JORIS KAZLAUSKAS

Vytauto Didžiojo Egyetem

ORCID-azonosító: orcid.org/0000-0002-7981-5100

Kutatási irányok: ritmika, szociolingvisztika.

DOI: doi.org/10.35321/all84-08

A másodlagos ritmikai hangsúlyról a standard litván nyelvben

A másodlagos ritmikai hangsúlyról a standard litván nyelvben

ANNOTÁCIÓ

A tanulmány bemutatja annak a kutatásnak a kezdeti eredményeit és meglátásait, amely azt vizsgálja, hogy léteznek-e másodlagos ritmikai hangsúlyok a standard litván nyelvben. A metrikus fonológia elméletére támaszkodik, amely szerint a prozódiai szóban a másodlagos ritmikai hangsúlyok a főhangsúlytól minden második szótagra helyezkednek el. A kutatás során azonos minőségű első és második hangsúly előtti, valamint hangsúly utáni magánhangzókat hasonlítottak össze. A vizsgált anyagot tíz bemondó által háromszor felolvasott 22 mondat alkotja. A „Praat” programmal a magánhangzók időtartamát, az alaphang és az intenzitás átlagát, valamint maximumát mérték (a férfiak és a nők esetében külön). Emellett percepciós kísérletet is végeztek, amelyben a válaszadóknak 23 olyan szót kellett meghallgatniuk, amelyekből kivágták a főhangsúlyos szótagokat, majd meg kellett jelölniük azt a szótagot, amely megítélésük szerint hangsúlyos.

KULCSSZAVAK: másodlagos ritmikai hangsúly, standard litván nyelv, metrikus fonológia, hangsúly előtti magánhangzók, hangsúly utáni magánhangzók.

ANNOTATION

A tanulmány annak a kutatásnak a kezdeti eredményeit és megfigyeléseit mutatja be, amely azt vizsgálja, hogy létezik-e másodlagos ritmikai hangsúly a standard litván nyelvben. A kutatás a metrikus fonológia elméletén alapul, amely szerint a másodlagos ritmikai hangsúly a főhangsúlytól balra és jobbra minden második szótagra esik. A kutatás első lépése az azonos minőségű első és második hangsúly előtti, valamint első és második hangsúly utáni magánhangzók összehasonlítását foglalja magában. Minden

Straipsniai / Articles

173

JORIS KAZLAUSKAS

a kutatásban elemzett anyag hangfelvételekből származik: 10 beszélő 22 mondatot olvasott fel háromszor. A magánhangzók időtartamának, a hangmagasság átlagának és maximumának (a férfi- és női hangok esetében külön-külön), valamint az intenzitás átlagának és maximumának elemzésére a Praat szoftvert használták. A kutatás második lépése egy auditív kísérlet, amelyben a válaszadókat arra kérték, hogy hallgassanak meg 23 olyan szót, amelyekből hiányoztak a főhangsúlyos szótagok (ezeket a szótagokat a felvételeken levágták), és jelöljék meg azt a szótagot, amelyet hangsúlyosnak véltek.

KULCSSZAVAK: másodlagos ritmikai hangsúly, standard litván nyelv, metrikus fonológia, hangsúly előtti magánhangzók, hangsúly utáni magánhangzók.

BEVEZETÉS

A világ nyelveinek szerkezeti atlaszában (Goedemans, Hulst 2013) a litván nyelvet meghatározatlan ritmusúként jelölik meg. E hiányosság pótlásához tisztázni kell, milyen a litván nyelv prozódiai hierarchiája a szó szintjén, jellemzőek-e rá a bináris lábak, és ha igen, milyen típusúak: jambikusak (hangsúlytalan és hangsúlyos szótag) vagy trochaikusak (hangsúlyos és hangsúlytalan szótag). A bináris lábak meglétét egy adott nyelvben a másodlagos ritmikai hangsúlyok támasztják alá, hiszen magától értetődően a nyelvekben nemcsak kétszótagú, hanem többszótagú szavak is léteznek, amelyekben egy szótag kapja a főhangsúlyt, a többiek pedig másodlagos hangsúlyt kaphatnak. Ez utóbbi fonetikailag nem lesz olyan markáns, mint a főhangsúly, ritmikai szempontból azonban igen fontos. Richard Hogg és C. B. McC ullis (1987) szerint a másodlagos ritmikai hangsúlyokkal rendelkező nyelvekben a hangsúlyok a prozódiai szó minden második szótagján helyezkednek el: az egyik hangsúly főhangsúly, a többi másodlagos. Bár történtek kísérletek a másodlagos hangsúly megnyilvánulásainak keresésére a standard litván nyelvben (Vaitkevičiūtė 1969; Girdenis ir Pupkis 1994; Laigonaitė 2002; Girdenis 2003; Kazlauskienė 2015), e kérdésben mindeddig nem végeztek részletesebb kutatásokat. A tanulmányban bemutatott kutatás célja tehát annak tisztázása, hogy létezik-e másodlagos ritmikai hangsúly a standard litván nyelvben. Fontos hangsúlyozni, hogy a tanulmány csak a kutatás kezdeti eredményeit és elsődleges következtetéseit mutatja be. A kutatás célja a feladatokat is meghatározta: 1) az anyag előkészítése a felvételekhez, 2) a bemondók kiválasztása és a felvételek elkészítése, 3) a tervezett jegyek meghatározása hanganalitikai programmal, 4) az eredmények leírása, 5) kiegészítő percepciós kísérlet végzése annak tisztázására, hogyan értékelik a nyelvhasználók a hangsúlytalan szótagokat.

Meg kell említeni, hogy a litván nyelvjárások másodlagos hangsúlyát meglehetősen széles körben kutatták: a mažeikiaiakét (északi középső dounininkaiakét) (Girdenis 1967), a keleti aukštaitiai uteniškiaiakét (Kosienė ir Girdenis 1979), a déli nyugati aukštaitiaiakét (Kazlauskienė

174

Acta Linguistica Lithuanica LXXXIV

Dėl šalutinio ritminio kirčio bendrinėje lietuvių kalboje

2001), a žemaitiai raseiniškiaiakét (Atkočait ytė 2002), a déli aukštaitiaiakét (Leskauskaitė 2002), a latgaliai Ciskoda plébániájának litván lakosai által beszélt nyelvváltozatét (Garšva 2003), a šakiai nyelvjárásét (Bacevičiūtė 2004), a keleti aukštaitiai vilniškiaiakét (Urbana vičienė 2006), az északkeleti žemaitiai nyelvjárásét (Murinienė 2007), a nyugati aukštaitiai kauniškiaiakét (Jaroslavienė 2010).

Az ilyen ritmus kutatásával a metrikus fonológia képviselői foglalkoznak; ez a fonológia a 20. század 70-es éveiben kialakult új irányzat a nyugati nyelvtudományban. A metrikus fonológia a prozódiai egységek funkcióinak hierarchiájukon alapuló elemzése. A metrikus fonológia egyik fő célja a hangsúly mint nem lineáris egység törvényszerűségeinek feltárása: a hangsúly bizonyos ritmikai törvényszerűségek alapján jelezhető-e előre, milyen típusú lábak jellemzőek a nyelvre, jobbra vagy balra orientáltak-e, a prozódiai szó anyagának ágai balra vagy jobbra ágaznak-e el, illetve függ-e a hangsúly helye a szótag mennyiségétől (Liberman 1975; Ladd 1980; Selkirk 1984; Nespor, Vogel 1986; Hogg, McCully 1987; Goldsmith 1990; Hayes 1995).

A KUTATÁS MÓDSZERTANA ÉS ANYAGA

Antanas Pakerys (1982) szerint a litván nyelvi hangsúly fő fonetikai jegyei az időtartam, az alaphang és az intenzitás. Feltételezhető tehát, hogy nemcsak a főhangsúlyos, hanem a másodlagosan hangsúlyos szótagok központjai is eltérnek e jegyek tekintetében a hangsúly nélküli szótagok központjaitól: a hangsúlyos szótagok központjának időtartama hosszabb, alaphangja magasabb, intenzitása nagyobb lesz. E feltételezés megerősítése vagy cáfolata érdekében a kutatás első szakaszában olyan szavakat választottak ki, amelyekben a vizsgált hangsúly előtti vagy hangsúly utáni szótagok központját azonos minőségű magánhangzók alkotják (az átírt példákban a másodlagos hangsúlyok jelölése csak prognosztikus): pastatų [pɛstɛ²tu], pastatė [pɛstˈtʲɛ], šepėčių [ˈʃɛpʲɛ²tʲu̯], skepetaitė, debesė, didikūs, gudukūs, Kukučių, valkata, pašaka, ėkete, peršoko, perkošto, patiki, pasitiki, riešutų, pašukų, praškėtė. Ezenkívül négy szópárban hasonlították össze az első szótagok magánhangzóit: tokiuose [ˌtoːkʲʊˈsʲɛ] és tokiems [toːˈkʲiɛms], gydykla [gʲiˈdʲiːklɛ] és gydykloms [gʲiː²dʲiˈkloːms], pūkelis [puːˈkʲɛlʲɪs] és pūkus [pʊːˈkʊs], dėžėse [dʲɛˈʒɛːsʲɛ] és dėžės [dʲɛːˈʒɛs]. A szavakat azért elemezték párokban, mert nehéz olyan szavakat találni, amelyekben mindkét hangsúly előtti szótag központját a hosszú /oː/ és /uː/ magánhangzók alkotnák. Összesen 22 magánhangzó-párt hasonlítottak össze: 12-t hangsúly előtti és 10-et hangsúly utáni helyzetben.

Straipsniai / Articles

175

JORIS KAZLAUSKAS

A vizsgált szavakat tartalmazó mondatokat tíz bemondó (öt férfi és öt nő; három 30 év alatti, öt 30 és 60 év közötti, kettő 60 év feletti; hatan litván filológiai, egy-egy fő germán filológiai, történelmi, szociális munka és villamosmérnöki tanulmányokat végeztek; a kutatás három résztvevője hivatásos bemondó, akik a Litván Vakok Könyvtára számára hangosítanak meg könyveket, a többiek nem hivatásosak, de bölcsészettudományi tanulmányokat végeztek) háromszor olvasta fel. Az intonáció kutatási eredményekre gyakorolt hatásának csökkentése érdekében az elemzett szavak a mondatok közepén álltak. Ezt követően hangbeszéd-elemző „Praat” programmal megmérték a vizsgált magánhangzók időtartamát, meghatározták az alaphang átlagát és maximumát (a férfiak és a nők hangjára jellemző eltérő alaphang miatt alaphangjukat külön elemezték), valamint az intenzitás átlagát és maximumát. E paraméterek statisztikai értékelésének adatait a „Microsoft Excel” programmal nyerték. Az eredmények bemutatásakor a táblázatokban a rövid és hosszú magánhangzók összesített adatait adják meg.

Annak tisztázására, hogy létezik-e másodlagos ritmikai hangsúly a nyelvben, úgy döntöttek, hogy nemcsak műszeres vizsgálatokra támaszkodnak, hanem percepciós kísérletet is végeznek, amelyben azt vizsgálták, felismerik-e a válaszadók az ilyen hangsúlyt. A kísérletben a Vytautas Magnus Egyetem skandináv országok kultúrája és nyelvei alapképzési programjának 26 hallgatója vett részt. A válaszadóknak 23, a kifejezetten e kísérlethez készített hangfelvételekből kivágott szót kellett meghallgatniuk. Minden szóban kivágták a főhangsúlyos szótagokat, és minden hallgatónak meg kellett jelölnie a megvágott szó azon szótagját, amelyet kizárólag hallás alapján hangsúlyosnak tartott. A kísérlet során különböző szótagmennyiségű szavakat adtak a válaszadóknak: 4 kétszótagú (1pér)-siun-tė [ˈpæːrʲsʲʊnʲtʲeː], (pér-si)-siun-tė [ˈpʲæːrʲsʲɪˌsʲʊnʲtʲeː], lu-pi-(né-jo) [ˌlʊpʲɪˈnʲeːjɔː], šo-ki-(né-ja) [ˌʃɔkʲɪˈnʲeːjɑː]; 6 háromszótagú ((pér)-mie-go-jo [ˈpʲæːrʲmʲɛˌɡɔːjɔː], (pér-si)-mie-go-jo [ˈpʲæːrʲsʲɪˌmʲɛɡɔːjɔː], (pér)-pie-što-jo [ˈpʲæːrʲpʲɪɛˌʃtɔːjɔː], (pér-si)-pie-što-jo [ˈpʲæːrʲsʲɪˌpʲɪɛʃtɔːjɔː], ra-ši-ny-(jė) [rɛˌʃɪnʲɪˈjɛː], skai-ti-ny-(jė) [skɛɪˌtʲɪnʲɪˈjɛː]; 12 négyszótagú ((pér)-dir-bu-sia-jam [ˈpʲæːrʲdʲɪrˌbʊsʲɛˌjɛm], (pér-si)-dir-bu-sia-jam [ˈpʲæːrʲsʲɪˌdʲɪrbʊsʲɛˌjɛm], (pér-si)-val-giu-sia-jam [ˈpʲæːrʲsʲɪˌvɛlɡʲʊsʲɛˌjɛm], (pā)-sa-ko-to-jas [ˈpɑːsɛˌkɔtɔːjɛs], (taí)-ky-da-vė-si [ˈtaɪkʲɪˌdɛʊˌvʲeːsʲɪ], (svāi)-čio-ju-sie-siems [ˈsvɑɪtʲɔːjʊˌsʲɛːsʲɛms], (pér)-si-ra-šy-to [ˈpʲæːrʲsʲɪˌrɛʃɪtɔː], ne-ap-si-ri-(bók) [nʲɛˌɛpʲsʲɪˈrʲɪˌbɔk], at-si-pa-lai-(duók) [ˌɛtsʲɪˈpɛlʲɛɪˌdʊɔk], su-si-gar-ba-(nó-jus) [ˌsʊsʲɪˈɡɛrbɛˌnɔjʊs], pa-si-va-žì-(né-jęs) [ˌpɛsʲɪˈvɛʒʲɪˌnʲeːjɛs], pa-si-su-ki-(né-jo) [ˌpɛsʲɪˈsʊkʲɪˌnʲeːjɔː]) és 1 ötszótagú – ((pér)-pa-sa-ko-to-jas [ˈpʲæːrʲpɛˌsɛkɔˌtɔːjɛs).

^¹ A zárójelben lévő szótagot a percepciós kísérlet elvégzése előtt kivágták: a válaszadók csak a zárójelben nem szereplő szótagokat hallották.

176

Acta Linguistica Lithuanica LXXXIV

Dėl šalutinio ritminio kirčio bendrinėje lietuvių kalboje

A KUTATÁS EREDMÉNYEI

IDŐTARTAM. A hangsúly előtti magánhangzók időtartamának mérésekor azt a hipotézist állították fel, hogy a második hangsúly előtti szótag lesz hosszabb. A hipotézis azonban nemcsak nem igazolódott, hanem a rövid magánhangzók eredményei éppen ellenkező helyzetet mutatnak (lásd az 1. táblázatot).

1. TÁBLÁZAT.

Az első és a második hangsúly előtti magánhangzó időtartama és statisztikai értékelése^²

A rövid magánhangzók az első hangsúly előtti szótagban hosszabbak voltak: az időtartamok átlagai 1,12-szeres különbséget mutattak. Ez a különbség statisztikailag szignifikáns (a Student-féle kritérium értéke t = 5,096 nagyobb a kritikus 1,965-ös értéknél). A rövid hangsúly előtti szótagok időtartamának ilyen elemzési eredményei megerősítik Valerija Vaitkevičiūtė (1960: 207) magánhangzók és kettőshangzók mennyiségéről végzett kutatásának következtetését: „Minél távolabb van a hangsúlytalan szótag a hangsúlyostól, annál rövidebb az azt alkotó hang, mert a legnagyobb energiamennyiség a hangsúlyos szótagra és a hozzá közel állókra jut.” A hosszú hangsúly előtti szótagok időtartama lényegében nem különbözött, csak az a tendencia figyelhető meg, hogy kissé hosszabbak szintén az első hangsúly előtti magánhangzók hajlamosak lenni. Teljesen más a helyzet a hangsúly utáni magánhangzókkal (lásd a 2. táblázatot).

^² A jelek jelentése: n – a realizációk teljes száma, x̄ – számtani átlag, s – szórás, v – variációs együttható, tₚ – Student-féle kritérium, tₐ – a Student-féle kritérium kritikus értéke, — – annak a magánhangzónak a helye a szóban, amelynek paramétereit mérték, C – a szótaghatárt jelölő mássalhangzó, v – gyenge, vagyis sem fő-, sem másodlagos hangsúlyt nem kapható szótag, ˜ – a főhangsúlyos szótag.

Straipsniai / Articles

177

JORIS KAZLAUSKAS

2. TÁBLÁZAT. Az első és a második hangsúly utáni magánhangzó időtartama és statisztikai értékelése

Magánhangzók n x̄ (ms) s (ms) v (%) 95%-os konfidenciaintervallum (ms) tₚ > tₐ Rövid hangsúly utáni magánhangzók [˜C—] 210 42,8 13,9 32,4 40,9 ÷ 44,7 7,232 > t₀,₀₅ = 1,966 [˜CʋC—] 210 55,8 21,9 39,3 52,8 ÷ 58,7 Hosszú hangsúly utáni magánhangzók [˜C—] 90 56,1 15,8 28,1 52,8 ÷ 59,3 2,363 > t₀,₀₅ = 1,974 [˜CʋC—] 90 63,1 23,6 37,5 58,3 ÷ 68,0

Minden második hangsúly utáni magánhangzó hosszabb az azonos minőségű első hangsúly utániaknál. A rövid magánhangzók időtartama 1,3-szoros, a hosszúaké 1,12-szeres különbséget mutat. Mindkét esetben a különbségek statisztikailag szignifikánsak (a rövid magánhangzóknál t = 7,232 > 1,966; a hosszúaknál t = 2,363 > 1,974). Ezek az eredmények arra engednek következtetni, hogy a második hangsúly utáni szótagban másodlagos hangsúly valósulhat meg. Az olyan eredmények, amikor a hangsúly előtti szótagok időtartama azonos, vagy akár az első hangsúly előtti szótagok valamivel hosszabbak, miközben a hangsúly utáni szótagok időtartamának különbségei a második hangsúly utáni szótagban lehetséges másodlagos ritmikai hangsúlyt jeleznek előre, óvatos következtetés levonását teszik lehetővé: a litván nyelvben erősebb lehet a trochaikus ritmikai hangsúlyra való hajlam (hangsúlyos és hangsúlytalan szótag). Emellett annak tisztázásakor, hogy létezik-e másodlagos hangsúly, figyelembe kell venni a litván nyelvi hangsúly más fonetikai jegyeit is: az alaphangot és az intenzitást.

ALAPHANG. A hangsúlyos szótagok alaphangja általában magasabb, mint a hangsúlytalanoké (Pakerys 1982: 117). Ha tehát egy szótag másodlagos hangsúlyt hordoz, alaphangja magasabb lehet. E kutatás adatai azonban eltérő, sőt ellentmondásos eredményeket mutatnak (lásd a 3. és 4. táblázatot).

A férfiak által ejtett, rövid és hosszú magánhangzót egyaránt tartalmazó hangsúly előtti szótagokban az alaphang átlagának markáns különbségei nem figyelhetők meg. Csupán az a tendencia látható, hogy valamivel magasabb az első hangsúly előtti szótag: a rövid első hangsúly előtti magánhangzók alaphangátlaga átlagosan 1,01-szer nagyobb volt a másodikakénál, a hosszúaké 1,03-szor. A nők felvételeiben a hosszú magánhangzók alaphangátlagai szintén csaknem azonosak voltak, a rövid magánhangzók azonban különböztek: ebben az esetben a második hangsúly előtti szótagok alaphangátlaga átlagosan 1,04-szer nagyobb volt az elsőkénél. E különbség esetében ráadásul a Student-féle kritérium t = 1,899 értéke közel van az 1,971-es kritikus értékhez; a minta növelésével talán kifejezettebbé válna ez a különbség.

178

Acta Linguistica Lithuanica LXXXIV

Dėl šalūtinio ritminio kirčio bendrinėje lietuvių kalboje

3. TÁBLÁZAT.

Az első és a második hangsúly előtti magánhangzó alaphangja és statisztikai értékelése^³

Magánhangzók n x̄ (Hz) s (Hz) v (%) 95%-os konfidenciaintervallum (Hz) tₚ > tα ALAPHANGÁTLAG A férfi bemondók rövid hangsúly előtti magánhangzói [−CuC˜] 107 109,9 20,1 18,3 106,1 ÷ 113,7 0,529 < t₀,₀₅ = 1,972 [−C˜] 101 111,5 25,4 22,8 106,6 ÷ 116,5 A női bemondók rövid hangsúly előtti magánhangzói [−CuC˜] 113 210,1 29,6 14,1 204,6 ÷ 215,5 1,899 < t₀,₀₅ = 1,971 [−C˜] 112 201,5 37,4 18,6 194,6 ÷ 208,4 A férfi bemondók hosszú hangsúly előtti magánhangzói [−CuC˜] 58 105,6 20,6 19,5 100,3 ÷ 110,9 0,782 < t₀,₀₅ = 1,981 [−C˜] 58 109,1 26,5 24,3 102,2 ÷ 115,9 A női bemondók hosszú hangsúly előtti magánhangzói [−CuC˜] 56 213,5 43,4 20,3 202,2 ÷ 224,9 0,034 < t₀,₀₅ = 1,981 [−C˜] 59 213,2 45,5 21,3 201,6 ÷ 224,8 ALAPHANGMAXIMUM A férfi bemondók rövid hangsúly előtti magánhangzói [−CuC˜] 109 117,0 22,9 19,6 112,7 ÷ 121,3 0,663 < t₀,₀₅ = 1,971 [−C˜] 103 119,3 27,6 23,2 114,0 ÷ 124,6 A női bemondók rövid hangsúly előtti magánhangzói [−CuC˜] 113 219,8 30,7 14,0 214,1 ÷ 225,4 1,846 < t₀,₀₅ = 1,971 [−C˜] 112 211,7 34,9 16,5 205,2 ÷ 218,1 A férfi bemondók hosszú hangsúly előtti magánhangzói [−CuC˜] 58 113,7 24,2 21,3 107,5 ÷ 119,9 0,962 < t₀,₀₅ = 1,981 [−C˜] 58 118,7 31,4 26,4 110,6 ÷ 126,8 A női bemondók hosszú hangsúly előtti magánhangzói [−CuC˜] 56 224,2 45,1 20,1 212,4 ÷ 236,1 0,286 < t₀,₀₅ = 1,981 [−C˜] 59 221,7 49,0 22,1 209,2 ÷ 234,2

^³ A 3. és 4. táblázatban a minta n nagysága esetenként eltér az 1., 2., 5. és 6. táblázat állandó mintanagyságától, amikor a tíz bemondó által háromszor elmondott mondatok egyes szavainak időtartamát és intenzitását elemzik. Az alaphang mérésekor a „Praat” program időnként nem szolgáltatott adatokat e fonetikai jegyről; ez leggyakrabban az alacsonyabb hangoknál fordult elő, noha az alaphang kijelzésének paramétereit a program szerzőinek ajánlásai alapján állították be: férfihangoknál 75–300 Hz, női hangoknál 100–500 Hz.

Straipsniai / Articles

179

JORIS KAZLAUSKAS

Nagyon hasonló eredményeket kaptak a hangsúly előtti magánhangzók alaphangmaximumainak elemzésekor is. A férfiak felvételeiben mind a hosszú, mind a rövid magánhangzók alaphangmaximumai, az átlagokhoz hasonlóan, nagyjából azonosak voltak. Csupán halvány tendenciák figyelhetők meg arra, hogy az első hangsúly utáni szótagokban valamivel magasabb alaphangmaximumok jelentkeztek (a rövid magánhangzóknál 1,02-szeres, a hosszúaknál 1,04-szeres különbséggel). A nők felvételeiben a hosszú hangsúly előtti magánhangzók alaphangmaximumai szintén alig különböztek: a második hangsúly előtti magánhangzóknak volt valamivel magasabb maximumuk (a különbség 1,01-szeres). A rövid második hangsúly előtti magánhangzók alaphangmaximumai azonban, az átlagokhoz hasonlóan, jobban eltértek az első hangsúly előtti magánhangzókétól – mintegy 1,04-szeres mértékben. Ráadásul a rövid magánhangzók esetében a Student-féle kritérium értéke ismét közel volt a kritikus értékhez (t = 1,846 < 1,971), így a minta növelésével a különbség talán kifejezettebbé válna, de ez csak a nők felvételeiben, és csak a rövid szótagközpontok esetében történne. Ezért feltételezhető, hogy az alaphang legalábbis a hangsúly előtti szótagokban nem jelzi a másodlagos ritmikai hangsúlyt. Ugyanezeket a tendenciákat rögzítették a hangsúly utáni szótagok alaphangjának elemzésekor is (lásd a 4. táblázatot).

4. TÁBLÁZAT. Az első és a második hangsúly utáni magánhangzó alaphangja és statisztikai értékelése

Magánhangzók | n | x̄ (Hz) | s (Hz) | v (%) | 95%-os konfidenciaintervallum (Hz) | tₚ < tₐ ALAPHANGÁTLAG A férfi bemondók rövid hangsúly utáni magánhangzói [~C—] 95 112,3 22,5 20,0 107,8 ÷ 116,8 1,263 < t₀,₀₅ = 1,973 [~CᴜC—] 97 108,4 19,8 18,3 104,5 ÷ 112,4 A női bemondók rövid hangsúly utáni magánhangzói [~C—] 86 207,6 38,5 18,6 199,5 ÷ 215,8 0,986 < t₀,₀₅ = 1,973 [~CᴜC—] 103 203,0 26,0 12,8 197,9 ÷ 208,0 A férfi bemondók hosszú hangsúly utáni magánhangzói [~C—] 44 104,4 14,0 13,4 100,3 ÷ 108,6 1,502 < t₀,₀₅ = 1,988 [~CᴜC—] 43 109,9 19,7 17,9 104,0 ÷ 115,8 A női bemondók hosszú hangsúly utáni magánhangzói [~C—] 43 198,1 14,3 7,2 193,8 ÷ 202,3 0,229 < t₀,₀₅ = 1,989 [~CᴜC—] 43 197,2 20,0 10,1 191,2 ÷ 201,2 ALAPHANGMAXIMUM A férfi bemondók rövid hangsúly utáni magánhangzói [~C—] 95 119,7 26,4 22,1 114,3 ÷ 125,0 1,685 < t₀,₀₅ = 1,973 [~CᴜC—] 97 113,7 22,7 20,0 109,1 ÷ 118,2

180

Acta Linguistica Lithuanica LXXXIV

Dėl šalutinio ritminio kirčio bendrinėje lietuvių kalboje

A legtöbb hangsúly előtti magánhangzóhoz hasonlóan a hangsúly utáni magánhangzók alaphangátlagai is nagyon hasonlóak voltak. Legfeljebb a rövid hangsúly utáni magánhangzók alaphangátlaga volt kissé nagyobb az első szótagban, mind a férfiak, mind a nők olvasásakor (férfiaknál 1,04-szer, nőknél 1,02-szer nagyobb). A második hangsúly utáni szótag alaphangátlaga csak a hosszú magánhangzóknál és csak a férfiak felvételeiben volt valamivel nagyobb, a különbség azonban mindössze 1,05-szörös. A nők felvételeiben az alaphangátlag kissé magasabb volt az első hangsúly utáni szótagban, de a különbségek statisztikailag szintén nem voltak szignifikánsak.

Az alaphangmaximumok sem mutatnak markáns különbséget a hangsúly utáni szótagok között. Az első és a második hangsúly utáni szótag alaphangmaximumai alig különböztek. A rövid magánhangzók valamivel magasabb alaphangmaximumát szintén az első hangsúly utáni szótagokban rögzítették (a maximumok átlagai a férfiak felvételeiben 1,05-ször, a nőkében 1,02-szer különböztek). Az a tendencia is megfigyelhető, hogy a női ejtésben az első hangsúly utáni szótagokban a hosszú magánhangzóknak is kissé magasabb alaphangmaximumuk volt (a maximumok átlagai 1,01-szer különböztek). Csak a férfiak hangos felolvasásában volt a hosszú magánhangzók alaphangmaximuma kissé magasabb a második hangsúly utáni szótagokban: a maximumok átlagai 1,06-szor különböztek. Ezek a különbségek azonban csekélyek és statisztikailag nem szignifikánsak. A hangsúlytalan szótagközpontok alaphangja tehát alig különbözik, ezért nem lehet a másodlagos ritmikai hangsúly mutatója.

INTENZITÁS. Az intenzitás elemzésekor szintén mérték az átlagot és a maximumot. Amint azt A. Pakerys (1982: 117) a percepciós kísérletek során megállapította, az összes fonetikai jegy közül az intenzitás segít a legjobban felismerni a litván nyelvi hangsúlyt. A hangsúlyos szótagok intenzitása általában nagyobb, ezért valószínű, hogy a másodlagos hangsúlyt hordozó szótagokat is nagyobb intenzitással ejtik.

Straipsniai / Articles

181

JORIS KAZLAUSKAS

5. TÁBLÁZAT.

Az első és a második hangsúly előtti magánhangzó intenzitása és statisztikai értékelése

Amint azonban az 5. táblázatból látható, legalábbis a hangsúly előtti magánhangzók intenzitásának átlagai között nincs különbség. Csak igen csekély tendenciák figyelhetők meg: mind a rövid, mind a hosszú magánhangzók kissé intenzívebbek a második hangsúly előtti szótagban, de a különbségek igen kicsik és statisztikailag nem szignifikánsak.

Hasonló a helyzet a hangsúly előtti szótagok intenzitásmaximumaival is. A hangsúly előtti szótagok intenzitásmaximumai az intenzitásátlagokhoz hasonlóan alig különböznek: halvány tendencia figyelhető meg arra, hogy a második hangsúly előtti magánhangzók kissé intenzívebbek lehetnek. A hangsúly előtti magánhangzók intenzitásának átlagai és maximumai tehát, mivel lényegében azonosak a két szótagban, nem jelzik a másodlagos ritmikai hangsúly meglétét.

A hangsúly utáni szótagok esetében kissé más a helyzet (lásd a 6. táblázatot).

A második hangsúly utáni rövid magánhangzók intenzitása nagyobb volt az elsőkéinél. Bár e magánhangzók intenzitásának átlaga a második hangsúly utáni szótagban csak 1,03-szor nagyobb az elsőben mértnél, a különbség statisztikailag szignifikáns: t = 2,699 > 1,966. A második hangsúly utáni szótag hosszú magánhangzóinak intenzitása szintén kissé nagyobb az első szótagéinál, de a különbség itt már kisebb.

182

Acta Linguistica Lithuanica LXXXIV

Dėl šalutinio ritminio kirčio bendrinėje lietuvių kalboje

6. TÁBLÁZAT.

Az első és a második hangsúly utáni magánhangzó intenzitása és statisztikai értékelése

Példák | n | x̄ (dB) | s (dB) | v (%) | 95%-os konfidenciaintervallum (dB) | tₚ > t₀ INTENZITÁSÁTLAG Rövid hangsúly utáni magánhangzók [~C—] | 210 | 65,4 | 7,2 | 11,0 | 64,4 ÷ 66,4 | 2,699 > t₀,₀₅ = 1,966 [~CᵤC—] | 210 | 67,2 | 6,3 | 9,4 | 66,3 ÷ 68,0 Hosszú hangsúly utáni magánhangzók [~C—] | 90 | 66,9 | 6,7 | 10,0 | 65,5 ÷ 68,3 | 0,439 < t₀,₀₅ = 1,974 [~CᵤC—] | 90 | 67,4 | 6,5 | 9,7 | 66,0 ÷ 68,7 INTENZITÁSMAXIMUM Rövid hangsúly utáni magánhangzók [~C—] | 210 | 66,6 | 7,5 | 11,2 | 65,6 ÷ 67,6 | 2,839 > t₀,₀₅ = 1,966 [~CᵤC—] | 210 | 68,5 | 6,5 | 9,5 | 67,7 ÷ 69,4 Hosszú hangsúly utáni magánhangzók [~C—] | 90 | 68,3 | 6,9 | 10,1 | 66,9 ÷ 69,8 | 0,438 < t₀,₀₅ = 1,974 [~CᵤC—] | 90 | 68,8 | 6,7 | 9,7 | 67,4 ÷ 70,1

Nagyon hasonló a helyzet a hangsúly utáni szótagok intenzitásmaximumaival is. A hosszú magánhangzók intenzitásmaximumai az átlagokhoz hasonlóan úgyszólván nem különböztek: csak igen halvány tendencia látható arra, hogy a második hangsúly utáni szótagok intenzitásmaximumai magasabbak az elsőkéinél. A rövid magánhangzók esetében azonban egészen más a helyzet: intenzitásmaximumaik az átlagokhoz hasonlóan statisztikailag szignifikánsan nagyobbak voltak a második hangsúly utáni szótagokban (az intenzitásmaximumok 1,03-szor különböztek, t = 2,839 > 1,966). Az intenzitásátlagokhoz hasonlóan a maximumok esetében is statisztikailag szignifikáns volt az első és a második rövid hangsúly utáni magánhangzó közötti különbség. Így mind az intenzitás átlagai, mind maximumai jelezhetik a másodlagos ritmikai hangsúlyt a rövid hangsúly utáni szótagokban.

Annak megállapításához, hogy létezik-e másodlagos ritmikai hangsúly a nyelvben, nemcsak a potenciális hangsúly fonetikai paramétereit fontos mérni, hanem azt is meg kell vizsgálni, hogy a nyelvhasználók felismerik-e az ilyen hangsúlyokat.

HALLÁSI KÍSÉRLET. A hallási kísérlet elvégzése előtt azt a hipotézist fogalmaztuk meg, hogy a vizsgálat résztvevői gyakrabban fogják hangsúlyosnak tekinteni azokat a szótagokat, amelyek másodlagos ritmikai hangsúlyt kaphatnak, vagyis a második vagy negyedik hangsúly előtti, illetve hangsúly utáni szótagokat. A hipotézis azonban nem igazolódott (lásd a 7. táblázatot).

Straipsniai / Articles

183

JORIS KAZLAUSKAS

7. TÁBLÁZAT.

A hallási kísérletben a szavak hangsúlyjelölésének eredményei^⁴

A szótag és az azokat jelölő hallgatók százalékos aránya Kétszótagú szavak (pér)-siun-tė siun (58%) tė (42%) (pér-si)-siun-tė siun (69%) tė (31%) lu-pi-(né-jo) lu (58%) šo-ki-(né-ja) šo (88%) Háromszótagú szavak (pér)-mie-go-jo mie (23%) go (69%) jo (8%) (pér-si)-mie-go-jo mie (36%) go (56%) jo (8%) (pér)-pie-što-jo pie (35%) što (50%) jo (15%) (pér-si)-pie-što-jo pie (48%) što (40%) jo (12%) ra-ši-ny-(ję) ra (11%) ši (11%) ny (78%) skai-ti-ny-(ję) skai (19%) ti (12%) ny (69%) Négyszótagú szavak (pér)-dir-bu-sia-jam dir (38%) bu (8%) sia (27%) jam (27%) (pér-si)-dir-bu-sia-jam dir (50%) bu (12%) sia (19%) jam (19%) (pér-si)-val-giu-sia-jam val (48%) giu (20%) sia (16%) jam (16%) (pã)-sa-ko-to-jas sa (33%) ko (33%) to (20%) jas (13) (tãi)-ky-da-vę-si ky (60%) da (27%) vę (13%) si (0%) (svãi)-čio-jų-sie-siems čio (40%) jų (20%) sie (33%) siems (7%) (pér)-si-ra-šy-to si (33%) ra (7%) šy (27%) to (33%) ne-ap-si-ri-(bók) ne (7%) ap (20%) si (20%) ri (53%) at-si-pa-lai-(dúok) at (40%) si (7%) pa (47%) lai (7%) su-si-gar-ba-(nó-jus) su (7%) si (33%) gar (27%) ba (33%) pa-si-va-ži-(né-įęs) pa (27%) si (7%) va (13%) ži (53%) pa-si-su-ki-(né-jo) pa (19%) si (12%) su (42%) ki (27%) Ötszótagú szó (pér)-pa-sa-ko-to-jas pa (50%) sa (4%) ko (35%) to (4%) jas (8%)

A négy hallgatásra adott kétszótagú szó közül háromban a válaszadók gyakrabban jelölték azokat a szótagokat, amelyek másodlagos ritmikai hangsúlyt kaphatnak: a (pér-si)-siun-tė szóban gyakrabban a második hangsúly utáni szótagot, a –siun– szótagot jelölték (69%), a szavakban

^⁴ A táblázatban félkövérrel vannak kiemelve azok a szótagok, amelyek a metrikai fonológia elmélete szerint másodlagos ritmikai hangsúlyt kaphatnak.

184

Acta Linguistica Lithuanica LXXXIV

Dėl šalutinio ritminio kirčio bendrinėje lietuvių kalboje

lu–pi–(né–jo) és šo–ki–(né–ja) – az első hangsúly előtti szótagot (sorrendben –lu– (58%) és –šo– (88%)). Csak a (pér)–siun–té szóban jelölték gyakrabban a másodlagos hangsúlyt nem kapható szótagot, az első hangsúly utáni –siun– szótagot (58%). Ezek az eredmények azonban nem mutatják, hogy a nyelvhasználók éppen a másodlagos ritmikai hangsúlyt ismerték volna fel, mivel minden „levágott” szó egybeesett a nyelvben ténylegesen használt szavakkal, és hangsúlyozásukat a valódi szavakkal való asszociáció is meghatározhatta. Ezt a feltevést erősítik a (pér–si)–siun–té és a (pér)–siun–té eredményei: nagyon hasonlóan hangsúlyozták őket, noha az egyikben lehet másodlagos ritmikai hangsúly, a másikban viszont nem.

Hasonló helyzet figyelhető meg a háromszótagú szavaknál is. Az ilyen szavak felében (vagyis a hatból háromban) a válaszadók gyakrabban tekintették hangsúlyosnak azokat a szótagokat, amelyek másodlagos hangsúlyt kaphatnak: leggyakrabban a (pér)–mie–go–jo, (pér–si)–pie–što–jo és (pér)–pie–što–jo szavak második hangsúly utáni szótagjait jelölték (sorrendben –go– (69%), –što– (50%) és –pie– (48%)). Ezenkívül a (pér–si)–pie–što–jo szóban a válaszadók 12%-a a negyedik hangsúly utáni –jo szótagot is hangsúlyosnak jelölte. A metrikai fonológia elmélete szerint ez a szótag szintén kaphat másodlagos ritmikai hangsúlyt, így a második és a negyedik hangsúly utáni szótag eredményeit összeadva összesen 60% adódik. A másik három szóban gyakrabban jelölték a másodlagos hangsúlyt nem kapható szótagokat. Ebben a csoportban is az eredmények ellentmondásosságát mutatják a (pér)–mie–go–jo és (pér–si)–mie–go–jo, (pér)–pie–što–jo és (pér–si)–pie–što–jo eredményei, különösen az első páré. A hallgatók meglehetősen gyakran hajlamosak voltak azt a szótagot hangsúlyozni, amelynek a miegojo és pieštojo szavakban kellene hangsúlyosnak lennie, figyelmen kívül hagyva, hogy az egyik esetben ez az első, a másikban pedig a második hangsúly utáni szótag.

A négyszótagú szavak eredményei is meglehetősen ellentmondásosak. A tizenkét ilyen szó közül a másodlagos ritmikai hangsúlyt kapható szótagokat csak egyharmadukban, vagyis négy szóban jelölték gyakrabban: (pér–si)–dir–bu–sia–jam – 69% (50% –dir– + 19% –sia–), (pér–si)–val–giu–sia–jam – 64% (48% –val– + 16% –sia–), at–si–pa–lai–(duók) – 87% (47% –pa– + 40% at–), pa–si–su–ki–(né–jo) – 61% (42% –su– + 19% pa–). A fennmaradó nyolc négyszótagú szóban gyakrabban jelölték a másodlagos hangsúlyt nem kapható szótagokat. A valódi szavakkal egybeeső példákat a hallgatók hajlamosak voltak az ezekkel a szavakkal való asszociációk alapján hangsúlyozni. Más eredményekre számítottunk az olyan szavak hangsúlyozásakor, amelyek nem esnek egybe valódi szavakkal. Az eredmények azonban itt sem egyértelműek.

Az (pér)–pa–sa–ko–to–jas ötszótagú szóban szintén leggyakrabban a másodlagos ritmikai hangsúlyt nem kapható szótagokat jelölték: a második hangsúly utáni –sa– és a negyedik hangsúly utáni –to– szótagot egyaránt a válaszadóknak mindössze 4%-a jelölte.

A hallási kísérlet eredményeit összegezve megállapítható, hogy a válaszadók a vizsgált példák kevesebb mint felében (46,4%-ban) jelölték azokat a szótagokat, amelyek másodlagos ritmikai hangsúlyt hordozhatnak. Így nem igazolódott az a hipotézis, hogy gyakrabban tekintik majd hangsúlyosnak a potenciális másodlagos ritmikai hangsúlyt hordozható szótagokat. Megfigyelhető az a tendencia, hogy minél több szótagból áll a szó, annál ritkábban jelölték a másodlagos hangsúlyokat

Straipsniai / Articles

185

JORIS KAZLAUSKAS

hordozható szótagokat. Emellett feltételezhető, hogy egyes szótagok jelölését nem ritkán az adott szótagok magánhangzóinak hosszúsága határozta meg, például a šo-ki-(né-ja) szóban az esetek nem kevesebb mint 88%-ában az első szótagot (šo-) jelölték. Ennek a szótagnak a magánhangzója hosszú, így valószínű, hogy sok válaszadó számára éppen ez keltette hangsúlyos szótag benyomását. Amint már említettük, a valódi szavakkal való asszociációk is hatással lehettek. Például a ra-si-ny-(jė) és a skai-ti-ny-(jė) szavakban leggyakrabban az utolsó előtti szótagokat, a –ny– szótagokat jelölték (sorrendben 78 és 69%), amelyek a rašinį és a skaitinį standard nyelvi, levágatlan szavak megfelelő szótagjaiban hangsúlyosak. Minden más esetben úgy tűnik, a válaszadók megpróbálták kitalálni a hangsúlyos szótagokat. A kísérlet tehát azt mutatja, hogy a hallgatók a hangzó beszédben nem hallják a másodlagos hangsúlyt.

Aleksas Girdenis és Aldonas Pupkis (1994: 88–99) egy hasonló hallási kísérletben egészen más eredményeket kapott. Vizsgálatukban a hallgatók leggyakrabban éppen azokat a szótagokat jelölték, amelyek másodlagos ritmikai hangsúlyt kaphatnak (az ilyen szótagokat a jelölési esetek 84,8%-ában jelölték). A két kísérlet eredményei közötti különbségek abból adódhattak, hogy A. Girdenis és A. Pupkis (1994: 88–99) vizsgálatának résztvevői több ismerettel rendelkeztek a hangsúlyról. A jelen kísérlet válaszadóinak hangsúlyozási ismeretei minimálisak.

KÖVETKEZTETÉSEK

A hangsúly előtti és a hangsúly utáni szótagok 600 példában vizsgált időtartamának, alaphangmagasságának és intenzitásának elemzése a következő eredményeket hozta:

1. A hangsúly előtti magánhangzók időtartamadatait összehasonlítva nagy és jelentős különbségek nem figyelhetők meg. A hangsúly utáni magánhangzók elemzésekor azonban látható, hogy a második hangsúly utáni magánhangzók statisztikailag szignifikánsan hosszabbak az első hangsúly utániaknál. 2. Sem a hangsúly előtti, sem a hangsúly utáni magánhangzókban nem figyelhetők meg különbségek az alaphangmagasság átlagai és maximumai között. 3. Az intenzitás átlagainak és maximumainak elemzése azt mutatta, hogy statisztikailag szignifikánsak csak a rövid hangsúly utáni szótagok intenzitásának átlag- és maximumértékei voltak: a második hangsúly utáni szótag intenzívebb az elsőnél. A hosszú hangsúly utáni szótagok tendenciái hasonlóak, az intenzitáskülönbség azonban nem ennyire kifejezett. A hangsúly előtti magánhangzók intenzitása nem különbözött.

A hallási kísérlet eredményeinek elemzése kimutatta, hogy a válaszadók az esetek kevesebb mint felében (46,4%-ban) tekintették hangsúlyosnak a másodlagos ritmikai hangsúlyt kapható szótagokat. Ezek az eredmények azt mutatják, hogy a hallgatók a hangzó beszédben nem ismerik fel a másodlagos hangsúlyt.

A vizsgálat eredményeit összegezve óvatosan feltételezhető, hogy az időtartam- és intenzitásadatok arra engednek következtetni, hogy a litván nyelvben lehet

186

Acta Linguistica Lithuanica LXXXIV

Dėl šalutinio ritminio kirčio bendrinėje lietuvių kalboje

másodlagos ritmikai hangsúly, amely a páros számú hangsúly utáni szótagokban valósul meg; ez lehetővé tenné, hogy egy lehetséges másodlagos trocheusi ritmikai hangsúlyról beszéljünk. Ennek megerősítéséhez (vagy cáfolatához) azonban még nagyobb mintán végzett, részletesebb vizsgálatokra van szükség.

LITERATŪRA

Atkoč­aitytė Daiva 2002: Pietų žemaičių raseiniškių prozodija ir vokalizmas, Vilnius: Lietuvių kalbos instituto leidykla.

Bacevičiūtė Rima 2004: Šakių šnektos prozodija ir vokalizmas, Vilnius: Lietuvių kalbos instituto leidykla.

Garšva Kazimieras 2003: Ciskodo parapijos lietuvninkų šnektos fonologija. – Tiltai 3, 7–13.

Girdenis Aleksas 1967: Mažeikių tarmės fonologinė sistema: daktaro disertacija, Vilnius: Vilniaus universitetas.

Girdenis Aleksas, Pupkis Aldonas 1994: Vienas lietuvių kalbos ritmo bruožas. – Kalbotyra 43(1), 88–89.

Girdenis Aleksas 2003: Teoriniai lietuvių fonologijos pagrindai, Vilnius: Mokslo ir enciklopedijų leidybos institutas.

Goedemans Rob, van der Hulst Harry 2013: Rhythm Types. – The World Atlas of Language Structures Online, Leipzig: Max Planck Institute for Evolutionary Anthropology. Prieiga internete: https://wals.info/feature/17 [žiūrėta 2021-04-15].

Goldsmith John 1990: Autosegmental & Metrical Phonology, Oxford: Basil Blackwell.

Hayes Bruce 1980: Metrical Stress Theory. Principle and Case Studies, Chicago: University of Chicago Press.

Hogg Richard, McCully C. B. 1989: Metrical phonology: a coursebook. Cambridge: Cambridge University Press.

Jaroslavienė Jurgita 2010: Rytinių kauniškių Prienų šnektos fonologija: daktaro disertacija, Vilnius: Vilniaus universitetas.

Kazlauskienė Asta 2001: Šalutiniai kirčiai vakarų aukštaičių kauniškių tarmėje. – Kalbotyra 1(50), 53–66.

Kazlauskienė Asta 2015: Pirminio lietuvių kalbos ritmo dėsningumai, Kaunas: Vytauto Didžiojo universitetas.

Kosienė Otilija, Girdenis Aleksas 1979: Fonologinis šalutinis kirtis rytų aukštaičių uteniškių tarmėje. – Kalbotyra 30(1), 48–56.

Ladd Robert 1996: Intonational Phonology, Cambridge: Cambridge University Press.

Straipsniai / Articles

187

JORIS KAZLAUSKAS

Laigonaitė Adelė 2002: Lietuvių kalbos akcentologija, Vilnius: Gimtasis žodis.

Leskauskaitė Asta 2002: Šalutiniai pietų aukštaičių kirčiai. – Baltistica 37(1), 87–100.

Liberman Mark Yoffe 1975: The intonational system of English: daktaro disertacija, Cambridge: Massachusetts Institute of Technology.

Murinienė Lina 2007: Rytinių šiaurės žemaičių fonologija: vokalizmas ir prozodija, Vilnius: Lietuvių kalbos institutas.

Nespor Marina, Vogel Irene 1986: Prosodic phonology, Dordrecht: Foris Publication.

Pakerys Antanas 1982: Lietuvių bendrinės kalbos prozodija, Vilnius: Mokslas.

Selkirk Elizabeth 1984: Phonology and Syntax: The relation between sound and structure, Cambridge: MIT Press.

Urbanavičienė Jolita 2006: Rytų aukštaičių vilniškių pakraštinių šnektų kirčiavimo ypatumai. – Baltistica 41(2), 219–231.

Vaitkevičiūtė Valerija 1960: Lietuvių kalbos balsių ir dvibalsių ilgumas, arba kiekybė. – Lietuvių kalbotyros klausimai 3, 207–207.

Vaitkevičiūtė Valerija 1969: Dvikirčiai ir trikirčiai žodžiai. – Lietuvių kalbos gramatikos tyrinėjimai 11, 231–242.

On the Secondary Rhythmical Stress in the Standard Lithuanian Language

SUMMARY

There are some investigations which show that a rather structured system of the secondary stress (Girdenis 1967; Kazlauskienė 2001; Atkočai­tytė 2002; Bacevičiūtė 2004; Murinienė 2007) exists in Lithuanian dialects. However, very few investigations dealing with the secondary stress in the standard Lithuanian language (Vaitkevičiūtė 1969; Girdenis 2003; Kazlauskienė 2015) have been conducted so far, even though it is very important to explore the secondary rhythmical stress in every language, as it can help to find out what types of the metrical feet exist in a particular language, and what prosodic hierarchy of language is on the word level.

The aim of this research is to find whether the secondary rhythmical stress exists in the standard Lithuanian language. Quantity, pitch and intensity are the phonetic characteristics

188

Acta Linguistica Lithuanica LXXXIV

Dėl šalutinio ritminio kirčio bendrinėje lietuvių kalboje

of the stress in the Lithuanian language (Pakerys 1982), thus, an assumption can be made that syllables with the secondary stress may be longer; they may have a higher pitch and a higher intensity than unstressed syllables. Therefore, the idea of the first step of this research is to compare these parameters between the syllables which may have the secondary rhythmical stress and the syllables which cannot have it at all. The research includes the analysis of the quantity, pitch, and intensity of unstressed vowels (those which do not have the primary stress) in 26 words using the Praat software. Pre-stressed vowels were analysed in 16 words (e.g. pastate [ˌpɐsteˈtʲɛ] (‘a building’ sg. loc.)) (the analysed vowels are underlined) and in 10 post-stressed (e.g. pasaka [ˈpɐsɛˌkɛ] (‘a tale’)) ones. To reach this aim, 10 respondents of both genders (5 men and 5 women) of different age (3 younger than 30 years old, 5 between 30 and 60 years old and 2 older than 60 years) and with different recording experience (3 professional and 7 non-professional speakers) were asked to record the sentences with these words. Each respondent recorded the sentences three times. Quantity, the average and maximum pitch (the voices of men and women separately) and the average and maximum intensity of the underlined vowels in every analysed word (e.g. both vowels a in the word pastate) were measured and compared. The second step of this research was an auditory experiment dedicated to find out whether the respondents can hear the secondary rhythmical stress. Twenty-five students were asked to listen to 23 recorded Lithuanian words without primary stressed syllables (these syllables were cut off, for example, in the word (pā)-sa-ko-to-jas [ˈpɑːsɛˌkotoːˌjɛs] (‘a storyteller’) the first syllable pā- was cut off and the respondents heard only the incomplete word sa-ko-to-jas) and mark that syllable which they considered to be stressed.

The results have shown that the quantity ratio of unstressed vowels was statistically significant in post-stressed syllables only. There was no statistical significance of the average and maximum pitch: neither in pre-stressed nor in post-stressed syllables. The intensity was statistically significantly higher in the post-stressed positions of short vowels. The average and maximum intensity ratio of these vowels was higher in the second post-stressed syllable. Results of the auditory experiment have shown that the respondents marked the syllables which cannot have the secondary rhythmical stress more often than those which may have this type of stress. Therefore, it can be stated that the respondents do not hear the secondary rhythmical stress.

According to the results of quantity and intensity, an assumption can be made that the secondary rhythmical trochaic stress does exist in every second post-stressed syllable. However, more extensive investigations are needed to prove (or deny) this hypothesis.

Įteikta 2021 m. balandžio 27 d.

J O R I S K A Z L A U S K A S

Vytauto Didžiojo universitetas, Humanitarinių mokslų fakultetas

Vlado Putvinskio g. 23, Kaunas, Lietuva

[email protected]

Straipsniai / Articles

189