LIETUVIŲ KALBOTYROS KLAUSIMAI, XXX (1993)

PERIFERINĖS LIETUVIŲ KALBOS TARMĖS

JELENTŐS FÖLDFINK KÖNYVE

Nemrég könyvcsomag érkezett Moszkvából Grigorij Venediktov nyelvésztől, szlavistától, a bolgár nyelv neves kutatójától, a filológiai tudományok doktorától, litván nyelvű dedikációkkal („A bolgár irodalmi nyelv az újjászületés korában”¹ és „Bolgárisztikai tanulmányok”²); a könyveket litván nyelvészeknek, konkrétan A. Sabaliauskas nyelvtörténésznek küldte.

E két könyv közül olvasóink számára az első érdekesebb és hozzáférhetőbb, a második viszont egzotikusabb: bolgár nyelven íródott, és maga a szerző így mutatja be az újévi jókívánságokat tartalmazó képeslapon: „A „Българистични студии” című könyvből csak néhány példányt kaptam Bulgáriából. Ezt Önnek küldöm; talán ez az egyetlen példány a hazámban, Litvániában. Az Ön G. Venediktovja”.

A tudós, aki szépen beszél és ír litvánul, Észak-Litvániában, Obeliai közelében született és nőtt fel, a helyi elemi iskolában tanult, majd az ötvenes években Vilniusban fejezte be a középiskolát. Ezért a szerző tréfásan azt mondja, hogy előbb tanult meg litvánul, és csak azután oroszul. A Moszkvai Egyetemen végzett szlavisztikai tanulmányai után a bolgárisztikának szentelte magát. G. Venediktov ma számos könyv szerzője, az egykori Szovjetunió egyik legnevesebb bolgár nyelvtörténésze. Kutatásainak tárgya a bolgár köznyelv kialakulásának és kodifikációjának kérdései a nemzeti újjászületés időszakában. E kérdések közül sokat már tárgyalt „A mai bolgár irodalmi nyelv történetéből” című tanulmánykötetében³.

Litvániát és Bulgáriát számos történelmi párhuzam, valamint más közvetlen és közvetett kapcsolat fűzi össze. Mindkettő közép-európai állam, és a XIX. században mindkettő megkezdte a felszabadulást az idegen uralom alól: a bolgárok a török uralom és a görög szellemi elnyomás, a litvánok pedig a cári Oroszország és a lengyel szellemi iga alól. Ahogyan Litvániában a lengyel nyelvet tekintették a tudomány, az irodalom és a vallás megszokott nyelvének, úgy Bulgáriában ugyanezt a szerepet a görög nyelv töltötte be. A bolgár és a litván nép újjászületési kultúrájában jelentős nyomot hagyott J. Basanavičius, a litván nemzeti újjászületés pátriárkája. J. Venelin, a bolgár nyelv és folklór neves kutatója már 1825-ben nemzetiség alapján próbálta összeírni Litvánia lakosságát is. Az 1877–1878-as, Bulgária török iga alóli felszabadításáért vívott harcokban számos litván esett el az oroszok és a bolgárok oldalán. Ez a következőkből is látható:

¹ Венедиктов Г. К. Болгарский литературный язык эпохи возрождения. Проблемы и выбора диалектной основы. М., "Наука", 1990. 206 с.

² Венедиктов Г. Българистични студии. София. 1990. 242 с.

³ Венедиктов Г. К. Из истории современного болгарского литературного языка. София. 1981. 270 с.

218

A Sipka-szoros védőinek nevei és a Sipka múzeumában fennmaradt litván imakönyvek⁴.

A litván és a bolgár nép történelmi párhuzamai mellett számos eltérés is van, amelyeket fejlődésük sajátos körülményei idéztek elő. Emlékeztetni kell arra, hogy Bulgária az ősi egyházi szláv nyelvnek, más néven az óbolgár nyelvnek a hazája. A bolgár nyelv írásrendszerét a IX. században a bolgárok megkeresztelői, a görög szerzetesek, Cirill és Metód alkalmazták.

A közel öt évszázadon át török elnyomást szenvedő bolgárok korábban alakították ki az ellenállás képességét, és harcba szálltak anyanyelvükért és szabadságukért. Ugyanez a cári birodalom, amely az egész szláv világ uralmára törekedett, és segített a bolgároknak felszabadulni a török iga alól, magának tartotta fenn a jogot, hogy Bulgária nagyobb részét gyámsága alatt tartsa, a litván népet pedig továbbra is elnyomja.

G. Venediktovnak a bolgár köznyelvnek a nemzeti újjászületés idején végbement kialakulásáról szóló munkáit olvasva számos párhuzamot (és persze különbséget is) találhatunk a litván nemzeti mozgalom történetével. A XIX. század elejéig a régi egyházi szláv (vagy óbolgár) nyelven írt vallási tárgyú művek voltak túlsúlyban. A világi irodalom első kezdeményei a XVIII. század végén jelentek meg, a XIX. század elejétől pedig egyre több, a mai bolgár nyelv (keleti vagy nyugati) nyelvjárásaiban írt világi könyv látott napvilágot. Mindegyik aktívan ébresztette a bolgár öntudatot, és hangsúlyozta az anyanyelv szükségességét. Ezzel párhuzamosan egyre több nyelvészeti munka jelent meg, és vita folyt arról, milyen alapra épüljön a bolgár köznyelv. 1835-ben megjelent N. Pilsky első nyomtatott bolgár nyelvtana. Ugyanebben az évben Gabrovóban megkezdte működését az első anyanyelvi iskola. 1844-ben megindult az első bolgár újság nyomtatása. 1865-ben Pétervárott megjelent N. Gerov összeállításában az első bolgár szótár. A legélénkebb nemzeti mozgalom 1860-tól 1878-ig tartott. 1869-ben megalakult a Bolgár Tudománybarátok Társasága, amelynek később J. Basanavičius is tagja lett. Miután Bulgária kivívta széles körű autonómiáját, 1888-ban egyetemet alapítottak.

G. Venediktov kutatásai szerint a bolgár köznyelv ténylegesen a XIX. század második és harmadik negyedében alakult ki a keleti (vagy balkáni) nyelvjárás alapján, mivel ezen a területen volt a legtöbb írástudó.

G. Venediktov „A bolgár irodalmi nyelv az újjászületés korában (A kodifikáció és a nyelvjárási alap kiválasztásának kérdései)” című, jegyzetekkel ellátott könyve rendkívül gazdag tényanyagban. A könyv első fejezete főként a bolgár nemzeti mozgalom megnyilvánulásait és a köznyelv kialakulásának előfeltételeit, valamint a bolgár köznyelv kodifikációjának legkorábbi irányait és tendenciáit vizsgálja. Külön tárgyalja G. Rakovski kísérletét egy archaizáló köznyelv koncepciójának megalkotására (az ősi egyházi szláv nyelv számos elemével), továbbá a bolgárok önelnevezéséről, vagyis a „bolgár, bolgárok” etnonimáról folytatott vitákat.

⁴ Az említett háborúból származó feljegyzett emléktöredékeket lásd: Lietuvių kalbos tarmės. Chrestomatija. V., "Mintis". 1970. P. 335.

219

A könyv második fejezete főként a bolgár köznyelv nyelvtanának fontosabb jelenségeivel foglalkozik, különös tekintettel a különféle morfémák és a névelőre emlékeztető partikulumok, a különféle esetek, valamint a közös szókészletű szavak helyesírásának és használatának alakulására.

A könyv felét kitevő harmadik rész az újjászületés korának bolgár köznyelvi nyelvjárási alapja kiválasztásának problémáival foglalkozik. Először megismertet az akkori nyelvjárások osztályozásaival: a keleti bolgár nyelvjárásokéval (amelyeket felbolgárnak, illetve balkáni nyelvjárásoknak is neveztek — Kelet- és Közép-Bulgária, valamint Trákia), továbbá a nyugati bolgár nyelvjárásokéval (amelyeket néha albolgár, illetve macedón és sopi nyelvjárásoknak is neveztek — Dél- és Nyugat-Bulgária, illetve Macedónia). Ezután a köznyelv alapjának kiválasztásáról folyt vitákat, valamint a különféle kritériumokat tárgyalja. A köznyelv alapját illetően többnyire a monodialektális elvet követték. Egyesek a keleti bolgár nyelvjárást védték alapként, mások a nyugatit, megint mások e nyelvjárások szintézisére támaszkodtak volna. A szerző módszeresen tárgyalja mindezen irányzatok mellett és ellen szóló érveit. Hogy a bolgár nyelv a keleti bolgár nyelvjárás alapjain alakult ki, azt az e nyelvjáráson író szerzők száma és a kiadott könyvek mennyisége határozta meg; ez utóbbi hatszorosan felülmúlta a nyugati bolgár területek szerzőinek műveit.

A könyv érdekesen, újszerűen íródott, elavult ideológiai klisék nélkül. Gazdag anyagával és módszertanával G. Venediktov könyve értékes mind a litván nyelv történészei, mind általában a litván nemzeti újjászületés kultúrájának valamennyi kutatója számára. Lehetővé teszi, hogy tágabb és mélyebb betekintést nyerjünk vidékünk kultúrájának drámai fejlődésébe.

Aloyzas Vidugiris