С. Д. Шелов. TERMINUS. TERMINOLÓGIAI JELLEG. TERMINOLÓGIAI DEFINÍCIÓK¹

A Szentpétervári Állami Egyetem Filológiai Kara

Szentpétervár, 2003, 280 oldal.

Szergej Selov, az Oroszországi Tudományos Terminológiai Kutatóbizottság tagja, régóta ismert és nagyra becsült szaktekintély a terminológusok körében. Az orosz terminológia megújult erővel merít a külföldi tudományos tapasztalatból, anélkül azonban, hogy lábbal tiporná saját terminológiai alapjainak megteremtői által lefektetett elveket. Ezek az elképzelések S. Selov legújabb monográfiájában is megjelennek: Terminológia. Terminológiai jelleg. Terminológiai definíciók.

Amint a könyv Bevezetésében olvasható, ez a filológiai tanulmány az 1998-ban megjelent monográfia lényegében átdolgozott, két fejezettel kiegészített változata. A szerző ebben a munkában a terminusra és a terminológiai jellegre vonatkozó új megközelítést mutat be. Új válaszokat ad fontos kérdésekre: mi a terminus, mi a terminus definíciója, milyen típusú terminusdefiníciók és követelmények léteznek, és milyen a definíciókban rögzített terminusok fogalmi struktúrája.

Minden terminológus egyetértene S. Selov azon véleményével, hogy a terminusok a modern nyelvek szókészletének legérdekesebb és meglehetősen tág rétegét alkotják. A terminusok nyelvészeti problematikáját és történetét olyan kutatók tárgyalják, mint A. Chajutinas, V. Danilenko, V. Leičikas, V. Nikiforovas, A. Superanskaja és mások. Az elméleti kérdések elkerülhetetlenül összefonódnak a terminológia rendezésével és szabványosításával (D. Lotte, I. Volkova). Vannak olyan munkák, amelyekben a terminust mint a tudományelmélet egységét tudománytani vagy filozófiai szempontból vizsgálják (E. Mamčuras, E. Mulčenko, V. Nalimovas). A logikai megközelítést P. Achinsteinas és V. Karpovičius képviseli. A nyelvészeti szakirodalomban magának a terminusnak a fogalmi meghatározása rendkívül változatos. A terminusokra mint különleges szavakra és szókapcsolatokra vonatkozó alapvető követelmények azonban számos ország terminológiai gyakorlatában már megszilárdultak, és a következők: a terminus fogalmi szemantikájának pontossága, egyértelműsége, stiláris semlegessége és az expresszivitás kerülése, nominativitása (névszói jellege), valamint rendszerszerűsége. A litván terminológiaelméletben a terminusok legfontosabb követelményei közé tartozik a nyelvi helyesség (Gaivenis 2002: 36) és az egyértelműség (Keinys 1980: 28). A nyelvészeti szakirodalom széles körben tárgyalja a terminusok rendszerszerűségét. A kutatók jelentős része a terminus egyik jellemzőjeként ismeri el azt.

¹Szergej Selov. Terminológia. Terminológiai jelleg. Terminológiai definíciók, Szentpétervár: A Szentpétervári Állami Egyetem Filológiai Kara, 2003, 280 o.

160

(A. Chajutinas, B. Gorodeckis, V. Raskinas és mások). S. Selov szerint azonban a rendszerszerűség konkrét megnyilvánulásait nehéz megbízhatóan megállapítottnak tekinteni. Meglehetősen kategorikus következtetésre jut a terminus első négy jellemzőjével kapcsolatban (egyértelműség, pontosság, érzelmi és expresszív jelleg hiánya, nominativitás): állítólag ezek nem nevezhetők olyan jellemzőknek, amelyek alapján a terminusokat különleges szavakként lehetne jellemezni és az általános nyelvi szókészlettől elkülöníteni (22. o.). A rendszerszerűség immár a terminus legfontosabb jellemzőjeként jelenik meg: ez alakítja a szót vagy szókapcsolatot kifejezetten terminussá. B. Gorodeckis és V. Raskinas még kategorikusabban fogalmaz: a terminus önmagában véve fikció; csak a terminusrendszerben létezik. Más szerzők a működésbeli rendszerszerűséget hangsúlyozzák (R. Budagovas), megint mások szerint a terminusok összességéről van szó, amelyben a terminusok fogalmi, lexikai-szemantikai, szóalkotási és nyelvtani szinten kapcsolódnak egymáshoz, és egy adott tudományterülethez, problémához, témához, iskolához stb. kötődnek (F. Berezinas, B. Golovinas).

S. Selov mindenekelőtt a terminus fogalomhoz való kötődését és fogalmi szemantikájának pontosságát hangsúlyozza. S. Selov szerint a terminus alapvető jegye az a képesség, hogy fogalmat fejezzen ki. A döntő kérdés az, hogyan különítsük el a speciális fogalmat a nem speciálistól. A föld, mennyezet, apa szavak is fogalmat fejeznek ki; miben különböznek hát a terminusoktól? A szerző szerint a különbséget a definíció mutatja meg, amely megfelel a logika és a nyelvészet követelményeinek. S. Selov ez utóbbiakat külön (IV.) fejezetben tárgyalja. Különféle nézetekre támaszkodva S. Selov kettős megközelítést mutat be a szó jelentésével kapcsolatban: a lexikológiait és a terminológiait. A második esetben a terminus jelentése maga a fogalma.

A szerző a terminusok nyelvi követelményei alapján két szorosan összefüggő jellemzőt különít el: a terminus egyértelműségét és szemantikai-fogalmi szigorúságát, vagyis pontosságát. A pontosság és pontatlanság kategóriái szembeállítódnak. A pontosság kérdése túlmutat a terminológiai problematikán. A matematikában a pontosság kötelező, hiszen itt nem létezhet „majdnem háromszög” és hasonló megnevezés. D. Lotte gyakran tárgyalja a terminusok pontatlanságát – azt a helyzetet, amikor egy terminus tévesen egy vagy másik tárgyra, jelenségre irányítja a figyelmet. A monográfia szerzője találó példákat hoz a terminusok szemantikai tartalmának pontosságára és pontatlanságára: gyermek, serdülő, fiatal felnőtt, középkorú ember, idős ember, aggastyán; alacsony termet, nem magas termet, közepes termet, magas termet.

Nincs egyetértés abban, hogy a terminusban jelen lehet-e érzelmi mozzanat. S. Selov ismerteti A. Reformatskis véleményét, miszerint különbséget kell tenni a nem terminológiai mező terminusai (például a szépirodalmi stílusú szövegekben előfordulók) között, vagyis azok között, amelyek jelentésátvitelen vagy stiláris konnotáción mentek keresztül.

161

A terminusok névszói jellegéről is eltérnek a vélemények. G. Vinokuras és A. Reformatskis csak a főnévi terminusokat ismeri el, V. Danilenko viszont a melléknevek és határozószók mellett az igéket is hajlik beengedni a terminológiába. S. Šelovas egyetért azzal, hogy a terminus nem szükségképpen főnév. A szerző nem vizsgálja részletesebben ezt a témát; az elemzett anyagban csak főnévi terminusokat, illetve olyan terminusokat választ, amelyek fő eleme főnév.

A fejezetekre – A terminusdefiníciók: típusok és lényeg. S. Šelovas nem véletlenül idézi R. Descartes szavait: „Határozzátok meg a szavak jelentését, és megszabadítjátok a világot a tévedések felétől.” Egyes kutatók számára a definíció megléte a terminus felismerésének szükséges ismérve. J. Kruopas 1972-es, Több figyelmet a terminológiának című rövid cikkében ezt írta: „Most az a feladat áll előttünk, hogy a terminusok leltározásától áttérjünk a terminusrendszerek összeállítására, a terminusok definícióira, miközben széles körű, rendszerezett, magyarázó terminológiai szótárakat készítünk” (Kruopas 1998: 528). A definícióban rögzített terminustartalom vizsgálata válik a legfontosabbá a terminológiaelmélet valamennyi alapvető kérdésének kutatásában – a terminus szemantikájában, a terminusfogalmak szerkezetében, a terminusrendszerben, a terminusok motivációjában stb. (32. o.). A definíció nem az egyetlen módja a speciális lexikai egység jelentésének rögzítésére. A jelentés magyarázható leíró, jellemző, összehasonlító stb. módon is. A definíció előnye azonban az, hogy megfelel a logika és a nyelvészet követelményeinek. S. Šelovas teljesen egyetért azzal a véleménnyel, hogy a magyarázó terminológiai szótárban elegendő az objektum azon jegyeinek összességét rögzíteni, amelyek lehetővé teszik, hogy megkülönböztessük más objektumoktól; a többi jegy már az adott objektumra vonatkozó enciklopédikus ismeret. A definíció feladata nem az állítás és nem is a leírás, hanem kizárólag az objektum megállapítása, meghatározása és más objektumoktól való elkülönítése (33. o.).

A szerző ezután a terminusdefiníciók tipológiáját tárgyalja. Bemutatja a definíció funkcióját és szerkezetét, valamint a definíciók osztályozását. A logikai problematikán túl a definícióknak nyelvészeti (morfológiai, szintaktikai, szóalkotási, szemantikai) jellemzőik is vannak, továbbá sajátos lexikográfiai technikát igényelnek. S. Šelovas könyvében a logikában használatos definíciós nómenklatúra áll a középpontban.

1. Osztályozó definíciók (родовидовые или классифицирующие определения, 37. o.). A definícióban megkülönböztetünk egy nemfogalmat és annak fajalkotó jegyét, amely lehetővé teszi a megfelelő fajfogalom elhatárolását, és annak a definiált terminus jelentéseként való megadását. Az ilyen típusú definíciók, amelyek története Platónnal és Arisztotelésszel kezdődik, valamennyi magyarázó terminológiai szótárban megtalálhatók. Az osztályozó definíciókat partitív (nem jelölik a nemfogalom osztályozási szintjét) és totatív definíciókra osztják (a fogalmat faj- vagy partitív képviselőkből alkotják meg egy vagy másik jegy alapján).

162

2. Felsoroló definíciók (перечислительные определения, 45. o.). Már az elnevezés is jelzi, hogy ebben az esetben a terminus fogalmi tartalmát az azt képviselő elemek felsorolása rögzíti. Például: a mondat fő részei – „az alany és az állítmány”.

3. Egészen más jellegűek a kontextuális definíciók (контекстуальные определения, 51. o.). Ezeket úgy határozzák meg, mint a definiált terminus jelentésére utaló valamennyi kontextus pontos felsorolását, például: A stilisztika azokat a nyelvi formákat vizsgálja, amelyeket a grammatika és a lexikográfia ír le. Az ilyen definíció szövegének határai – a kezdete és a vége – igen pontosan körülhatároltak: minél hosszabb kontextus szükséges a megfelelő definiált egység fogalmi tartalmának azonosításához, annál nagyobb mértékben kell feltárni az egység terminusjellegét. Ezért olyan fontosak a pontos kontextuális definíció határai és terjedelme. S. Šelovas szerint nem axiomatikus kontextuális definíciók idézeteket tartalmazó szótárakban találhatók, például a prágai iskola képviselőjének, J. Vacheknek a Лингвистический словарь Пражской школы (A prágai iskola nyelvészeti szótára, 1964), E. Hampo Словарь американской лингвистической терминологии (Az amerikai nyelvészeti terminológia szótára, 1964) című művében és másutt.

4. Operacionális definíciók (операциональные определения, 62. o.). Az ilyen típusú definíciók abban különböznek az említettektől, hogy segítségükkel bizonyos nem nyelvi eljárásokat is végrehajtanak. Az operacionális definíciók mindig valamilyen imperatívuszhoz kapcsolódnak, amely az olyan emberhez szól, aki azért értelmezi a definíció szövegét, hogy létrehozhasson, megalkothasson egy objektumot – csináld így, figyeld így! A definíció operatív tevékenységet tükröz, ezért az ilyen definíciók a fizika és a matematika tudományára jellemzők. Például: sav-bázis indikátor – „olyan szerves vegyület, amely egy meghatározott pH-tartományban színt változtat” (ChŽ 1997).

5. Monomorf és polimorf definíciók (мономорфные и полиморфные определения, 67. o.). Ez összefoglaló alfejezet, amelyben minden definíciótípus két csoportra oszlik. A monomorf definíciók sajátossága a definiált terminus tartalmának szigorúan körülhatárolt meghatározása, átmenetek, valamint a jellegzetes vonások, minőségek és viszonyok fokozatossága nélkül. Az ilyen típusú definíciók nem ismerik el az olyan objektumokat, amelyekre a „majdnem, többé-kevésbé” érvényes, például: egytagú mondat – „olyan egyszerű mondat, amelynek csupán egy fő mondatrésze van” (KTŽ 1990).

A polimorf definíciók ezzel szemben lehetővé teszik a fogalom szemantikájának szabadabb értelmezését, például: asszociáció – „a tudati folyamatok közötti kapcsolatok, amikor egyes képzetek, fogalmak, eszmék vagy érzelmek felmerülése más, hasonló, szomszédos és ellentétes képzeteket, fogalmakat stb. hív elő” (PT 1993). A polimorfizmus szokásos módon a „és így tovább”, „és hasonlók” szavakkal fejeződik ki – az ilyen definíciókat könnyen

163

értelmezni. Nem kellően pontosak, ezért a szinonímia és a többértelműség jelenségéhez hasonlóan a normatív terminográfiában nem ajánlottak. A polimorfizmus jelenségének szerepe azonban nem mindig negatív (85. o.), ezért az ilyen terminusokat lehetetlen kihagyni a terminológiai állományból.

II. fejezet – A terminusok definíciói és a terminológia fogalmi struktúrája: a fogalmak osztályozási hierarchiájának elemzése. Új definícióosztályokat vezet be, amelyeket általános definícióknak nevez (128. o.); ezekből hiányzik a faji jegy, és a definíció teljes szövege egy nemfogalmi szegmensből áll, valamint nem specifikus definícióknak, amelyek nem rögzítik a definiált fogalomhoz legközelebb álló faji különbséget (131. o.). Csak ezután mutatja be a terminusdefiníciók végleges osztályozását (6 típus).

III. fejezet – A definíció és a terminusok motivációja. D. Lotte már az 1930-as években azt írta, hogy a terminus definíciójában rögzített jelentésének összhangban kell lennie a terminus nyelvi struktúrájával. V. Danilenko hangsúlyozza, mennyire fontos a terminus nyelvi struktúráját és definícióját egységként vizsgálni, különös tekintettel ezek nyelvtani, szóalkotási és egyéb összhangjára. Ez a munka szinkrón megközelítésben igyekezett megalapozni a kapcsolatot a terminus struktúrája és az azt definiáló kifejezés között, valamint feltárni, milyen feltételek mellett fakultatív, és mikor szükségszerű ez a kapcsolat.

IV. fejezet – A terminusdefiníciók logikai és nyelvészeti jellege. A terminusszerűség fokozata. Ebben a fejezetben a szerző azt elemzi, hogy a terminográfiában mennyire teljesíthetők a logikai és nyelvészeti követelmények. A legnagyobb figyelmet azok a szótárak kapják, amelyekben e követelményeket elsősorban teljesíteni kellene: a normatív terminológiai szótárak. A terminusdefiníció hét logikai követelményét sorolja fel: 1) a definíció szükséges arányossága (соразмерность) – a definiálandó és a definiáló terjedelmének azonossága; 2) a legközelebbi nem és a faji különbség definícióban való alkalmazásának szükségessége (per genus proximum et differenciam specificam); 3) a faji különbség szükséges specifikussága; 4) a definíciók rendszerében tilos a hibás kör (circulus vitiosus); 5) logikailag ellentmondásos definíciók megengedhetetlensége; 6) a definíciók szükséges világossága és pontossága; 7) a negatív definíciók megengedhetetlensége. Valamennyi szabály közül a hatodik követelmény a legáltalánosabb: a teljes rendszer világossága és pontossága.

Ezután a terminológia régi igazságait idézi fel: 1) a definícióban használt valamennyi lexikai egység egyértelműségének követelménye; 2) a nyelvi rendszerszerűség, vagyis hogy a jelentésrészeket egységes nyelvi szerkezetekkel kell kifejezni.

Zárszavában S. Šelov tekintete a jövőre is irányul: reményei szerint a terminológia kapcsolatai a jövőben nemcsak a hagyományos kutatási irányokkal, hanem a nyelvtudomány legújabb területeivel – a hermeneutikával, a kognitív nyelvészettel, a számítógépes nyelvészettel stb. – is kibővülnek.

164

A könyv függeléke a terminusdefiníciók jellemzését és a fogalmak osztályozási hierarchiájának elemzését tartalmazza. Itt szerepel a terminusok jegyzéke, maga a terminus és definíciójának megfogalmazása, a nemfogalmi szegmens megfogalmazása, a definíció típusa, valamint egy fontos rész: az elemzési eljárással és a definíciók rendszerének pontatlanságaival kapcsolatos megjegyzések.

S. Šelov a terminológia szemaziológiai irányzatának képviselője. Amint az irodalomjegyzékből látható (a tételek közül a legtöbbet, tizennyolcat, a professzor tanulmányai teszik ki), maga S. Šelov sokat írt a terminusdefiníciók logikai és nyelvi vonatkozásairól.

Eddig T. Kandelaki, D. Lotte, A. Superanskaja és más neves orosz tudósok munkáira támaszkodtunk; mostantól S. Šelov professzor terminológiai kézikönyvéből is tanulhatunk. A terminusok definiálásának kérdése régóta jelen van a magyar terminológiában, de kevéssé valósult meg a gyakorlatban.

LITERATŪRA

ChŽ 1997: Chemijos terminų aiškinamasis žodynas, Vilnius.

Gaivenis K. 2002: Lietuvių terminologija: teorijos ir tvarkybos metmenys, Vilnius.

Keinys St. 1980: Terminologijos abėcėlė, Vilnius.

Kruopas J. 1998: Rinktiniai raštai, Vilnius.

KTŽ 1990: Gaivenis K., Keinys St. Kalbotyros terminų žodynas, Kaunas.

PT 1993: Pedagogikos terminai, Kaunas.

Solvita LABANAUSKIENĖ

Gauta 2005-11-02

Lietuvių kalbos institutas

P. Vileišio g. 5, LT-10308 Vilnius

E. paštas [email protected]

165