VYTAUTAS KARDELIS Vilniusi Egyetem Kutatási területek: dialektológia, dialektometria, a nyelvi variabilitás, nyelvtörténet, kognitív szemantika. DOI: doi.org/10.35321/all90-14

Laimutis Bilkis

A LINKMENŲ-I TEMPLOM XVIII. SZÁZADI ANYAKÖNYVEINEK OIKONIMÁI, AMELYEK NEM MARADTAK FENN NAPJAINKIG

Vilnius: Lietuvių kalbos institutas, 2023, 183 o. DOI doi.org/10.35321/e-pub.65.linkmenu-istoriniai-oikonimai ISBN 978-609-411-350-5

2023 legvégén jelent meg a Lietuvių kalbos institutas Baltų kalbų ir vardyno tyrimų centro vezető kutatójának, dr. Laimutis Bilkisnek, a litván helynevek professzionális és gondos kutatójának monográfiája Linkmenų bažnyčios XVIII amžiaus metrikų oikonimai, neišlikę iki šių dienų. A monográfia Liñkmenų történeti forrásokban való első említésének 650. évfordulójának szól. Elektronikus formában jelent meg, és az olvasók számára az interneten a következő címen érhető el: https://lki.lt/wp-content/uploads/2023/12/laimutis-bilkis-linkmenu-oikonimai-monografija-2023.pdf. A tekintélyes, 183 oldalas monográfia borítóján a Liñkmenų templom fényképe látható, amelyet maga a monográfia szerzője készített. A szövegben illusztrációk is találhatók, például az Utena, Labanoro, Suvaiñiškio, Linkmenų és Kuktiškių plébániák 1812-es térképének érdekes részlete (13. o.), a Linkmenų templom 1740–1760 közötti keresztelési és esküvői anyakönyveinek (LkmKRII, LkmJnII) borítói (18. o.), valamint anyakönyvi részletek. Az összefoglalásokat statisztikai diagramok is kiegészítik és szemléltetik.

Érdekes, hogy a Linkmenų templom anyakönyveit húsz évvel ezelőtt Vidas Garliauskas, a történeti helynévkutatás kutatója adta át a monográfia szerzőjének, ami jelképes,

Recenzijos / Reviews

335

VYTAUTAS KARDELIS

hogy a kutatás 2023-ban jelent meg, amikor Liñkmenys szép jubileumot ünnepel: a történeti forrásokban való említésének 650. évfordulóját. Ezért, ahogyan maga a szerző mondja: „[a] bemutatott kutatás többek között szerény törekvés is arra, hogy hozzájáruljon a kisváros és környéke tiszteletre méltó történetének feltárásához, a kevesek által ismert tények elemzéséhez és közzétételéhez” (9. o.).

A monográfia Előszóból, Bevezetésből áll, amely áttekinti a kutatásokat, meghatározza a téma jelentőségét és a vizsgált objektum kiválasztásának indokait, továbbá megadja a munka célját, feladatait, terjedelmét és módszertanát. A monográfia legfontosabb, analitikus és kutatási részét négy fejezet alkotja: „Helynévi eredetű oikonimák”, „Személynévi eredetű oikonimák”, „Közszói eredetű oikonimák” és „Ismeretlen eredetű oikonimák”. Az első fejezet további alfejezetekre tagolódik: „A kihalt lakóhelyeket megnevező víznévi eredetű oikonimák”, „A jelenleg létező vagy a két világháború között létezett lakóhelyeket megnevező, változatokban használt víznévi eredetű oikonimák”, „Bizonytalan státusú víznévi eredetű oikonimák”, „Hegynévi eredetű oikonimák”. A második fejezet alfejezetei: „A kihalt lakóhelyeket megnevező oikonimák”, „A jelenleg létező lakóhelyeket megnevező, változatokban használt oikonimák”, „Bizonytalan státusú oikonimák”. A harmadik fejezet a következő alfejezetekre tagolódik: „A kihalt lakóhelyeket megnevező oikonimák”, „A jelenleg létező lakóhelyeket megnevező, változatokban használt oikonimák”, „Bizonytalan státusú oikonimák”. A negyedik fejezet nem tagolódik alfejezetekre. Emellett az első, a második és a harmadik fejezet összefoglalással zárul.

A monográfia végén tömör és konkrét következtetések olvashatók. A kötethez csatolták a forrásokat és a felhasznált irodalmat, továbbá rövidítésjegyzéket, angol nyelvű összefoglalót, valamint helynév- és személynévmutatót is tartalmaz. A monográfia rendelkezik az ilyen jellegű munkákhoz szükséges teljes tudományos apparátussal. A munka terjedelme megfelel a monográfiával szemben támasztott követelményeknek. A monográfia nyelve tudományos, gördülékeny és szabályos. Szerkezete jól átgondolt, világos és következetes: az első három fejezetben eredetük szerint vizsgálják a kihalt lakóhelyeket megnevező oikonimákat, a jelenleg létező lakóhelyeket megnevező, változatokban használt oikonimákat, valamint a bizonytalan státusú oikonimákat. Minden fejezet összefoglalással zárul, amelyben a szemléletesség és világosság kedvéért a már említett statisztikai diagramok is szerepelnek. A kutatások áttekintése tömör, de a monográfiához elegendő. A munka célja: „[a]zon XVIII. századi liñkmenysi plébániai oikonimák azonosítása, amelyek kihaltak, vagyis napjainkig nem maradtak fenn, fejlődésük sajátosságainak és eredetük jellemzőinek feltárása, ezáltal a litván lakóhelynevek leltárának új adatokkal való kiegészítése” (16. o.). A cél megvalósítása érdekében a monográfia a következő feladatokat tűzi ki: 1) „[a] megjelölt időszakot felölelő Linkmenų-i templomi anyakönyvekből ki kell gyűjteni azokat a lakóhelyneveket, amelyeknek nincs megfelelőjük a két világháború közötti litvániai és a későbbi oikonímiában”; 2) „[l]ehetőség szerint meg kell állapítani lokalizációjukat, státusukat”

336

Acta Linguistica Lithuanica XC

Laimutis Bilkis. A Linkmenų templom XVIII. századi anyakönyvi oikonimái, amelyek napjainkig nem maradtak fenn

(hogy kihalt települést neveztek-e meg, vagy a név változata maradt fenn), használatuk kezdetét, eltűnésük okait, változásuk jellegét, a legfontosabb helyesírási sajátosságokat, elemezni képzésüket, valamint jellemezni kapcsolatukat az alapul szolgáló tulajdonnevekkel és közszavakkal” (16. o.). Hosszabb fejtegetések nélkül csak megállapítható, hogy a kutatás célja megvalósult, a kitűzött feladatokat teljesítették. A kutatás módszerei a következők: leíró és rekonstrukciós módszer, a következtetések alátámasztására pedig statisztikai elemzést alkalmaztak. A választott módszereket elvileg megfelelően alkalmazták. A kutatás céljaira, feladataira és alkalmazott módszereire, valamint az elvégzett elemzésre tekintettel a monográfia fejezeteinek összefoglalásai és a kutatás végső következtetései nem hagynak kétséget. Bár ez inkább technikai részlet, az olvasó munkáját jelentősen megkönnyítik a nagyon hasznos helynév- és személynévmutatók.

Nincs olyan lényeges kifogás vagy fontos szakmai megjegyzés, amely aggaszthatná az elvégzett kutatást olvasó helynévkutatókat vagy más szakterületű nyelvészeket — az elemzés korrektül és megalapozottan készült.

Nagyon dicséretes, hogy a monográfia szerzője történeti névtani kutatásokba kezdett. Ismert tény, hogy a történeti névtani kutatásokhoz nemcsak nagyfokú figyelemre, alaposságra és türelemre van szükség az empirikus anyag gyűjtésekor, hanem megfelelő kompetenciára is az anyag nyelvészeti vizsgálatához. Mint az imént említettük, a monográfia szerzője ezekkel a feladatokkal lényegében megbirkózott. Kedvező körülmény volt az is, hogy „[f]ennmaradtak csaknem valamennyi XVIII. századi (és későbbi) egyházi anyakönyvek. A Linkmenų-i templomban a következő anyakönyveket őrzik (vagy őrizték): az 1708–1940 közötti keresztelési (LkmKr₁) és az 1716–1739 közötti esküvői (LkmJ₁), az 1740–1760 közötti keresztelési (LkmKr₂) és esküvői (LkmJ₂), az 1760–1795 közötti esküvői (LkmJ₃), az 1760–1790 közötti halotti (LkmMr), valamint az 1760–1790 közötti keresztelési (LkmKr₃) anyakönyvek” (12. o.).

Kollégám, Laimutis Bilkis monográfiája megítélésem szerint nemcsak a helynévkutatás, és nem is csupán a hagyományos nyelvészeti kontextus szempontjából fontos (bár egyik célja, amint már említettük, „[a] legfontosabb helyesírási sajátosságok megtárgyalása, a képzés elemzése és a származási alapul szolgáló tulajdonnevekkel és közszavakkal való kapcsolatok jellemzése” (16. o.)). Itt nem csupán helyesírásról, képzésről és etimológiáról van szó. Fontos és örvendetes, hogy a monográfia nem zárkózik be egy olyan szobába, amelynek belső tere kizárólag nyelvészeti. Még fontosabb és örvendetesebb, hogy a monográfia szilárd szerkezete, világos elemzése és érthető eredményei ellenére nem lezárt kutatás, amelynek témáját teljesen kimerítették volna. A legfontosabb és legörvendetesebb, hogy a monográfia kutatási távlatokat nyit meg és hagy hátra, kérdéseket és problémákat vet fel, amelyek a jövőben még jelentős figyelmet igényelnek.

Számomra személyesen több, a jövőbeli kutatások perspektíváját hordozó szempont is fontos és érdekes volt. Az első a történeti szociolingvisztikához kapcsolódik, mindenekelőtt az anyakönyveket vezető papokhoz. Itt egy hosszabb idézetet illesztek be: „[E]gyértelmű, hogy nem egyetlen pap írt, mivel ez bizonyos bejegyzésekben is tükröződik. Az LkmKr₁-et legalább 1723-ig bizonyosan az imént említett Kazimieras Gonsiorovskis vezette.

Recenzijos / Reviews

337

VYTAUTAS KARDELIS

Később további személyeket neveznek meg keresztelőként: Antanas Rosa (Antonius Rosa) 1731-ben, Jokūbas Kazimieras Sadovskis (Iacobg Casimiruf Sadowski) 1732-ben és 1733-ban, Steponas Vrozbitavičius szerzetes (Fr Stephang Wrozbitowicz) 1738-ban, Pranciškus Lesota szerzetes (Fr. Franciscus Lafsota) 1738-ban és 1739-ben, Petras Pliščiñskis (Petrg Pliszcẏnski) 1739-ben, Mykolas Toplickis (Nicolaus Toplicki) 1739-ben. Az LkmKr₁₁-ben nemcsak Kazimieras Šukevicius bejegyzései szerepelnek. Bejegyzéseket készített Kristoforas Lukoševičius káplán (vikárius) (Christophorg Łukafzewicz) 1743-ban, Andriejus Vainoravičius, Linkmenų káplánja (vikáriusa) (Andreas Woynarowicz) 1743–1757 között, Liudvikas Toplickis szerzetes (Frater Ludovicus Toplicki) 1746-ban, Marijonas Bogdanskis ferences szerzetes (Fr Marianus Bogdanski Francifcanus) 1747-ben, Samuelis Višniovskis (Samuel Wiszniowski) 1751-ben, a ferences szerzetesek, Viktoras Karevičius (Fr Victor Karewicz Francifcanus) és Juozapas Jacevičius (Fr Iosephg Iacewicz Francifcanus) 1757-ben, Dominykas Stanevičius (Dominicq Stanie wicz) 1757–1760 között, Pranciškus Lygeika (Francisca Ligieyko) 1758-ban, Juozapas Augustinas Pavlovskis (Iosephus Augustinuf Pawłowski) 1759-ben, valamint Bernardo Liubovickio szerzetes (Fr Bernardanuf Lubowicki) 1759-ben. Másfelől nem zárható ki, hogy bizonyos esetekben a bejegyzéseket nem maguk a keresztelést vagy esketést végző, az anyakönyvekben megnevezett papok, hanem az egyházi ügyeket intéző más személyek készítették” (17–18. o.).

A monográfia az oikonimákat megbízhatóan, a hagyományos strukturális elv alapján vizsgálja: fonetika, morfológia, szóalkotás. Nagyon fontos, hogy a helynevek változatosságát bemutatja és hangsúlyozza. A változatosságból pedig felvetődik a kérdés: az oikonimák változatait mennyiben határozzák meg strukturális tényezők, és mennyiben a lejegyző? Nos, éppen itt tárul fel a történeti szociolingvisztikai kutatás nehéz és nem túl hálás, ám fontos perspektívája. Valószínűleg nehéz adatokat várni a bejegyzéseket készítő személyek iskolázottságáról, nyelvtudásáról vagy életrajzi adatairól, de az archívumok időnként mindenféle meglepetést feltárnak. Annak bemutatására, hogy a szociolingvisztikai szempont érdekes és fontos, egy példát próbálok felhozni: a monográfiában a fonetika szokásos terminusai idézőjelben szerepelnek, például „monoftongizáció”. A szerző a 24. lábjegyzetben elegánsan oldja meg a helyzetet: „[A]z oikonimák lejegyzőinek helyesírási sajátosságaiként értelmezendő jelenségeket megnevező terminusok („monoftongizáció”, „távoli asszimiláció”, „asszimiláció”, „hipernormalizmus”, „egyesítés”) idézőjelben szerepelnek, mivel ezek nem az élő nyelvben végbemenő természetes fonetikai jelenségek” (30. o.). De megítélésem szerint éppen itt nyílik meg a kutatás perspektívája: valóban nem az élő nyelvben végbemenő természetes fonetikai jelenségekről van szó? Ha valóban így van, akkor a figyelem a lejegyzőkre irányul: milyen körülmények, milyen indítékok, milyen kontextusok idézhették elő a változatosságot? Ezekhez a kérdésekhez közvetlenül kapcsolódik a történeti szociolingvisztika egy másik perspektivikus aspektusa, amely a helynevek elszlávosításával függ össze. A szerző ezt a terminust a szöveg számos pontján használja, és érthető módon magát a folyamatot sem vonja kétségbe, vö.: „[R]ekonstruálódik

338

Acta Linguistica Lithuanica XC

Laimutis Bilkis. A Linkmenų templom XVIII. századi anyakönyvi oikonimái, amelyek napjainkig nem maradtak fenn

figyelembe véve a litván történeti toponimikai és antroponimikai munkákban már feltárt onimák slavizálásának, latinizálásának^¹ és egyéb eltorzításának módjait, a változások konkrét eseteit az egyes nevek fejlődésének elemzése során tárgyalja” (20. o.). Megítélésem szerint ez nem ilyen egyszerű, mivel a slavizálás folyamat, ezért érdemes feltárni az élő nyelvben természetes módon végbemenő fonetikai jelenségek, a helyesírás, a lejegyzők szándékai (ha ez lehetséges), valamint a slavizálás kontextusai — a szélesebb és kifejezetten Linkmenųhöz kapcsolódó kontextusok — közötti összefüggéseket.

A második fontos szempont, amely nem engedi el az imént tárgyalt történeti szociolingvisztikai összetevőt, a helynevek változatossága. Már említettem, hogy a monográfia fontos erénye, hogy nagy figyelmet fordít a változatosságra: nemcsak a változó fonetikai vagy morfológiai formákra, hanem — és ez különösen fontos — a változatokban használt oikonimákra. Ez az elemzés nem annyira lokális szempontból hasznos, hanem a helynévkutatás szélesebb elméleti vizsgálatai, sőt az etnogenezis tanulmányozása szempontjából is fontos. Egy példa. *Kalviai, *Kavoliai (← lit. kálvis, kavòlius, kavõlis ⇔ ma Cijōnai (101–102., 134. o.) — ha nem lennének ilyen változatossági adatok és tanúságok, könnyű lenne azt gondolni, hogy a Cijōnai régi, eredeti helynév, és hogy etimológiájára épülő szociolingvisztikai értelmezés tévutakra vezethet. A helynevek változatosságához általában két kérdés kapcsolódik: 1) miért tűnt el a változatokban szereplő (versengő?) helynevek egyike? Erre a kérdésre a szerző elsősorban a következtetésekben ad indokolt és meggyőző válaszokat. Ez a kérdés természetesen könnyebb a másodiknál, a nehezebbnél: 2) miért alakultak ki egyáltalán a helynévváltozatok (versengő változatok?)? A szerző úgy véli, hogy „[A] történeti változatok nagy számát valószínűleg az okozta, hogy az anyakönyvekben az élő nyelvből lejegyezve szerepeltek (a szertartásokon részt vevő helyi lakosoktól hallva), nem szabályozták, nem egységesítették és nem kodifikálták őket. Egyet lehet érteni más kutatók feltevésével, miszerint a változatosság a településrészek (tanyák, parcellák) külön elnevezéseinek használatából is kialakulhatott” (133. o.). Ez igaz, de megítélésem szerint ez csak a jéghegy csúcsa, mert merem feltételezni, hogy a változatosság kialakulása meglehetősen összetett jelenség. E komplexum egyik összetevőjeként az anyakönyvek vezetőire is gondolhatunk. Ugyanakkor azt is meg lehetne vizsgálni, milyen a mai helyzet: a helynevek a mai élő nyelvben is változnak-e? Így tehát jelentős jövőbeli kutatási perspektívát látok itt. Technikai eszközként talán a következő elemzési mód lenne megfelelő: a monográfia kutatási részében valamennyi könyv oikonimáit együtt vizsgálják. A szerzőnek ez a választása teljesen lehetséges és érthető. A jövőben talán az alternatívára is gondolni lehetne: az oikonimákat és változataikat könyvenként csoportosítani, majd összehasonlítani egymással — talán további törvényszerűségek is kirajzolódnának.

^¹ Az én kiemelésem – V. K.

Recenzijos / Reviews

339

VYTAUTAS KARDELIS

És végül egy, a perspektívákkal kapcsolatos gondolat: a monográfiában részletek szerepelnek az 1812-es plébániai térképből. Nagyon érdekes és értékes lenne az egész térképet is látni, még érdekesebb lenne pedig egy mai térkép, amelyen láthatók a napjainkig fenn nem maradt oikonimák és jelenlegiekhez fűződő földrajzi viszonyuk — mindez digitális formátumban!

Nem nehéz megérteni, hogy az itt elmondottak nem a monográfiából hiányzó dolgok. Inkább olyan irányjelzők, amelyekkel a monográfia szerzője önzetlenül kijelöli a jövőbeli kutatások hajózóútját önmaga és más kutatók számára.

Kollégám, Laimutis Bilkis monográfiája kétségtelenül értékes és érdekes nemcsak az oikonimák kutatói, hanem a dialektológusok, nyelvtörténészek, etnogeneziskutatók és történészek számára is.

Magam is linkmeni származású lévén örülök Kollégám munkájának, és kívánom, hogy sikeresen folytassa a Linkmenų templom XVIII. századi anyakönyveinek kutatását.

Beérkezett 2024. május 6-án.

VYTAUTAS KARDELIS

Vilniusi Egyetem Bölcsészettudományi Kar Alkalmazott Nyelvészeti Intézet Litván Nyelvi Tanszék Universiteto g. 5, LT-01131 Vilnius, Lietuva [email protected]

340

Acta Linguistica Lituanica XC