LIETUVIŲ KALBOTYROS KLAUSIMAI, XXXIV (1994)

LIETUVIŲ KALBOS TARMĖS IR JŲ TYRINĖJIMAI

Vytautas VITKAUSKAS

A RÉGI an (>ų), en (>ę), in (>į), un VÁLTOZATAI EGYES SZAVAK TÖVÉBEN ÉS ALAKJAIBAN

E két kettőshangzó második tagjának i, u magánhangzókkal, illetve l, r szonoránsokkal való váltakozása mintegy rejtély (vö. LD 137, Zinkevičius, 1957, 78). Magától értetődik, hogy ez nem valamiféle szilárd és következetes hangtani törvény; a jelenséget az alábbi esetekben figyelték meg.

1. A régi an, en, un kettőshangzók ai, ei, ui diftongusokká alakulnak:

brūnšė „compó, dévérkeszeg” — nyugati brū:n'čė Vn, Kv, Pj, Grg (vö. LKŽ I² 1094) → bróišė Prk, Šll, Jdr, brūiš Sdr (vö. LKŽ I² 1079), bruišinis BzF 102, bruišis Cll224, Plng; az LKA I 154-ben (82 žem.) a következő alakokat jegyezték fel: bruiša, bruišė, bruižė, brunčė, brunšė, brunšas (lásd még Urbutis, 1981, 164–167).

drąsčis — nyugati drancīs Vn, Vdk, Pgr, drūn.čis Krš, drō:nčōs Trš, Rdn, dra’sūs Jrb és másutt → draisūs Dkš, Mrj (Labutis 107).

drėžti „hasítani, szétszaggatni, tépni” — nyugati dr'e.n'č'ti Bt, Skdv, Grd, dr'e.n'č'ė Rdn, dr'en'.č'ti Klm, Krš, dr'e:s'ti Grz (felső-ausztráliai) → drežti „húzódik, késlekedik, húzódva tép, időzik” Krš, Ll, Užv, Pvn (vö. LKŽ II² 679); vö. a mondatot: dr'e:ižė e sū dr'e:izė rũg'ūs / kā.m tūok'i n'et'e.kus'i kombā.ina pal'e.ida Rdn.

geląsti „élezni” — nyugati g'elū:sc Drsk, Rtn, Vs, Rdm → felszólító mód, egyes szám második személy g'elā:isk „élezd meg” Drsk, Lzd, Rdm, Rtn, Vs, Krkš.

grūžtas — nyugati gran.čc Nmk, Vdk, grūn.čc Krš, grō:nčc Rdn → grai.stas, graišt'e:lis Mrj, Dkš (Labutis 107–108).

gręsti — nyugati gr'e:n'č'ti Krš, Krtv, Ll, Vdk, gr'e:ist'ė Akm, Skd, Plng, gr'e:st'ė Pln, Plt, gr'e:st'ė||gr'e:st' nyugati felső-ausztráliai → gr'e:isli ŽTP 9 (Tovė, Įšė, Nemunynas).

gręžioti „gyakran fúrni” — nyugati gr'endž'uot' Krš, Krtv, Šauk, gr'endž'uotė Pj, gr'indž'uotė Rdn, Pvn, gr'e:ž'o't nyugati felső-ausztráliai → sugr'eiz'o't Pšl.

kąsnis — nyugati kā.n'ch'īs Vdk, Ll, Vn, Pgr, kūn'ch'īs Krš, kū.n'ch'is Rdn, Tl, Pvn → kā.is'h'is Zt, ŽTP 11 (Tovė, Įšė, Nemunynas).

kąsti — nyugati kā.n'č'ti Vdk Ll, Bt, Vn, kūn'č'ti Krš, kō.n'č'tė Trš, Rdn, Tl, Lkv → kāisti (Vārną pakāisti PrL) Zt, ŽTP 11 (Tovė, Įšė, Nemunynas).

mažtūti „találgatni, megfontolni” J — nyugati mōn'č't'ė Janapolė, Užv, mūstyti I (egyes kéziratokban így is írták: žūsi) → sumaistyti Jrb (LKŽ VII 745), maištyti Erž, Skr (ugyanott).

107

rážytis — szabályosan ró.n'džit'ėis Trš, ró.n'dži't'i·s Pvn, rá.n'dži·t'i·s Ll, Vdk, rá·ži't'is Škn, Grz → ráižytis K, Lkš, Ig, Plv, KzR, Vrb, Srd (vö. LKŽ XI 96).

rėšė „ilyen madár” — szabályosan r'ė.n'č'i Krš, Ll, Ldv, r'ė.n'č'e Rdn, Pj, Kv, Rt (vö. LKŽ XI 480) → rėišė J.Jabl (LKŽ XI 213).

rėžtis — szabályosan r'ė.n'č't'i·s Krš, Vdk, Gr, r'ė.n'č't'ėis Rdn, Trš, r'ė·št'is Žg, Btg → rėižti K, Žvr, įsirėižti Gs, Jrb, Žvr, KzR, Jrb (vö. LKŽ XI 401 — 402), įsirėižimas Alk, įsirėižimas K (LKŽ XI 401), továbbá vö. r'ėiž'et'is „rėžtis” Mrj, Dkš, Brt, Lp (LKŽ XI 401).

slástai — szabályosan slá·stai Jd, Šl → slá·istai, slaistukai ŽTP 11 (az említett településeken).

spǵstai — szabályosan spá.nctai Vdk, Nmk, spūncta· Krš, spó.nctá· Rdn, Tl, Pj → spáistai Mrj, Dkš (Labutis 107).

spėsti — szabályosan s'p'ė.n'č't'i Krš, Šauk, Krtv, s'p'ė.n'č't'e Užv, Varn, Trš, Eig → spė.isi ŽTP 9.

spręsti — szabályosan s'p'r'ė.n'č't'i Krš, Šauk, Ll, Pgr, s'p'r'ė.n'č'e Rdn, Tl, Lkv, s'p'r'ė·s't'i Škn, Šl, Btg → sprė.ist ŽTP 9 (ugyanott), s'p'r'ė.ist Dkš, Pjv, Kbr.

žąslai — szabályosan žūncla Krš, Šauk, žá.nclai Prg, Vdk, Ldv, žó.nclâ· Rdn, Eig, Lkv, Vn, žá·slai Škn → žá.islà Sg, žá.isla(i) Rsn, žá.islai Kbr, Pjv, Plv, Mrj (Labutis 107), vö. žais[flai MŽ II 348, C II 1032, Ns 1826, I,8 stb.

A sg- előtaggal képzett alakok:

sąmežinis — szabályosan sá.n'm'iežin'is Vn, sá·m'ė· žin'is Pjv, Kbr, Jrb → saim'ėžin'i Pgr, Žgč (vö. LKŽ XII 149, LD 1366, sá.l'm'iežin'is Pgr.

sąnaryš — szabályosan sǫ·nar'is Rdn, Eig, sū·nar'i·s Krš, sá·nar'ė·s Vdk, Gr, Vn → sáinaris Gilija (LKŽ XII 14).

sąspara — szabályosan sūncpara Krš, sǫ.ncpara Žr, Rt → sáispara Gilija, Vkv, Kbr, Pjv (vö. LKŽ XII 14, LD 137).

Névmási alakok:

báltąji — szabályosan bá.ltun'ji Krš → bá.ltūni Pgr, Vn „a fehéret” bá.ltąji Krš, Krtv (a nazális n kiesett, az előtte álló magánhangzó megnyúlása nélkül), bá.ltaine „a fehéret” Pgr; jeñ.je → jei.ne „őt” Pgr, Vn; baltam'ė.n'je Pgr, Vn → baltam'ė.n'je Žv → baltam'ė.n'ie „a fehérben” Pgr, Vn, baltam'ė·jie(ei>e') Šv, baltam'i·jie Krš, baltam'ė·jie Trš, Rdn, Pp),

baltǵsias — szabályosan baltá.n'č'es Vdk, Ll, Šauk, Krš, baltó.n'č'es Tl, Lkv, anás, tás Jrb, Jd → anáis, táis, geráisias, baltáisias, didžúusias stb. Mrj (Labutis 107), Kbr, Pjv, Alvt, Žvr, Lzd, Trs, graž'ė·is'es, sal'dž'ė·is'es ŽTP 41 (az említett településeken). Vajon nincs-e köze ehhez a jelenséghez az egyes szám instrumentalis alakjának sų tá·i Krš, Krtv, Šauk, Klm, Tt (vö. még Labutis 107), de a sų túoje Krš, Krtv, sǫ tūo·je Rdn stb. alakhoz? Az -an-j- kapcsolattól eltérően fejlődött? A déli žemaitai nyelvjárás különböző átalakult névmási alakjairól lásd PgrT 51—52; Zinkevičius 1957, 30, 78 stb.

2. A kettőshangzó n eleme más szonoránsokkal, l, r hangokkal váltakozik.

108

apa „karcsú” — szabályosan t'ė.nus Krš, Krtv, t'ė.nus Tl, Eig, Varn, Lkv → t'ė.lus Jn (Kv), Pj.

gėšė — szabályosan g'ė.n'l'č'ė Rt (vö. g'ė.n'dž'i Krš) → gėršė K, K I 709; RB, MŽ, Kel 1881, 238 (vö. LKŽ III 78).

tįsoti — szabályosan t'incuoti Krš, t'incuot'ė Rdn, Varn → t'irso·t Ss, Šn (Tursučiai falu).

vąsas — szabályosan ų̃.čas Krš, õ̃·nčas Eig, Rdn, Trš, vọ̃·nčas Pvn, Vds, Pj; vā·sas Škn, Žg, Btg → õ·r̃šos Mžk, Plt, Štk, Brž (1947-ben Varniuose M.Untulis a vā·išas alakot jegyezte fel — ott ma már szinte kizárólag ų̃·nčas alakban mondják. Talán ez is a régi -an- kettőshangzó -ai- kettőshangzóval való helyettesítésének példája?).

3. A vegyes kettőshangzó n második elemét egy-egy szóban különféleképpen helyettesítik — i, u, r (így jött létre számos szinonima Nyugat-Litvánia és Žemaitija különböző vidékein).

ąžuolas — szabályosan õndžū·ls Rdn, Trš, ú·ndžū·ls Pj, úndžū·ls Krš, á·nžū·ls Vdk, Nmk, Vn → aižuolas PrL (LKŽ I² 48), áržuolas Dks, Mrj, Vlkv, Kbr, Pvj, Nm, Šil (vö. LKŽ I² 324, LKA II 63, žem. 44), áužuolas K; RD 62, Cp (vö. LKŽ I² 518). A származékos szavakat is így ejtik: aržuolýnas LKŽ I² 324 (J.Šlapelis feljegyzése), aržuolinis Gs, Kbr, Pjv (vö. LKŽ I 324), aržuolravis BsMt II 138, aržuolýnas K, Pvj, Kbr; R 111 (LKŽ I² 519), aužuolinis K, Pjv; R, RD107, aužuolynė K I 333, aužuolinis R.

pasąža „szálka, faszög” — szabályosan pašūndža Krš, pašõ.ndža Lk, Trš, Eig, Pvn, pašá.ndža Pašilė (Kražiai mellett) → pašá.iža Up, (pašá·ža) Šv, Nmk (LKŽ IX 549—550), pašarža Št, Krkn, Rd (LKŽ IX 559), pašáuža J, Krtv, Pd (LKŽ IX 560, vö. kaũ̃<kañ „mit”, taũ̃<tañ „azt”, kàtrau<katran „melyiket” Pd, Krtv). Egy másik érdekes tény: A.Jonaitytė által vizsgált Šakyna nyelvjárási területen a pašá·ža és a pašá.iža alak is használatos (Žagarė és pašá.iža||pašá·ža).

sąšlavos — szabályosan šų̃nčlavas Krš, šá·nčlavas Krtv, Pd, Šln, šọ̃·nčlavas Rdn, Trš, sá·slavas Škn, Žg, Jd → sá·ršlavas Trg, Vn (vö. LKŽ XII 167), sá išlavos Rdm, Bd; Bs Mt I 114 (Brt) (LKŽ XII 15), šáišlavos Gilijà (LKŽ XIII 395).

Okok. A kiejtés kényelmetlensége miatt a litván nyelv nagy területén az úgynevezett nazális magánhangzókat helyettesítették — az előttük álló magánhangzót megnyújtották. Az itt bemutatott példák arra utalhatnak, hogy ez a kieséssel járó helyettesítési jelenség már régen végbement, még az an, en, in, un > a·, e·, i·, u· hangkapcsolatok előtt is. A földrajzi elterjedés arra utal, hogy ez Litvánia nyugati részén történt. Következésképpen Litvánia nyugati része — a žemaitija-i hercegség és a hozzá tartozó területek — bizonyos esetekben az n+s, š, ž, j, v kapcsolatokban az n-et i-vel, u-val, l-lel, t-vel, r-rel, s-sel, š-sel, v-vel, ž-vel, j-vel helyettesítették, nem pedig az előtte álló magánhangzót nyújtották meg. Amint azt a „Lietuvių kalbos gramatika” akusztikai vizsgálatai mutatják (LKG I 81, 83, 85, 86), az n+s, š, j, ž, v kapcsolat ejtésekor a nyelvnek diametrálisan ellentétes helyzetek között kell változtatnia. Talán ezért nem tud sok nyugat-aukštaitija-i (Grinaveckienė, 1957, 168, 179) és általában žemaitija-i nyelvjárásban beszélő az n után s, š, z, ž hangot ejteni, hanem c, č, dz, dž hangot ejt, és ily módon

109

Elkerülhető a nyelv nehézkes tördelése; talán ezért őrződtek meg a régi, úgynevezett nazális magánhangzók még a Šiaulėnai nyelvjárásban is (vö. Karaliūnas, 1992, 77).

Šį reiškinį A. Salys (1992, 190) yra pastebėjęs gana seniai ir laikęs kombinaciniu fonetikos dėsniu — epenteze, vadinasi, tuo pačiu tarimo sklandumo, patogumo vardu.

Az n más szonoránsokkal és magánhangzókkal való ilyen szabálytalan helyettesítése instabil volt, és még egyazon nyelvjáráson belül is változott (az említett pašąžà és pašáižà Šakýna és Žagárė környékén). Akár arra is gondolhatunk, hogy az m'ęncà → m'ė'sà || m'ėisà változatok egyazon nyelvjáráson belüli (Pajūrysben, Vainutėben, Laukuvojében) váltakoztak; eközben elvetjük A. Girdenis véleményét, amely szerint a m'ėnsà || m'ęncà → m'ė'ncà alakban az n szonoráns nem etimologikus eredetű — mint a szláv jövevényszóba betoldott n a g'í.ncła, baž'n'i.nč'e stb. szavakban (Girdenis, 1992, 44). A porosz menso és a lett miesā ’test’ mellett kitűnően illik ide a skalvokkal határos žemaitiai m'ęncà alakja (vagy további bizonyítékokra és adatokra lenne szükség).

Ez az epentézis (?) esete fontos jelenség: azt mutatja, hogyan formálódott egy bizonyos törvényszerűség, amely azonban másképp alakult ki (kompenzációs magánhangzó-hosszabbításként), míg a többi „próbálkozás” fonetikai reliktumként maradt fenn.

Általában véve arra, hogy bizonyos diftongusok és hangkapcsolatok között volt (csekély számú reliktumot hátrahagyó) váltakozás, mintha az alábbi példák utalnának (vö. Karulis, 1992, 242):

baigti (beigti vak. dz., Pn) → beṅgti (ž.), Urbutis, 1981, 95—104.

steigti ’igyekezni’ ž. → stelgti ’uo.’ ž., sténgti ’uo.’ ž. és aukšt.

tálžyti (Nyugat-Litvánia; ž., nyugati aukštaitiai) → tãžyti Pgr, Bt (vö. LKŽ XV 732)

télžti ’nehezen gázolni, cuppogós talajban járni’ (LKŽ XV 1185) → tėižti ’uo.’ Skdv, Grd, Gr (vö. LKŽ XV 1098).

Vėržas ’folyónév’ Pgg, Plšk → Vėižas Ktč, Pgg, Šlu, Rsn, Vlkš.

LITERATŪRA

Girdenis A. Simono Stanevičiaus rašyba ir jo tarmės fonologinė sistema // Aitvarai V., 1992, Nr. 3. P. 34—50.

Grinaveckienė E. Mituvos upyno tarmės fonetika // Lietuvių kalbotyros klausimai. T. 1. V., 1957. P. 119—180.

Karaliūnas S. Kalbotyros pastabos // Lietuvių kalbotyros klausimai. T. 29. V., 1991. P. 65—79.

Karulis J. Latviesu etimoloģijas vārdnīca. T. 1—2. Rīgā, 1992.

Labutis V. Marijampoliškių epentezinis i (j) // Kalbotyra. T. 42(1). 1993. P. 107—108.

Salys A. Raštai. T. 4. Roma, 1992.

Urbutis V. Baltų etimologijos etiudai. V., 1981.

Zinkevičius Z. Lietuvių kalbos įvardžiuotinių būdvardžių istorijos bruožai. V., 1957.

Visi sutrumpinimai kaip LKŽ paskutiniuosiuose tomuose, išskyrus ŽTP = Gerullis J., Stangas Chr. Žvejų tarmė Prūsuose. K., 1933.

110

ON THE VARIANTS OF DIPHTONGS an (>ą), en (>ę), in (>į), un IN THE INDIVIDUAL ROOTS AND FORMS

Summary

That diphtongs are substitute of diphtongs ai, al, ar, au, er, it, ir, ui irregular: kásti (< kánsti) → káisti “bite off”, spręsti (< spręnsti) → spręisti “solve”, ąžuolas (< ánžuolas) → aĩžuolas, ážuolas, ážuolas “oak”, gerásias (< geránsias) “best” (pl.: acc.: f.) → geráisias and other. This phonetic phenomenon is archaic and occur in that time, when Lithuanian Western dialects search of the combination n — s, n — š, n — z, n — ž, n — j, n — v. It is the irregular facts, because phonetic law had been unformed.

111