YOKO YAMAZAKI

Stockholmi Egyetem, Zürichi Egyetem

Kutatási területek: balti nyelvészet, történeti nyelvészet, indoeurópai összehasonlító nyelvészet.

DOI: doi.org/10.35321/all83-01

LITV. MĪRTI / LETT. MIRT „MEGHALNI” ÉS LITV. MIRŠTI / LETT. MÌRST „ELFELEJTENI” A KELETI BALTI NYELVEKBEN^¹

Lit. mìrti / lett. mirt „meghalni” és lit. miršti / lett. mìrst „elfelejteni” a keleti balti nyelvekben

ANNOTÁCIÓ

A lit. mìrti / lett. mirt „meghalni” és a lit. (-)miršti / lett. (-)mìrst „elfelejteni” igék több történeti morfológiai jegyben osztoznak: mindkettő sta-jelen-tövű, annak ellenére, hogy indoeurópai rokon nyelveikben a jelen idő töve *-ye/o; a tő-aorisztosz mediális ragozása rekonstruálható a PIE-ben; továbbá mindkettő mediális jelentésű. A balti nyelvek múlt idejében azonban ellentétben állnak egymással, mivel eltérő praeteritumtöveket vesznek fel, azaz lit. mirė / lett. miru(ē), illetve lit. miršo / lett. mirsu(ā). A tanulmány a szemantikai és fonológiai tulajdonságok összevetésével vizsgálja, mi vezetett eltérő praeteritumtövek választásához, és hozzájárul a balti praeteritumi rendszer teljes őstörténetének rekonstrukciójához. A tanulmány amellett érvel, hogy a lit. mirė / lett. miru(ē) valószínűleg a régebbi imperfektumból származik, míg a lit. miršo / lett. mirsu(ā) aorisztoszi jellege a régebbi aorisztosztő örökléséhez vezetett, és ez a történeti különbség tükröződhet eltérő praeteritumtöveikben.

¹ Ez a tanulmány a The prehistory of the Baltic preterit system – diachronic changes and morphosemantics („A balti praeteritumi rendszer őstörténete – diakrón változások és morfoszemantika”) című, a Svéd Kutatási Tanács (Vetenskapsrådet) által finanszírozott projekt (nyilvántartási szám: 2018-00473) néhány eredményét mutatja be. Hálás vagyok a tanács nagylelkű anyagi támogatásáért, valamint Dr. Paul Widmernek, Dr. Karin Stübernek és a Zürichi Egyetemről Dr. Mathias Jennynek e tanulmány korábbi változatához fűzött értékes megjegyzéseikért. Szívélyes köszönetemet fejezem ki továbbá Dr. Lamont Antieau-nak a kézirat lektorálásáért, valamint MA Greta Klimaitėnek a litván nyelvű annotáció (anotacija) lektorálásáért.

Straipsniai / Articles

11

YOKO YAMAZAKI

KULCSSZAVAK: balti igék, aspektus, mirti, miršti, ā-praeteritum, ē-praeteritum, történeti morfológia, aorisztosz, imperfektum.

ANNOTÁCIÓ

Két ige – a lit. mirti / lett. mirt „meghalni”, valamint a lit. (–)miršti / lett. (–)mirst „elfelejteni” – több közös történeti morfológiai sajátossággal rendelkezik: mindkettő jelenidejű sta-tővel bír, annak ellenére, hogy rokon indoeurópai jelenidejű *-ye/o-tövű alakjaik vannak; az indoeurópai alapnyelvből rekonstruálható, hogy ezen igék tő-aorisztoszai mediálisként ragozódtak; mindkét ige mediális szemantikájú. A balti nyelvek összehasonlítása azonban azt mutatja, hogy praeteritumtöveik eltérnek: lit. mirė / lett. miru (ē), illetve lit. miršo / lett. mirsu (ā). A tanulmány a szemantikai és fonológiai sajátosságok összehasonlításával azt vizsgálja, miért alakítottak ki ezek az igék eltérő praeteritumtöveket, és hozzájárul a protobalti praeteritumi rendszer egészének rekonstrukciójához. A tanulmány szerint a lit. mirė / lett. miru (ē) valószínűleg a régi imperfektumtőből származik, míg a lit. miršo / lett. mirsu (ā) aorisztoszi szemantikai sajátosságai miatt a régi aorisztostőből származhat. Ez a történeti különbség eltérő praeteritumtöveikben tükröződik.

KULCSSZAVAK: balti igék, aspektus, mirti, miršti, ā-praeteritumi tő, ē-praeteritumi tő, a balti nyelvek morfológiatörténete, aorisztosz, imperfektum.

§1. A két ige – a lit. mirti / lett. mirt „meghalni”, valamint a lit. (–)miršti / lett. (–)mirst „elfelejteni” – praeteritumi alakjaikban mutatkozó morfológiai kontrasztja e tanulmány központi témája. A tőszerkezetükön kívül (CR̥– a lit. mirti / lett. mirt esetében, illetve CŖC– a lit. (–)miršti / lett. (–)mirst esetében) a két ige számos történeti és morfológiai jegyben osztozik. Többek között mindkettő sta-jelen időt képez a keleti balti nyelvekben, mindkettőnek vannak olyan indoeurópai nyelvekbeli rokonai, amelyek jelenidejű töve *-ye/o-, és amelyek tő-aorisztosza mediális ragozású, továbbá mindkettő mediális szemantikájú:

1) Lit. inf. mirti, jelen miršta, pret. mirė; lett. inf. mirt, jelen mirstu, pret. miru(ē) „meghalni”: OCS jelen 3. sz. umr̥t̑ (Zo), inf. mrr̥ti, tő-aorisztosz 2/3. sz. mr̥(e)t(b); szlovén jelen 1. sz. m̥rj̥em̥; szanszkrit jelen 2. sz. mediális mriyáse, perfektum 3. sz. mamā́ra, tő-aorisztosz mediális 3. sz. ámr̥ta (LIV² 439); YAv. mar- „meghalni”, jelen 3. sz. mediális framīriiiete, 2. sz. inj. mediális auua.mīriiayha, óperzsa mar- „meghalni”, imperf. 3. sz. mediális am(a)riyatā, manicheus középperzsa myr-, zoroasztriánus középperzsa myr- / mīr- „meghalni”, pártus myr- „meghalni”, sogd myr- (keresztény és buddhista szövegekben egyaránt) „meghalni” (Cheung 2007: 264–265); lat. morior; ófelnémet. (*tő-aorisztosz akt. >) tő-aorisztosz mediális merta „eltűnt, elveszett”; a PIE *mer- „meghalni” tőből (LIV² 439);

2) Lit. (–)miršti, (–)miršta, (–)miršo; lett. (–)mirst, (–)mirstu, (–)mirsu(ā) „elfelejteni”: szanszkrit jelen 3. sz. mediális mṛṣyate, perfektum mamārṣa, tő-aorisztosz mediális 3. sz. amṛṣṭa, a-aorisztosz mediális 3. sz. ā́mṛṣanta „elfelejteni” (LIV² 440–441);

12

Acta Linguistica Lithuanica LXXXIII

Lith. mir̃ti / Latv. mir̃t ‘to die’ and Lith. mir̃šti / Latv. mir̃st ‘to forget’ in East Baltic

Manicheus középperzsa frʾmwš-, zoroasztriánus középperzsa plʾmwš- / frāmoš- „elfelejteni”, jelen 3. sz. plʾmwšyt / frāmošēd /, pártus frʾmwš- „elfelejteni”, jelen 3. sz. frʾmwšyd; sogd frʾwšcy, βrʾwcy, MSogd. frʾwycyh „feledékenység” (Cheung 2007: 268–269); TochB (III) märsetär „elfelejteni”; a PIE *mers- tőből (LIV² 440–441).

Következésképpen mindkét esetben megbízhatóan rekonstruálható a protindoeurópaira a mediális hangban egy *-ye/o- jelenidejű tő (3. sz. *mr̥-yor „meghal”, 3. sz. *mṛs-yor „elfelejt”) és a tő-aorisztosz (3. sz. *mr̥-to „meghalt”, 3. sz. *mṛs-to „elfelejtett”; valószínűleg zérófokú tővel és dentális végződésekkel). Ezenkívül e két ige közös mintázata az úgynevezett „statív-intranzitív rendszerhez” kapcsolódik (Jasanoff 2003: 155, 160), amelyet az indoeurópai nyelvekben a nem passzív használatú passzív aorisztosz (vagy ablautoló mediális tő-aorisztosz), a statív perfektum, valamint az intranzitív (inchoatív) ye/o-jelen (továbbá a balto-szláv ī-jelenek és az ē-statívumok) adatolása jellemez. Az e rendszerhez kapcsolódó igetövek állítólag valamely állapotba való belépést jelölnek. Úgy tűnik, hogy az archaikus, ablautoló mediális tő-aorisztoszt e két ige nem örökölte a keleti balti nyelvekben. E hasonlóságok alapján várható, hogy történeti fejlődésük a PIE-től a baltiig hasonló volt, és a balti nyelvekben továbbra is ugyanazokat a morfológiai mintákat mutatják. A lit. mir̃ti / lett. mir̃t azonban ē-praeteritumot, míg a lit. mir̃šti / lett. mir̃st ā-praeteritumot vesz fel. Természetesen a mir̃šta „meghal(meghal)” alakban jelen lévő métatonie rude és a mir̃šta „elfelejt” alakból való hiánya nem tűnik jelentéktelen különbségnek. Ezt az alábbi §7 tárgyalja. Ha az ia-jelenidejű tő az ē-praeteritumi tő forrása, ahogyan Barton (1980) és Villanueva Svensson (2005, 2006) állítja, akkor okának kellett lennie annak, hogy a PB *mir̃šya nem vezetett be *-(i)yā elemet praeteritumi tövébe. Ez felveti a kérdést (legalábbis a jelen szerző számára), mi tette lehetővé számukra eltérő praeteritumi tőképzések létrehozását.

§2. Mielőtt továbbvinnénk fejtegetésünket, szükség van a balti praeteritumi rendszer őstörténetének, valamint a balti ā- és ē-praeteritum történeti hátterére vonatkozó korábbi kutatásoknak bizonyos tárgyalására. Bár különböző hipotéziseket terjesztettek elő e képzések eltérésének magyarázatára, terjedelmi korlátok miatt nem mindegyik mutatható be itt. Kezdjük azzal, hogy közismerten a balti nyelvekben két praeteritumi tő van: az ā-praeteritum és az ē-praeteritum. E nyelvekben bármely adott ige e két tő egyikét veszi fel múlt időben, ami azt jelenti, hogy a két tő komplementáris disztribúcióban áll. E szabálynak mindössze egy kivétele van – a bū́ti „lenni” ige praeterituma ólitvánban. Míg a lit. bū́ti / lett. būt „lenni” praeteritumi alakjai a standard litvánban, illetve lettben buvo és biju, az OLit. 3. sz. pret. biti és az OPRu. be (a bēi, bei mellett) szintén adatoltak a jelentését kifejező ige praeteritumi alakjaiként

Straipsniai / Articles

13

YOKO YAMAZAKI

„lenni”. Ezeknek az alakoknak láthatólag nem volt olyan tőképző képzőjük, mint a *-ā vagy *-ē-. Az O Pru. be az OCS bě alakjával állítható párhuzamba, amely a byti „lenni” imperfektuma, de aorisztoszként ragozódik (vö. Stang 1942: 85). Az OPru. be összevethető továbbá a sedějo to sedėti, sėdi „ülő helyzetben lenni” típusú statív igék aorisztoszához hasonló alakkal, amelyet Stang (1966: 381) mutat be; történeti háttere azonban nem tűnik egyértelműnek.² Az OLit. biti valószínűleg a *bhuh₂-ye/o- „válni” imperfektumán alapul (→ PBS *bh(w)ī- > PB *bī), a 3. sz. -ti atematikus primer végződésével kombinálva (Stang 1966: 380).³ ⁴ A lett biju ugyanezt az imperfektumalapú tövet tartalmazza, de a balti *-ā-praeteritumi tövű képzővel és a hiatuskerülő -j- elemmel bővült, vö. 1. sz. *bi-jā-ō. Megfigyelhető tehát, hogy a többi igénél később a lit. būti praeterituma átvette az új balti praeteritumképzési szabályt, amely a *-ā és *-ē képzőket használta, így a korábbi imperfektumtő közvetlenül a primer végződést megelőzte. Ebből következtethetünk arra, hogyan kaphatták meg a balti igék praeteritumi töveiket. A balti praeteritumi tövek minden valószínűség szerint eredetileg egy imperfektumi vagy aorisztoszalapú tőből alakultak, amelyet a (tematikus vagy atematikus) primer végződés követett. A *-ā és *-ē praeteritumi képzőket később további tényezők miatt vezették be minden igébe; legalább egy ilyen tényező azonnal felmerül. Egyes igék augmentum nélküli imperfektumi alakjai ugyanazt az alakot vették volna fel, mint jelenidejű alakjaik, ha az imperfektumalapú praeteritumi alakok a protobalti nyelvben elkezdték volna felvenni a primer végződéseket, amint ez az OLit. biti esetében látható, vö. PBS jelen *Har[H]-ye-t(i), imperf. *Har[H]-ye-t (→ jelen / imperf. *ar-ya-t(i) > lit. āria, ārė a ārti „szántani” igéhez).⁵ Szükségessé kellett válnia a megkülönböztetésüknek

² Klingenschmitt (1982: 3–5) azt javasolja, hogy az OCS bě és az OPru. be a hangzóval ellátott imperfektum *(h1)e-h1es- folytatásai, más alakokból – például az inf. byti, būton stb. alakokból – átvett másodlagos b-vel.

³ A modern litván būvo teljesen új képzés, amely a būti infinitivusán / a buv- igéből képzett befejezett melléknévi igenéven, valamint a balti *-(v)ā- praeteritumi képzőn alapul.

⁴ Az alak eltérő történeti értelmezését adja Ostrowski (2008: 463–464), aki szerint a biti végső -ti szótagja nem személyrag, hanem történetileg enklitikus névmás, például dūsiu-t (duosiu tau) „adok neked” (BB Pat, 3,28). Ez azonban felveti a kérdést, hogy a biti jól formált-e, mivel a feltételezett biti alaknak sem tőképző magánhangzója, sem személyragja nem lenne. Amint Ostrowski (2008) helyesen megjegyzi, az atematikus primer végződés egyébként soha nem adatolt a balti praeteritumi alakokban. Mivel azonban a tematikus primer végződéseket használják a praeteritumi alakokban (például 1. sz. -au < *-ā-u, 2. sz. -ai < *-ā-i az ā-praeteritumban; 1. sz. -iau < *-ē-u, 2. sz. -ei < *-ē-i az ē-praeteritumban, lásd még Barton 1980: 269), nem ésszerűtlen feltételezni, hogy az atematikus primer végződéseket szintén használhatták a praeteritumi alakokban. Ezért e fejezet tárgyalásában Stang klasszikus nézetét tartjuk fenn.

⁵ Az i-apokópé szintén szerepet játszhatott a folyamatban.

14

Acta Linguistica Lithuanica LXXXIII

Lith. mir̃ti / Latv. mir̃t ‘to die’ and Lith. mir̃šti / Latv. mir̃st ‘to forget’ in East Baltic

a jelen- és a praeteritumi alakokat a tőképzések különítették el, ami valószínűleg szükségessé tette a külön praeteritumi képzők bevezetését.

§ 3. Széles körben elfogadott nézetnek tűnik, hogy a balti ā-praeteritumi képző többé-kevésbé ugyanabból a forrásból származik, mint a szláv ā-aorisztosz, vagyis az -a végű, második tövű aorisztosz, például az 1. sz. bъraxъ, 2/3. sz. bъra „venni” (Stang 1942: 189; Jasanoff 1983: 62), amely zérófokú tőhöz képződött.⁶ E nézet problémáját a balti ē-praeteritum eredete jelenti, amelynek még legközelebbi ágában, a szlávban sem látszik közvetlen párhuzama. Stang (1942: 83) értékelését valószínűleg fenn kell tartani abban a tekintetben, hogy a szláv ē-imperfektum nem esik egybe a balti ē-praeteritummal, mivel a szláv ē-imperfektum nem fordul elő különösebben tranzitív igékkel (előfordulása ehelyett fonológiailag meghatározott), míg a balti ē-praeteritum egyértelműen gyakori tranzitív igékkel. A szláv ē-imperfektum és a balti ē-praeteritum tövének eltérő vokalizmusát sem szabad figyelmen kívül hagyni (Stang 1942: 84). A korábbi tanulmányok ezért az ē-praeteritum történeti eredetét megoldandó problémaként hagyták ránk. Igaz, hogy a balti ē-praeteritum gyakran ott fordul elő (például nešē „vitt”), ahol a szlávban s-aorisztosz található (1. sz. nešъ „vitt”), ezért e két kategóriának kellett valami közös vonással rendelkeznie. Schmalstieg (1961) ezért felvetette annak lehetőségét, hogy az ē-praeteritum az indoeurópai imperfektumból fejlődött ki (2. sz. *h₁nēkē-s, 3. sz. *h₁nēkē-t „vinni”), amely a szláv s-aorisztosz paradigmájában a 2. és 3. személy egyes számában fordul elő (2/3. sz. nešę).

Másfelől egy teljesen eltérő megközelítés szerint az ē-praeteritum képzője hangváltozás útján fejlődött (*iyā > ē (Kurschat 1876; Schleicher 1856: 224f.; Larsson 2010: 71ff.)). Ezt alátámaszthatja az a tény, hogy az ē-praeteritum szabályos a -yti infinitivusú, *-ā jelenidejű (← PB *-iya- < PIE *eye/o-) kauzatív-iteratív igék esetében, például mṓkyti, standard mṓko / nyj. mṓkia, mṓkē „tanítani”; itt minden valószínűség szerint feltételezhető, hogy a *-ē praeteritumi tő az *-iyā- imperfektumalapú tőből fejlődött ki (vö. Pedersen 1926: 11). Újabban Barton (1980) és Villanueva Svensson (2005) dolgozta ki e hipotézist. Barton (1980) szerint a *-(i)y elemet analógiásan vezették be a

⁶ Stang (uo.) két ā-praeteritumi típust különített el: 1) a közvetlenül fent említett balto-szláv ā-aorisztosz leszármazottait, valamint 2) a balto-szláv tematikus aorisztosz leszármazottait. Amint Stang (uo. 383) megjegyzi, a tematikus aorisztoszt valószínűleg felváltotta az ā-aorisztosz. Ezért elmondható, hogy az ā-praeteritum ā-képzője a balto-szláv ā-aorisztosz morfológiai folytatása.

⁷ Kortlandt (2005: 168) és Jasanoff (2017: 229, fn. 107) álláspontjával szemben, ahol az ē-praeteritum a *-ē- végű statív igékkel társul (például tekēti „folyni”, gūžēti „feküdni (valami meleg alatt)”), amely Jasanoff (1978: 123–125) szerint az eredeti *-eh₁ instrumentális végződésből származik.

Straipsniai / Articles

15

YOKO YAMAZAKI

a praeteritumi tőbe analógiásan a *–ya– jelenidejű tőből (< PIE *–ye/o–), különösen bizonyos igék, köztük a miršta (← *miria(t)) esetében. A feltételezett analógiás folyamat a következőképpen fogalmazható meg:

Az –ē– képző a paradigmák kiegyenlítődésével fejlődhetett ki a *–(i)yā– alakból, amelyet az egyes szám első és második személyű végződések váltottak ki (1. sz. *–yāu > –iau, 2. sz. *–yaī > –ei); ennek eredményeként ugyanazok az alakok jöttek volna létre, mint az ē–praeteritumban (1. sz. *–ēu > –iau, 2. sz. *–ēi > –ei (Barton 1980: 269)). Villanueva Svensson (2005) radikálisabb álláspontot képvisel: szerinte eredetileg a protobalti nyelvben csak az ā–praeteritum létezett, az ē–praeteritumok pedig alapvetően a *–iyā–tőből fejlődtek ki, amelyben a fent említett analógia vezette be a *(–i)y elemet az ia-jelenek eredeti ā–praeteritumi tövébe.⁸ Ez kétségtelenül megmagyarázhatja, miért szabályos az ē–praeteritum az ia-jelenek esetében, amint azt például Endzelīns (1923: 590) és Stang (1942: 191; 1966: 377) nyelvtanai leírják. A mir̃ti és mir̃šti esetére alkalmazva azonban e hipotézis azt jósolná, hogy mindkét ige ē–praeteritumot vesz fel, és nem magyarázná meg, miért marad a mir̃šti praeterituma ā–praeteritum. Igaz, hogy pontosan így működik az analógia, vagyis a hangváltozási törvénnyel ellentétben nem érinti szabályosan a nyelvi alakokat. Ebben a konkrét esetben azonban talán ésszerűbb magyarázat található arra, miért vesz fel e két ige eltérő praeteritumi töveket a baltiban.

§4. A két ige között legalább két különbség figyelhető meg. Az egyik a valencia különbsége. Bár mindkettő mediális igei szemantikájú, amelyben az alanyoknak csekély kontrolljuk van az ezen igék által jelölt események felett, a lit. mir̃šti / lett. mirst tranzitív ige, mivel (mélystruktúrájában) tárgyat vesz fel, míg a lit. mir̃ti / lett. mirt nem feltételez tárgyat. Ez a jegy azonban természetes módon ahhoz vezetett volna, hogy a lit. mir̃šti / lett. mirst ē–praeteritumot, nem pedig ā–praeteritumot vegyen fel, ezért nem járult hozzá a végső eredményhez. A második különbség lexikai aspektusukban figyelhető meg. Míg a lit. mir̃ti / lett. mirt kettős aspektusjellegű, vagyis kontextustól függően imperfektívként vagy perfektívként értelmezhető (vö. Ambrazas 1997: 235), ez nem

^⁸ A jelen szerző véleménye szerint lehetséges, hogy az ē–praeteritumnak több különböző történeti forrása van, vö. Schmalstieg (1961).

16

Acta Linguistica Lithuanica LXXXIII

A lit. mirtì / lett. mirt „meghalni” és a lit. miršti / lett. mirst „elfelejteni” a keleti balti nyelvekben

Úgy tűnik, ez a helyzet a litván miršti / lett mirst esetében. Általában véve a litvánban minden előtag nélküli ige grammatikailag imperfektív (vö. Dambriūnas et al. 1990: 385; Ambrazas 1997: 234–235), és a litván mirtì / lett mirt sem kivétel e szabály alól, amint azt a (3a, b) mutatja. A (3d) lett példája szemlélteti talán a legjobban az előtag nélküli és az előtaggal ellátott igék szokásos kontrasztját. Amint azonban a (3c) mutatja, a litván mirtì / lett mirt imperfektív alakjai preteritumban egy meghatározott kontextusban perfektív jelentést is kifejezhetnek:

3) a. Jis miršta. „meghal / haldoklik” (litván, Ambrazas 1997: 235) „ő” „meghal” imperf. 3. sz. jelen;

b. Žmonės mirė kasdien. „Az emberek minden nap meghaltak.” (litván, uo.) „emberek” többes szám alanyeset „meghal” imperf. 3. sz. praet. „minden nap”;

c. Mergaitė mirė vakar. „a lány tegnap meghalt” (litván, uo.) „lány” egyes szám alanyeset „meghal (perf.)” imperf. 3. sz. praet. „tegnap”;

d. Dažų dienų mira un nenuomira. „sok” „nap” többes szám birtokos eset „meghal” imperf. 3. sz. praet „és / de” „meghal” perf. 3. sz. praet. „(sok napon át) haldoklott, de nem halt meg.” (lett, Endzelīns 1948: 241).

Ezt jelenti a lit. mirtì / lett. mirt „meghalni” ige „kettős aspektusú” jegye (Ambrazas 1997: 235). A lit. miršti / lett. mirst esetében azonban a prefixum nélküli (imperfektív) és prefixumos (perfektív) alakok kontrasztja eltérőnek látszik.

4)^⁹ a. Miršau dvejus metus, ką jis sakė. „elfelejt” imperf. 1. sz. „két (koll.)” „év” többes szám tárgyeset vonatkozó névmás tárgyeset, „ő” egyes szám alanyeset „mond” 3. sz. praet. „Két évig próbáltam elfelejteni, amit mondott.”

b. Užmiršau per dvejus metus, ką jis sakė. „elfelejt” 1. sz. praet. perf. „alatt” „két (koll.)” többes szám tárgyeset „év” többes szám tárgyeset vonatkozó névmás tárgyeset „ő” egyes szám alanyeset „mond” 3. sz. praet. „Két éven belül teljesen elfelejtettem, amit mondott.”

c. Rūsiškai tai jau nemiršiau. (litván, LKŽe)

^⁹ Hálával tartozom litván adatközlőmnek, MA Greta Klimaitėnek, az (4) alatti adatok és a fordítások nyelvi ellenőrzéséért, valamint az adatokkal kapcsolatos nyelvészeti tanácsaiért. Mondanom sem kell, hogy minden fennmaradó hiba az én számlámra írandó.

Straipsniai / Articles

17

YOKO YAMAZAKI

„orosz” „úgy” „már” NEG- „elfelejt” imperf. 1. sz. jövő¹⁰ „Biztosan nem fogom elfelejteni az oroszt.”

d. Miršaũ miršaũ ir užmiršaũ visaĩ, ką jis sakė. (litván, LKŽĖ) „elfelejt” 1. sz. praet. imperf. „és” „elfelejt” perf. 1. sz. praet. „teljesen” vonatkozó névmás tárgyeset „ő” egyes szám alanyeset „mond” 3. sz. praet. „Folyton elfelejtettem, és teljesen elfelejtettem mindazt, amit mondott.”

e. Kárvė veršį jau pradeda apmiršti. (litván, LKŽĖ) „tehén” egyes szám alanyeset „borjú” egyes szám tárgyeset „már” „kezd” 3. sz. jelen „részlegesen elfelejt” perf. infinitivus „A tehén kezdi elfelejteni a borját.”

f. Kárvė veršį jau pradeda užmiršinėti. „tehén” egyes szám alanyeset „borjú” egyes szám tárgyeset „már” „kezd” 3. sz. jelen „lassanként elfelejt” perf. (iteratív) infinitivus „A tehén kezdi lassanként elfelejteni a borját.”

A lit. miršti rendszerint perfektív (prefixumos) alakokat vesz fel,¹¹ praeteritumi imperfektív (prefixum nélküli) alakjai pedig összekapcsolhatók egy olyan sajátos helyzettel, mint az „aktív elfelejtés”, amelyben az „elfelejtés” eseménye időt vehet igénybe, és az alany tudatában lehet a folyamatnak, például amikor traumatikus vagy kellemetlen emléket próbál elfelejteni, mint a (4a) példában. Ez arra utal, hogy a miršti grammatikai imperfektív alakokat is felvehetett; ezeket azonban ritkán használják. Jövő időben az imperfektív alakok ehelyett láthatólag perfektív jelentést kínálnak, mint a (4c) példában. Magától értetődik, hogy a perfektív alakok perfektív aspektust jelölnek, mint a (4d) példában, ahogy várható is (vö. Dambriūnas 1958).¹² E tények határozottan a miršti ige perfektív lexikai aspektusára utalnak. Ezt a következő is alátámaszthatja: a perfektív infinitivusok használhatók a to begin (pradėti, imti) „elkezdeni” és a to end (baigti) „befejezni” igékkel, amint a (4e) példában, de az ilyen szerkezetek jobban hangzanak az olyan iteratív (lexikailag imperfektivizált) igék perfektív infinitivusával, mint az užmiršinėti, a 4f példában (vö. Dambriūnas 1958: 260).

Az a tény, hogy a lit. miršti / lett. mirst imperfektív alakjait ritkán használják, történeti szempontból arra utalhat, hogy a régi aorisztoszokat a baltiban (és a szláv nyelvekben) prefixumok hozzáadásával erősítették meg, ha elfogadjuk Ostrowski (2019: 57) jelenlegi vitánkban

¹⁰ A tagadójelző ne bizonyosan prefixum, de nem befolyásolja az igei aspektust (Dambriūnas 1958: 255).

¹¹ A lett mirst szintén rendszerint prefixummal, az aiz- vagy pie- prefixummal használatos, lásd ME II: 634.

¹² A perfektív alakok rezultatív állapotot is jelölhetnek, ha az időtartam kifejezésére időhatározói szerkezetet vesznek fel, mint a (2d) példában.

18

Acta Linguistica Lithuanica LXXXIII

Lit. mīrti / lett. mirt „meghalni” és lit. miršti / lett. mirst „elfelejteni” a keleti balti nyelvekben

megbeszélésében. Ostrowski szerint az olyan igék, mint ezek, amelyeknek nincsenek imperfektív (= prefixum nélküli) alakjaik, és amelyekből csak perfektív alakokat használnak (például *žinti, pažinti „megismerni”), valószínűleg praeteritumi alakjaikon alapulnak, amelyek a régebbi aorisztoszokból származnak. Aorisztoszi vagy perfektív aspektusjegyüket a balto-szlávban prefixum hozzáadásával erősítették meg (vagyis perfektív alakokat képeztek). Fonológiai szempontból nem tisztázható, hogy a lit. mirš- / lett. mirs az eredeti jelenidejű vagy aorisztoszi tőből származik-e, mivel a tővokalizmus mindkét igeidőben zérófokú volt (*m̥rs- > *mirš-) mediális hangban. Mindazonáltal ez az elméleti javaslat a régi aorisztosz mellett szólna a praeteritum *miršā eredeteként.

§5. A fenti feltevéshez kapcsolódóan megfigyelés tehető a litván mīrti / lett mirt „meghalni”, valamint a litván miršti / lett mirst „elfelejteni” ind nyelvi rokonaira (vö. az 1. és 2. példát az §1-ben). Érdekes megjegyezni, hogy a √mṛ esetében mind az aorisztoszi, mind a jelen idejű injunktív alakok adatolva vannak, míg a √mṛs jelen idejű injunktív alakja nem található meg a Titus szanszkrit adatbázisában.^¹³ Ez az ellentét csak az ind nyelvekben figyelhető meg, mivel a szláv nyelvek nem örököltek ragozott alakokat a *mers tövből, azonban mind imperfektumi (3. sz. többes szám mьrěxǫ, Suprasl. 398, 24), mind aorisztoszi (3. sz. egyes szám umrětb Assemannianus 11c28, mrětb, Assemannianus 11d2) alakok adatolva vannak a *mer- tövön¹⁴. Ez legalább azt implikálja, hogy a protobalto-szláv nyelvben valószínűleg mind az imperfektumi, mind az aorisztoszi kategória használatban volt, jóllehet a szláv imperfektum innovatív képződmény. Valójában a √mṛ jelen idejű injunktív alakja sem a Rigvédában (RV), sem az Atharvavédában (AV) nem található meg, ám amikor a Számavéda Jaiminīya Brāhmaṇa (SV JB) és a Jaiminīya Upaniṣad Brāhmaṇa (SV JUB) korpuszait is bevonjuk, néhány ilyen alak előkerül (pl. 3. sz. egyes szám mriyata SV JB 1, 242, 34a; SV JUB 3, 8, 10a), míg a √mṛs esetében ilyen nincs. Noha az indikativus mód aorisztosza és imperfektuma közötti pontos különbségtétel sok vita tárgya volt,^¹⁵ világosnak tűnik, hogy

^¹³ Az itt idézett valamennyi rigvédikus és atharvavédikus adat Hoffmann (1967) alapján származik. A Számavéda brāhmaṇa-szövegeiből származó adatokat a Titusnál elérhető adatbázis szolgáltatta (Elérhető: http://titus.fkidg1.uni-frankfurt.de/database/titusinx/wordwhl.htm#dStart [Hozzáférés: 2020. március 1.]). Mivel az aorisztosz és az imperfektum aspektuális különbsége az indikativus módban elmosódott, az injunktív módban viszont jobban megőrződött, az összehasonlításhoz hozzáadtam az injunktív alakokat is. Az adatbázis ilyen gyors áttekintése nem elegendő bizonyos alakok adatolásának teljes körű megismeréséhez, a jelenlegi tárgyalás céljára azonban elegendő az adatoltság általános tendenciájának megállapításához.

^¹⁴ Vö. Aitzetmüller 1977: 252, 664.

^¹⁵ Az aorisztoszi indikativus általában a közelmúltra, míg az imperfektum a távoli vagy történeti múltra vonatkozik (Delbrück 1876; Tichy 1997); ezért az imperfektumot a későbbi védikus szövegek elbeszéléseiben jellemzően használják (Hoffmann 1967). Más nézetek is léteznek azonban. Egyesek (pl. Gonda 1962; Kiparsky 1998) úgy vélik, hogy funkcióik inkább aspektuálisak, mintsem a

Straipsniai / Articles

19

YOKO YAMAZAKI

az aspektuális különbségek az injunktív módban, valamint más nem-indikativusi módokban is tartósabbak voltak (Hoffmann 1967: 105–106). Ezért e verbális tövek jelen idejű és aorisztoszi injunktív alakjainak eloszlása arra utalhat, hogy nemcsak a balti, hanem az ind nyelvekben is a *mer gyök kettős aspektusú értelmezést fejlesztett ki, míg a *mers aorisztoszi maradt. Továbbá az is kikövetkeztethető, hogy ez már a PIE-ben kiválthatta ezt a fejlődést. Ez nem mondana ellent a PB *merś- későbbi lexikai perfektív aspektusának.

§6. Még fontosabb, hogy az a feltevés, miszerint a litván miřšo / lett miřsu tematikus aorisztoszból fejlődött ki (mint Klingenschmitt 1982: 4 szerint), jobban illeszkedne ahhoz a communis opinióhoz (vö. Stang 1942: 63–64, 190; Kortlandt 2005; Villanueva Svensson 2011 és mások), amely szerint a középnemű gyökaorisztosz a balto-szlávban szabályosan tematikus aorisztosszá, a baltiban pedig ā-preteritummá fejlődött. Ennek megfelelően a litván miřšo / lett miřsu valószínűleg a középnemű gyökaorisztosz szabályos balti eredménye lenne, míg a litván miřé / lett miru(ē) talán nem. Most az a kérdés, honnan származik a litván miřé / lett miru(ē); vagyis hogy a középnemű gyökaorisztosztól eltérő forrásból ered-e. Azt javasolnám, hogy a litván mire / lett miru(ē) az ye/o-jelen imperfektumából származott, nem pedig a középnemű gyökaorisztoszból.

A középnemű gyökaorisztosz szemantikailag alkalmasabbnak tűnhet a PB *mirē- előzményére, mivel ez alapvetően nem tartós, hanem aorisztoszi gyök, és a gyökaorisztoszi alakok ténylegesen adatolva vannak a szlávban. Az olvasókban felmerülhet, miért az imperfektumot választották a PB *miria- preteritumának alapjául, miközben az aorisztoszt helyesen a *mirśia- számára választották. Ezzel kapcsolatban szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy a nyelvtani aspektuskategóriák, az aorisztosz és az imperfektum, elvesztek a protobaltiban. Helyettük két, egyszerű preteritumi szemantikai értékkel rendelkező tőképződményt vezettek be, amelyeket ezután teljesen más módon szerveztek meg. Ezért a szemantikai megfelelés valószínűleg nem számított fontosnak, hanem inkább a tőalap hozzáférhetősége lehetett fontos a preteritum ősi alakjának kiválasztásakor. Amint fentebb láttuk, a *mer többé-kevésbé egyenlő mértékben kínálta mind az aorisztoszi, mind az imperfektumi tövet, míg a *mers az aorisztoszi tövet feltűnően gyakrabban kínálta, mint az imperfektumit, és ennek kellett különbséget tennie balti preteritumi töveik között.

a múlt idő időbeli távolságára vonatkozók; mások (pl. Vekerdí 1955) szerint nincs különbség az időbeli távolság tekintetében, funkcióik azonban tisztán aspektuálisak (ezen elméletek részletesebb áttekintéséhez lásd Dahl 2010: 4kk.). Dahl egy viszonylag újabb tanulmányában (2010: 437) azt javasolja, hogy az aorisztosz az általános múltat és a perfektív aspektust jelöli, míg az imperfektum a távoli múltra jellemző, és aspektuálisan semleges az óvédikusban.

20

Acta Linguistica Lithuanica LXXXIII

Lith. mir̃ti / Latv. mir̃t ‘to die’ and Lith. mir̃šti / Latv. mir̃st ‘to forget’ in East Baltic

§7. Van néhány, a *mers-hez nagyjából párhuzamos eset, amikor a keletbalti nyelvek az eredeti középnemű (–intranzitív) *ya-jelenekkel, valamint az ind nyelvek jelen idejű injunktív alakjainak jelentős ritkaságával társított ā-preteritumot mutatják. Például a *sed- „ülni” a keletbalti nyelvekben šēsti, šēda, šēdo, lett sēst, sēštu, sēdu alakokban, a védikus szanszkritban pedig passzív aorisztoszi injunktív 3. sz. egyes szám sādi (RV 7,73,2) alakban adatolt. Ebben az esetben ismét megfigyelhető az ā-preteritum a keletbalti nyelvekben és a jelen idejű (középnemű) injunktív hiánya a korai védikus szanszkritban. Ezzel szemben a *men- „emlékezni” balti nyelvekben e-preteritumot mutat, és többször adatolt a jelen idejű injunktívban (1. sz. egyes szám manye (RV 10,7,3), 2. sz. egyes szám manyathaḥ (RV 1,126,7), 3. sz. egyes szám manyata (RV 4,17,4); √mn „emlékezni”), valamint az aorisztoszi injunktívban (1. sz. egyes szám maṃsi (RV 7,88,2), 2. sz. egyes szám manvata (RV 4,1,16; RV 8,29,10a), 2. sz. egyes szám maṃsthaḥ (AV 9,5,4), 3. sz. egyes szám maṃsta (AV 8,1,12; AV 11,2,8). Magától értetődik, hogy önmagában ez a minta nem általánosítható úgy, mint egy adott ige balti ā-preteritumképzésének feltétele, mivel a balti adatok nem hasonlíthatók közvetlenül össze az ind adatokkal. Valójában olyan esetek is előfordulnak, mint a litván gẽšo (inf. gẽsti, jelen: gẽsta), lett dzisu(ā) (dzist, dzīestu) „kialszik”, óegyházi szláv jelen idejű melléknévi igenév gašošt̄ ← *gas-je (Tedesco 1948: 368–369), tematikus aorisztoszi -gase „kialszik, elalszik”, ahol jelen idejű középnemű injunktív adatolt (szanszkrit 3. sz. többes szám középnemű dasyanta [RV 5,45,3; 1x] „elpusztít, kimerül”), de a védikusban nem adatolt aorisztoszi középnemű injunktív. A litván mir̃ti / lett mir̃t és a litván mir̃šti / lett mir̃st sajátos esetében azonban úgy tűnik, hogy az imperfektum elérhetősége az őstörténeti szakaszban hozzájárult preteritumi töveik eltérő megválasztásához.

§8. Amint fentebb előre jeleztük, most visszatérünk a métatonie rude jelenlétének és hiányának problémájához a mir̃šta „meghal” és a mir̃šta „elfelejt”, illetve alakokban. Mindkét esetben a sta-jelen tő nem eredeti képződmény. Eredeti tövük, amint fentebb láttuk, a zérófokú gyökkel képzett ye/o-tő volt, amelyet a sta-tő váltott fel; ez vált a produktívabb inchoatív tővé. A sta-jelen képzőről ismert, hogy métatonie rude-ot okoz a gyökszótagon, és a mir̃šta akutusa e tőképzés szabályos eredménye. Ezért a métatonie rude hiánya a mir̃šta alakban inkább magyarázatra szorul.

A mir̃šta alakban természetesen tekinthetjük úgy, hogy a métatonie rude azért maradt el, hogy elkerüljék a mir̃šta alakkal való homonimikus ütközést, de úgy is értelmezhetjük, mint annak jelét, hogy a mir̃šta alak a balti métatonie rude működésének megszűnése után jött létre. Ebben a forgatókönyvben a *mers- eredeti *ya-jelene (azaz *mirš-ya(–ti)) tovább maradt fenn, mint a *mir-ya(–ti), amelyet a korai protobaltiban a sta-jelen váltott fel. Következésképpen a *mirsā preteritum előalakja hosszabb ideig volt kitéve jelen idejű tövének, a *miršya-nak lehetséges analógiás hatásának, ha a protobalti jelen idejű 3. sz. egyes számú *miryāti: pret.

Straipsniai / Articles

21

YOKO YAMAZAKI

*mir̃yā-:: *mir̃śyati: *mir̃śā, ugyanúgy, mint Barton (1980) és Villanueva Svensson (2005). Amint azonban az adatolt alakok mutatják, a ya-jelen tője a *mir̃śyati alaknak nem gyakorolt analógiás hatást preteritumi tövére, valószínűleg azért, mert a mir̃šti nem tipikus tranzitív ige, így a ia-jelen és ē-preteritum mintája különösen domináns.

§ 9. Ha igaz, hogy a *mers pusztán nagyobb hozzáférhetősége miatt vette fel az aorisztoszon alapuló tövet, míg a *mer az imperfektumon alapuló preteritumi tövet választotta, amikor mind az aorisztoszi, mind az imperfektumi tő rendelkezésre állt, ez arra utalhat, hogy a protobaltiban általában az imperfektumi töveket részesítették előnyben a preteritumi tő alapjaként, nem pedig az aorisztosziakat. Ez a preferencia a finn nyelvekkel való nyelvi kontaktussal függhet össze, ahol az eredeti múltidejű rendszerben csak az imperfektum képződött (Laasko 2001: 190–191; 2011: 185).¹⁶ Ismeretes, hogy a protobalti elvesztette a protoindoeurópai nyelvből örökölt aspektuális különbséget, és jelentősen átszervezte preteritumi rendszerét, ami nem triviális különbségeket hozott létre a szláv igerendszerhez képest. Mindazonáltal nem tudjuk, illetve nehéz megállapítani, mi késztette a protobalti nyelvet preteritumi rendszerének átszervezésére, a nyelvtani aspektuális különbségeknek a ragozásból való kiiktatására. Mivel a finn és balti nyelvek közötti nyelvi kontaktus kutatása előrehaladt (pl. Dahl, Koptjevskaja-Tamm (szerk.) 2001; Junttila 2015), ma már kedvezőbb helyzetben vagyunk annak felmérésére, hogy a balti preteritumi rendszer a finn nyelvek hatására, nyelvi kontaktus révén újulhatott-e meg. A részletes vizsgálat azonban túlmutat e tanulmány keretein.

§ 10. A tanulmány amellett érvel, hogy két ige, a litván mir̃ti / lett mirt és a litván mir̃šti / lett mir̃st, azért vesz fel eltérő preteritumi töveket, mert alapalakjaik eltérő eredetűek voltak, nevezetesen imperfektumon, illetve aorisztoszon alapuló tövek. Korábbi tanulmányokban azt javasolták, hogy a litván ē-preteritum töve a mir̃ti / lett mirt esetében a régebbi ya-jelen tövéből kiinduló analógia eredménye a preteritumi tő ősi alakján (*-ā- → *-iyā- → *-ē-). Ez a megoldás problémát vet fel, mivel nem lenne összeegyeztethető a litván mir̃šti / lett mir̃st ā-preteritum tövével, amelytől szintén várható, hogy ia-jelen töve volt, mivel etimológiai háttere meglepően hasonló a litván mir̃ti / lett mirt esetéhez. A javasolt megoldás szerint ezek az eltérő tövek rendre imperfektumi és aorisztoszi tövekből fejlődtek ki, és ehhez nincs szükség analógiás folyamatokra. E különböző múltidejű értékű tövek feltevését az ind adatok is alátámaszthatják, amelyek a *mer- esetében mind jelen idejű, mind aorisztoszi injunktív alakokat őriznek, míg a *mers- esetében csak aorisztoszi injunktív alakokat.

¹⁶ A két analitikus múlt idő, a perfektum és a plusquamperfektum, itt nem szerepel a tárgyalásban.

22

Acta Linguistica Lithuanica LXXXIII

A keletbalti nyelvekben a litván mīrti / lett mirt „meghalni”, valamint a litván miršti / lett miršt „elfelejteni”

A szláv nyelvek finom alátámasztást kínálnak azáltal, hogy csak a *mer- reflexumait őrzik (az óegyházi szlávban mind az imperfektum, mind az aorisztosz adatolt).

Mivel az ē-preteritum a balti nyelvek ia-jelenjei szempontjából szabályos, Barton által javasolt és Villanueva Svensson által támogatott analógia hatása nem tagadható. Ha e konkrét litván mīrti / lett mirt esetében eltérő forrást javaslunk, az nem veti el az ilyen analógiás folyamat általános jelenlétét a keletbalti igerendszerben. Ehelyett, miután a régebbi ya-jelen töveket felváltották a sta-jelenek (miršta, (už)miršta, ahogyan adatolva vannak), az ia-jelen és ē-preteritum mintája a keletbalti nyelvek egyik legjelentősebb modellje maradt, és továbbra is terjedt, legalábbis a litvánban.

BIBLIOGRAPHY

Aitzetmüller Rudolf 1977: Belegstellenverzeichnis der altkirchenslavischen Verbalformen, Würzburg: U. W. Weiher.

Ambrazas Vytautas 1997: Lithuanian Grammar, Vilnius: Baltos lankos.

Barton Charles 1980: Notes on the Baltic preterite. – Indogermanische Forschungen 85, 246–278.

Cheung Johnny 2007: Etymological Dictionary of the Iranian Verb, Leiden, Boston: Brill.

Dahl Eystein 2010: Time, Tense and Aspect in Early Vedic Grammar, Leiden: Brill.

Dahl Östen, Koptjevskaja-Tamm Maria (eds.) 2001: Circum-Baltic Languages: Typology and Contact. Vols. 1–2, Amsterdam, Philadelphia: John Benjamins Publishing Company.

Dambriūnas Leonardas 1958: Verbal aspects in Lithuanian. – Lingua Posnaniensis 7, 253–262.

Dambriūnas Leonardas, Klimas Antanas, Schmalstieg William R. 1990: Introduction to Modern Lithuanian, 4th edition, Brooklyn, New York: Franciscan Fathers.

Delbrück Berthold 1876: Altindische Tempuslehre, Halle: Verlag der Buchhandlung des Waisenhauses.

Endzelīns Jānis 1923: Lettische Grammatik, Heidelberg: Carl Winter.

Gonda Jan 1962: The Aspectual Function of the Rgvedic Present and Aorist, S-Gravenhage: Mouton & Co.

Straipsniai / Articles

23

YOKO YAMAZAKI

Hoffmann Karl 1976: Der Injunktiv im Veda, Heigelberg: Carl Winter.

Jasanoff Jay 1978: The Stative and Middle in Indo-European, Innsbruck: Institut für Sprachwissenschaft der Universität Innsbruck.

Jasanoff Jay 1983: The IE. ‘ā-preterite’ and related forms. – Indogermanische Forschungen 88(1), 54–83.

Jasanoff Jay 2003: Hittite and the Indo-European Verb, New York: Oxford University Press.

Jasanoff Jay 2017: The Prehistory of the Balto–Slavic Accent, Leiden, Boston: Brill.

Junttila Santeri 2015: Contacts between the Baltic and Finnic Languages, Helsinki: Suomalais–Ugrilainen Seura.

Kiparsky Paul 1998: Aspect and event structure in Vedic. – The Yearbook of South Asian Languages and Linguistics 1998, ed. R. Singh, London, Thousand Oaks, New Delhi: SAGE Publications, 29–61.

Klingenschmitt Gert 1982: Das altarmenische Verbum, Wiesbaden: Dr. Ludwig Reichert Verlag.

Kortlandt Frederik 2005: Lithuanian tekėti and related formations. – Baltistica 40(2), 167–170.

Laakso Johanna 2001: The Finnic languages. – The Circum–Baltic Languages 1, eds. Ö. Dahl, M. Koptjevskaja–Tamm, Amsterdam, Philadelphia: John Benjamins Publishing Company, 179–212.

Laakso Johanna 2011: The Uralic languages. – The Languages and Linguistics of Europe, eds. B. Kortmann, J. van der Auwera, Berlin: De Gruyter Mouton, 179–198.

Larsson Jenny H. 2010: Studies in Baltic Word Formation, 2nd edition: Ph.D. thesis, University of Copenhagen.

LIV₂ – Lexikon der indogermanischen Verben, 2nd edition, eds. H. Rix et al., Wiesbaden: Dr. Ludwig Reichert Verlag, 2001.

ME – Latviešu valodas vārdnīca / Lettisch–deutsches Wörterbuch 1–4, eds. K. Mīlenbachs, J. Endzelīns, Rīgā: Kulturas Fonda Izdevums, 1923–32.

Ostrowski Norbert 2008: Istorinės morfologijos ir sintaksės mažmožiai. – Baltistica 43(3), 463–473.

Ostrowski Norbert 2019: Old Lithuanian ischtirra ‘found out’ and some notes on the development of Baltic preterit. – Baltistica 65(1), 47–62.

24

Acta Linguistica Lithuanica LXXXIII

Lith. mirti / Latv. mirť ‘to die’ and Lith. miršti / Latv. miršt ‘to forget’ in East Baltic

Rasmussen Jens 1986: The Indo-European origin of the Balto-Slavic –ē– and –ā– preterite. – Papers from the 6th International Conference on Historical Linguistics, Poznań 1983, ed. J. Fisiak, Amsterdam: John Benjamins Publishing Company; Poznań: Adam Mickiewicz University Press, 441–450.

Schleicher August 1856: Handbuch der litauischen Grammatik, Prague: J. G. Calve.

Stang Christian S. 1942: Das slavische und baltische Verbum, Oslo: Jacob Dybwad.

Stang Christian S. 1966: Vergleichende Grammatik der baltischen Sprachen, Oslo: Universitetsforlaget.

Tedesco Paul 1948: Slavic ne-presents from older je-presents. – Language 24, 346–387.

Tischy Eva 1997: Vom indogermanischen Tempus / Aspekt-System zum vedischen Zeitstufensystem. – Berthold Delbrück y la sintaxis indoeuropea hoy. Actas del Coloquio de la indogermanische Gesellschaft 21–24 septiembre de 1994, eds. E. Crespo, J.–L. G. Ramón, Madrid, Wiesbaden: Dr. Ludwig Reichert Verlag, 589–609.

Vekerdi József 1955: On Past Tense and Verbal Aspect in the R̥gveda. – Acta Orientalia Academiae Scientiarum Hungaricae 5, 75–100.

Villanueva Svensson Miguel 2005: The Baltic ē-preterit revisited. – Baltistica 6 priedas, 239–252.

Villanueva Svensson Miguel 2006: Traces of *o-grade middle root aorists in Baltic and Slavic. – Historische Sprachforschung 119, 295–317.

Villanueva Svensson Miguel 2009: Book review – cadere e abbattere in indoeuropeo. Sull etimologia di tedesco fallen, latino aboleo e greco ἀπόλλυμι (2007) by Sergio Neri. – Baltistica 44(2), 393–397.

Villanueva Svensson Miguel 2011: The accentuation of the infinitive type Latv. kałt, Sl. *kólti and the development of Indo-European molō-presents in Balto-Slavic. – Baltistica 7 priedas, 301–326.

Straipsniai / Articles

25

YOKO YAMAZAKI

Liet. mįrti / latv. mirt ‘mirti’ ir liet. miršti / latv. miršt ‘pamiršti’ rytų baltų kalbose

SANTRAUKA

Veiksmažodžiai – liet. mįrti / latv. mirt ‘mirti’ ir liet. (−)miršti / latv. (−)miršt ‘pamiršti’ – yra paliudyti rytų baltų kalbose, o giminiški žodžiai yra gana plačiai paliudyti kitose indoeuropiečių kalbose. Šių dviejų veiksmažodžių ir giminiškų žodžių analizė rodo, kad jie turi keletą bendrų istorines morfologijos ypatybių: abu šie veiksmažodžiai turi esamojo laiko stakamieną, nepaisant giminiškų indoeuropietiškų esamojo laiko *-ye/okamienų formų; iš indoeuropiečių prokalbės galima rekonstruoti, kad šių veiksmažodžių šakniniai aoristai linksniuojami kaip medijai; abu šie veiksmažodžiai pasižymi medijų semantika. Vis dėlto jų preteritų kamienai skiriasi: liet. mirė / latv. miru (ē) ir liet. miršo / latv. mirsu (ā). Straipsnyje pateikiamas išsamus šių veiksmažodžių morfologijos priešistorės, semantikos ir leksikos aspektų tyrimas, įskaitant lyginamuosius duomenis iš slavų ir indų kalbų. Tyrimas suponuoja, kad liet. mįrti / latv. mirt leksinis veiks las galėtų būti imperfektinis arba aoristinis, priklausomai nuo konteksto, o liet. (−)miršti / latv. (−)miršt atveju imperfektinė reikšmė yra reta; šis skirtumas galėjo egzistuoti dar priešistoriniame etape. Kita vertus, ankstesniame tyrime teigiama, kad iš aoristo kamienų kilę veiksmažodžiai dažnai neturi gramatinio imperfekto formų (t. y. neturi priešdėlių) baltų kalbose. Taip gali būti ir liet. (−)miršti / latv. (−)miršt atveju, nes šis veiksmažodis retai vartojamas be priešdėlio. Taigi prielaida, kad liet. (−)miršti / latv. (−)miršt tikriausiai yra kilęs iš aoristo kamieno, o liet. mįrti / latv. mirt galėtų būti kilęs iš senojo imperfekto kamieno, galimai susiformavusio iš esamojo laiko *-ye/okamieno, patvirtinama tiek semantiniu, tiek formaliuoju aspektu. Senasis imperfekto kamienas *miryatikriausiai gavo baltiško preterito kamieną sudarančią priesagą *-ā-, iš kurios kilo *miryāir išsirutuliojo į *mirēbaltų prokalbėje. Daroma išvada, kad skirtingos liet. mįrti / latv. mirt ‘mirti’ ir liet. (−)miršti / latv. (−)miršt ‘pamiršti’ preterito kamienų formos atspindi jų skirtingus istorinius kamienus, t. y. imperfekto ir aoristo kamienus, iš kurių jie ir kilo.

Įteikta 2020 m. liepos 27 d.

YOKO YAMAZAKI Stockholm University University of Zurich Seilergraben 53, 8001 Zürich, Switzerland [email protected]

26

Acta Linguistica Lithuanica LXXXIII