ROLANDAS KREGŽDYS

A Litván Kultúrakutató Intézet

Kutatási területek: az ősi balti vallás és mitológia, forráskutatás; a balti és más indoeurópai nyelvek összehasonlító grammatikája, etimológia.

A LITVÁN NYELVI LEXÉMÁK MORFOLÓGIAI ÉS SZEMASZIOLÓGIAI SZINTJE KÖZÖTTI INTERFERENCIAKAPCSOLAT KVINTESSZENCIÁJA: KIRNIS

A lexémák morfológiai és szemasziológiai szintjei közötti interferenciakapcsolat meghatározása: Kirnis

ABSZTRAKT

A tanulmány a lexémák szemantikai extenzionálja és referense közötti interferenciakapcsolat kettős (szemasziológiai / onomaziológiai) elemzésének sajátosságait tárgyalja. Jan Łasicki De Diis Samagitarum (1582) című művében említett Kirnis istenségnév szemasziológiai elemzése után a szavak vizsgálatának onomaziológiai módszerét kazuisztikusnak tekinti.

A latin szöveg újonnan elvégzett szövegkritikai és grammatikai, valamint az onima etimológiai elemzése alapján megcáfolja a Kirnis litván teonima eddigi szemantikai magyarázatát. Ezt az istenségnevet nem egy fitonimához, hanem a favágók társadalmi csoportja által tisztelt kultusztárgyhoz kapcsolja.

ANNOTÁCIÓ

A cikk a szemantikai extenzionális tartalom és a referens közötti interferenciális kapcsolat meghatározásával foglalkozik, amelyet a kettős kritériumrendszer érveire kell alapozni (ono-

F O N T O S S Z A V A K: szemaziológiai / onomaziológiai módszer, teonima, Janas Łasickis, Kirnis.

K U L C S S Z A V A K: onomaziológiai / szemaziológiai szóvizsgálati módszertan, teonima, Jan Łasicki, Kirnis.

Straipsniai / Articles

105

ROLANDAS KREGŽDYS

masziológiai és szemasziológiai). A Jan Łasicki által a De Diis Samagitarum (1582) című műben említett litván teonima, a Kirnis bemutatott szemasziológiai elemzése alapján az onomasziológiai szóvizsgálati módszertan kazuisztikusnak minősül.

A Kirnis teonima szemantikai értékének új magyarázatát is bemutatjuk. A favágók egyéni társadalmi csoportjához kötődő istenségkultusz rekonstruálásának feltevése Łasicki műve latin nyelvű töredékeinek legújabb fordításán és szövegvizsgálatán, valamint a teonima etimológiai elemzésén alapul. Cáfoljuk, hogy az imádat tárgya a cseresznyefa lett volna.

0. BEVEZETÉS

A lexémák szemantikai extenzionális tartalma és referense közötti viszonyt a kutatók kettős módszertannal alapozzák meg: 1) szemaziológiai elemzéssel, amelynek során, Vincas Urbutis szerint, „a vizsgálat a kifejezéstől halad a tartalom felé” (LKE 566); 2) onomaziológiai módszerrel, amikor „a vizsgálat a tartalomtól halad a kifejezés felé” (LKE uo.), vagyis az első esetben a szó első jelentésbeli explikációjának motivációját a jelölt objektum / szubjektum konnotációját tükröző szémasorozattal magyarázzák, a második esetben pedig szinkretikus jelentésbeli kibontakozással, amelynek strukturális elemeit taxonómiai szempontból a jelölt objektum / szubjektum hiperonimikus státusza határozza meg.

Az onomaziológiai elemzés hívei a referensnek a szemantikai extenzionális tartalom szerkezetére gyakorolt, azt előre meghatározó hatását gyakran a műveleti elemek koherens rendszereivel azonosítják, vagyis a szó morfémáinak kompozíciós képződményeit azonos módon értékelik. Vö. Vytautas Mažiulis kísérletét (PEŽ II 195), amellyel az ismeretlen eredetű (lásd Горошева 2009: 306) lo. subst. cornum ’som (Cornus); somtermés’ (OLD 446) szemantikai fejlődését értelmezi, egy rekonstruált indoeurópai melléknévre alapozva: *kr̥nō-(–ā–)– ’levágott, lemetszett’. A feltevés szerint a latin szó a *’kemény (bevágásra, bemetszésre képes) magvú gyümölcs’ szemémát feltételezi, vagyis olyan hipotetikus morfológiai-szemantikai kapcsolatot tételeznek fel, amelyet nem támaszt alá a tényanyag: nincs adat arra, hogy sommaggal valaha bárki bármit felvágott, elvágott vagy megvágta volna magát. Emellett megjegyzendő, hogy az antik írott források az e fitonimával megnevezett növények némelyikének faanyagát hangsúlyozzák keménynek, nem pedig a gyümölcs megfelelő összetevőinek morfológiai jellemzőit (lásd Анненковъ 1878: 109–110; БСЭ XX 611–612; LE XXVII 149; СД II 492–494). Vö. a som lándzsához való hasonlítását: ae-rata torsit graue cuspide O. 8.408, vagyis rézhegyű lándzsát (azaz somból készültet – R. K.) irányított; bona bello cornus V. G. 2.448, vagyis harcra (hadviselésre) alkalmas som (lásd OLD uo.).

106

Acta Linguistica Lithuanica LXX

Lietuvių kalbos leksemų morfologinio ir semasiologinio lygmenų interferencinio ryšio kvintesencija: Kirnis

1. LIT. FŐNÉV KIRNIS ‘(NÖV.) KORAI MEGGY (PRUNUS CERASUS)’ / LIT. FŐNÉV KIRNĖ ‘UO.’ ÉS A LIT. KIRNIS TEONIMA INTERFERENCIÁS VISZONYÁNAK PROBLÉMÁJA

A szavak etimologizálási problémáinak vizsgálatakor gyakran éppen a szemantikai extenzionális tartomány és a referens viszonyának onomasziológiai meghatározásából indulnak ki, ami fantazmagorikus hipotézisek kialakulásához vezet. Némelyiküket máig nem cáfolták meg; a szavak eredetéhez való ilyen szigorú hozzáállás eredménye a pszeudolexémák kodifikációja, illetve szerepeltetésük a litván nyelv fő lexikográfiai gyűjteményeiben (például az LKŽ[e]-ben), amelyek anyagának megbízhatóságát (illetve történeti hitelességét) rendszerint nem vonják kétségbe. Az említett szótárak tényszerű adataiban vakon bízva, és a már említett onomasziológiai módszert alkalmazva (illetve figyelmen kívül hagyva a belső nyelvi rekonstrukciós módszer hasonlósági sajátosságait), egyes kutatók még az indoeurópai alapnyelv prototípusos alakjait is megalkották (Hjalmar Frisk és Vjacseszlav Ivanov hipotéziséről lásd alább).

Az egyik ilyen szó a lit. főnév kirnis ‘(növ.) korai meggy (Prunus cerasus)’, amely a Lietuvių kalbos žodyne mindössze két forrás alapján szerepel: Kazimieras Būga, valamint a Lietuviškas botanikos žodynas. I dalis című kiadvány szerkesztőinek adatai alapján (Szerkesztette a Botanikos žodyno bizottsága, L. Vailionis docens vezetésével. Szerkesztette J. Dagys dr. Kaunas 1938) (lásd LKŽ[e]); a lit. főnév kirnė ‘uo.’ pedig kizárólag a Lietuviškas botanikos žodynas című kiadványból származik (LKŽe). Alapos a gyanú, hogy ez mesterséges botanikai szakszó, amelyet a litván flóra első kutatója, Jurgis Ambraziejus Pabrėža módszerét követve alkottak meg; ő „‹...› új szavakat alkotott, és többek között növényeknek litván (žemaitiai) mitológiai lények nevét adta (Austėja mellett Eraičinas, Gardunytis, Guboja, Poklius, Raganė, Ratainytė, Sotvaras, Tvertikas, Gabė és mások) <...>” (Balsys 2006: 78). Sajnos egyes kutatók hajlamosak archaizálni ezeket az alakokat (Senvaitienė 2002: 6), noha ezt a feltevést nem nyelvészeti, hanem botanikai érvekkel támasztják alá (lásd a 4. jegyzetet).

Óvatosan feltételezhető, hogy K. Būga, Jan Łasicki De Diis Samagitarum Cæterorumque Sarmatarum, & falforum Chriſtianorum. Item de religione Armeniorum (1582)¹ című művében elsőként említett lit. Kirnis teonimát² valószínűleg tévesen értelmezte (lásd alább) meggyistenként (vö. Kirnis ceraſos arcis alicuius fecundum lacum ſitæ curat, azaz „Kirnis gondozza az egyik tóparti erődben növő meggyfákat,”

¹ Apie šį veikalą ir jo tyrimo aplinkybes bei peripetijas plačiau žr. Dini 2010: 305–307; Kregždys 2011a: 101–106; Ališauskas 2012.

² Apie šio teonimo iki šiol nenustatytą funkcinę atribuciją plačiau žr. Senvaitė 2002: 6.

Straipsniai / Articles

107

ROLANDAS KREGŽDYS

”), akit Žemaitijában tiszteltek³. Praeterea, sunt certis agris, quemadmodum nobilioribus familiis, fingulares dei. videlicet Deuoitis agri Poiurskij, Vetuftis Retovovskij, Guboi ac Tvoerticos Sarakovvskij, Kirnis Plotelfcij, azaz „Ezenkívül bizonyos vidékeknek, ahogyan a nemesebb családoknak is, megvannak a maguk külön istenei. Így például a tengerparton Deuotist [Dievaitist], Rietavában Vetustist, Sarakában Guboit és Tvverticost, Plateliuose pedig Kirnist tisztelték” [Łasickis 1969: 19, 21, 40–41]), és ezzel nevezte meg a ‘korai meggy (Prunus cerasus)’ növényt. K. Būga nyilván Otto Schrader hipotézisére támaszkodott (I 589; 1907: 175; ezt Max Niedermann [1902: 97] is elfogadta), amely szerint a J. Łasicki De Diis Samagitarum... című művében említett Kirnis ‘isten – a meggy védelmezője’ teonima a balti előtti *kirnas ‘meggy’ alakot tükrözi (→ *Kirnijas) (bővebben lásd IEW 572; Walde, Hofmann I 277; lásd még Грошева 2009: 307–308).

E kutatók ilyen kísérlete a nulla fokú gyökű balti örökség rekonstruálására nyilvánvalóan sikertelen volt (vö. Beekes I 771), és számos téves állítás kialakulásához vezetett, amelyek későbbi munkákban is szerepelnek⁴.

E feltevés a következő okokból tehető: I. Ténybeli eltérések – a) a k u l t ú r meggyfákat Litvániában csak a XVI⁵. századtól kezdték el ültetni az uradalmakban; b) a litván folklórban ez a növény nem kap költői jelleget,

³Külön megemlítendő, hogy a mitológiai anyagot Jan Łasicki számára Jakobs Łaskowski, a kališi terület lengyel nemese és Zsigmond Ágost žemaitijai földmérője (revizora) gyűjtötte össze és bocsátotta rendelkezésére (bővebben lásd LE 1958: 188). Az általa felkeresett helyek J. Łaskowski által összeállított földbirtok-nyilvántartási jegyzékek alapján követhetők nyomon. Ezért úgy vélik (LE ibd.), hogy J. Łaskowski Plateliuose és Gargžduose (az észak-žemaitiai kretingai nyelvjárási területen), Josvainiuose (a nyugat-aukštaitiai šiauliai dialektális övezetben), Ariogalában (a nyugat-aukštaitiai kaunasi nyelvjárási területen), Šiaudinės faluban (Kiduliai járás, Šakiai megye, Kaimelis mellett [Jurbarkas közelében, a nyugat-aukštaitiai kaunasi areális övezetben]), valamint Karšuvában – Nyugat-Litvánia földjein – tevékenykedett (lásd még Kregždys 2011a: 105; Ališauskas 2012: 32–33).

⁴A nyelvészeti munkák mellett ezt a fantazmagorikus történetet a litván mitológia iránt érdeklődő szerzők műveiben is értelmezték (sajnálatos, hogy a mitológiai kérdéseket értelmezni próbáló folklórkutatók csak igen ritkán támaszkodnak nyelvészek munkáira; vö. J. Łasicki Apidome nevű istenségének (Lascius 1868: 12 [89]) Zigmas Zinkevičius-féle [1981: 96–97] nyelvészeti elemzését, amelyet mindmáig figyelmen kívül hagynak [lásd Vaitkevičienė 2002: 18; Ališauskas 2012: 45, 113]); vö. Antonio Mierzyński (1892: 59, 77), Aleksander Brückner (1980: 212), Wilhelm Mannhardt (1936: 380), Jonas Basanavičius és Petras Klimas állításait a litván istenek dendroforikus tiszteletének hagyományáról, amely Kirnis kultuszán alapult (bővebben lásd LM II 153; 175). Ezt a rendkívül kétséges elképzelést munkáikban Vittore Pisani (1950: 91; lásd még LM III 71), Walter Jaskiewicz (1952: 85), Marija Gimbutienė (2002: 54), Ignas Narbutas (2003: 617, 618, 619), Gintaras Beresnevičius (2004: 190), Romas Batūra (2005: 115), Marta Eva Bětáková és Václav Blážek (2012: 91–93), valamint mások is továbbfejlesztették. Algirdas Julius Greimas (1990: 95–96) volt talán az első, aki kétségbe vonta az istenség hitelességét; szerinte a neki tulajdonított funkcionális leírás a reneszánsz korra jellemző sztereotípia, vagyis J. Łasicki a mocsarak és sárvilág istene helyett – véleménye szerint – a meggy istenségét alkotta meg.

⁵Matas Pretorijus (MP II 387) szerint a XVIII. századi Poroszországban már bőven termett meggy, illetve a meggyfa a kertek megszokott növényévé vált (vö. MP III 633).

108

Acta Linguistica Lithuanica LXX

Lietuvių kalbos leks emų morfologinio ir semasiologinio lygmenų interferencinio ryšio kvintesencija: Kirnis

t. y. suponuojama labai vėlyva jo etiologija (žr. Balsys 2006: 351). Be to, K. Būga (II 199–201, 225) yra konstatavęs, kad vyšnių – ir laukinės (resp. Cerasus vulgaris), ir kultūrinės (resp. Prunus cerasus L.) – pavadinimai lietuvių pasiskolinti iš slavų kalbų. Pirmieji šio augalo skoliniai datuojami V–VII a., remiantis lie. dial. (žem.) viešnė ‘vyšnia’ Pl (< sl. *vę̑[<-ei-]śnja ‘t. p.’). Skolinį vartojo ir vakarų baltai, plg. pr. wisnaytos ‘vyšnios’ E 620 (žr. PEŽ IV 255), tačiau tai nereiškia, jog tuo metu Lietuvoje tokie augalai buvo auginami. Kultūrinių skolinių statusą galima motyvuoti jų semantine diskrecija, plg. V. Mažiulio (PEŽ ibd.) teiginį, kad pr. *višnai-tā iš pradžių reiškė sememą *‘slyvų vaisiai ir medeliai.’

II. Formális elemzések, amelyek J. Łasicki lapsus calami című, De Diis Samagitarum... művében való létezését feltételezik.

A lo. cerasus ‘cseresznye (fa)’ fem.; ‘cseresznye gyümölcse’ neutr. ↔ lo. cerasum ‘cseresznye gyümölcse’ (morfológiai innováció, vagyis a neutr. nemű alak másodlagos, amelynek oka: 1) a gr. κεράσιον ‘cseresznye gyümölcse’ neutr. [LS 798]; 2) a lo. pomum ‘a fa gyümölcse [különösen az alma-, cseresznye-, füge-, diófáké stb.]’ neutr. főnévvel való kapcsolata – lásd Lewis, Short 1958: 317; Дворецкий 1976: 596; OLD 301), valamint a J. Łasicki által megadott funkcionális hozzárendelés denotátumának, a caerasos-nak az eltérései kapcsán elsőként a gyöki -e- és -ae- ellentmondásos viszonyát kell megállapítani. Ezt mindmáig figyelmen kívül hagyják, noha valójában döntő jelentőségű annak megállapításában, hogy e két lexéma között nincsenek genetikai kapcsolatok: a lo. cerasus ugyanis a gr. κερασός ‘cseresznye’ átvétele (Ernout, Meillet 2001: 114; lásd még LS 798), az antik forrásokban pedig nem adatolt gyöki -ae-vel (lásd Ernout, Meillet ibd.); ez rendszerint a kölcsönszavak diftongoidját tükrözi, vö. a lo. Graecus főnevet: ‘görög’; a lo. Graecus, -a, -um melléknevet: ‘görög, görögországi’ ← gr. Γραικός ‘görög’ (lásd még Ernout, Meillet 2001: 280); a lo. Aeoles főnevet: ‘aiolok’ ← gr. Αἰολεῖς ‘ua.’ stb. Természetesen feltehető, hogy az ilyen hangváltozásra hatással lehetett a középkori latin hangmódosulási tendencia, vö. a lo. aecclesia ‘templom’ ↔ ecclesia ‘ua.’ főneveket (lásd Дробглав 1993: 11; lásd még Harrington 1997: 3). Ez a feltevés helytálló volna, ha a XVI. századi Lengyel Királyságban használt szótárak ilyen változást jeleznének. Sajnos nem így van, vö. a vulgáris latin cerasum ‘cseresznye gyümölcse’ neutr. / vulgáris latin cerasus ‘cseresznye (fa)’ fem. (lásd Maczinsky 1564: 48; lásd még Erzepki 1900: 18), azaz nemcsak a gyöki -e- nem váltakozik, hanem a szavak eltérő változatai szemantikai és grammatikai, illetve nyelvtani nemi kategória szerinti különbsége is világosan meghatározott-

Kazimieras Būga (II 201), amikor azt magyarázza, hogy ennek a növénynek a megnevezésére már a régi litván írásokban is szláv jövevényszavakat használtak, azt állítja, hogy „<...> Litvániában nem terem vadcseresznye, ‘prunus avium’”, Dalia Senvaitytė (2002: 7) pedig botanikusok kutatásaira támaszkodva (LP 109) megjegyzi: „A cseresznye ősidők óta terem Litvánia területén. A legrégebbi idők óta elterjedt a közönséges cseresznye (más néven savanyú cseresznye) (cerasus vulgaris).” Ennek a kutatónak az a törekvése azonban, hogy igazolja a litván kirnis / kirnė fitonimák ‘(bot.) vadcseresznye (Prunus cerasus)’ örökölt alakokként való státuszát, teljesen sikertelen, mivel az említett növénynevek sem a régi írásokban, sem – ami a legfontosabb – a nyelvjárásokban nem használatosak. Így e szavak igen késői eredetét (lásd korábban) aligha érdemes kétségbe vonni.

Straipsniai / Articles

109

ROLANDAS KREGŽDYS

…ció mutatóját. Következésképpen feltételezhető, hogy e szöveg eddigi értelmezési változatai, miszerint a Kirnis istenség „a cseresznye istene”, tévesek lehetnek:

Kirnis caerasos arcis alicuius secundum lacum sitae curat. in quos, placandi eius causa, gallos mactatos injiciunt, caereosque accendos in eis figunt (Lasic(i)us 1868: 11 [88]; lásd még Lasickis 1969: 40) ↔ „Kirnis – gondozza a tó partján fekvő egyik várnál növő cseresznyéket. Hogy kiengeszteljék, levágott kakasokat dobnak a cseresznyék közé, és égő viaszgyertyákat szúrnak oda” (Lasickis 1969: 19).

Ez az állítás a formális, illetve grammatikai elemzés eredményeivel támasztható alá: 1) a második mondat in quos szerkezete nincs egyeztetve az első mondat caerasos alakjával, hiszen az utóbbi szó n ő n e m ű, az elöljárószós szerkezet pedig h í m n e m ű vagy s e m l e g e s n e m ű alakot képvisel; ha ugyanis ezek a lexikai elemek egyeztetve lennének, J. Łasicki in quas-t írt volna (ha a lo. cerasus ‘cseresznyefa’ fem. alakkal való kapcsolatot tükrözné), vagy in quae-t (ha a lo. cerasum ‘cseresznye gyümölcse’ neutr. volt a szándékolt jelentés); 2) az in quos szerkezetet feltehetően közbevetésként kell kezelni, jelentése: ‘emiatt; ezért’ (lásd OLD 1560 [16. szemantikai csoport]).

Így semmi kétség nem férhet ahhoz, hogy J. Łasicki művének elemzett részlete egészen más információt feltételez, mint amit eddig általában gondoltak. Óvatosan feltehető, hogy a sok vitát kiváltó lo. caerasos főnév a szonoráns hangot tartalmazó, különböző korokból származó szerkezeti sorozatokra jellemző szerkezeti váltakozást tükröz, vö. a lo. ar-cesso / accerso igét: ‘meghívni, összehívni’ (Vaan de 2008: 51), a lo. nervous főnevet: ‘ín, ér; membrum virile stb.’ ← protolatin *neuros (Vaan de 2008: 408), a lo. pūlex főnevet: ‘bolha’ ← protolatin *pusl- ‘ua.’ < ← indoeurópai *plus- ‘ua.’ (Vaan de 2008: 497). Vagyis J. Łasicki említett lo. cærafos alakja feltehetően az –r– szonoráns és a –s– frikatíva transzpozícióját tükrözi, amely az etimológiai gyöki –ae–-t tartalmazó eredeti alak átalakulását eredményezte: lo. caesor ‘favágó’⁶ (← deverbatívum: lo. caedo ‘vágni, hasogatni’ [Lewis, Short 1958:

⁶ Már az ókori italicusokra is jellemző volt, hogy a társadalmi csoportok tevékenységét meghatározó istenségeket tisztelték. Ezeket lo. numina néven hívták: ‘az istenek akaratának / hatalmának jelei, illetve az istenek akarata / hatalma ↔ istenség’. Az ilyen mitonimák egyike Silvanus isten volt, a favágók védelmezője (Гамильтон 2009: 13). A favágó mitonimája gyakori a görög mítoszokban (bővebben lásd Hansen 2004: 3–4, 241; Лосев 1957: 142, 1996: 164, 854). Az északi germán mondákban is említik (MacCulloch 1930: 207, 280). A kelták Ezus (Esus, Aesus) istent tisztelték, akit favágóként ábrázoltak (Штаерман 1961: 181, 264; lásd még Калыгин 2006: 81–82). Az ókori indiaiak úgy vélték, hogy Rudra isten a favágók ura (MacDonell 1912:

110

Acta Linguistica Lithuanica LXX

Lietuvių kalbos leksemų morfologinio ir semasiologinio lygmenų interferencinio ryšio kvintesencija: Kirnis

265]) → *caer-a-sos (pl.) a később következő cae-reosque accendos ‘és meggyújtott viaszgyertyák / fáklyák’ kifejezéssel létrejött homofon kontamináció miatt; feltehetően ez vezetett az innovatív -os flexió megjelenéséhez is (vagyis az analógia tényezője is hatott).

Ezért az idézett szövegrészletet feltehetően így volna érdemes értelmezni: Kirnis oltalmazza / gondját viseli egy tó mellett épült vár favágóinak. Ezért (ők, vagyis a favágók – R. K.), hogy maguk mellé állítsák őt, a levágott kakasokat összehordják, és az égő fáklyákat oda (illetve arra a helyre – R. K.) szúrják le.

Ezt a feltevést tényanyaggal is alá lehet támasztani, hiszen ismert, hogy Platelių városa az azonos nevű tó mellett fekszik, amelynek környéke különösen erdős volt. Az ott élő emberek erdőgazdálkodással is foglalkoztak, azaz fákat vágtak ki, fűrésztelepeken deszkává fűrészelték őket stb. (bővebben lásd LE XXIII 94–95); J. Lasicis (Lasicus 1868: 13 [90]) pedig megjegyzi, hogy a Kirnis istenséget éppen a plateliųi vár mellett tisztelték:

Praeterea, sunt certis agris, quemadmodum nobilioribus familijs, singulares dei videlicet Deuoitis agri Piourskij, Vetustis Retowskij, Guboi ac Tverticos Sarakovskij, Kirnis Plotelscij (Lasicis 1969: 41), vagyis: „Ezenkívül egyes vidékeken – akárcsak a nemesi családokban – sajátos (illetve csak az adott vidékre jellemző) istenek vannak; nevezetesen: Deuoitis a Pajūrio vidéké, Vetustis Rietavóé, Guboi és Tverticos a Sarakų vidéké, Kirnis pedig Plateliųé.”

Nyilvánvaló, hogy a lexéma jelentésbeli kiterjedésének onomasziológiai értelmezése meghatározta a vizsgált teonimára vonatkozó etimológiai kutatások irányát, valamint nyelvtani jelentésének kodifikációját is. A lexémák ilyen vizsgálati módszere nemcsak a litván, hanem más indoeurópai nyelvek lexikográfiai rendszerének sajátosságait is meghatározza. Például Vjacseszlav Ivanov a latin szöveg formai elemzésének elvégzése nélkül még az indoeurópai *kʰr̥nō- ‘somfa’ alakot is rekonstruálja (Gamkrelidze, Ivanov II 554), ezzel nemcsak egy olyan szó örökölt státuszát feltételezve, amely a balti nyelvekben soha nem létezett (Gamkrelidze, Iva-

303). Mitológiai elbeszéléseikben szerepel a s. i. dru-han ‘favágó’ mitonima, valamint a fejsze megszentelt megnevezése, s. i. paraçu (MacDonell 1912: 384, 492). Hasonló mitológiai motívumok az iráni mondákban is előfordulnak (Алборов II 84).

Straipsniai / Articles

111

ROLANDAS KREGŽDYS

nov II 555), hanem az indoeurópai *kʰr̥nō- alakhoz kapcsolódó paralogizmust is, hiszen maga V. Ivanov is (Gamkrelidze, Ivanov II 554), Hjalmar Frisk (I 828) hipotézisére támaszkodva, azt feltételezi, hogy a litván Kirnis rokona a latin cornus, -ī, -ūs fem. ‘somfa (Cornus mas L.); somfaanyag; dárda’ (OLD 446–447), a görög κρᾱ́νον ‘somfa’ és κερασός ‘cseresznye’ pedig valamely kis-ázsiai nyelvből származó jövevényszavak (lásd még Vaan de 2008: 137); az albán thanë ‘somfa’ eredete pedig egészen más is lehet (lásd Orel 1998: 472), mint ahogyan azt az említett hipotézis egyik szerzője állítja, e lexéma korábbi leírásaira támaszkodva (bővebben lásd Walde, Hofmann I 277).

Todėl neaiškios kilmės lo. cornus ‘sedula (Cornus mas L.)’ (Ernout, Meillet 2001: 143–144) ir gr. κρᾱ́νον ‘t. p.’ (Beekes I 770–771) negali būti gretinami su teonimu⁷ lie. Kirnis, nereflektuojančiu fitoniminės konotacijos (jo kilmės aprašą žr. 2 poskyryje), kaip tai buvo įprasta daryti iki šiol (plg. Schrader I 589; 1907: 175; Niedermannas 1902: 97; Boisaq 1916: 509; Chantraine II 577; IEW 572; Frisk II 7; Ernout, Meillet 2001: 144; Vaan de ibd.; Walde, Hofmann ibd.; Гошева 2009: 306 ir kt.). Vadinasi, suponuoti graikų, italikų ir baltų tos pačios kilmės izoleksą (plg. Гошева 2009: 308), reiškiančią vyšnią, nėra jokio pagrindo.

2. A LITVÁN KIRNIS TEONIMA ETIMOLOGIZÁLÁSÁNAK MÓDJAI

A litván Kirnis teonimát eddig többféleképpen értelmezték:

1) a -ys flexiójú litván kìrna 1 főnév származékaként: ‘a folyóparton a víz által kimosott fa- vagy cserjegyökér’; KzR, ‘cserjés, nedves hely’ J, J. Jabl, ‘ahol fák torlódtak össze, széldöntés, kidőlt fák’ J, ‘a levágott cserje hegyes tuskója’ J, Kv, Sr, ‘vesszőköteg’ K, Slav II 2, ‘valaminek a sokasága, halmaza, csapata, központja’ Šv, Brž, Ggr, J, ‘fösvény’ Trgn ↔ a litván nyelvjárási kirnas főnév: ‘vesszőköteg’ MŽ, N, | ↔ a litván kìrnos 1 főnév (többes szám): ‘nedves, szinte járhatatlan, cserjés helyek, mocsarak’ BzBk XXVIII 308, G 91, K. Būg, Dr, Rt (LKŽe) származéka (lásd Mannhardt 1936: 380–381; Jaskiewicz 1952: 85; Greimas 1990: 95–96 [lásd még 3. jegyzet]; Balsys 2006: 351);

2) az óporosz kirno ‘fatörzs, cserje’ E 637 szóval hozzák kapcsolatba (Grienberger 1896: 20–21; Brückner 1980: 214);

3) a porosz helynév, Kirno 1326 (Mierzyński 1892: 77), amelyet a porosz kirno ‘fatörzs, cserje’ köznévként értelmeznek (a helynévhez lásd Gerullis 1922: 63);

⁷ Ez nem az első teljesen sikertelen kísérlet arra, hogy a görög κρᾱ́νον ‘somfa (Cornus mas L.)’ szót a teonimával összekapcsolják. Marinus Willem de Visser (1903: 156) azt a hipotézist vetette fel, hogy a görög Ἀθήνη teonima Κραναία jelzője (P. 10.34) a görög κράνεια ‘somfa’ főnévből vezethető le, holott eredete egészen más (lásd Караговъ 1913: 165–166).

112

Acta Linguistica Lithuanica LXX

Lietuvių kalbos leksemų morfologinio ir semasiologinio lygmenų interferencinio ryšio kvintesencija: Kirnis

4) földrajzi név: lit. Kirnės – helynevek a Šilalėi járásban, Pajūris és Piliakalnis közelében (Ališauskas 2012: 62; lásd még LATŽ 135)⁸;

5) indoeurópai *kʰṛnō- ‘som (Cornus)’ > → ősporosz *kirnas ‘meggy’ → ősporosz *Kirnijas → lit. *kirnys ‘aki a kirnisban lakik’ → lit. Kirnis ‘deus cerasorum’ (Schrader I 589, 1907: 175; Niedermann 1902: 97; lásd még ПЯ IV 15; Gamkrelidze, Ivanov II 554; Грошева 2009: 308).

Megemlítendő, hogy ezt a mitonimát Ernst Fraenkel (LEW 241, 257) és Wojciech Smoczyński (SEJL 276–277) etimológiai litván szótárai nem említik.

J. Łasickis művéből vett részlet szövegkritikai és formai elemzése alapján (lásd az 1. alfejezetet) óvatosan feltehető, hogy a litván nyelvjárási teonima Kirnis egy defektív alakot tükröz, amelyből egy elem elnyelődött⁹ -it-: litván nyelvjárási (žemaitiai) Kirnis (J. Łasickis) ↔

⁸ Vytautas Ališauskas (uo.) feltevése az igen különös érvelés, illetve a motiváció hiánya miatt teljesen hihetetlen. A hipotézis szerzője a teonima szemantikai fejlődésének vizsgálatára irányuló onomasziológiai módszertan alapján azt állítja, hogy a lit. Kirnis köznév, azaz olyan onima, amely egy helyi istenség tisztelete helyszínének toponimikus referensét tükrözi. Egyébként így értelmezi (Ališauskas 2012: 61–63), Walter Charles Jaskiewicz népetimológiai elven megalkotott istennév-eredetmagyarázatait újramondva, nemcsak a lit. Kirnis teonimát, hanem a lit. Deuȯitis, Vetustis, Tvverticos, Guboi. istenneveket is (bővebben lásd Kregždys 2011a: 102). Sajnálatos, hogy ez a kutató eltorzítja a J. Łasickis művében közölt információkat, vagyis megváltoztatja az istenség tiszteleti helyszínét (illetve cáfolja saját, a helynév és az istenségnév homofóniájával alátámasztott feltevését): a De Diis Samagitarvm szerzője által említett kultuszhelyet, P l a t e l i u s, vagyis az észak-szamogitiai kretingaiak vidékét Plungė járásban, „áthelyezi” a több tíz kilométerre fekvő dél-szamogitiai varniai nyelvjárási területre, a Šilalėi járásba, ahol az általa említett lit. Kirnės. helynevek találhatók.

Megemlítendő, hogy Vytautas Ališauskas ezt a különösen sajátos módszertant alkalmazza nemcsak a litván mitologémák elemzésének kísérletekor, hanem a latin lexémák értelmezésekor (bővebben lásd Kregždys 2011a: 102–103), valamint más indoeurópai népek kulturális valóságainak vizsgálatakor is. Például a kutató szerint a gör. πότνια θηρῶν ‘a vadállatok úrnője’ kifejezés az Il. 21.470-ben „mükénéi eredetű”, noha a klasszika-filológusok ennek az ellenkezőjét állítják; vö. „this title of Artemis, so often used by modern scholars, only occurs here in Homer” (Richardson 2000: 94), vagyis a krétai és mükénéi kultúra virágkorában keletkezett lineáris B írásos emlékekben ez a mitologéma nem adatolt (lásd Kazanskene, Kazanskij 1986; Bartoněk 2002) stb.

⁹ Vö. például: 1) az óporosz Curche /Kurke/ teonima ← *Kur-k-is/-īs/-as ‘a szarvas állatok istene, vagyis az, akinek a szarvas állatok (jószág) alá vannak rendelve’ ← *Kur-ya-ka- ‘ua.’ (a -ya- szerkezeti elem elnyelődésével [bővebben lásd Крегждис 2009: 280–281; Kregždys 2012: 108–109]); 2) az óizlandi Váli mitonima ‘Ódin vagy Loki fia’ < *Wa-ni-lo (a -ni- szerkezeti elem elnyelődésével [bővebben lásd Vries 1977: 641; lásd még Kempiński 2003: 219; Kregždys 2012: 286]) stb. (további példákért lásd Kregždys 2012: 41, 44, 92, 110, 116, 117, 131, 221, 286, 289–290, 307–308, 348, 355, 363, 373, 412, 414, 496, 497; Kregždys 2013: 94).

Az elnyelődés által érintett nemet nem könnyű meghatározni, különösen az onomasztikai alakok etimológiai fejlődésének megállapításakor; vö. például a litván személynév Širka (vö. még a litván személynevek: Širkus, Širkus, illetve Širkaitė) a Litván családnevek szótárában (LPŽ II 937), amelyet szláv eredetű onimák közé sorolnak, illetve a fehérorosz személynevekkel Шырко, Ширко és az orosz Ширков, Ширкин nevekkel hoznak kapcsolatba. Ez az értelmezés azonban az onomasziológiai elemzés kritériumaival van alátámasztva (lásd a 0. fejezetet), amelyek kazuisztikusak, hiszen az orosz Ширков személynév eredetét az orosz köznévvel hozzák összefüggésbe: orosz személynév Ширяев(в) ← orosz személynév Ширяй *‘szorgalmas, buzgó; széles vállú ember’ /

Straipsniai / Articles

113

ROLANDAS KREGŽDYS

*Kirnīs (hangsúlyos végződéssel [az indoklást lásd Zinkevičius 2006: 61, 217–218]) ← litván nyj. *Kirnỹs ’a favágók istene’¹⁰ ← litván nyj. *Kirtinỹs ’ua.’ (a n t o n o m á z i a, vö. a litván Perkūnas teonimával: ’[mit.] a mennydörgés, a villámlás istene’ B, R, DK 77, LTR [Jz], Jrb [LKŽe] ↔ litván köznév perkūnas 1 ’mennydörgés’ Nd, Ob, I. Simon, Pls, SD 251, LMD [Sln], JV 1033, DP 44, Lz, M. Valanč, BsMt II 194, Skd, Eiš stb. [LKŽe]) ←?¹¹ n. agentis litván nyj. köznév kirtinys ’*favágó’ ← n. acti litván köznév kirtinỹs 3^b ’kivágott erdőterület, irtás’¹² Skr, ’kivágott fák’ rš (LKŽe), ’lekaszált fű’ Auk, ’rövid szavak’ Snt (LKŽp) (vö. a képzési megfelelővel: litván köznév kalinỹs, -ẽ 3^b ’aki börtönben van’ K, BŽ 506, NdŽ, Š, SD 398, MŽ 214, Lex 40, M, J, SP II 166, V. Krėv, LC 1886, 23 stb. [LKŽe] ← litván köznév kalinỹs 3^b ’amit kalapálnak’ Šts, Vl ↔ litván köznév kalinỹs 3^b ’börtön’ Kv, Ms; S. Stan, Grž, Als, Akm, J, Dglš, BsP II 41, JD 209, M. Valanč stb. [LKŽe; lásd még Skardžius I 260–261]) ← litván ige¹³.

’járásában fürge ló’ (Ведина 2008: 194; Тупиковъ 1903: 842; РООР 112; Чайкина 1995: 116; Унбегаун 1989: 126 [vö. orosz melléknév ширяй ’széles vállú’ (Даль IV 634; lásd még Кюршунова 2010: 615)]), vö. a belarusz családnév Ширяй ’széles vállú’ (Бірыла 1966: 194, 1969: 492), bár az lehet belarusz eredetű is (lásd alább). E feltevésen kívül a litván családnév Širka (Širkus, Širkus / Širkaitė) eredetére még néhány lehetséges magyarázat adható, vagyis e családnevek a következőkből származtathatók: 1) a belarusz családnévi közszóból Каўбы́рка ← belarusz (rég.) ковшарь ’serlegkészítő’ (Бірыла 1969: 193) – a Каў- aferezisével, vö. az ukrán családnévvel Ле́ра ← Ва-ле́рий (Скрипник, Дзятківська 2005: 45; az ilyen változásról lásd még Суслова, Суперанская 1991: 99, 111, 115–116; Kregždys 2010: 60, 2011: 148, 2013a: 65, 70); 2) a lengyel jövevényszóként átvett litván šinkorka 1 KŽ, šinkorkà 2 (nőnemű) ’kocsmárosné’ Ds, N stb. (LKŽe) ← (ó-/közép-)lengyel szynkarka ’kocsmatulajdonosnő, kocsmárosné; kocsmáros felesége’ (SW VI 704; SSt VIII 592; Linde V 586) → belarusz (nyj.) шинкарка / шынкарка ’kocsmárosné’ (Носовичъ 1984: 710; Байкоў, Некрашэвіч 1993: 353; СБГП V 531), a lengyel jövevényszóként átvett litván šinkorius, -ė 1 (személynévi ragadványnév) K I 150, K II 151, K, Rtr, NdŽ, šinkorius 2 ’kocsmáros’ NdŽ, Mit VI 76 (SInt), BB 1Moz. 40.1, SD 367, Q 442, R 74, 305, MŽ 98, 409, N, M, L stb. (LKŽe) szóval kontaminálódva ← (ó-/közép-)lengyel szynkarz ’kocsmatulajdonos, kocsmáros’ (← [ó-/közép-]lengyel szynk ’kimérés; kocsmárosi mesterség gyakorlása; szeszes italok árusítása; kocsmáros, -né’ < felnémet schenke, schenk / v. Schenke ’kocsma, fogadó’ [SW VI 704; Linde V 586; SSt VIII 592; Brückner 1985: 561; Фасмер IV 439]) → óbelarusz шынкарь ’kocsmáros’ (Булыка 1980: 74), belarusz шынкар ’ua.’ (Байкоў, Некрашэвіч 1993: 353), orosz шинка́рь ’ua.’ (Даль IV 633) – az -nko- szerkezeti elemek feltételezett elnyelődése révén (erről a változásról lásd fentebb).

¹⁰ Ezzel a mitonimával összefüggésbe hozható a keleti szlávok kereszténnyé vált favágóvédője, Jakab, a Favágó, akit október 22-én / november 5-én tiszteltek (СД II 135). Úgy tartották, hogy a favágó tevékenysége megtisztító hatású, és megóv a betegségektől, a haláltól, a szerencsétlenségektől (bővebben lásd СД III 526). A bolgár mondákban a favágó tevékenységéhez kapcsolódó kozmológiai motívum is található: azt beszélték, hogy a Hold foltjai akkor keletkeztek, amikor a favágó fát rakott rá (СД III 152 [más indoeurópai népek mitológiai párhuzamairól bővebben lásd a 6. jegyzetet]).

¹¹ Minėtina, kad LKŽe pateikiamas n. agentis lie. dial. kirtinỹs 3^b ‘medkirtys’ Rš LKŽk aprašytas visai kitaip, nei nurodo Lietuvių kalbos žodyno autoriai, t. y. kortelėje yra pateikiama lytis kirtinėlis, -io, -iai ‘kirtėjėliai’. Vadinasi, LKŽ autoriai sukūrė lytį be deminutyvinio sufikso -ėlis. Už šią informaciją straipsnio autorius taria nuoširdžiai ačiū dr. Ritutei Petrokienei (Lietuvių kalbos institutas).

¹² Az LKŽKp ezt a jelentést a žemaitiai és a nyugat-aukštaitiai kaunasi dialektusok területén is rögzíti, azaz Vž-ben (Birutė Rokaitė-Vanagienė adatai szerint [1962]), valamint Dovydai településen (Šakiai járás).

¹³ Nem zárható ki, hogy az alapszó főnév is lehetett; vö. litván nyj. főnév kirtà 4 ’ütés’ Grdm, LC 1886, 34 (LKŽe).

114

Acta Linguistica Lithuanica LXX

Lietuvių kalbos leks emų morfologinio ir semasiologinio lygmenų interferencinio ryšio kvintesencija: Kirnis

kiršti¹⁴ ’valamilyen éles tárggyal lesújtva leteríteni, lefektetni; részt leválasztani az egészről, aprítani’ J, A. Baran, Ds, Gršl, StnD 3, KlpD 28, S. Dauk stb.; ’valamilyen éles tárggyal sújtani’ SD 370, R, K, J. Jabl, Vaižg, Alk, Slnt stb., ’kaszával, sarlóval vágni (gabonát, szénát)’ J. Jabl, J, P. Cvir, K. Donel, K II 267 stb., ’szúrni, harapni’ J. Jabl, Brb, Vžns, Skr, Lš, Prn, LTR (Rk) stb. (LKŽe) + *-inio- képző (bővebben lásd Skardžius ibd.), vagyis a protojelentés ’a favágók istene’ tükröződhet benne; vö. a fölérendelt konnotációjú litván főnévvel kirtėjas 1, 3], kirtėjas 4 K ’aki fejszével fát vág’ Žem, Slnt, Ps, Vlk, Krp, BB Joz. 9, 21, ’aki kaszával gabonát vág’ J. Balt, Mrk ↔ litván nyj. főnév kirtėjys 4 ’aki fejszével fát vág’ Škn (LKŽe).

3. ÖSSZEFOGLALÁS

A lexémák előalakjainak rekonstrukciója, amely az onomasztikai alakok szemantikai fejlődésének vizsgálatára szolgáló onomasziológiai módszertanon alapul, rendkívül negatív megítéléshez vezetett e nyelvészeti ág tárgyát (különösen annak etimológiai elemzését) illetően: Radoslav Katičić (I 48) szerint számos név eredetleírása a népetimológia elveire épül, Aleksandra Superanskaja (Суперанская 1986: 78) pedig rámutat, hogy az ilyen kutatások mindig hipotetikus szintűek, és megbízhatatlan tényanyagra támaszkodnak.

A litván családnév Kirnis ἅπαξ λεγόμενον (illetve okazionalizmus) státuszából kiindulva a lehetséges izolexémák diakrón elemzését és előalakjaik rekonstrukcióját elsősorban a belső rekonstrukciós módszer eredményeire kell alapozni (vö. Ivan Steblin-Kamenski érveit [Стеблин-Каменский 1999: 11]). Emiatt az onomasztikai alakok vizsgálatának módszertanának összhangban kell lennie a fonetikai-morfológiai és a szemantikai kifejezés szintjeinek elemzésével (lásd még Kregždys 2012: 38, 513).

4. KÖVETKEZTETÉSEK

1. A lexéma szemantikai fejlődésének onomasziológiai vizsgálati módja, amely szinkretikus jelentésbeli kibontakozáson alapul, és amelynek szerkezeti elemei taxonómiáját a jelölt objektum / szubjektum hiperonomikus státusza határozza meg, etimológiai paralogizmusokat feltételez.

2. J. Łasickis művének De Diis Samagitarom... teonimája, a Kirnis ’isten – a cseresznyék védelmezője’, nem a porosz *kirnas ’cseresznye’ reflexuma, a következők miatt:

2a) tényszerű eltérések – kultúrcseresznyefákat Litvániában csak a 16. században kezdtek ültetni a birtokokon;

2b) a formai elemzés sajátosságai, amelyek lapsus calami-t feltételeznek, azaz a V. lo. cerasus ’cseresznye (fa)’ nőnemű; ’cseresznye gyümölcse’ semlegesnemű ≠ V. lo. caerasos (J. Łasickis);

¹⁴ Plg. verb. lie. dial. (žem.) kiŕtinti ‘duoti kirsti’ (Aleksandravičius 2011: 165).

Straipsniai / Articles

115

ROLANDAS KREGŽDYS

2c) a V. lo. caerasos nőnemű alakja (J. Łasickis) nem egyeztethető össze az in quos (hímnemű / semlegesnemű) elöljárós szerkezettel, hiszen ellenkező esetben in quas, in quae. kellene állnia.

3. A litván nyelvjárási (žemaitiai) Kirnis teonima egy defektív litván nyelvjárási személynévre, a *Kirnỹs ’favágók istene’ névre utal, amely az antonomáziás litván nyelvjárási *Kirtinỹs ’ua.’ alakból vezethető le.

4. Az indoeurópai *kʰr̥nō- ’som (Cornus)’ rekonstruálása, illetve a cseresznyét jelentő görög, italikus és balti nyelvi izolexémáké a litván nyelvjárási *Kirnỹs ’favágók istene’ alapján nem lehetséges.

LITERATŪRA

Aleksandravičius Juozas 2011: Kretingos tarmės žodynas. Vilnius: Lietuvių kalbos institutas.

Ališauskas Vytautas 2012: Jono Lasickio pasakojimas apie žemaičių dievus. Tekstas ir kontekstai. Vilnius: Aidai.

Balsys Rimantas 2006: Lietuvių ir prūsų dievai, deivės, dvasios: nuo apeigos iki prietaro. Klaipėda: Klaipėdos universiteto leidykla.

Bartoněk Antonin 2002: Handbuch des mykenischen Griechisch. Heidelberg: Universitätsverlag; C. Winter.

Batūra Romas 2005: Mitologinio Vižo ir jo aplinkos klausimu. – Senovės baltų kultūra 7. Vilnius: Versus aureus, 110–129.

Beekes I–II – Beekes Robert. Etymological Dictionary of Greek 1–2. Leiden & Boston: Brill, 2010.

Beresnevičius Gintaras 2004: Lietuvių religija ir mitologija. Sisteminė studija. Vilnius: Tyto alba.

Bětáková Marta Eva, Blažek Václav 2012: Encyklopedie baltské mytologie. Praha: Nakladatelství Libri.

Boisacq Émile 1916: Dictionnaire étymologique de la langue Grecque. Heidelberg & Paris: Carl Winter’s Universitätsbuchhandlung, Librairie C. Klincksieck.

Brückner Alexander 1980: Mitologia słowiańska i polska. Warszawa: Państwowe Wydawnictwo Naukowe.

Brückner Alexander 1985: Słownik etymologiczny języka polskiego. Warszawa: Wiedza powszechna.

Būga I–III – Būga Kazimieras. Rinktiniai raštai 1–3, sud. Zigmas Zinkevičius. Vilnius: Valstybinė politinės ir mokslinės literatūros leidykla, 1958–1961.

Dini Pietro Umberto 2010: ALILETOESCVR: linguistica baltica delle origini. Livorno: Books & Company.

116

Acta Linguistica Lithuanica LXX

Lietuvių kalbos leksemų morfologinio ir semasiologinio lygmenų interferencinio ryšio kvintesencija: Kirnis

Ernout Alfred, Meillet Alfred 2001: Dictionnaire étymologique de la langue latine. Histoire des mots. Paris: Klincksieck.

Erzepki Bolesław 1900: Słownik Łacińsko-Polski Bartłomieja z Bydgoszczy. Podług rękopisu z roku 1532. Poznań: Drukarnia dziennika Poznańskiego.

Frisk I–III – Frisk Hjalmar. Griechisches Etymologisches Wörterbuch 1–3. Heidelberg: Carl Winter Universitätsverlag, 1960.

Gamkrelidze, Ivanov I–II – Gamkrelidze Thomas V., Ivanov Vjačeslav V. Indo-European and the Indo-Europeans. A Reconstruction and Historical Analysis of a Proto-Language and a Proto-Culture 1–2. Berlin & New York: Mouton de Gruyter, 1995.

Gerullis Georg 1922: Die altpreußischen Orstnamen. Berlin und Leipzig: Vereinigung wissenschaftlicher Verleger.

Gimbutienė Marija 2002: Baltų mitologija. Senovės lietuvių deivės ir dievai. Vilnius: Lietuvos rašytojų sąjungos leidykla.

Greimas Algirdas Julius 1990: Tautos atminties beieškant. Vilnius & Chicago: Mokslas.

Grienberger Theodor von 1896: Die Baltica des Libellus Lasiczki. Untersuchungen zur litauischen Mythologie. – Archiv für slavische Philologie 18, 1–86.

Hansen William F. 2004: Handbook of classical mythology. Santa Barbara, California & Oxford, England: ABC-CLIO, Inc.

Harrington Karl Pomeroy 1997: Medieval Latin, revised by Joseph Pucci; with a grammatical introduction by Alison Goddard Elliott. Chicago & London: The University of Chicago Press.

IEW – Pokorny Julius. Indogermanisches etymologisches Wörterbuch 1–2. Bern und München: A. Francke AG-Verlag, 1959–1969.

Il. Ὀμήρου Ἰλιάς

Jaskiewicz Walter C. 1952: Study in Lithuanian mythology. – Studi Baltici. Accademia Toscana di scienze e lettere „La colombaria“; 65–106.

Katičić I–II – Katičić Radoslav. Ancient Languages of the Balkans 1–2. The Hague & Paris: Cambridge University Press, 1976.

Kempiński Andrzej M. 2003: Ilustrowany leksykon mitologii wikingów. Poznań: KURPISZ.

Kregždys Rolandas 2010: M. Strykowskio veikalo Kronika Polska, Litewska, Żmódzka i wszystkiej Rusi teonimai: Chaurirari. – Acta Linguistica Lithuanica 62–63, 50–81.

Kregždys Rolandas 2011: Rytų baltų fitonimų morfeminio skaidymo ypatumai (etninės žodžių identifikacijos problematika). – Acta Linguistica Lithuanica 64–65, 137–164.

Kregždys Rolandas 2011a: Baltiškųjų teonimų perteikimo ir dievų funkcijų nustatymo problematika Jano Łasickio veikale „De diis Samagitarvm cæterorvmque Sarmatarum,

Straipsniai / Articles

117

ROLANDAS KREGŽDYS

& falsorum Christianorum. Item de religione Armeniorum“: Salaus, Klamals, Atlaibos, Tawals. Perspectives of Baltic Philology II. Poznań: Wydawnictwo „Rys“, 101–121.

Kregždys Rolandas 2012: Baltų mitologemų etimologijos žodynas I: Kristburgo sutartis. Vilnius: Lietuvos kultūros tyrimų institutas.

Kregždys Rolandas 2013: Ancient Baltic Religion: Evaluation of Archetypes Authenticity. Oriental Studies. Between East and West. Scientific Papers. University of Latvia, vol. 793. Rīga: Latvijas Universitāte, 91–98.

Kregždys Rolandas 2013a: Rytų baltų fitonimo aviete (Rubus) morfologinė raida ir etimologinių sąsajų problematika. – Acta Linguistica Lithuanica 69, 61–78.

Lasic ius J. Polonus 1868: De Diis Samagitarum libellus, herausgegeben von W. Mannhardt mit Nachträgen von A. Bielenſtein. Riga: Verlag von J. Bacmeister.

Lasickis Jonas 1969: Apie žemaičių, kitų sarmatų bei netikrų krikščionių dievous. Vilnius: Vaga.

LATŽ – Lietuvos TSR administracinio-teritorinio suskirstymo žinynas 2. Vilnius: Mintis, 1976.

LE I–XXXVII – Lietuvių enciklopedija 1–37. Bostonas: Lietuvių enciklopedijos leidykla, 1953–1985.

LEW – Fraenkel Ernst. Litauisches etymologisches Wörterbuch 1–2. Heidelberg: Vandenhoeck & Ruprecht, 1962–1965.

Lewis Charlton T., Short Charles 1958: A Latin Dictionary founded on Andrews’ edition of Freund’s Latin Dictionary. Oxford: Clarendon Press.

Linde I–VI – Linde M. Samuil Bogumil. Słownik języka polskiego 1–6. Warszawa: w Drukarni Xięży Piiarów, 1807–1814.

LKE – Lietuvių kalbos enciklopedija, par. Kazys Morkūnas. Vilnius: Mokslo ir enciklopedijų leidybos institutas, 1999.

LKŽe – Lietuvių kalbos žodynas (t. 1–20, 1941–2002). Antrasis elektroninis leidimas. Red. kolegija: Gertrūda Naktinienė ir kt. Vilnius: Lietuvių kalbos institutas, 2013.

LKŽk – Lietuvių kalbos žodyno kartoteka, saugoma Lietuvių kalbos instituto Leksikografijos centre.

LKŽKp – Lietuvių kalbos žodyno kartotekos papildymai, saugomi Lietuvių kalbos instituto Leksikografijos centre.

LM I–III – Lietuvių mitologija 1–3, sud. Norbertas Vėlius (t. 1–2), N. Vėlius ir Gintaras Beresnevičius (t. 3). Vilnius: Mintis, 1995–2003.

LP – Lietuvos pomologija. Vilnius: Mokslas, 1974.

LPŽ I–II – Lietuvių pavardžių žodynas 1–2. Vilnius: Mokslas, 1985–1989.

118

Acta Linguistica Lithuanica LXX

Lietuvių kalbos leksēmų morfologinio ir semasiologinio lygmenų interferencinio ryšio kvintesencija: Kirnis

LS – Liddell Henry George, Scott Robert. A Greek-English lexicon. New York & Cincinnati: American Book Company, 1882 (eighth edition).

MacCulloch John Arnott 1930: Eddic Mythology. Boston: Archaeological Institute of America & Marshall Jones Company.

MacDonell Arthur Anthony 1912: Vedic Index of Names and Subjects. London: John Murray.

Maczinsky Ioannus 1564: Lexicon LatinoPolonicum ex optimis Latinae Linguae scriptoribus concinnatum. Regiomonti Borvssiae: Typographus Ioannes Daubmannus.

Mannhardt Wilhelm 1936: Letto-Preussische Götterlehre. Riga: Herausgegeben von der Lettisch-Literärischen Gesellschaft.

Mierzyński Antoni 1892: Mythologiae Lituanicae Monumenta. Źródła do Mythologii Litewskiej I. Warszawa: Druk K. Kowalewskiego.

MP I–IV – Pretorijus Matas. Prūsijos įdomybės, arba Prūsijos regykla 1–3, par. Inge Lukšaitė. Vilnius: Pradai (t. 1 – 1999), Lietuvos istorijos instituto leidykla (t. 2 – 2004, t. 3 – 2006, t. 4 – 2011).

Narbutas Ignas 2003: Jono Lasickio pasakojimas apie žemaičių mitologiją. Struktūros bruožai. Naujasis židinys-Aidai 11–12, 616–622.

Niedermann Max 1902: Notes d’étymologie latin. Mélanges linguistiques offerts à A. Meillet par ses élèves D. Barbelenet, G. Dottin, R. Gauthiot, M. Grammont, A. Laronde, M. Niedermann, J. Vendryes. Avec un Avant-Propos par P. Boyer. Paris: Klincksieck.

O. – Publius Ovidius Naso. Metamorphoseon (libri 1–15).

OLD – Oxford Latin Dictionary. Oxford: At the Clarendon Press, 1968.

Orel Vladimir 1998: Albanian Etymological Dictionary. Leiden & Köln: Brill.

P. – Παυσανίου Πριήγησις τῆς Ἑλλάδος.

PEŽ I–IV – Mažiulis Vytautas. Prūsų kalbos etimologijos žodynas 1–4. Vilnius: Mokslas (t. 1), Mokslo ir enciklopedijų leidykla (t. 2, 3), Mokslo ir enciklopedijų leidybos institutas (t. 4), 1988–1997.

Pisani Vittore 1950: Le religioni dei celti e dei balto-slavi nell’Europa precristiana. Milano: Instituto editoriale Galileo.

Richardson Nicholas 2000: The Iliad: a commentary. Volume VI: books 21–24. General editor G. S. Kirk. Cambridge: Cambridge University Press.

Schrader I–II – Schrader Otto. Reallexikon der Indogermanischen Altertumskunde. Grundzüge einer Kultur- und Völkergeschichte Alteuropas. 2, verm. u. umgearb. Aufl. Hrsg. von A. Nehring. 2 Bde. Berlin: De Gruyter 1917–1923 (A-K), 1929 (L-Z).

Schrader Otto S. 1907: Sprachvergleichung und Urgeschichte. 3 v. Jena: Hermann Costenoble.

Straipsniai / Articles

119

ROLANDAS KREGŽDYS

SEJL – Smoczyński Wojciech. Słownik etymologiczny języka litewskiego. Wilno: Printer Polyglott, 2007.

Senvაიtytė Dalia 2002: Mitologinės Kirnio interpretacijos. – Liaudies kultūra 6(87), 6–10.

Skardžius I–VII – Skardžius Pranas. Rinktiniai raštai 1–7, par. Albertas Rosinas. Vilnius: Mokslo ir enciklopedijų leidykla, 1996–2013.

SSt I–XI – Słownik staropolski 1–11, red. S. Urbańczyk (t. 1, A–Ć, Warszawa 1953–1955; t. 2, D–H, Wrocław–Kraków–Warszawa 1956–1959; t. 3, I–K, Wrocław–Kraków–Warszawa 1960–1962; t. 4, L–M, Wrocław–Warszawa–Kraków 1963–1965; t. 5, N–Ó, Wrocław–Warszawa–Kraków 1965–1969; t. 6, P–Pożenie, Wrocław–Warszawa–Gdańsk 1970–1973; t. 7, Póć–Rozproszyć, Wrocław–Warszawa–Kraków–Gdańsk 1973–1977; t. 8, Rozpróchnięć–Szyszki, Wrocław–Warszawa–Kraków–Gdańsk–Łódź: 1977–1981; t. 9, Ściadły–Używowanie, Wrocław–Warszawa–Kraków–Gdańsk–Łódź 1982–1987; t. 10, W–Wżgim, Kraków 1988–1993; t. 11, Z–Ż, Kraków 1995–2002...). Zakład narodowy imienia Ossolińskich; Wydawnictwo Polskiej Akademii nauk.

SW I–VIII – Karłowicz Jan, Kryński Adam A., Niedźwiedzki Władysław (red.). Słownik języka polskiego 1–8. Warszawa: W drukarni E. Lubowskiego (1–2), W drukarni „Gazety Handlowej“ (3–6), W drukarni „Współczesnej“ (7), Wydawnictwo kasy pomocy dla osób pracujących na polu naukowem imienia J. Mianowskiego (8), 1898–1923.

V. G. – Publi Vergili Maronis. Georgica.

Vaan Michiel de 2008: Etymological Dictionary of Latin and the other Italic Languages. Leiden & Boston: Brill.

Vaitkevičienė Daiva 2002: Namų laimė. – Liaudies kultūra 4(85), 9–21.

Visser Marinus Willem de 1903: Die nicht menschengestaltigen Götter der Griechen. Leiden: Buchhandlung und Druckerei vormals E. J. Brill.

Vries Jan de 1977: Altnordisches Etymologisches Wörterbuch. Leiden: E. J. Brill.

Walde, Hofmann I–II – Walde Alois, Hofmann Johann Baptist. Lateinisches Etymologisches Wörterbuch. Heidelberg: Carl Winter Universitätsbuchhandlung, 1938 (Bd. 1 [a–l]), Carl Winter Universitätsverlag1954 (Bd. 2 [m–z]).

Zinkevičius Zigmas 1981: Dėl vienos mitologinės dievybės vardo. – Baltistica 17(1), 96–97.

Zinkevičius Zigmas 2006: Lietuvių tarmių kilmė. Vilnius: Lietuvių kalbos institutas.

Алборов I–II – Алборов Борис Андреевич. Некоторые вопросы осетинской филологии 1–2. Владикавказ: Издательско-полиграфическое предприятие им. В. А. Гассиева, 1979–2005.

120

Acta Linguistica Lithuanica LXX

Lietuvių kalbos leksemų morfologinio ir semasiologinio lygmenų interferencinio ryšio kvintesencija: Kirnis

Анненковъ Николай 1878: Ботанический словарь. Санкт Петербургъ: Типографія императорской академіи наукъ.

Байкоў Мікалай Я., Некрашэвіч Сцяпан М. 1993: Беларуска-расійскі слоўнік. Факсімільнае выданне. Мінск: Народная асвета.

Бірғыла Мікалай В. 1966: Беларуская антрапанімія. Уласныя імёны, імёны-мянушкі, імёны па бацьку, прозвішчы. Мінск: Навука і тэхніка.

Бірғыла Мікалай В. 1969: Беларуская антрапанімія 2. Прозвішчы, утворныя ад апелятыўнай лексікі. Мінск: Навука і тэхніка.

БСЭ I–L – Большая советская энциклопедия 1–50, ред. Б. А. Введенский. Москва: Большая советская энциклопедия, 1969–1981.

Ведина Тамара Ф. 2008: Энциклопедия русских фамилий. Тайны происхождения и значения. Москва: Астрель, АСТ.

Гамильтон Эдит 2009: Мифы и легенды Греции и Рима. Москва: Центрполиграф.

Грошева Антонина В. 2009: Латинская земледельческая лексика на индоевропейском фоне. Санкт-Петербург: Наука.

Даль I–IV – Даль Владимир. Толковый словарь живого великорусского языка 1–4. Москва: Русский язык, 1989–1991.

Дворецкий Иосиф Хананович 1976: Латинско-русский словарь. Изд. 2-е. Москва: Русский язык.

Дрбоглав Донат Александрович 1993: Учебное пособие по средневековой латыни. Москва: Изд-во МГУ.

Кагаровъ Евгеній 1913: Культъ фетишей, растений, животныхъ въ Древней Греціи. С.-Петербургъ: Сенатская Типографія.

Казанскене Ванда Петровна, Казанский Николай Николаевич 1986: Предметно-понятийный словарь греческого языка. Крито-микенский период. Ленинград: Наука.

Калыгин Виктор Павлович 2006: Этимологический словарь кельтских теонимов. Москва: Наука.

Крегждис Роландас 2009: Прусс. Curche: этимология теонима, функции божества; проблематика установления культовых соответствий на почве обрядовой традиции восточно-балтийских, славянских и других индоевропейских народов. – Studia Mythologica Slavica 12, 249–320.

Кюршунова Ирина Алексеевна 2010: Словарь некалендарных личных имен, прозвищ и фамильных прозваний Северо-Западной Руси XV–XVII вв. Санкт-Петербург: Дмитрий Буланин.

Straipsniai / Articles

121

ROLANDAS KREGŽDYS

Лосев Алексей Федорович 1957: Античная мифология в ее историческом развитии. Москва: Государственное учебно-педагогическое издательство министерства просвещения РСФСР.

Лосев Алексей Федорович 1996: Мифология греков и римлян. Москва: Мысль.

Носовичъ Иван И. 1984: Словарь бѣлорусскаго нарѣчія (Specimina philologiae Slavicae). München: Verlag Otto Sagner.

ПЯ I–V – Топоров Владимир Николаевич. Прусский язык: Словарь. Москва: Наука, 1975–1990.

РООР – Русская ономастика и ономастика России. Словарь, под ред. Олега Николаевича Трубачева. Москва: Школа-Пресс, 1994.

СБГП I–V – Слоўнік беларускіх гаворак Паўночна-Заходняй Беларусі і яе пагранічча 1–5. Мінск: Навука і тэхніка, 1979–1986.

СД I–V – Славянские древности. Этнолингвистический словарь 1–5, ред. Никита И. Толстой. Москва: Международные отношения, 1995–2012.

Скрипник Лариса Григорівна, Дзятківська Ніна Пантелеймонівна 2005: Власні імена людей. Київ: Наукова думка.

Стеблин-Каменский Иван М. 1999: Этимологический словарь ваханского языка. Санкт-Петербург: Петербургское Востоковедение.

Суперанская Александра Васильевна и др. 1986: Теория и методика ономастических исследований. Москва: Наука.

Суслова Анна Владимировна, Суперанская Александра Васильевна 1991: О русских именах. Ленинград: Лениздат.

Тупиковъ Николай М. 1903: Словарь древне-русскихъ личныхъ собственныхъ именъ. С.-Петербургъ: Типографія И. Н. Скороходова.

Унбегаун Б. 1989: Русские фамилии. Москва: Прогресс.

Фасмер I–IV – Фасмер Макс. Этимологический словарь русского языка 1–4. Москва: Прогресс, 1986–1987.

Чайкина Юлия Ивановна 1995: Вологодские фамилии: Этимологический словарь. Вологда: Русь.

Штаерман Елена Михайловна 1961: Мораль и религия угнетенных классов Римской империи (Италия и Западные провинции). Москва: Издательство академии наук СССР.

122

Acta Linguistica Lithuanica LXX

Lietuvių kalbos leksemų morfologinio ir semasiologinio lygmenų interferencinio ryšio kvintesencija: Kirnis

Determination of the Interferential Relationship of the Lexemes at the Morphological and Semasiological Levels: Kirnis

S U M M A R Y

The article presents a semasiological analysis of theonym Lith. Kirnis mentioned in De Diis Samagitarum (1582) by Jan Łasicki. It also deals with the determination of the interferential relationship of the semantic extens ionale and referent, which is to be based on the arguments of the twofold criteria (onomasiological and semasiological).

The assumption of the deity cult reconstruction by the individual social group of hewers is based on the following conclusions:

1. Onomasiological word research methodology, based on the syncretic semantic distribution of the lexeme, which accounts for hyperonymic status of the definite object / subject in the case of taxonomy of its structural complexes, presupposes the emergence of pseudo-scientific etymologies.

2. Theonym Lith. Kirnis with the meaning ‘protector of the cherries’, mentioned in De Diis Samagitarum by J. Łasicki, cannot be interpreted as a reflection of Proto-Lith. *kirnas ‘cherry’. The said conclusion can be drawn on the basis of

2a. factographic discrepancy, for the cultivation of tamed cherries as plants of the manor in Lithuania began in the 16^th c. only;

2b. outcomes of the formal analysis of Łasicki’s text, which is written in Latin, that presuppose existence of lapsus calami, i.e. M.A. Lat. cerasus ‘cherry (tree)’ fem.; ‘cherry (fruit)’ neutr. ≠ M.A. Lat. caerasos (J. Łasicki);

2c. M.A. Lat. caerasos fem. (J. Łasicki) does not agree with the grammatical status of prepositional syntagma in quos (masc. / neutr.), which regularly should be put down as in quas, in quae.

3. Theonym Lith. dial. (Lowland) Kirnis presupposes reconstruction of the defective form Lith. dial. *Kirny̆s ‘deity of hewers’, which is to be derived from Lith. dial. *Kirtiny̆s ‘ditto’. The origin of the last is to be justified by the phenomenon of antonomasia.

4. Given the analysis of the theonym Lith. Kirnis, the possibility of the reconstruction of I-E *kʰrnō- ‘cornel (Cornus’), as well as the existence of Greek, Italic and Baltic isolexeme with the meaning of ‘cherry’ must be rejected.

Įteikta 2014 m. kovo 4 d.

ROLANDAS KREGŽDYS

Lietuvos kultūros tyrimų institutas

Saltoniškių g. 58, Vilnius LT-08105, Lietuva

[email protected]

Straipsniai / Articles

123