LIETUVIŲ KALBOTYROS KLAUSIMAI, VI

LIETUVOS TSR MOKSLŲ AKADEMIJA

KILMININKINIAI LIETUVIŲ VIETOVARDŽIAI

B. SAVUKYNAS

E tanulmány célja, hogy nyelvészeti szempontból megvizsgálja¹ a litván toponímia egyik munkatípusát — a birtokos esetű helyneveket —, meghatározza szerkezeti és szemantikai sajátosságaikat, valamint viszonyukat a helynevek más strukturális-grammatikai típusaihoz. A balti toponímiára alkalmazható strukturális-grammatikai osztályozás mindeddig nem készült. S. Rospond szláv toponímiára kidolgozott strukturális-grammatikai osztályozása, saját véleménye szerint, a balti toponímiára is alkalmazható². Nyilvánvaló, hogy ha meghatároznánk a balti helynevek valamennyi strukturális-grammatikai és szemantikai típusát, kirajzolódnának a balti és a szláv toponímiai rendszerek közötti különbségek. Már eleve állítható, hogy a helynevek egyes strukturális-grammatikai típusai a balti és a szláv nyelvekben nem egyformán termékenyek. A birtokos esetű helynevek típusa is sokkal termékenyebb és változatosabb a balti nyelvekben, mint a szlávban; S. Rospond ezt „z członem wyróżniającym w dopełniaczu” néven említi³.

Mivel a balti nyelvekben igen eleven a névi genitivus (genetivus explicativus)⁴, amellyel bármely hely neve kifejezhető, a birtokos esetű helyneveket mindeddig még külön munkatípusként sem tartották számon; olykor olyan vélemények is elhangzottak, hogy a birtokos esetű helynevek csupán névi genitivusok. E véleménnyel itt nem kívánunk vitába szállni, mivel a birtokos esetű helynevek létezése a balti nyelvekben nyilvánvaló tény, amely nem szorul bizonyításra.

¹ A toponomasztika tudományában hosszú ideig uralkodó településtörténeti módszer, amely a helyneveket „az emberi földrajz emlékeiként” („les fossiles de la géographie humaine”), „történeti forrásokként” („Geschichtsquelle”) elemezte, mára egyre inkább teret enged a helynevek tisztán nyelvészeti vizsgálatának. A helynevekre elsősorban kialakult, sajátos grammatikai és szemantikai képződményekként kezdenek tekinteni, és nyelvészeti elemzésük során olyan strukturális-grammatikai osztályozásra támaszkodnak, amely valamely nemzeti toponímiai rendszer munkatípusait különíti el. E típusok morfológiai rétegződésének megállapításával történetük, kronológiájuk és földrajzi elterjedésük is felderíthető. Egy etnikailag egységes terület toponímiai rendszerének ilyen nyelvészeti elemzése jó alapot nyújthat a rendszer elterjedési területének későbbi történeti vizsgálatához.

² Stanisław Rospond, Klasyfikacja strukturalno-gramatyczna słowiańskich nazw geograficznych, Wrocław, 1957, p. 49.

³ Ibid., p. 48.

⁴ J. Jablonskis, Rinktiniai raštai, t. I. Vilnius, 1957, p. 585.

235

A birtokos esetű helynevek típusa, bár a más képzésű helynevekhez képest a litvánban nem gyakori, lakott helyek neveit, vízneveket és földrajzi neveket egyaránt magában foglal, például:

a) lakott helyek nevei: Lauko Sodà falu (Žarėnai), Romãinių Kaimėlė falu (Raudondvaris), Vaineikių Mėdsėdžiai (Darbėnai);

b) víznevek: Alsėdžių ežeras (Alsėdžiai), Drėvės upis (Linkuva), Mažrimo upė (Skuodas), Šilo ežeras (Dusetos);

c) földrajzi nevek: Adomėlio lieknas (Biržai, Meilūnų falu), Asių kalnėlis (Šimonys), Asmino kalnas (Plateliai)⁵.

A lett nyelvben is sok birtokos esetű helynév található: Aņģu purvs (35), Apiņu kalniņš (37), Dugas mežs (234), Dūrbēs ezers (240), Ēndzelina muiža (273), Gāndra Ūōzuola laņka (299), Gaūra upe (304), Guļbju ciems (337) Strauta upe (258)⁶.

A porosz nyelvben is voltak birtokos esetű helynevek: Sawlis-kresil (243), Gawsis-lauks (243), Tlokun-pelk (183), Treon-kaymyn-wey-sigis „trium villarum pratum“ (185)⁷. Amint azt a 13–14. századi dokumentumokban rögzített porosz példák mutatják, birtokos esetű helynevek régóta léteznek a balti nyelvekben. Hogy ez nem új toponímiai munkatípus, azt más indoeurópai nyelvek is bizonyíthatják⁸.

A toponomasztikai kutatók kimutatták, hogy például a szláv⁹ és a germán¹⁰ toponímiában a legrégebbi réteget azok a topográfiai (vagy fiziográfiai) helynevek alkotják, amelyek olyan köznevekből erednek, amelyek a földfelszín különféle képződményeit jelölték, például: folyó, tó, pocsolya, mocsár, völgy, vízfolyás, mélyedés, telep, falu, udvar, község és hasonlók; vagy e képződmények fizikai-földrajzi tulajdonságait: mély, hosszú, keskeny, gyors folyású, iszapos, nedves... Megjegyzendő, hogy éppen az ilyen topográfiai terminusok szerepelnek gyakran a birtokos esetű helynevek második komponenseként: Paežerių ežeras (Vilkaviškis), Adomėlio lieknas (Biržai).

Később, a topográfiai típusok után más szemantikai helynévtípusok alakultak ki: kulturális, etnikai, birtokos, patronimikus, származást jelölő és kicsinyítő típusok.

A helynevek strukturális-grammatikai rétegződése sokkal összetettebb, mint a szemantikai, mivel bármely munkatípus szemantikája igen változatos lehet, és kronológiai besorolása sem egységes (topográfiai, kulturális, etnikai, birtokos...). Ezért általában, amikor a toponímia rétegződéséről esik szó,

⁵ A második komponenst nagy- vagy kisbetűvel írva a meghonosodott helyesírási szabályt követjük; lásd: Lietuvių kalbos rašybos žodynas, Kaunas, 1948.

⁶ J. Endzelīns, Latvijas PSR vietvārdi, I daļa, 1. sējums, Rīgā, 1956 (A zárójelben álló szám az oldalszámot jelöli).

⁷ G. Gerulis. Die altpreussischen Ortsnamen, Berlin und Leipzig, 1922 (A zárójelben álló szám az oldalszámot jelöli).

⁸ Lásd F. Solmsen. Indogermanische Eigennamen als Spiegel der Kulturgeschichte, Heidelberg, 1922, p. 67 és W. Steinhauser. Die genetivischen Ortsnamen in Österreich, Wien und Leipzig, 1927.

⁹ Stanisław Rospond, A szláv földrajzi nevek strukturális-grammatikai osztályozása, Wrocław, 1957, p. 34;

¹⁰ Wilhelm Schmidt, Deutsche Sprachkunde, Berlin, 1959, p. 270.

236

tigrafiát, nem azt értjük, hogy a helynevek valamely rétege egy meghatározott, kizárólag rá jellemző időszakban kezdett kialakulni, majd fejezte be a formálódását. A strukturális vagy szemantikai típusok rétegtani sorrendjében csak kialakulásuk kezdetét határozzuk meg. Miután valamely típus egyszer megjelent a toponímia rendszerében, hosszú ideig továbbra is produktív marad, beépülve a helynevek teljes strukturális változatosságába.

A genitivusi helynevek rétegtani sorrendjének megállapítása nagyon összetett feladat, annál is inkább, mivel szemantikájuk változatos, és korántsem egyetlen korszak termékei. Ha a legrégebbi helynevek névszói-nominatívusiak voltak, az összetett, két tövű nevek pedig szókapcsolatokból (köztük genitivusi szerkezetekből) jöttek létre, akkor azt kell feltételeznünk, hogy a nominativusiaknál később használatba került genitivusi helynevek mégis korábbiak a birtoklást kifejező összetett neveknél (lásd 10., 11. o.). A nominativusi nevek után és az összetett nevek előtt keletkezhettek a másodlagos, melléknévi helynevek is, amelyek szemantikailag a genitivusiakkal kapcsolatosak, mivel mindkettő attribútív jelentésű. A melléknévi nevek közvetlenül köznevekből is képződhettek, például: Beržid patak (Baisogala) (: beržas); Siliū rét (Pasvalys) (: šilas); Dūmb-lis tó (Kapčiamiestis) (: dūmblas)¹¹, valamint tulajdonnevekből is, például: porosz Muntileitis dum̃mis (ahol az első komponens a Muntil személynévből képzett birtokos melléknév¹²; vö. gör. Ἀχιλλῆος δρόμος, „Achilleuszi (= Achilleus) út”. Amint látni fogjuk, a genitivusi helynevek is köznevekből és tulajdonnevekből képződnek.

A második komponens alapján a genitivusi helynevek két szemantikai csoportra oszthatók: metaforikus és topográfiai nevekre.

Metaforikus birtokos esetű helynevek

Átvitt értelemben használt köznévi alanyesetből (második komponens) és nem egyeztetett jelzőből (első komponens) állnak, például: Vilko Kinis vs. (Tverai), Jaučio Dėjimas „a Suosa-tó egy része” (Viešintos), Būlio Kaktà pv. (Lūžgalių k., Klaipėdos raj.).

Ide sorolhatók azok a birtokos esetű helynevek is, amelyeknek második komponense topográfiai terminus, topográfiai, de már átvitt értelemben használva, például: Lankos Laukas k. (Plungė), Krōku Lankà ež. (Šilutė), Mańgalo Kálnas vs. (Varniai), Vilko Miškas vs. (ugyanott). Látható, hogy ezek a nevek egykor olyan objektumokat jelöltek, amelyeket közvetlenül a topográfiai terminusuk nevezett meg; később azonban települések jöttek létre ezeken a helyeken, és azokat is ezekkel a nevekkel kezdték nevezni.

Topográfiai birtokos esetű helynevek

Első komponensük különböző eredetű és jelentésű; ez alapján e helynevek három csoportja különíthető el: helynévi, antroponimikus és köznévi.

Helynévi birtokos esetű helynevek

Egy topográfiai terminusból és egy másik helynév birtokos esetével kifejezett, nem egyeztetett jelzőből állnak, amely az objektum másik (itt a helynév birtokos esetével megnevezett) objektumhoz való lokális alárendeltségét vagy közelségét jelöli. Jelentésük alapján ezeket a helyneveket lokálisnak is nevezhetjük, mert a toponi-

¹¹ E helynevek nyelvtani szempontból összetett melléknevek.

¹² Georg Gerullis, Die altpreussischen Ortsnamen, Berlin un Leipzig, 1922, p. 244.

237

A sajátosságot itt az objektum lokalizációjának megjelölése adja, például: Akmenių ežeras (Lazdijai) — „Akmeniuban található tó”; Alsėdžių ežeras (Plungė) — „Alsėdžiuose található tó”.

Az ilyen, helynevekből származó birtokos esetű helyneveknek olykor birtoklást kifejező jelentésük is lehet, ha egy egész falu tulajdonát jelölik, például: Jo-vaišių pievos (Leipalingis) — a rétek a Jova išių falu parasztjainak tulajdonában voltak.

A helynevekből származó birtokos esetű helynevek sajátos csoportját azok a lakott helyek nevei alkotják, amelyek más települések neveinek birtokos esetéből és egy bizonyos településtípus jelölésére szolgáló különleges terminusokból jöttek létre, mint például Dél-Litvániában a būda ‘szerény kunyhó’, Žemaitijában pedig a mėdsėdžiai ‘az erdőirtásban letelepedett lakosok’ stb., például: Plaskūnų Būda (Kruonis), Klėriškių Būda (Žiežmariai), Daukšių Mėdsėdžiai (Mosedis), Vaineikių Mėdsėdžiai (Darbėnai), Beržnotonių Kaimelė, Romānių Kaimelė, (< kaima ‘falu’) (Raudondvaris); vö. a szomszédos falvak neveit: Plaskūnai, Klėriškės, Vaineikiai, Daukšiai, Romāniai, Beržnotoniai. E helynevek jelentése lehet lokalizáló és birtoklást kifejező is, ezt azonban csak keletkezésük egyenkénti tisztázásával lehet megállapítani.

Az antroponimikus, birtokos esetű helynevekben az első komponens a személynév birtokos esetű, egyeztetés nélküli jelzője, például:

Adomėlio lieknas (Biržai), vö. az Adomėlis ragadványnevet;

Būrbos-hegy (Varniai), vö. a vezetéknevet (=pvd.) Būrba;

Baukio ežeras (Užpaliai), vö. a pvd. vezetéknevet: Baukys;

Derkinčio upalis (Seda), vö. a pvd. vezetéknevet: Derkinītis;

Dūdōs upius (Svėdasai), vö. a pvd. vezetéknevet: Dūdā;

Gedmino ežerālis (Alsėdžiai), vö. a pvd. vezetéknevet: Gedminas;

Mažrimo upė (Skuodas), vö. a pvd. vezetéknevet: Mažrimas;

Paukščio ežeras (Alsėdžiai), vö. a pvd. vezetéknevet: Paukštys.

Az antroponimikus, birtokos esetű helyneveknek többnyire birtoklást kifejező jelentésük van. Első komponensük a megnevezett hely korábbi tulajdonosának személyneve (vezetékneve, ragadványneve vagy esetenként keresztneve) birtokos esete, például a Baukio ežero, Dūdōs upiaus korábbi tulajdonosai Baukys és Dūdā voltak.

Az antroponimikus, birtokos esetű helynevek emlékezeti jelentésűek is lehetnek, amikor a helyet egy hozzá kapcsolódó személyről nevezik el. Az ilyen helynevekben ugyanilyen jelentésű személynév birtokos esetét találjuk, például az utcanevekben: Būgos gatvė, Kęstučio gatvė. A memorialis helyneveket a birtoklást kifejezőktől az adott hely történetének ismerete nélkül szinte lehetetlen megkülönböztetni! Csak egyes ilyen helynevek esetében ismerjük fel könnyen a keletkezésüket, és értjük meg egyértelműen az emlékezeti jelentést, például: Birūtės kalnas (Palanga), Gedimino kalnas (Vilnius), Švento Jōno upėlis (Surviliškis).

Az apelatívumi birtokos esetű helynevekben első komponensként valamely apelatívum birtokos esete szerepel-

238

te, amelynek többnyire egyszerű jelzői jelentése van, vagyis valamely helyi sajátosságot nevez meg. Például a Liepų kalnas helynévben (Jonikaičių falu, Pagėgiai) a birtokos eset a hegy jellegzetes tulajdonságára utal — hársfák borítják; az Apynių raistė helyen (Skiemoniys) sok komló terem; a Versmių upelis pataknak (Kuktiškės) sok forrása van (=forrás).

Más apelatívumi birtokos esetű helynevekben helyi jelentés is felismerhető, például: Daubos šaltinis (Budrikų falu, Ž. Naumiestis) — forrás, amely egy mélyedésben található; Kapų ežeras (N. Radviliškis) — temető mellett fekvő tó.

Megint más apelatívumi birtokos esetű helynevek birtokviszonyt fejeznek ki: bennük a birtokos eset azt jelzi, hogy a hely ahhoz a személyhez tartozik, akit a mestersége vagy valamely más tulajdonsága alapján egy apelatívummal neveznek meg, például: Kunigo upėlis (Birštonas), Klebūno upė (Mosėdis).

Az apelatívum birtokos esetéből alakult birtokviszonyt kifejező helyneveket a memorialis helynevektől is nehéz megkülönböztetni, mert például a Kunigo upėlis nevet nemcsak azért kaphatta, mert a pap földjén folyt keresztül, hanem azért is, mert a pap más módon kapcsolódott hozzá. Egyértelműen memorialis jelentésű például az Ūbago brasta (Čivonių M falu, Veisiejai) — ott fulladt vízbe egy koldus.

A birtokos esetű litván helynevek szerkezeti és szemantikai típusainak áttekintése után ezek grafikusan a következőképpen ábrázolhatók:

Az olyan párhuzamosan használt alakokból, mint a Liepų kalnas/Liepkalnis dűlő (Jonikaičiai, Pagėgiai járás), illetve a Lauko Sodą/Lauksodis¹³ falu (Telšiai), látható, hogy a birtokos esetű helynevek összetett helynevekké alakulnak; ez nem valamiféle toponimikai törvényszerűség, hanem a litván szóalkotás általános tendenciája.

¹³ A Laúksodis alakot az emberek ritkán használják, gyakrabban fordul elő hivatalos iratokban.

239

Feltételeznünk kell, hogy a birtokos esetű szókapcsolatok korábbiak az ugyanilyen típusú összetett szavaknál, vö. egy szempillantás... (Margarita Theologica... per Simona Waischnorą... Karaliaučiuje, 1600, p. 185) és a mai litván nyelv egy pillanat alatt.

A birtokviszony kifejezésének eszközei a mai litván nyelvben meglehetősen változatosak: a tulajdonság birtokos esete (genetyvus possessivus), a birtokos melléknevek (adjectiva possesiva) és a birtokos jelentésű összetett szavak. Mindezeket a képzési típusokat a helynevekben is megtaláljuk: Šilo ežeras (1. Pasvalys, 2. Dusetos), Šilinis ež. (1. Dusetos, 2. Linkmenys), Šiležeris (Užpaliai)¹⁴, Adómo kálnas (Darsūniškis), Adominė pv. (Suvernų k., Kin-tai), Adómkalnis (Užpaliai). A Šilo ežeras/Šilinis ež. (Dusetos), Ríkio upė/Rikinė up. (Karklininkų k., Klaipėda) párhuzamos formák arra engednek következtetni, hogy ahogyan a tulajdonság birtokos esete valószínűleg korábbi a birtokos mellékneveknél (vö. a népdalok aranygyűrű és a mai nyelv aranyból való gyűrű kifejezését), itt is a birtokos esetű helynevek lehettek korábbiak. Az Adómo kálno típusú helynevek szintén korábbiak lehetnek az Adó-makalnio típusúaknál. Az a feltevés, hogy az összetett szavak ragozott vagy aszindetikus szókapcsolatokból alakultak ki, teljesen meggyőző, különösen ha figyelembe vesszük a litván nyelvtörténet olyan tényeit, mint a fent említett akies mirksny... és akimirksnį.

A birtokos esetű helynevek sok esetben egyes, birtokos jelentésű alanyesetű helynevek archetípusai is lehetnek. A Tirkšliai környéki folyót Vaidótas Spruogis szótára még Бо̂угатынусь/Ваугатына néven is említi, ez utóbbi forma pedig csak a *Vaidoto upė (vagy upis) birtokos esetű folyónévből alakulhatott ki. Egy ideig, úgy tűnik, mindkét forma – a birtokos esetű összetétel és az összetett szó – párhuzamosan használatban volt, mivel a mai Vaidó-tas alak a régebbi, vele párhuzamos Бо̂угатынусь mellett csak alanyesetté vált elliptikus birtokos esetként magyarázható. Ugyanezt az alanyesetté válási folyamatot az appellativumokban is látjuk: például a traūko žolė formából létrejön a compositum traūkažolė, valamint az elliptikus traūkas forma¹⁵.

A birtokos esetű helynevek ellipszise más indoeurópai nyelvekben sem ritka jelenség¹⁶. A balti nyelvekben ellipszis esetén a birtokos eset rendszerint alanyesetté válik: *Vaidoto upė>Vaidótas, vagy beépül egy összetett szóba: Бо̂угатынусь. Az olyan világosan antroponim eredetű, tehát birtokos vagy emlékállító jelentésű helynevek, mint Dáujotas up. (Gruzdžiai), Dómantas up. (Varniai), Vaidminas up. (Laižuva), Vózgautas up. (Stačiūnai), valószínűleg alanyesetté vált elliptikus tulajdonság-birtokos esetek. Alanyesetté válásukat többé-kevésbé az alanyesetű helynevek és nevük birtokos esetének párhuzamos használatán alapuló analógia is befolyásolhatta, például Palangà/Palangos miestas, Dubýsa/Dubýsos upė.

¹⁴ Mindhárom helynév helyi viszonyt kifejező birtokos jelentéssel bír.

¹⁵ P. Skardžius, Lietuvių kalbos žodynų daryba, Vilnius, 1941, p. 400, 558.

W. Steinhauser, Die genetivischen Ortsnamen in Österreich, Wien und Leipzig, 1927 és Stanislaw Rospond, Klasyfikacja strukturalno-gramatyczna słowiańskich nazw geograficznych, Wrocław, 1957, p. 48.¹⁶

240

Nyilvánvalóan újak az olyan birtokos esetű helynevek, mint a Paežerių ežeras (Vilkaviškis), Ažuožerių ežeras (Anykščiai), amelyek keletkezése a következőképpen ábrázolható:

A birtokos esetű helynevek típusa ma is termékeny. Különösen sok mikrotoponima keletkezik ezzel az eljárással.

Összefoglalva elmondható, hogy a birtokos esetű helynevek bizonyos esetekben korábbiak az alanyesetűeknél; ez nemcsak a litván, hanem más balti nyelvek toponímiájának is régi, produktív típusa, amelyet valószínűleg még a balti alapnyelvből örököltünk.

LITVÁN GENITÍVUSZI HELYNEVEK

Б. САВУКИНАС

Összefoglaló

A litvánban, akárcsak a többi balti nyelvben, előfordul a helynévi elnevezések genitívuszi képzésmódja. Az ilyen típusú nevek egy topográfiai terminusból és egy birtokos esetben álló meghatározásból állnak. Ez a típus egyaránt magában foglalja a településneveket, a vízneveket és a mikrotoponímiát, például:

1. Településnevek: Laiko Sodà (falu); Vaineikių Medsėdžiai (falu);

2. Víznevek: Alsėdžių ežeras (tó), Mažrimo upė (patak);

3. Mikrotoponímia: Adomėlio lieknas (mocsár), Asių kalnelis (dombocska).

A balti nyelvekben gyakran használatos a magyarázó birtokos eset (genetivus explicativus), amellyel bármilyen nominativusi helynévi elnevezés kifejezhető. Mindeddig a magyarázó birtokos esetben használt neveket gyakran nem különböztették meg a genitívuszi nevektől. A tanulmány szerkezetileg és szemantikailag vizsgálja a genitívuszi helyneveket (a továbbiakban: g. h.), valamint ezek kapcsolatát a litván helynévi nomenklatúra más szerkezeti típusaival. Amint azt a szláv és germán helynévkutatás tanúsítja, a helynévállomány legrégebbi rétegét a földrajzi objektumok megnevezésére szolgáló köznévi terminusokból keletkezett topográfiai nevek alkotják, vagy

16. Kalbotyros klausimai VI.

241

az objektumok sajátos jellemzőit jelölő melléknevek. Itt meg kell jegyezni, hogy az ilyen topográfiai terminusok gyakran a földrajzi nevek második komponenseként szerepelnek, például: Raežerių ežeras. Tehát a földrajzi nevek determinatív topográfiai helynevek, amelyek szemantikai meghatározottsága különböző, és nem egyetlen korszakhoz kötődik. A földrajzi nevek esetében nehéz megállapítani a rétegek kronológiai sorrendjét. Ezért a helynévi rétegződésről szólva nem szabad úgy érteni, hogy a helynévállomány valamely rétege kizárólag egyetlen, csak rá jellemző időszakban alakult ki. A szerkezeti és szemantikai típusok rétegződési sorában csupán a típus kialakulása határozható meg.

Ha a nominativusi nevek a legrégibbek, az összetett, két tövű nevek pedig szókapcsolatokból (genitivusiakból is) keletkeznek, akkor feltételezhető, hogy a földrajzi nevek a nominativusiaknál később, az összetetteknél viszont korábban kerültek használatba. A nominativusiaknál később, az összetetteknél korábban alakultak ki a másodlagos, melléknévi nevek. Ezek a melléknévi típusú helynevek szemantikailag a genitivusiakkal állnak kapcsolatban, mivel mindkét típus meghatározó jelentést hordoz. Ahogyan a melléknévi típusú nevek köznevekből Šilia (rét), Beržia (patak), Dūblis (tó) és tulajdonnevekből (vö. Munileitis dummis) is keletkeznek, úgy a földrajzi nevek is köznevekből és tulajdonnevekből egyaránt létrejöhetnek.

A földrajzi nevek második komponensük alapján két csoportra oszthatók: metaforikus és topográfiai (fiziográfiai) nevekre.

A metaforikus földrajzi nevek köznevek metaforikusan használt nominativusi alakjából (II. komponens) és meghatározó szerepű tetszőleges genitivusi alakból állnak, például: Vilko Kinis (tanya), Būlio Kaktà (rét).

Ide tartoznak azok a földrajzi nevek is, amelyeknek második komponense még topográfiai, ám már metaforikusan használt terminus, például: Lankos Lāukas (falu), Krōkų Lankà (tó).

A topográfiai első komponensű genitivusi helynevek eredete és jelentése különböző lehet; ennek megfelelően helynévi, antroponimikus és appellatív csoportokra oszthatók.

A helynévi földrajzi nevekben az első komponens genitivusi értelmező, amely a hely lokális alárendeltségét vagy közelségét jelöli. Jelentésük alapján lokálisnak nevezzük őket, mivel a helynévi meghatározást itt az előfordulási hely megjelölése fejezi ki; például: Akmėnių ežeras „a tó, amely Akmėniai faluban található”.

Az ilyen nevek birtokos jelentésűek is lehetnek, ha közösségi tulajdont jelölnek, például: Jovaišių pievos „a Jovaišiai falubeli parasztok tulajdonában álló rétek”.

A földrajzi nevek külön csoportját alkotják azok a településnevek, amelyek szomszédos lakott helyek nevéből és terminusokból állnak,

242

egy sajátos településtípust jelölnek, például: Daukšių Mėdsėdžiai „Daukšiai falu külterületi települése”, Daukšiai”, Romāinių Kaimelė „a Romāiniai falutól különvált kis falu”Romāiniai”.

A helynevek között a hely történetének ismerete nélkül nem lehet megkülönböztetni a birtokos és a helyi jelentést.

Az antroponimikus helynevekben az első tag egy személynév birtokos esete, például: Derkinčio upalis „Derkinītis patakja”; vö. a Derkinītis családnévvel. Ezek a nevek többnyire birtokos jelentésűek. Néha emlékjelölő jelentésük van (például: Birutės kalnas „Birutė hegye”); a birtokos eset ilyenkor ugyanazt a jelentést hordozza, mint például az utcanevekben (K. Būgos gatvė „K. Būga utca”).

Az appellatív helynevekben az első tag rendszerint köznév birtokos esete, többnyire jelzői szerepben, például: Liepų kalnas „hársakkal benőtt hegy”. Egyes helynevekben helyi jelentésű megnevezések is felismerhetők, például: Daubos šaltinis „a szakadékban található forrás”. Más appellatív helynevek birtokos jelentésűek: bennük a köznévi birtokos eset azt a személyt jelöli, akié a hely volt, például: Kūnigo upėlis „a papocska patakja”. A terület történeti adatainak ismerete nélkül ezekben a helynevekben nem lehet megkülönböztetni a birtokos és az emlékjelölő jelentést. Az emlékjelölő jelentés világosan látható az Ubago brasta „a koldus gázlója” névben, mivel ismert, hogy ott egy koldus vízbe fulladt.

A litván nyelvben a birtoklás kifejezésének mindkét eszköze — a birtokos genitivus (genetivus possessivus) és a birtokos melléknevek (adjectiva possessiva) — előfordul a helynévadásban is (Adōmo kalnas „Ádám hegye”, Adominė „Ádám rétje”). A birtoklást — mind a köznevekben, mind a helynevekben — összetett nevek is kifejezhetik, például Adōmakalnis „Ádám hegye”.

Az, hogy ugyanannak a helynek kettős megnevezése is van (Silo ežeras/Silinis, Rikio upė/Rikinė), arra enged következtetni, hogy a birtokos melléknevek itt később jelennek meg; vö. a népdalokban szereplő aukso žiedas és a mai köznyelvi auksinis žiedas kifejezéssel.

Az olyan helynevek, mint az Adōmo kalnas, valószínűleg régebbiek az olyan összetett neveknél, mint az Adōmakalnis. Ezt a köznevek is alátámasztják: a „Margarita Theologica” (1600) című műben még az akies mirksny alakot találjuk, a mai nyelvben viszont az akimirksnis alak használatos.

Sok esetben a helynevek előzményei lehetnek egyes birtokos jelentésű nominativikus neveknek. Ezek a helynevek egyértelműen antroponimikus eredetűek, emlékjelölő vagy birtokos jelentésűek; ellipszissel keletkezett, névszóként használt birtokos esetű alakok, például a folyónevek: Daujotas, Vōzgautas, Dōmantas. A helynevek egyes esetekben régebbiek a nominativikus neveknél. A litvánban — más balti nyelvekhez hasonlóan — a helynévadás ősi képzési típusát képviselik, amely akár a balti alapnyelvből is öröklődhetett.

243

A BIRTOKOS ESETŰ HELYNEVEK¹ A LITVÁN NYELVBEN

B. SAVUKYNAS

Ö s s z e f o g l a l á s

A litván nyelvben, a többi balti nyelvhez hasonlóan, létezik a helynevek (a továbbiakban: HN) birtokos esetű képzéstípusa. Az ilyen típusú HN-ek egy topográfiai terminusból és egy birtokos esetben álló jelzőből épülnek fel. A lakóhelyek, a vizek és a határrészek neveit foglalják magukban, például:

1. Lakóhelynevek: Laūko Sodā (falu), Vaineikių Mėdsėdžiai (falu);

2. Víznevek: Alsėdžių ežeras (tó), Mažrimo upė (patak);

3. Határrésznevek: Asių kalnėlis (hegy), Adomėlio lieknas (mocsár).

A balti nyelvekben bármely alanyesetű HN is körülírható birtokos értelmezővel ellátott jelzős szókapcsolattal. Ezeket a szókapcsolatokat azonban gyakran nem különítik el kellő szigorral. Itt a birtokos esetű HN-ek szerkezeti és szemantikai vizsgálatát nyújtjuk, figyelembe véve más HN-képzéstípusokkal fennálló történeti kapcsolataikat.

A szláv és germán helynévkutatás tanúsága szerint a legrégebbi réteget olyan topográfiai HN-ek alkotják, amelyek közszói terminusokból vagy az objektumok jellegzetes tulajdonságait megnevező melléknevekből fejlődtek ki. Megjegyzendő, hogy az ilyen topográfiai terminusok gyakran éppen a birtokos esetű HN-ek második összetevői, például: Paėžerių ežeras „Paėžeriai falu tava”. Eszerint a birtokos esetű HN-ek determináló topográfiai HN-ek, amelyekben azonban a determináció szemantikája különböző, és nem egy időben alakult ki. Ezért a birtokos esetű HN-ek rétegtani sorrendjének meghatározása is bonyolult; semmiképpen sem szabad azt feltételezni, hogy valamely HN-réteg kizárólag rá jellemző korszakban fejlődött ki. A szerkezeti és szemantikai típusok rétegtani sorrendjében csupán egy réteg keletkezési idejét határozzuk meg. Ha az alanyesetű HN-ek alkotják a legrégebbi réteget, és az összetett, két tövű HN-ek szókapcsolatokra (köztük birtokos esetűekre is) vezethetők vissza, akkor fel kell tételeznünk, hogy a birtokos esetű HN-ek az alanyesetűeknél később, de mindenképpen az összetetteknél korábban kerültek használatba. Az alanyesetűek után, de az összetettek előtt másodlagos melléknévi HN-ek is kialakulhattak. A melléknévi HN-ek szemantikailag kapcsolatban állnak a birtokos esetűekkel, mivel mindkettő jelzői jelentést hordoz. Ahogyan a közszavakból képzett melléknévi HN-ek: Silià (rét), Beržià (patak),

¹ Itt helynevek alatt mindenféle helyiségnevet értünk.

244

Dumblis (tó) — és tulajdonnevekből (vö. Mun tileitis dummis) származnak, így a birtokos esetű helynevek köznevekből és tulajdonnevekből is létrejöhetnek.

A második összetevő alapján a birtokos esetű helynevek két szemantikai csoportra oszthatók: metaforikusakra és topográfiai (fiziográfiai) nevekre.

A metaforikus birtokos esetű helynevek egy köznév metaforikus értelemben használt alanyesetéből (második összetevő) és egy jelzőként funkcionáló birtokos esetből (első összetevő) állnak, például: Vilko Ki nis (magányos tanya), Būlio Kaktā (rét).

Ide tartoznak azok a birtokos esetű helynevek is, amelyekben a második összetevő topográfiai, de már metaforikus értelemben használt terminus: Lankōs Laukas (falu), Krōkų Lankā (tó).

A topográfiai összetevőjű birtokos esetű helynevek eredete és jelentése különböző lehet; ennek alapján három csoportra oszthatók: toponimikai, antroponimikai és köznévi nevekre.

A toponimikai birtokos esetű helynevek első összetevője olyan birtokos jelzős szerkezet, amely egy helyhez való helyi alárendeltséget vagy közelséget jelöl. Jelentésük alapján helyi helyneveknek nevezzük őket, mivel itt a toponimikai meghatározást egy helyre való utalás határozza meg, például: Akmėnių ežeras „egy tó, amely Akmėniai faluban található”.

Ezeknek a helyneveknek birtoklást kifejező jelentésárnyalatuk is lehet, ha egy közösség tulajdonát jelölik, például: Jovaišių pievos „a Javaišiai falubeli gazdákhoz tartozó rétek”.

A toponimikai birtokos esetű helynevek különleges csoportját alkotják azok a lakóhelynevek, amelyek egy másik lakóhely nevéből és egy települést jelölő terminusból állnak, például: Daukšių Mėdsėdžiai „Daukšiai falu erdei települése (amely ma már falu)”, Romāinių Kaimelė „kis falu, Romāiniai falu települése”.

Itt történeti ismeretek nélkül nem lehet megkülönböztetni a birtoklást kifejező és a helyi jelentést.

Az antroponimikai birtokos esetű helynevek első összetevője egy személynév birtokos esete, például: Derkinčio upālis „Derkin tis-patak”; vö. a Derkin tis családnévvel. Az antroponimikai birtokos esetű helyneveknek leggyakrabban birtoklást kifejező jelentésük van. Időnként emlékezeti jelentéssel is előfordulnak (például: Birūtės kalnas „Birutė-hegy”); a birtokos eset ekkor ugyanazt jelenti, mint például az utcanevekben: Būgōs gatvė „Būga utca”.

A köznévi birtokos esetű helynevekben az első összetevő egy köznév birtokos esete, amely leggyakrabban jelzőként funkcionál, például: Liepų kalnas „hegy, amelyen hársfák nőnek”. Egyes köznévi birtokos esetű helynevekben helyi jelentés is felismerhető, például: Daubōs šaltinis „forrás, amely egy szurdokban található”. Más köznévi birtokos esetű helynevek birtoklást kifejező jelentésűek; a birtokos eset

245

appellatív elemként ezekben a helynevekben azt a személyt jelöli, akié a hely volt, például: Kūnigo upėlis „pap-patak”. A hely történetének ismerete nélkül az ilyen helynevekben nem lehet megkülönböztetni a birtokos és az emlékőrző jelentést. Az emlékőrző jelentés egyértelműen jelenik meg az Ūbago brastà „koldusgázló” helynévben, mivel ismert, hogy ott egy koldus vízbe fulladt.

A litvánban a hovatartozási viszony kifejezésének mindkét eszköze – a birtokos genitivus és a birtokos melléknév – a helynevekben is megtalálható, például: Adōmo kālnas „Ádám-hegy”, Adominė „Ádámhoz tartozó rét”; birtokos jelentésű összetételek is adatolhatók, például: Adōmakalnis „Ádám-hegy”.

Ugyanazon objektum kettős elnevezéseinek megléte (például: Šilo ežeras/Šilinis, Rikio upė/Rikinė) arra enged következtetni, hogy a birtokos melléknevek későbbi jelenségek. Vö. még: aukso žiedas a népdalokban, illetve auksinis žiedas a mai köznyelvben.

Az ilyen genitivusi helynevek, mint az Adōmo kālnas, valószínűleg régebbiek az Adōmakalnis típusú összetételeknél. Erre az appellatívumok is utalnak. A Margarita Theologica (1600) műben még az akies mirksny alak található, a mai nyelvben viszont az akim irksnis.

Számos esetben a genitivusi helynevek néhány, tágabb értelemben vett birtokos jelentésű nominativusi helynév előképéül is szolgálhattak.

Az olyan helynevek, amelyek nyilvánvalóan antroponimikai eredetűek, ezért birtokos vagy emlékőrző jelentésűek, mint például a Daujotas, Vōzgautas, Dōmantas (folyónevek), elliptikusan főnevesült genitivusok.

A genitivusi helynevek bizonyos esetekben régebbiek a nominativusiaknál. A litvánban, más balti nyelvekhez hasonlóan, régi helynévképzési típust képviselnek, amely a balti alapnyelvből öröklődhetett.