VITÁK

PRANAS KNIŪKŠTA

MIT ÍGÉR A POSZTMODERNIZMUS A NYELVNEK?

Bevallom, a nyelv és a nyelvtudomány posztmodernizmusáról eddig alig hallottam. Hogy mi fán terem, közelebbről a Kalbos kultūroje folyóiratban megjelent, „Postmodernioji dvikalbystė: tautinės kalbos ir anglų kalba reklamoje” (KK, t. 82, p. 110–125) című Loreta Vaicekauskienė-cikk elolvasásakor tudtam meg.

A cikk témája érdekes, aktuális és izgalmas. Amikor ilyen írást veszünk kézbe, konkrét gondolatokat várunk a mai reklámunkról, annak nyelvi sajátosságairól, tanácsokat arról, hogyan lehet a reklám nyelvét összehangolni az általános nyelvhasználattal, és mindenekelőtt arról, miként szabályozzuk a magyar nyelv viszonyát a reklámokban terjedő angol nyelvhez. Sajnos ilyen kérdésekre nem találunk választ, sőt még maguk a kérdések sem merülnek fel.

Más országok reklámjait (a cikk szerzőjének szóhasználatával: a reklámdomént) és az angol nyelvnek ezen országok nyelveihez fűződő viszonyát vizsgálja. Valójában a nyelvi jelenségeket nem elemzi, hanem az adott témájú szakirodalmat tekinti át és kommentálja. Mindenekelőtt az angol nyelvre vonatkozó adatokat keresi. Hangsúlyozza, hogy az minden ország reklámjaiban terjed, és egyre inkább tért hódít. Számos ország forrásaiból vett számok és százalékok sokaságát sorolja fel. Néhány konkrét példa is akad, de ezek nem mutatják az angol nyelv térnyerését. Ezt általánosító kijelentésekkel idézi fel, például: „az angol nyelvvel kevert kétnyelvűség vagy kódkeverés a reklámdomén általánosan érvényes normájává vált” (p. 121). Az idézett kijelentés a következtetésekben hangzik el, tehát a cikk szerzőjének véleményét, illetve olyan gondolatokat fejez ki, amelyekkel egyetért, és amelyeket terjeszteni kíván. A „általánosan érvényes normává vált” megfogalmazás arra utal, hogy ez és a hozzá hasonló állítások a litvániai reklámra és az abban használt nyelvekre is vonatkoznak. Azt fejtegeti, hogy „a nyelvi identitást nem szabad kizárólag etnikai, területi vagy állami határokhoz kötni” (p. 111).

Litvánia reklámját más országokéval közvetlenül is összeveti. Ismételten kijelenti, hogy a reklám „Litvániában éppúgy, mint másutt, egyre kevertebbé válik” (p. 111), és hogy

P. KNIŪKŠTA. Ką žada kalbai postmodernizmas? 229

a reklám új megjelenési formái „Litvániában éppúgy, mint másutt, igen sokfélék” (p. 122). Számokkal is bizonyítani próbálja, hogy az angol nyelv használatát tekintve a litván televíziók reklámjai alig maradnak el más országokétól. Állítólag 2009-ben a litván televíziókban sugárzott reklámok csaknem 50 százaléka tartalmazott angol nyelvi elemeket (p. 113). Érdekes volna tudni, honnan származnak ezek a százalékok, és mik azok az angol nyelvi elemek – mennyi bennük a valódi angol szövegrész, mekkora hányadot tesznek ki a márkanevek, elnevezések stb. A cikk szerzője nyíltan kételkedik a Litvániában folytatott nyelvpolitikában. Miután felsorolja a reklám nyelvét szabályozó jogszabályokat, így foglalja össze a szabályozást: „A litván törvények tehát jogi eszközökkel igyekeznek korlátozni más nyelvek használatát a nyilvános térben, és erősíteni a litván nyelv pozícióit.” (p. 111). Majd rögtön azzal érvel, hogy ez a szabályozás semmit sem ér: „A reklám területe ugyanakkor Litvániában éppúgy, mint másutt, egyre kevertebbé válik”; „a többnyelvű domének a mai posztmodern világban normává váltak, amely túllép a megszokott értékelési kereteken.” (p. 111). Higgadtan hirdeti meg az engedélyt arra, hogy túllépjünk a „megszokott értékelési kereteken”.

L. Vaicekauskienė a nyelvészekben, konkrétan Irena Smetonienėben és Rita Miliūnaitėben is kételkedik, akik szerint a reklám kedvezőtlenül befolyásolhatja a nyelv általános használatát. Állítólag ezt nem igazolja a televíziónézők körében végzett felmérés, holott valójában abból semmi sem derül ki. Nem egészen világos, hogy maga a cikk szerzője mit gondol arról, hogy van-e ilyen hatás vagy nincs. Ez számára nem is annyira fontos – akár van, akár nincs, a lényeg annak a nézetnek a bemutatása, hogy a nyelvhasználattal és az arra gyakorolt hatással nem kell törődni.

Ezt az álláspontot a cikk záró részében fejti ki a legvilágosabban. Két következtetést vezet le egymásból. Először kijelenti, hogy „az angol nyelvvel kevert kód általánosan érvényes normává vált” (p. 121), majd megjövendöli a köznyelv használatának posztmodern változásait is: „Az új norma nyomása olyan nagy, hogy nem félnek megszegni a tiszta és helyes nyelv hivatalos követelményeit, és megváltoztatni a nyilvános nyelvhasználatban elfogadott nyelvfelfogást.” (p. 122). Semmiféle megjegyzés vagy magyarázat, semmi kétely. Teljes egyetértés!?

A cikket a „litván nyelvi normák kialakításában és a nyelvpolitikában bekövetkező változások új értelmezéseként” mutatják be (az eredeti megfogalmazást idézem), és azt javasolják, hogy vegyék figyelembe, valamint ennek alapján alkalmazzák a „nyelvtervezési intézkedéseket”. Érdekes volna tudni, hogyan kívánja ezt az elvet maga a cikk szerzője alkalmazni. Kiterjed-e az engedély arra is, hogy „megszegjék a tiszta és helyes nyelv hivatalos követelményeit”?

Beérkezett: 2010. 12. 15.

230

KALBOS KULTŪRA | 83