LIETUVIŲ KALBOTYROS KLAUSIMAI XXXVII (1997)

LEKSIKOGRAFIJOS IR LEKSIKOLOGIJOS PROBLEMOS

Juozas KARACIEJUS

A LITVÁN NYELV TÖRTÉNETI ÉS ETIMOLÓGIAI SZÓTÁRAIRÓL

A nagy „Litván nyelv szótára” kiadása, bár lassan halad, mégis már a befejezéshez közeledik. Semmiképpen sem helyettesítheti azonban a régi írások szótárát, illetve a litván nyelv történeti szótárát, amelynek hiányát egyre gyakrabban érezzük. Egy ilyen szótárra nemcsak a nyelvtörténészeknek, hanem a gyakorlati szakembereknek is szükségük van, hiszen a litván nyelv történeti szótárának, amelynek legalább a 19. század elejéig valamennyi nyomtatott és kéziratos nyelvemlékünket fel kellene ölelnie, nemcsak a szavak használatának gyakoriságát kellene feltüntetnie, hanem azt is, hogy az egyes szavakat milyen jelentésekben használják, illetve más nyelvek milyen sajátosságokat idézhettek elő a szóhasználatban. Egy ilyen szótár elkészítése azonban korántsem egyszerű. Szerkesztőinek mindenekelőtt alaposan meg kell ismerkedniük valamennyi régi írásunkkal és azok sajátosságaival. Vagyis a litván nyelv történeti szótára szerkesztőinek magvát a litván nyelvtörténet szakembereinek kellene alkotniuk. Ezért teljesen érthető, hogy valamivel több mint egy évtizeddel ezelőtt, az akkori Litván Nyelvi és Irodalmi Intézetben meglehetősen hangosan kezdtek beszélni a litván nyelv történeti szótáráról. Az ötlet kezdeményezője a Nyelvtörténeti és Dialektológiai Osztály volt. A litván nyelv történeti szótárának ügyét még az akkor működő, a filológiai tudományok fejlesztését és koordinálását szolgáló különbizottság is megvitatta. Ám a háború utáni években olyannyira kedvelt, máig buzgón használt, kötelezettséget nem vállaló, homályos megbízni, megvitatni, kötelezni fordulatokon kívül semmi más nem történt. Persze ma, visszaemlékezve azokra az időkre, talán pozitívan is értékelhetnénk az említett vitákat abból a szempontból, hogy valóban időszerű problémát vetettek fel. Sajnos egy-két ülés és eszmecsere után a lelkesedés alábbhagyott, a litván nyelv történeti szótárának ügye pedig egyre ritkábban került szóba.

Felmerülhet a kérdés, miért történt ez így. A válasz nagyon egyszerű. A háború utáni időszakban ugyan hangsúlyozták a lituanisztika, különösen a litván nyelvtudomány eredményeit, amikor azonban a tudományos kutatásra szánt pénzeket osztották el, a lituanisztika a pályázók listájának végére került. Igaz, ezt az állítást nem lehet cáfolni: a háború utáni években a lituanisztika jelentős eredményeket ért el. Ezek többnyire azoknak az embereknek a lelkesedéséből, anyanyelvük és hazájuk iránti szeretetéből születtek, akik a háború után kerültek a lituanisztika területére. Munkájukhoz azonban nem teremtettek megfelelő feltételeket. Ilyen körülmények között nemcsak hogy semmilyen további pénzösszeget nem különítettek el a litván nyelv történeti szótárának elkészítésére, hanem még azt sem vitatták meg, hogy kik készíthetnének ilyen szótárt, illetve hány és milyen képzettségű emberre lenne szükség ehhez a munkához.

209

Igaz, a Nyelvtörténeti és Dialektológiai Osztály saját erejéből már megkezdte a történeti szótár anyagának gyűjtését: egyes régi írásos emlékek mondatait különálló cédulákra írták ki, hogy sokszorosítani lehessen őket, és így létrejöhessen a litván nyelv történeti szótárának cédulakatalógusa. Ez a módszer alkalmazható, de csak szükségmegoldásként, hiszen nem minden régi írás szavainak jelentése állapítható meg könnyen egy rövidebb vagy hosszabb szókapcsolatból. Gyakran kénytelenek vagyunk alaposabban elmélyedni a szövegkörnyezetben, és nemegyszer a litván szöveget (ha fordításról van szó) az eredetivel is össze kell vetni, meg kell nézni, hogy az eredeti nyelv melyik szavát fordították az adott litván szóval, majd ellenőrizni kell, milyen jelentésekben használták az eredeti nyelv szavát a litván fordítók abban az időben. Ugyanez elmondható a 17–18. században Kis-Litvániában összeállított kétnyelvű kéziratos szótárak litván megfelelőiről és azok változatairól is, mivel ezekben a szótárakban a litván megfelelőket többnyire példamondatok nélkül közölték. Ráadásul, amint azt a legújabb kutatások mutatják, ezek a szótárak még sok megfejtetlen rejtélyt rejtenek (vö. Drotvinas 1984: 163–167; Urbutis 1987: 57–75).

A litván nyelv történeti szótára elkészítését jelentősen hátráltató másik tényező, hogy régi írásaink nyelvét még viszonylag kevéssé kutatták. Részletesebben M. Mažvydas (Zinkevičius 1977–1979), M. Daukša (Kudz inoc?

a készülő litván nyelv történeti szótárának felépítésével kapcsolatos kérdéseket is meg kell vitatni és mérlegelni.

E megjegyzésekkel nem az abszolút igazság kimondása a célunk. Csupán azt kívántuk megmutatni, hogy a litván nyelv történeti szótárának összeállítását számos előkészítő munka elvégzése nélkül nem lehet elkezdeni. Ezek közé tartozna az egyes írásos emlékek szótárainak és indexeinek elkészítése, valamint e nyelvemlékek nyelvének kutatása.

* * *

A litván nyelv történeti szótárának elkészítésével kapcsolatos kérdések szorosan összefüggenek a litván nyelv etimológiai szótárának elkészítési problémáival is, annál is inkább, mivel az utóbbi időben egyre gyakrabban jelennek meg egyes nyelvek történeti-etimológiai szótárai, amelyekben a szavak eredetének magyarázata azok történetéből indul ki, hiszen K. Baltinger szavaival „az etimológia modernebb értelme a szó életrajza” (Baltinger 1977: 219). Ilyenek A. Ernout és A. Meillet francia nyelvészek jól ismert latin szótára (Ernout, Meillet 1959), valamint P. Chantraine görög etimológiai szótára (Chantraine I–IV). A hagyományos etimológiai szótárak sem vesztették el jelentőségüket. Sőt, ezekből még több van, és összeállításuk elvei is eltérőek. Ezekben a szó szemantikáját és annak fejlődését szinte nem is tárgyalják; más nyelvek rokon szavaiból kiindulva próbálják rekonstruálni a szó archetípusát.

Bár a litván nyelv az élő indoeurópai nyelvek egyik legrégebbi nyelve, mindmáig nincs litván anyanyelvünk etimológiai szótára. K. Būga 1922-ben, a „Nyelv és régiség” című művében ezt írta: „A litván nyelv etimológiai szótárát akkor lesz könnyű megírni, amikor az irodalomban már jelentős mennyiségű anyag gyűlt össze hozzá” (Būga II 293). Ma már nemcsak elegendő anyaggal rendelkezünk a nyelvészeti szakirodalomban, hanem megvan a neves német baltista, E. Fraenkel „Litván nyelv etimológiai szótára” is. Viszonylag számos recenziójában és ismertetésében nemcsak a szótár erényeire mutattak rá, és az abban előforduló pontatlanságokat, hiányosságokat emelték ki, hanem óvatosan azt a gondolatot is megfogalmazták, hogy a szótár következő kiadásának, vagy akár egy új litván etimológiai szótárnak az elkészítésekor el kellene kerülni a hasonló hiányosságokat. Ezeket a javaslatokat azonban hosszú hallgatás követte, és csak a Vilniusi Egyetem Balti Filológiai Tanszékének kezdeményezésére kezdtek anyagot gyűjteni egy litván etimológiai szótárhoz. Az etimológiai anyag gyűjtése, vagyis az etimológiai szótár cédulakatalógusának összeállítása azonban jelentősen különbözik más jellegű szótárak cédulakatalógusának elkészítésétől. Mindenekelőtt azért, mert itt igen sok nyelvészeti szakirodalmat kell figyelmesen átnézni, hiszen egy cikk vagy monográfia címéből gyakran nem lehet megállapítani, hogy az adott munka tartalmaz-e a litván etimológiai szótár számára értékes anyagot. Sajnos a külföldön megjelent nyelvészeti kiadványokból kevés található könyvtárainkban. Ezért szinte nincs értelme tervszerű munkáról beszélni. Az etimológiai anyag gyűjtését jelentősen lassító másik tényező az, ahogyan az etimológiákat a nyelvészeti munkákban előadják. Gyakran egyetlen olvasás után nem világos, mi a lényeg, mit kellene feljegyezni a cédulára. Hiszen minden készülő

211

A szótár alapja a cédulagyűjtemény, szerkezete is ettől függ. Ebben az esetben egy újabb probléma merül fel, amelyet a források kiválasztása, illetve a „komoly” és „nem komoly” munkák problémájának nevezhetnénk, azaz hogy minden forrásból gyűjtsünk-e anyagot, vagy miután „komoly” és „nem komoly” forrásokra osztottuk őket, az utóbbiakat hagyjuk-e figyelmen kívül. Kétséges azonban, hogy így lehet-e majd jó cédulagyűjteményről beszélni. Hogy világosabb legyen, néhány példát hozok. A belga indoeurópai nyelvészek, például a tokharisztika neves szakértője, A. J. Van Windenkens munkáiban viszonylag gyakran hivatkoznak A. Carnoy munkáira (Carnoy 1955, 1957), amelyekben a litván nyelv adataira is támaszkodnak. E. Benveniste azonban az említett A. Carnoy-munkákról írt recenziójában rámutatott, hogy az A. Carnoy által bemutatott, szókincsével együtt rekonstruált indoeurópai alapnyelv sok tekintetben nagyon hasonlít ahhoz a nyelvhez, amelyet A. J. Van Windenkensas „pelasg nyelvnek” nevez, majd hangsúlyozta: „Világosan ki kell mondani, hogy nem csupán a »pelasg nyelv« merő fikció [...], hanem az ezen elképzelés bevezetésére szolgáló etimológiai módszerek is ellentmondanak az etimológia egész módszertanának, és a legmegalapozatlanabb kombinációkat eredményezik” (BSL 1957–1958: 53(2): 52). Egy neves indoeurópai nyelvész ilyen szigorú szavait olvasva az ember azonnal zavarba jön, és természetesen már nincs kedve etimológiai anyagot gyűjteni A. Carnoy munkáiból. Ha E. Benveniste tanácsát követve félretehetjük A. Carnoy munkáit, mit tegyünk A. J. Van Windenkens „pelasg nyelvvel” foglalkozó munkáival, különösen, hogy e témájú első művét (Van Windenkens 1952) E. Fraenkel „A litván nyelv etimológiai szótára” bibliográfiájában is megtaláljuk. E munka után A. J. Van Windenkensas kiadta „A pelasg nyelv kutatásai” című művét is (Van Windenkens 1960), és erre az elméletre támaszkodott P. Chantraine „A görög nyelv etimológiai szótára” kiegészítéseinek megírásakor. Az 1982-ben az „Indogermanische Forschungen” folyóiratban közzétett, az indoeurópai „négy” és „öt” számnevek szerkezetéről és eredeti jelentéséről szóló tanulmányában pedig A. Cuny és A. Carnoy munkáira támaszkodva azt állítja, hogy az indoeurópai *qʷet̯uor „négy” a „és” jelentésű *qʷe elemből és a *tuor tőből áll, amelyet a litván tveriu, turiu szavakban találunk (Van Windekens 1982: 9).

Második példaként említhető X. Delamarre 1984-ben Párizsban kiadott, az indoeurópai nyelveknek szentelt tematikus etimológiai szótára (Delamarre 1984), amelynek mottója Maironis „Szeretném feltámasztani...” című versének egy versszaka. Előszavában azt írja, hogy azért adja ki, mert franciául nincs a Waldes-Pokorny, Pokorny és Buck szótárához hasonló kiadvány. A műben szintén nagyon gyakran hivatkozik a litván nyelv adataira, amelyek sokszor pontatlanul szerepelnek. M. Mayrhofer azonban a szótárról a „Kratylos” folyóiratban írt ismertetését (1986, 31: 186–187) igen szigorúan zárja: „Darum: in den Giftschrank”. Természetesen ebben az esetben is az volna a legegyszerűbb, ha egy neves etimológus véleményére hagyatkozva figyelmen kívül hagynánk az efféle kiadványokat. De mit tegyünk, ha nincsenek hasonló értékelések? Hiszen a tanulmányok ismertetései, és még inkább a recenziók, nagyon ritkán készülnek. Ráadásul az ilyen negatív értékelések birtokában is kétségek merülnek fel bennünk: ha elvetjük ezeket a munkákat, lesz-e jó cédulagyűjteményünk, és vele együtt jó etimológiai szótárunk; más szóval, szükségünk lehet-e rájuk egy litván etimológiai szótár megírásakor. Emellett az is érdekelni kezd bennünket, hogy az ilyen kiadványokban

212

hogyan mutatják be a litván nyelv adatait, miként értelmezik őket, nem vezetik-e félre a litván nyelvet jól nem ismerő kutatókat, és így tovább. Ezek mind olyan kérdések, amelyek e munka végzése során felmerülnek, és amelyekre valamilyen módon választ kell adnunk.

LITERATŪRA

Baltinger K. 1977: L’étymologie hier et aujourd’hui. – Etymologie (Wege der Forschung 373), Darmstadt, 201–224.

BSL – Bulletin de la Société de linguistique de Paris, Paris, 1868.

Būga K. II: Kalba ir senovė. – Būga K. Rinktiniai raštai 2, Vilnius, 1959, 7–328.

Carnoy A. 1955: Dictionnaire étymologique du protoindoeuropéen, Louvain.

Carnoy A. 1957: Dictionnaire étymologique de la mythologie greco-romaine, Paris.

Chantraine P. I–IV: Dictionnaire étymologique de la langue grecque. Histoire des mots 1–4, Paris, 1968–1980.

Drotvinas V. 1984: Kada parašytas vadinamasis Krauzės žodynas. – Baltistica 22(2), 163–167.

Delamarre X. 1984: Le vocabulaire indo-européen. Lexique étymologique thématique, Paris.

Ernout A., Meillet A. 1959: Dictionnaire étymologique de la langue latine. Histoire des mots 4 éd., Paris.

Kruopas J. 1970: 1598 m. Merkelio Petkevičiaus katekizmo leksika. – Lietuvių kalbotyros klausimai 12, 83–154.

Kudzinowski Cz. 1977: Indeks-słownik do “Daukšos Postilė”. Oprac. Cz. Kudzinowski, 1–2, Poznań.

Mayrhofer M. 1986: [rec.] X. Delamarre. Le vocabulaire indo-europeen Lexique etymologique thematique, Paris, 1984, 332 p. – Kratylos 31, 186–187.

Morkūnas K. 1980: Konstantino Širvydo “Punktų sakymų” veiksmžodis (indeksas). – Lietuvių kalbotyros klausimai 20, 109–222.

Pakalka K. 1979: K. Širvydo “Dictionarium trium linguarum”. – Pirmasis lietuvių kalbos žodynas: K. Širvydas. Dictionarium trium linguarum, Vilnius, 13–83.

Palionis J. 1995: 1595 metų katekizmo žodžių formų rodyklė. – Mikalojaus Daukšos 1595 metų katekizmas, 627–748.

Urbutis V. 1987: 1728 m. klaipėdiškių žodyno leksikografiniai šaltiniai. – Baltistica 23(1), 57–75.

Van Windekens A. J. 1952: Le pélasgique, Louvain.

Van Windekens A. J. 1960: Études pélasgique, Louvain.

Van Windekens A. J. 1982: Structure et sens primitif des noms de nombre indoeuropéens *qʷetour “quatre” et *penqʷe “eing”. – Indogermanische Forschungen 87, 8–14.

Zinkevičius Z. 1970–1971: M. Petkevičiaus Katekizmo (1598) tarmė. – Baltistica 6(2), 227–243; 7(1), 67–86.

Zinkevičius Z. 1971: Dėl K. Sirvydo “Punktų sakymų” genezės ir kalbos. – Baltistica 7(2), 153–167.

Zinkevičius Z. 1977–1979: M. Mažvydo raštų kalba. – Baltistica 13(2), 358–371; 14(1), 38–44; 14(2), 139–146; 15(1), 16–22.

Žulys V. 1966: Kaip J. Rėza keitė J. Bretkūno leksiką. – Kalbotyra 14, 149–159.

Žulys V. 1970: Jono Rėzos raštų leksika. Filologijos m. daktaro disertacijos rankraštis.

213

ON HISTORICAL AND ETYMOLOGICAL DICTIONARIES OF THE LITHUANIAN LANGUAGE

Summary

We have been missing a historical dictionary more and more frequently. Its preparation, however, is very complicated work, as it should contain not only the statistics of word usage but also indication of the meanings in whish the words are used most frequently or most seldom. Without thorough investigation of the language of separate written records this is impossible to do. Therefore, the first thing to start with is dictionaries – indexes of separate written records.

* * *

The structure of a new etymological dictionary of the Lithuanian language can be discussed only after all the material has been collected. Compiling the card index of an etymological dictionary is not an easy task. Therefore, the paper concentrates on the principles of compiling a card index and the problems related to this work.

214