LIETUVIŲ KALBOTYROS KLAUSIMAI XXXVI (1996)

LIETUVIŲ KALBA: TYRĖJAI IR TYRIMAI

Dalia PAKALNIŠKIENĖ

A LITVÁN NYELV INFIXUMOS ÉS sta TÖVŰ IGÉINEK DIACHRON RÉTEGEI

Az infixumos igék szinte minden indoeurópai nyelvben megtalálhatók – némelyikben kevesebb, másikban több van belőlük. Fejlődésük az egyes nyelvekben eltérő: egyes nyelvekben az infixumos igék fonetikai vagy más okokból eltűntek (pl. átkerültek a szuffixumos igék osztályába, vö. örm. lkʿanem „hagyok” és lat. linguō, szkr. riṇákti), más nyelvekben pedig megszaporodtak. A legtöbb infixumos ige a keleti balti nyelvekben, különösen a litvánban alakult ki. Ezekben az infixum, csakúgy, mint a sta képző, olyan funkciókat kapott, amelyek más indoeurópai nyelvekben nem voltak meg.

Különösen fontos szerepet játszott a keleti balti infixumos és sta tövű igék kialakulásában a kategóriaszemantika – az önmagától végbemenő cselekvés jelentésének megjelenése, amely a diatézis szerinti ellentétes igepárok kialakulásához kapcsolódott, pl. tìnka / tẽikia, rùnka / raũkia (Arumaa; Endzelīns LVG; Karaliūnas BKSBK; Kazlauskas LKIG; Kølln; Paulauskienė GVK; Stepanov VZP; Temčin RGF stb.). Ezért fontos elemezni a litván infixumos és sta tövű igék viszonyát az azonos tövű (i)a tövű, valamint néhány más szerkezetű igével. Különféle források adatai szerint a litván nyelvben 356 infixumos, illetve sta tövű és (i)a tövű, valamint vegyes típusú igék közötti oppozíciót jegyeztek fel. Az igei oppozíciók genetikai és képzési kapcsolatainak elemzése lehetővé teszi a litván infixumos és sta tövű igék diakron rétegeinek meghatározását.

1. A protoindoeurópai infixumos igék rétegére¹ a következő jellemzők jellemzők: az infixum rendszerint a zérófokú tövekhez kapcsolódott (pl. lat. linguō „maradok”: szkr. riṇákti „hátrahagy”: porosz po-līnka „hátrahagy”; lat. rumpō „ütök, tépek, rombolok”: szkr. lumpáti „tör”). A tővégi mássalhangzókészlet meglehetősen korlátozott volt – a tő leggyakrabban zárhangra, ritkábban réshangra végződött.

A protoindoeurópai infixumos igék jelentése a kategóriaszemantika szempontjából differenciálatlan volt: aktív és önmagától végbemenő cselekvést egyaránt jelöltek (úgy tűnik, az aktív cselekvés jelentése volt gyakoribb), pl. lat. strīngo „vágok”, av. minā́sti „kever” (vö. az önmagától végbemenő cselekvést jelentő lit. strìnga, mýšta és a lat. ninguit (=lit. sniñga). Azonban különböztek a többi

¹Adataink szerint a litván nyelv 12 infixumos igéje a protoindoeurópai korból öröklődött (sniñga, skìnda, lìmpa, strìnga, nyj. lìñka „marad”, mýšta, bùnda, dùnsa, kùñka, mùnka, rùñpa, sènka (Pečiulevičiūtė VEIK).

83

igék egyik kategóriaszemantikai aspektusuk, a cselekvés jellege szerint, vagyis terminatív cselekvést jelöltek (lásd Kuiper IN; Kölln: Marstrander NIC stb.).

2. A balti alapnyelv feltehetően megőrizte ugyanezt az állapotot. Erre utalnak a balti nyelvek reliktumként fennmaradt aktív cselekvésjelentésű infixumos igéi, amely jelentés feltehetően a protoindoeurópai korból öröklődött, pl. porosz po-līṅka „hátrahagy”, a litvánban és a lettben közös képzések: brēnda és brēdu, čūm̄pa és čūpu, raũda és rũodu stb.; litván rēnda „görget”, brūika „elront, közétesz, betesz, bedug” stb.

3. A keleti balti korban számos változás következik be. Megindul a magánhangzó-minőségi váltakozást mutató igei tövek szétágazásának folyamata – kialakul a szemantikai-morfológiai kauzatív / rezultatív oppozíció (pl. kēlia / kyla: lett ceļu / cēlstu, krēčia / krita: lett krešu / kritu stb.). Ez a folyamat a keleti balti nyelvek szétválása után is folytatódott – számos litván oppozíciónak nincs megfelelője a lettben.

A keleti balti nyelvekben az infixum mellett meghonosodik a sta tő, kibővülnek az infixumos és sta tövű igék fonetikai lehetőségei – a tő nemcsak zárhangra és réshangra, hanem szonoránsokra és félhangzókra is végződhet: j, u. A tővégi mássalhangzó határozza meg a jelen idő morfológiai szerkezetének különbségét a litvánban és a lettben: például a szonoráns auslautú igéknek a litvánban infixumos jelen idejű alakjaik vannak (pl. lỹja, griūva, bąla), míg a lettben sta tövű alakok (līstu, grūstu, balstu) vagy a-tövű alakok (liju) találhatók. Mind a litvánban, mind a lettben az infixumos jelen idejű alakok mellett egyre inkább elterjednek a sta tövű alakok (különösen a réshangok, illetve szonoránsok előtt a tővégen, pl. dūžta || dunža, biršta || bȳra).

Az infixum és a -sta tő specifikus mediális jelentésre tesz szert, amely a diatézisoppozíciót alkotó igepárok kialakulásához kapcsolódik: a magánhangzó-váltakozást mutató balti gyökök külön lexémákra válnak szét, amelyek diatézisoppozíciót alkotnak, például balt. *vert- / *vīrt- > lit. ver̃sti, ver̃čia, ver̃tė és vi̇̀rsti, vi̇̀rsta, vi̇̀rto.

A causativa / resultativa oppozíció kialakulása más tő-újracsoportosulási folyamatokat is inspirált: a diatézis szempontjából differenciálatlan jelentésű gyökigék új jelen idejű formánsokat kaptak, amelyek az esemény jellegét, a cselekvő aktivitását és a tárgyhoz való viszonyát hangsúlyozták. Például a dėga „éget, melegszik” jelentésű ige a nyelvjárásokban -ia tövű és infixumos jelen idejű alakokkal rendelkezik: dėgia; vö. lett dedzu (causativa) és deñga (mutativa).

4.1. A litván nyelvben a keleti balti korszakban megindult és tovább folytatódó említett folyamatok mellett a causativa / resultativa oppozíció alapján új szemantikai képzési oppozíció kezd kialakulni: d u r a t i v a / t e r m i n a t i v a, amelynek tagjai kategóriaszemantikailag a cselekvés jellege (nem meghatározott és meghatározott időtartamú igék) szerint különültek el. Korábban látszólag az infixumos, illetve -sta tövű és a gyökből képzett -ia tövű igék képzési oppozíciója alakulhatott ki, amely formailag megfelel a resultativa / causativa oppozíciónak, például: spinga / spėgna, -virksta / verčia, -šunka / šaukia. Később kezdenek kialakulni az infix-

84

vegyes típusú igékből származó infixális, illetve sta-tövű képzések, pl. týla / týli, -ėti; kvimpa / kvėpia, -ėti. Ezen infixális és sta-tövű igék szemantikája nagyon meghatározottá válik — mindegyik az egyik állapotból a másikba való átmenetet jelenti. A terminatívumok többsége prefixummal használatos, így a cselekvés kezdetének jelentését veszi fel².

A két különböző típusú oppozíció (resultatívum / causativum és terminatívum / duratívum) közötti kapcsolatot talán bizonyos „híd” igék mutathatják, amelyek kategóriaszemantikai viszonyai mintegy köztesek a két oppozíciótípus között, például: svinta / šviečia, rūksta / reiškia, ąlsta / gėlia. A mai nyelv szempontjából ezek az igék a terminatívum / duratívum oppozícióját alkotják, de könnyen felismerhetünk kauzatív kapcsolatot is az oppozícióban álló lexémák között (šviesti kauzálja a švisti igét, stb.).

4.2. Amint a jelen idő formánsai differenciált kategorikus jelentésre tesznek szert, a litván nyelvben közvetlen imitatív képzések kezdenek megjelenni, amelyek h a n g o t vagy s z e r k e z e t v á l t o z á s t jelentenek. Az imitatív tövek megfelelő morfológiai struktúrát vesznek fel, amely megvalósítja az igék kategorikus és konkrét szemantikáját, vö. bliurbti, -ia, -ė (duratívum, hangjelentés) — bliurbėti, bliūrba, bliurbėjo (vibratívum iterativitási árnyalattal, hangjelentés) — bliūrbti, -sta, -o (mutatívum, szerkezetváltozás jelentése).

A spontán infixális és sta-tövű imitatívumok kategorikus szemantikája meghatározatlan — mindegyik mutatívum, rendszerint szerkezetváltozást jelent (pusztulást, lankadást, összehúzódást vagy tágulást), amely olykor fiziológiai vagy pszichikai folyamatok területére is átterjed. Az imitatívumok fonetikai lehetőségei lényegében korlátlanok — a tő bármely mássalhangzóval vagy mássalhangzó-kapcsolattal kezdődhet és végződhet, a magánhangzókészlet igen változatos, de leggyakrabban fokváltakozási redukált fokú (pl. pliūrti, bliūkti, čipti stb.).

IRODALOM ÉS FORRÁSOK

A r u m a a P. 1957: Von der Eigenhart des Ablauts und der Diathese im Baltischen. — Zeitschrift für slavische Philologie 26, Heidelberg, 118—149.

DLKŽ — Dabartinės lietuvių kalbos žodynas / Ats. red. J. Kruopas. Vilnius, 1972.

E n d z e l ī n s J. 1951: Latviešu valodas gramatika, Rīga.

K a r a l i ū n a s S. 1987: A balti nyelvek struktúráinak közös vonásai és eredetük, Vilnius.

K a z l a u s k a s J. 1968: A litván nyelv történeti nyelvtana, Vilnius.

K ø l l n H. 1969: Oppositions of voice in Greek, Slavic and Baltic. — Det Kongelige Danske Videnskabernes Selskab Historisk — filosofiske Meddelelser 43, 4. København.

K u i p e r F. B. J. 1937: Die Indogermanischen Nasalpräsentia, Amsterdam.

LKŽ I — A litván nyelv szótára I, Vilnius, 1968.

LLKŽ — Balkevičius J., Kabelka J. Latvių-lietuvių kalbų žodynas. Vilnius, 1977.

M a r s t r a n d e r Carl J. S. 1924: Observations sur les présents indo-européens à nasale infixée en celtique, Christiania.

² Aligha kezdődhetett az infixális és sta-tövű terminatívumok ilyen képzése a keleti balti nyelvek közös korszakában. A lett nyelvben e típusú igepárokból mintegy tucatnyit jegyeztek fel, közöttük azonban nemcsak hogy nem alakul ki működő terminatívum / duratívum oppozíció, hanem úgy tűnik, semmiféle kifejezettebb szemantikai különbség sem ismerhető fel, vö. kūicu || -kstu.

85

Paulauskienė A. 1979: Gramatinės lietuvių kalbos veiksmažodžio kategorijos, Vilnius.

Pečiulevičiūtė V. 1994: Lietuvių kalbos intarpinių ir sta kamieninių veiksmažodžių etimologijos indoeuropiečių kalbose (dipl. darbas, rankraštis), Klaipėda.

Stepanov J. S.: — Sztyepanov J. Sz. A aspektus, a diatézis és a tranzitivitás (a balto-szláv probléma). — A Szovjetunió Tudományos Akadémiájának Közleményei. Irodalmi és Nyelvi sorozat. 1976, 35. 408—420. o. (1); 1977, 36. 135—152. o. (2); 1978, 37. 344—355. o. (4).

Temčin S. L.: — Temcsin Sz. L. A -n- és -sta- igei formánsok eloszlásáról az ősbaltiban. — Litu?jų filologų darbai, Vilnius.

AZ INFIXUMOS ÉS sta-TŐJŰ IGÉK DIACHRÓN RÉTEGEI A LITVÁNBAN

Összefoglalás

A cikk megállapítja, hogy az infixumos igék jelentése a kategóriaszemantika szempontjából az ősbaltiban és az indoeurópaiban egyaránt kezdetben differenciálatlan volt. Ezek az igék aktív cselekvést is jelentettek (vö. óporosz polenka „marad”, latin linquō „maradok”, óind tináktti „elhagy”), valamint önálló cselekvést (vö. litván sninga „havazik” és latin ninguit). Az ősbaltiban kialakul a kauzatívumok és rezultatívumok morfológiai oppozíciója (vö. litván kėlia / kyla „emel / felemelkedik”, lett ceļu / cilstu). A kelet-balti nyelvekben kialakul a duratív / terminatív szóalkotási oppozíciója (vö. spiṅga / spiēgia „cseng / sikít”). Az utánzó igeképzések kizárólag a litván nyelvre jellemzők (vö. litván bliūrbsta „bosszankodik”).

86