P E R S O N A L I J O S

ALBINA BATAITYTĖ

A GYERMEKKORI NYELV LOVAGJA – ÉS EGYSZEMÉLYES SEREG

Pranas Kniūkšta nyelvész 80. születésnapjára

2013 őszén a Litván Nyelvi Intézet könyvtárában kiállítást rendeztek Pranas Kniūkšta nyelvész munkáiból, életének és tevékenységének nyolcvanadik évfordulója alkalmából. A szeptember 24-i megnyitóra, hogy tiszteletüket tegyék a jubiláns előtt, az Intézet vezetőségének képviselői, a korábbi Nyelvművelési Osztály munkatársai – amelyet ő egy teljes évtizeden át (1991-től 2001-ig) vezetett –, más osztályok dolgozói és kollégái gyűltek össze.

A születésnapos nem üres kézzel érkezett jubileumára: 2013-ban elkészült és megjelent új könyve, A nyelvtan és a politika között (260 o., a Litván Nyelvi Intézet kiadása), amely az elmúlt évtizedben (pontosabban 2002–2012-ben) írt és a sajtóban közzétett, valamint néhány kiadatlan cikkét gyűjti egybe.

322

KALBOS KULTŪRA | 86

Ezt az írást az említett könyv áttekintésével szeretnénk kezdeni, mert számos aktuális és fontos kérdést tárgyal, amelyek nemcsak a nyelvvel, hanem a nyelvpolitikával és a hatóságok által elfogadott, az államnyelv használatát szabályozó törvényekkel is közvetlenül összefüggenek (erre utal a szerző által választott könyvcím is). Annál is inkább szükséges erről beszélni, mert Pranas Kniūkšta azon ritka nyelvészek közé tartozik, akik elevenen és időben reagálnak az aktuális nyelvi problémákra, megalapozottan és elvszerűen vitáznak ellenfeleikkel – különböző területek képviselőivel, akik a litván nyelv, annak gondozása és normáinak kialakítása ellen ellenséges, gyakran pedig arcátlan nézeteket terjesztenek.

A könyv hét fejezetből áll. Az első két fejezet – „A nyelvművelés alapelvei és állásfoglalásai”, „A normák peremvidékének jelenségei” – cikkei a nyelvművelés szűkebb értelemben vett témáit vizsgálják. Jelentős teret kap itt a Kalbos kultūros című folyóirat nyelvpolitikája, gyakorlata, alapelvei és ideológiája. A „Kazys Ulvydas a nyelvművelésről és a társadalomról” című önálló cikk áttekinti a Kalbos kultūros hosszú ideig felelős szerkesztőjének cikkeit, amelyek a folyóiratban megjelentek a lapnál töltött 26 éve (1961–1986) alatt. Pranas Kniūkšta a nyelvésznek a mai litván nyelvhez való hozzájárulását értékelve hangsúlyozza: „Nem szabad lemondani a tudós által megfogalmazott, a nyelv fejlesztésére és ápolására vonatkozó eszmékről.”

A könyvben közölt cikkek a Kalbos kultūroje, Gimtojoje kalboje című folyóiratokban és más periodikákban jelentek meg (a cikk végén szerepel, hogy hol és mikor közölték). Ahogy a szerző a könyv előszavában írja, a legtöbb helyet a közigazgatási nyelv témája kapta. Két fejezetet szentelnek neki: „Közigazgatási nyelv” és „A kereszt- és vezetéknevek írása a dokumentumokban”. Bár Pranas Kniūkšta a 2005-ben megjelent Közigazgatási nyelv és használata című monográfiáját tartja hattyúdalának, mint látni fogjuk, az elmúlt évtizedben még meglehetősen sokat tett a közigazgatási nyelv területén.

Az új államnyelvi törvénytervezetet tárgyalva (107–114. o.) a szerző azt írja, hogy azt javítani kell. Két, az államnyelv eszméjével ellentétes elem a legelfogadhatatlanabb: más nyelvek versengése a litván nyelvvel, valamint a nyilvános feliratok meghatározása és használatuk szabályozása. Pranas Kniūkšta a tervezet hiányosságai közé sorolja azt is, hogy vannak benne fölösleges, e törvényhez nem szükséges cikkrészek, túl sok a hivatali közhely, és zavarosak a jogszabályi terminusok.

A mellette közölt „Új kódex, régi nyelvi problémák” című cikkben (115–126. o.) az új Közigazgatási szabálysértési törvénykönyv-

A. BATAITYTĖ. Gimtosios kalbos riteris – ir vienas lauke karys

323

so (az ő tervezetének) nyelve. Bár a dokumentum nyelvezete nem rossz, mégis számos javítandó dolgot sorol fel.

A cégnevek szabályainak kidolgozására sok időt és energiát fordítva, valamint a cégnevek használatával kapcsolatos munkát végezve a szerző joggal teszi fel a kérdést, miért módosították a cégnevekről szóló törvényt (127–131. o.). Egyes említett módosítások utat nyitnak a rendszertelenül és szabályok nélkül létrehozott cégnevek terjedésének.

Pranas Kniūkšta kritikusan értékeli a 2006. május 25-én jóváhagyott új dokumentumkészítési szabályokat (132–139. o.). Az értelmes és szükséges szövegmódosítások mellett a szerző rámutat azokra a változtatásokra is, amelyeket teljesen fölöslegesen, pusztán azért hajtottak végre, hogy „másképpen” legyen, illetve amelyek túlságosan bürokratikussá váltak.

A könyv negyedik fejezetének különösen aktuális és az egész társadalom számára fontos cikkei (147–170. o.) az állami dokumentumokban – a Litván Köztársaság polgárainak útleveleiben – szereplő utónevek és vezetéknevek írásáról szólnak. Négy cikkről van szó: „A nevekről és vezetéknevekről szóló törvénytervezetről” (2007 07 20), „Megvédi-e a Seimas a litván nyelvet?” (2009 06 19), „Ismét alkotmányellenes törvénytervezet” (Kalbos kultūra, 2009, 82. köt.), „Milyen törvény szabályozhatná a nevek és vezetéknevek dokumentumokban való írását?” (2010 06 9–12).

Az alkotmányra és a Legfelsőbb Tanács 1991. január 31-én elfogadott határozatára támaszkodva Pranas Kniūkšta elvi alapon védelmezi a törvényekben meghatározott rendet: az állam közéletében az államnyelvet kell használni. Az alapvető követelmény az, hogy a Litván Köztársaság polgárának utónevét és vezetéknevét az útlevélben vagy más dokumentumban litvánul, vagyis a litván nyelv betűivel kell írni. A törvénytervezet készítői azonban figyelmen kívül hagyják ezt, és arra törekednek, hogy a nem litván nemzetiségű litván állampolgárok személyneveit latin betűs írással és más nyelveken is bejegyezhessék a dokumentumokba. A törvénytervezet közel egy évtizede tartó javítgatásainak és újraszerkesztéseinek világos célja, hogy a lengyel nemzetiségű litván állampolgárok dokumentumaiban ne litvánul, hanem lengyelül lehessen írni. Ebben az esetben a lengyel nyelv Litvánia második államnyelvévé válna. Pranas Kniūkšta szerint nyelvválasztási kivétel csak azoknál a litván állampolgároknál alkalmazható, akik más ország (külföldi) állampolgárával kötöttek házasságot.

A nyelv elválaszthatatlan az állam (vagy a hatalom) politikájától: jogszabályokat és egyéb dokumentumokat rögzít, és ha használatát ezen a téren visszaszorítják, az államiság is gyengül. Éppen erre hívja fel a figyelmet e cikkek szerzője. Pranas Kniūkšta az ötödik fejezet „Idegen szavak, politika és jogszabályok” című cikkében (p. 173–179) a nyelv gyengülésének számos okát és az ezekkel szembeni fellépésre tett erőfeszítéseket tárgyalja. Hogy ez nem csupán üres okoskodás, azt jól mutatja a „Nyelv és

324

KALBOS KULTŪRA | 86

politikáról szóló képek Dieveniškėsből” (180–192. o.), ahol a Vilniusi Egyetem elvégzése után ő maga dolgozott, és a gyakorlatban tapasztalta meg, mit jelent a nyelv és a politika összeütközése (Délkelet-Litvániában ez mindmáig tart). Egyébként e vidék ügyeit az 1990-ben megjelent Vilniaus kraštas ir lietuvių kalba című könyvecskéjében is tárgyalta (külön litván, lengyel és orosz nyelvű kiadásban).

A nyelvi fronton vívott nehéz küzdelmek, győzelmek és vereségek után a könyv hatodik fejezete (195–213. o.) hirtelen más színben tűnik fel, és a múlt hangulatát idézi – már a címe is sokatmondó! –: AZ ANYANYELV LOVAGJAI. Közéjük tartozik a nagy Lietuvių kalbos žodyno egyik szerkesztője, a háromkötetes tudományos Lietuvių kalbos gramatikos összeállítója és felelős szerkesztője, a Kalbos kultūros kiadvány sokéves szerkesztője, Kazys Ulvydas (születésének 100. évfordulója, 1910–1996), a terminológus Kazimieras Gaivenis (idő előtt elhunyt, 1934–2003), a kiváló lexikográfus Antanas Lyberis (1909–1996), valamint Adolfas Jucys akadémikus fizikus (1904–1974). Érdekesek a szerző visszaemlékezései, részletes és érzékeny értékelése e nyelvészek munkásságáról, személyiségük kiemelkedő vonásai, kedves, meleg szavai. Egyébként Pranas Kniūkšta a neves litván nyelvészekről – Jonas Jablonskisról, Kazimieras Būgáról, Juozas Balčikonisról és Antanas Salysről – is írt.

Salantai szülőföldjének ege (7. fejezet, 217–253. o.) szintén derűs, s talán jóval világosabb lett saját vidékének fia kutatásai nyomán, aki nem ette ingyen a kenyerét. Elsőként itt közlik a nagy Lietuvių kalbos žodyno cédulagyűjteményének átvételéről szóló dokumentumokat és más értékes információkat. Ezen a ponton érdemes röviden megállni. A szótár cédulagyűjteményét a háború végéhez közeledve, 1944 nyarán Antanas Salys nyelvész, a Litván Nyelvi Intézet akkori igazgatója szállította Salantaiba, és megőrzésre átadta a helyi templom papjának. A neves nyelvész ugyane vidék szülötte: az ő és Pranas Kniūkšta szülőfaluját mindössze hét kilométer választja el egymástól (Salys Reketė faluból, Kniūkšta Barzdžiai faluból származik). Pranas Kniūkšta az idősebb nyelvészgenerációból nagyra becsülte Antanas Salyst; évfordulói alkalmával írt róla, munkáira támaszkodott, gyakran idézte, és a nyelvművelésben úgyszólván az általa kijelölt úton haladt. Sajnos a két nyelvész nem állt közvetlen kapcsolatban egymással: nemcsak a korkülönbség, hanem az országhatárok is elválasztották őket. Salys ugyanakkor 1969-ben Litvániába látogatott, és felkereste a Litván Nyelvi és Irodalmi Intézetet.

A könyv utolsó fejezete tehát a szülőföldnek van szentelve: Salantai nevének eredetére, a szülőfalu, Barzdžiai lakóinak – köztük a saját – vezetéknevére vonatkozó kutatásoknak, amelyek sok időt és erőfeszítést igényeltek. Levéltári forrásokat kellett felkutatni és megvizsgálni, következtetéseket levonni, összevetni a jelenkorral

A. BATAITYTĖ. Gimtosios kalbos riteris – ir vienas lauke karys

325

tényekkel. Mindezt a szerző igen gondosan és figyelmesen végezte¹. A salantaiak beszédmódját is tárgyalja, a „Žemaitiška ruoda so pajoukavėmās” pedig nemcsak egy žemaitiai számára érdekes.

E meglehetősen tömör Tarp gramatikos ir politikos című könyv ismertetése után érdemes visszatérni szerzőjének életrajzához is. El kell mondani, hogy Rasuolė Vladarskienė igen következetesen ismertette Pranas Kniūkšta nyelvész életének és munkásságának tényeit, valamint műveit a Kalbos kultūros 81. kötetében, 75. születésnapja alkalmából. Ezért öt év elteltével néhány dolgot csak röviden lehet megismételni, másokat pedig talán jobban kiemelni vagy hangsúlyozni. Pranas Kniūkšta munkásságának részletes értékelését Algirdas Sabaliauskas nyelvtörténész adta közre 2012-ben megjelent könyvében: Lietuvių kalbos tyrinėjimo istorija. 1980–2010 m. (229–233. o.).

Pranas Kniūkšta 1933. szeptember 24-én született Barzdžiai faluban (Salantai járás), itt nőtt fel, és a Salantai középiskolában érettségizett. 1954-ben felvételt nyert a Vilniusi Egyetemre. Litván nyelvet és irodalmat tanult, tehetséges, szorgalmas és aktív hallgató volt. Tanulmányai befejeztével rögtön tudományos munkába kezdhetett volna, ám a korabeli komszomoltitkárok által írt kedvezőtlen jellemzések miatt „politikailag nem teljesen érettként” még pedagógiai munkára sem ajánlották. Paradox módon ezt a munkát mégis sikeresen végezte hat éven át Dieveniškėsen (1959–1965). Erről az időszakról maga is meglehetősen tárgyilagosan ír a már említett könyvében és szülőföldje történetét bemutató füzetében.

Vilniusba költözve Pranas Kniūkšta 1967-től a Litván Nyelvi és Irodalmi Intézetben kezdett dolgozni. Kazys Ulvydas nyelvész, a mai litván nyelv osztályának vezetője az egyetemi előadásokon már felfigyelt rá mint tehetséges hallgatóra. A fiatal nyelvész három év alatt elvégezte az intézet aspirantúráját, és 1971-ben megvédte a filológiai tudományok kandidátusi (ma doktori) értekezését „A –inis képzős melléknevek és nyelvtani szinonimáik” címmel. Ennek alapján külön monográfia jelent meg Priesagos –inis būdvardžiai (1976).

Ahogyan a szerző önéletrajzában írja: „megvédtem az értekezésemet, és a nyelvművelési, valamint szociolingvisztikai munkákhoz osztottak be”. A szociolingvisztikát akkoriban a kétnyelvűség és az orosz nyelv terjesztéseként értelmezték. Mindenki igyekezett elkerülni, de Pranas Kniūkštának más elképzelése volt róla: a nyelvhasználat és a nyelvi szabályozás felé fordította.

¹A szülőföld történetéhez szépen kapcsolódik a Kniūkšta család története is. Ezt a füzetet maga a szerző állította össze, és 2013-ban jelent meg Žvilgsnis į giminės istoriją. címmel.

326

KALBOS KULTŪRA | 86

1972-től elkezdte szerkeszteni és gondozni a Kalbos kultūros című kiadványt; 1994 és 2003 között annak felelős szerkesztője volt. Nemcsak szerkesztette, és fiatal szerzőket tanított írni, hanem maga is írt: a Kalbos kultūroje című folyóiratban mintegy 100 kisebb-nagyobb cikke jelent meg².

A Kalbos kultūros 75. füzetében Pranas Kniūkšta a kiadvány 25 számát tekinti át, amelyek 17 év alatt (1986–2002) jelentek meg. Következetesen áttekinti és értékeli mindazt, amit ez idő alatt írtak és közöltek, valamint azt, hogy milyen változások hatottak magára a kiadványra; felidézi a szerkesztőket és a szerzőket, az akkoriban felmerült legfontosabb nyelvpolitikai kérdéseket, és tárgyalja a nyelvi szabályozást, illetve stratégiát. „A Kalbos kultūros feladata a mai nyelvi jelenségek vizsgálata és értékelése, valamint használatukra vonatkozó ajánlások megfogalmazása” – írja a szerző (Tarp gramatikos ir politikos, 30. o.). A nyelvész azonban megjegyzi, hogy az utóbbi időben a kiadványban az áttekintő cikkek vannak túlsúlyban, miközben hiányoznak a konkrét, új nyelvi jelenségek értékelésére, normázására és használatára vonatkozó ajánlások.

Sokkal később írt, „A nyelvi posztmodernisták szavai és kívánságai” című, a Gimtojoje kalboje folyóiratban megjelent cikkében (2011, 3. sz., 25–30. o.) Pranas Kniūkšta vitába száll az új generációs posztmodernistákkal (litván szakosokkal és másokkal), akik a „nyelvi szabadságot” hirdetik, és azt javasolják, hogy teljesen vessék el a nyelvhelyesség kritériumát, a nyelvhasználatot pedig hagyják szabadjára. „[N]em kell azt hinni, hogy a leginkább tudományos kutatások a szociológiai felmérések és az empirikus adatok kiszámítása. A legfontosabb a jelenség nyelvészeti lényegének feltárása [...], az ilyen elemzések eredményeit pedig kívánatos összevetni a használati adatokkal” – mondja a nyelvész, hiszen nem jut messzire az, aki „megelégszik az empirikus tények gyűjtögetésével, és mindent igazol, amit csak a zsargonban, a kevert nyelvben vagy az egyébként is igénytelen nyelvhasználatban talál” (Tarp gramatikos ir politikos, 54. o.).

E szerzői gondolatokkal egyetértve a mai nyelvi gyakorlatból bemutatható egy szociolingvisztikai irányultságú cikk jellegzetes sémája: bevezető részében rendszerint felsorolják a külföldi szerzőket és műveiket (a megjelenés dátumát is feltüntetve), egy-két alkalommal idézik gondolataikat, hogy azokat a kitűzött cikkcélhoz igazítsák (a cikk végén található forrásjegyzék nagyjából 2–3 oldalnyi angol nyelvű szakirodalom). Ezt követik a technikai eszközök: a kutatási módszerek (leggyakrabban felmérések) és az eszközök. Táblázatok, diagramok, statisztikai adatok. Bár már így is mindent kiszámoltak (százalékokban és azok századrészeiben), és ez nyilvánvaló, még ugyanannyit magyaráznak szövegesen is (a cikk szempontjából fontos

²2013-ig 85 Kalbos kultūros szám jelent meg (a 81.-től kötetnek nevezik őket).

A. BATAITYTĖ. Gimtosios kalbos riteris – ir vienas lauke karys

327

terjedelem!). És mi következik ebből? „Hát ez van” – mondaná valamelyik politikus vagy közgazdász (amikor már semmi mást nem tud mondani). És a szociolingvista? Nincs nyelvészeti elemzés, ajánlás meg pláne nincs; csak társadalmi összefüggéseiből kiragadott használati tényeket közölnek, olykor még egyértelműen tendenciózusan is.

A nyelvi normák kodifikálásának munkájában Pranas Kniūkšta mindig elismerte az élő nyelv elsőbbségét a mesterséges szabályokkal szemben, és óva intette a nyelvészeket a túlzott normalizálás veszélyétől: „Amikor a nyelv szabályozásán dolgozunk, teret kell hagynunk a nyelvi szabadságnak is. El kell ismerni a normaváltozatokat és azok fokozatos változását; különbséget kell tenni a nagyobb (valódi) és a kisebb (kodifikációs) hibák, a nyelvhasználat különböző területeinek és stílusainak eltérő követelményei, valamint a presztízsértékű és a hétköznapi köznyelv között [...]“ (Kalbos kultūra, 68. füzet, 38–39. o.). A nyelv élő, folyton változik; nem szorítható szűk normák és szabályok közé, és fejlődése mesterségesen sem fékezhető, de nem is lehet olyan, mint a parttalan folyó, amely a vízzel együtt minden szemetet magával sodor.

Jól mutatja, hogy hiányoznak egyeseknek a nyelvi „szemét”, és megpróbálják azt ismét visszacsempészni a használatba, az új nyelvi ideológusok néhány évvel ezelőtt a sajtóban közzétett beszélgetése, amelyben a kulturális élet több szereplője is részt vett. Pranas Kniūkšta „Mit hirdetnek az új nyelvi ideológusok?” című cikkében válaszol az általuk tanúsított akadékoskodásra, a köznyelvi litván és a nyelvészek munkájának ócsárlására, valamint az elemi vitakövetelményeknek is ellentmondó arrogáns és arcátlan nézetekre (Tarp gramatikos ir politikos, 55–59. o.). „Miért beszélnek ilyen különösen a tudós férfiak és nők? – kérdezi a cikk szerzője. – Így küzdenek a nyelv védelmezői és a hivatalos litván nyelvi ideológia ellen. Metaforákat, túlzásokat használnak, és nem riadnak vissza a sértegetésektől [...].” Mindezeknek az érveléseknek világos céljuk van: a litván nyelvet nem kell védeni, nem kell normázni, nem kell szabályozni.

Pranas Kniūkšta nyelvész érett és legtevékenyebb éveit mind a szülőföldi nyelv ápolásának és szabályozásának szentelte. A 2008-ban megjelent munkáinak bibliográfiája összesen 358 publikációt tartalmaz, köztük 13 könyvet; a többi nyelvészeti művekben, nyelvészeti folyóiratokban, újságokban és magazinokban közzétett cikk. Az elmúlt öt évben további művek jelentek meg: 20 cikk és két új könyv (Tarp gramatikos ir politikos ir Žvilgsnis į giminės istoriją).

A közigazgatási nyelvről, amelyet a nyelvész Litvánia államiságának visszanyerése után, a nyelvhasználati területek és igények bővülésével következetesen kutatott, már korábban is szó esett, de még meg kell említeni e terület egyik fontos munkáját

328

KALBOS KULTŪRA | 86

Kanceliarinės kalbos patarimus, amelynek 5 kiadása jelent meg³. Az elmúlt évtizedben Pranas Kniūkšta több, a közigazgatási nyelv gyakorlata szempontjából fontos könyvecskét írt és adott ki: Įstaigų, įmonių ir organizacijų pavadinimai (2004), Viešieji užrašai. Po dokumentus ir Vilniaus gatves pasižvalgius (2006), Dokumentų rengimo taisyklių naujienos. Pataisymai ir nutaisymai (2007). A nyelvhasználat és a normázás szempontjából szintén fontos Pranas Kniūkšta 2001-ben megjelent könyve, a Kalbos vartosena ir tvarkyba, amelybe a szerző három évtized (2001-ig) különféle nyelvi kérdésekről írt cikkeit gyűjtötte össze. A könyvet a Kalbos kultūros 75. füzetében⁴ ismertették.

Felismerve, milyen nagy felelőssége van az iskolának a társadalom műveltségének és írástudásának fejlesztésében, a nyelvész sem maradt tétlen: 1983-ban Antanas Lyberisszel együtt elkészítette a Mokomąjį lietuvių kalbos rašybos ir kirčiavimo žodyną című kiadványt (több mint 10 utánnyomása jelent meg). Az iskolásoknak szánt másik kiadvány a Lietuvių kalbos žinynas (Pranas Kniūkšta a kötet szerkesztője és három fejezetének szerzője).

A nyelvész egész életében érdeklődött az irodalom iránt is; szeretett nemcsak verset mondani, hanem az írók, különösen a költők nyelvét is elemezni. 1981-ben jelent meg Rašytojas ir žodis című könyve Rašytojas ir žodis. Új könyvében, a Tarp gramatikos ir politikos című kötetben jelent meg a „Poezijos ir sintaksės dermė” című, eddig sehol sem publikált cikk (Justinas Marcinkevičius versei alapján), amely a költői gondolat és a nyelv összhangját vizsgálja; az összhang azonban, ahogy a szerző mondja, a mai költészetből gyakran hiányzik.

Írása végén a szerző még néhány személyes vonással szeretné árnyalni a nyelvész portréját. 1995 óta abban a szerencsében volt részem, hogy az idei ünnepelttel együtt dolgozhattam a Kalbos kultūros című kiadványon. Először szerkesztőként, később pedig összeállítóként végeztük el a kiadvány szerkesztési és kiadói munkáját. Kissé kényelmetlen és nehéz feladat volt, hiszen a kiadvány egyszerre követelt alaposságot és felelősségérzetet.

Közös munkánk során tíz Kalbos kultūros-számot adtunk ki. Nem mondhatnám, hogy a tíz év alatt bármin komolyan összevesztünk volna. Persze a szerkesztő olykor elégedetlen volt, ha nem gyűlt össze elég jó cikk egy-egy számba, mert nem sikerült neves szerzőket megnyerni (korábban az Intézet kutatóinak még kötelező volt írniuk a Kalbos kultūrai számára, most már szabadon dönthettek – akkor írtak, amikor akartak és tudtak...).

³ Összesen 1993 óta 5 nyomtatott kiadása jelent meg (és 6 online kiadása).

⁴ Taip pat žr. recenzijas: Acta Linguistica Lituanica, 2002, Nr. 47; Gimtoji kalba, 2002, Nr. 3.

A. BATAITYTĖ. Gimtosios kalbos riteris – ir vienas lauke karys

329

Így közelebbről is megismerhettem az ünnepeltet: osztályvezetőként, a kiadvány szerkesztőjeként és természetesen emberként is. Osztályvezetőként toleráns volt: nem számolta sem a perceket, sem az órákat, amelyeket a munkatárs az íróasztalánál töltött. A vezető számára az volt fontos, mit és hogyan végez el.

Szerkesztőként igényes és szigorú volt. A Kalbos kultūros követelményeinek meg nem felelő cikket azonnal elutasította, meg sem várva a szerkesztőbizottság ülését, vagy alapvető átdolgozást kért a szerzőtől. A fiatal, tapasztalatlan szerzőkkel azonban figyelmes volt, különösen azokkal a fiatal litván szakos nőkkel, akik a Kalbos kultūros osztályra jöttek dolgozni. Ha felfigyelt egy tehetségesebb munkatársra, igyekezett bevonni a nyelvkutatásba, és megtanította, hogyan kell cikket írni.

Az ünnepeltet sok szép szóval lehet méltatni, de mindenekelőtt igazi žemaitis: türelmes, hajthatatlan, szorgalmas, nem híján a humorérzéknek, és a közéletben nem egyszer mutatott példát bátorságból és polgári öntudatból, amikor nemcsak a nyelv, hanem az ahhoz kapcsolódó állami ügyek védelmére kelt. Nos, és még valami: mire menne a férfi egy jó feleség támogatása nélkül? Ahogy családtörténetében maga írja, bölcsen választotta feleségül Genutė Dagytėt, évfolyamtársát, litván szakost, aki a Biržai-vidékről származik, és mindmáig sokat segít neki a munkában és az életben egyaránt.

A jubileum alkalmából Pranas Kniūkšta nyelvész átvehette a Litván Köztársaság elnökének üdvözletét, a Litván Köztársaság Seimasának elnökétől és Vilnius város önkormányzatának polgármesterétől pedig elismerő oklevelet kapott. Október 18-án a kretingai Motiejus Valančius Könyvtárban „A grammatika és a politika között” címmel konferenciát rendeztek a nyelvész 80. születésnapja tiszteletére, és átadták neki Kretinga önkormányzati polgármesterének üdvözletét.

Az ember értékét nem csupán a könyvekbe foglalt vagy azokból kimaradt művei, hanem az a szellemi energia is megmutatja, amelyet maga körül sugároz. Tudományos munkásságával és gyakorlati ismeretterjesztő tevékenységével Pranas Kniūkšta nyelvész sokat tett Litvánia népéért. Jó egészséget és minden tekintetben sok sikert kívánva az ünnepeltnek, reméljük, hogy a jövőben is ugyanilyennek láthatjuk: elvhűnek és igényesnek, a szülőföldi nyelvet ápolónak és szívén viselőnek.

330

KALBOS KULTŪRA | 86