Acta Linguistica Lithuanica 2026, 94. kötet, 1–7. o. Tartalomjegyzék hivatkozása / Turinio nuoroda ISSN 2669-218X (online / elektronikus)

A KELETI BALTI „APÓS” ÉS „ANYÓS”

A keleti balti „uošvis” és „uošvė”

VÁCLAV BLAŽEK Masaryk Egyetem E-mail: [email protected] ORCID ID: https://orcid.org/0000-0002-6797-7188 Kutatási területek: balti és indoeurópai etimológia és névtan.

https://doi.org/10.35321/all94-02

ANNOTÁCIÓ A jelen tanulmány a balti rokonsági terminológiát vizsgálja, különös tekintettel az „apóshoz és anyóshoz” kapcsolódó terminusokra. Közöttük van egy olyan terminus, amely sem belső szerkezete, sem etimológiája szempontjából nem átlátható: a litván hímnemű uošvis ‘após, a férj apja’, nőnemű uošvė ‘anyós, a férj anyja’, valamint a lett hímnemű uōsis, nőnemű uōse ugyanebben a jelentésben. Az új etimológia egy keleti balti újításból indul ki, amely egy elsődleges determinatív összetételt feltételez *-iio- / *-iia- képzővel bővítve. Az első komponenst az indoeurópai rokonsági terminus *h₂euh₂o- ‘anyai nagyapa’ képviselheti, amely a baltiban ‘anyai nagybácsi’ jelentésű származékában folytatódik. A második komponensre két alternatív lehetőség kínálkozik: 1) az ősbaltiban *su̯eśru- ← *anyós* + –ā; 2) az ősbaltiban *śeiu̯ā ‘feleség’. KULCSSZAVAK: indoeurópai, balti, rokonsági terminológia, determinatív összetétel.

ANNOTÁCIÓ A jelen tanulmány a balti rokonsági kapcsolatok megnevezéseit elemzi, elsősorban az „apósokhoz és anyósokhoz” kapcsolódó terminusokra összpontosítva. Ezek egyike sem belső formája, sem etimológiája szempontjából nem átlátható: a litván hímnemű főnév uošvis ‘a férj apja’, a nőnemű főnév uošvė ‘a férj anyja’, valamint a lett hímnemű uōsis és nőnemű uōse ‘ua.’. Az új etimológia egy keleti balti újításon alapul, amely azt feltételezi, hogy az elsődleges determinatív képzés *-iio- / *-iia- képzővel bővült. Feltételezhető, hogy az első komponenst az indoeurópai rokonsági terminus *h₂euh₂o- ‘anyai nagyapa’ képviseli, amely a balti nyelvekben ‘anyai nagybácsi’ jelentésű származékként folytatódik. A második komponens magyarázatára két alternatív lehetőség kínálkozik: 1) ősbalt *su̯eśru- *anyós* + –ā; 2) ősbalt *śeiu̯ā ‘feleség’. KULCSSZAVAK: indoeurópai, balti, rokonsági terminológia, determinatív képzés.

1. A „vő apósára és anyósára” vonatkozó balti terminológia viszonylag gazdag. Foglaljuk össze.

1.1. Litván šẽšuras hímn. ‘a férj apja, após; a feleség apja, após’, az ólitvánban továbbá ‘sógor’, mind az őslitván *šẽšuras < ősbalt *su̯ẽšura- < indoeurópai *su̯eḱur-o- ‘a férj apja’ alakból; vö. védikus śváśura- (*svaśura-), avesztai xᵛasura-, perzsa xusur; örmény skesor (nőn.); görög ἑκυρός; albán vjehërr; ólatin socerus (*suokuro-), latin socer, -erī; ófelnémet swehur (*swehura-); egyházi szláv svekъrъ ‘a férj apja’. A nőnemű megfelelő megtalálható a védikus śváśrū-, perzsa xusrū; latin socrus, -ūs, walesi chwegr; gót swaihro, ófelnémet swigar alakokban;

Copyright © 2026 Václav Blažek. Kiadta a Litván Nyelv Intézete. Ez a nyílt hozzáférésű cikk a Creative Commons Attribution Licence feltételei szerint kerül terjesztésre, amely korlátozás nélküli használatot, terjesztést és sokszorosítást engedélyez bármely adathordozón, feltéve, hogy az eredeti szerzőt és forrást feltüntetik. // Išleido Lietuvių kalbos institutas. Šis straipsnis yra atviros prieigos, platinamas pagal „Creative Commons“ priskyrimo licencijos sąlygas, leidžiančias neribotai naudoti, platinti ir atkurti turinį bet kokioje laikmenoje, nurodant autorių ir šaltinį.

Beérkezett: / Gauta: 2026-05-04. Elfogadva: / Priimta: 2026-05-11.

1

Óegyházi szláv svekry, -ъve ‘a férj anyja, anyós’ < indoeurópai *s̑ueḱru-h₂ < *sueḱur-h₂ (Schneider NIL 672–675; ALEW 1024; Smoczyński 2018: 520; EWAhd VIII 1564–1566).

1.2. A litván šešuras ‘após’ nőnemű megfelelője látszólag nincs a baltiban, Simas Karaliūnas (1999: 86–88) azonban megpróbálta bizonyítani, hogy ilyen lexéma valóban létezett: ezt a litván švašva ‘leány; nővér’ szóban azonosította, amelyet *švešva < *svešva < ősbalt *s̑u̯ešru̯ā = *s̑uešru̯+ā¹ alakból vezetett le, és feltételezte a jelentésváltozást. Az -ris elvesztése talán összevethető a lett āpsis, āpsīs ‘borz’ és a litván opšrys ua. < *āps-r-ijō– közötti különbséggel (lásd Klingenschmitt 2008: 426).

1.3. A nőnemű alakot az anýta ‘a férj anyja, anyós’ neologizmus váltotta fel, amely az indoeurópai *h₂enH– ‘nagymama’ rokonsági terminusból származik > óporosz ane ‘Altmūt’ [Elbingi szójegyzék 172], azaz ‘nagymama’ (Mažiulis 2013: 57; Smoczyński 2018: 28 itt germanizmust lát – lásd később); ófelnémet ano ‘nagyapa’, ana ‘nagymama’; latin anus, -ūs ‘öregasszony; boszorkány’;?messzapiai ana ‘úrnő’?; görög ἀννίς· μητρὸς ἢ πατρὸς μήτηρ [Hészükhiosz], azaz ‘az apa anyja’, a thesszaliai ἄνω ‘nagymama’ mellett; örmény hani ua.; hettita ḫanna- ‘nagymama’, lykiai χnna ua.; valószínűleg továbbá avesztai niiākā- ua. és közszláv *vъnоkъ ‘unoka’ < *h₂n-h₂en-ko- (Pokorny 1959: 36–37; Kloekhorst 2008: 285; de Vaan 2008: 45; ALEW 41–42).

1.4. A lettben ezek a rokonsági terminusok rendre az ‘apa’ és ‘anya’ szavakból származnak: tēvuocis ‘após; nagybácsi’ vs tēvs ‘apa’ (ME IV 177–178), valamint mātica ‘anyós’ vs māte ‘anya’ (ME II 587–589).

1.5. A lettben vannak körülíró alternatív megnevezések is: vīra / sievas tēvs / māte ‘a férj / a feleség apja / anyja’ (Buck 1949: 124, §§ 2.61+62).

1.6. Óporosz tistis ‘sweir’ (= Schwiegervater), azaz ‘após’ [Elbingi szójegyzék 184], amely a *tīstis protoalakot tükrözi, szlávból kölcsönözve – vö. óegyházi szláv tъstь ‘após’ (Mažiulis 2013: 915; Komárková, ESJS XVII 1011–1012).

1.7.Ezeken a belső szerkezetük vagy etimológiájuk szempontjából átlátható terminusokon kívül van még egy, Kelet-Baltikumra korlátozódó megnevezése az „apósnak és anyósnak”, amely nemcsak a baltiban, hanem általában az indoeurópai rokonsági terminológián belül is elszigeteltnek tűnik. Konkrétan: litván hímn. uošvis, uošvỹs, -io ‘após, a férj apja’, többes számban uošviai ‘vőlegény vagy meny menyasszonyának szülei’, nőn. uošvė ‘anyós, a férj anyja’, ennek megfelelően a lett hímn. uōsis, többes számban uōši, illetve nőn. uōse, többes számban uōses, ahol a többes szám rendre ‘a vő szülei’ és ‘a meny szülei’ jelentésű. Vö. továbbá a nehrungi kur (kurseniki) uo̯ašvi, uoašve ‘após és anyós’ (ME IV 421–422; ALEW 1154; Smoczyński 2018: 585–586).

2. A litván uošvis / uošvė és lett uōsis / uōse meglévő etimológiái

2.1. Josef Zubatý (1891: 249–250) megpróbálta összekapcsolni a balti alakokat a szanszkrit aśinā- szóval, amelyet Monier Williams (MW 157) ‘öreg (öregkort elért)’ jelentésben fordított, Stephanie W. Jamison és Joel P. Breton (2013: 126) pedig ‘előrehaladott (életkorú)’ jelentésben.² Talán az aś- ‘enni, fogyasztani’ igéből származik (MW 112, 157); vö. germán *alda- ‘öreg’, aldī- ‘kor’ vs latin altus ‘magas’, ad-ultus ‘teljesen kifejlett, felnőtt’, ha ezek

^¹ Az ā-tövű alak délszláv nyelvekben is megjelenik: bolgár svekărva, macedón svekrva, szerbhorvát svēkrva, szlovén svēkrva; továbbá ócseh svekrva ‘a férj anyja’ (Vykypěl, ESJS XV 905).

^² RV 1.27.13. nāmo mahādbʰyo nāmo arbʰakēbʰyo nāmo yūvabʰyo nāma āśinēbʰyaḥ „Tisztelet a nagyoknak és tisztelet a kicsiknek; tisztelet a fiataloknak és tisztelet azoknak, akik előrehaladott korúak).“

2

a formák valószínűleg a latin alō, –ere ‘táplálni’ típusú igéből származnak, vö. még például görög ἄναλτος ‘telhetetlen’ stb. (de Vaan 2008: 35; Kroonen 2013: 20).

2.2. Charles Bally (1903: 325), őt követve Frederik Muller (1926: 524), Giacomo Devoto (1934/1935: 58–64) és mások, a litván uóšvis és a lett uōsis kapcsolatát feltételezte a latin uxor ‘feleség’ [Naevius+] szóval, és az elsődleges *ōuk- gyököt rekonstruálta. Vö. még Alois Walde és Johann Hofmann (1954: 850).

2.3. Jarl Charpentier (1909: 242, 3. jegyzet) megpróbálta összekapcsolni a litván uóšvis alakot az örmény owstr ‘fiú’ szóval. Oswalt Szemerényi (1977: 19) azonban már kimutatta, hogy az örmény owstr ‘fiú’ az *unstr, továbbá az *ūn(u)–str alakból ered, amelyhez a bővítmény a dоуstr ‘leány’ szemantikai megfelelője alapján járult.

2.4. André Vaillant (1958: 116) úgy ítélte meg, hogy az ősbalt nőnemű *ōšvī̆ < *ōkū̆ volt az elsődleges alak, és a ‘gyors, sebes’ jelentésből vezette le, amely például a védikus āśú-, a görög ὠκύς, valamint a latin (középfokú) ōcior alakban adatolt. A jelentés motivációját a ‘gyors’ → ‘szorgalmas, dolgos’ → ‘anyós’ jelentéslánc alapján magyarázó kísérlete meglehetősen meggyőzőtlen marad.

2.5. Bojan Čop (1974: 97–98) a keleti balti rokonsági terminust a finnugor *ewkʷes ‘öregasszony; nagymama’ > ófinn euhko, finn eukko ‘alte Frau, Greisin, Frau; Mutter, Großmutter (väterlicherseits, mütterlicherseits); mansi So. ēkʷa, KU ēkʷa, P jēk, TJ jükä ‘Frau’, ómagyar ik(e), ük ‘Großmutter’, ükanya ‘Urgroßmutter’, ükapa ‘Urgroßvater’ (UEW I 76) alakokkal vetette össze. B. Čop ebben az összevetésben az indo-uráli ősalap közös örökségét látta.

2.6. O. Szemerényi (1977: 66) a keleti balti rokonsági terminust az ősbalt *ōsvijas < *ō-sweios alakból vezette le, és ‘der zu den eigenen Sippenangehörigen hinzukommende’ jelentésben értelmezte: az *ō ‘közel’ partikula alkotása lenne, míg a második tag az ófelnémet swīo ‘sógor’ megfelelője volna. A baltiban a legpontosabb megfelelője az óporosz swais ‘suus’, míg a litván rokon alak meglehetősen eltérő: savẽs, sevẽs, gen. ‘sui’ (Pokorny 1959: 882). Végül, minden egyéb körülménytől eltekintve, ez a megoldás nem magyarázza meg a litván –š– hangot.

2.7. Gerd Klingenschmitt (2008: 410) valószínűleg a legkülönösebb megoldást vezette be: a prebalti kiindulópontot *oh₁–pḱū–iio– alakban rekonstruálta, elsődleges jelentését pedig így adta meg: ‘der zu der Kleinvieh (Ziegen und Schafe) (als Mitgift oder als Kaufpreis) herbeibringenden (Braut) Gehörige (Vater)’.

3. Új etimológia

Egyik etimológiai kísérlet sem eléggé meggyőző ahhoz, hogy fenntartás nélkül elfogadjuk. Ezért jogos új etimológiát keresni. A következő megoldás kizárólag a balti anyagon alapul. Abból a feltevésből kiindulva, hogy a vizsgált rokonsági terminusok olyan determinatív összetételt képviselnek, amelyben az első helyen álló komponens hangsúlyos, miközben az összetételt *–iio–/*–iīā– képző bővíti (Larsson 2002: 204–227), mindkét komponenst meg kell határozni.

3.1. Az első tag levezethető az ősbalt *au– alakból, figyelembe véve, hogy ennek a diftongusnak két reflexe van a keleti baltiban. A szokásos au folytató mellett uo-vá is változhat, vö. litván úogis és uõgis ‘növény hajtása, csíra, növekedés’, az áugti ‘nőni’ igéből képezve (Smoczyński 2018: 1564). Ha ez a helyzet, akkor az ősbalt *au– etimológiai azonosításának legjobb jelöltje az egyik legjobban dokumentált indoeurópai rokonsági terminus, amelynek szemantikai elterjedését be kell mutatni.

Balti: litván avýnas ‘nagybácsi, anyai nagybácsi’ (uo.: 79: nem adatolt *auas vagy *auis alakból levezetve, *–īna– képzővel bővítve), óporosz awis ‘Oeme’ [Elbingi szójegyzék 177], azaz ‘anyai nagybácsi’ (*auas vagy *auias).

3

Pre-szláv *au̯io- > közszláv *ujь ‘anyai nagybácsi’ > óegyházi szláv ui, gen. uja ‘nagybácsi’, bolgár (v)ujčo, macedón vujko, vujčo, szerbhorvát üjac, szlovén újec, nyj. ȗj; szlovák ujec, koll. ujo, ócseh ujec, felső- és alsószorb wuj, poláb vauią / voiį, kasub uj, ólengyel (w)uj, lengyel wuj; óorosz (v)ui, belarusz nyj., ukrán nyj. vuj (Vykypěl, ESJS XVII 1019).

Ősgermán *awan- ‘nagyapa’ > óészaki afi ua., ái ‘dédnagyapa’, valamint *awōn- > gót awo ‘nagymama’, továbbá nyugati germán *awə-x̑aima- > óangol ēam ‘nagybácsi (anyai nagybácsi)’, középangol ēm / eim / yem ‘nagybácsi, unokaöcs’, ófríz ēm ‘az anya fivére, nagybácsi’; középalnémet ōm / oem / ohm / öme / öhe(i)m, öhem ‘Oheim, nagybácsi, anyai nagybácsi, nővér fia, unokatestvér’; közép-holland oom / ome / oome / ohēm ‘anyai nagybácsi, unokatestvér, rokon (nagyapa, sógor)’; ófelnémet ôheim ‘anyai nagybácsi, avunculus’, középfelnémet oeheim ‘anyai nagybácsi, Oheim, nővér fia, unokaöcs, rokon’, német Oheim ‘nagybácsi’ (Schuhmann, EWAhd VI 1147–1150).

Kelta *au̯ā- > gall αουα ‘unoka (leányági)’ (Cavaillon sztéléje; lásd Delamarre 2018: 60: nem adatolt *auos nőnemű alakja); goidel *au̯io- > ogam ír gen.sg. avi, óír. áue, úa, ó ‘unoka, leszármazott’, továbbá a vr̥ddhi-képzés *āu̯iioin közép-walesi (12. századtól) ȳwyr ‘unoka, unokagyermek’ (GPC); britton *au̯on-tīr/tro- ‘anyai nagybácsi’ > közép-walesi (14. századtól) ewythyr, walesi ewythr, ócornwalli euitor, cornwalli ew̯nter, (közép-)breton eontr; kelta *altr-au̯on- > középír altra ‘nevelőapa’, ócornwalli altrov̯ ‘mostohaapa’, középbreton autrou̯ ‘úr’ stb.; goidel *au̯on-er- > középír amnair ‘az anya fivére, anyai nagybácsi, avunculus’ (Schuhmann, EWAhd VI 1149).

Itáliai *au̯o- > latin avus ‘nagyapa’, olyan származékokkal, mint avia ‘nagymama’, avunculus ‘anyai nagybácsi’ (kicsinyítő képzővel: *au̯on-kelo-) [Plautustól], avītus ‘a nagyapához tartozó, ősi’ [Cicerótól] (Szemerényi 1977: 53; de Vaan 2008: 66).

Örmény haw ‘nagyapa, ős’, ritkán ‘nagybácsi’ (Olsen 1999 185: *h₂euh₂o-; Martirosyan 2009: 399–400).

Anatóliai: hettita huhha- ‘nagyapa’ < *h₂uh₂ó-; ékírásos luviai hūhaid., hieroglifikus luviai huhaid., lykiai χugaid. < *h₂ēuh₂o- (Kloekhorst 2008: 352–353). Tochar B gen.sg. āwi, amely nom.sg. āwe* ‘nagyapa’ alakot feltételez (Adams 2013: 61: *h₂euh₂o-).

Az indoeurópai rokonsági terminus *h₂euh₂o elsődleges jelentése valószínűleg ‘anyai nagyapa’ volt. Származéka, a *h₂euh₂io feltehetően egyaránt jelölhette az ‘anyai nagybácsit’ és az ‘unokát’.

3.2. A hipotetikus összetétel második tagjára két jelölt van.

3.2.1. Az egyik lehetőséget a litván švašva ‘leány; nővér’ szó képviseli, ha levezethető a *švešva < *svešva < ősbalt *suéšruā alakból, és az elsődleges jelentése a litván šešuras ‘após’ nőnemű megfelelője volt (vö. § 1.2., Karaliūnas 1999: 86–88 nyomán). A hipotetikus determinatív összetételre a következő maximális rekonstrukció javasolható: *āu-sue̯sru̯iā *‘az anyai nagyapa házához tartozó anyós’. Várható, hogy ez a komplex összetétel *āu-sue̯sūi̯ā alakra egyszerűsödött, a *āusue̯sūi̯ā regresszív asszimilációján, majd haplológián keresztül *āusūi̯ā alakra, amely a tényleges alakokhoz vezetett: litván uošvė, lett uošė ‘anyós, a férj anyja’. A hímnemű megfelelő analógiásan alakult volna.

3.2.2. A második komponens alternatív jelöltje a lett sie̯va ‘feleség’ előzménye lehetett (ME III 861; Karulis 1992: 179), a balti *se̯iu̯ā protoalakot tükrözve, a külső rokon alakok figyelembevételével: germán *xīwan- > gót heiwa-frau̯ja ‘a ház ura’, óészaki többes szám hȳ-býli ‘tanya’, óangol melléknév hīw-cund ‘házi’, középfelnémet melléknév hie̯ ‘háztartástag’; *xīwan- > ófelnémet hī(w)o ‘férj’, mellette hī(w)a ‘feleség, uxor’, óalszász hīwa ua.; *xīwōnō > óészaki többes hjún, hjón ‘házaspár, háztartás’, óangol többes hīwan ua., óalszász hī(w)un ‘házaspár’, ófelnémet

4

High German hūn, hī(w)ōn ua. stb. (Pokorny 1959: 540; EWAhd IV 1077–1082; Kroonen 2013: 227).

Itáliai *keiui- > ólatin ceivis [XII táblák], latin cīvis ‘polgár’ [Plautustól], miközben az oszk ceus ua. alakot latin kölcsönzésnek tekintették (de Vaan 2008: 116).

Indoárja: védikus melléknév śéva- ‘kedves, értékes’ és śévya- ‘kedves (barátként)’, talán kapcsolatban a śivá- ‘áldásos, szerencsét hozó, kegyes, kedvező, jóindulatú, jóságos, barátságos, kedves’ szóval (EWAI II 654–655, 640).

A baltiban adatolt *šei̯uā mint a hipotetikus determinatív balti összetétel második tagját, *áu̯-šei̯ui̯ā ‘az anyai nagyapa házához tartozó feleség’ figyelembe véve meg kell magyarázni a rövidülés folyamatát. Az első lépés a *ei̯ diftongus monoftongizációja lenne: > litván és lett ie → i. Ennek analógiája a litván tizenegytől húszig terjedő számnevekben található, például vienúolika „11”, dvýlika „12”, trýlika „13”, keturiolika „14”, penkiolika „15”. Itt a második komponens a litván nom.-acc.pl. lieká alakot képviseli, amely a litván nom.sg. liẽkas ‘páratlan, nem alkot párt; megmaradt, fölösleges, haszontalan’, lett liẽks ‘valótlan, hamis; további, tartalék (kerékről, lóról); pár nélküli, páratlan; meghaladó’ alakból képződött (Stang 1966: 188, 280; Smoczyński 2018: 696), ezek pedig mind a litván liẽku, lìkti ‘maradni; elhagyni’, illetve a lett lìeku, lìkt ‘engedni’ igéből származnak (lásd Kümmel, LIV 2001 [1998]: 406–408: *leikᵘ-). Lettben ez a tendencia egyes nyelvjárásokban adatolt: vin vs viẽn ‘csak’, valamint viñpacmit vs viẽņpadsmit „11”, vagy lils vs liẽls ‘nagy’ (Endzelin 1922: 98; ME II 470). A második lépés a hangsúlytalan i szinkópája lenne, hasonlóan a nyelvjárási változatokhoz: vienuól’ka, dvýl’ka vagy dvýlka, trýl’ka, illetve trýlka (Smoczyński 2018: 704). Ugyanez a folyamat az irodalmi litván nyelv fejlődésében is azonosítható: kẽlnes nőn. tsz. ‘nadrág’, az ólitván kẽlinės szinkópált alakja, amely a -in képzővel képzett származékot képviseli a kẽlis ‘térd’ szóból (uo.: 1566–1567). Hasonlóan: ólitván vẽlinas ‘ördög’ szemben a későbbi vél̃nas alakkal, ma vél̃nias (uo.: 1629).

4. Összegzés

A tanulmány eredménye a keleti baltiban elszigetelt rokonsági terminus új etimológiája, amelyet a litván hímnemű úošvis ‘após, a férj apja’, nőnemű uošvė ‘anyós, a férj anyja’, valamint a lett hímnemű uošis, nőnemű uoše ua. képvisel. Az új megoldás egy keleti balti újítást feltételez, amelynek determinatív összetételnek kell lennie, két komponensből, valamint a hovatartozást kifejező *-iio-/*-iā képzőből állva: (i) *áu-su̯sri̯ā *‘az anyai nagyapa házához tartozó anyós’, vagy (ii) *áu̯-šei̯ui̯ā ‘az anyai nagyapa házához tartozó feleség’.

REFERENCES

ALEW 2015: Alt­l­itau­tisches etymologisches Wörterbuch [Old Lithuanian Etymological Dictionary] 1: A–M, 2: N–Ž, 3: Verzeichnisse und Indices, unter der Leitung von W. Hock und der Mitarbeit von E. J. Buk­evičiūtė, Ch. Schiller, bearb. von R. Fecht, A. H. Feulner, E. Hill, D. S. Wodko, Hamburg: Verlag Baar.

Bally Charles 1903: Contribution à la théorie du z voyelle [Contribution to the Theory of the Vowel z]. – Mémoires de la Société de Linguistique de Paris 12, 314–330.

Buck Carl D. 1949: A Dictionary of Selected Synonyms in the Principal Indo-European Languages: a contribution to the history of ideas, Chicago, London: University of Chicago Press.

Charpentier Jarl 1909: Kleine Beiträge zur armenischen Wortkunde [Short Contributions to Armenian Vocabulary]. – Indogermanische Forschungen 25, 241–256.

Čop Bojan 1974: Indouralica VIII. – Acta Linguistica Academiae Scientiarum Hungaricae 24, 87–116.

5

Delamarre Xavier 2018: Dictionnaire de la langue gauloise. Une approche linguistique du vieux-celtique continental [Dictionnaire de la langue gauloise. A linguistic approach to the Vieux-Celtique continental], 3e éd., Paris: Éditions Errance.

Devoto Giacomo 1934–1935: Lietuvių uošvis, latv. uōsis [Lithuanian uošvis, Latvian uōsis]. – Studi Baltici 4, 58–64.

EWAhd IV: Etymologisches Wörterbuch des Althochdeutschen [Etymological Dictionary of Old High German] 4: gâba – hylare, hrsg. von A. L. Lloyd, R. Lühr, Mitarbeit von G. Schuhmann, M. Kozianka, K. R. Purdy, R. Schuhmann, Göttingen: Vandenhoeck & Ruprecht, 2009.

EWAhd VI: Etymologisches Wörterbuch des Althochdeutschen [Etymological Dictionary of Old High German] 6: māda – pūzza, hrsgg. von R. Lühr, erarb. von H. Bichlmeier, M. Kozianka, R. Schuhmann, L. Sturm, Göttingen: Vandenhoeck & Ruprecht, 2017.

EWAhd VIII: Etymologisches Wörterbuch des Althochdeutschen [Etymological Dictionary of Old High German] 8: skebidīg – swummōd, hrsgg. von R. Lühr, erarb. von D. S. Wodtko (Arbeitsstellenleitung), H. Bichlmeier, M. Kozianka, R. Schuhmann, Göttingen: Vandenhoeck & Ruprecht, 2024.

ESJS XV: Etymologický slovník jazyka staroslověnského [Etymological Dictionary of the Old Church Slavonic Language] 15, ed. by E. Havlová, A. Erhart, I. Janyšková, Praha, Brno: Academia; Tribun EU, 2010.

ESJS XVII: Etymologický slovník jazyka staroslověnského [Etymological Dictionary of the Old Church Slavonic Language] 17, ed. by E. Havlová, A. Erhart, I. Janyšková, Praha, Brno: Academia; Tribun EU, 2016.

EWAI II: Etymologisches Wörterbuch des Altindoarischen [Etymological Dictionary of Old Indo-Aryan] 2, Ivon M. Mayrhofer, Heidelberg: Carl Winter, 1995.

GPC: Geiriadur Prifysgol Cymru. A Dictionary of the Welsh Language, Centre for Advanced Welsh & Celtic Studies. Internet Access: http://welsh-dictionary.ac.uk/gpc/gpc.html

Jamison Stephanie W., Brereton Joel P., transl., 2014: The Rigveda. The Earliest Religious Poetry of India, Oxford: University Press.

Karaliūnas Simas 1999: Dviejų retų žodžių etimologijos [Etymologies of Two Rare Words]. – Baltistica 34(1), 81–88.

Karulis Konstantīns 1992: Latviešu etimoloģijas vārdnīca [Latvian Etymology Dictionary] 2, Riga: Avots.

Klingenschmitt Gerd 2008: Lit. uōvis [Lithuanian uōvis ‘father-in-law’]. – Baltistica 43(3), 405–430.

Kloekhorst Alwin 2008: Etymological Dictionary of the Hittite Inherited Lexicon, Leiden, Boston: Brill.

Kroonen Guus 2013: Etymological Dictionary of Proto-Germanic, Leiden, Boston: Brill.

Larsson Jenny H. 2002: Nominal Compounds in the Baltic Languages. – Transactions of the Philological Society 100(2), 203–231.

LIV 2001 [1988]: Lexikon der indogermanischen Verben: Die Wurzeln und ihre Primärstammbildungen [Lexicon of the Indo-European Verbs: Roots and Their Primary Stem Formations], unter Leitung von H. Rix, bearb. von M. Kümmel, T. Zehnder, R. Lipp, B. Schirmer, 2., verbesserte Aufl., Wiesbaden: Dr. Ludwig Reichert.

6

Martirosyan Hrach 2010: Etymological Dictionary of the Armenian Inherited Lexicon, Leiden, Boston: Brill.

Mažiulis Vytautas 2013: Prūsų kalbos etimologijos žodynas [Etymological Dictionary of Old Prussian], 2-asis patais. ir papild. leidimas, Vilnius: Mokslo ir enciklopedijų leidybos centras.

ME II: Latviešu valodas vārdnīca. Lettisch-deutsches Wörterbuch [Latvian Language Dictionary. Latvian-German Dictionary] 2, K. Mühlenbach, ed. J. Endzelīns, Rīga: Herausgegeben vom lettischen Kulturfond, 1925–1927.

ME III: Latviešu valodas vārdnīca. Lettisch-deutsches Wörterbuch [Latvian Language Dictionary] 3, K. Mühlenbach, ed. J. Endzelīns, Rīga: Herausgegeben vom lettischen Kulturfond, 1927–1929.

ME IV: Latviešu valodas vārdnīca. Lettisch-deutsches Wörterbuch [Latvian Language Dictionary] 4, K. Mühlenbach, ed. J. Endzelīns, Rīga: Herausgegeben vom lettischen Kulturfond, 1929–1932.

Muller Frederik 1925: Altitalisches Wörterbuch [Old Italian Dictionary], Göttingen: Vandenhoeck & Ruprecht.

MW: A Sanskrit-English Dictionary, M. Monier-Williams, Delhi: Motilal Banarsidass, 1899.

NIL: Nomina im Indogermanischen Lexikon [Nouns in the Indo-European Lexicon], von D. S. Wodtko, B. Irslinger, C. Schneider, Heidelberg: Carl Winter, 2008.

Olsen Birgit A. 1999: The Noun in Biblical Armenian Origin and Word-Formation – with special emphasis on the Indo-European heritage, Berlin, New York: de Gruyter Mouton.

Pokorny Julius 1959: Indogermanisches etymologisches Wörterbuch [Indo-European Etymological Dictionary], Bern, München: Francke.

Smoczyński Wojciech 2018: Lithuanian Etymological Dictionary, ed. by A. Holvoet, S. Young with the assist. of W. Browne, Berlin: Peter Lang.

Stang Christian S. 1966: Vergleichende Grammatik der Baltischen Sprachen [Comparative Grammar of the Baltic Languages], Oslo, Bergen, Tromsø: Universitetsforlaget.

Szemerényi Oswalt J. 1977: Studies in the Kinship Terminology of the Indo-European Languages: With Special Reference to Indian, Iranian, Greek, and Latin, Téhéran, Liège Leiden: Bibliothèque Pahlavi: Brill.

UEW I: Uralisches etymologisches Wörterbuch [Uralic Etymological Dictionary] 1: tör(e)dék, von K. Rédei, C. Sándor, I. Erdélyi, E. Vértes, Budapest: Akadémiai Kiadó, 1986.

de Vaan Michiel 2008: Etymological Dictionary of Latin and the Other Italic Languages, Leiden, Boston: Brill.

Vaillant André 1958: Grammaire comparée des langues slaves 2: Morphologie, 2e Partie: Flexion pronominale [Comparative Grammar of the Slavic Languages 2: Morphology, 2ⁿᵈ Part: Inflection Pronominale], Lyon: IAC.

Walde Alois, Hofmann Johann B. 1954: Lateinisches etymologisches Wörterbuch [Latin Etymological Dictionary] 2: M–Z, Heidelberg: Carl Winter.

Zubatý Josef 1891: Zum baltischen ŭ [To the Baltic ŭ]. – Beiträge zur Kunde der indogermanischen Sprachen 18, 241–266.

7