MOKSLO KALBOS KULTŪROS IR TERMINOLOGIJOS PROBLEMOS

LIETUVIŲ KALBOTYROS KLAUSIMAI, XXIV(1985)

SARMĪTE LĀGZDIŅA

A -ISK- KÉPZŐS LETT MELLÉKNÉV VISZONYÍTÓ JELENTÉSÉNEK PROBLÉMÁJÁHOZ

A főnévi tőből a -isk- képzővel képzett melléknevek (amely az orosz -ск- és a német -isch képzőnek felel meg) régóta a lett nyelv mellékneveinek legtermékenyebb típusát alkotják. Aktivitásuk különösen az utóbbi időben növekedett meg, és ezzel együtt ismét időszerűvé vált a -isk- képzős melléknevek jelentésének még korántsem megoldott problémája, amely régóta foglalkoztatja a lett nyelvészeket (történeti szempontból vagy a -isk- képzős melléknevek és a -īg- képzős melléknevek, illetve a főnév genitivusa közötti szemantikai különbségtétel szempontjából)¹. E melléknevek minőségi vagy viszonyító jellegének kérdését azonban rendszerint nem emelik ki külön, holott éppen a melléknév viszonyító funkciója problematikus.

Általános jelentésének — a viszony kifejezésének — köszönhetően a -isk- képzős melléknév minőségi és viszonyító aspektust egyaránt magában foglal. A lett nyelv fejlődése során azonban az egykor benne létező, ezzel a képzővel alkotott kevés viszonyító melléknév eltűnt, funkciójukat pedig a főnév genitivusa vette át². Ennek eredményeként a nyelv fejlődésének mai szakaszában az eredeti lett -isk- végű melléknevek (vagyis a lett eredetű főnévi tőből képzettek) mindig többé-kevésbé kifejezett minőségi jelentéssel bírnak. Ezt szemléletesen megmutatja az analóg melléknevek összehasonlítása

¹Lásd például: Blinkena A. Pārmaiņas ekvifunkcionālo atributīvo determinantu lietojumā latviešu valodā.— Baltistica, II priedas. V., 1977, 20.—25. lpp.; Endzelīns J. Dažādas valodas kļūdas.— Rīgā, 1928, 9.—10. lpp.; Endzelīņš J. Jaunu vārdu radītājiem.— Darbu izlase. Rīgā, 1980, t. 3, 2. d., 398 lpp.; Endzelīns J., Mīlenbahs K. Latviešu gramatika.— Rīgā, 1907, 35.—36. lpp.; Ķikauka P. Piezīmes par dažiem latviešu valodas labojumiem.— Rīgā, 1937, 82.—86. lpp.; Mīlenbahs K. Daži jautājumi par latviešu valodu. 2. burtn.— Rīgā, 1893, 21.—39.; 43.—46.; 62.—67. lpp.; Mūsdienu latviešu literārās valodas gramatika.— Rīgā, 1959, 1. d., 252.—268. lpp.; Saule-Sleine M. Par sufiksa -isk- formu un tā leksiski gramatiskām funkcijām (it sevišķi baltu un slāvu valodās).— Veltījums akadēmiķim Jānim Endzelīnam 1873—1973.— Rīgā, 1972, 225.—252. lpp.; Valodas un rakstības jautājumi.— Rīgā, 1940, 9.—10. lpp.

² См.: Endzelīns J. Latvieši un viņu valoda.— Darbu izlase. Rīgā, 1979, t. 3, 1. d., 509. lpp.

100

a lett és az orosz nyelvben, például: a dzīvniecisks melléknév a dzīvnieks „állat” főnévből származik, és „az állathoz hasonló, rá jellemző” minőségi jelentése van, de nincs tisztán viszonyjelölő, „az állatra vonatkozó” jelentése; a kundzisks melléknév a kungs „földesúr” szóból ered, minőségi jelentése „olyan, mint a földesúré, rá jellemző, gőgös, fennhéjázó”, de nincs tisztán viszonyjelölő „a földesúrra vonatkozó, a földesúr tulajdonában levő” jelentése. Az oroszban meglévő viszonyjelölő jelentéseket a lett nyelvben főnévi genitivusszal fejezik ki; például az orosz животный мир megfelelője lettül dzīvnieku valsts vagy dzīvnieku pasaule, az orosz барский дом-é pedig a lett kungu māja.

Az elmondottakból következik, hogy a mai lett nyelv szóalkotási rendszerében az -isk- képzős melléknév minőségi, és nem hordoz tisztán viszonyjelölő jelentést; a viszonyjelleg csupán a viszony háttérjelentéseként őrződik meg benne.

A mai lett nyelvben mégis van egy olyan, az -isk- képzővel alkotott melléknévcsoport, amelyet viszonyjelölő melléknévként használnak, és amely a nyelvi rendszer szempontjából megkettőzi a motiváló főnév genitivusának funkcióját. Ezek idegen eredetű, terminológiai jellegű szavak, például ģeometrisks „geometriai” vagy klimatisks „éghajlati” stb. Többségük más nyelvekből kész lexikai egységként vagy lexikoszemantikai változatként, sőt akár konkrét szókapcsolatok elemeiként került át (például briziskā cirkulācija „szellőcirkuláció”). Bár az információáramlás növekedése és az általános műveltség emelkedése nyomán e csoport számos szava a lett köznyelv részévé vált, mindegyik a terminológia területén jelent meg, vagy terminológiai jellegű.

Az ilyen, -isk- képzős viszonyjelölő melléknevek a mai lett nyelvben meglehetősen kiterjedt csoportot alkotnak, amely a kontaktusnyelvek hatására folyamatosan új szavakkal bővül, miközben a viszonyjelölő melléknevek -isk- képzős képzési modellje lényegében idegen maradt a lett nyelv szóalkotási rendszerétől. Csak elszórtan keletkeznek a terminológia területén lett eredetű főnevekből új, viszonyjelölő jelentésű melléknevek, például: laicisks a laiks „idő” szóból (laiciskā kvantēšana „időbeli kvantálás”); vilnisks a vilnis „hullám” szóból (vilniskāis ciklons „hullámciklon”). A terminológiai rendszerek pedig, mint ismeretes, jelentős mértékben elkülönülnek, és sajátos törvényszerűségeik vannak (például a terminus kontextuson kívül is érvényes egyértelműségének követelménye, a terminológia és az adott nyelv meghatározott szakterülete keretein belüli paradigmatikus rendszerszerűség követelménye, a ten-

101

(a kapcsolódó nyelvek terminusrendszereivel való összeegyeztethetőség megőrzése). A köznyelvben csak elszigetelt lexikai-szemantikai változatok fordulnak elő olyan, lett eredetű főnevekből képzett melléknevekből, amelyek viszonyító jelentésűek; ezek azonban nem a lett nyelv derivációs mintája szerint, hanem szemantikai tükörfordítással jöttek létre. Bár némelyikük, amely a lett nyelv fejlődésének korábbi szakaszában jelent meg, mint például a saimnieciskis „gazdasági” vagy a vēsturisks „történelmi”, szilárdan megvetette a lábát a nyelvben, a lett eredetű, viszonyító funkcióban használt mellékneveket általában „nem lettesnek” érzik, és létjogosultságuk kétségeket ébreszt, például: dze jisks „költői” a dzeja „vers, költészet” szóból, a „költői” minőségi jelentés mellett; skatuvisks „színpadi” a skatuve „színpad” szóból, a „színpadias” minőségi jelentés mellett.

Így a lett nyelvben az -isk- képzős viszonyító melléknevek bizonyos fokig zárt alrendszert alkotnak (szemantikai szempontból „idegen eredetűt”), amely még nem honosodott meg teljesen a köznyelvben, mivel ellentmondás áll fenn e melléknevek lexikai rendszerbeli viszonyító jelentése és a lett nyelv szóalkotási rendszerében érvényes képzőminta minőségi jelentése között.

Amint már megjegyeztük, a tárgyalt probléma nem új: a lett irodalmi nyelv egész fejlődése során kétségbe vonták egyes, -isk- képzős viszonyító melléknevek létjogosultságát, ha ugyanabban a funkcióban a főnév genitivusával párhuzamosan használták őket³. A nyelv fejlődése során azonban az idegen eredetű, -isk- képzős viszonyító melléknevek többsége szilárdan meggyökeresedett a lett nyelvben, és a főnév genitivusához képest meghatározott szemantikai árnyalatokat rögzített magához⁴, ezért sok szókapcsolatban már elképzelhetetlennek tűnik a motiváló főnév genitivusával való helyettesítésük, például: etnogrāfiskais muzejs „néprajzi múzeum”, geogrāfiskais platums „földrajzi szélesség” stb. Vajon a lett nyelv grammatikai rendszerének változásáról tanúskodik ez, egy valaha elveszett, viszonyító melléknevet képző minta újjáéledéséről? Úgy véljük, nem. Amint az abból következik, amit a lett nyelv szóalkotási rendszerében az -isk- képzős melléknév kötelező minőségi jellegéről elmondtunk, a lett nyelv viszonyító melléknevének például a megfelelő orosz melléknévhez képest további,

³ См., напр.: Е n d z e l ī n s J. Dažādas valodas kļūdas.— Rīgā, 1928, 9.—10. lpp.; M i l e n b a h s K. Daži jautājumi par latviešu valodu. 2. burtn.— Rīgā, 1893, 21.—39.; 43.—46.; 62.—67. lpp.

⁴ См., напр.: Mūsdienu latviešu literārās valodas gramatika, 1. d., 254. lpp.

102

többé-kevésbé kifejezett, de kötelező minőségi árnyalatot kell felvennie, amelyet a lett szóalkotási minta jelentése ró rá. Másfelől feltételezhető, hogy éppen ez az elkerülhetetlen minőségi árnyalat az a fő feltétel is, amely biztosítja az -isk- képzős viszonyító melléknevek lett nyelvbe való befogadásának elvi lehetőségét; mintegy összekötő kapocsként szolgál az adott melléknév lexikai jelentése és a képzőminta szóalkotási jelentése között.

Ebből elméleti pontosítás vonható le: a lett nyelvben nincsenek -isk- képzős, tisztán viszonyító jelentésű melléknevek, mint amilyenek az oroszban oly nagy számban fordulnak elő; az úgynevezett, -isk- képzős viszonyító melléknév a lett nyelvben olyan melléknév, amelynek viszonyító jelentése domináns. Mivel a minőségi és a viszonyító jelentés között nincs éles határ, más, különleges tényezők hiányában ez a szemantikai eltolódás rendszerint nehezen ragadható meg, és önmagában nem akadályozza sem a melléknév jelentése viszonyító aspektusának megfelelő felfogását, sem a lett melléknevek konkrét jelentéseinek a megfelelő orosz melléknevekkel való megfelelését. Következésképpen nincs alapja annak, hogy elvileg tagadjuk a -isk- képzős viszonyító melléknevek létjogosultságát a lett nyelvben.

Számos tényező korlátozza azonban az ilyen melléknevek szabad képzésének és használatának lehetőségét; ezek közvetlenül vagy közvetve a fent kifejtett elméleti megfontolásokkal magyarázhatók (egyeseket – amint az a lett nyelvészek említett munkáiban szereplő gyakorlati ajánlásokból kitűnik – bizonyos mértékig már felismertek, bár elméleti megfogalmazást nem kaptak). E tényezők különféle szempontokat egyesítenek: a szóalkotásit és a lexikait, a nyelvi és a szövegbelit, a szemantikait és a gyakoriságit. Kíséreljük meg röviden összefoglalni azokat a főbb szabályszerűségeket, amelyek betartása elősegítheti a -isk- képzős viszonyító melléknevek helyesebb képzését és használatát nem terminológiai szókapcsolatokban.

1. Általában nem ajánlatos lett eredetű főnevekből viszonyító mellékneveket vagy viszonyító jelentésű lexikai-szemantikai változatokat képezni, még akkor sem, ha a kívánt viszonyító jelentés és a melléknév létező vagy lehetséges minőségi jelentése között nincs ellentmondás, például: ainavisks „tájképi” az ainava „táj” szóból (ņemti vērā ainavisko kontekstu „figyelembe venni a tájképi kontextust”); telpisks „térbeli” a telpa „tér” szóból (ietilpt neliela telpiskā vienībā „elhelyezkedni egy kis térbeli egységben”); valstisks a valsts „állam” szóból (valstiska mēroga uzdevumi „állami léptékű feladatok”). A lett szóalkotásban a viszonyító jelentés hiánya

103

A modell akadályozza az ilyen melléknevek normatívként való elfogadását; helyettük a genitivus használata ajánlott: figyelembe venni a táj kontextusát, kis térbeli egységbe tartozni, országos feladatok.

2. A lett nyelv -isk- képzős mellékneveivel nem lehet kifejezni a birtoklás, a tárgy és az anyag, a tárgy és a tartalom, a cselekvés vagy a cselekvés eredménye, valamint az alany vagy a tárgy közötti konkrét, tisztán tárgyi viszonyokat, mivel a lett melléknév kötelező minőségi jellege miatt elkerülhetetlenül eltávolodik a tisztán tárgyi jelentéstől, és jelentése mindig kisebb-nagyobb mértékben elvonatkozik attól a tárgytól, amelyet a motiváló főnév jelöl. A melléknévvel kifejezett jelzői viszony helytelensége rendszerint már a szókapcsolaton belül feltárul, például: aktieriskais ansamblis „színészi együttes”, azaz „színészek”; komunistiskā celtniecība „a kommunizmus építése”; metāliska pile „fémcsepp”, azaz „fémcsepp”; helyesen: aktieru ansamblis, komunisma celtniecība, metāla pile, a főnév genitivusával. Néha azonban a hiba csak tágabb összefüggésben válik nyilvánvalóvá — maga a szókapcsolat lehetséges, de jelentése nem felel meg az adott mondat jelentésének, például: lugas režisoriskais traktējums „a darab rendezői értelmezése” olyan szövegben, ahol a darabnak egy konkrét rendező által adott értelmezéséről van szó (vö. a minőségi jelentéssel: „olyan értelmezés, amely az előadás minden összetevőjét a rendező egységes elképzelésének rendeli alá”).

3. Nem ajánlott a relatív jelentésű lexikai-szemantikai változatok használata, ha a melléknévnek már van stabil, kifejezetten értékelő jellegű minőségi jelentése — az értékelő jelleg akkor is gátolja a melléknév relatív aspektusának semleges felfogását, ha a szövegkörnyezet megszünteti a fogalmi többértelműséget, például: loģiskie darbi „logikai tárgyú művek” (vö. a melléknév minőségi jelentésével: loģisks „logikus”); plakātiskā māksla „a plakát művészete” (vö. a melléknév minőségi jelentésével: plakātisks „felszínes, eszmeietlen”). Helyesebb: darbi loģikā, plakāta māksla, vagy egyszerűen plakāts. A két jelentés közötti ellentmondás különösen élesen érzékelhető a lett eredetű melléknevek esetében, például: dzejiskās formas meistars „a költői forma mestere” (vö. a melléknév minőségi jelentésével: dzejisks „költői”).

4. Mindazonáltal el kell ismernünk, hogy a legtöbb esetben a lett relatív melléknevek, külön-külön véve, nem váltanak ki konkrét kifogásokat. Használatuk az adott szókapcsolatban és mondatban is rendszerint elfogadható, mivel a valóság számos viszonyát a nyelv jelzői viszony formájában tudja megjeleníteni. Aggodalomra más jelenség ad okot — e melléknevek beszédbeli gyakoriságának gyors növekedése, különösen

104

a sajtóban és a társadalom- és bölcsészettudományi kérdésekkel foglalkozó ismeretterjesztő irodalomban. Elméleti szempontból úgy tűnik, hogy a más nyelvi eszközökkel párhuzamosan működő relatív melléknevek gazdagítják a nyelvet, bővítik a kifejezés lehetőségeit és hozzájárulnak a szöveg fogalmi pontosságához. A gyakorlatban azonban gyakran kritikátlanul viszonyulnak a -isk- képzős relatív melléknevekhez. Ezek a melléknevek mintegy „kölcsönvett” elemek, amelyeket a köznyelv a terminológia területéről vesz át, ahol rendszerint konkrét terminológiai szókapcsolatok részeként működnek. A terminológiai szókapcsolatnak a nyelven kívüli valóságban szigorúan meghatározott referense van, a melléknév pedig elsősorban az azonosítás, az osztályozás és a jelzett főnév által megnevezett fogalom terjedelme korlátozásának eszköze, nem pedig a szabad szókapcsolatokra jellemző minősítésé. A terminológiai szókapcsolat egészében oszthatatlan lexikai egységként működik; ebben az egyes összetevők — így a melléknév — szemantikai szerepe elhalványul.

A köznyelvbe kerülve a relatív melléknevek gyakran önálló lexikai egységként kezdenek működni, amelyek szabadon társulhatnak bármely megfelelő (vagy annak látszólag megfelelő) főnévvel, és bármilyen jelzői viszonyt kifejezhetnek. A szabad szókapcsolatok azonban a nyelvhasználók tudatában nem kapcsolódnak állandóan a valóság valamely meghatározott referenséhez, szemantikailag pedig a relatív melléknévvel kifejezett jelzői viszony igen általános és konkretizálatlan. Ennek következtében a relatív melléknevek köznyelvi használatakor a pontosság helyett gyakran éppen az ellenkezője jön létre: fogalmi homály és üres szócséplés. Ilyenek például a konkrét jelentés nélküli, pszeudoterminológiai szókapcsolatok: alkoholisks bojājums „alkoholos károsodás”, demogrāfiskā rīcība „demográfiai magatartás”; a kontextusból egyértelműen következő információt megkettőző „üres” jelzők: autores poētiskais stils „a szerző költői stílusa” egy verseskötetről szóló recenzióban, augsti sportiskie rezultāti „magas sporteredmények” sportversenyekről szóló tudósításban; egyszavas megnevezés helyett „kifejezőbb”, de kevésbé konkrét szókapcsolat: ekstrēmīstiskie elementi „szélsőséges elemek” az ekstrēmisti „szélsőségesek” helyett, tautas poētiskā daiļrade „a nép költői alkotóművészete” a tautasdziesmas „népdalok” helyett; többértelmű jelzők, amelyek minőségi vagy relatív jelentését a kontextus nem tisztázza: akvarelisks gleznojums „akvarellre emlékeztető festmény”? „akvarell”? stb.

105

A -isk- képzős relatív melléknevek túlzott használatának másik nem kívánatos következménye, hogy az ezekkel alkotott, egyforma szókapcsolatok kiszorítják az összes többi, szinonim kifejezési lehetőséget, holott azok konkrétabban tárják fel a valóság viszonyait, vagy szorosabban kapcsolódnak a nyelvi hagyományhoz. Például: cilvēka dvēseliska norūdīšana „az ember lelki edzése” a cilvēka dvēseles norūdīšana „az ember lelkének edzése” helyett; telefoniskas sarunas „telefonbeszélgetések” a telefona sarunas vagy sarunas pa telefonu „telefonon folytatott beszélgetések” helyett; skatuviska diskusija „színpadi vita” a diskusija uz skatuves „a színpadon zajló vita” helyett. Különösen gyakran hagyják figyelmen kívül annak lehetőségét, hogy ugyanezt a viszonyt főnévi genitivusszal fejezzék ki, még akkor is, ha a genitivusos szókapcsolat már hagyományossá vált, például: faktiskais materiāls „tényszerű anyag” a faktu materiāls vagy fakti helyett; lauksaimnieciskas problēmas „mezőgazdasági problémák” a lauksaimniecības problemas helyett; režisoriskais ķēriens „rendezői rátermettség” a režisora ķēriens helyett; tautiskā deja „néptánc” a tautas deja helyett, és így tovább. Mindez elszegényíti a beszédet, csökkenti a kifejezési eszközök változatosságát, és az eredeti lett szerkezetektől az egysíkú, ráadásul kölcsönzött kifejezéstípus felé történő nem kívánatos elmozdulásról tanúskodik. A lett nyelv művelése szempontjából a -isk- képzős relatív melléknevet tartalmazó, nem terminológiai szókapcsolatok használatát azokra az esetekre kellene korlátozni, amikor az összetett fogalmat más módon nem lehet röviden és világosan kifejezni.