JURGITA GIRČIENĖ

Litván Nyelvi Intézet

MŰSORVEZETŐK A MÉDIÁBAN HASZNÁLT INFORMÁLIS NYELVI KIFEJEZÉSMÓDRÓL

1. BEVEZETÉS

Az utóbbi időben világszerte és Litvániában is élénk vita folyik a nyilvános tér privatizálódásáról, valamint e folyamatnak a nyelv egyszerűsödésével, illetve az informális beszédstílussal való összefüggéseiről¹ (lásd Fairclough 1995; Hedin 2005; Nevinskaitė 2006; Webster 2006: 168–208; Pečiulis 2007: 198–204; Fiske 2008: 94–100; Marcinkevičienė 2009 stb.). A nyilvános tér nyelvi hátterének alakítói közül az egyik legfontosabb csoportot a média képviselői alkotják. A különböző területek kutatói, köztük nyelvészek is, eltérő véleményeket fogalmaztak meg az újságírók által használt informális kifejezőeszközökről. Közülük egyesek, akik hagyományosan a helyességet tekintik a jó nyilvános nyelvhasználat fő kritériumának, az informális beszédmódot a média nyelvének romlásaként, a sztenderd nyelv normáin kívül eső változatokként értelmezik. Mások, akik a nyilvános diskurzust az átalakuló, liberalizálódó társadalom, valamint a tanítói szerepről lemondó és a címzettel folytatott baráti párbeszéd látszatát megteremtő média nézőpontjából szemlélik, az informális beszédmódot a kommunikáció hatékonyabbá tételével és a jó kommunikációs kompetenciával hozzák összefüggésbe; ez utóbbi lehetővé teszi a média képviselői számára, hogy az adott korszakra jellemző informális kommunikációs környezetet teremtsenek².

A vélemények ilyen megoszlását tekintve célszerű megvizsgálni, mit gondolnak maguk a média képviselői az informális kifejezésmód médiába való beszivárgásáról. A kérdés megválaszolására a TV- és rádióműsorok vezetőinek köznyelvről és nyelvpolitikáról vallott nézeteit vizsgáló projekt eredményei alapján teszünk kísérletet – a „Balti szociolingvisztika (BALSOC):

¹ A szociolingvisztikai elméletben az informális stílus a kommunikáció, nem pedig a nyelvhasználat területének sajátosságaként a formális stílus ellentéteként értelmezendő (lásd Trudgill 1999: 117–128; e terminusoknak és az általuk jelölt fogalmaknak más, hasonló jelenségeket megnevező terminusokkal való viszonyáról, például a kötetlen, illetve a hivatalos nyelvhasználatról, valamint e fogalmak terjedelméről lásd Miliūnaitė 2009: 40 és köv.; Tamaševičius 2010: 192).

² Azoknak az érveknek a részletesebb ismertetését, amelyeket a nyelv egyszerűsödését eltérően értelmező kutatók hoznak fel, lásd Girčienė 2009: 299–232; Tamaševičius 2009; 2010 stb.

J. GIRČIENĖ. Laidų vedėjai apie neformalią kalbinę raišką žiniasklaidoje

307

„a társadalom nyelvi önismerete Litvániában és Lettországban”³ – olyan adatok alapján, amelyek a saját nyelvi kompetencia megítélését, konkrétan a használati színtér és a címzett újságírói beszédmódra gyakorolt hatását vizsgálják. A kutatás során 24 strukturált kvalitatív interjú készült tipikus (népszerű és jól ismert), 32–42 éves férfi műsorvezetőkkel. Bár ez a mintaválasztás korlátozza az eredmények valamennyi médiaszereplőre való általánosíthatóságát, a homogén minta lehetővé teszi, hogy egyetlen csoporton belül a vélemények lehető legnagyobb változatosságát tárjuk fel, életkortól és nemtől függetlenül (Nevinskaitė 2009). Egyes válaszadók idősebb korosztálynak szóló elemző műsorokat (ANALIT.) vezetnek, mások népszerű szórakoztató műsorok (POP.) házigazdái, amelyek gyakrabban szólnak fiatalokhoz. Megjegyzendő, hogy a műsorok e kritérium szerinti csoportosítása nehézségekbe ütközött, ezért ezt a különbségtételt fenntartásokkal kell kezelni (Nevinskaitė 2009). A válaszadók fele a szakemberek közé sorolható – újságírók vagy színészek, akiket tanulmányaik során következetesen képeztek nyelvhasználatra és beszédre (PROF.); a többiek az úgynevezett nem szakemberek csoportját alkotják, akiknek nincs újságírói végzettségük, és tanulmányaik alatt nem részesültek alapos nyelvi felkészítésben (NEPROF.).

A fent említett két kritérium alapján négy csoportból álló mintát alakítottak ki, mindegyikbe hat műsorvezető tartozik. A televíziós és rádiós műsorvezetők (a nyilvános tér egyik legjellegzetesebb megnyilvánulásaként) e cikkben bemutatott kutatás szempontjából különösen fontos szakmai beszélői csoportot alkotnak, mivel beszédmódjuk kétségtelenül hatással van általában a nyelvhasználókra. Emellett a műsorvezetők, a szó mestereiként, kompetensek a nyelvi változásokról való gondolkodásra (vö. Nevinskaitė 2009). Feltehető, hogy az általuk kifejezett attitűdök (a közvetlen módszerrel végzett vizsgálat ellenére is) – az úgynevezett „naiv” nyelvhasználók attitűdjeivel ellentétben – összefügghetnek a nyilvános tér tényleges nyelvhasználatával (lásd Vaicekauskienė 2010: 171).

2. A MOTIVÁLT ELLENNORMÁK IGÉNYE

A válaszadóknak feltett, személyes nyelvi kompetenciájukkal kapcsolatos egyik kérdés arra irányult, hogy megtudják: előfordul-e, hogy műsorvezetés közben szándékosan megszegik a köznyelvi normákat, és mik lehetnek ennek az okai. Összefoglalva elmondható, hogy a műsorvezetők többsége (24-ből 20) azt állítja, hogy szükség esetén, különféle okokból, megfontoltan megszegi a nyelvi normákat (lásd az 1. ábrát).

³A projektet a Litván Nyelvi Intézet hajtotta végre (2009), a finanszírozást az Állami Tudományos és Felsőoktatási Alap biztosította.

308

KALBOS KULTŪRA | 83

Megfontoltan megszegi a normákat Szándékosan nem szegi meg a normákat

1. ÁBRA. A műsorvezetők megoszlása a köznyelvi normák műsorvezetés közbeni (meg)szegése szerint

2.1. A négy válaszadó közül ketten, akiket első, szigorúan tagadó válaszuk megfogalmazása alapján (Nem; Nem, én szándékosan nem szegem meg) a normákat nem megszegők alcsoportjába soroltak, válaszukat tovább fejtve beismerik, hogy nagyon ritka (kivételes, elszigetelt) esetekben meg tudják kerülni a kommunikáció folyamatát akadályozó normákat:

Nem. Nem. Mert mondom, az egyetlen eset az „Audra” miatt volt, ez az. Valójában igyekszem, még akkor is, ha szörnyen hangzik, és tudom, hogy az ismerőseim 90 százaléka biztosan nem így mondaná, mert biztosan nem tudják, hogy így kellene⁴. [NEPROF. ANALIT.]

Nem, én szándékosan nem szegem meg. Szándékosan tényleg nem szegem meg. De ha használnom kell azt a szót<...> draivas, amikor nincs magyar megfelelője, <...> akkor megesik, hogy azt mondom: „ahogy a zenészek mondják, draivas”. Előfordulhat, hogy én is bedobom ugyanazt a szlenget, előtte figyelmeztetve a hallgatót, a nézőt, hogy szleng következik, de ettől mindenki számára világosabb lesz. [NEPROF. ANALIT.]

Figyelemre méltó, hogy a négy válaszadóból hárman, akik azt állítják, hogy műsoraikban szándékosan nem szegik meg a köznyelvi normákat, komolyabb tartalmú, idősebb közönségnek szóló, elemző jellegű műsorokat vezetnek, amelyek formálisabb nyelvi megnyilatkozást kívánnak. Közülük ketten a nem szakemberek alcsoportjába sorolhatók, ahogy az egyetlen olyan népszerű műsorvezető is, aki azt mondta, hogy szándékosan valóban nem szegi meg a nyelvi normákat. A szakemberek alcsoportjába tartozó válaszadók közül csak egy mondta, hogy nem szegi meg a nyelvi normákat: ő olyan újságíró, aki elemző, formális politikai vitákat bemutató műsort⁵ vezet (lásd a 2. ábrát).

⁴Mindkét hangsúlyozási változat, az áudra (1) és az audrà (4), normatív. (A szerk. megjegyzése.) Az idézett beszédet nem javítjuk. – J. G.

⁵A társadalmi témájú beszélgetős műsorok formalitásának (illetve informalitásának) különbségéről, valamint ennek a nem formális kifejezőeszközök kiválasztására gyakorolt hatásáról bővebben lásd G i r č i e n ė J. Nominatyviniai adresato įvardijimai visuomeninius klausimus nagrinėjančiose pokalbių laidose: sociolingvistinis aspektas, 2010 (nyomtatásra benyújtva: Žmogus kalbos erdvėje).

J. GIRČIENĖ. Laidų vedėjai apie neformalią kalbinę raišką žiniasklaidoje

309

2. ÁBRA. A műsorvezetők megoszlása a köznyelvi normák (meg)szegésének és az általuk vezetett műsor jellegének, valamint iskolai végzettségüknek az összefüggése szerint

Csak kevesen (a 24 műsorvezető közül 5-en) hozzák összefüggésbe a nyelvi normák megszegését maguknak a normáknak a minőségével (a húszból hárman azok közül, akik bevallásuk szerint következetesen ezt teszik, és a négyből ketten azok közül, akiket a normákat be nem tartók alcsoportjába soroltak). Ezek a válaszadók csupán azokat a szabályokat nem tartják be, amelyek korlátozzák a gondolat kifejezését, illetve amelyek nagyon eltérnek – az egyik válaszadó szerint – a megszilárdult beszélt nyelvtől és a népi hagyományoktól:

Számomra nehezen felfogható <...>, hogy például bizonyos, hazánkban, a beszélt nyelvünkben meghonosodott dolgokat hirtelen <...> megpróbálnak kiirtani <...>. Értem, mi a szleng meg a sok egyéb ilyesmi, de például éppen a „Joninės“. Most azt kell mondanunk, hogy „Joninės“, de nem „Joninės“. Pedig egész életünkben mindenki úgy mondta, hogy „Joninės“. Minek kell ezen változtatni? <...> Számomra az ilyen dolgok <...> <...> értelmetlennek tűnnek. És valóban, olykor támaszkodhatunk a népi bölcsességre, és tehetünk bizonyos kivételeket. Hadd legyen a „Joninės“ továbbra is „Joninės“, ne pedig „Joninės“⁶. [NEPROF. POP.]

A normákat azért szegem meg <...>, mert egyes gondolatok, ha pontosan akarjuk kifejezni őket, [elmondva] nem feltétlenül felelnek meg a nyelvészek által megállapított szabályoknak. <...> [többnyire] alávetem magam a nyelvészek diktátumának, bár nem mindig értek vele egyet. [NEPROF. ANALIT.] (lásd még az első két szemléltető példát)

Figyelemre méltó, hogy mind az öt válaszadó, aki a szándékos normaszegést az általuk alacsony minőségűnek tartott normával mint kommunikációs akadállyal hozza összefüggésbe, újságírói végzettséggel nem rendelkezik.

⁶Mindkét hangsúlyozási változat, a Jonìnės (2) és a Jõninės (1), normatív. (A szerkesztő megjegyzése).

310

KALBOS KULTŪRA | 83

2.2.A válaszadók többsége (19) a szándékos normaszegések használatának eseteit nem maguknak a normáknak a minőségével, hanem a köznyelv határain kívül eső elemek által kínált lehetőséggel hozza összefüggésbe: ezekkel bővíthető a hatékony kommunikációhoz szükséges nyelvi kifejezőeszközök tárháza, vagyis átléphetők a jó nyelvhasználat egyik követelményének, a helyességnek a határai, hogy más nyelvi kódok stilisztikailag kifejező elemeit felhasználva aktiválhassák az adott kommunikációs helyzetben szükséges további, a jó, illetve stílusos nyelvhasználatot jellemző összetevőket – a szemléletességet, az elevenséget stb. (vö. Župerka 2001: 9). E meghatározó csoport véleményét egyik képviselőjének, egy újságírói végzettségű válaszadónak az idézete foglalja össze:

Az újságírásban bizonyos stiláris szempontok érvényesülnek, és ha tudatosan használsz bizonyos szavakat, tudatosan szeged meg a [szabályokat], vagy szándékosan helytelenül hangsúlyozol, az szerintem normális. Ennek kevés köze van a nyelvhelyességhez, inkább stiláris kérdés. [PROF. ANALIT.]

A köznyelvi normákat szándékosan megszegő műsorvezetők válaszainak elemzése feltárt néhány általánosabb okot, amelyekkel a válaszadók az informális szókincs- és prozódiai elemek használatát magyarázzák.

1) A szándékos normaszegést fontos eszközként említik, amely lehetővé teszi a (műsorban megformált szereplők) jellemének jobb ábrázolását, például:

A televízióban megformált szereplőnek <...> a helytelen beszéd rosszfiús, <...> ostoba vagy valamilyen más képet kölcsönöz. Hiszen nevetségesen <...>, sőt ostobán hatna, ha az a szereplő, [például] egy bandita, <...>, nagyon tiszta irodalmi nyelven beszélne. [PROF. POP.]

Egy <...> fiút játszom, <...> olyan szlenggel... biztos lefittyedne a fülük, még ilyet nem hallottak. Így beszélgetek: <...> „Sütöttünk, mama. – Mit sütöttetek?” Én persze azt mondom, hogy „blynus”, nem azt, hogy „blynus”. <...> „Tökéletesen, tökéletesen fölösleges, amikor a tészta bekeverésekor kiszedni a tojás lūkštus héját <...>. Brazíliában így esznek.” <...> Minden szót helytelenül kell hangsúlyozni, mert a történet szerint <...> a nővér egy stréber, <...> a fiútestvér pedig kissé visszamaradott, ezért nem tud helyesen beszélni. <...> ez még a jellemének is a vonása; ilyen szereplő ő, rosszul, nagyon kifejezően, de nagyon helytelenül beszél. [PROF. POP.]

A filmeket <...> csak néhány ember fordítja jól. Mert a szerkesztőink nagyon rugalmatlanok. Ezért úgy gondolom, az olyan művészeti területeken, mint a film és az irodalom, a litván nyelv nagyon rossz. A párbeszédek élettelenek <...>. Ezeken a helyeken <...> sokkal szabadabb vagyok, mert egészen másról van szó. <...> A szereplők végig beszélnek, hitelesen eleveneknek kell lenniük, te pedig nagyon ritkán hiszed el, ami ott történik: olyan fából faragottak. [PROF. ANALIT.]

J. GIRČIENĖ. Laidų vedėjai apie neformalią kalbinę raišką žiniasklaidoje

311

2) A köznyelvi norma standardjához nem tartozó kifejezőeszközök, például a hétköznapi beszéd elemei, segítenek a műsorvezetőknek informális légkört teremteni, lebontják a kommunikációs akadályokat, és elősegítik a bizonyos műsorokhoz (talkshow-khoz és hasonlókhoz) szükséges, a nézők által elvárt nyíltságot a műsor résztvevői részéről, például:

Néha kissé sokkolni kell a közönséget, hogy odavonzzuk. [PROF. ANALIT.]

Megengedsz magadnak valamit, mert <...> ez, mondjuk, lebont bizonyos akadályokat. [PROF. POP.]

3) A stilisztikailag kifejező, motivált antinorma sok műsorvezetőnek lehetővé teszi, hogy szükség esetén kiemeljen egy gondolatot, illetve takarékosabb eszközökkel adja át a szükséges kontextust, például:

Úgy gondolom, [lehetővé teszi], hogy kiemeljünk valamit, <...> logikai hangsúlyt helyezzünk a gondolatra. [NERPOF. POP.]

[Megsértem a normákat,] ha egyfajta paradoxont kell kiemelni. [NEPROF. ANALIT.]

Bizonyos helyzetekben, <...> amelyek szavakhoz vagy valamilyen kifejezéshez kapcsolódnak, <...> amelyeket valamilyen híres ember mondott, <...> szó lehet például <...> a „Žinios” álhíradó műsor szereplőjének, az álpárt elnökének „nafik” szaváról, <...> a „purvasklaidė”-ről vagy valamilyen más új szóról, <...> amelyek nem tartoznak a köznyelvhez, <...> jelenségként azonban <...> bizonyos jelentésárnyalatokat hordoznak, <...> és az egész kontextust képesek átadni: ahelyett, hogy elmagyaráznád, melyik politikus milyen összefüggésben mit mondott, <...> elég felidézni ugyanazt az egy szót, és az mindent elmond a közönségnek. [PROF. ANALIT.]

4) A köznyelv peremére szoruló informális elemek az újságírók szerint segítenek olyan általános, kifejező műsorhangulatot teremteni, amely leköti a nézőket, élénkítik a műsort, különösen humoros közbevetésekkel, például:

Van egy sajátos reggeli műsorom, amelynek mindenekelőtt vidámnak, kötetlennek kell lennie, <....> nagyon sok egészséges humornak kell lennie benne, és semminek sem szabad határt szabnia. Mindenféle előfordul, mindenféle. [PROF. POP.]

Ha például humoros előadásmódot kíván a helyzet, néha segít <...> megszegni a nyelvi szabályokat. <...> mindenféle nem használatos szót használok. [PROF. POP.]

A kolléganőm <...> belezavarodott a beszédbe, és a „veržliaraktis” helyett azt mondta: „veržliarakŠtis”. Ez annyira tetszett, hogy teljesen rákaptam, <...> és az egész műsor alatt ezt ismételgettem: „na, akkor fogjuk a veržliarakŠtįt”. Ez [a normaszegés] példája lehet. [PROF. POP.]

312

KALBOS KULTŪRA | 83

Hangsúlyozandó, hogy a motivált antinorma iránti igényt a válaszadók a nem formális kifejezőeszközök minőségével, az adott műsorformátumhoz való alkalmasságával, valamint az önmaguk és a címzett iránti felelősséggel kapcsolják össze (ezért a nem formális kifejezésmódot olykor metanyelvi megjegyzések kísérik), vagyis a professzionalizmussal, például:

Ennek ízletesen kellene hangzania. Nagyon kerülöm az éterben használt banális, utcai, elterjedt dolgokat, mert úgy képzelem, hogy éppen az éterben szereplő embereknek kellene példát mutatniuk, <...> ezért vannak ott, mert valamiben különböznek a többiektől, felkészülnek, <...> az elcsépelt dolgok pedig <...> már nem érdeklik a nézőt. [PROF. POP.]

Tehát ha megköveteli, mondjuk, a műsor vagy a program valamelyik eleme, hogy be kell illeszteni valamilyen žemaitiai vagy orosz mondatot, vagy valami [hasonlót]. [NEPROF. POP.]

Ha szándékosan követsz el valamilyen hibát, akkor fel kell készülnöd... Az emberek úgyis észreveszik. Az esetek többségében, a legtöbb esetben ez nem kerüli el a közönség figyelmét. És ebben az esetben legalább két magyarázattal kell rendelkezned, <...> kell lennie egy érvnek a tarsolyodban. És persze ezeknek az érveknek súlyosnak kell lenniük, <...> például, ha valamit jobban ki akartál emelni. <...> Ismétlem, ha zsargonizmust használsz, az általában megakad a fülön, azért akad meg, mert szokatlan, nem szabványos az adott közegben, vagy mások számára ismeretlenül hangzik; lehet, hogy a mi falunkban másképp mondják... [NEPROF. ANALIT.]

A köznyelvi normák megszegésére vonatkozó kérdésre adott válaszokat összefoglalva elmondható, hogy a válaszadók többsége a motivált antinorma saját eseteit tudatos, felelősségteljes, kompetenciát igénylő nyelvi játéknak tekinti, amely elősegíti a hatékony kommunikációt. Azt a felismerést, hogy a normaszegést gyakrabban stilisztikai eszközként értelmezik, nem pedig a helyesség figyelmen kívül hagyásaként, tovább erősíti az a tény, hogy a mintában többségben lévő összes válaszadó, amikor a tudatos normaszegésről szóló kérdést nem a norma minőségéhez, nem a normához mint akadályhoz kapcsolta (vö. 2.1), hanem a köznyelv peremére szoruló elemek által kínált, a kifejezési eszköztár bővítésére szolgáló többletlehetőséghez, lényegében ugyanezt állította az expresszív kifejezőeszközök használatáról szóló kérdésre válaszolva is.

3. AZ EXPRESSZÍV KIFEJEZŐESZKÖZÖK IRÁNTI IGÉNY

Az expressziót biztosító nyelvi kifejezőeszközök iránti igényt és azok éterbeli szükségességét az is tanúsítja, hogy a műsorokban használt expresszív elemek – szavak, köztük új alkotások, szerkezetek stb. – használatára vonatkozó kérdésre szinte valamennyi válaszadó igennel felelt. A nyelvi kifejezőerő fokozásának fő eszközei lényegében egybeesnek azokkal, amelyeket a normaszegésről szóló kérdésre válaszolva említettek – ezek többnyire-

J. GIRČIENĖ. Laidų vedėjai apie neformalią kalbinę raišką žiniasklaidoje

313

a szókészlet alrendszeréhez tartoznak: említik a (saját) új szóalkotásokat, más nyelvek vagy a litván nyelv más változatainak (a hétköznapi beszélt nyelv, a szleng, a nyelvjárások) szavait; ritkábban a frazeológiát, míg az expresszió jelölőiként csak az indulatszavakat és a hangutánzó szavakat nevezik meg. Szívesen játszanak a prozódiai elemekkel is, egyedi esetekben pedig szintaktikai kifejezőeszközöket említenek. Az alábbiakban néhány választ közlünk, amelyek konkrétan bemutatják a kifejezőerő fokozásának eszközeit:

Talán több indulatszót. <...> [ezek] mondjuk, nagyon nagy csodálkozást fejeznek ki: „voooo”, de ez nem „vau, voou” – ezt úgy csinálják, hogy kifújják a levegőt, nagyon bájos ezt megismételni. [PROF. POP.]

Szeretek sokkolni is... És új szavakat kitalálni, a „vendégnő” helyett azt mondani: „vendég”. [PROF. POP.]

Egyébként szavakat kitalálni kemény munka <...>. Mondom, bevezettem pár új szót, és tudom, mit jelent ez, mennyit gyötrődsz vele. De talán jobban szeretek olyasmit használni, mint a „sušvilptas, nušvonktas”, mindenféle ilyesmit, ami néha csak úgy eszembe jut; nem tudom, honnan jön <...> De néha elővesz az ember ilyeneket, és nagyon szeretek ezeknek a szavaknak egészen más [jelentést] adni, teljesen más kontextusba helyezni őket. [NEPROF. POP.]

Ezeket a gyakran ugyancsak nem formális, a köznyelv peremére sorolható nyelvi erőforrásokat szükség esetén valamennyi populáris műsorvezető és az analitikus műsorokat vezető válaszadók többsége használja (a nyelvi kifejezőerőt fokozó eszközöket nem használó négy válaszadó közül három elmagyarázta, hogy a populáris műsorok vezetésekor mégis igénybe vette őket). A válaszadók a nem formális, expresszív kifejezőeszközök használatát humorral, újdonság hatásával, érzelmességgel, találóbb, elevenebb gondolattal és egyéni stílussal kapcsolják össze, például:

Nos, ha ez szellemes, legalábbis szerintem annak kellene lennie. [PROF. POP.]

Megválasztod a beszédmódodat, a beszédstílusodat – vagyis mindenkinek [szüksége van] arra, hogy erősítse az egyéniségét. <...> Ahogy én is élő vagyok, úgy a nyelv is élő. [NEPROF. POP.]

Néha bizonyos helyzetekben ez élénkebbé teszi a nyelvet, és <...> mondjuk, egészséges, egészséges humort visz bele. Egyes helyzetekben egyszerűen szükség van ilyen új szavak használatára, de ismétlem, nem szabad átlépni a határokat. Mindennek megvan a maga mértéke <...> És miért ne használnánk olykor egy új szót, hogy megfűszerezzünk vele egy-egy helyzetet? [NEPROF. POP.]

Hogy élénkebbé tedd magának a gondolatnak a kifejezését, <...> és illusztráld az érzelmet. [NEPROF. POP.]

Azért, hogy valamit eltúlozzon, kiemelje a nagy különbségeket. [PROF. ANALIT.]

314

KALBOS KULTŪRA | 83

Hogy pontosabb legyen a nyelvhasználat. <...> A munka éppen azért olyan vonzó, mert minden nap kitalálsz valami újat, másnapra pedig elfelejted. [NEPROF. ANALIT.]

Valamilyen <...> aforisztikusságot keresel... <...> Valami újnak, valami újnak kell megszólalnia. <...> Világos, hogy mindig arra törekszel, hogy amikor kimondod, azt mondják: „Ó, ez jó!” [NEPROF. ANALIT.]

A nyelvi kifejezőeszközökről szóló kérdésre válaszolva a válaszadók nemcsak lényegében ugyanazokat az eszközöket említették, mint amelyek a motivált antinormák kifejezésére szolgálnak, hanem konkrétan össze is kapcsolták őket egymással, például:

Ha a képben van valami sajátos, néha szándékosan kitalálsz egy sajátos szót, vagy valahogy megsértesz egy normát. [NEPROF. ANALIT.]

De, mondom, igyekszünk a lehető legnagyobb mértékben nem átlépni a határokat; kezdjük az illem határaival, másodszor pedig a nyelvművelésével. [NEPROF. POP.]

4. A MOTIVÁLT INFORMÁLIS KIFEJEZÉSMÓD ÉS A KOMMUNIKÁCIÓS KOMPETENCIA KAPCSOLATAI

A válaszadók többsége számára tehát a köznyelvi normák motivált megszegése egyenértékű a nyelvi kifejezőeszközök gazdagításával, és fordítva (vö. 2. és 3. fejezet). Mindkét folyamatot nemcsak a műsorvezető, hanem a néző vagy hallgató kompetenciáját is igénylő, tudatos, a kommunikáció hatékonyságát elősegítő nyelvi-intellektuális játékként értelmezik, nem pedig az úgynevezett (le)egyszerűsített nyelv szándékos vagy véletlenszerű használataként, illetve a minőségi mérce leszállításaként. A műsorvezetők ilyen szemlélete jó kommunikációs kompetenciával hozható összefüggésbe, amelyhez informális körülmények között elengedhetetlen az informális kommunikációra való áttérés képessége, vagyis az informális kifejezőeszközök alkalmazása és a nyelvvel való játék (vö. Hedin 2005: 60; Tamaševičius 2010). A játékosságot, a nyelvi játékot általában a posztmodern korszak sajátos jellemzőjének tartják (Hassan 1987, idézi Lapėnienė 2007; Lyotard 2010: 32).

A nem formális nyelvi kifejezésmóddal folytatott felelős, tudatos játékról alkotott meglátásokat tovább erősítik a válaszadók más, a vizsgált témához kapcsolódó kérdésekre adott válaszai a nyilvános és a magánjellegű beszéd közötti különbségekről, azok okairól, valamint a címzetthez való alkalmazkodásról. Minden válaszadó igenlő válasza arra a kérdésre, hogy műsorvezetés közben tesznek-e erőfeszítést azért, hogy beszéljenek, kétségtelenül felelősségérzetüket mutatja

J. GIRČIENĖ. Laidų vedėjai apie neformalią kalbinę raišką žiniasklaidoje

315

nyilvánosan megszólalni. Adásban a legtöbben azt mondták, hogy nemcsak arra gondolnak, mit, hanem arra is, hogyan beszélnek; jelezték, hogy erre előre felkészülnek, például:

Nagyon odafigyelek. [PROF. POP.]

Ha élő adás van vagy felvétel készül, akkor mindig arra gondolsz, hogyan beszélsz. [NEPROF. ANALIT.]

Ebből következően természetes, hogy valamennyi megkérdezett műsorvezető nyilvános megszólaláskor a magánkörnyezethez képest (kevéssé / jobban / nagyon; a százalékos arányt megadók közül 20, 30, 40 százalék) megváltoztatja beszédmódját: adásban helyesebben, gördülékenyebben, választékosabban, esztétikusabban beszél. Nemcsak a nyilvános regiszter szókincse tér el, hanem a szintaxis és a prozódia – a kiejtés és a hangsúlyozás – is. Bár sok válaszadó említette a nyilvános helyzetben való helyes beszéd szükségességét és az ehhez szükséges készségek birtoklását, ezt a belső igénnyel, a jó beszéd kommunikációs hasznával hozták összefüggésbe, amelynek egyik összetevője a helyesség. Csupán néhány válaszadó (24-ből 2) kapcsolta az említett, nyilvánosan használt „minőségibb” kódot a nyelvi norma külső kényszerével, és állította, hogy nyilvánosan (valamivel) szabadabban is beszélhet. Megjegyzendő, hogy a nyelvi rendszer által (inkább) korlátozottnak a magukat érzők, valamint azok, akik a helyességről inkább elérendő célként beszélnek, az úgynevezett nem professzionális műsorvezetők – vagyis a nem újságírói végzettségű műsorvezetők (vö.: Kai žmogus pradeda galvot, jisai praranda laisvę iš karto, nes žmogus yra laisvas tada, kai jisai negalvoja, kada iš jo liejasi viskas. O jeigu tu abejoji, tu esi nepripratęs kalbėt taisyklingai, <...> tu kažkiek sunkiau reiški mintis [NEPROF. ANALIT.]). A szakemberek számára ez már meglévő készség, alap, amelyre támaszkodva hatékony kommunikációra törekedhetnek – kódot válthatnak, szükség esetén nem normatív változatot használhatnak stb.

A műsorvezetők többsége a nyilvános helyzetben használt, helyesebb, gördülékenyebb, választékosabb és esztétikusabb beszédmódot a nyelv kommunikációs funkciójával hozza összefüggésbe: a nyelv a kapcsolattartás, a gondolatok kifejezésének és az imázs kialakításának eszköze; ebből következnek a címzettel és önmagukkal, szakemberként szembeni felelősségük, például:

Ez a közönség iránti tisztelet, amelyhez beszélsz. [PROF. POP.]

Itt, azt hiszem, inkább <...> a szakmai önbecsülés kérdése. <...> mindenben megmutatkozik a profizmus vagy a professzionalizmus hiánya. [NEPROF. POP.]

Legalábbis én el tudom képzelni, milyen imázst alakítottam ki magamról. Természetes, hogy ennek az imázsnak a megőrzéséhez meg kell őrizni <...> ugyanazt a nyelvi szépséget is. Mert különben a „Mercedesből” hamar „Zaporozsec” lehet. Ez nagyon könnyen megy. De „Zaporozsecből” újra „Mercedesszé” válni nehezebb. [NEPROF. POP.]

316

KALBOS KULTŪRA | 83

Nemcsak a nyilvános vagy a magánszféra, hanem a nyilvános beszéd eltérő körülményei is arra ösztönzik a válaszadók többségét, hogy változtassanak beszédmódjukon, és azt a különböző műsorformátumokhoz igazítsák, például:

Minden műsorban másképp tudok beszélni. [PROF. POP.]

Én, amikor fiatal közönségnek <...> szóló műsorban dolgozom, talán egy kicsit lazábban beszélek, nem is annyira felszabadultan, egyszerűen kevésbé töröm a fejem azon, hogy mit fogok mondani, <...> talán egy kicsit más szavakat is használok. Mondjuk, ha sportról szóló műsorban dolgozom, amely a sporthírekkel, sporteseményekkel foglalkozik, <...> igyekszem úgy beszélni, mint egy egyszerű sportrajongó, az ő szavaival – nincs megírva semmilyen szöveg, amit felolvasnék, vagy súgógépről olvasnék, mert a sportrajongó érzelmes, és kissé, hát, olyan, talán jó értelemben véve csipkelődő. [PROF. POP.]

Az általam vezetett műsorok mind <...> meglehetősen kötetlen stílusúak voltak <...>, és még tőlem is bizonyos érzelmeket, valamint az azokat kísérő olyan fordulatokat vagy szavakat vártak, amelyek talán nem éppen a köznyelv gyöngyszemei. [PROF. POP.]

A műsorok eltérő jellege a címzettjeiket is meghatározza: a válaszadók többsége azt állította, hogy beszédmódját a műsorban részt vevő beszélgetőpartnerekhez és a műsor feltételezett nézőihez igazítja, például:

Az újságíróknak alkalmazkodniuk kell a beszélgetőpartnerhez. [NEPROF. ANALIT.]

Igen, azt szeretném, ha minél több hallgató elfogadna, és ha te túlságosan szabályosan beszélsz, nos, egy részük megbízhatatlannak, beképzelt úrnak tart majd, nem is tudom... Nos, különösen <...> a kisebb településeken élők. Azt akarják, hogy úgy beszélj velük, mint az ismerősökkel, ezért igyekszel a kedvükben járni, és érthetőbben, az ő számukra érthetőbb nyelven beszélsz. [PROF. POP.]

Erre az a környezet ösztönöz, amelyhez fordulsz, vagyis a közönség. <...> ha például iskolásoknak beszélek, <...> akkor másképp beszélek, számukra érthetőbben, több, számukra érthető humort használva <...>. Ha <...> természeti emlékhelyekről beszélek <...> komolyabb embereknek, akkor természetesen egy kicsit másképp beszélek. [PROF. POP.]

Attól függ, milyen emberről van szó: ha <...> valamilyen köztiszteletben álló személyt kérdezel, természetesen igyekszel egy kicsit másképp, szabályosan beszélni, <...> végül is a vendég státusza kötelez erre, és a tisztelet is, amelyet iránta érzel. [PROF. POP.]

A műsorvezetők ilyen hozzáállása jó kommunikációs kompetenciájukról tanúskodik, amely a beszédakomodációhoz köthető – a beszélő nyelvének a közönséghez vagy egy konkrét beszélgetőpartnerhez való igazításához (vö. Holmes 2008: 242–243; Tamaševičius 2009: 139–141). A válaszadók ismertetett nézetei a műsorvezetők esetleges jó szociolingvisztikai kompetenciájáról is tanúskodnak, amely az arra való képességhez köthető, hogy va-

J. GIRČIENĖ. Laidų vedėjai apie neformalią kalbinę raišką žiniasklaidoje

317

… nyelvi kifejezésmódot, a diskurzus jellegét figyelembe véve, informális körülmények között informális kifejezőeszközöket alkalmazzanak (vö. Hedin 2005: 60; Holmes 2008: 431–434; Tamaševičius 2010).

A BALSOC projektnek a műsorvezetők személyes nyelvi kompetenciájával kapcsolatos részleges anyagára támaszkodó leíró kutatás eredményei összhangban állnak más, BALSOC-adatokon alapuló kutatások eredményeivel. Megállapították, hogy a válaszadók többsége támogatja az informális kifejezésmód nyilvános használatát; ezt a véleményt leginkább a fiataloknak szóló szórakoztató műsorok vezetői, kevésbé pedig az akadémiai közönségnek szánt elemző közéleti műsorok vezetői osztják (Vaicekauskienė 2010: 171). A műsorvezetőknek több típusa van: a nyelvvel szabadabban játszó „alkotók”, illetve a visszafogottabb „konstruktőrök” (Vaicekauskienė 2009: 20). A válaszadók a fennálló helyzetet a nyelv mint élő szervezet természetes változásának tekintik, e változások előtt nyitottabb standard szükségességét látják, és összefüggést vélnek felfedezni az informális nyelvi kifejezésmód, a műsor formátuma és a (címzett) életkora között. Egyesek szerint a nyelvi szegénység akadályozza a kommunikáció szempontjából hatékony nyilvános diskurzus kibontakozását. Pozitívan értékelik azokat a kreatív nyelvi eszközöket, amelyek bővítik a nyelvi lehetőségeket és aktivitásra ösztönöznek, szemben az ellenőrző és szabályozó eszközökkel (vö. Nevinskaitė 2009: 182–184).

A BALSOC projekt anyagán alapuló kutatások feltárják a nyilvános diskurzus alkotóinak nyelvi attitűdjeit. Figyelembe véve, hogy a hivatásos műsorvezetők a nyelvre munkaeszközként tekintenek, feltételezhető, hogy attitűdjeik összefüggnek tényleges beszédhasználatukkal (vö. Vaicekauskienė 2010: 171). Ezt több újabb munka is alátámasztja (Aleksandravičiūtė 2010: 46 és köv.; Tamaševičius 2010), amelyek a projektben részt vevő egyes válaszadók tényleges beszédhasználatát vizsgálják: az elsődleges adatok szerint a műsorvezetők nyelvi attitűdjei összefüggenek nyelvhasználatukkal.

5. KÖVETKEZTETÉSEK

A tipikus televíziós és rádiós műsorvezetők nézeteinek elemzése – 1) a köznyelvi normák megszegésének okairól, 2) a nyelv expresszívvé tételéről, 3) a nyilvános és a magánjellegű beszéd közötti különbségekről, valamint a műsor formátuma és a címzett által meghatározott nyilvános beszédváltozatokról – azt mutatja, hogy a nyilvános diskurzus alkotóinak véleménye az informális nyelvi kifejezésmódnak mint kommunikációs hatású, a nyelvet expresszívvé tevő eszköznek a médiába való beszivárgásáról alapvetően megfelel azoknak a kutatók nézeteinek, akik az informális beszédhasználatot a kommunikáció hatékonyságának növelésével kapcsolják össze-

318

KALBOS KULTŪRA | 83

sal, valamint a jó kommunikációs kompetenciával, amely segíti a média képviselőit abban, hogy megteremtsék az adott időszakra jellemző informális kommunikációs közeget:

1. A vizsgált műsorvezetők többsége azt állítja, hogy szükség esetén különböző okokból tudatosan megszegi a köznyelvi normákat, vagyis informális nyelvi kifejezésmódot használ.

2. A szóművészet legtöbb hivatásos művelője ezt a folyamatot a köznyelv határain túli, stilisztikailag expresszív elemek kínálta lehetőséggel kapcsolja össze: ezek bővítik a hatékony kommunikációhoz szükséges nyelvi kifejezőeszközök körét – számukra a normák megszegése a nyelv expresszivitásával egyenértékű.

3. Ez nemcsak a címzett – vagyis a műsorvezető –, hanem a befogadó kompetenciáját is igénylő, tudatos nyelvi-intellektuális játék, amely elősegíti a kommunikáció hatását, és nem azonos a magánjellegű nyelvi regiszter egyenes átvitelével a nyilvános térbe. Segít megteremteni a mai médiára jellemző általános, expresszív hátteret és bizonyos stílusú műsorok informális közegét, lebontani a kommunikációs korlátokat, feltárni a (szereplő) karakterét, és szorosabban közvetíteni a szükséges kontextust.

Az informális kifejezésváltozatok kiválasztását a műsor formátuma és az ahhoz kapcsolódó címzett, valamint a műsorvezető szakmai felkészültsége határozza meg: az informális kifejezésmódot az expresszív nyelvi játék kedvéért gyakrabban választják a fiatalabb közönségnek szóló szórakoztató műsorok vezetői; a köznyelvi normákhoz viszont inkább azok a műsorvezetők ragaszkodnak, akik újságírói végzettség nélkül, érettebb közönségnek szánt, formálisabb nyelvi kifejezésmódot megkövetelő elemző közéleti műsorokat vezetnek.

LITERATŪRA

Aleksandravičiūtė S. 2010: Sakytinės viešosios kalbos tyrimas: kalbinės elgsenos ir nuostatų santykis. Bakalauro darbas, Vilniaus universitetas.

Fairclough N. 1995: Media discourse, London: Edward Arnold.

Fiske J. 2008: Populiariosios kultūros supratimas, Vilnius: Žara.

Girčienė J. 2009: Daugiskaitinių ir vienaskaitinių kreipimosi formų konkurencija viešojoje sakytinėje vartosenoje (sociolingvistinis aspektas). – Kalbos kultūra 82, 214–234.

Hassan I. 1987: The Postmodern Turn: Essays in Postmodern Theory and Culture, Ohio State University Press.

Hedin T. 2005: Changing Identities. Language Variation on Czech Television, Stockholm, Stockholm University.

Holmes J. 2008: An Introduction To Sociolinguistics, Harlow: Pearson Education.

J. GIRČIENĖ. Laidų vedėjai apie neformalią kalbinę raišką žiniasklaidoje

319

Lapėnienė D. 2007: Žodžiai ir prasmės perteikiant postmodernistinę realybės sampratą. Prieiga per internetą: www.lhpa.net/files/Straipsniai/Lapenai-te_Zodziai_ir_prasmes.doc.

Lyotard J. F. 2010: Postmodernus būvis, Vilnius: Baltos lankos.

Marcinkevičienė R. 2009: Nuo Habermaso iki Valinsko. Viešosios erdvės privatėjimas. – Akiračiai 2–3 (409), 1, 4. Prieiga per internetą: www.akira-ciai.lt/Akiraciai/Tema/Nuo-Habermaso-iki-Valinsko.-Viesosios-erdves-privatėjimas

Miliūnaitė R. 2009: Dabartinės lietuvių kalbos vartosenos variantai, Vilnius: Lietuvių kalbos institutas.

Nevinskaitė L. 2006: Viešosios erdvės transformacija Lietuvoje 1988–2000 m.: laikraščių atvejis. Daktaro disertacija, Vilniaus universitetas.

Nevinskaitė L. 2009: Grėsmės kalbai ir kalbos priežiūra: žurnalistų požiūris. – Kalbos kultūra 82, 173–189.

Pečiulis Ž. 2007: Iki ir po televizijos. Žvilgsnis į XX amžiaus audiovizualinės masinės komunikacijos fenomeną, Kaunas: Versus aureus.

Tamaševičius G. 2009: Kalbos paprastėjimo polinkiai viešojoje erdvėje. – Kalbos kultūra 82, 138–148.

Tamaševičius G. 2010: „Bloga“ kalba ir sociolingvistinė kompetencija. – Darbai ir dienos 53, 189–198.

Trudgill P. 1999: Standard English: what it isn’t. – Standard English: the widening debate. Ed. T. Bex, R. J. Watts, London: Routledge, 117–128. Prieiga per internetą: http://www.phon.ucl.ac.uk/home/dick/SEtrudgill.htm.

Vaicekauskienė L. 2009: „Kūrėjai“ ir „konstruktoriai“: asmenybės tipo įtaka kalbinėms nuostatoms. – 17-oji Jono Jablonskio konferencija: Kalbos variantiškumas ir kalbinės nuostatos. Pranešimų tezės, 20.

Vaicekauskienė L. 2010: Lietuvių kalbos norminimo šimtmetis. Daug ideologijų ir šiek tiek vartosenos. – Naujasis židinys 5–6, 165–172.

Webster F. 2006: Informacinės visuomenės teorijos, Kaunas: Poligrafija ir informatika.

Župerka K. 2001: Stilistika, Šiauliai: Šiaulių universitetas.

Gauta 2010 11 23

320

KALBOS KULTŪRA | 83

TV AND RADIO PRESENTERS ON THE NONSTANDARD LANGUAGE USE IN THE MEDIA

Summary

The article presents data from the study Baltic sociolinguistics (BALSOC): language awareness and orientation in Lithuania and Latvia which was carried out to investigate views of TV and radio journalists on public language use and language policy, including self-assessment of linguistic competence and, more specifically, the impact of the field and addressees on the way the journalists speak. The analysis of the data shows that the majority of typical TV and radio journalists deliberately and owing to various reasons violate the norms of standard language and switch to the nonstandard language use. This practice is related to the fact that the use of nonstandard but stylistically expressive elements allows the speakers to expand their repertoire of lexical expression. Hence, violating the norm has become a way of enriching one’s speech. The whole process can be seen as an intellectual and challenging interplay between the journalist, or show presenter, and the addressee rather than a simple transfer of the private register to a public context; it helps to create a more expressive background of the current media, contributes to an informal atmosphere of certain shows, reveals the participants’ characters and is a time-saving strategy.

The choice of nonstandard forms of expression is usually governed by the type of show and its addressees as well as by the professional maturity of the journalists: presenters of shows for the younger audiences resort to informal register more often than hosts of analytical programs targeted at more mature viewers.

JURGITA GIRČIENĖ

Lietuvių kalbos institutas

P. Vileišio g. 5, LT-10308 Vilnius

[email protected]

J. GIRČIENĖ. Laidų vedėjai apie neformalią kalbinę raišką žiniasklaidoje

321