GVIDAS LATAKAS

Kaunasi Nemzeti Kulturális Központ

Kaunasi Antanas Martinaitis Művészeti Iskola

DOI: https://doi.org/10.35321/al182-10

VERSEK A MEISTARNĖSBŐL

GVIDAS LATAKAS

Nemzetség

Az ég magassága a tengerek tágassága

látom – te is valamelyik ősi törzshöz tartozol, régi szavakra támaszkodsz, mint a lábszárcsontokra vas helyett

az ég sarjadása a tengerek csalánossága az ég eltűnése a tengerek csillogása az ég égboltozata a tengerek tengeri volta után vágyódunk majd, mint régen, én fiam, kenderből

Auliai

A gavėnaiak előgázolnak auliai – csontemberek a hófúvásokon át Kurzeméből, mint a kígyók, feltekerednek; egy elsötétített dob egy kivájt tölgytuskón

Įžvalgos / Insights

189

GVIDAS LATAKAS

az óriás medvebőréből – hárman emelik alig-alig maguk a szarvak ülését, maguk is szőrmékbe burkolózva, elbábuskodva; azt mondanák, az asszonyok fején a fűzfából és a söprűlányok ajándékozta szalagokból összekötött csúcsok; dudákkal játszanak kecskebőrökből, cincognak és dübörögnek, mások közülük a lányokat hajtják, sarokba szorítják, elfogják – azok, amint felsikoltanak, együtt buknak a hótorlaszokba – a dudákat őrizzétek – a nakabiaiak széttépik a zsákot

Egyszer Kurzemében

azt jósolják – a cselekmény mindenki kedvelt paradicsomában, Drezdában bontakozik ki

Tőlünk északra, te pompás naplopó, pompás kis naplopó, olyasmi történt, ami még nem történt; mit hall majd a füled, amely más énekekhez szokott, Kurzemės más hitű, más folyású emberei – beszédük olyan, mint egy megsebesült, a viharban megsebesült sólyom, kékes sólyom; sok keresztes lovagi szót lehetett ott hallani, moszkovita szavakat, mintha testvérek lennének, de az ember nem érti, ezért járt Latvijon pénzt keresni – szénát kaszálni

rubellel fizettek ezüsttel, így én is velük mentem – magammal vittem az unokatestvérféle Trečiokast, mert az nagyon kérlelt

190

Acta Linguistica Lithuanica LXXXII

Versek a meistranėből

így hát alkonyatkor belépünk a házba, odabent pedig – ravatal – egyedül fekszik a szegény halott, a fény úgy villog, mint lakodalomban, a gyertyák lángocskái nem virágoznak, az asztal roskadozik a levágott étel súlya alatt, leültem egyedül, tömöm magam (hová tűnt a tehenet őrző félkamaszom – már nem emlékszem, talán az előszobában maradt tipegni, egészében megdermedve a félelemtől) jaj, nem mondtam – hát a letteknél szokás örülni annak, hogy az ember a mennyekbe elköltözik, azt mondják – lám, az előző hagyta el ezt a könnyek völgyét – testünk csak viseltes ruha, ügyesen becsomagolt cukorkapapírok repülnek a fal mellett, ide a ködökön át eltévedt széllel

alig erősödtem meg – mondom udvariasan, várom a házigazdákat – őrködöm; a fekete macska csak huss, ki az ajtón, a szegény halott meg ott ólálkodik a koporsójában – és ülve, és ezt mondva nekem – te már ettél, én még nem ettem – menjünk egyet összecsapni, készen állsz? – ahogy most emlékszem – mondom – készen állok, én mindig készen állok, és másképp nem is lehet

Vascsont

Vascsont, csont vasba, vas – csont – tál

a poroszok a halált választják, megparancsolják szolgáiknak, hogy verjék a szavakat, tanulják és dadogják a jövevények idegen nyelvét guten morgen štarben geboren

Įžvalgos / Insights

191

GVIDAS LATAKAS

jobban szeretni a mostohát a rongyos anyánál, a mostohához simulni; melyik a keményebb – a vas vagy a csont? csont a vasba? vas – csont – tál

Tél közepén

Náluk, Vilkijában a harkály – nem harkály, hanem kopogtató, fűzfavessző-kalitkában ül, időnként iszik

talán iszik, senki észre sem veszi, ahogy eltűnik a korty, majd újra tölt egyenlő részben a férfiakkal – a férfiak ott zordak, szakállasak, még az sem világos, mi mihez tartozik: a szakáll az archoz, vagy az arc csupán a tüskés növényzet toldaléka

aranykeresők, aranykeresők, télen lehet még valamit találni, amikor körös-körül csak ezüst van? minden előzmény nélkül – egy döglött farkas a szánban

az egyik vitatkozni kezd, hogy az ott harkály; milyen harkály ez neked – nem látod – kopogtató, és kész; a kriukis egy csapással levágja a kételkedőt – én meglököm – már megint nincs ital; új szakállas lép be a kocsmába

192

Acta Linguistica Lithuanica LXXXII

Versek a meistrinėsből

ó – és kopogtatót is tartanak! – ámuldozik; én teljesen összehúzom magam náluk, és a fecskék sem fecskék, hanem szkecskék, nem hó – kása

a tél közepére kerülni a farkasok közé; egy félelmében az ajtóhoz hajtó ló; farkasbőr a szánban, a szán hajtó nélkül

Juškáék kunyhója itt van, ott füstszag és szakáll is, de ezüstfehér; a kertek szalmából vannak, ott forog a mennyezet alatt – ha Isten is úgy akarja – eljutok oda

Érem Antanas Juškának, 200, 11×9 cm, bronz, öntött, 2019, szerzője Gvidas Latakas

Įžvalgos / Insights

193

GVIDAS LATAKAS

GVIDAS LATAKAS – KÖLTŐ A MEISTARNĖSBŐL

Gvidas Latakas festő és ékszerész – az egyik legkülönlegesebb művész, aki ifjúkora óta verseket is ír. Három verseskötete jelent meg: „Amíg ki nem kelnek a var niukai“, „Nem naptári szentek“, „Lokenos“. Minden könyvét díjakkal tüntették ki. Gvidas Latakas verseiben állandóan változnak a nézőpontok, elevenen mozognak az elemek: a képzőművészet segíti a költészetet, a költészet pedig a képzőművészetet. Fontos számára a nyelv, termékeny, közeledik a beszélt nyelvhez. Versről versre bibliai és történelmi személyek, mondák, mítoszok és legendák szereplői vándorolnak. A múlt tanúságokon és archetipikus ereklyéken keresztül tapasztalható meg, amelyek mintha újjáélednének. A jelen epizodikusan villan fel, mintha véletlenül került volna a történetekbe. A költő művei egy erős gerendázatból ácsolt, saját szavaival budinkas, palocis épületre emlékeztetnek. Dús, ugyanakkor jó vérkeringésű elbeszélések gördülnek tovább. Az életkedvvel teli, szellemes és belső derűvel áthatott hasonlatokból váratlanul előbukkannak az elfeledett žemaitiai szavak, amelyek az emlékezetet és az egykori létet tanúsítják. Gvidas Latakas nem tekint a irodalmi divatra, de nem kerüli az „új régiségeket” sem. Verseinek embere hisz abban, hogy nem minden égi szent büszkélkedik naptárainkban, hanem közöttünk élnek, esznek és isznak, végzik munkájukat. Másrészt az ember sajátos módon elcsendesedik: „Hiszek a mesterségekben, legyenek örökké tiszteletben.“

Vytautas Stulpinas

194

Acta Linguistica Lithuanica LXXXII