LIETUVIŲ KALBOS SANDAROS TYRINĖJIMAI

LIETUVIŲ KALBOTYROS KLAUSIMAI, XXVI (1987)

AUDRONĖ JAKULIENĖ

A litván nyelv a-tövű igéi (futni típus)

A „Lietuvių kalbos žodynas” I–XIII. kötetében, a „Dabartinės lietuvių kalbos žodynas”-ban és más forrásokban 8 CėC típusú igét találtak:

a) három alapige, amelyeket a litván nyelv egész területén használnak – futni, enni, leülni,

b) három nyelvjárási ige – kėsti „szándékozni, akarni”, pėkšti „rikoltani (madarakról)”, sėkti „bevésni, gravírozni”,

c) két rendhagyó ige, amelyek a-tövű jelen idejű szerkezete nem illeszkedik a szemantikához, és a mai litván nyelv szempontjából szokatlan – lėšti „megenyhülni, felengedni”, (pa)kęžti „felfúvódni, megduzzadni”.

Ezeknek az igéknek a jelen és az egyszerű múlt idejű morfológiai szerkezetét, valamint annak nyelvjárási változatait, a tő morfonológiai felépítését, szemantikáját és képzési kapcsolatait tárgyaljuk (szinkrón és diakrón szempontból).

Mindhárom alapige és a nyelvjárási sėkti az indoeurópai alapnyelvből örököltnek tekinthető, mivel rokon nyelvekben vannak megfelelőik (< ide. *bʰēgʰ-, *(H)ēd-, *sēd- és *sēk-).

Az alapigék jelen idejében a tematikus alakok mellett nyelvjárásokban és írott emlékekben atematikus alakok is használatosak lehetnek. Az etimológiai adatok szerint a legrégebbi atematikus igének az ėsti tekinthető; a sėsti atematikus alakjai is meglehetősen régiek. A bėgti igét tematikusként kell rekonstruálni (atematikus alakjai újabbak); a többi ige tematikus alakjai is régiek. A zéró affixumú tematikus alakok mellett nemcsak a balti, hanem más indoeurópai nyelvekben is használatosak i̯ képzős alakok. A balti ia-, valamint a ia-sid-tövű alakok használata gyakran összefügg a szemantikával. A sėsti ige jelen idejű szerkezete a legváltozatosabb (nyelvjárásokban, régi írott emlékekben és rokon nyelvekben atematikus, valamint zéró affixumú tematikus, i̯- és st-képzős, infixumos és reduplikációs alakok egyaránt használatosak lehetnek). A nyelvjárási és rendhagyó igék jelen idejű alakjai kétségeket vetnek fel – némelyikük ia-, illetve sta- tövűként is értelmezhető.

A múlt idejű alakok változatosak a balti nyelvjárásokban: az ā- vagy ē-tövű alakok használata többnyire a szemantikával, valamint a jelen idejű szerkezettel függ össze. Más rokon nyelvek megfelelői rendszerint tematikus aorisztoszok (megjegyzendő, hogy a CėC típusú igék megfelelői többnyire szigmatikus aorisztoszok).

A vizsgált igék töve lit. ė ~ lett. ė (a cirkumflexus arra utal, hogy korábban régi mozgó hangsúlyozású paradigma volt) ~ szl. ě, azonban más rokon nyelvekben leg-

113

többnyire rövid ē (ritkábban ø, ō). A balti és szláv tő hosszúságának növekedése feltehetően elválaszthatatlan az időszembenállás kialakulásától.

A CēC típusú igék mássalhangzó-rendszerére jellemző, hogy C₁ különféle mássalhangzó lehet (csak az ėsti ige kezdődik zéró mássalhangzóval, történetileg azonban itt feltételezhető egykor egy laringális hang), C₂ viszont szükségképpen zárhang.

A rendhagyó igék és a nyelvjárási pėkšti morfonológiai tőstruktúrájukban jelentősen különböznek az alapigéktől (lehet cirkumflexus hangsúlyuk, C₂ pedig lehet réshang vagy mássalhangzó-kapcsolat).

Mind a tő mássalhangzó-rendszere, mind a jelentés szempontjából az alapigék és a nyelvjárási sėkti (részben a kėsti is) közel állnak a CēC típusú igékhez – többnyire mozgást és egy objektum szerkezetének megváltoztatását jelentik.

A vizsgált igékből leggyakrabban különféle típusú iteratív-kauzatív igék képződnek. A származékok legősibb képzői: indoeurópai *ēie (~balti ī), *ā, balti *in(ā); a sėsti ige igen régi, *ē képzővel alkotott származéka állapotot jelent (sėdėti).

A valódi CēC típusú igék tehát (amint azt a különböző szintű elemzés kimutatta, a rendhagyó igék és a nyelvjárási pėkšti nem tartoznak közéjük) meglehetősen egységes strukturális-szemantikai típust alkotnak.

A nyelvjárási pėkšti, valamint a rendhagyó kėzti és lėšti minden tekintetben különböznek az említett csoporttól, és valószínűleg az utánzó típus új képzéseinek tekintendők.

A-LITVÁN IGÉK (BĖGTI TÍPUS)

Összefoglalás

A Litván nyelv szótárának I–XIII. köteteiben és más forrásokban 8 CėC típusú gyöki igét találtak: bėgti, ėsti, sėsti / ősindoeurópai *bʰēgʰ „futni”, *(H)ēd- „enni”, *sēd- „leülni, ülni”/; kizárólag a nyelvjárásokból ismert a sėkti (< ősindoeurópai *sēk- „vágni, metszeni”), a kėsti „szándékozni” / < balti *(s)ket- „tágítani, megragadni”/, a pėkšti „kiáltani (madarakról)” és a szabálytalan (szerkezetük nem felel meg a jelentésüknek) kėzti „megduzzadni” és lėšti „megnyugodni, csökkenni”.

A bėgti, ėsti, sėsti és sėkti indoeurópai alapnyelvi igék jelen idejében az ősi, -a végű tematikus formák (indoeurópai o/e) mellett a nyelvjárásokban, az írott emlékekben és a rokon nyelvekben más típusú (szuffixális, infixális, reduplikált) tematikus formák, valamint atematikus alakok is előfordulnak. A legősibb atematikus alakok a ėsti igére jellemzők, a legváltozatosabb jelen idejű alakjai pedig a sėsti igének vannak.

A balti nyelvekben az ā-ra és ē-re végződő múlt idejű alakok szoros összefüggést mutatnak a jelen idejű alakokkal és az ige jelentésével. A rokon nyelvekben különféle praeteritum-alakok felelnek meg nekik, leggyakrabban azonban tematikus aorisztosz fordul elő.

A tárgyalt igék általában mozgást vagy az objektum szerkezetének megváltozását jelentik. Emellett a gyök meghatározott fonómorfológiai szerkezete jellemző rájuk: zárhangok szóvégi helyzetben, litván ereszkedő/lett megszakított intonáció. Tehát 4 indoeurópai alapnyelvi ige (részben a nyelvjárási kėsti is) egységes strukturális-szemantikai csoportot alkot. Ebbe a csoportba a két szabálytalan ige és a nyelvjárási pėkšti nem illik bele. Minden valószínűség szerint utánzó jellegű új képződmények.

114