WILLIAM R. SCHMALSTIEG

A Pennsylvani Állami Egyetem

Kutatási területek: indoeurópai tanulmányok, balti nyelvek, különösen az óporosz nyelv, szláv nyelvek.

Algirdas Sabaliauskas

A LITVÁN NYELV KUTATÁSTÖRTÉNETE: 1980–2010

Vilnius: Lietuvių kalbos institutas, 2012, 766 p.

ISBN 978-609-411-084-9¹

Az előszóban (11. o.) a szerző azt írja, hogy ez a könyv korábbi könyveinek folytatása: Lietuvių kalbos tyrinėjimo istorija: iki 1940 m. Vilnius: Mokslas, 1979 („A litván nyelv kutatástörténete 1940-ig”) és Lietuvių kalbos tyrinėjimo istorija: 1940–1980 m. Vilnius: Mokslas, 1982 („A litván nyelv kutatástörténete 1940-től 1980-ig”). A korábbiakhoz hasonlóan külön fejezetekben tárgyalja a Litvániában, illetve az ország határain kívül végzett kutatásokat.

Sabaliauskas a nagy Akadémiai szótárról (Lietuvių kalbos žodynas) szóló fejezettel kezdi könyvét, amely véleménye szerint a litván filológia legfontosabb teljesítménye (15. o.). A szótár története 1902-ben kezdődött, amikor a litván lexikológia legkiválóbb kutatója, Kazimieras Būga, megkezdte azoknak a céduláknak az összeállítását, amelyekből a litván nyelv szótára kinőtt. Online is elérhető a www.lkz.lt címen.

Bár a szerző nem számozta meg a könyv fejezeteit, a második fejezet más lexikográfiai munkáknak szenteli figyelmét (Kiti leksikografijos darbai). 1993-ban Stasys Keinys szerkesztésében jelent meg az egykötetes Dabartinės lietuvių kalbos žodynas harmadik kiadása („A mai litván nyelv szótára”). Sabaliauskas megemlíti Laima Grumadienė és Vida Žilinskienė 1997-ben megjelent gyakorisági szótárait is, amelyek a szavakat gyakoriságuk csökkenő sorrendjében közlik, valamint az 1998-ban megjelent, betűrendbe rendezett kiadást. Ebben a fejezetben Sabaliauskas számos kétnyelvű szótárt tárgyal, amelyek mindegyikének második nyelve európai

¹ Ezúton szeretnék köszönetet mondani Virginija Vasiliauskienė professzornak, amiért elolvasta e recenzió korábbi változatát, és értékes javaslatokat tett.

Recenzijos / Reviews

153

WILLIAM R. SCHMALSTIEG

nyelv, kivéve Dalia Švambarytė japán–litván szótárát (Japonų–lietuvių kalbų hieroglifų žodynas) (32. o.).

A 3. fejezet (33. o.) a litván terminológiai munka történetét ismerteti. 1991-ben külön terminológiai osztályt hoztak létre a Litván Nyelvi Intézetben (Lietuvių kalbos institutas). Ezt az osztályt először Kazimieras Gaivenis vezette, 2001-ben pedig Albina Auksoriūtė vette át a vezetését. 1994-ben, elsősorban Stasys Keinys kezdeményezésére, a terminológiai részleg megkezdte a Terminologija című folyóirat kiadását.

A szakosított szótárak száma és változatossága valóban lenyűgöző. Sabaliauskas a példák rövid áttekintése során két oldalon (36–37.) sorolja fel a szerzőket és a műcímeket: Antanas Buračas Anglų–lietuvių kalbų ekonomikos žodynas (Angol–litván közgazdasági szótár) című művétől kezdve Mečislovas Žalakevičius és Irena Žalakevičienė Paukščių pavadinimų žodynas (Madarak neveinek szótára) című művéig.

A 4. fejezet az akadémiai litván nyelvtanokkal foglalkozik (38–43. o.). A Kazys Ulvydas szerkesztésében megjelent Lietuvių kalbos gramatika (Vilnius, 1965–1976, I–III) továbbra is a litván nyelv grammatikai szerkezetének legrészletesebb leírása. A Vytautas Ambrazas szerkesztésében megjelent Грамматика литовского языка (Вильнюс: Мокслас, 1985) nem csupán a fent említett korábbi, háromkötetes mű későbbi változata volt, hanem figyelembe vette a fonológia, a morfológia és a szintaxis újabb fejleményeit is. A litván változat 1994-ben jelent meg; 2. kiadás: 1996; 3. kiadás: 1997; 4. kiadás: 2005. Az angol kiadás 1997-ben jelent meg (40. o.).

A Litván Nyelvi Intézetben Axel Holvoet irányításával egy nyelvészcsoport új litván nyelvtan készítésébe fogott. Az új szerzők szerint a huszadik századi nyelvészet alapvető elméletei – a strukturalista, a generatív és a kognitív irányzat – számos értékes gondolattal gazdagították a nyelvtani elméletet, amelyeket az új évezred kezdetén egyetlen nyelvtani leírás sem hagyhat figyelmen kívül. A kutatásokba betekintést nyújt az Axel Holvoet és mások szerkesztésében megjelent, litván nyelvtannal foglalkozó négy kötet (42. o.).

A negyedik fejezet a litván nyelvjárási atlaszt, a nyelvjárási szövegeket, szótárakat és leírásokat tárgyalja (44. o.). A Litván Nyelvi Intézetben folytatódott a Lietuvių kalbos atlasas készítése. 1982-ben jelent meg a mű második, a fonetikának szentelt kötete. Ez a kötet 112 térképet tartalmaz, amelyek mindegyike két vagy három fonetikai jelenséget mutat be. A harmadik, a morfológiának szentelt kötet 1994-ben jelent meg, bár a hivatalos évszám 1991 (46. o.). 1995-ben a Litván Nyelvi Intézet dialektológusai informatikai szakemberekkel együttműködve weboldal létrehozásába kezdtek, amelyen közzétették Zigmas Zinkevičius Lietuvių kalbos dialektologija című művének egy részét. 2000-ben UNESCO-támogatással jelent meg egy CD-ROM, a Lithuanian dialects. Multimedia Dictionary első kötete (49. o.).

154

Acta Linguistica Lithuanica LXVIII

Algirdas Sabaliauskas Lietuvių kalbos tyrinėjimo istorija: 1980–2010 m.

Az elmúlt néhány évben számos önálló nyelvjárási szöveget adott közre Vladas Grinaveckis, Žaneta Urbavičiūtė-Markevičienė, Elena Grinaveckienė, Aleksas Girdenis, Danguolė Mikulėnienė és sokan mások (50. o.). Sabaliauskas részletesen ismerteti az eltűnőben lévő litván nyelvjárásokat beszélők nyelvének rögzítésével kapcsolatos problémákat.

Sabaliauskas azt írja (6. fejezet), hogy az onomasztika területén az elmúlt évtizedek legfontosabb munkája a Lietuvių pavardžių žodynas („Litván családnevek szótára”), amelynek első kötete (A–K) 1985-ben, második kötete (L–Ž) pedig 1989-ben jelent meg (63. o.). A szótár alapját a Litván Nyelvi Intézet névanyagának kartotéka képezi. A szerzők mintegy 280 pontot jelöltek ki Litvániában, amelyek központjai nagyobb lakott helyek. Feltüntetik az adott nevű családok számát is. Érdekes megjegyezni, hogy a litván családneveknek mindössze körülbelül 21 százaléka balti eredetű, mintegy nyolc százaléka német eredetű, 71 százaléka pedig szláv eredetű vagy szláv közvetítéssel került a nyelvbe. Említést érdemel még Kazys Kuzavinis és Bronys Savukynas Lietuvių vardų kilmės žodynas című, a litván utónevek eredetével foglalkozó műve (Vilnius: Mokslas, 1987) (65. o.).

A Lietuvos vietovardžių žodynas („Litván helynevek szótára”; I. kötet, 2008) várhatóan összesen tíz kötetből áll majd (66. o.). Sabaliauskas szerint az első kötet alapján az a benyomásunk támad, hogy a helynevek leggazdagabb rétege a fák nevéhez kapcsolódik: alksnis ’éger’, ąžuolas ’tölgy’, beržas ’nyír’ (67. o.).

A jeles litván és Litvániában dolgozó nem litván nyelvészek rövid életrajzai (žymesnieji tyrinėtojai) a 74–355. oldalon kaptak helyet. E jeles nyelvészek neveinek puszta felsorolása – akik közül a legtöbbet, ha nem is mindegyiküket, jól ismerik a baltisták – több oldalt tenne ki, és nem sokat adna ehhez az ismertetéshez. A tartalomjegyzékben 73 nevet számoltam össze. Sergejus Temčinas nincs köztük, noha a 355. oldalon több bekezdést szentelnek neki. Az elsőként említett szerző Juozas Senkus (1907–1970), akinek mindössze egyetlen bekezdést szentelnek. Megjegyzendő azonban, hogy ezek a rövid életrajzi jegyzetek bőségesen hivatkoznak hosszabb cikkekre, amelyekben további információ található. Különösen Sabaliauskas korábbi művére, a Lietuvių kalbos tyrinėjimo istorija: 1940–1980 címűre utalnak (II. kötet, Vilnius, 1982, 74. o.), amelyben már ismertették az áttekintés tárgyául szolgáló könyvben említettek többségét. Úgy vélem, azoknak szentelnek rövidebb cikkeket, akik 1980 előtt érték el a legtöbbet. Így Juozas Senkus (1907–1970) és Jonas Kruopas (1908–1975) esetében csak műveik posztumusz kiadásait említik, mivel korábbi munkásságukat már ismertették e sorozat II. kötetében. Néhány tudós, például Rǐčardas Mironas, akinek egy

Recenzijos / Reviews

155

WILLIAM R. SCHMALSTIEG

A sorozat II. kötetében több mint egy oldalt (48–49. o.) szentelnek neki; a III. kötetben viszont csak mellékesen említik (a 197., 198. és 269. oldalon, mindannyiszor egy másik tudóssal kapcsolatban). Hosszabb szócikkeket azok kaptak, akiknek munkássága elsősorban az 1980–2010 közötti harminc évre esik. Így például több mint két oldalt (75–77.) szentelnek Kazys Ulvydasnak. Csak az első szócikkből (II. köt., 49. o.) tudjuk meg, hogy 1910-ben született, és csak a másodikból (III. köt., 75. o.) derül ki, hogy 1996-ban halt meg.

Jonas Kazlauskasnak, akire mindmáig jól emlékszem, mindössze egy oldalt (79. o.) szentelnek, noha utoljára 1970-ben láttam (több mint negyven évvel ezelőtt). Úgy emlékszem, ő várt rám a vilniusi repülőtéren, és miközben arra vártunk, hogy villamossal bemenjünk Vilniusba, bocsánatot kért, amiért nem jött el előadást tartani a Penn State-re, ahová meghívtuk. Mondtam neki, hogy tudok erről, és átadtam neki annak a válasznak az orosz nyelvű fénymásolatát, amelyet a moszkvai szovjet hatóságoktól kaptunk; ebben az állt, hogy a Vilniusi Egyetemen viselt tisztségei annyira lekötik, hogy nem tud eljönni a Penn State-re. Kazlauskas ránézett a fénymásolatra, és azt mondta, most látja először a levelet. Nem jutott eszembe a litván szó a nonsense kifejezésre, ezért az orosz ерунда szót használtam, amelyet Kazlauskas hamarosan niekai alakra javított ki. Sabaliauskas cikkéből tudtam meg először, hogy Vilniusban van egy Kazlauskasról elnevezett utca. Sabaliauskas megemlíti a Baltistikos ąžuolas. Jono Kazlausko gyvenimas ir darbai („A baltisztika tölgyfája. Jonas Kazlauskas élete és munkássága”) című könyvet, amelyet a Vilniusi Egyetem és Birštonas önkormányzata adott ki. Ez utóbbi könyv sok érdekes tanulmányt tartalmaz, bár Aleksas Girdenis és Albertas Rosinas megfogalmazásával (29. o.) vitába lehetne szállni: Gal per aklai sekdamas Romanu Jakobsonu, Kazlauskas manė, kad baltų priegaidės kontrastavo kaip aukštas ir žemas tonas... („Talán túlságosan vakon követve Roman Jakobson példáját, Kazlauskas úgy vélte, hogy a balti hanghordozások magas és mély tónusként álltak szemben egymással...”) El sem tudom képzelni, hogy Kazlauskas bárkit is vakon követett volna.

A Žymesnieji tyrinėtojai („Ismertebb kutatók”) című fejezet (74–355. o.) 73, Litvániában dolgozó neves tudósról közöl adatokat. Az ismertebb tudósok között van Giedrius Subačius is, aki a nyelvészet számos területén végzett kiváló munkát, de az Egyesült Államokban valószínűleg leginkább a híres amerikai regény, Upton Sinclair The Jungle című művének litván vonatkozásairól szóló kutatásairól ismert.

A következő, Kiti tyrinėjimai („Egyéb kutatások”) című fejezet (356–394. o.) alfejezetei: Lietuvių kalbos istorija („A litván nyelv története”, 356–374. o.), Dabartinė kalba („A mai nyelv”, 375–387. o.), Gretinamoji kalbotyra („Kontrasztív nyelvészet”, 387–390. o.), valamint Periodiniai leidiniai. Bibliografija. Enciklopediniai leidiniai („Folyóiratok. Bibliográfia. Enciklopédiai kiadványok”, 391–394. o.).

156

Acta Linguistica Lithuanica LXVIII

Algirdas Sabaliauskas

Lietuvių kalbos tyrinėjimo istorija: 1980–2010 m.

A litván nyelv történetével foglalkozó publikációk főként olyan fiatalabb szerzőktől származnak, akiknek a neve nem szerepelt a fent említett életrajzi szócikkekben. Itt említik például Ona Aleknavičienė Jonas Bretkūnas Postilė című művéről írt tanulmányait, valamint Virginija Vasiliauskienė munkáit az ólitván nyelv birtokos jelzőinek elhelyezéséről stb. Sabaliauskas azt írja, hogy az utóbbi évtizedekben a litván nyelv kodifikációjának problémáival foglalkozó legfontosabb munka Rita Miliūnaitė Lietuvių kalbos gramatikos norminimo pagrindai című könyve (Vilnius, 2003). A kontrasztív nyelvészeti munkák többsége a litván és az angol nyelvvel foglalkozik, néhány azonban a németre és az oroszra összpontosít. Az angol nyelv kiváló szakértői közé tartozik Lionginas Pažūsis és Albertas Steponavičius; személyesen is tanúsíthatom, hogy tökéletesen beszélnek angolul.

Rövid ismertetést kap a Baltistica folyóirat, szerkesztőivel: Jonas Kazlauskas (1965–1970), Vytautas Mažiulis (1970–1996) és Bonifacas Stundžia (1996–napjainkig). Szó esik továbbá (391. o.) a Lietuvių kalbotyros klausimai című folyóiratról is, amelynek neve 1999-ben Acta Linguistica Lithuanica lett, és amelyet a Litván Nyelvi Intézet ad ki (a kiváló kortárs szintaktikus, Axel Holvoet szerkesztésében; Grasil da Blažienė 2010-től). Megemlíti az elsősorban a régi litván írásbeliség problémáival foglalkozó Archivum Lithuanicum című folyóiratot is (393. o.). 1999-ben a Mokslo ir enciklopedijų institutas kiadásában jelent meg a Lietuvių kalbos enciklopedija, amelynek célja olyan összefoglaló munka létrehozása volt, amely nemcsak a litván nyelvről, hanem a baltisztikáról is szól.

A 397–728. oldal a balti nyelvek külföldi kutatásának van szentelve. A tárgyalás a szovjet időszakban emigrációban élő litvánok tevékenységének bemutatásával kezdődik. Többségük az Egyesült Államokban kötött ki; némelyiküket nagyon jól ismertem, másokkal találkozók vagy levelezés révén kerültem kapcsolatba.

Sabaliauskas néhány oldalt szentel Pranas Skardžiusnak, aki rendkívül termékeny tudós volt annak ellenére, hogy az Egyesült Államokban soha nem töltött be egyetemi állást. Bár erről nincs közvetlen tudomásom, barátaim azt mesélték, hogy Skardžius valóban kapott Alfred Senntől állásajánlatot a Pennsylvaniai Egyetemre, de visszautasította, feltehetően Sennel Litvániában korábban kialakult nézeteltérése miatt.

Számomra különösen érdekes volt professzorom, Antanas Salys életének részleteit olvasni arról az európai időszakról, amely megelőzte az Egyesült Államokba érkezését. Például nem tudtam, hogy atrijos Ragana mélyen megsértődött, amikor felvetették, hogy a még fiatal Salys javítsa ki a fordítása nyelvezetét (411. o.). A Pennsylvaniai Egyetemen, Salys irányítása alatt ismerkedtem meg először egy balti nyelvvel: 1951-ben, doktori tanulmányaim első évének második szemeszterében kezdtem óporoszul tanulni Jānis Endzelīns tankönyve, az Altpreussische Grammatik alapján.

Recenzijos / Reviews

157

W I L L I A M R. S C H M A L S T I E G

Leonardas Dambriūnasról szóló fejtegetésében (429–435. o.) Sabaliauskas megemlíti Dambriūnas, Antanas Klimas és az általam közösen írt An Introduction to Modern Lithuanian című könyvet. Érdekes tény, hogy személyesen csak a közös munkánk megjelenése után találkoztam Dambriūnasszal. Együttműködésünk teljes egészében az Egyesült Államok postai szolgálatán keresztül zajlott (az internet előtti időkben). A könyvet a brooklyni ferences atyák nyomtatták ki, kizárólag J. A. Karalius főtisztelendő monsignore nagylelkű pénzügyi támogatásának köszönhetően. Egyikünk, a szerzők közül sem számított arra, hogy a könyv ilyen népszerű lesz, és egyikünk sem várt érte anyagi ellenszolgáltatást. Egyszerűen örültünk, hogy a ferences atyák kiadják a könyvet. Azt pedig csak véletlenül tudtam meg, hogy a Hyperion Press újra kiadta. Egy nap az internetet böngészve megláttam a nevemet egy litván nyelvtanról szóló könyv társszerzőjeként. Természetesen érdekelt, mi a címe ennek a könyvnek, amelyről korábban nem hallottam; további keresgélés után kiderült, hogy a címe Beginner’s Lithuanian. Egyikünknek, a még életben lévő szerzők közül – Klimasnak vagy nekem – sincs fogalma arról, hogy végül hány példány kelt el. Sabaliauskas szépen bemutatja Klimas számos hozzájárulását a balti tanulmányokhoz, különösen a Lituanus folyóirat hosszú ideje betöltött szerkesztői szerepét.

A litván nyelv külföldi vizsgálata a könyv utolsó részének témája (463–728. o.). Az első tárgyalt ország talán természetesen Lettország, az első vizsgált személy pedig Reinis Bertulis, aki Vincas Urbutis irányításával írta disszertációját a lett és litván főnevek közötti szemantikai kapcsolatokról. Bertulisra kellemes emberként emlékszem, aki sok évvel ezelőtt megmutatta nekem Riga nevezetességeit. Egy másik fontos lett nyelvész Pēteris Vanags (468–471. o.), aki a balti morfológia számos ágában szerzett elismerést. A Baltu filoloģija folyóirat szerkesztőjeként 1996 óta nemzetközileg elismert, balti nyelvészeti folyóirattá alakította a periodikát.

Az Oroszországról szóló részben (482–535. o.) elsőként tárgyalt személy Vladimir Toporov, akit Sabaliauskas – véleményem szerint teljesen helyesen – rendkívül széles érdeklődésű tudósként jellemez. Munkái a szláv irodalomtól (például: Странный Тургенев [„A különös Turgenyev”]) a klasszikus műveltségig (például: Эней – человек судьбы [„Aeneas – a sors embere”]), majd a szanszkritig terjednek: Древне-индийская драма шудраки глиняная повозка („Śūdraka óind drámája, a kis agyagszekér”). Toporov számos, a balti területen elért eredménye közül valószínűleg a befejezetlenül maradt óporosz szótára a legfontosabb. Sabaliauskas rámutat, hogy Toporov (487. o.) összekapcsolta Dosztojevszkij A hasonmás című műve hősének, vagyis голядкин nevének eredetét a balti nép, a galindai nevével. Be kell vallanom, hogy erről az összefüggésről itt hallottam először.

Sabaliauskas ezután bemutatja Toporov barátját és munkatársát, Vjacheslav Ivanovot, aki szintén ragyogó tudós volt, széles érdeklődési körrel és eredeti gondolkodással. Saba-

158

A c t a L i n g u i s t i c a L i t h u a n i c a L X V I I I

Algirdas Sabaliauskas

Lietuvių kalbos tyrinėjimo istorija: 1980–2010 m.

liauskas megemlíti, hogy Ivanov 1954 és 1958 között a Moszkvai Egyetemen dolgozott, de nem megfelelő politikai és társadalmi nézetei miatt elbocsátották az egyetemről. Személyesen emlékszem arra, hogy 1973 tavaszán Ivanov megmutatott nekem egy – egy amerikai számára elképesztő – dokumentumot, amelynek egyes részleteire mindmáig emlékszem. A dokumentum azzal vádolta Ivanovot, hogy egy norvégiai konferencián elfogadta a nyugati strukturális nyelvészetet, nem volt hajlandó aláírni a Borisz Paszternak Doktor Zhivago című regényét elítélő dokumentumot, továbbá találkozót szervezett Roman Jakobson és Borisz Paszternak között Peredelkinóban. Úgy vélem, a nyelvészet története szempontjából nagy jelentőségű lenne, ha Ivanov engedélyezné e dokumentum közzétételét.

Az oroszországi balti tanulmányok további fontos művelői közé tartozik Oleg Trubačëv (504. o.), akit elsősorban a Dnyeper vízgyűjtő területének vízneveiről végzett munkájáról ismernek; Tatjana Bulygina (509. o.); Jurij Stepanov (510. o.), akit többek között a közösen írt Theory of Grammar and Grammatical Theory című művéről ismernek; Jurij Otkupščikov, aki a phaisztoszi korong megfejtésére tett kísérlete mellett sokat tett a balti és a szláv nyelvek kapcsolatainak kutatásáért (513. o.); Vladimir Dybo, a balto-szláv hangsúlytörténet kiváló szakértője (518. o.); Alexander Anikin, az indoeurópai szemantikai kutatások kitűnő szakértője (521. o.); Aleksej Andronov, akit elsősorban Lidija Leikumával közösen megjelentetett Siberian Latvian Songs című kiadványáról ismernek (524. o.); valamint Marija Zavjalova, aki többek között Prosper Merimee Lokis (lokys) („A medve”) című elbeszéléséről írt tanulmányt (529. o.).

A balti területen tevékenykedő egyetlen modern ukrán tudós a sajnálatos módon már elhunyt Anatolij Nepokupnyj volt (531. o.); először az 1970-es vilniusi II. Össz-szövetségi Baltista Kongresszuson találkoztam vele. A könyvéről írt recenzióm, a Areal’nye Aspekty Balto-Slavjanskix Jazykovyx Otno enij (Kiev, 1964) című kötetről, a International Journal of Slavic Linguistics and Poetics XI. kötetében (1968) jelent meg (173–176. o.), és úgy tűnt, Nepokupnyjnak tetszett. Meglepett, hogy néhány sort kívülről megtanult, és angolul mondta el nekem (bár akkoriban és későbbi találkozásaink alkalmával többnyire litvánul beszélgettünk). Később, a Wojciech Smoczyński által szervezett Colloquium Pruthenicum Secundum rendezvényen alkalmam nyílt Nepokupnyj mellett ülni; akkor azt javasolta, hogy frissítsem az Studies in Old Prussian: A Critical Review of the Relevant Literature in the Field since 1945 (University Park & London, 1976) című könyvemet. Nepokupnyj kiváló etimológus szakértőként tűnt ki. Én magam nem tudom megítélni az ukrán költészet színvonalát, de azok véleménye szerint, akik ehhez értenek, Nepokupnyj költőként is jó volt (531. o.).

Sabaliauskas a Lengyelországról szóló részt Wojciech Smoczyńskivel kezdi, akit a legaktívabb lengyel baltistaként jellemez. Ezzel mindenképpen egyetértek, és a balti terület egyik legeredetibb és leginnovatívabb szakértőjének is tartom, még ha gyakran nem is értek vele egyet. Az utóbbi években ő

Recenzijos / Reviews

159

WILLIAM R. SCHMALSTIEG

a gégehang-elméletet számos balti és szláv jelenségre alkalmazta. Fiatalkoromban vonzódtam ehhez az elmélethez, és valójában legelső publikált cikkem, „The Phoneme /v/ in Slavic Verbal Suffixes“, Word, 12, 1956 [12. 255–259] kísérlet volt arra, hogy a szláv -vati képző -v- elemét a harmadik (labializált) gégehangból, a *H^w-ból vezesse le, ahogyan azt André Martinet javasolta a „Non-Aphonic O-Vocalism in Indo-European“ című cikkében, Word, 1953 [9.254]. Sajnos az időskorral együtt jár a fiatalkori meggyőződésekkel szembeni szkepticizmus. Emlékszem, hogy miután elmagyaráztam egy osztálynak a gégehang-elméletet, az egyik diákom azt mondta, szerinte az indoeurópai gégehang-elmélet olyan tulajdonságokkal bír, mint egy deus ex machina. Mindenesetre úgy gondolom, hogy Smoczyńskit és honfitársát, Witold Mańczakot egyaránt csodálni kell eredeti gondolkodásukért, valamint azért, hogy sok esetben nem hajlandók követni az uralkodó paradigmát, noha nézeteik teljesen különböznek. Sabaliauskas említést tesz Leszek Bednarczuk (546–548. o.), Michał Kondratiuk, Michał Hasiuk, Czesław Kudzinowski, Roman és Danuta Roszko, Norbert Ostrowski, valamint Krzysztof Tomasz Witczak munkásságáról is. Az említett fontos cseh szerzők között van Adolf Erhart, aki jelentős tanulmányokat írt az indoeurópai igerendszerről (562. o.), valamint Václav Blažek, aki jelentős hozzájárulásokkal gazdagította a balti lexikográfiát. Sabaliauskas a híres Jiří Marvant is megemlíti, aki legalább három kontinensen töltött be egyetemi tisztségeket. Észak-amerikai utolsó egyetemi kinevezése a mi Pennsylvania State University egyetemünkre szólt. Sajnos, amikor az ausztráliai melbourne-i Monash University állást ajánlott neki, egyetemi adminisztrációnk nem talált elég pénzt a költségvetésben ahhoz, hogy Marvant itt, a Penn State-en tartsuk (564. o.). A balti nyelvészettel foglalkozó legjelentősebb bolgár szakember kétségtelenül Ivan Duridanov volt, a Die Beziehungen des Baltischen zu den alten Balkansprachen – Indogermanisch, Slawisch und Baltisch (München, 1992) szerzője. A balti tanulmányok legjelentősebb magyar közreműködője Endre Bojtáru, a Foreword to the Past. A Cultural History of the Baltic People (Budapest, 1999) című könyv szerzője (571. o.).

Sabaliauskas a német balti nyelvészekről szóló fejezetét Rainer Eckerttel kezdi, aki szakmai pályáját a Német Demokratikus Köztársaság Tudományos Akadémiájának nyelvészeti részlegén kezdte. Amikor ezek a szervezetek összeomlottak, Eckert tudományos tevékenységét a greifswaldi Ernst Moritz Arndt Egyetemen folytatta (572. o.), ahol 1996-os nyugdíjba vonulásáig dolgozott. Eckert széles érdeklődésű tudós, aki az i-tövű főnevektől a balti frazeológiáig számos fontos tanulmányt publikált. A következőként említett szerző Gertrud Bense, akit elsősorban a kis-litvániai litván írásbeliség története érdekel (582. o.). Az európai hidronímia egyik legkiválóbb szakértője Wolfgang Paul Schmid volt (583. o.), a Göttingeni Egyetem munkatársa. 1970-ben ő és én voltunk az egyetlen résztvevők a nem kommunista országokból a balti nyelvészet második össz-szövetségi kongresszusán Vil-

160

Acta Linguistica Lithuanica LXVIII

Algirdas Sabaliauskas

Lietuvių kalbos tyrinėjimo istorija: 1980–2010 m.

niusban. Voltak tudományos nézeteltéréseink, és amikor Jonas Kazlauskas a vilniusi repülőtéren találkozott velem, ezt megemlítettem neki. Kazlauskas azt mondta, tud a nézeteltérésről, de ne aggódjak, mert Schmid Kazlauskas szavaival élve labai linksmas žmogus. Úgy találtam, hogy Kazlauskas jellemzése teljesen pontos volt, és egyikünk sem, külföldi tudósok, soha nem említette egymásnak a nézeteltérésünket.

Szerencsém volt az 1978–1979-es tanévet a Freiburgi Egyetemen (i. Br.) tölteni, ugyanabban a tudományos intézményben, ahol akkoriban egy fontos és kreatív balti nyelvész, nevezetesen Alfred Bammesberger (588. o.) dolgozott, bár valamivel később Eichstättbe költözött. Bammesberger kiváló angol szakértő is (aki egyébként tökéletesen beszél angolul, ezt tanúsíthatom), és kapcsolatot feltételezett a litván jie) yra és az angol are között.

Sabaliauskas szerint (591. o.) Friedrich Scholz rendkívül széles érdeklődésű tudós, aki számos értékes publikációt készített az észt, lett, litván és orosz irodalomról, emellett tanítványával, Jochen D. Range-dzsel együtt Bretkūnas bibliafordításainak mérvadó kiadásait is elkészítette. Sabaliauskas számos más német tudóst is megemlít, akik hozzájárultak a balti tanulmányokhoz.

A kortárs finn balti nyelvészek közül valószínűleg Kari Liukkonen a legtermékenyebb; számos teljesen hiteles párhuzamot von a balti nyelvek és a finnugor nyelvek között. Véleményem szerint az egyetlen, továbbra is megoldatlan kérdés az, hogy ezek kölcsönzött hasonlóságok-e, vagy a közös finnugor és indoeurópai örökséget tükrözik (616. o.). Lembit Vaba észt nyelvész behatóan foglalkozott a lett jövevényszavakkal az észtben (622. o.). A svéd tudós, Lars Gunnar Larsson, az Uppsalai Egyetem munkatársa, behatóan kutatta a balti jövevényszavakat a balti finn nyelvekben, Torbjörn K. Nilsson pedig szintén jelentős érdeklődést mutatott a balti és finnugor nyelvek kapcsolatai iránt.

A nemrég, 1999. január 9-én elhunyt Terje Mathiassen valószínűleg a kortárs norvég nyelvészek között az első helyet foglalja el. Fontos elméleti publikációi mellett pedagógiai munkáiról is ismert: A Short Grammar of Lithuanian (Columbus, Ohio, 1996) és A Short Grammar of Latvian (Columbus, Ohio, 1997). Kiváló tankönyve, az Old Prussian (Oslo, 2010) posztumusz jelent meg John Ole Askedal szerkesztő, az elhunyt szerző felesége, Ann-Marie Mathiassen, Peter Locher és mások segítségének köszönhetően (631. o.). A következő legjelentősebb norvég balti nyelvész valószínűleg Helge Dagfinn Rinholm, aki az Egyesült Államokban, az Indiana Egyetemen tanult, ahol benyújtotta disszertációját: Toward the Semantic Features of Lithuanian Prepositions and Preverbs: An Invariant Component Analysis (Indiana University, 1980). Az utóbbi időben Dánia (634. o.) két tudóssal, Jens Elmegård Rasmussen-nel és Thomas Olanderrel gazdagította a balti tanulmányokat; mindketten jelentős hozzájárulásokkal

Recenzijos / Reviews

161

WILLIAM R. SCHMALSTIEG

a balto-szláv akcentológiai kutatásokhoz. Az egyetlen izlandi tudós, aki komolyan foglalkozott balti tanulmányokkal, Jörundur Hilmarsson (1946–1992), aki a kieli egyetemen a híres szakember, Werner Winter irányításával kiváló képzést kapott a tokhár nyelvészet terén is (637. o.). Az utóbbi években Hollandia a kiváló Frederick Kortlandttal és tehetséges tanítványával, Rick Derksennel gazdagította kutatásainkat; mindketten jelentősen hozzájárultak a balti nyelvek hangsúlyozásának kutatásához (645. o.).

A balti tanulmányok olaszországi kiemelkedő hagyományát olyan tudósok képviselik, mint Giacomo Devoto és Carlo Alberto Mastrelli. Sabaliauskas megjegyzi, hogy bár vannak más kiváló kutatók is, például Alessandro Parenti, aki dolgozott a kétnyelvű olasz–litván szótáron (Dizionario italiano–lituano, lituano–italiano. Vallardi, 1994), és sokat publikált a balti határozott melléknévről (677–678. o.), jelenleg a legaktívabbak Maria Teresa Ademollo Gagliano, Guido Michelini és Pietro Umberto Dini. Ademollo Gagliano elsősorban a szókincskutatással foglalkozik. Michelini számos területen jeleskedett, de számomra az 1981-es monográfiája volt a legmeggyőzőbb: La linguistica testuale e l’indoeuropeo: il passivo, Brescia: Editrice La Scuola. Ezt írta benne (54. o.): „Costruzioni di questo tipo [i. e., jo būta – WRS] sono, piú probabilmente, dovute ad ‘analogia’ sulle costruzioni passive corrispondente ad attive con verbo ‘transitivo’“. Korábban én is azt feltételeztem – ahogyan mások is –, hogy ezek eredetileg birtokos szerkezetek voltak, de Michelini monográfiája meggyőzött arról, hogy ez a széles körben elfogadott nézet téves.

A harmadikként említett, rendkívül termékeny olasz tudós, Pietro Umberto Dini, rendkívül művelt. Úgy vélem, hogy Le lingue baltiche című műve (Firenze, 1997), amelynek lett, litván (2000) és orosz (2002) fordítása már megjelent, angol fordítása pedig hamarosan napvilágot lát, a balti nyelvek legjobb általános bevezetője a külföldi hallgatók számára. Dini újabb könyve, az ALILETOESCVR: linguistica baltica delle origini; teorie e contesti linguistici nel Cinquecento (Livorno, Books & Co., 2010) azt állítja, hogy a balti nyelvészet korai történetét alig vizsgálták, és a balti nyelvekre váratlan helyeken is találhatók utalások. A könyv címe, az Aliletoescvr nevet Leonhard Thurneysser alkotta meg Onomasticum című művében (1583), hogy bemutassa a keleti balti partvidék nyelvi sokféleségét. A szó jelentése: 1. lív (Liuiβch); 2. lett (Letiβch); 3. észt (Oeβ[t]niβch); 4. kur (Curiβch). Egyedül a balti nyelv, a porosz hiányzik.

A kortárs francia balti nyelvészek közül kétségtelenül Daniel Petit (683. o.) a legtermékenyebb; klasszikus filológiai képzettsége is van, és jelentősen hozzájárult a balti nyelvészethez, különösen az igeragozás és az ablaut területén. Alfred Senn, Max Niedermann és Ferdinand de Saussure svájci hagyományának méltó folytatója Jan Peter Locher, aki tanítványaival, Simon Christennel,

162

Acta Linguistica Lithuanica LXVIII

Algirdas Sabaliauskas

Lietuvių kalbos tyrinėjimo istorija: 1980–2010 m.

Bernhard Wälchli és Markus Roduner különböző területeken járultak hozzá a balti nyelvészethez (690. o.).

A spanyol tudós, Francisco Villar (694. o.) az indoeurópai nyelvészetről szóló munkáiban litván adatokat használ fel, Miguel Villanueva Svensson pedig főként a balti ige történetének kérdéseivel foglalkozott. A balti tanulmányok iránt érdeklődő két izraeli tudós Nedda Kameneckaitė és Lea Sawicki; utóbbi egy szemeszteren át litvánul tanult velem a Penn State-en, a szovjet időkben, amikor egy emigráns számára Litvánia kézenfekvő választása nem jöhetett szóba (695. o.).

Bár Eric Hamp elsősorban kelta nyelvészként tevékenykedik, az átlagos balti nyelvésznél többet tett a balti tanulmányokért (704. o.). Sabaliauskas Benjamin Jēgerst amerikai balti nyelvészként sorolja be, mivel szakmai pályájának nagy részét az Egyesült Államokban töltötte, ahol Kentuckyban és Illinois-ban német nyelvet és irodalmat tanított. Vele készítettük el Jānis Endzelīns Baltu valodu skaņas un formas című művének angol kiadását. Egy másik, lett származású amerikai balti nyelvész Valdis Zeps volt, aki a Latvian and Finnic linguistic converences (Hága, 1962) és a The place names of Latgala (Madison, 1984) szerzője. Zeps Stephen C. McCluskeyval együtt meghívott, hogy részt vegyek a baseli epigramma első közlésében (General Linguistics 1975 (15: 159–165). Barátom, David Robinson, aki hozzám hasonlóan Alfred Senn és Antanas Salys egykori tanítványa, a Lithuanian Reverse Dictionary (Ohio, 1976) szerzője; ez volt az első ilyen szótár, amely valaha megjelent. Eric Hamp és Bill Darden – a Chicagói Egyetem balti hangsúlytan iránt érdeklődő professzora – egyik tanítványa, Steven Young többek között jelentős eredményeket ért el a balti hangsúlyozás kutatásában. Young cserehallgatóként a Vilniusi Egyetemen töltött 1981–1982-es tanéve elején észrevette, hogy a mindennapi használatban ténylegesen előforduló hangsúlyozás nem mindig felel meg a nyelvtanokban rögzített normáknak; ez a felismerés késztette doktori értekezésének publikálására: The prosodic structure of Lithuanian (New York, London, 1991). A Kaliforniai Egyetem szláv nyelvekkel foglalkozó professzora, Henning Andersen számos jelentős eredménnyel gazdagította a balti tanulmányokat. Ezek egyik első darabja kétségtelenül a The dative of subordination in Baltic and Slavic című tanulmánya volt, amelyet 1968-ban, a Pennsylvaniai Állami Egyetemen rendezett balti nyelvészeti konferencián olvasott fel, majd publikált (1–9. o. a Thomas F. Magner és William R. Schmalstieg szerkesztette Baltic Linguistics című kötetben (1970, University Park és London, The Pennsylvania State University Press). Jules Levin Berkeleyben írta The Slavic Element in the Old Prussian Elbing Vocabulary in Old Prussian című disszertációját (Berkeley, Los Angeles, London, 1974), és azóta számos jelentős tanulmányt publikált.

A japán nyelvészek csak az utóbbi években kezdtek érdeklődni a balti nyelvek iránt (721. o.), Sabaliauskas pedig azt írja, hogy az első és legfontosabb

Recenzijos / Reviews

163

WILLIAM R. SCHMALSTIEG

A litván tanulmányok japán szakértője Ikuo Murata, aki a litván irodalom népszerűsítéséért sok művet fordított japánra, köztük Valdas Adamkus volt elnök könyvét is: Likimo vardas – Lietuva. Az idegen nyelvek kobei egyetemének professzora, Toshikazu Inoue számos értékes tanulmányt publikált az óporosz és a lett nyelvről, például: Латышский перевод лютеранского малого катехизиса 1586 года, Kobe, 2002. Eiko Sakurai írta a litván nyelv első japán nyelvű pedagógiai nyelvtanát. A lett nyelv legjelentősebb japán szakértője valószínűleg Kendzi Tanaka, aki Stockholmban tanult, és japánra fordította Velta Rūķe-Draviņa művét: The standardization process in Latvian – 16th century to the present (Stockholm, 1977).

Ausztrália legjelentősebb balti nyelvésze kétségkívül Trevor Fennell, akinek fő kutatási területe a lett nyelv. Fennell és a lett származású Henry Gelsen 1980-ban adta ki A grammar of modern Latvian (Hága, Párizs, New York: Mouton) című művét. Fennell számos ólett irodalmi emlékről is készített tanulmányokat, például: Adolphi’s Latvian grammar (Melbourne, 1993), Lettico-Germanicum 1–2 (Riga, 2001) stb.

Összefoglalva: ez a könyv túl terjedelmes és túl sok információt tartalmaz ahhoz, hogy ilyen felületesen ismertessük, mint ebben a recenzióban. Rendkívül nagy hatással van rám a szerző műveltsége és az a képessége, hogy jelentős mennyiségű információt néhány bekezdésbe sűrítsen. Úttörő és izgalmas könyvet írt, amiért gratuláció illeti.

Beérkezett 2013. május 31-én.

WILLIAM R. SCHMALSTIEG

The Pennsylvania State University

University Park, Pa. 16802

[email protected]

164

Acta Linguistica Lithuanica LXVIII