С. Д. Шелов. Термин. Терминологичность. Терминологические определения

C. JĮ, Wenos. TEPMUH. TEPMHHOJIOTHAHOCTb. TEPMHHOJIOTHAECKHE OITPEJEJIEHHN A! A Szentpétervári Állami Egyetem Filológiai Kara, Szentpétervár, 2003, 280 p. Az orosz tudományos terminológia kutatásával foglalkozó bizottság tagja, Szergej Selov — a terminológiai szakemberek számára régóta és kiválóan ismert személy. A megújult erővel dolgozó orosz terminológia tudományos tapasztalatokat merít külföldről is, miközben nem tiporja lábbal saját terminológiai alapjai megteremtőinek elveit. Ilyen gondolatok jelennek meg S. Selov legújabb, Terminas című monográfiájában is. Terminusság. A terminusok meghatározásai. Amint azt a könyv Bevezetésében jelezzük, ez a filológiai kutatás az 1998-ban megjelent monográfia lényegében átdolgozott és két fejezettel kibővített új változata. A szerző ebben a munkában új megközelítést mutat be a terminushoz és a terminusszerűséghez. Új válaszokat kapunk fontos kérdésekre: mi a terminus, a terminus meghatározása, milyen típusai és követelményei vannak a terminusmeghatározásoknak, valamint a terminus fogalmi struktúrája, amely a meghatározásokban rögzül. Valamennyi terminológus egyetértene S. Šelov véleményével, miszerint a terminusok a modern nyelvek lexikájának legérdekesebb és meglehetősen széles részét alkotják. A terminus nyelvészeti problematikáját és történetét olyan kutatók munkái mutatják be, mint A. Chajutin, V. Danilenko, V. Leičikas, V. Nyikiforov, A. Superanskaja és mások. Az elméleti kérdések elkerülhetetlenül összefüggnek a terminológia rendezésével és szabványosításával (D. Lottė, I. Volkova). Vannak olyan munkák, amelyekben a terminust mint a tudományelmélet egységét tudományelméleti vagy filozófiai szempontból vizsgálják (E. Mamčuras, E. Mulčenko, V. Nalimovas). Logikai irányt követ P. Achinstein és V. Karpovičius. A nyelvészeti szakirodalomban magának a fermin fogalmának meghatározása rendkívül változatos. A terminusokkal mint különleges szavakkal és szókapcsolatokkal szemben támasztott alapvető követelmények azonban számos ország terminológiájában megszilárdultak, és a következőképpen nevezik meg őket: a terminus fogalmi szemantikájának pontossága, a terminus egyértelműsége, a stiláris semlegesség és az expresszivitás kerülése, a nominativitás (névszói jelleg), valamint a terminus rendszerszerűsége. A litván terminológia elméletében a terminusok egyik legfontosabb követelménye a szabályosság (Gaivenis 2002: 36), illetve az egyértelműség (Keinys 1980: 28). A nyelvészeti szakirodalomban széles körben tárgyalják a terminus rendszerszerűségét. A kutatók jelentős része ezt a terminus egyik jellemzőjének ismeri el ' Szergejus Selovas. Terminológia. Terminológiai jelleg. A terminusok meghatározásai, Szentpétervár: A Szentpétervári Állami Egyetem Filológiai Kara, 2003, 280 p. 160 (A. Chajutin, B. Gorodeckij, V. Raskin és mások). S. Selov szerint azonban a rendszerszerűség konkrét megnyilvánulásait nehéz megbízhatóan megállapítottaknak nevezni. Meglehetősen kategorikus következtetés születik a terminus első négy sajátosságát illetően (egyértelműség, pontosság, érzelmi és expresszív jelleg hiánya, nominativitás) — ezek állítólag nem nevezhetők olyanoknak, amelyek alapján a terminusokat sajátos szavakként jellemezzük, és elkülönítjük őket az általános nyelv lexikájától (22. o.). A rendszerszerűséget már a terminus legfontosabb jegyeként hangsúlyozzák, amely a szót vagy szókapcsolatot éppen terminussá formálja. B. Gorodeckij és V. Raskin kategorikusabb gondolatokat fogalmaznak meg: a terminus önmagában véve fikció. Csak a terminusrendszerben létezik. Más szerzők a szóképzési rendszerszerűséget hangsúlyozzák (R. Budagov); ismét mások szerint ez terminusok összessége, amelyben a terminusok fogalmi, lexikai-szemantikai, szóképzési és grammatikai szinteken kapcsolódnak egymáshoz, és kapcsolatban állnak egy bizonyos tudományterülettel, problémával, témával, iskolával stb. (F. Berezin, B. Golovin). S. Selov mindenekelőtt a terminusnak a fogalommal való kapcsolatát és fogalmi szemantikájának pontosságát hangsúlyozza. S. Selov szerint a terminus alapvető jellemzője az a képesség, hogy fogalmat fejezzen ki. Az alapvető kérdés — hogyan különítsük el a speciális fogalmat a nem speciálistól. A föld, mennyezet, apa szavak szintén fogalmat fejeznek ki, de miben különböznek a terminusoktól? A szerző szerint ezt a különbséget az a definíció mutatja meg, amely megfelel a logika és a nyelvészet követelményeinek. Az utóbbiakat S. Šelovas külön (IV.) fejezetben tárgyalja. Különböző véleményekre támaszkodva S. Šelovas kettős megközelítést mutat be a szó jelentéséhez — lexikológiait és terminológiait. A második esetben a terminus jelentése maga a fogalma. A szerző a terminusok nyelvi követelményei alapján két szorosan összefüggő jellemzőt különít el. Ezek a terminus egyértelműsége, valamint szemantikai, fogalmi szigorúsága vagy pontossága. A pontosság és a pontatlanság kategóriái szembe vannak állítva. A pontosság kérdése túlmutat a terminológia problematikájának határain. A matematikában a pontosság kötelező, mivel itt nem létezhet „majdnem háromszög” és hasonló megnevezés. D. Lotte gyakran tárgyalja a terminusok pontatlanságát — azt a helyzetet, amikor a terminus tévesen irányítja a figyelmet egyik vagy másik tárgyra, jelenségre. A monográfia szerzője találó példákat hoz a terminusok szemantikai tartalmának pontosságára és pontatlanságára: gyermek, serdülő, fiatal, középkorú ember, idős ember, aggastyán; alacsony termet, kis termet, közepes termet, magas termet. Nincs általános egyetértés a terminus lehetséges vagy lehetetlen érzelmi töltetének kérdésében. S. Selov idézi A. Reformatszkij véleményét, miszerint el kell különíteni a nem terminológiai mező terminusait (pl. a művészi stílusú szövegekben), vagyis azokat a terminusokat, amelyek jelentésátvitelen vagy stilisztikai konnotáción mentek keresztül. 161 A vélemények a terminus nominativitását illetően is megoszlanak. G. Vinokuras és A. Reformatszkij csak a főnévi terminusokat ismeri el, V. Danilenko viszont nemcsak a mellékneveket, hanem a határozószókat, valamint az igéket is hajlik beengedni a terminológiába. S. Selov egyetért azzal, hogy a terminus nem feltétlenül főnév. A szerző nem mélyed el részletesebben ebben a témában, a vizsgált anyaghoz csak főnévi terminusokat, illetve olyan terminusokat választ, amelyek fő eleme főnév. I. fejezet —A terminusok meghatározásai: fajtáik és lényegük. S. Selov nem ok nélkül idézi R. Descartes szavait:,,- Határozzátok meg a szavak jelentését, és megszabadítjátok a világot a tévedések felétől“. A meghatározás meglétét egyes kutatók a terminus felismerésének szükséges jeleként tekintik. J. Kruopas az 1972-ben írt Több figyelmet a terminológiának című rövid cikkében ezt írta: „Most az a feladat áll előttünk, hogy a terminusok leltározásától áttérjünk a terminusrendszerek összeállítására, a terminusok definícióira, amikor nagy terjedelmű, rendszerezett, értelmező terminológiai szótárakat készítünk“ (Kruopas 1998: 528). A definícióval rögzített terminustartalom vizsgálata válik a legfontosabbá a terminológiaelmélet valamennyi alapvető kérdésének — a terminus szemantikájának, a terminusfogalmak struktúrájának, a terminusrendszernek, a terminusok motiváltságának stb. — kutatásában (32. o.). A definíció nem az egyetlen módja egy speciális lexikai egység jelentésének rögzítésére. A jelentés magyarázata lehetséges leíró, jellemző, összehasonlító stb. módon is. A definíció előnye azonban a logikai és nyelvészeti követelmények teljesítése. S. Selov teljes mértékben egyetért azzal a véleménnyel, hogy egy tárgy jellemzőinek a terminusszótárban rögzített összessége elegendő ahhoz, hogy a tárgyat meg lehessen különböztetni más tárgyaktól, míg a többi jellemző már az adott tárgyról szóló enciklopédikus ismeretek körébe tartozik. A definíció feladata nem a megerősítés és nem a leírás, hanem csupán az objektum megállapítása, meghatározása és más objektumoktól való elkülönítése (33. o.). A szerző ezt követően a terminusdefiníciók tipológiájával foglalkozik. Megismertet az értelmezés funkciójával, szerkezetével és az értelmezések osztályozásával. A logikai problematika mellett az értelmezések nyelvészeti (morfológiai, szintaktikai, szóképzési, szemantikai) jellemzőkkel is rendelkeznek, valamint szükség van a megfelelő lexikográfiai technikára. S. Selov könyve az értelmezéseknek arra a nomenklatúrájára összpontosít, amely a logikában használatos. 1. Osztályozó értelmezések (ponoBHIOBbIE HJIH KJIaCHOKIOKHpYPONIHE OTIpeenenus, 37. o.). Az értelmezésben megkülönböztetik a nemfogalmat és annak faji jegyét, amely lehetővé teszi a megfelelő rising fogalom elhatárolását és annak az értelmezendő terminus jelentéseként való kihirdetését. Az ilyen típusú értelmezések, amelyek története Platónnal és Arisztotelésszel kezdődik, valamennyi értelmező terminológiai szótárban megtalálhatók. Az osztályozó értelmezéseket 1. partitív értelmezésekre (a nemfogalom osztályozási szintje nincs megadva) és totatív értelmezésekre (a fogalmat faji vagy partitív képviselőkből alkotják valamely jegy alapján) osztják. 162 2. Felsoroló értelmezések (niepeduciauTenbHbIe Oripezejienua, 45. o.). Maga az elnevezés is azt mondja, hogy ebben az esetben a terminus fogalmi tartalmát az azt képviselő elemek felsorolása rögzíti. Például a mondat fő részei —„az alany és az állítmány“. 3, Teljesen más jellegűek a kontextuális meghatározások (kxoHTeKCTyanbLHBIe oripejejeHHa, p. 51). Éppen ezeket jellemzik úgy, mint az adott terminus jelentését meghatározó valamennyi kontextus pontos felsorolását, pl. : A stilisztika azokat a nyelvi formákat vizsgálja, amelyeket a grammatika és a lexikográfia ír le. Az ilyen meghatározás szöveghatárai — a kezdete és a vége — nagyon pontosan meghatározottak: minél hosszabb kontextus szükséges a megfelelően meghatározott egység fogalmi tartalmának azonosságához, annál nagyobb mértékben kell feltárni ezen egység terminusjellegét. Ezért olyan fontosak a kontextuális meghatározás pontos határai és hossza. A nem axiomatív kontextuális meghatározások S. Šelov szerint idézettípusú szótárakban találhatók, többek között A prágai iskola képviselőjének, J. Vacheknek a Jluneeucmuueckuū cnosapv Ilpanacckot wmxonot című műve (A prágai iskola nyelvészeti szótára, 1964), E. Hampo Crnosape amepuranckoti iuneeucmuueckoti mepmunonozuu című műve (Az amerikai nyelvészet terminológiai szótára, 1964) és mások. 4. Operacionális meghatározások (onepanvoHanbHbie onpeaencHus, 62. o.). Az ilyen típusú meghatározások abban különböznek az említettektől, hogy általuk bizonyos nem nyelvi eljárások is megvalósulnak. Az operacionális meghatározások mindig egy bizonyos imperatívusszal kapcsolatosak, amely az emberhez irányul, aki a meghatározás szövegét azért értelmezi, hogy létrehozhassa, összeállíthassa az objektumot —csináld így, figyeld így! Ezekben tükröződik az operacionális tevékenység, ezért az ilyen meghatározások a fizika és a matematika tudományára jellemzőek, pl. sav-bázis indikátor —„olyan szerves vegyület, amely egy meghatározott pH-tartományban megváltoztatja a színét” (ChŽ 1997), 5. Monomorf és polimorf meghatározások (MoKoMopObunbie H nojimMopObHbIe onpejejienus, 67. o.). Ez egy összefoglaló alfejezet, amelyben minden típusú meghatározást két csoportra osztanak. A monomorf meghatározások sajátossága a meghatározandó terminus szigorúan körülhatárolt tartalma, köztes átmenetek nélkül, a jellegzetes vonások, a minőség és a viszonyok fokozatossága nélkül. Az ilyen típusú definíciók nem ismerik el a „majdnem, többé-kevésbé” jellegű objektumokat, pl.: egytagú mondat —„olyan egyszerű mondat, amelynek csak egy fő mondatrésze van” (KTŽ 1990). A polimorf definíciók ezzel szemben lehetővé teszik a fogalom szemantikájának szabadabb értelmezését, pl.: asszociáció —„a tudati folyamatok kapcsolatai, amikor egyes képzetek, fogalmak, eszmék vagy érzelmek felmerülése más, hasonló, szomszédos és kontrasztos képzeteket, fogalmakat stb. idéz elő”. (PT 1993). A polimorfizmus szabályos módját az „és így tovább”, „és hasonlóképpen” szavacskák fejezik ki —az ilyen definíciók könnyen értelmezhetők. Nem kellően pontosak, ezért a szinonimitáshoz és a többértelműséghez hasonlóan a normatív terminográfiában nem ajánlottak. A polimorfizmus jelenségének szerepe azonban nem mindig negatív (p. 85), az ilyen terminusokat nem lehet a terminológia összetételéből törölni. II. fejezet —A terminusok definíciói és a terminológia fogalmi struktúrája: a fogalmak osztályozási hierarchiájának elemzése. Új definícióosztályokat vezetnek be, amelyeket általános definícióknak neveznek (p. 128); ezeknek nincs fajlagos jegyük, a teljes | definíciószöveget pedig egy nemfogalmi rész alkotja, valamint nem specifikus definícióknak nevezik azokat, amelyek nem rögzítik a meghatározandó fogalomhoz legközelebb álló fajlagos különbséget (p. 131). És csak ezt követően kerül bemutatásra a terminusdefiníciók végső osztályozása (6 típus). III. fejezet —A definíció és a terminusok motivációja. Már a XX. század harmincas éveiben D. Lotte azt írta, hogy a terminus definíciójában rögzített jelentését össze kell hangolni a terminus nyelvi struktúrájával. V. Danilenko hangsúlyozza 163 annak fontosságát, hogy a terminus nyelvi struktúráját és definícióját egészként vizsgáljuk, figyelmet fordítva azok grammatikai, szóalkotási és egyéb összhangjára. Ebben a munkában szinkrón szempontból igyekeztek megalapozni a terminus struktúrája és az azt meghatározó kifejezés közötti kapcsolatot, valamint tisztázni, hogy milyen feltételek mellett csupán fakultatív, illetve milyen feltételek mellett szükségszerű ez a kapcsolat. IV. fejezet —A terminusok definíciójának logikussága és lingvisztikai jellege. A terminusság foka. Ebben a fejezetben a szerző a logikai és lingvisztikai követelmények teljesíthetőségét elemzi a terminográfiában. A legnagyobb figyelem azokra a szótárakra irányul, amelyekben ezeket a követelményeket elsősorban kell teljesíteni —a terminológiai szótárakra. Felsoroljuk a fogalommeghatározás hét logikai követelményét: 1) a fogalommeghatározás szükséges arányossága (copa3MepHOCTL) —a meghatározandó és a meghatározó terjedelmének azonossága; 2) szükséges, hogy a meghatározásban a legközelebbi nemet és a faji különbséget használjuk (per genus proximum et differenciam specificam); 3) a faji különbség szükséges specificitása; 4) a meghatározások rendszerében megengedhetetlen a hibás kör (circulus vitiosus); 5) a logikailag ellentmondó meghatározások megengedhetetlensége; 6) a meghatározások szükséges világossága és pontossága; 7) a negatív meghatározások megengedhetetlenek. Az összes szabály közül a legáltalánosabb a hatodik követelmény —az egész rendszer világossága és pontossága. Ezután a régi terminológia igazságai kerülnek felidézésre: 1) a definícióban használt valamennyi lexikai egység egyértelműségének követelménye; 2) a nyelvi rendszerszerűség, vagyis a jelentésrészeket azonos típusú nyelvi konstrukciókkal kell kifejezni. A zárszóban S. Šelov figyelme a holnap felé is fordul: várható, hogy a jövőben a terminológia kapcsolatai nemcsak a kutatás hagyományos irányaival, hanem a nyelvtudomány legújabb irányaival is kiszélesednek —a hermeneutikával, a kognitív nyelvészettel, a számítógépes nyelvészettel stb. 164 A könyv melléklete —a terminusdefiníciók jellemzése és a klasszifikációs fogalmak hierarchiájának elemzése. Itt szerepel a terminusok jegyzéke, a terminus és definíciójának megfogalmazása, a genusproximum-fragmentum megfogalmazása, a definíció típusa, valamint egy fontos rész —az elemzési eljárással és a definíciós rendszer pontatlanságaival kapcsolatos megjegyzések. S. Šelov a szemasziológiai terminológia irányzatának képviselője. Amint az irodalomjegyzékből látható (abban a tételek többségét, tizennyolcat, a professzor cikkei teszik ki), maga S. Šelov sokat írt a terminusdefiníciókról logikai és nyelvi szempontból. Eddig T. Kandelaki, D. Lotte, A. Superanskaja és más neves orosz tudósok munkáira támaszkodtunk, most pedig S. Selov professzor terminológiai kézikönyvéből is tanulhatunk. A terminusok meghatározásának aktualitása a litván terminológiában régi, de kevéssé megvalósított kérdés. IRODALOM ChZ 1997: Kémiai terminusok magyarázó szótára, Vilnius. Gaivenis K. 2002: Litván terminológia: az elmélet és a rendezés vázlata, Vilnius. Keinys St. 1980: A terminológia ábécéje, Vilnius. Kruopas J. 1998: Válogatott írások, Vilnius. KTŽ 1990: Gaivenis K., Keinys St. Nyelvészeti terminusok szótára, Kaunas. PT 1993: Pedagógiai terminusok, Kaunas. Solvita LABANAUSKIENĖ Beérkezett: 2005-11-02 Litván Nyelvi Intézet P. Vileišio g. 5, LT-10308 Vilnius E-mail: solvital @one.lt 165