LIETUVIŲ KALBOTYROS KLAUSIMAI, XXVIII (1989)

KALBŲ RYŠIAI IR SĄVEIKOS

VJACSESZLAV MIHAJLOVICS PANKIN

LEXIKAI DIFFÚZIÓ

A „nemzetek közötti érintkezés” fogalma a szovjet soknemzetiségű társadalomra jellemző társadalmi viszonyok szerkezetében szociolingvisztikai kategóriaként jelenik meg. A nemzetek közötti érintkezés a szovjet köztársaságok szilárd gazdasági szövetségének megerősítéséhez és fejlődéséhez, valamint az ország nemzetei és népei közötti gazdasági, politikai, társadalmi-háztartási, kulturális és egyéb kapcsolatok megvalósításához szükséges feltétel. E kapcsolatok intenzív kölcsönhatás jellegét öltik, és meghatározzák a nemzetek közötti érintkezés intenzitását.

A nemzetek közötti érintkezés intenzitása és az azt kísérő internacionalizációs folyamatok ma a szovjet emberek életének valamennyi területén — a termelésben, a társadalmi-politikai életben, a tudományban, a művészetben, a testnevelésben és a sportban, a turizmusban stb. — jól láthatók. A nemzetek közötti érintkezés intenzitása, bármely területen valósuljon is meg, elsősorban a nemzetek közötti érintkezés nyelvét, az oroszt és a nemzeti nyelveket összekötő közvetlen nyelvi kapcsolatok megsűrűsödésében fejeződik ki. Az emberi érintkezés mint olyan, és természetesen a nemzetek közötti érintkezés is végső soron a közvetlen kapcsolatban álló emberek személyes (pontosabban: személyiségükből fakadó) viszonyain keresztül valósul meg. A nemzetek közötti beszédkommunikációs aktus esetében — bármely nyelven történjék is — két, különböző nemzetiségű ember áll előttünk, akik, ha szabad így mondani, a nemzeti karakter sajátos vonásaival rendelkeznek; különböző nyelvek, pszichológiai sajátosságok, kultúrák, hagyományok stb. hordozói. A szovjet életforma internacionalizálódása korántsem jelenti a nemzeti sajátosságok eltűnését. V. I. Lenin tanításának fényében az internacionalizmus nem nemzetek nélküliséget jelent. A szovjet filozófusok és szociológusok megjegyzik, hogy „az internacionalizáció nemhogy nem vezet a nemzeti valamennyi attribútumának nivellálódásához, valamely nép történelmileg kialakult életformáinak, haladó szokásainak és hagyományainak felszámolásához, hanem ellenkezőleg, felszabadítja a nemzet valamennyi potenciálját, és megteremti a nemzeti sajátosságok sokoldalú kibontakozásának szükséges feltételeit” (lásd: Интернациональное и национальное в социалистическом образе жизни советского народа 1985, 191), továbbá, hogy „társadalmunk legtöbb életterületének internacionalizációs folyamatát a nemzeti öntudat növekedése kíséri” (Бромлей

153

1987, 3) a szovjet nemzetek gazdasági, társadalmi és kulturális fejlődésének alapján.

A közvetlen nyelvi kapcsolatok megsűrűsödése a nemzetek közötti érintkezés folyamatainak intenzitásával együtt, az orosz nyelv mai működési időszakában, ösztönzi a lexikai egységek orosz nyelvbe való intenzív behatolását, amikor az orosz nyelvet a nemzetek közötti érintkezés szintjén használják. A nemzeti nyelvekből az oroszba a nemzetek közötti érintkezés szintjén történő lexikai behatolás folyamatainak megfigyelése arra a következtetésre vezetett bennünket, hogy az orosszal érintkező nyelvek mindegyikében megtalálható egy sajátos, fakturális jellegű lexikai réteg, amely az orosz nyelvben is működhet, miközben kívül marad annak rendszerén, ugyanakkor a nemzeti színezet kifejezésének nyelvi eszközeként szolgál. Ezt a lexikát diffúziós lexikának nevezzük, magát azt a folyamatot pedig, amelynek során a nemzetek közötti érintkezés intenzitása és a nemzeti nyelvek, illetve az orosz közötti nyelvi kapcsolatok megsűrűsödése mellett behatol az orosz nyelvbe, lexikai diffúziónak (a fizikai terminus használatának analógiájára). Ajbek „A nagy út” című könyvében (М., 1980) mindössze 60 oldalon 150 diffúziós üzbég lexémát találtunk: бейты „kétsoros versszakok”, насвай „rágódohány”, минман-хана „a ház férfiaknak fenntartott fele”, сачнапук „vastag fekete selyemszálakból, ezüst csengőkkel és a végükön rojtokkal készült dísz” stb. S. Bejsenalijev „Kicsan” című kisregényében (М., 1959) 175 oldalon több mint 150 esetben fordulnak elő diffúziós kirgiz szavak: Тулпар „mesebeli ló”, молдо „molla, vallási személy”, сагадалы (gyermekek szeretetteljes megszólítása) stb. A diffúzió jelensége bármely olyan orosz szövegben megfigyelhető, amely nemzeti vagy külföldi sajátosságok ábrázolására irányul. Például V. Korotics írásában (Огонек, 1987, № 35) mintegy 30 diffúziós kínai lexéma szerepel: Гузун „téli palota”, му „kb. 0,14 ha”, юань „pénzegység”, маотай „ital” stb. A. Borovik „Találkozzunk a három darunál” című írásában (Огонек. 1987, № 30) szintén nagyszámú diffúziós afgán lexéma található, például Хвар „folyó”, моджахед „vezető” stb., továbbá olyan diffúziós szavak is, amelyeket az orosz nyelv meghonosított, és jövevényszóként tartanak számon: кишлак, сура, чадра, мулла stb.

Más nyelv lexikai egységeinek jelenléte az orosz beszédben valamiképpen nyelvi kapcsolatokkal magyarázható, legyenek azok közvetlenek (közvetlen érintkezésen alapulók) vagy közvetettek (közvetítettek). Mindkét esetben azonban a lexikai egységek behatolása az érintkező nyelvből nem önmagától történik, hanem az egymással kapcsolatban álló emberek közvetítésével, az egyén — a kétnyelvű író, újságíró, fordító (vagy egyszerűen a második nyelvet bizonyos mértékben ismerő ember) — alkotó tudatán keresztül.

A behatolás természetesen nem jelenti az új lexémák rögzülését az érintkező nyelvben, annak lexikai rendszerében és szótárában — a köznyelvi lexikonban. Az ilyen rögzüléshez bizonyos feltételek, a társadalmi nyelvhasználat által érzékelt valós névmegjelölési igény, valamint a lexikai-szemantikai rendszerben egy hiányos vagy felszabaduló

154

… sejt, amely készen áll új jelentések, új fogalmak, a kölcsönző nyelv számára új információ befogadására.

A kétnyelvű beszélő nem véletlenül folyamodik anyanyelvének szavaihoz az orosz beszédben; mintegy kölcsönveszi anyanyelvéből „azokat a fogalmakat vagy árnyalataikat, végül azt a színezetet, amelyekre valamilyen okból szüksége van” (Щерба 1974, 69). Például amikor egy kétnyelvű üzbég az orosz társalgási beszédben anyanyelvének olyan szavait használja, mint шайтан, адыры, дастархан, Мамурджан, хоп!, a nyelvi intuíció azt súgja neki, hogy ezek nem teljesen azonosak az orosz megfelelőikkel: черт, холмы, скатерть (стол), Мамурдчик, ладно (хорошо)! A kétnyelvű beszélő tudatában együtt létező két nyelv fogalmi-szignifikatív szemaziológiai rendszere a lexikai diffúzió során mintegy kiegyensúlyozódik, közelít egymáshoz, és a gondolat megfelelő szóbeli kifejezést talál. A kétnyelvű lakosság spontán orosz beszédében tapasztalható bőséges diffúzió nyelvi hiánnyal, a nem orosz nemzetiségűek orosz szókincsének elégtelen terjedelmével, egy-egy orosz szó pontos jelentésének ismeretlenségével („amely a nyelvük hegyén van”), valamint a nyelvi eszközökkel való takarékosság elvével is magyarázható.

A lexikai diffúzió következtében az orosz nyelv szókincsébe, a nemzetiségek közötti érintkezés szintjén, hatalmas mennyiségű úgynevezett regionálisan és lokálisan jelölt lexika kerül be; egységeinek többsége ismeretlen marad az orosz köznyelvi irodalmi nyelv számára.

Az elmúlt évtizedben az orosz nyelvtudományban érdekes munkák jelentek meg, amelyek arra tesznek kísérletet, hogy az egyes nyelvi régiók diffúziós lexikáját sajátos glosszáriumokba, jegyzékekbe, szótárakba gyűjtsék (lásd: Гальченко, 1975; Назаров, 1984).

Természetesen a diffúziós lexika regisztrálása, működésének vizsgálata, konnotatív sajátosságainak feltárása fontos mozzanat a nyelvi érintkezések, valamint a Szovjetunió népeinek nyelvei, irodalmai és kultúrái közötti kölcsönhatás és kölcsönös gazdagodás folyamatainak kutatásában. A diffúziós lexika információt hordoz soknemzetiségű országunk népeinek nemzeti sajátosságú kulturális örökségéről, segít retrospektív pillantást vetni nagy és kis népek történelmére, és objektíven értékelni életük szocialista átalakítását.

A nyelvészeknek egyelőre nincs elegendő alapjuk arra, hogy az olyan diffúziós szavakat, mint például уста, дарья, мураб, „Мирани“, яганы, косы (касы), valamint sok más szót kölcsönszónak tekintsék, hiszen nem felelnek meg azoknak a paramétereknek és ismérveknek, amelyeket a tudósok az orosz irodalmi szókészlet részévé válás „nyelvészeti mandátumának” feltételeként szabnak (lásd: Крысин 1968, 49; Денисов 1980, 108). Az egzotizmus terminus az ilyen lexikára vonatkoztatva nyilvánvalóan elavult, mivel az „egzotikus lexika” minősítést korábban használták, amikor az Oroszországhoz tartozó nem orosz népek valóságát (mindennapi életét, hagyományait, kultúráját) az ország központjából romantikus prizmán keresztül valami távolinak és különösnek érzékelték.

155

A diffúziós lexémák többségében nincs meg a kölcsönszóvá válás lehetősége, noha felkínálják magukat az orosz lexikai rendszernek; ahhoz, hogy egy szó kölcsönszóvá váljon, nemcsak nyelvileg kell adaptálódnia, hanem az orosz nyelvi tudatnak pszichológiailag is asszimilálnia kell. Ezt a tényt az is megerősíti, hogy számos diffúziós lexéma bizonyos fokú, például graféma-fonológiai adaptáció ellenére sem felel meg a grammatikai jelentések rendszeressége (a kategorialitás alapvető ismérve) (lásd: Супрун 1975, 10), illetve a lexikai rendszeresség követelményének, amely mind a lexikai-szemantikai szférában, mind a szemantikai-paradigmatikus szinten megmutatkozik (Шмелев 1966, 10, 11). A diffúziós szavakat (amelyeket az orosz nyelv nem sajátított el teljesen) paradigmatikus bizonytalanság és kontextusfüggés jellemzi; nyelvtani szempontból az oroszul beszélők az ilyen főnevekből általában nem képeznek kicsinyítő főneveket, ami a rendszeresség egyik ismérve, és így tovább.

A nemzeti szerzők orosz nyelvű szépirodalmában, valamint az orosz nyelvű publicisztikában és más irodalmi műfajokban (ismeretterjesztő esszében, útijegyzetekben stb.), amelyek tematikusan kifejezetten az ország valamely etnográfiai régiójának életét és mindennapjait mutatják be, a diffúziós lexika szókészletének minden egyes eleme — akár közvetlen nyelvi érintkezés (kétnyelvű szerző), akár közvetett módon (fordító) kerül oda — nemcsak a nemzeti színezet kifejezésének nyelvi eszközeként szolgál, hanem mintegy anyanyelvének érdekeit is képviseli, vagyis megismerteti a szovjet olvasót azokkal a nemzeti szavakkal, amelyek a legvilágosabban fejezik ki a nyelv „szellemét”, hangsúlyozzák népi alapját; más szóval az orosz nyelvben az anyanyelv metalingvisztikai funkcióját töltik be. A diffúziós lexikai egységeknek számos sajátos vonásuk van: orosz szövegkörnyezetben használva meghatározott szemantizálási eljárásokat igényelnek — a szerzői megjegyzések, az orosz szavakkal adott értelmezések stb. révén (vö.: Каранаром, то есть черным наром он прозывался неспроста. — Ч. Айтматов. Буранный полустанок). Az orosz szövegben használt diffúziós lexémák szelektivitás alapján konkrét kollokációs viszonyokba lépnek az orosz szavakkal, például: зинданы темные, кошма мягкая, саукале высокий, джайляу горный, кене-чеке черный stb., így állandósult szókapcsolatokat alkotnak (amelyeket különböző kétnyelvű szerzőknél, különböző művekben rögzítenek). A diffúziós lexikát egy fontos mutató jellemzi: tranzitív, azaz amikor szükséges, olykor pedig nyilvánvalóan fölösleges eszközként beékelődik az orosz irodalmi szövegbe a nemzeti sajátosságok közvetítésére, nem marad meg az orosz közhasználatú lexikon aktív szókészletében, annak „központjában”, hanem visszatér az érintkezési közegbe vagy közvetlenül az anyanyelv „emlékezetébe” (nemzeti lexikai archaizmusok).

156

A lexikai diffúzió problémájának vizsgálata az orosz nyelv és a Szovjetunió népeinek nyelvei közötti érintkezés során igen célszerű és aktuális, mivel kulcsot ad a kutató kezébe számos, az orosz nyelv mint a nemzetközi kommunikáció eszköze elmélete szempontjából lényeges probléma megoldásához.

ЛИТЕРАТУРА

Бромлей Ю. Национальные процессы в СССР: достижения и проблемы // Правда. 1987. 13 февр.

Гальченко И. Е. Глоссарий лексики языков народов Северного Кавказа в русском языке. Орджоникидзе, 1975.

Денисов П. Н. Лексика русского языка и принципы ее описания. М., 1980.

Интернациональное и национальное в социалистическом образе жизни советского народа. М., 1985.

Крысин Л. И. Иноязычные слова в русском языке. М., 1968.

Назаров О. Туркменские слова в русском языке. Ашхабад, 1984.

Супрун А. Е. Лексическая система и методы ее изучения // Методы изучения лексики. Минск, 1975.

Шмелев Д. Н. Лексико-семантические изменения в современном русском языке // РЯНШ, 1966, № 3.

Щерба Л. В. О понятии смешения языков // Щерба Л. В. Языковая система и речевая деятельность. М., 1974.