LIETUVIŲ KALBOTYROS KLAUSIMAI XL (1998)

Daiva ATKOČAITYTĖ

Lietuvių kalbos institutas, Vilnius

A kettőshangzók és vegyes diftongusok hangsúlyainak időtartama és spektrumai az eržvilkói nyelvjárásban

1. A déli žemaitiai raseiniai nyelvjárás kettőshangzóinak hangsúlyai, eloszlásuk és akusztikai jellemzőik mindeddig nem kerültek részletes vizsgálatra és leírásra. Különösen kevés adat áll rendelkezésre a nyelvjárás déli pereméről, ahol a vizsgált eržvilkói nyelvjárás található. Mind a monográfiák, mind az áttekintő munkák szerzői rendszerint empirikus megfigyelésekre támaszkodnak, amelyek nem mindig pontosak, és csak hozzávetőlegesen írhatják le a hangsúly akusztikai jegyeit. Egyáltalán nincsenek olyan munkák, amelyek az egyes nyelvjárások vagy az egész dialektus hangsúlyait kísérleti módszerrel vizsgálták volna; emellett sehol sem esik szó arról, hogy a raseiniai nyelvjárás hangsúlyai miben hasonlítanak más žemaitiai nyelvjárások megfelelő hangsúlyaira, és miben állnak közelebb a köznyelvi hangsúlyokhoz. Ez a tanulmány éppen arra tesz kísérletet, hogy műszeres elemzéssel támassza alá a két hangsúly – a kezdőhangsúly és a folytonos hangsúly – megkülönböztetését a kettőshangzókban, meghatározza a fontosabb megkülönböztető jegyeket, és összevesse ezeket a közelebbi žemaitiai nyelvjárásokra, valamint a köznyelvre vonatkozó vizsgálatok megfelelő eredményeivel¹.

2. Bár a raseiniai nyelvjárásban szokás megkülönböztetni a kezdőhangsúlyt és a folytonos hangsúlyt, a nyelvjárás kutatói olykor más terminusokat is használnak. M. Slušinskaitė például a lomiai nyelvjárás akútuszi hangsúlyát „hirtelen akútusznak” nevezi, amely állítólag hasonlít a köznyelvi kezdőhangsúlyhoz, jóllehet nincs világos magyarázat arra, hogy ez a hangsúly miben különbözik a köznyelvi hangsúlytól (Slušinskaitė 1981: 20). Z. Zinkevičius sem használja a kezdőhangsúly terminust. Véleménye szerint a žemaitiai nyelvterület délkeleti peremén (tehát az eržvilkói nyelvjárásban is) a žemaitiai törő hangsúly átmegy a aukštaitiai toló hangsúlyba. A szót hangsúlyosan ejtve a toló hangsúly valódi törővé válik (Zinkevičius 1966: 35).

A cirkumflex eredetű folytonos hangsúly jobban különbözik a köznyelvi megfelelőjétől: általában úgy tartják, hogy hangnyomatéka a kettőshangzó mindkét összetevőjére eloszlik. Bár ez a hangsúly a teljes raseiniai nyelvterületre jellemző, V. Tamošaitytė-Jokubauskienė a pagramantisi nyelvjárás leírásakor a végső hangsúly terminust használja (Tamošaitytė-Jokubauskienė 1974: 27). Nem világos, hogy így itt

¹ Ebben a tanulmányban főként a legközelebbi déli žemaitiai varniai nyelvjárás (Bagvilaitė 1975; Bukantis 1984), az északi žemaitiai nyelvjárás (Girdenis 1974), valamint a köznyelv (Pakerys 1968; Pakerys ir kt. 1972; Pakerys 1974; Pakerys ir kt. 1974; Pakerys 1982) kettőshangzóinak hangsúlyaira vonatkozó adatokkal végzünk összehasonlítást. Más nyelvjárások hangsúlyainak vizsgálati módszertanára is támaszkodtunk (Girdenis, Pupkis 1974; Kosienė 1982; Girdenis 1996).

88

vadinama įprasta tęstine priegaide (ši terminą vartojo ir P. Jonikas (Jonikas 1939: 12)), ar Pagramančio šnektoje tariama priegaidė iš tikrųjų sutampa su bendrinės kalbos tvirtagale.

Mivel nincs egyértelmű indok új terminusok használatára, ebben a tanulmányban a hagyományos álláspontot követjük: a raseiniai nyelvjárásban két – kezdőhangsúly és folytonos hangsúly – különböztethető meg (vö. Grinaveckis 1973: 83; Zinkevičius 1994: 108), az esetenként előforduló egyéb hangsúlyok pedig csupán ezek változatai (lásd § 3).

3. Az empirikus megfigyelések már kimutatták, hogy a nyelvjárás a kettőshangzókban jól megkülönbözteti az akútusz- és cirkumflexeredetű hangsúlyok oppozícióját, például: lá.uk ‘láuk’ – lā.ū.k ‘laũk’, ká.lts ‘káltas’ – kā.l.ts ‘kaltas’.

Az akútusz eredetű hangsúly a nyelvjárásban kizárólag kezdőhangsúly. Törő hangsúly csak igen ritkán hallható. Csak szórványosan jelenik meg, leggyakrabban mellékhangsúlyos szótagban, például: ta_tas antrašis | valėi jų.˟kˡiˑ iš juó || tās tė.ī.niˑ sā.u | rìsas || Expresszív beszédben a törő hangsúly olykor főhangsúlyos szótagban is felbukkanhat, például: tai_gerai padā.rī | pliešìks dá. bū.tu plieše(s) žmúonis || kuokė būwa žūdˑnˑi || A kezdőhangsúlynak ez a meglehetősen ritka és rendszertelen változata többnyire a frázisintonációtól függ, a kettőshangzókban pedig szinte soha nem fordul elő; ezért itt nem tárgyaljuk a törő hangsúly eloszlását és akusztikai jegyeit.

A cirkumflex eredetű hangsúlyt nehezebb jellemezni. A szó tövében olykor meglehetősen tisztán ejtenek folytonos hangsúlyt, amelynek hangnyomatéka mindkét összetevőre kiterjed, máskor azonban nehéz megállapítani, hogy mindkét összetevőt hangsúlyozzák-e, vagy csak az egyiket. Abszolút szóvégi helyzetben, pozicionális változatként gyakrabban ejtenek középső hangsúlyt, amelynek hangnyomatékát az első összetevőre törekszenek összpontosítani, míg a második összetevő erősen redukálódik, például: pavā.saris | tetervīnāi šā.ū.k || pakrúoviēm | ta_višta_i_tupieje gerāi || Ilyenkor a hangnyomaték nagyobb része az első összetevőre esik, a másodikat pedig jóval gyengébben ejtik². Ezért a vizsgált szó-párok kiválasztásakor nagyobb figyelmet fordítottunk a tőben jelentkező hangsúlyoppozícióra, ahol mindkét hangsúlyt egyértelműen ejtik, noha minden kettőshangzót abszolút szóvégi helyzetben is vizsgáltunk.

A vizsgálat fő célkitűzései a következők meghatározása:

1) hogyan függ a teljes kettőshangzó és egyes összetevőinek időtartama a hangsúlytól,

2) hogyan függ össze az összetevők minősége a hangsúllyal,

3) függ-e a teljes kettőshangzó és egyes összetevőinek időtartama az összetevők minőségétől.

² A továbbiakban a tanulmány nem különíti el ezt a középső hangsúlyt, hanem folytonos hangsúlynak nevezi.

89

4. Mivel a diftongusok minőségének és időtartamának a hangsúlyhoz való viszonya érdekelt bennünket, kísérleti úton csak a hangsúlyos a³, e+u, i, l, m, n, r hangkapcsolatokat vizsgáltuk. Az ui diftongust egyáltalán nem tárgyaljuk, mert a nyelvjárásban meglehetősen ritkán használatos, és nehéz megfelelő szópárokat találni a kísérlethez; ezenkívül ennek a diftongusnak a hangsúlyai rosszul különíthetők el. A vegyes diftongusokkal, i, u+l, m, n, r-rel sem foglalkozunk, mivel első tagjaik minőségének és időtartamának a hangsúlyhoz való viszonyát egy korábbi publikáció már tárgyalta (lásd Atkočaitytė 1997), a teljes hangkapcsolat, illetve a második tag időtartamának hangsúlyhoz való viszonya pedig várhatóan nem tér el az itt vizsgált többi vegyes diftongusra jellemző tendenciáktól.

A kísérlethez olyan szavakat választottunk, amelyek hangsúlyos szótagjainak kezdő vagy folyamatos hangsúlya van. A minimális szópárokat a nyelvjárás beszélői olvasták fel: két adatközlő (egy 1932-ben született férfi és egy 1939-ben született nő), akik a nyelvjárási terület északi részén, Varlaukio faluban élnek, valamint a tanulmány szerzője, aki szintén ezt a nyelvjárást beszéli. Összesen 148, kijelentő intonációval kiejtett szót vizsgáltunk.

A következő szócsoportokat olvasták fel:

1) diftongusok: gá.u.ti ‘gáuti’: gá.ū.sti ‘gaūsti’ – buvá.u ‘buvau’⁴; k’á.ura ‘kiáurą’: k’á.ū.le ‘kiaũlę’– jā.ū. ‘jaũ’: ajá.u ‘ėjau’; lé.istī ‘leĩsti’: sklē.ī.stī ‘skleĩsti’ – kvì.tē.i ‘kvietei’: kvì.tē.ī ‘kviečiai’⁵; lá.ida ‘láido (mėto)’: lā.ī.da ‘laidō’ – sakā.i ‘vksm. sakai’: sakā.ī ‘dktv. sakai’;

2) vegyes diftongusok: lá.ŋks ‘lángas’: lā.ŋ.ks ‘lañkas’; ká.lts ‘káltas’: kā.l.ts ‘kaltàs’; vaiká.ms ‘vaikáms’: kā.m.(p)s⁶ ‘kãmpas’; ká.rs ‘kãras’: kā.r.sts ‘karstas’; pé.rs ‘pėras’: pė.r.št ‘peršti’; ké.lti ‘kėlti’: kē.l.ti ‘keļti’, lé.mpa ‘lém̄pa’: lē.m.ts ‘lėmtas’, lé.ŋks ‘lénkas’- lē.ŋ.kts ‘leñktas’.

Az adatközlők által felolvasott szópárokat magnószalagra rögzítették, majd betöltötték a számítógép memóriájába, a szerző példáit pedig közvetlenül a számítógépbe olvasták. Az akusztikai elemzéshez P. Kasparaitis „Kalbam44” programját használták. A vizsgált diftongusokról oszcillogramok, metszeti és dinamikus spektrogramok készültek.

A diftongusok teljes, illetve egyes tagjainak időtartamát ezredmásodpercben (ms) mértük. A diftongusok, különösen az au, ei esetében, mindkét tag összeolvad, élesebb törés nélkül megy át egyik a másikba, ezért nehéz volt meghatározni e diftongusok tagjainak határait és pontos időtartamát. A vegyes diftongusokról megbízhatóbb adatok állnak rendelkezésre, mivel tagjaik könnyebben elkülöníthetők – határukat a spektrum változása jelzi.

A diftongusok és a vegyes diftongusok első tagjainak spektrális elemzése azt a célt szolgálja, hogy megállapítsa, milyen hatással van a hangsúly a magánhangzók minőségére. Az a és e tag formánsainak

³ A au hangkapcsolatot kemény és lágy mássalhangzó után is vizsgáltuk, mivel a [C’–] helyzetben más minőségű magánhangzó, 'a jelenik meg, és 'au diftongus jön létre.

⁴ Nem találtunk olyan párt, amely a szó végén az á.u és ã.ū alakok között különbséget mutatna, de a nyelvjárásban az igék végződéseinek hangsúlyozása nem következetes, ezért ugyanazok az adatközlők az ilyen végződésbeli diftongust kétféleképpen is ejthetik: egyszer kezdő hangsúllyal, máskor pedig folyamatos hangsúllyal.

⁵ A köznyelvi -iai-nak megfelelő diftongus első tagja, az 'a- a žemaičių nyelvjárásban már régen előretolódott, és -e-vé vált, amely semmiben sem különbözik a régi -ei diftongus első tagjától.

⁶ Az ajakhang m és a zöngétlen s közötti ajakhangok, a p és b, szinte mindig kiesnek.

90

A frekvenciákat három pontban határoztuk meg: a kezdetnél, a középen és a végén. Az u és az i szegmentumokban egy-egy metszetet vettünk, mivel ezek a hangok rövidebbek, mint az a, e, ezért nehéz meghatározni a kezdetüket, közepüket és végüket. Különösen nehéz az u formáns-frekvenciáinak meghatározása. Emiatt a szonánsokat sem vizsgáltuk.

A mérési adatokat a “Student” programmal statisztikailag dolgoztuk fel. A következő statisztikai paramétereket számítottuk ki: a) számtani átlag (x), b) szórás (s), c) variációs együttható (v), d) 95%-os konfidenciaintervallum, e) Student-féle kritérium (t) és kritikus értéke (t_a⁷. A szegmentumok tömörségi, tompasági és tonalitási indexeit A. Girdenis „FORMANTES.PAS” programjával számítottuk ki⁸.

5. Bár vannak bizonyos közös vonások a mennyiség és a minőség tekintetében, a kettőshangzókat és a vegyes kettőshangzókat e tanulmány külön tárgyalja.

5.1. Kettőshangzók.

5.1.1. Az összidőtartamra vonatkozó adatok azt mutatják, hogy kijelentő intonációval ejtett, első elemükben a, e típusú kettőshangzók esetében az összidőtartam az egyik állandó hangsúlyjegy. A cirkumflexes kettőshangzók 1,2: 1 arányban hosszabbak a folytonosaknál. Ez a különbség meglehetősen megbízható, mivel minden cirkumflexes kettőshangzó önmagában véve hosszabb a folytonosnál (lásd az 1. táblázatot), és konfidenciaintervallumaik – a ei és az au kivételével (vö. ei – 316÷ 341 ms és 288 ÷ 316 ms; au – 297÷ 348 ms és 228 ÷ 322 ms)⁹ – nem fedik át egymást, a t kritérium értékei pedig (az au kivételével) meghaladják a 95%-os szignifikanciaszint kritikus értékét.

1. táblázat. A kettőshangzók összidőtartama (ms)¹⁰

Kettőshangzó | n | x | s | v (%) | konfid. int. (95%) | t ≷ tₐ á.i | 12 | 366 | 8,6 | 2,3 | 355 ÷ 376 | 8,2 > 5,0** á.ī. | 12 | 324 | 7,5 | 2,3 | 315 ÷ 333 é.i | 12 | 328 | 9,9 | 3,0 | 316 ÷ 341 | 3,9 >3,8* é.ī. | 12 | 302 | 1,4 | 3.8 | 288 ÷ 316 'á.u | 12 | 359 | 8,8 | 2,4 | 348 ÷ 370 | 5,2 >5,0** 'á.ū. | 12 | 317 | 15,8 | 5,0 | 297 ÷ 337 ă.u | 8 | 322 | 27,9 | 8,6 | 297 ÷ 348 | 2,3 > 2,2 ă.ū. | 8 | 275 | 44,7 | 16,2 | 228 ÷ 322

⁷ A matematikai statisztikai módszertanról bővebben lásd: Girdenis 1974; Kosienė 1982.

⁸ Skaičiavimo formules ir metodiką žr. Piotrovskis 1960.

⁹ Mivel az átlagot a pozíciótól függetlenül számítottuk ki, az eredményeket a kettőshangzók szerkezete is befolyásolhatta. Mivel mindkét elem azonos hangrendű, nyitott végződésekben e kettőshangzók második elemei jobban hasonulnak, és rövidebbek, mint a tőben. Ezzel együtt a teljes kettőshangzó is rövidül, ezért az összátlag számításakor az ilyen értékek jelentősen növelik a konfidenciaintervallumot, és csökkentik a különbségek kimutatásának valószínűségét.

¹⁰ A táblázatokban a **-gal jelölt párok 99,9%-os, a *-gal jelöltek pedig 99%-os valószínűséggel különböznek. Az átlag x és a konfidenciaintervallum értékeit egész számra kerekítettük.

91

Kiszámították a diftongusok törzsbeli és szóvégi előfordulásainak együttes, valamint külön-külön vett átlagos időtartamát; a nyitott szóvégi szótagban a folytonos és az első elemen hangsúlyos diftongusok rövidebbek, mint a tőben, mivel a nyelvjárásban megfigyelhető az a tendencia, hogy a beszélők a hangsúlyos szóvégi szótagot is kissé redukálják, például: tuõ dvã.ra kùmetei | ten_šĩna pjúovi|| kùr_ten priẽ.ĩ.si| mĩškai didžã.us|| A második tag kezdetének összeolvadása az első végével olyan mértékű hatást gyakorol az első tagra, hogy annak végén már világos, milyen nyelvállású lesz a második hang; ezért a második tagot nem szükséges teljesen kiejteni, le lehet rövidíteni. A szó végi, első elemükön hangsúlyos kettőshangzók kevésbé rövidülnek, mert időtartamuk nagyobb része az első tagra összpontosul, amelyet nem ér redukció. Mindazonáltal az első elemükön hangsúlyos és a folytonos diftongusok időtartamának aránya nem függ a pozíciótól: a tőben és a szó végén is hosszabbak az első elemükön hangsúlyos diftongusok.

Ebből a szempontból az eržvilki nyelvjárás különbözik az északabbra fekvő žemaitiai nyelvjárásoktól, ahol a cirkumflex diftongusok lényegesen hosszabbak (vö. Bukantis 1984a: 72; Girdenis 1974: 175), és inkább a köznyelvhez hasonlít, amelyben az összetett diftongusok időtartama nem függ az intonációtól: olykor az első elemükön hangsúlyos, máskor a második elemükön hangsúlyos diftongusok hosszabbak (Pakerys 1968: 107; Pakerys ir kt. 1972: 10).

5.1.2. Az intonáció még egyértelműbb és fontosabb jellemzője az egyes tagok időtartama (vö. Pakerys 1982: 158). Az időtartamok aránya azt mutatja, hogy az első elemükön hangsúlyos diftongusok első tagjai lényegesen hosszabbak a másodikaknál (2,3: 1 arányban), míg a folytonos diftongusok esetében a két tag időtartama kevésbé tér el egymástól, bár az első tag itt is hosszabb a másodiknál (1,5: 1 arányban) (vö. 2. és 3. táblázat). Ez meglehetősen váratlan eredmény, mivel úgy tartják, hogy egy folytonos kettőshangzóban az időtartamnak és a hangnyomásnak egyenlően kellene megoszlania a két tag között. A szó végén mind az első elemükön hangsúlyos, mind a folytonos diftongusok mindkét tagja valamivel rövidebb, de a köztük levő arány hasonló marad.

2. táblázat. Az első tagok időtartama (ms)

Diftongus | n | x | s | v (%) | megbízhatósági int. (95%) | t ≫ tₐ á.(i) | 12 | 255 | 9,6 | 3,8 | 243 ÷ 267 | 13,5 > 5,0** ã.(ĩ.) | 12 | 188 | 5,3 | 2,8 | 182 ÷ 195 | é.(i) | 12 | 237 | 17,4 | 7,3 | 216 ÷ 259 | 5,1 > 5,0** ẽ.(ĩ.) | 12 | 197 | 2,7 | 1,4 | 194 ÷ 200 | 'á.(u) | 12 | 252 | 10,3 | 4,1 | 239 ÷ 265 | 12,9 > 5,0** 'ã.(ũ.) | 12 | 190 | 3,3 | 1,7 | 186 ÷ 194 | á.(u) | 8 | 211 | 30,5 | 14,4 | 183 ÷ 239 | 4,4 > 3,6* ã.(ũ.) | 8 | 146 | 12,7 | 8,7 | 130 ÷ 162

Mind az első elemükön hangsúlyos, mind a folytonos diftongusok esetében az a és az 'a első tag hosszabb, mint az e, mivel – a köznyelvhez hasonlóan – ezek inherens időtartama nagyobb (vö. Pakerys 1982: 48). Úgy tűnik, ez a teljes időtartam növekedését is eredményezi: az a vagy ‘a első tagú diftongusok lényegesen hosszabbak, mint az ei (lásd az 1. táblázatot).

92

3. táblázat. A második tagok időtartama (ms)

Diftongus | n | x | s | v (%) | megbízhatósági int. (95%) | t ≷ tₐ (á.)i | 12 | 100 | 3,8 | 3,8 | 96 ÷ 105 | 10,1 > 5,0** (ā.)ī. | 12 | 126 | 4,3 | 3,4 | 121 ÷ 131 (é.)i | 12 | 101 | 6,8 | 6,7 | 93 ÷ 110 | 1,7 < 2,3 (ē.)ī. | 12 | 109 | 6,7 | 6,1 | 101 ÷ 117 (á.)u | 12 | 103 | 3,6 | 3,5 | 99 ÷ 108 | 5,7 > 5,0** (ā.)ū. | 12 | 121 | 5,8 | 4,8 | 113 ÷ 128 (á.)u | 8 | 116 | 18,0 | 15,5 | 97 ÷ 135 | 1,5 < 2,3 (ā.)ū. | 8 | 132 | 16,7 | 12,6 | 112 ÷ 153

Az első elemükön hangsúlyos és a folytonos diftongusok második tagjai sokkal kevésbé különböznek egymástól, mint az első tagok. Ez az ei és az au diftongusoknál látható a legjobban: a második tagok megbízhatósági intervallumai átfedik egymást ((ē)i 93 ÷ 110 ms – (ē.)ī. 101 ÷ 117 ms; (ā.)u 97 ÷ 135 ms – (ā.)ū. 112 ÷ 153 ms), a t értéke pedig kisebb a kritikus tₐ-értéknél ((ē)i – 1,7 < 2,3, (a)u – 1,5 < 2,3). A második tagok időtartamának kisebb megbízhatóságát a nagyobb variációs együtthatók is alátámasztják, különösen a folytonos diftongusok esetében (vö. 2. és 3. táblázat). Következésképpen legalább az ei és az au esetében a második tag időtartama nem az intonáció fontos megkülönböztető jegye. A többi diftongusban is nagyobb az első tagok közötti különbség, mint a második tagoké.

A mérési eredményekből látható, hogy bár a folytonos kettőshangzóban az időtartam eloszlása hasonló az északi žemaitiai nyelvjárásokéhoz, az intonáció fontosabb jelzője az első tag. Ebben az eržvilki nyelvjárás közelebb áll a köznyelvhez (vö. Pakerys 1968: 114), és alapvetően különbözik a varniškiai nyelvjárástól, ahol a második tag időtartama jelentősebb (lásd Bukantis 1984a: 73).

5.1.4. Már hallás alapján is megállapítható, hogy az első elemükön hangsúlyos és a folytonos diftongusok tagjai nemcsak mennyiségükben, hanem minőségükben is különböznek. Az első tagok eltérései kifejezettebbek: az első elemükön hangsúlyos tagok jobban hasonlítanak a megfelelő monoftongusokra, kevésbé asszimilálódnak a diftongus másik tagjához, akárcsak a köznyelvben (vö. Pakerys 1974: 149), nyelvállásuk alacsonyabb, artikulációjuk pedig valamivel hátrébb képzett; a folytonos diftongusok első tagjainak nyelvállása magasabb, artikulációjuk előrébb képzett (az első formáns, F₁ alacsonyabb, a második, F₂ pedig magasabb) (lásd az 1. ábrát).

A legalacsonyabb nyelvállású első tag az áu diftongusban található: F₁ ≈ 700 Hz; a legmagasabb nyelvállású pedig – a várakozásnak megfelelően – az ēī.-ben: F₁ ≈ 440 Hz (lásd az 1. ábra b és c részét). A magas nyelvállású i a folytonos diftongusban az e nyelvállását is emeli. Diffúzabb, magasabb hangú hangot ejtenek ki (lásd a 2. táblázatot), amely a középső nyelvállású e-hez hasonlít. Az i hasonlóképpen hat az a-ra az ai diftongusban: mind a folytonos, mind az első elemén hangsúlyos a(i) nyelvállása magasabb, artikulációja pedig előrébb képzett, mint az au diftongus a-jáé (vö. az 1. ábra b és d részét), mivel az u kissé hátrahúzza az első tag artikulációját¹¹, és csak kis mértékben emeli a nyelvállását. A folytonos diftongusokban a második tag hatása még erősebb, mint az első elemükön hangsúlyosakban: az ā. (ū.) és az ā. (ū.) labializáltabb, hangmagasságuk alacsonyabb, mint a megfelelő, első elemükön hangsúlyos változatoké (lásd a 4. táblázatot).

¹¹ A köznyelvben is függ a diftongusok első tagjainak minősége a második tagokétól: az á.(i) előrébb képzetté, az á.(u) pedig hátrébb képzetté válik (Pakerys 1974: 150).

93

1. ábra. Az első diftonguselemek spektrumai¹²

4. táblázat. A diftongusok minőségi indexei

Diftongusok

Formánsok

F₁

F₂

Kompaktság

Tonalitás

Bemolosság

’á.

740

1860

878

360

163

u

490

980

901

-521

176

’ã.

650

1750

867

250

165

ü.

450

990

886

-510

177

á.

730

1350

915

-150

167

u

540

870

929

-628

176

’ã.

640

1250

906

-250

169

ü.

440

920

892

-575

176

á.

690

1490

894

-10

166

i

330

2240

753

736

170

ã.

620

1640

868

135

167

i.

310

2250

744

755

171

é.

570

2120

829

620

164

i

370

2180

770

677

169

ė.

440

2150

793

650

165

i.

340

2290

754

790

170

¹² A szókezdő elemek formánsértékeit szaggatott (---), a szózáró elemekét pedig folytonos (—) vonalak jelölik.

94

A folyamatos hangsúlyú diftongusok második tagjai valamivel diffúzabbak és magasabb tónusúak. Formánsértékeik távolabb esnek a spektrum középpontjától, így a hangok feszítettebbek.

A teljes diftongus formánsainak dinamikája azt mutatja, hogy a folyamatos hangsúllyal hangsúlyozott első tagok nagyobb törés nélkül, egyenletesebben mennek át a második tagokba (lásd 2. ábra). A folyamatos ė.i. formáns-frekvenciáinak pályái alig változnak, vagyis a két hang nemcsak azonos sorba tartozik, hanem hasonló nyelvállású is, míg a tőhangsúlyos ė.i kezdeti F₂-je jóval alacsonyabb, és csak a végén, az i ejtésekor emelkedik hirtelen. Az á.i diftongusban a törés még kifejezettebb, mivel a tagok különböző sorba tartoznak. A varniškiai nyelvjárásból J. Bukantis is hasonló ai-formánsábrát közöl (lásd Bukantis 1984b: 63, 43. ábra), bár véleménye szerint a frekvenciák nem elegendő indikátorai a hangsúlynak (Bukantis 1984a: 79).

a) ė̇.i. (---) – é.i (—)

b) ã.i. (---) – á.i (—)

Hz

Hz

Formáns-frekvenciák

Formáns-frekvenciák

c) ã.u. (---) – á.u (—)

d) ã.u. (---) – á.u (—)

Hz

Hz

Formáns-frekvenciák

Formáns-frekvenciák

2. ábra. A diftongusok formánsainak dinamikája¹³

Az u második tagot tartalmazó diftongusok formánspályái kevésbé egyenletesek: az au eleje körül, illetve az 'au közepén kisebb-nagyobb csúcs figyelhető meg, majd mindkét formáns görbéje lefelé ível. A tőhangsúlyos diftongusok mindkét formánsa azonban – bár frekvenciaértékeik ingadoznak – a magasabb frekvenciatartományban marad; kifejezettebb esés csak a szegmens legvégén jelentkezik. A folyamatos 'ã.ũ. és á.ũ. esetében mindkét formáns esése valamivel egyenletesebb.

¹³ A formánsokat a tő diftongusaiban mérték. Minden diftongusban kilenc mérési pontot vettek fel.

95

A spektrális elemzés eredményei nem mondanak ellent az 5.1.2. §-ban levont következtetésnek, miszerint az intonáció szempontjából a kettőshangzó első tagjának jellemzői fontosabbak. Bár az intonáció hatására a második tag spektrális jellemzője is megváltozik, ennek az intonáció észlelésében nincs nagy jelentősége, mivel még a folyamatos kettőshangzókban is u, i túlságosan rövidek ahhoz, hogy kisebb eltéréseik észlelhetők legyenek.

5.2. Kevert kettőshangzók.

5.2.1. A hangsúlyos kezdetű és folyamatos kevert kettőshangzók időtartamának aránya hasonló a tiszta kettőshangzókéhoz: a hangsúlyos kezdetűek körülbelül 1,2-szer hosszabbak a folyamatosaknál. A teljes kettőshangzó időtartama nemcsak az intonációtól függ, hanem az egyes tagok inherens időtartamától is, mivel azok a hangsúlyos kezdetű kettőshangzók a leghosszabbak, amelyek második tagja nazális szonoráns (lásd az 5. táblázatot). Ahogy a köznyelvben is, a kettőshangzót leginkább az n nyújtja meg (Pakerys 1982: 51); az m valamivel rövidebb, ezért az a, e+m szerkezetű kettőshangzók is rövidebbek.

A szonoránsok közül a legrövidebb az r, de a vele alkotott hangsúlyos kezdetű kettőshangzók meglehetősen hosszúak. Mivel a hangsúlyos kezdetű kettőshangzó nagyobb hangnyomása és időtartama az első tagra esik, ez jobban megnyúlik (a – akár 259 ms-ig, e – akár 253 ms-ig; lásd a 6. táblázatot), és kiegyenlíti az r rövidségét.

5. táblázat. A hangsúlyos kezdetű és folyamatos kevert kettőshangzók időtartama

Kettőshangzó | n | x̄ | s | v (%) | megbízhatósági int. (95%) | t ≷ tₐ á.l | 8 | 334 | 5,9 | 1,8 | 326 ÷ 341 | 8,0 >5,0** á.ĺ. | 8 | 272 | 16,3 | 6,0 | 251 ÷ 292 á.r | 8 | 342 | 5,6 | 1,6 | 336 ÷ 349 | 13,4 >5,0** á.ṙ. | 8 | 265 | 11,8 | 4,4 | 250 ÷ 279 á.m | 8 | 338 | 3,9 | 1,1 | 333 ÷ 342 | 10,9 > 5,0** á.ṃ. | 8 | 279 | 11,4 | 4,1 | 265 ÷ 293 á.n | 8 | 393 | 4,1 | 1,0 | 388 ÷ 398 | 8,4 > 5,0** á.ṇ. | 8 | 348 | 11,2 | 3,2 | 335 ÷ 362 é.l | 8 | 358 | 11,8 | 3,3 | 343 ÷ 373 | 4,5 >3,8* é.ĺ. | 8 | 334 | 1,0 | 0,3 | 333 ÷ 335 é.r | 8 | 342 | 16,7 | 4,9 | 316 ÷ 369 | 5,3 >4,3* é.ṙ. | 8 | 271 | 20,9 | 7,7 | 238 ÷ 304 é.m | 8 | 363 | 6,6 | 1,8 | 354 ÷ 371 | 6,1 >5,0** é.ṃ. | 8 | 340 | 4,7 | 1,4 | 335 ÷ 346 é.n | 8 | 397 | 1,9 | 0,5 | 395 ÷ 400 | 11,1>5,0** é.ṇ. | 8 | 358 | 7,6 | 2,1 | 349 ÷ 368

5.2.2. A kettőshangzókhoz hasonlóan a kevert kettőshangzók intonációját is elég pontosan mutatja a tagok időtartama. A hangsúlyos kezdetű kettőshangzók tagjainak időtartam-aránya hasonló a köznyelvihez: az első tagok jóval hosszabbak a másodikaknál (körülbelül 1,8-szer). Az első tag inherens időtartama nem annyira fontos, a hang megnyúlása inkább a szonoránstól függ: az á.r és é.r első tagjai nyúlnak meg a leginkább, mivel

96

r a legrövidebb szonoráns. Az n természeténél fogva meglehetősen hosszú, és a teljes kettőshangzó-időtartam nagyobb része esik rá, ezért az á.n és az é.n első tagjai csak kevéssel hosszabbak a másodikaknál (lásd a 6. táblázatot).

6. táblázat. A kettőshangzók első tagjainak időtartama

Kettőshangzó | n | x | s | v (%) | megbízhatósági int. (95%) | t ≷ tₐ á.(l) | 8 | 192 | 11,6 | 6,0 | 178 ÷ 207 | 5,2 >5,0* ā.(ī.) | 8 | 147 | 15,9 | 10,8 | 127 ÷ 167 | á.(r) | 8 | 259 | 8,7 | 3,4 | 249 ÷ 270 | 13,3 > 5,0** ā.(r̄.) | 8 | 192 | 7,3 | 3,8 | 183 ÷ 201 | á.(m) | 8 | 229 | 1,9 | 0,8 | 227 ÷ 232 | 12,6 >5,0** ā.(m̄.) | 8 | 166 | 11,1 | 6,7 | 152 ÷ 180 | á.(n) | 8 | 269 | 5,7 | 2,1 | 262 ÷ 276 | 8,6>5,0** ā.(n̄.) | 8 | 204 | 16,0 | 7,8 | 184 ÷ 224 | é.(l) | 8 | 216 | 11,0 | 5,1 | 202 ÷ 230 | 8,2 >5,0** é.(ī.) | 8 | 159 | 11,1 | 6,9 | 145 ÷ 173 | é.(r) | 8 | 253 | 4,7 | 1,9 | 246 ÷ 261 | 13,8 >6,0** é.(r̄.) | 8 | 189 | 8,0 | 4,3 | 176 ÷ 202 | é.(m) | 8 | 248 | 6,7 | 2,7 | 240 ÷ 257 | 5,1 >5,0** é.(m̄.) | 8 | 215 | 13,0 | 6,0 | 199 ÷ 231 | é.(n) | 8 | 283 | 26,6 | 9,4 | 250 ÷ 316 | 4,7 >3,8* é.(n̄.) | 8 | 208 | 23,2 | 11,1 | 179 ÷ 237

A folyamatos kettőshangzók második tagjai szinte mindig rövidebbek az elsőknél. Az a, e+l, m, n kettőshangzók tagjainak időtartama kevésbé különbözik, az a, e + r esetében azonban a tagok időtartamának aránya inkább a hangsúlyos kezdetű intonációra emlékeztet: az időtartam az első tagban koncentrálódik. Bár mindkét intonáció esetében a hangnyomás és az időtartam az első tagokban koncentrálódik, a folyamatos és a hangsúlyos kezdetű kettőshangzók első tagjainak időtartama jelentősen különbözik: minden pár megkülönböztetésének valószínűsége meghaladja a 99%-ot. A második tagok jóval kevésbé különböznek, egyesek (ar, er és an) megkülönböztetésének valószínűsége pedig nem éri el a 95%-ot; a t kritérium értéke kisebb a kritikus értéknél (lásd a 7. táblázatot).

7. táblázat. A kettőshangzók második tagjainak időtartama (ms)

Kettőshangzó | n | x | s | v (%) | megbízhatósági int. (95%) | t ≷ tₐ (á.)l | 8 | 124 | 4,2 | 3,3 | 119 ÷ 129 | 2,8 >2,3* (ā.)l̄. | 8 | 132 | 4,8 | 3,6 | 126 ÷ 138 | (á.)r | 8 | 83 | 7,9 | 9,4 | 74 ÷ 93 | 1,6 <2,3 (ā.)r̄. | 8 | 94 | 12,9 | 13,7 | 78 ÷ 111 | (á.)m | 8 | 111 | 2,4 | 2,1 | 100 ÷ 114 | 7,3 >5,0** (ā.)m̄. | 8 | 125 | 3,4 | 2,7 | 120 ÷ 129 | (á.)n | 8 | 123 | 3,1 | 2,5 | 119 ÷ 127 | 2,3 = 2,3 (ā.)n̄. | 8 | 131 | 7,1 | 5,4 | 122 ÷ 140

97

7 lentelės tęsinys

Kettőshangzó | n | x | s | v (%) | megbízhatósági intervallum (95%) | t ≫ tₐ (ė.)l | 8 | 131 | 2,9 | 2,2 | 127 ÷ 135 | 15,9 > 5,0** (ė.)ī. | 8 | 163 | 3,4 | 2,1 | 158 ÷ 167 (ė.)r | 8 | 91 | 11,9 | 13,0 | 72 ÷ 110 | 0,6 < 2,5 (ė.)r. | 8 | 85 | 17,3 | 20,4 | 57 ÷ 113 (ė.)m | 8 | 116 | 1,1 | 1,0 | 115 ÷ 117 | 13,7 > 5,0** (ė.)m. | 8 | 148 | 2,9 | 1,9 | 145 ÷ 152 (ė.)n | 8 | 130 | 4,8 | 3,7 | 124 ÷ 136 | 11,1 > 5,0** (ė.)n. | 8 | 156 | 2,3 | 1,5 | 154 ÷ 159

5.2.3. A hangsúlyos és folytonos diftongusok minőségi különbségei rendszerint az első összetevő tulajdonságaiból erednek. Általában úgy vélik, hogy a szonoránsok minősége csak csekély hatással van rájuk (Pakerys 1982: 64), ezért itt is csak a magánhangzókat vizsgáltuk.

A hangsúlyos diftongusokban mindkét a formáns magasabb (lásd a 3. ábra c és d részét). Vagyis ezt a hangot nyitottabb szájjal ejtik, nyelvállása alacsonyabb, artikulációja pedig előrébb képzett, mint a a folytonos diftongusban. A folytonos a hátrébb képzett, zártabb és alacsonyabb tónusú (vö. ā – -120, míg ā – -220).

3. ábra. A vegyes diftongusok első összetevőinek spektrumai¹⁴

¹⁴ Itt csak néhány első összetevő spektrumát mutatjuk be. A formánsok eloszlása a más szerkezetű diftongusokban is hasonló.

98

A hangsúlyos diftongus e hangja szintén alacsonyabb nyelvállású és nyíltabb; a szegmens közepén még az æ típusú hanghoz is hasonlít. Artikulációja hátrébb képzett, mint a megfelelő folytonos hangé, amelynek nyelvállása magasabb, és amely kissé szűkebb képzésű.

Az összetevők minőségi mutatói is különböznek: a folytonos diftongusok e hangja diffúzabb (vö. az ė kompaktitási indexe 900, az ē-é pedig 858), feszítettebb és magasabb tónusú (vö. é – 400, ē – 470). A köznyelvben a hangsúlyos első összetevők feszítettebbek, mivel a mellékhangsúlyos diftongusokban a hangnyomás és a feszítés a második összetevőre esik (vö. Pakerys 1974: 150-151). Az Eržvilkas nyelvjárásban a folytonos hangsúly időtartamának nagyobb része, és mint látható, a feszítés is az első összetevőre esik, míg a második minősége nem olyan fontos.

6. Az elvégzett kísérlet kimutatta, hogy mind az időtartam, mind a hangminőség fontos indikátora a hangsúlyok megkülönböztetésének, és kiegészítik egymást. E paraméterek mérései továbbá pontosítják a raseiniai nyelvjárás déli peremén eddig használatos, folytonos hangsúlyra vonatkozó meghatározást: a hangnyomás nem oszlik meg a diftongus két összetevője között (vö. Zinkevičius 1994: 98), hanem nagyobb része az első összetevőre jut. Ezt világosan mutatja az összetevők időtartamának aránya (lásd § 5.1.2.). Természetesen az Eržvilkas nyelvjárás folytonos hangsúlyának hangnyomás-eloszlása nagyban eltér az északi szamogit nyelvjárások cirkumflexétől: az első összetevő, bár a diftongus időtartamának nagyobb része rá esik, jóval rövidebb a megfelelő hangsúlyos változatnál, és továbbra is fontos hangsúlyjelző. Ezzel szemben más szamogit nyelvjárásokban az első összetevők időtartama szinte független a hangsúlytól: a varniak számára állítólag a második összetevő, az északi szamogitok számára pedig a teljes diftongus időtartama a jobb hangsúlyjelző (Bukantis 1984a: 73; Girdenis 1974: 182).

Az első összetevők minőségi jellemzői sem kevésbé fontosak, és más szamogit nyelvjárásokban sem bírnak akkora jelentőséggel (vö. Bukantis 1984a: 79; Girdenis 1974: 171). E tekintetben az Eržvilkas nyelvjárás inkább a köznyelvre hasonlít (vö. Pakerys 1974: 151). Az összetevők minőségi különbségei növelik a hangsúly felismerésének lehetőségét: a folytonos diftongus első összetevője nemcsak rövidebb, hanem nyelvállása valamivel magasabb, általában előrébb képzett, és inkább hajlik a második összetevővel való hasonulásra.

Összefoglalva arra a következtetésre juthatunk, hogy az Eržvilkas nyelvjárás hangsúlyai sok tekintetben hasonlítanak a köznyelv hangsúlyaira, és átmenetet képeznek a szamogit és a felső-litván hangsúlyok között¹⁵. A folytonos hangsúly több szamogit sajátosságot őrzött meg, míg a hangsúlyos változat alig különbözik a köznyelvitől.

Beérkezett: 1998. 04. 06.

¹⁵ Érdekes lenne összehasonlítani a raseiniai nyelvjárás hangsúlyait, különösen a folytonosat, a szomszédos nyugati felső-litván nyelvjárásokéval, mivel hallás alapján szinte megkülönböztethetetlenek. Kár, de a részletesebb összehasonlításhoz hiányzik a kaunasi nyelvjárás északi részén használt hangsúlyok kísérleti vizsgálata.

99

LITERATŪRA

Atkočaitytė D. 1997: Dėl į ir u atvirumo pietų žemaičių raseiniųkių tarmėje.– Kalbotyra 46 (1), Vilnius, 5–12.

Bagvilaitė R. 1975: Varnių tarmės fonetika: Diplominis darbas. Vilnius: Vilniaus universitetas.

Bukantis 1984a: Б у к а н т и с Й. Фонология южножемайтского Варняйского говора: Дис. канд. филол. наук, Т.1, Вильнюс: Вильнюсский государственный университет.

Bukantis 1984b: Б у к а н т и с Й. Фонология южножемайтского Варняйского говора: Дис. канд. филол. наук, Т.2, Вильнюс: Вильнюсский государственный университет.

Girdenis A. 1974: Prozodinės priegaidžių ypatybės šiaurės žemaičių tarmėje.– Eksperimentinė ir praktinė fonetika, Vilnius, 160–198.

Girdenis A. 1996: Energetinė šiaurės žemaičių tarmės priegaidžių fonetinės prigimties interpretacija.– Baltistica 31(1), Vilnius, 71–84.

Girdenis A., Pupkis A. 1974: Pietinių vakarų aukštaičių priegaidės: (Prozodiniai požymiai).– Eksperimentinė ir praktinė fonetika, Vilnius, 107–125.

Grinaveckis V. 1973: Žemaičių tarmių istorija (fonetika), Vilnius: Mintis.

Jonikas P. 1939: Pagramančio tarmė, Kaunas: Spindulys.

Kosienė O. 1982: Rytų aukštaičių uteniškių monoftongų priegaidės.– Kalbotyra 33 (1), Vilnius, 61–71.

Pakerys A. 1968: Lietuvių literatūrinės kalbos sudėtinių dvibalsių au, ai, ei, akustiniai požymiai.– Eksperimentinės fonetikos ir kalbos psichologijos kolokviumo medžiaga 3, Vilnius, 7–118.

Pakerys ir kt. 1972: П а к е р и с А., П л а к у н о в а Т., У р б е л е н е Я. Относительная длительность дифтонгов литовского языка.– Garsai, priegaidė, intonacija, Vilnius, 3–36.

Pakerys A. 1974: Tvirtapradžių ir tvirtagalių dvigarsių spektras.– Eksperimentinė ir praktinė fonetika, Vilnius, 142–155.

Pakerys ir kt. 1974: P a k e r y s A., P l a k u n o v a T., U r b e l i e n ė J. Lietuvių kalbos mišriųjų dvigarsių santykinė trukmė.– Eksperimentinė ir praktinė fonetika, Vilnius, 3–47.

Pakerys A. 1982: Lietuvių bendrinės kalbos prozodija, Vilnius: Mokslas.

Piotrovskis 1960: П и о т р о в с к и й Р.Г. Ещё раз о дифференциальных признаках фонемы.– Вопросы языкознания 6, Москва, 24–38.

Slušinskaitė M. 1981: Lominių šnektos fonetika: Diplominis darbas. Vilnius: Vilniaus universitetas.

Tamošaitytė-Jokubauskienė V. 1981: Pagramančio šnektos fonetika: Diplominis darbas. Vilnius: Vilniaus universitetas.

Zinkevičius Z. 1966: Lietuvių dialektologija, Vilnius: Mintis.

Zinkevičius Z. 1994: Lietuvių kalbos dialektologija, Vilnius: Mokslo ir enciklopedijų leidykla.

100

AKZENTE DER DIPHTHONGE UND DER GEMISCHTEN

ZWIELAUTE IM DIALEKT VON ERŽVILKAS: DAUER UND SPEKTREN

Zusammenfassung

Im südžemaitischen Dialekt von Raseiniai können die betonten Zwielaute einen Gravis- oder Zirkumflexakzent haben. Im vorliegenden Beitrage sollen die Akzente der Diphthonge ei, ai, au und der gemischten Zwielaute a, e + l, m, n, r einer Mundart erörtert werden: ihre Dauer und qualitative Charakteristik sowie die wichtigsten unterschiedlichen Kennzeichen der Akzente. Die Unterschiede zwischen den Akzenten wurden experimentell untersucht: es wurde die Dauer des ganzen Zwielautes und seiner einzelnen Komponenten gemessen, die Spektralanalyse angewendet, die qualitativen Kennzeichen der Komponenten (Kompaktheit, Tonalität, u. a.)

Die Resultate des Experiments beweisen, daß sowohl die Dauer als auch die Qualität der Komponenten wichtige, einander ergänzende Indikatoren zur Unterscheidung der Akzente sind. Außerdem präzisieren die Messungen dieser Parameter die bisherige Charakteristik des Zirkumflexakzentes: der Atemdruck verteilt sich nicht gleichmäßig auf die beiden Komponenten des Zwielautes (vgl.: Zinkevičius 1994: 98) - der größere Teil des Druckes bestimmt die erste Komponente. Die erste Komponente jedoch, obwohl ihr der größere Teil der Dauer des Zwielautes zukommt ist viel kürzer als die entsprechende Zwielautkomponente mit Gravisakzent. Das ist sehr wichtig für die Unterscheidung der Akzente, da die Dauer und die Qualität der zweiten Komponente von dem Akzent wenig abhängt. Die Länge der ersten Komponente bestimmt auch die Gesamtdauer des Zwielautes: der Zwielaut mit Gravisakzent ist 1,2-mal länger als der mit Zirkumflexakzent.

Wichtig ist auch die qualitative Charakteristik der ersten Komponente Die qualitativen Unterschiede der Komponenten erlauben das Wesen der Akzente besser zu erkennen: beim Zirkumflexakzent des Zwielautes ist die erste Komponente nicht allein kürzer, sondern auch dem Ton nach ein wenig höher und gewöhnlich als vordere geneigt sich der nachfolgenden anzugleichen.

Die Resultate des Experiments zeigen, daß für die Akzentanalyse im Dialekt von Eržvilkas die Gesamtheit der die Dauer und Qualität kennzeichnenden Charakteristika von Bedeutung ist. Die Akzente in diesem Dialekt nehmen eine Stellung ein zwischen dem Žemaitischen und dem Aukštaitischen: der Zirkumflexakzent hat eher žemaitische Züge, während sich der Gravisakzent von dem entsprechenden in der Gemeinsprache beinahe überhaupt nicht unterscheidet.

101