A monográfia második részében jelentős teret szentelnek a balti nyelvek lokatívuszának is. A balti nyelvek anyagát egyrészt az indoeurópai lokatívusz történetének általános kérdései megoldásához használják fel, másrészt segédanyagként egyes szláv nyelvekbeli lokatívuszfejlődési folyamatok megvilágítására. V. Toporov hangsúlyozza, hogy a balti adatok nemcsak a szláv nyelvi tényekhez való közelségük miatt különösen jelentősek, hanem archaikus jellegük folytán is. A szerző az anyag nagy részét írott emlékekből és nyelvjárási szövegekből gyűjtötte. A könyvben bemutatott balti nyelvi adatok a porosz katekizmustól, Mažvydas írásaitól és Adolfi grammatikájától a lett és litván népköltészeti gyűjteményekig, J. Endzelynas és J. Jablonskis munkáiig terjednek. A műben említett gazdag baltisztikai szakirodalmat legfeljebb egy-két, az utóbbi években megjelent litván vagy lett dialektológiai tanulmánnyal egészíthetnénk ki. E tanulmányok állításai azonban nem mondanak majd ellent a mű általános következtetéseinek.

Befejezésül csupán néhány kisebb pontatlanságra mutatunk rá, amelyek semmiképpen sem csökkenthetik a mű általános értékét.

A 295. oldalon Mažvydas mondata nem egészen helyesen szerepel fordításban: „az érkező angyalok énekelnek...”.

A 322. oldalon az ap. elöljárószóval alkotott lett nyelvi példák fordítása hibás.

Nem állítható, hogy a 319. oldalon közölt példák, amelyekben a helyet az apie elöljárószóval álló accusativus fejezi ki, idegenek lennének az irodalmi litván nyelvtől.

V. Toporov helyesen mutat rá, hogy a porosz nyelvben általában nincs lokatívusz; lábjegyzetben ezt magyarázza: „Ha nem számítjuk az Enchiridijon egyetlen névmási példáját: bhe stallēti pērdin en schisman ackewijstin Krixćianiśkan astin, 77, 15. o., amely azonban semmit sem bizonyít, mivel más nyelvekben (formai szempontból) nincs megfelelője” (vö. 283. o.). Mi hozzátesszük, hogy J. Endzelynas a schisman alakot is dativusra, *schismau < *šismū² alakra javította volna. Továbbá J. Endzelynas nemcsak a V. Toporov által említett bitai határozószót tartotta kétségesnek az o-tövű főnevek egyes számú lokatívuszaként, hanem az összetett szavak sallūbai busennis, salaubaigannan, sallūbaiwirins első tagját³ is.

Vilnius

A. Sabaliauskas

M. RUDNICKIS „GALINDOS“, „PRIEGLIAUS“ ÉS „SŪDUVOS“ ETIMOLÓGIAI MAGYARÁZATAIRÓL

Mikołaj Rudnicki, Prasłowiańszczyzna Lechia-Polska, II, Wspólnota słowiańska. Wspólnota lechicka-polska, Poznań, 1961.

Ebben a lengyel nyelvész művében nyelvi és régészeti adatok alapján széles körben tárgyalja a szláv törzsek, köztük a lengyel nép etnogenezisének, őstörténeti területének és vándorlásának kérdéseit. Tárgyalja továbbá a szláv őstörténeti dialektológia, az anyagi kultúra és a

² Vö. J. E n d z e l ī n s, Senprūšu valoda, Rīgā, 1943, p. 80—81.

³ Vö. Ugyanott, p. 58—59.

320

a vallás kérdéseit is, nagyobb figyelmet szentelve a nyugati szláv törzseknek. A szlávok szomszédaikkal (a baltiakkal, a germánokkal stb.) való kapcsolatait is tárgyalja. M. Rudnickinek számos kérdésben saját, eredeti nézetei vannak, amelyek jelentősen eltérnek az indoeuropeisztika és a szlavisztika hagyományos koncepcióitól. A kifejezetten szláv kérdések részletes tárgyalását mellőzve, itt M. Rudnicki baltisztikát érintő néhány megállapításánál időzünk el.

A balti őstörténet kérdéseit M. Rudnicki néhány alkalommal érinti: amikor a szlávok szomszédairól, a balti nyelvek régi szlavizmusairól beszél, valamint sok más helyütt is, amikor az egyes szláv törzsek területének kérdését tárgyalja.

M. Rudnicki más lengyel nyelvészekhez hasonlóan — T. Ler-Splavinski, J. Safarewicz, J. Kurylowicz, újabban pedig J. Otrębski is — a balti-szláv alapnyelv hipotézisét vallja. A szerzőnek ez a koncepciója a műben igen kategorikus megfogalmazásokban tükröződik: „od praczasów bałto-słowiańskich“ (p. 36), „jako całość jeszcze bałto-słowiańska, ale się już rozpadająca na Bałtów i Słowian“ (p. 82) és hasonlók. A balti és a szláv nyelvi egységbe vetett ilyen apriorisztikus meggyőződés arra készteti a szerzőt, hogy helyenként meglehetősen mesterségesen értelmezze a balti nyelvek adatait. Nem kívánunk vitába szállni a szerzővel a balti-szláv alapnyelv létezéséről; csupán M. Rudnicki baltiakról szóló, e baltoszláv tézisen alapuló egyes állításaira térünk ki, különösen azokra, amelyeket megítélésünk szerint a balti anyag cáfol.

Általában felróható a szerzőnek, hogy kevés balti anyagot használ fel, és szűkszavúan közöl adatokat a baltiakról. Az a benyomás alakul ki, hogy a szerző meglehetősen elavult baltisztikai adatokra támaszkodott. A mű legkevésbé meggyőző részei a galindokról, a Priegliųról és a Sūduvųról szóló etimológiai fejtegetések.

Galindok. A galindokról¹ ismert történeti adatok figyelmen kívül hagyásával a szerző hajlik arra, hogy szláv törzsnek tekintse őket, pusztán azért, mert a galindok nevének szláv etimológiai értelmezése számára meggyőzőbb a balti magyarázatnál. A történeti forrásokban említett balti Galinda helyneveket² elhallgatja, a galindas nevet pedig a balti névrendszertől elszigetelten etimologizálja. A galindas ezzel szemben csak akkor magyarázható meggyőzően, ha a balti nyelvek hasonló szemantikájú és szerkezetű képzett szavaihoz kapcsoljuk. A galindo szemantikailag meggyőző etimológiáját K. Būga adta meg³, az etnonimát a litván gãlas szóval kapcsolva össze, jelentését pedig az украинеи „гале гвенас“ kifejezéssel szinonimaként magyarázva. A Galinda területe valójában a Bebro (lengyelül Biebrza), a Luko (lengyelül Ełk), az Alna és a Geldapė folyók között a nyugati balti terület legdélibb része volt. Ennek az etnonimának ezt a szemantikáját megerősíti az a tény is, hogy a balti terület keleti peremén, Možaiszk környékén élő törzsnek ugyanez volt a neve (oroszul Голядь=, baltiul Galind). M. Rudnicki azon véleménye, miszerint a „primitív” porosz népnek nem lehetett saját földrajzi helyzetérzéke⁴, megalapozatlan, mert a földrajzi helyzet ilyen viszonylagos felfogása-

¹ Žr. K. Būga, Rinktiniai raštai, III, Vilnius, 1961, p. 124 ir tt.

² Ibid., p. 126.

³ Ibid., p. 117.

⁴ A „végi” jelentéssel adott magyarázat mindenképpen igen kétséges, mivel ez a megjelölés feltételezi az óporoszok földrajzi kiterjedésének ismeretét, ami egy primitív nép esetében különös volna (p. 18).

21. Kalbotyros klausimai VI.

321

Ez a művelet nem annyira bonyolult, hogy még egy „primitív” nép számára is lehetetlen legyen. Ellenkezőleg, a szomszédok önmagunkhoz viszonyított tájolás alapján történő elnevezése a legegyszerűbb névadási mód.

K. Būgos galindo etimologija daugiausia priekaištų susilaukė todėl, kad nebuvo įtikinamai paaiškinta šio etnonimo daryba. Prūsų galindas ir semantika, ir iš dalies daryba atitinka lie. galinis. Ši leksema plačiai atstovaujama lietuvių toponimijoje (Galinis up.⁵ 1. Biržai, 2. Dieveniškės, 3. Joniškis, 4. Kapsukas, 5. Seredžius; Galin-upė Biržai; Galiniai k. ir vs. — apie 15 įvairiose Lietuvos vietose), ir antroponimijoje (pavardė Galinis — 140 šeimų). Pavardė Galinis yra kilusi iš pravardės (Galinis „gale, krašte gyvenęs“). Ši pravardė Lietuvoje labai populiari ir dabar: daug kur kaimuose Galiniais vadinami pakraščio gyventojai. Vienos šaknies ir darybos su galindu yra prūsų vietovardžiai: Galýnde „miškas Semboje ties Kampainiu“, Galinden „vietovė Mohrungeno aps.“. Galindien „vietovė Eilavos aps.“⁶. Priesagą -ind- dar randame vietovardžiuose: pr. Karw-inden, Stab-ynden⁷; lie. Gel-ind-ėnai k. (Plungė), Ner-ind-aičiai k. (Telšiai). Priesaga -ind- turi lie. pvd. Dal-inda, Dubr-indys, Til-indis ir Gal-indžius. J. Otrębskio teigimas, kad Galindžius<Galínčius^⁸ yra nepagrįstas. Šitokio afrikatų kaitaliojimosi baltų kalbose nėra, ir jo negalima paaiškinti baltiškąja kaita media ↔ tenuis (dėmpti ↔ tem̃pti, griaúnos ↔ kriaúnos). Šią priesagą randame ir apeliatyvuose: klib-indą „išklėręs daiktas, išklypęs žmogus“, lask-indą „driskus, nuogalis“. Lietuvių kalboje šalia priesagos -inja- sutinkama ir -inta-: paskut-inis ir paskut-intas (Giedraičiai); -inta- laikytina išplėstiniu determinatyviniu -inja- variantu. Galima manyti, kad ir priesaga -ind- yra išplėstinis determinatyvinis -inja- variantas. Kad tokia kamiengalio priesaga gali eiti ir -d-, ir -t-, rodo šie pavyzdžiai: Kurõnas ež. (Smalvos) <*Kurãnas ir Kūrantas || Kūrãndas up. (Betygala); Kūrandas<*Kurān-as+ -d-; Samándis ež. (Smalvos) ir Samãnis ež. (1. Rimšė, 2. Smalvos, 3. Švenčionys); balánda „Chenopodium“<*balãnas (bal-as+ -ān-, plg. raũdas || raud-ónas) + -d; skil-án-d-is ir kt. Lietuvių pvd. Galindžius yra vedinys (derivatas) iš Galindis ar Galindas, o pastarasis — vedinys su priesaga -d- iš Galinis. Vadinasi, ir etnonimas galindas, turbūt, yra vedinys su priesaga -d- iš galinis. Ir semantiškai galindas yra, gal būt, ne kas kita, kaip galinis „kraštinis, gale gyvenantis“. Kraštovardis Galinda santykiuoja su etnonimu galindas, taip kaip Lietuva su lietuviu, Kuršas su kuršiu.

Prieglius. M. Rudnickis művében azt állítja, hogy a Prieglius vízgyűjtő területe az őstörténet egy időszakában a szláv nyelvterülethez tartozott, maga a folyónév pedig

^⁵A rövidítések megegyeznek azokkal, amelyeket a „Lietuvių kalbotyros klausimai” más köteteiben megjelent helynévtani tanulmányok is használnak.

^⁶ Georg Gerullis, Die altpreußischen Ortsnamen, Berlin und Leipzig, 1922, p. 35.

^⁷ Uo. 223. o.

^⁸ Lásd: J. Otrębski, Zagadnienie Galindów. Studia historica w 35-lecie pracy naukowej Henryka Łowmiańskiego, 77. o.

322

szintén szláv eredetű.⁹ A baltista egyik állítást sem tartja meggyőzőnek. Sem a régészeti, sem a helynévtani adatok nem utalnak arra, hogy itt valaha szlávok éltek volna. Ptolemaiosz térképe, amely a venédeket (Οὐενέδαι) a Visztulától északra helyezi, túlságosan gyenge bizonyíték ennek igazolására. A folyó neve is csak a balti hidronímiarendszerben magyarázható meggyőzőbben.

A folyónév legrégebbi, 1273-ból adatolt alakja a Pregora. Lengyelül a folyónév alakja Pregola, németül pedig Pregel. Mind a lengyel, mind a német alak csupán fonetikailag módosult változata a Pregora névnek, az adott nyelvek hangrendszeréhez igazítva (az r l-re cserélődése ebben az esetben teljesen lehetséges disszimiláció következtében). A litván Prieglius a német Pregel átvétele.

Pregora szerkezete alapján a balti gār-|gar- gyökből és a prei- előtagból (lit. prie-) képzett előtagos alakulatnak tekinthető; ez a középkori német átírásban több változatban szerepel: prei-, prey-, pre-, pri-. Így a Pregora a balti hidronimák előtagos típusába tartozik, amelynek valamennyi balti nyelvben számos megfelelője van: óporosz Prei-tekynne (vö. lit. tekėti), Pre-slūge (vö. lit. žliūgas „mocsár, sár, vízben elrothadt fa”)¹⁰; lit. Prie-būdis folyó (Rumšiškės). Prie-godas tó; pra- előtaggal: Pra-mūšis folyó (Deltuva), Pra-galvys folyó (Akmenė); lett Ie-sala folyó.¹¹.

A Pre-gora második összetevője, a gār-|gar- számos balti hidronímában megtalálható: litván Ipa-ropa¹² patak (Kražiai), Gor-ija patak (Kazlų Rūda), Gor-inė patak (Laukuva), Gor-upỹs (Subačius), Gar-iava patak (Panevėžys); porosz Gor-in tó, Gor-ow-yten¹³.

A gār-|gar- tő a litván közszavakban is megtalálható: pra-gorė „szakadék, mélység”, prā-garas „feneketlen út, szakadék”, pra-garmė „szakadék, mélység, üreg”, gar-m-ėti „elmerülni, süllyedni, morajlani, besüppedni”, gor-uoti „lassan menni, alig mozdulni”.

A Prieglius két másik neve, a Lipz¹⁴ és a Skara¹⁵ szintén illeszkedik a balti hidronímiarendszerbe, vö.: 1) litván Lyp-artė patak (Ragainė), Lip-kà patak (Jonava), Lip-kus patak (Rietavas), Lip-šys tó (Debeikiai); lett Lipsa patak, Lipst--upe patak¹⁶; porosz Lyps-aden¹⁷; 2) litván Skar-yčia patak (Varniai), Skar-ókla tó (Pušalotas), Skar-upė (Geldapė).

Sūduva. A megalapozatlan, elfogult és vulgáris etimologizálás legkirívóbb példája Sūduva „etimológiája” (: litván šūdas „excrementum”), amely a tájnév és az etnonima jelentését egy véletlenből vezeti le

⁹ Ha Pregolának szláv neve van, nem kizárt, hogy ezt a vidéket egy ideig szlávok lakták, akiket éppen a gótok űztek el elsősorban Sambiából és a szomszédos környékekről... 87. o.

¹⁰ Georg Gerullis, Die altpreußischen Ortsnamen, Berlin und Leipzig, 1922, p. 134–5.

¹¹ J. Endzelīns, Latvijas PSR vietvārdi, I daļa, 1. sējums, Rīgā, 1956, 374. o.

¹² И. Я. Спрогис, Географический словарь древней жомойтской земли XVI столетия, Вильна, 1888, 261. o.

¹³ Georg Gerullis, Die altpreußischen Ortsnamen, Berlin und Leipzig, 1922, p. 44.

¹⁴ Georg Gerullis, Die altpreußischen Ortsnamen, Berlin und Leipzig, 1922, p. 90.

¹⁵ W. Kalwaitis, Lietuwiszkų Wardų Klėtele, Tilžėje, 1910, p. 70.

¹⁶ J. Endzelīns, Latvijas PSR vietvārdi, I daļa, 2. sējums, Rīgā, 1961, 311. o.

¹⁷ Georg Gerullis, Die altpreußischen Ortsnamen, Berlin und Leipzig, 1922, p. 89.

323

a fonetikai hasonlóság alapján az appellatívummal, figyelmen kívül hagyva az azonos tövű balti helyneveket. Ennek az etimológiának a szemantikai indoklása sem meggyőző: a rendelkezésre álló balti lexikai anyag teljes ellenőrzése után (az akadémiai Litván nyelv szótára cédulakatalógusának, valamennyi régebbi litván és lett szótárnak stb. áttekintését követően) M. Rudnickis etimonjának „csizma” jelentését nem találtuk.

K. Būga Sūduvos-etimológiája¹⁸ is kétséges, amely e tájnév eredetét az indoeurópai *sūdhos „saját” szóval magyarázza, mivel ezt nem támasztja alá a helynévi anyag, és szemantikailag is kérdéses, hogy lehetséges-e.

R. Šmitlein utalása Sūduvos és a Sudeta Silva (az őskori kelta területen) közötti hasonlóságra aligha szolgálhat az etimológia alapjául.¹⁹

Sūduva, porosz Sūdavō (a forrásokban: gör. Σουδ-ινοι — etnonima; lat. Suduvia, Sudovia, terra Sudorum; németül Zudua, Sudowin, Sudowen, Sudouwin, Suderland, Sudland) elválaszthatatlan a Saud-/Sud-/Sūd- tövű balti helynevektől.

E tő normál fokát a következő helynevekben találjuk: lit. Saudō-gala folyó (Saločiai), Saud-ininkai falu (Šiluva); porosz Saud-en és Saud-iten²⁰.

E tő zérófokát és megnyúlt zérófokát a következő helynevek mutatják: lit. Sud-eikiai város (Utena), Sud-ēnai falu (Kretinga), Sūda-laukis (Linkmenys), Sud-ōkiai falu (Šašuoliai), Sud-uikiai falu (Molėtai), Sud-vājai falu (Alytus), Sud-otā tó (Švenčionėliai), Sūd-uonā folyó (Kalvarija), Sūd-upis folyó (1. Kelmė; 2. Papilė), Sūd-piaunis rét (Tverai, Kaupų falu), Sūd-ēlis erdő (Adutiškis, Močiškės falu), Sūda-raistis (Viešintos, Maldeikių falu), Sūd-iškē rét (Ž. Naumiestis, Brokurių falu), Sūd-laukis rét (Akmenė, Munčelių falu), Sūd-alės rét (Kartena, Dauginčių falu), Līk-sūde falu (Mosėdis), Kap-sūdžiai falu (Plungė); Spruogisnál: Cyga rét (Beržėnų körzet), Cyg-aūme rét (Pavandenės körzet), bokrok (Kražių körzet), Cygy Сугость упись rét (Kražių körzet); lett Sude folyó, Sud-al-iņa folyó, Sud-urga folyó (az urga jelentése „patak”)²¹; porosz Sud-owe/Sud-au (település az egykori Königsbergi közigazgatási körzetben), Sud-el-ow (14. századi hely Sambiában), Zud-aynen (15. századi helynév), Sud-en-iten (település az egykori Königsbergi közigazgatási körzetben); Sud-in/Sud-ere/Sod-ere (19. századi erdő Sambiában)²². Sūduva és M. Rudnickis által megadott etimon összekapcsolását az is kizárja, hogy a sūd- tövű helynevek az őshonos litván területen is előfordulnak, ahol a balti š ≠ s.

A Saud-/Sud-/Sūd- tövű helynevek e tő appellatívumával hozhatók összefüggésbe: sūduvā „mocsaras láp, vízállásos mélyedés, ingovány”: ale kaip par sūduvas praeisi, da nekelia, lauksmā pašąlant (Tauragnai, Paakmenio falu; Lietuvių kalbos žodyno cédulakatalógusa, LKLI). A sūduva szóval összefüggésbe hozható továbbá a lett sud-eksis is.

¹⁸ K. Būga, Rinktiniai raštai, III, Vilnius, 1961, p. 127.

¹⁹ Raymond Schmittlein, Études sur la nationalité der Aestii, I, Toponymie lituanienne, Bade, MCMXLVIII, p. 60.

²⁰ Georg Gerullis, Die altpreußischen Ortsnamen, Berlin und Leipzig, 1922, p. 153.

J. Endzelin, A lettországi vizek nevei, „Zeitschrift für slavische Philologie“, XI. kötet, Leipzig, 1934, 135. és 149. o.²¹

²² Georg Gerullis, Die altpreußischen Ortsnamen, Berlin und Leipzig, 1922, p. 175—9.

324

„gipsz” (vö. lit. sūd-ōklis „gipszes súrolóeszköz”), lit. saud-alis „homoki szalmagyopár — Helichrysum arenarium” (Varėna) és talán a sūdė „egy olyan gomba, amely a vargányához hasonlít” (Šimkaičiai).

A fiziográfiai sūd-uva „mocsár” terminus képzése megegyezik más hasonló litván terminusokéval: siet-uvà „a folyó mély része”, rag-uvà „víz vájta árok vagy mélyen keréknyomossá vált útszakasz”, kūl-iavà „folyami küszöb”, kriok-uvà „sodrás, vízesés”.

Mind a balti helynevek, mind a közszókincs egy balti alapnyelvi *sūd-d- alakra utalnak, amely valószínűleg azt jelentette: „vízzel átitatott, nedves, mocsaras”, és feltehetőleg nem különíthető el az indoeurópai *sūro-s²³ alaktól; vö. lit. sūrus, óegyházi szláv syrъ „nedves, nyirkos”, óészaki súrr „savanyú, csípős, maró”.

A balti sū-d- és sū-r- azonos tövűek, de eltérő gyökérdeterminánsokkal rendelkeznek. Ezt mutatja a lit. sū-d-yti is, amely az sū- tőből, a -d- iteratív determinánssal képzett származék.

Vagyis Sūduva a m o c s a r a k, l á p o k, m o c s a r a k v i d é k e. A névnek ez a jelentése teljesen megfelel a Mazuri-tavak és a Nemunas közötti vidék fiziográfiai jellegének, amely a szudoviai etnikai terület központja volt.

M. Rudnicki művében további olyan értelmezések is vannak, amelyeknek ellentmondanak a balti filológia adatai; ilyenek például a balti nyelvi régi szláv jövevényszavak, egyes vándorlások kronológiája és a baltiak őstörténeti területének kérdései. Ezek azonban jóval terjedelmesebb tanulmányt igényelnek. Itt csupán a balti névtannal kapcsolatos kérdéseket kívántuk pontosítani, és megmutatni, milyen elhamarkodott dolog véletlenszerű nyelvi adatok alapján általánosító következtetéseket levonni.

Vilnius

B. Savukynas

KÉT ROMÁN NYELVÉSZ MUNKÁI A BALTOSZLÁV KÉRDÉSEKRŐL

1. A. V r a c i u, A balto-szláv nyelvi közösség problémája, „Romanoslavica“, IV, București, 1960, p. 87—106.

2. A. V r a c i u, A balto-szláv és germán nyelvi kapcsolatok kutatásának jelenlegi állása, „Romanoslavica“, VI, București, 1962, p. 41—47.

A Román Népköztársaság filológiai folyóiratában, a „Romanoslavica”-ban figyelemre méltó Arion Vračiu román nyelvész két, a balti nyelvek genezisének kérdéseivel foglalkozó tanulmánya. A tanulmányokban tárgyalt problémák rendkívül időszerűek. Az összehasonlító-történeti nyelvészet megjelenése óta felmerültek a balti nyelvek eredetének, az indoeurópai nyelvek között elfoglalt helyének és más indoeurópai nyelvekhez fűződő viszonyának kérdései. A balti és a szláv nyelvek nagyfokú hasonlósága különösen felkeltette, és mindmáig fenntartja a nyelvészek érdeklődését. Ezek a problémák ma is fennállnak. Jelenleg határozott erőfeszítések történnek e problémák, különösen a balti és a szláv nyelvek közötti kapcsolatok kérdésének megoldására, az éppen szervezés alatt álló

²³ Alois Walde, Az indoeurópai nyelvek összehasonlító szótára, B. II, Berlin und Leipzig, 1927, p. 513.

325