiparsky. – In: Darbu izlase. III sēj. 2 d. Rīga, 1980, 535.—565. lpp.; Blese E. [Rec.] V. Kiparsky. Die Kurenfrage. – Latvijas Vēstures institūta žurnāls, 1940, Nr. II, 295—308. lpp.

96

wangis, más dokumentumokban Alswanghen 1253-ban, 1341-ben, 1355–62-ben, Alswangen 1338-ban, Aliswangen 1434-ben, Alszwangen 1503-ban stb., német értelmezés szerint Alschwangen /KF 204–205/. A finnugor nyelvészek (V. Kiparsky, L. Kettunen, I. Sjögren) ezt a helynevet legvalószínűbben finnugor eredetűnek tartják (KF 205; Kett. VII). V. Kiparsky összevetése a livóniai al’l’i ’zöldes’, ōl’az ’zöld’ + livóniai (Vidzeme területén) vanga ’ártéri rét’ szóval bizonyos fokig hihető. Mindazonáltal valamennyi baltista – már A. Bielensteintől kezdve – biztosra veszi az Alsunga helynév balti eredetét. A. Bielenstein 1892-es monográfiájában (amelyet ma talán méltatlanul feledés övez) már összevetette az Alsunga nevet az óporosz Alexwdnga helynévvel, más olyan óporosz helynevekkel, amelyek tartalmazzák a vang- elemet, valamint a lett alksnis ’éger’ közszóval³. Lényegében ugyanezt az etimológiát tartotta a legvalószínűbbnek J. Endzelīns is, aki először az 1912-es cikkéhez fűzött lábjegyzetekben utalt erre az összefüggésre (a litván nyelvjárási aliksnis ’éger’ szóval és a vanga szóval)⁴, majd 40 évvel később meglehetősen részletesen megindokolta ezt az etimológiát a Lett SZSZK helynévszótárában /Lvv I 23/. Úgy tűnik, valamennyi baltista egyetért abban, hogy a vizsgált helynév második tagját a balti vanga szóra kell visszavezetni; csupán a kezdőelem eredete vitatott. Ha a lett alksnis szóval (és megfelelőivel) vetjük össze, meg kell magyarázni a -k- hang eltűnését. J. Endzelīns ezt kezdetben disszimilációval magyarázta⁵, később pedig a helynévszótárban az éger két alternatív kur nyelvi nevét rekonstruálta: *aliskā vagy *alisā, vagyis -k- nélkül; vö. az orosz ольха ’éger’ szóval.

E lehetőség mellett azonban egy másik feltevés is kellően valószínűnek látszik: e helynév kezdőeleme eredetileg is als- volt (K. Būga is így vélte⁶); egyes dokumentumok -i- (Alis-) írásmódja akár nem is lehet hiteles, különösen mivel más, nem kevésbé régi dokumentumokban gyakrabban Als- szerepel. A Lett SZSZK helynévszótára 7, als- tövű helynevet sorol fel (alsava, alsi, alsupite stb.), és 5-öt alš- tövűt (alši, alšu-valks stb.) /Lvv I 22–23/. Érdekes, hogy szinte mindegyik (1–2 kivételével) vagy Kurföldön (többnyire), vagy Szelóniában található. Az als- tőnek nincs közvetlen megfelelője a lett közszókincsben, a litván és a porosz névanyagban viszont vannak ilyen megfelelések; Poroszországban az Alsitten helynév (egy hegy neve) és több személynév /lásd Lvv I 23/, Litvániában pedig számos Als- kezdetű víznév és más helynév /Lhež 40/. Meg kell jegyezni, hogy az említett litván víznevek közül…

³ Bielenstein A. A lett néptörzs és a lett nyelv határai a jelenkorban és a 13. században. — Szentpétervár, 1892, 284. o.

⁴ Endzelins J. A kurši nemzetiségéről és nyelvéről. — In: Darbu izlase. II. R., 1974, 447. o.

⁵ Endzelins J. /Recenzió Die Kurenfrage..-ról, 564. lpp.

⁶ Būga K. Lietuvių kalbos žodynas. I. — In.: Būga K. Rinktiniai raštai. V., 3. köt., 1961, p. 420.

4. 1835

97

az említett litván víznevek közül 5 Litvánia nyugati részén, 5 Litvánia keleti részén és Belorussziában, mindössze 1 pedig Litvánia középső részén található. Ez az elterjedési terület nagy vonalakban mintegy folytatja az Als- kezdetű lett helynevek elterjedési területét, ami óvatos feltevés megfogalmazását teszi lehetővé: lehetséges genetikai kapcsolat áll fenn az Als- kezdetű balti helynevek és a peremvidéki balti nyelvek között. V. N. Toporov az ilyen balti helyneveket elsősorban a litván alsà, alsúoti szavakkal veti össze, ugyanakkor a belarusz альса, алёс, альсе, альсавина ’mocsár, ingoványos hely’ szavakra és a Dnyeper vízgyűjtő területén található Ольса⁷ víznévre is utal. Ezek a szláv párhuzamok valóban meglehetősen „gyanúsak”, de etimológiai státuszuk önmagában nem teljesen világos. Nagyon valószínű, hogy maguk is baltizmusok. J. Laučiūtė az említett belarusz szavakat (valamint orosz, lengyel és ukrán megfelelőiket) a lett (nyelvjárási) aluots ’forrás’⁸ szóra vezeti vissza. Ez az összevetés jól egybevág H. Krahe véleményével, aki az Als- kezdetű litván vízneveket az indoeurópai al- víznévi tőre vezette vissza, amely -s- képzőelemmel bővült (K. Kuzavinis is így vélekedett) /lásd Lhež 40/. Az említett szláv szavak közvetlen visszavezetése a lett aluots szóra azonban kevéssé valószínű (noha e szavak távolabbi genetikai kapcsolata lehetséges). Ami H. Krahe hipotézisét illeti, A. Vanagas kétségbe vonja a feltételezett képzőelem létét, és legvalószínűbbnek a litván alsà, alsùs szavakkal való összevetést tartja; ezt a kapcsolatot szemantikai szempontból a lassú folyás jelentésével magyarázza (Lhež 40).

Ez a kitérő ezúttal nem azért volt szükséges, hogy végleges választ adjunk e helynevek eredetének kérdésére, hanem csak azért, hogy megmutassuk: Kurföld Alsunga helynevének kezdőelemét (amely valószínűleg a *Als-vanga alakból ered) talán mégis a többi említett, Als- kezdetű helynévvel együtt kell vizsgálni. Ami az elem további etimológiáját és szemantikai motivációját illeti: vajon nem az alsuoti ige szolgálhatott-e az imbolygó, mintegy „lélegző” ingovány elnevezésének alapjául? (Az Alsunga nevet ebben az esetben etimológiailag ’ingoványos vanga’-ként lehetne értelmezni.)

V. Kiparsky finnugor eredetűnek tartja az Ēduole nevet is, amely a Lamekin-szerződésben Edualia, németül pedig Edwahlen alakban szerepel; a livóniai ed’d’i ’valami előtti hely’ + val’ ’töltés, kerítés’ elemekre vezeti vissza (KF 209). J. Endzelīns szerint ez az etimológia a lett (kur) helynév hosszú ē hangja miatt valószínűtlen⁹, a helynevet azonban ő is finnugor eredetűnek tartja, az észt Heedli falunévvel és a vald közszóval veti össze, amelynek birtokos esete valla ’közigazgatási körzet’; a német Edwahlen alak alapján J. Endzelīns úgy véli, hogy a lett Ēduole -io- eleme az -va-< megfelelője /Lvv I 281/. Az elsőként adatolt Edualia alakban az -ia- betűkapcsolat azonban már jelölhette az -io- kettőshangzót is; ebben az esetben az olyan későbbi adatolások, mint az Edevalen (1253, 1338), az idegenek beszédében másodlagosan átalakult kiejtést tükrözik (és talán az átírás…

⁷ V. N. Toporov. A porosz nyelv. – Moszkva, 1975, 1. köt. A–D, 78–79. o.

⁸ Лаучюте Ю. А. Словарь балтизмов в славянских языках. – Л., 1982, с. 9.

⁹ Endzelīns J. /Recenzió Die Kurenfrage...-ról, 563. lpp.

98

gondolkodás?). Ha az -io- eredeti (ami teljesen lehetséges, bár természetesen nem bizonyos), akkor az Ēduole helynévben az ősi balti -uol- képző és az ēd- tő különíthető el (vö. lett ēst, litván ēsti). E tő jelentése teljesen megfelel a víznevek keletkezésének szabályszerűségeinek; analógiaként megemlíthetők a grauz- /grauž- tövű balti víznevek [lásd Lvv I 315; Lhež 121/. Ezenkívül Kurföldön folyó is található (a Venta mellékfolyója), az Ēda; nevét V. Kiparsky már a balti ēd- tövéből származtatja (bár meg kell jegyezni, hogy e víznév finnugor eredetére is létezik hipotézis¹⁰). A litván ēsti ’trinti, graužti’ igéhez A. Vanagas (igaz, némi fenntartással) kapcsolja az Ignalinai járásban fekvő tó egyik részének Ēdėlė nevét („matyt, Ēdėlė – tai išgraužta, vandens išplauta vieta ar pan.“ [Lhež 99/). Meglepő, hogy e víznév hangalakja egybeesik Ēdole lív nevének változatával: ādel /lásd KF 209/. Természetesen ez az egybeesés teljesen véletlen is lehet, mindazonáltal a kurföldi Ēduole (és Ēda), valamint a litvániai Ēdėlė közötti párhuzamok nagy valószínűséggel etimológiaiak; ebben az esetben az Ēduole balti eredetű helynévnek tekinthető.

A Sārnate helynevet (Lamekin szerződésében Sarnitus) mindmáig finnugor eredetűnek szokás tartani; vagy a finn saarni ’kőris’ szóval lehet összevetni (bár, amint V. Kiparsky már rámutatott, a megfelelő lív sārna alak magánhangzója eltér), vagy a rekonstruált balti finn *sārin̄aiset ’szigetlakók’ szóval [KF 234]. J. Endzelīns a Lett SZSZK Tudományos Akadémiájának Nyelv- és Irodalomtudományi Intézetében őrzött, Lett SZSZK helyneveinek szótárához készült kéziratos rész megfelelő szócikkében csupán ezt írja: „lív eredetű szó” (megjegyzését azonban kérdőjellel kíséri). E helynév finnugor magyarázata kétségtelenül teljesen helytálló; emellett azonban lehetséges a szó másfajta értelmezése is, amely a balti és az indoeurópai nyelvi anyagra támaszkodik. A Sārnate helynévnek meglepően pontos illír megfelelője van: a Σ α ρ ν ο ᾶ τ ε ς etnonima (erre már K. Kasparsons is rámutatott 1938-ban¹¹; ezt és néhány más balkáni-illír párhuzamot H. Krahe munkáiban lehet megtalálni¹²). Függetlenül azonban attól, hogy az említett egybeesések véletlenek-e vagy sem, a szóban forgó helynév összevethető a lett sārti, sārni ’sár, szenny’ szavakkal. A jelentés, mint látható, nem éppen vonzó, de az ősi víznevek esetében (a Sārnate nemcsak településnév, hanem víznév is) eléggé tipikus. Litvániában a legközelebbi (etimológiai és jelentéstani szempontból egyaránt) megfelelő a Sárva folyónév, valamint a Sėrvas tónév, amelyeket A. Vanagas összevet-

¹⁰ См. Rudzīte M. Somugriskie hidronīmi Latvijas PSR teritorijā. — In: Latviešu leksikas attīstība. R., 1968, 180. lpp.

¹¹ Kasparsons K. Parallēles. — In.: Filologu Biedrības Raksti. XVIII. Rīga, 1938, 55. lpp.

¹² См., напр., Krahe H. Die alten balkanillyrischen Namen. — Heidelberg, 1925, S. 34, 35, 97.

4°

99

litván sarvalai szóval, amely etimológiai rokonságban áll a lett sārņi szóval /Lhež 291/. Lettországban számos olyan helynév is található, amelynek etimológiai kapcsolata a sārņi szóval kétségtelen, például Sārnes – tanya Birzgale mellett, Sārņi – falu Zvirgzdene mellett stb. A Sārnate helynév balti eredetének feltételezését a -at- képző is lehetővé teszi (amennyiben nem <-ast-, vö. Sārnastvalks – patak Dundaga mellett). Összességében úgy tűnik, hogy a szóban forgó helynév finnugor és balti eredetére vonatkozó hipotézisek hozzávetőlegesen egyformán valószínűek.

Az 1230. évi szerződésben említett egyik legtitokzatosabb helynév a Pygawas. E kilegunda pontos fekvése ma ismeretlen, és a mai helynévanyagban sem ismeretes megfelelője. Felmerült az a feltevés, hogy ez a helyes Tygwe (=Tīgve) név hibás lejegyzése, amely egy 1253. évi okmányban szerepel¹³. Egy 1461. évi okmány azonban szintén említ egy Pigow helynevet, 1858-ban pedig Dzirében feljegyezték a Piegenēek tanyát (azaz Pigeniek) (lásd KF 137). V. Kiparsky a Pygawas nevet a litván Pigyany és Pigainė helynevekkel veti össze (I. Sprogis közléséből), és megjegyzi, hogy az -awas, -ow írásmód kétségtelenül („sicher”) a balti -ava képző meglétéről tanúskodik (ugyanott). A mai litván helynévanyagból ide sorolható a Raseiniai járásban fekvő Pigailiai falu neve (Lasž 241). Nincs közvetlen bizonyítékunk arra, hogy a *Pigava vagy *Pigava kilegundanév víznévként is használatos volt, ám ez nem valószínűtlen, különösen tekintettel a tipikusan víznévképző -ava képző meglétére. Egy feltételezett *Pigava víznevet talán össze lehet vetni a litván pigùs, pỹgis szavakkal. E párhuzam mellett jelentéstani szempontból a latin megfelelő, a piger- ’lassú’ egyik jelentése, még inkább pedig a litván lėtas ’lassú’ és a lett lēts ’olcsó’ közötti jelentéstani kapcsolat lehetséges analógiája is szól (a pigùs és a lėtas közötti jelentéstani párhuzamokra már E. Fraenkel is rámutatott /LEW 588/). Így a *Pigava helynév (feltehetőleg balti) eredeti jelentése ’lassú folyó’ lehetett.

Befejezésül néhány általánosabb megjegyzés V. Kiparsky „Die Kurenfrage” című monográfiájáról. A tanulmányban szereplő nyelvi anyag konkrét elemzése alapos és átgondolt; nem túl gyakran adódik ok arra, hogy ne értsünk egyet a szerzővel. A monográfia általános következtetései (a kur nyelv jellegéről és helyéről) mégis kevéssé meggyőzőnek tűnnek. Miért? Úgy látszik, ennek okai elsősorban a monográfiába beválogatott anyag kiválasztásának szempontjaival függnek össze. Először is, ez az anyag főként okmányokból származik, ezek az okmányok pedig a XIII–XVI. századból valók, vagyis abból a korszakból, amikor az ókur nyelv valószínűleg már nem volt használatban, a XVI. századra pedig utódja, az újkur nyelv is megszűnt létezni. Ezért az ebből a korszakból származó nyelvi tények nem mutathatják meg pontosan, milyen volt a kur nyelv a kurdok idején.

¹³ См. Bielenstein A. Die Grenzen..., S. 209.

100

fénykorát. Másodszor, a nyelvi anyag kiválasztásakor Kurföld közigazgatási határait vették figyelembe, amelyek gyakran nem estek egybe az etnikai határokkal. Ezért a monográfiában elemzett balti nyelvi anyag egy része genetikailag nem a kurland nyelvhez, hanem más balti nyelvekhez kapcsolódik.

Az imént említett két körülmény (néhány más, kevésbé jelentős okkal együtt) oda vezetett, hogy a monográfiában felvetett „kurland kérdésre” nem született kellően meggyőző válasz. A válasz keresése a balti nyelvészet mai nemzedékének is feladata marad.

RÖVIDÍTÉSEK

blr. — belarusz nyelv

óporosz — óporosz nyelv

liv. — liv nyelv

lit. — litván nyelv

lett. — lett nyelv

ném. — német nyelv.

Kett. — Kettunen L. Livisches wörterbuch mit grammatischer einleitung. — Helsinki, 1938, LXXI + 648 S.

KF — Kiparsky V. Die Kurenfrage. Suomalaisen Tiedeakatemian toimituksia. B XLII. — Helsinki, 1939. — 474 S.

Lašž — Lietuvos TSR administracinio-teritorinio suskirstymo žinynas. II dalis. — V., 1976. — 398 p.

LEW — Fraenkel E. Litauisches etymologisches Wörterbuch. — Heidelberg—Göttingen, 1955—1965.

Lhež — Vanagas A. Lietuvių hidronimų etimologinis žodynas. — V., 1981. — 408 p.

Lvv I — Endzelīns J. Latvijas PSR vietvārdi. I daļa, 1. sējums. A—J. — Rīga, 1956. — 426 lpp.