A könyv végén széles körű bibliográfia található az 1948–1968 között a Német Demokratikus Köztársaságban megjelent, valamint az ország tudósai által más országok sajtójában közzétett balti tárgyú munkákról. A bibliográfia 249 tételt tartalmaz, amelyek a balti nyelvtudomány, a litván és lett irodalom, a néprajz és a balti kutatás történetének különféle kérdéseivel foglalkoznak. További 52 bibliográfiai tétel érinti a szorbok és a litvánok kulturális kapcsolatait.

Ezt a terjedelmes bibliográfiát R. Ekert professzorral együtt egy másik őszinte barátunk, a litván kultúra aktív népszerűsítője, Frido Metškas, az NDK doktora állította össze. Amint maguk a bibliográfia szerzői megjegyzik, rendkívül nehéz volna első nekifutásra teljesen tökéletes bibliográfiát összeállítani, ezért az olvasók segítségét kérik annak kiegészítéséhez. Kérésükre reagálva megemlítünk néhány dolgot, amelyet alighanem fel kellene venni a bibliográfiába:

Ambr. Jonynas, A földesúri uralom ellen harcoló jobbágyok a litván mesék, tréfás történetek és mesés tréfák tükrében, „Deutsches Jahrbuch für Volkskunde“, VII. köt., Berlin, 1961, 205–214. o.

K. Korsakas, Beszámoló a litvániai folklórkutatásról, „Deutsches Jahrbuch für Volkskunde“, VI. köt., 2. rész, Berlin, 1960, 451–453. o.

Néhány apró sajtóhiba-javítás: K. Mühlenbach és J. Endzelynas szótára 1923–1932-ben jelent meg, J. Otrembskinek pedig a litván nyelvtanról szóló műve harmadik kötete 1956-ban (ez a kötet a többi előtt jelent meg).

Azt kívánnánk, hogy R. Ekert professzor munkája ne csupán a német balti kutatás hagyományainak szép visszhangja legyen, hanem a Német Demokratikus Köztársaságban folytatott új, jelentős balti kutatások kezdete is.

R. Ekert ezt a munkáját egykori egyetemi társának, V. M. Ilič-Svityč orosz nyelvésznek ajánlja, mintegy ismét emlékeztetve arra, hogy e tudós tragikus halála a balti kutatást is fájdalmasan érintette.

A. Sabaliauskas

Лінгвістычная геаграфія і групоўка беларускіх гаворак, Мінск, 1968 [Izoglosų interpretacija], 318 p.; Лінгвістычная геаграфія і групоўка беларускіх гаворак, Мінск, 1969 [80 lingvistinių žemėlapių]^*

A belarusz nyelvjárási földrajz jelentős előrehaladást ért el, és munkájának léptékével, valamint értékes eredményeivel jóval megelőzte a Szovjetunió többi olyan köztársaságát, amely hasonló nyelvjáráskutatással foglalkozik. E terület jelentős tudományos eredménye volt a szerzői kollektíva által készített, 1963-ban kiadott első monumentális „A belarusz nyelvjárások atlasza“ (Дыялекталагічны атлас беларускай мовы), amelynek 338 térképe (többségük színes), valamint a hozzájuk fűzött kommentárok bemutatják a belarusz nyelvjárások legjellemzőbb hangtani és alaktani sajátosságait, a szintaktikai szerkezeteket, továbbá az egyes frazeologizmusok és a nyelvjárási szókincs változatosságát és elterjedését. Ezt az atlaszt alapul véve a belarusz dialektoló-

^* Összeállította a szerzői kollektíva: R. Avanesovas, a Szovjetunió Tudományos Akadémiájának levelező tagja; A. Arašonkava, filológiai tudományok kandidátusa; M. Birila, filológiai tudományok doktora; N. Vaitovič, filológiai tudományok doktora; A. Grucas, filológiai tudományok doktora; I. Kavaličiuk, ifjabb tudományos munkatárs; A. Krivickis, filológiai tudományok kandidátusa; J. Mackevič, a Belorusz SZSZK Tudományos Akadémiájának levelező tagja, filológiai tudományok doktora; J. Ramanovič, filológiai tudományok kandidátusa; A. Čaberuk, ifjabb tudományos munkatárs. Szerkesztette R. Avanesovas, a Szovjetunió Tudományos Akadémiájának levelező tagja; K. Astrachovičius (Krapiva), a Belorusz SZSZK Tudományos Akadémiájának akadémikusa; J. Mackevič, filológiai tudományok doktora.

245

… a lingvisztikai földrajz magasabb szintjére léptek: kiváló atlaszt készítettek dialektusaik izoglosszatérképeiből, amely szinkrón módon elemzi és kommentálja a legfontosabb izoglosszanyalábokat, meghatározza kialakulási központjaikat és dinamikájukat, feltárja az egyes nyelvjárási sajátosságok és csoportjaik eredetének és fejlődésének kérdéseit, valamint megvilágítja a belarusz nyelv fő nyelvjárásai fonológiai rendszerének, nyelvtani szerkezetének és lexikai jelenségeinek kölcsönös összefüggését, illetve a szomszédos orosz, ukrán, lengyel, továbbá számos esetben a litván nyelvjárásokkal való kapcsolataikat. A belarusz nyelvjárások izoglosszaatlasza lényegében felülvizsgálja az eddig használt nyelvjárási osztályozást, és a nyelvjárási struktúra valamennyi szintjére (fonetika, nyelvtan, lexika) támaszkodva új dialektuscsoportokat mutat ki, pontos és világos jellemzést adva róluk, valamint feltárva e csoportok jellegzetes különbségeit. Az atlasz egyúttal a dialektuszónákat is kijelöli, és számos új nyelvészeti felismeréssel gazdagítja a belarusz nyelv kialakulásának és történetének kutatását.

Az atlasz valamennyi izoglosszatérképe két nagy részre oszlik: az izoglosszák tipológiáját bemutató térképekre (1—70), valamint azokra a térképekre, amelyek izoglosszái a belarusz nyelv nyelvjárási és dialektuszónák szerinti tagolódását ábrázolják (71—80). Az izoglosszák tipológiáját bemutató térképek a rajtuk ábrázolt sajátosságok elterjedési központjai és iránya szerint 9 fejezetre oszlanak. Az első fejezet 21 izoglosszanyalábot mutat be, amelyek 118 nyelvjárási sajátosságból állnak; ezek a Belarusz SZSZK déli és délnyugati sarkából indulnak, és széles sávban az egész országon át északkeleti irányban terjednek. Ezen izoglosszanyalábok mindegyike túlnyúlik a Belarusz SZSZK határain, és kapcsolatba kerül az orosz nyelvterületekkel, valamint a Litván SZSZK belarusz és orosz nyelvű régi lakosságának nyelvjárásaival. Az 1—9. és 12—16. izoglosszanyalábok az ukrán nyelvterületre is átnyúlnak, az 1—12. nyaláb pedig a Lengyel Népköztársaság belarusz nyelvjárásait is felöleli. Különösen figyelemre méltók az 1—11. izoglosszanyalábok, amelyek az ősi poleszjei nyelvjárási kontinuumot különítik el; ehhez kapcsolódik a keleti szlávok etnogenezisének kérdése. Fontos az is, hogy Poleszje a többi dialektuszónától elkülönülve sem alkot zárt areát, hanem számos közös sajátossága van a szomszédos területekkel. A litván nyelvjárások megfelelő sajátosságainak szempontjából e fejezet 13—21. izoglosszanyalábjai (Grodno, Lida, Ostrowiec, Varanavas) nagy gyakorlati és elméleti jelentőségűek, különösen a litván kölcsönszó мянтайска (20. térkép, vö. lit. mentė), egyes szintaktikai szerkezetek (ехаў на кані | ехаў канём; ехаў на возе | ехаў возам — 14 žemėl.; пагнаў валы | пагнаў вало́ў; знайшоў грыба | знайшоў грыб — 20 žemėl.) elterjedése és egyebek.

A második fejezet az északi irányú izoglosszanyalábokkal foglalkozik. Nyolc térképből (22—29) áll, amelyek 36 fonológiai, morfológiai, lexikai és szóalkotási sajátosságot tükröznek. Ezek az izoglosszanyalábok a belarusz nyelvjárások fő tömbjéből különítik el a Pripjaty-medence nyelvi areáját. Ez a belarusz és az ukrán nyelvjárások közötti, egyértelműen átmeneti típus.

A harmadik fejezet az ország délkeleti részéből északnyugati irányba húzódó 7 izoglosszanyalábot (30—36) foglalja magában; ezek 33 nyelvjárási sajátosságot kapcsolnak össze. Ezen izoglosszanyalábok egy része (30—31) a gomeli areában különíti el az átmeneti belarusz nyelvjárásokat.

A negyedik fejezet a köztársaság keleti sarkából délnyugati irányba haladó 16 izoglosszanyalábot (37—52) egyesíti. Ezek 92 fonetikai és lexikai sajátosságot ölelnek fel, és összefüggő izoglosszanyalábot alkotnak, amely világosan elkülöníti a mogiljovi és vitebszki területek nyelvjárási tömbjét az általános nyelvterülettől. Strukturális-genetikai szempontból ezek az izoglosszanyalábok szorosan összefüggenek és kölcsönösen függnek egymástól,

246

bár az őket alkotó sajátosságok különböznek. A mogiljov—vitebszki nyelvjárási komplexum a szomszédos orosz nyelvjárásokkal szoros kapcsolatban számos rájuk jellemző fonológiai és lexikai sajátosságot mutat. Közülük különösen fontos a szonoráns r lágy ejtése elöl képzett magánhangzók előtt (a többi területen az r kemény, a magánhangzók pedig hátrébb képzettek). Különösen érdekesek az asztraveci nyelvjárási alcsoport 46–51. számú, itt elkülönülő izoglosszanyalábjai, amelyek a Litván SZSZK határ menti belarusz nyelvjárásaiba is átnyúlnak. Ezek komoly további kutatás tárgyai, a litván–belarusz nyelvi kapcsolatok szempontjából is.

Az ötödik fejezethez három izoglosszanyaláb (53–55) tartozik, 20 nyelvjárási sajátossággal. Ezek a köztársaság északi sarkából egyenesen dél felé haladnak. Különösen figyelemre méltó e két első, ilyen irányú nyaláb (53–54), amelyek az általános nyelvjárási területből elkülönítik a braszlavi vidéket. Lexikai sajátosságai révén ez egyrészt valamelyest közel áll Litvánia, Lettország és Észtország orosz nyelvű régi lakosságának nyelvjárásaihoz, másrészt a szomszédos litván nyelvjárásokhoz (különösen, ha figyelembe vesszük, hogy Braszlavi környékén egyes helyeken még ma is vegyesen élnek litvánok és belaruszok). Itt honos például a belarusz nyelvjárásokban sehol máshol elő nem forduló orosz szó: вагойня, továbbá a litvánizmus жэгіні (vö. lit. žaginiai) stb.

A hatodik fejezethez a köztársaság északnyugati pereméről induló, délkeleti irányú 7 izoglosszanyaláb (56–62) tartozik. Ezek 44 lexikai-szemantikai sajátosságot egyesítenek, amelyek egy része Litvánia és Lettország orosz nyelvű régi lakosságának, valamint a belaruszoknak a nyelvjárásaira is kiterjed. Együttesen külön nyelvjárási egységként különítik el a Litván SZSZK-hoz csatlakozó peremvidéki belarusz nyelvjárásokat, amelyeknek van néhány, a szomszédos litván nyelvjárásokkal közös sajátosságuk, illetve bizonyos fokig azok hatása alatt állnak. Például csak itt terjedt el a lengyel jövevényszó: кру́йка | еру́йка (57. térkép), amely részben megfelel az objektum Litván SZSZK-ban használt azonos megnevezésének (ezt jól mutatja például a „Litván nyelvatlasz” programjának 58. válaszához készült kéziratos térkép). A belarusz nyelvtani szerkezet egészétől eltérő módon az мышца, зямля nőnemű főnevek (56. térkép) itt a мясц., зямля ragozási típusba kerültek. Csak ezen a területen fordul elő a зука́ць hangutánzó ige ‘beszélni’ jelentésben (58. térkép); a lett és a litván nyelvjárásokban közeli jelentésű rokonai vannak, például a lett ukace ‘eine Klatschbase, Lügerin’ (K. Mühlenbacha, Latviešu valodas vārdnīca, Redģējis, papildinājis, turpinājis J. Endzelīns, IV, Rīga, 1929–1939, p. 296), valamint a lit. ūkauti. A litván nyelv kutatói számára fontos az erre a területre jellemző, -улы, -увы végződésű múlt idejű melléknévi igenevek izoglosszája, amelyek predikatív funkciót töltenek be (különösen a folyamatos aspektus kifejezésére, például: я тут давно быуины), valamint a litván jövevényszó, a дзірван elterjedési területe (59. térkép).

A hetedik fejezet két izoglosszanyalábból (63–64) áll. Az egyik délnyugati irányú (8 sajátosság), a másik északnyugati (7 sajátosság). Ezek a nyalábok kirajzolják Belarusz nyelvjárásainak középső (centrális) areáját, feltárják annak általános vonásait, amelyek a periférikus tömbökhöz kapcsolják. E terület nyelvjárási sajátosságainak eloszlása arra enged következtetni, hogy azok ebből a központból terjedhettek a periféria felé. A korábbi izoglosszanyaláboktól abban különböznek, hogy a rájuk jellemző sajátosságok egy része zárt, kompakt areákat alkot. Emellett itt találkozik a délnyugati és az északkeleti dialektusokat elkülönítő nyelvi sajátosságok teljes komplexuma, amelyek izoglosszái nem alkotnak kompakt nyalábokat.

A nyolcadik fejezet a nyugati és keleti irányú négy izoglosszanyalábnak (65–68) van szentelve, amelyek az úgynevezett meridionális izoglosszákat rajzolják ki, 22 nyelvjárási sajátosságot kapcsolva össze. A meridionális izoglosszák sajátossága, hogy a belarusz dialektológiában elsőként határozták meg őket, és kirajzolják (bár nem egészen világosan) a széles körben elterjedt…

247

Ezt a nyugati belarusz nyelvjárási tömböt (végleges képe a „Össz-szláv nyelvészeti atlasz” megjelenése után rajzolódhat ki), amely nem alkot egységes egészet, hanem az egyes nyelvjárási sajátosságok nagyfokú változatossága jellemzi, jelentős mértékben a terület politikai, gazdasági, kulturális és nyelvi viszonyainak történeti alakulásától függően. Különösen érdekes, hogy a nyugati belarusz nyelvjárási tömb nyelvi sajátosságai eredetük szerint igen különbözőek. Egy részük új (különösen a szókincs bizonyos rétege), mások (a nyelvtan, valamint a szókincs egy része) régiek, megint mások pedig bizonyos politikai változások megnyilvánulásait tükrözik.

A kilencedik fejezet két zárt nyelvjárási terület izoglosszakötegét mutatja be (69–70), amelyek 10 fonetikai és lexikai sajátosságot kapcsolnak össze, és a belarusz nyelvjárások délkeleti dialektusában egy teljesen zárt szlucki nyelvjárási szigetet különítenek el.

A munka első részében összesen 390 belarusz nyelvjárási sajátosságot vizsgál és értelmez.

A mű második része az első rész kutatásainak tömör összefoglalása. Az izoglosszakötegek tényleges képére, amely a hosszú történelmi folyamat során kialakult mai belarusz nyelvjárások viszonylag harmonikus rendszerét alkotja, valamint e rendszer részletes vizsgálatára támaszkodva ez a rész bemutatja és értelmezi az új nyelvjárási osztályozás (71–75) és a nyelvjárási zónák (76–80) térképeit.

Az új nyelvjárási osztályozás a fő belarusz dialektusok következő felosztását mutatja be és értelmezi tudományosan: a poleszjei nyelvjárási csoport és a belarusz nyelv fő tömbje (első felosztás); az északkeleti (három nyelvjárási csoportból áll: északi, vitebszki–mogiljovi, polocki) és délnyugati (három nyelvjárási csoport alkotja: déli, mozyri, nyugati) dialektusok, valamint a középső belarusz nyelvjárások (második felosztás).

A belarusz nyelv területén első alkalommal különítenek el öt dialektuszónát (harmadik felosztás): 1) délkeleti, 2) északnyugati, 3) középső, 4) keleti, 5) nyugati. A litván–belarusz nyelvi kapcsolatok történetének szempontjából ez utóbbi zóna, különösen jelenségeinek intenzitási iránya, a legérdekesebb, és a további kutatások számára a legígéretesebb.

E jelentős munka kutatási tárgyának határain túllépve, a könyv izoglosszaértelmezései további három nagy fejezetet is tartalmaznak, amely a belarusz nyelvjárások keletkezésének kérdéseit elemzi részletesen.

A „Nyelvészeti földrajz és a belarusz nyelvjárások felosztása” című kiadvány a belarusz dialektológusok nagy teljesítménye, a Szovjetunió nyelvföldrajzának újabb jelentős előrelépése. Ez a kiváló, komoly tudományos igényességgel elkészített mű a belarusz nyelvészet, valamint más szláv és balti nyelvek további kutatásainak, összehasonlító és szembeállító tanulmányainak alapvető forrása. A benne közölt belarusz nyelvjárások nyelvföldrajzi anyagának elemzése kiváló példát nyújt más szovjet népek, valamint a külföldi nyelvföldrajz hasonló kutatásaihoz is.

A nyelvtudomány számára rendkívül értékes belarusz nyelvföldrajzi munkák átfogó együtteséért a szerzők és szerkesztők kollektíváját 1971-ben a Szovjetunió Állami Díjával tüntették ki.

E. Grinaveckienė

248