Eilėraščiai iš „meistarnės“

GVIDAS LATAKAS Kaunasi Nemzeti Kulturális Központ Kaunasi Antanas Martinaitis Képzőművészeti Iskola DOI: https://doi.org/10.35321/all82-10 EILĖRAŠČIAI IŠ MEISTARNĖS GVIDAS LATAKAS Nemzetség Az ég magasát, a tenger szélességét látom – és te egyetlenként valamelyik régi nemzetséghez tartozol, régi szavakkal, akár csontokkal támaszkodsz lábszáraid helyén a vas helyett; az ég sarjadását, a tenger szúrós voltát, az ég eltűnését, a tenger ragyogását, az ég borultságát, a tenger tenger-voltát fogjuk áhítani, mint hajdan, fiam, enyém, kenderből Auliai A gavėnaiak előgázolnak, az auliaiak – csontemberek, hóviharokon át Kurzeméből, mint a kígyók, feltekerednek; a dob egy kivájt baublys-rönkre van feszítve 189 Insights / Įžvalgos GVIDAS LATAKAS 190 Acta Linguistica Lithuanica LXXXII egy óriás medvebőréből – hárman alig emelik a szarvas állvány ülésén, ők maguk is prémekbe burkolózva, bebobutálva; azt mondanák az asszonyok, fejükön fűzfavesszőből és a seprűlányok ajándékozta szalagokból kötött csúcsok; kecskedudákon játszanak, visítanak és dübörögnek, mások közülük a leányokra hajtanak, sarokba szorítják, elfogják őket – azok, ha felvisítanak, együtt beleomlanak a hótorlaszokba – vigyázzatok a dudákra – a nakabiaiak széttépik a zsákot. Egyszer Kurzemében, úgy vélem – a cselekmény mindenki kedvelt paradicsomában, Drezdában fog zajlani. Tőlünk északra a nagyszerű naplopó, te nagyszerű naplopócska, olyasmi történt, mint ami nem történt meg; mit fognak hallani füleid, amelyek másfajta dalokhoz szoktak? Kurzemében más hitű, más folyású emberek, nyelvük – mintha megsebesült volna, mint a viharban megsebesült sólyom; kékes sólyom, sok keresztes vitézi szót kellett ott hallani, oroszosan beszéltek, mintha testvérek volnának, de nem lehetett megérteni őket. Ezért jártak Lettországba keresetet szerezni – szénát kaszálni; rubelben, ezüstben fizettek. Így hát én is velük mentem – magammal vittem az unokatestvér Trečiokast, mert az nagyon kérlelte. 191 Insights / Įžvalgos tehát alkonyatkor belépünk a házba, s ott – ravatal – egyetlen halott fekszik, a fény úgy lobog, mint lakodalomban, a gyertyák Eilėraščiai iš meistarnės pislákolása nem virágzik, az asztal roskadozik, megrakva élelemmel; leültem egymagam, falatozom (hogy akkor hová tűnt az én félkegyelműm – nem emlékszem, talán az előszobában maradt ugrándozni, egészen megdermedve a félelemtől). Jaj, nem mondtam – hát a letteknél szokás örvendezni, hogy az ember az égbe elvágtat; azt mondják – látod, előbb hagyta el ezt a könnyek völgyét – testünk csak elnyűtt ruha, az édességpapírok, amelyek ravaszul körülcsavarják a ködök között idetévedt, repülő lelket. Alig erősödtem meg – mondom, udvariasan várom a házigazdákat – virrasztok. Csak egy fekete macska suhant át az ajtón, a halott pedig a koporsójában mászkált – és miközben ül, azt mondja nekem – te ettél, én meg nem ettem – menjünk át egyet beszélgetni, felkészültél-e? – ahogy most emlékszem – mondom – felkészültem, én mindig felkészültem, és másképp nem is lehet Vascsont Vas csont csont a vasba vas – csont – medence a poroszok a halált választják megparancsolják vakáljaiknak, hogy verjék a szavakat tanuljanak dadogni az idegen jövevények nyelvén guten morgen štarben geboren GVIDAS LATAKAS 192 Acta Linguistica Lithuanica LXXXII jobban szeretni a mostohát, mint a rongyos anyát a mostohához simulni mi keményebb – a vas vagy a csont? csont a vasba? vas – csont – medence Tél közepén Náluk Vilkijában a harkály – nem harkály, hanem kopácsoló ott ül a vesszőből font ketrecben időnként iszik bizonyára iszik senki sem veszi észre, hogyan tűnik el a gramulensija újra töltik egyenlő részben a férfiakkal – a férfiak ott zord, szakállas alakok még az sem világos, mi mihez tartozik a szakáll az archoz, vagy az arc csak a tüskés növényzet függeléke aranyásók aranyásók télen lehet-e még bármit találni, amikor körös-körül csak ezüst van? se szó, se beszéd – a farkas holtan fekszik a szánban valaki vitatkozni kezd, hogy az ott valami harkály milyen harkály neked – nem látod – kopácsoló, és kész kriukis lecsapja a kételkedőt – én bök – megint nincs ital bejön a kocsmába egy új szakállas Insightok / Insights 193 ó – és kopácsolót is tartotok! – csodálkozik teljesen összehúzódva ülök náluk, és a fecskék sem fecskék, hanem szkreccskék nem hó – kása tél közepén a farkasok között találni Eilėraščiai iš meistarnės magunkat egy megrettent ló a szánhoz húz egy farkasbőrt a szánban szán hajtó nélkül Juškų kunyhója itt van, ott a duda, szakálla is van, de ezüstfehér, szalmatetős kertek ott a mennyezet alatt forog – ha Isten is úgy akarja – eljutok Medál Antanas Juškának 200, 11×9 cm, bronz, öntött, 2019, szerző: Gvidas Latakas GVIDAS LATAKAS 194 Acta Linguistica Lithuanica LXXXII GVIDAS LATAKAS – KÖLTŐ A MŰHELYBŐL Tapytojas, juvelyras Gvidas Latakas – vienas savičiausių menininkų, nuo jaunumės rašantis ir eilėraščius. Išleistos trys eilėraščių knygos: „Kol išsiris varniukai”, „Naptárhoz nem kötött szentek”, „Lokenos”. Minden könyvét díjakkal tüntették ki. Gvidas Latakas verseiben állandóan változnak a perspektívák, elemi erők hömpölyögnek: a képzőművészet segíti a költészetet, a költészet pedig a képzőművészetet. Nyelve darabos, termékeny, közelít a beszélt nyelvhez. Versről versre bibliai és történelmi személyek, mondák, mítoszok és legendák szereplői vándorolnak. A múlt tanúságtételeken, archetipikus reliktumokon keresztül tapasztalható meg, amelyek mintha újjáélednének. A jelen epizodikusan, mintha véletlenül került volna a történetekbe, villan fel. A költő művei a saját szavai szerint erős gerendákból ácsolt budinkąra, palociusra emlékeztetnek. Dús és egyben jó vérkeringésű történetei csak úgy gördülnek tovább. A vitalitással, szellemességgel és belső vidámsággal teli hasonlatokból váratlanul elfeledett žemaitijai szavak bukkannak elő, amelyek az emlékezet és a létezés tanúi. Gvidas Latakas nem igazodik az irodalmi divatokhoz, de nem kerüli az „új régiségeket”. Verseinek embere hisz abban, hogy nem minden égi szent büszkélkedik a naptárainkban, hanem közöttünk élnek, esznek és isznak, végzik a maguk munkáját. Másfelől az ember bizonyos értelemben felfigyel: „Hiszek a mesterségekben, legyenek azok mindörökké tisztelve.” Vytautas Stulpinas