DALIA SVIDERSKIENĖ

A Litván Nyelv Intézete

ORCID id: orcid.org/0000-0003-3060-4713

Kutatási terület: onomasztika (a tulajdonnevek képzésének, eredetének és motivációjának kutatása).

DOI: doi.org/10.35321/all83-14

A ŽEMĖVARDIS terminusról

A žemėvardis terminusról

ANNOTÁCIÓ

A tanulmány a két világháború közötti tudós, Kazimieras Alminauskis nyelvhasználatában működő őshonos žemėvardis szó terminologizálódásának folyamatát és eredményét, fogalmát, a terminus helyét saját terminológiai rendszerében, valamint a litván toponomasztikában használt más terminusokhoz való viszonyát tárgyalja. E nyelvi jel által közvetített fogalmi információ feltárása nyomán szélesebb körű felhasználási lehetőségei is kirajzolódnak. A tanulmányt enciklopédikus adatok és a helynevek élő nyelvből (beszédből) való lejegyzésének történeti töredékei bővítik; ezeket kiegészíti a múlt századi nemzeti toponímiai nyilvántartás, a Lietuvos vietovardžių žodynas információja, valamint a két világháború közötti falu kulturális szemantikáját reprezentáló saját toponímiai példák a Žemės vardų kérdőívekből.

KULCSSZAVAK: toponima, őshonos terminus, a használati szöveg elemzése, kontextuselemzés, terminológiai nomináció, motiváció, terminológiai rendszer, interdiszciplináris kommunikáció.

ANNOTATION

A tanulmány annak az őshonos szónak, a žemėvardis („földnév”) terminologizálódásának folyamatát és eredményét tárgyalja, amely a két világháború közötti tudós, Kazimieras Alminauskis nyelvében működött; továbbá a fogalmát, a terminus helyét a saját terminusrendszerben, valamint a litván toponomasztikában használt más terminusokhoz való viszonyát. A nyelvi jel által közvetített fogalmi információ feltárása után a terminus használatának szélesebb lehetőségei is megmutatkoznak. A tanulmányt enciklopédikus adatok és a helynevek élő nyelvből (beszédből) történő gyűjtésének történeti töredékei bővítik; ezeket tovább egészíti ki

310

Acta Linguistica Lithuanica LXXXIII

Termino žemėvardis klausimu

a múlt század nemzeti toponímiai nyilvántartásából, a Dictionary of Lithuanian Toponymsból származó információ, valamint a két világháború közötti falu kulturális szemantikáját reprezentáló helyi toponímiai példák a Land Names kérdőívekből.

KULCSSZAVAK: toponima, őshonos terminus, a használati szöveg elemzése, kontextuselemzés, terminológiai nomináció, motiváció, terminusrendszer, interdiszciplináris kommunikáció.

Bevezetés. A tulajdonnevek terminológiája a teljes nyelvészeti terminológia részének tekinthető, sajátos jellemzőkkel. Sajnos az általánosabb jellegű, e tudományterületnek szentelt szótárakban (Šmilauer 1963; Подольская 1978, 1988; GTSGN 2002) nem találhatók meg a nemzeti terminológia azon egységei, amelyek legjobban tükrözik a nyelvi közösség fogalmait, megnevezési modelljeit, rendszerét és az általuk reprezentált területet. A tudomány fejlődésével szükségessé válik a terminusok kiválasztása, ami a kutató egyik legfontosabb feladatává válik. A tudósok által meghatározott terminuskiválasztási elvek és kritériumok meghatározzák a terminológiai tevékenység további szakaszait: a választott kutatási módszerek alkalmazását, a terminusok további használatához és a szótárakhoz szükséges információk összegyűjtését, mind a terminussal szemben támasztott követelmények, mind a terminológiai munka kidolgozott módszertani elvei, a meghatározottság kritériuma, a szinkrónia, a rendszerszerűség és a normativitás elvei alapján; ezek a gyakorlatban logikai-fogalmi rendszer modellezésével valósulnak meg¹. A terminológia mint „a nyelv speciális lexikája különleges normálást igényel, amely nem irodalmi, hanem természetes hitelességén és helyességén alapul, s amelyet nem az adott nyelvben érvényes használati vagy szóalkotási hagyomány, hanem e nyelvi alrendszer által diktált körülmények határoznak meg”². A litván terminológus, Albina Auksoriūtė véleménye szerint „nagyon fontos, hogy a litván nyelvet az állam közéletében és a tudomány világában egyaránt használják” (Auksoriūtė 2020). A tudományos nyelv és az élő népi nyelv kapcsolatát — anélkül, hogy az utóbbit pusztán a szakemberek közötti kommunikáció mesterséges eszközévé tennénk — Kazimieras Gaivenis (1987: 84) is említette. Az utóbbi időben egyre inkább igazolódik a morfológiai motiváció elemzésének kognitív megközelítése

¹ Lásd ezzel kapcsolatban a hagyományos elveket valló litván terminológusok (Gaivenis 1987: 83–91; Gaivenis, Keinys 1990: 210), valamint az antropocentrikus paradigma keretében dolgozó kortárs orosz kutatók (Костерина, Кондратюкова 2014: 133–137; Васильева 2014, 2015) munkáit.

² „A speciális lexika különleges normálásnak van alávetve, amelynek alapja nem az irodalmi, hanem a szakmai helyesség; ezt nem az adott nyelv szóhasználati vagy szóalkotási normái, hanem a megfelelő alrendszer feltételei diktálják” (Суперанская 2003: 28).

Straipsniai / Articles

311

DALIA SVIDERSKIENĖ

tanulmányozását, így a terminusok sem kerülhetik el. Ahogyan Jelena S. Kubrjakova orosz nyelvész állítja, „a szó által közvetített információ egy motivált jelbe csomagolódik, amely rendszerint részekre bontva közvetíti jelentését, és a kognitív, valamint kommunikációs szükségleteket a legmegfelelőbben hangolja össze” (Кубрякова 2004: 393)^³. „Minden beszédaktus során a tudatban aktualizálódó mentális tartalom szubjektív jellegű, míg a konkrét szóval aktualizált tartalom a szó valódi, reális jelentése a beszédaktus helyzetében. A reális jelentés az, amit az ember gondol, amit szem előtt tart, amikor egy bizonyos szót megért (meghall vagy maga használ). E jelentés nagy része minden beszélő számára közös, a hasonló élettapasztalat és a tipikus kommunikációs helyzetek ismétlődése miatt” (Gudavičius 2011: 111). A jelentés a tartalom és a forma egységeként értendő. A nyelvi jel által reprezentált tartalom megértéséhez fel kell ismerni azt a pragmatikai jegyet, amely a nyelvi jel létrejöttének impulzusát adta. Nyikolaj F. Alefirenko szerint „a nyelvi jel belső formája szemantikai struktúrájának szinkrón epidigmatikus komponenseként tekinthető, amely a közvetett nomináció idioetnikus alapjának funkcióját tölti be, vagyis azt a denotatív jegyet tükrözi, amely alapján a valóság egyik lehetséges töredékét megnevezték” (Алефиренко 2009)^⁴.

A nyelvtudományban elfogadott, hogy „a terminus feladata nemcsak a tudományos fogalom pontos kifejezése, hanem egyfajta megismerési eszköz funkciójának betöltése is, feltárva azt, ami új annak a tudományterületnek a közegében, amelyet szolgál” (vö. Блинова 1981: 28)^⁵. Ezért abból kiindulva, hogy egy őshonos terminus meghonosodhat a fejlődő tulajdonnevű szókutatásban, és kiemelheti annak nemzeti kognitív jegyeit, az elemzés fő forrásául Kazimieras Alminauskis két világháború között összeállított Instrukcija žemės vardynui surašyti című művét választottuk (a továbbiakban: Instrukcija; LŽVI). Az Apie žemės vardyną, jo reikšmę ir surašymą című fejezetben ez áll: „A népköltészet és a népművészet alkotásaiban tiszteletre méltó hely illeti meg a föld névanyagát” (Alminauskis 1934: 3). A globalizáció korában, amely mintha megismételné a két világháború közötti helyzetet^⁶, és amelyet az „(el)tűnni vagy (fenn)maradni” szavak ellentéte ír le, nem engedi

^³ „Az általa közvetített információ egy motivált jelbe csomagolódik, amely rendszerint tagoltan adja át saját jelentését, és optimálisan hangolja össze kognitív és kommunikációs feladatait” (Кубрякова 2004: 393).

^⁴ „A nyelvi jel belső formáját szemantikai struktúrájának szinkrón epidigmatikus komponenseként értelmezik, amely a közvetett-származtatott nomináció idioetnikus alapjául szolgál, vagyis azt a denotatív jegyet tükrözi, amely alapján a valóság megfelelő töredékét elnevezték” (Алефиренко 2009).

^⁵ „A terminus feladata nemcsak a tudományos fogalom maximálisan pontos kifejezése, hanem sajátos megismerési eszközként is szolgálni, feltárva az újat abban a tudományterületen, amelyet kiszolgál” (Блинова 1981: 28).

^⁶ K. Alminauskis gondolataihoz mintegy kapcsolódnak Filomena Kavoliūtė litván geográfus mai gondolatai: „A lakott helyek nevei más helynevekkel együtt sajátos

312

Acta Linguistica Lithuanica LXXXIII

Termino žemėvardis klausimu

hogy a tulajdonnevek területe iránti lankadatlan figyelem beteljesedjék^⁷. Ezért e kutatás mind a toponomasztika, mind a terminológia számára fontos, mivel „az onomasztika sajátossága és a humanitárius tudományok közegében elfoglalt helyzete számos vitát váltott ki, miként a tulajdonnevek nyelvészeti státusával kapcsolatos bizonytalanság, valamint sokféleségük is hatással volt az onomasztikai terminológia folyamatára” (Матвеев 2005: 5)^⁸. Emellett „a népi terminusok a tudományos terminológia kimeríthetetlen utánpótlási forrásai. Egyes esetekben pontosabban és precízebben tájékoztatnak a földrajzi objektum, illetve természeti jelenség tartalmáról és árnyalatairól” (Мурзаев 1984: 4)^⁹.

A tanulmány célja — a két világháború között, a helynevek teljes körű összeírásának megőrzése céljából kialakult helyzetet reprezentáló dokumentum, K. Alminauskis Instrukcija alapján — meghatározni, milyen tartalmi terjedelmet közvetít a žemėvardis nyelvi jel, az így nyert adatok alapján megnevezni az őshonos žemėvardis terminus fogalmát, valamint felvázolni e terminus és szó további felhasználási lehetőségeit. Ennek megvalósítására a következő feladatokat tűzzük ki: 1) feltárni a žemėvardis szó eredetét; 2) bemutatni a terminus žemėvardis enciklopédikus és a toponomasztikában rögzült fogalmát, terminológiai környezetét, kontextuális partnereit, megmagyarázni (értelmezni) motivációját, valamint feltárni strukturális modelljét; 3) K. Alminauskis Instrukcija című művének szövege és a saját toponomasztika legújabb kutatási kontextusa alapján feltárni (értelmezni) a megnevezett valóságrészlethez (a helyek neveihez) való viszony változásait, amelyek a žemėvardis fogalmának tartalmi korrekcióját meghatározzák.

Ezért annak megállapítására (értelmezésére) és kiemelésére, hogy mi az, ami a nyelvben új, és hogyan viszonyul ahhoz, ami régi, továbbra is használatos, a vizsgálat lexikai-szemantikai, szintaktikai és nyelvi-kulturális szinten folyik, az onomasziológiai és a szemaziológiai módszer célszerű ötvözésével. Ezeken kívül a tanulmány elméleti

a kulturális-mentális réteget, amely a társadalommal elválaszthatatlanul együtt létezik, és nem kevésbé jelentős, mint a szokások vagy hagyományok” (Kavoliutė 2019: 740).

^⁷ „A szellemi kulturális örökség — élő, virágzó, nemzedékről nemzedékre továbbadott, az ember számára oly szükséges identitásérzetet biztosító örökség — mindig fontos helyet foglalt el a társadalom életében: a vérünkbe ivódott, általános hagyományoktól a kis közösségek által őszintén ápolt szokásokig, amelyeket nagylelkűen megosztanak mindazokkal, akik meg szeretnék ismerni és át szeretnék élni világképünket [...], valamint az egyedi vonásokat megőrző emberi jellemeket.” Online hozzáférés: http://lki.lt/lietuvos-nemate-rialaus-kulturos-paveldo-vertbyiu-savade-vietovardziu-atminties-ir-vartojimo-tradicija/ [megtekintve: 2020-07-11].

^⁸ „Az onomasztika sajátossága és a humanitárius tudományok közegében elfoglalt helye nemegyszer számos vitát váltott ki, ahogyan a tulajdonnevek nyelvészeti tudományos státusának meghatározatlansága és sokfélesége is hatással volt az onomasztikai terminologizáció folyamatára” (Матвеев 2005: 5).

^⁹ „A népi terminusok a tudományos terminológia kimeríthetetlen utánpótlási forrásai. Egyes esetekben pontosabban és tárgyszerűbben tájékoztatnak a földrajzi objektum, illetve természeti jelenség tartalmáról és árnyalatairól” (Мурзаев 1984: 4).

Straipsniai / Articles

313

DALIA SVIDERSKIENĖ

elemzési, leíró-analitikus és komponenselemzési módszereket alkalmazunk, betartjuk a vizsgálat tárgyára irányuló kvalitatív kutatás¹⁰ szabályait. A tanulmány értékes a terminológia, a terminográfia, a toponomasztika, a kulturális földrajz, a szociolexikológia és az interdiszciplináris kommunikáció számára, továbbá oktatási szempontból is érdekes.

1. A žemėvardis szó eredete. A žemėvardis összetétellel létrehozott szó két elemből áll. Az első elem a litván žemė, a második a litván vardas szóval kapcsolatos. A szó első szerkezeti elemének eredete megmagyarázható a Vilniusi Egyetemen létrehozott Lietuvių kalbos etimologinio žodyno duomenų bazė (a továbbiakban: LKEŽBе) adatai alapján¹², amely szerint a litván žemė [...] miként más rokon nyelvekben is, szemantikailag az „alacsonyan fekvő, az, ami lent van” jelentéssel kapcsolódik össze (idézi Buck 1949: 16). Ezt követően a Lietuvių kalbos žodynas (a továbbiakban: LKŽe) által megadott, az első számmal jelölt legtipikusabb, legönállóbb és stilárisan legsemlegesebb jelentésre összpontosítva világossá válik, hogy a litván žemė jelentése „a (bolygónk) felszíne, [...] (gyakran az égbolttal állítják szembe)”, valamint e jelentés árnyalata¹³ | „fenék (vízben)”. E jelentéskomponenseket kiegészítik és a jelentésszerkezetet továbbfejlesztik a többjelentésű žemė szó további jelentései: 4. „a bolygónk felszínének felső, laza (rendszerint megművelt vagy más módon hasznosított) rétege”; 5. „a bolygónk felszínét alkotó anyag || „agyag” || „sár, szennyeződés”; 6. „valamilyen célra kijelölt parcella, terület, mező”; 7. „szárazföld” || „part, perem”; 8. „felszántott, megművelt mező, termőföld”; 9. „magántulajdonú (rendszerint megművelt) parcella, földhasználat” || „magántulajdon” || „gazdaság” || „valakas”; 10. „a növények növekedésére és termesztésére alkalmas réteg, talaj”; 11. „egy nép vagy népek által lakott terület, vidék, ország” || átv.¹⁴ „egy vidék vagy ország lakói, népe” || „állam” || „etnikai területi egység” || „környék, helység, térség” || „haza, szülőföld, szülőhely”.

A második szerkezeti elem eredete a litván vardas szóból származik, amelynek jelentése „nem egyetlen konkrét, hanem egy bizonyos fajtához tartozó minden egyes tárgynak, jelenségnek, cselekvésnek stb. adott megnevezés”. Vö. még: –onimas [onimák], az összetett szó második része, amely azt jelenti

¹⁰ „A kvalitatív (kvalitatív jellegű) kutatás egy eset vagy egyének csoportjának, egy helyzetnek vagy eseménynek természetes környezetben végzett szisztematikus, strukturálatlan vizsgálata, amelynek célja a vizsgált jelenségek megértése, valamint interpretatív, holisztikus magyarázatuk bemutatása” (Kardelis 2002).

¹¹ A szociolexikológia olyan tudomány, amely a szavak használatának az emberek lakóhelyével, foglalkozásával és társadalmi státusával való összefüggéseit vizsgálja. Összefoglalva: a szavak és a társadalom kapcsolatának tudománya.

¹² A projekt vezetője prof. dr. Daiva Sinkevičiūtė. Online hozzáférés: http://etimologija.baltnexus.lt/ [megtekintve 2020 szeptember–októberében].

¹³ A továbbiakban a jelentésárnyalat(ok) jelölésére a || jelet használjuk.

¹⁴ Az olyan rövidítéseket, mint az LKŽe, külön nem magyarázzuk.

314

Acta Linguistica Lithuanica LXXXIII

Termino žemėvardis klausimu

„név”, „megnevezés”, „szó” (TŽŽ 2013: 822), onimák [gör. onyma – név] nyelvészeti tulajdonnevek vagy szókapcsolatok, amelyek objektumokat neveznek meg (ugyanott)¹⁵.

2. A terminus fogalma, terminológiai környezete, helye a rendszerben, motivációja és strukturális modellje. Az enciklopédikus adatok alapján a toponimák, vagyis a helynevek, azaz a helyek tulajdonnevei, elsősorban nem lakott helyek neveire és lakott helyek neveire oszlanak. A nem lakott helyek nevei további két nagy csoportra — hidronimákra és földnevekre — oszlanak. A földnevek hegyek, dombok, sziklafalak, mélyedések, völgyek, rétek, kaszálók, legelők, mezők, parlagok, kavicsbányák, agyagbányák, erdők, irtások, fenyvesek, bokrosok, ligetek, utak, ösvények stb. nevei. A földnevek a litván toponimák legnépesebb csoportját alkotják. Több mint 500 000-et jegyeztek fel belőlük. Eredetük és keletkezési idejük szerint a toponimák között a legváltozatosabbak. Többnyire apróbb és kevésbé jelentős helyek nevei; a történelmi és társadalmi körülmények változásával változnak, eltűnnek vagy újak keletkeznek. Ritkábban kerülnek hivatalos dokumentumokba, és kevésbé iktatják őket hivatalosan. A kommunikáció és a tájékozódás szempontjából azonban a földnevek nem kevésbé fontosak, mint a vizek vagy a lakott helyek nevei (LKE 2008: 599, 556–557)¹⁶. Ez a felosztás feltárja a földnevek helyét a toponímiai terminusok általános rendszerében: a nem lakott helyek neveinek alacsonyabb szintjén helyezkednek el, és a hidronimákkal együtt¹⁷ a toponimák, vagyis a helynevek egyik alcsoportját alkotják.

Grasilda Blažienė a német onomasztika tapasztalataira támaszkodva kijelenti, hogy „azokat a toponimákat, amelyek az oikonimák és hidronimák elkülönítése után megmaradnak, a legcélszerűbb földneveknek, vagyis nem lakott helyek neveinek nevezni” (Blažienė 2006: 27). Vitalija Maciejauskienė toponimákról, illetve helynevekről alkotott rendszerfelfogása a Lietuvos vietovardžių žodynas című forrás, a Litván Nyelv Intézete Balti Nyelvek és Névanyagkutatási Központjának alapjaiban található kartoték leírásából tárul fel: „Ezt csaknem az egész huszadik században gyűjtötték, jelenleg pedig mintegy 600 ezer cédulát tartalmaz. Ezeken különböző időpontokban és különféle módokon, élő nyelvből gyűjtött litván helynevek vannak feljegyezve — lakott helyek nevei, víznevek és a földfelszín számos más objektumának nevei (szántóföldek, magaslatok, mocsarak, gázlók, mélyedések, termőföldek,

¹⁵ Vö. még az orosz terminológia képviselőjével: „A toponima (az ógörög τόπος – hely + ὄνομα – név, megnevezés szavakból) az onimák egyik osztálya, olyan tulajdonnév, amely a Földön található természeti objektum vagy a Földön az ember által létrehozott objektum tulajdonnevét jelöli. A toponimákat a toponímia, az onomasztika egyik ága vizsgálja” (Подольская 1988: 127).

¹⁶ Lásd még TŽŽ 2013: 822: toponimas (topo– + gör. onyma – név), nyelvészeti helynév, lakott hely vagy más földrajzi objektum tulajdonneve. Az LKŽE adatai szerint a vietāv ardė jelentése „hely tulajdonneve, megnevezése” [Aukštaičiuose yra pavardžių ir vietovardžių – Kušlaukčių Vaižg.].

¹⁷ E terminus szűkebb és tágabb értelemben való használatáról lásd Vanagas 1999: 239. Az első esetben a hidronimas terminus folyó- és tóneveket jelöl, a másodikban pedig egyéb víztestek — tengerek, óceánok, tavak, folyók, tavak, árkok, gázlók, mocsarak, lápok stb. — tulajdonneveit is.

Straipsniai / Articles

315

DALIA SVIDERSKIENĖ

legelők, árkok, öblök, hegyek, dombok, utak, mezők, erdők, mocsarak, lápok stb. nevei. Ezekből a helynevekből nagyon sok van, és ezek kutatása a legkevésbé előrehaladott (Maciejauskienė 2002: 102)¹⁸. Az objektumoknak az a csoportja, amelyet az enciklopédia földnevekként jelöl meg, ennél a szerzőnél név nélkül marad, azonban nyilvánvaló, hogy az onomasztikus ezt elkülöníti a megnevezések más osztályaitól (alosztályaitól).

Ahogyan az már megszokottá vált, a litván regionális (areális) toponímiának szentelt valamennyi munkában — a litván kutatók kollektív monográfiájában, a Lietuvių vietovardžiai, žemėvardžiai ir vandenvardžiai Europos kontekste (LOFGEK 2019) című műben, Ilona Mickienė, Renata Endzelytė és Nerija Bartkutė tanulmányaiban, valamint a „Versmė” helyi kutatási sorozat kiadványaiban — a földtakaró, azaz a hegyek, mezők, rétek, erdők, utak, ösvények stb. megnevezésére a žemėvardis terminust használják. Ezt használta a nyelvi kérdésekről író geográfus, Stanislovas Tarvydas (1958: 5, 46), továbbá Bronys Savukynas nyelvész (1963: 235)¹⁹, Aleksandras Vanagas (1988: 16), Marija Razmukaitė (2003: 67), valamint Auksoolė Čepaitienė etnológus (2013: 112, 129) is.

A terminus keletkezésének körülményei és motivációja szinkrón szempontból látszólag könnyen érthetők: szükségessé vált a szárazföld felszínének (földtakarónak) a környező környezetből kiemelkedő zónáinak megnevezése (művelt, hegyes, erdős, illetve olyan területek, amelyeken járnak, közlekednek stb.). A motiváció érthetővé teszi az ugyanazon a szinten használt más fajterminusokat: vandėnvardžiai, gyvenamųjų vietų vardai. A litván toponímiában eredetük szerint vegyes terminusok is használatosak: egyaránt litván és görög eredetű töveket tartalmazók. Szinonimaként használt terminusok: vandėnvardis – hidronimas; gyvenamosios vietos vardas – oikonimas; pelkėtos vietos vardas – helonimas; kalno vardas – oronimas; lauko, pievos vardas – agronimas; miško vardas – drimonimas; kelio, tako vardas – hodonimas. Szükség esetén ezeket összefoglalóan helyneveknek vagy toponimáknak nevezik, az oronimák, agronimák, drimonimák és hodonimák pedig földnevek.

A terminológiai modell tehát a tulajdonnevek osztályát (kategóriáját) jelentő fő tagból, a vardasból, valamint a helyet jelentő és az élettelen objektumok alosztályát jelölő mellékes tagból, a žemėből alakult ki. A nyelvi jel által közvetített információ megértéséhez figyelembe kell venni a fő és a mellékes tag közötti szintaktikai kapcsolatokat (megfelelően: vardas és žemė), mivel nem az egyes tagok jelentéseinek összege, hanem a jelentésbeli egész, vagyis a származék jelentése a fontos.

316

Acta Linguistica Lithuanica LXXXIII

Termino žemėvardis klausimu

3. A terminus használatának retrospektívája.

3.1. Az Instrukcija szerint a föld névanyagát „a helynevek²⁰⁾ és a földnevek²¹⁾ alkotják, amelyekkel az emberek csaknem minden kis helyet elneveztek: mezőt, erdőt, tavat, patakot, rétet... dombot... mindegyiket más, egymástól elkülönülő névvel” (Alminauskis 1934: 3). Először a žemėvardžio használati esetét kell megvitatni, amelynek jelentését az Instrukcija lábjegyzetében maga a szerző magyarázza: „A földnevek tágabb értelemben a földfelszín valamennyi helyének nevét magukban foglalják, így a helyneveket is” (ugyanott). Az elmondottakból megérthető, hogy a K. Alminauskis nyelvhasználatában működő žemėvardis terminus fogalma az „az, ami lent van” felfogás alapján alakult ki, amikor a környező környezet (tér) valamennyi szegmensét az ég ellentéteként értelmezték. A két világháború közötti nyelvész szerint tehát a žemė a rendszerezés fent / lent alapja. Ezen ellentét felfogását a szimbólumszótárak is deklarálják (Bekeris 1996: 318; Lapinskienė 2007: 176)²². A jelenlegi saját toponomasztikában²³ másképp van: toponimáknak, illetve helyneveknek tekintik az univerzum objektumainak — csillagok, csillagképek, bolygók, üstökösök stb. — neveit is (másképpen kozmónimák és asztronimák) (lásd még LKE 2008: 557).

3.2. K. Alminauskis állítását, miszerint csaknem minden helyet (helyecskét²⁴ — K. A.) elneveztek²⁵, és mindegyiket más, egymástól elkülönülő névvel látták el, tanúsítja a helyek azonosításának gyakorlati céljaira összeállított Lietuvos vietovardžių žodynas objektumhivatkozási rövidítéseinek jegyzéke²⁶. Ahogyan Laimutis Bilkis, a szótár főszerkesztője állítja: „Az I. kötethez képest kissé kibővítettük a helynév fogalmát: a II. kötetbe bekerültek egyes földrajzi objektumok (kövek, fák), bizonyos földterületekkel rendelkező épületek (fogadók, cselédházak, fürdők), valamint közlekedési objektumok (gyaloghidak, hidak) nevei. Ezzel azt kívánjuk elérni, hogy ezek a gyakran érdekes szerkezetű és eredetű onimák ne porosodjanak az archívumban, és fokozatosan ne merüljenek feledésbe” (LVŽ II: VII). Így nem nehéz belátni, hogy kultúránkban a földtakaró csaknem valamennyi társadalmilag fontos szegmensét megnevezik. Az objektumhivatkozás mutatja, hogy ezek egy bizonyos osztállyal vagy alosztállyal állnak ellentétben. A nevek egymástól való megkülönböztetésének céljából ezt mind a helynevek adatközlői, mind a kérdőíveket kitöltő tanárok és erdészek, mind a kutatók használták (és használják). Ezt tanúsítják a Žemės vardų anketų²⁷ szabványosított lapjainak 7. oszlopa, a „Dalykas” („Tárgy”), amelyben megadták, hogy a valóság mely töredékét nevezik meg. Amint a litván toponomasztika legújabb kutatásai mutatják, a fiziográfiai terminus hivatkozása nem küszöbölhető ki a helynév szemantikájából — szükséges a helynév nominációjának és motivációjának megalapozásához²⁸. Ez az a szükséges információ, amelyet a tulajdonneveknek az egyes fogalom²⁹ kifejezésére irányuló eredendő sajátosságával lehet azonosítani.

3.3. A földnevek tartalmi különbözőségét és egymással szembeni versengését K. Alminauskis további gondolatai is tanúsítják: „Ezek a földnevek részletesen megmutatják számunkra a nép földjéhez való kötődését, annak szeretetét és megbecsülését. Az emberek a föld legkisebb zugát is saját névvel látják el, más szóval tudatossá teszik, és ezáltal önmagukhoz közelebb hozzák” (Alminauskis 1934: 3). A kiemelt mondat megmutatja, hogy az Instrukcija összeállítója felhívta a figyelmet a földnevek

Straipsniai / Articles

317

DALIA SVIDERSKIENĖ

az emberekkel, egy bizonyos nyelvi közösség képviselőivel való kapcsolatokat, akik a helyeket önmagukkal azonosítják, ugyanakkor valamilyen szempontból el is különítik egymástól^³⁰. A saját toponímiában ezt megerősítő példák találhatók. Az egyik, amely a szubjektivizmuson alapul, a hely, az ember – a láp pedig Panaïtė (Vv^³¹). Stefan Ullmann a metaforizáció egyik tendenciájaként az antropomorfizmusokat is megjelöli (lásd Ульман 1970). Ezek az ember testét, lelkét, tevékenységét jellemző szavak, amelyeket az élettelen világ dolgainak megnevezésére használnak^³². A topoobjektumok ilyen megnevezésekor a címzettben az emberrel kapcsolatos asszociációk ébrednek^³³. Az embert (az élőlényt) jellemző melléknevek képezik a következő földnevek nominációjának alapját: szántóföld Mùdrė (Brb); láp Skaitė (Kdn), rét Skaitė (Lbv); a Melagiai faluból származó Žemės vardų anketos helynévadója szerint a szántóföld, a rét egy részének Piktãbalė (Kdn) elnevezése abból ered, hogy régebben azon a helyen olyan láp volt, amelyben sok állat belefulladt. Vaida Drukte inytė, aki az átvitt jelentésű igéket vizsgálta, úgy véli, hogy ezek „a szemantikai csoportok perifériájára kerülnek, mivel sok esetben ugyanaz az ige, ha szó szerinti és átvitt jelentésben használják, különböző szemantikai csoportokba kerül” (Drukte inytė 2002: 318). A tárgyalt kérdés összefüggésében ez a megfigyelés különösen jelentős, mert a jelentésbeli változásokra, a helynevek jelentésszerkezetében bekövetkező bizonyos deformációkra figyelmeztet.

3.4. „A földnevek nem ritkán megismertetnek bennünket a nemzet életének korábbi körülményeivel, és lehetőséget adnak arra, hogy mélyebben betekintsünk annak lelkébe” – olvasható az Instrukcijoje (Alminauskis 1934: 3). „Némelyikükkel^³⁴ (a földnevekkel – a szerző megjegyzése) régi idők emlékei, ősi varázslatok, hiedelmek és a nemzeti kultúra történetének hasonló dolgai kapcsolódnak, amelyekről nélkülük semmit sem tudnánk”^³⁵ (uo.). Az Instrukcijoje lejegyzett mondatokból megérthető (értelmezhető), hogy

30 Kazimieras Būga epigráfja, amely a helynevek jelentőségét hangsúlyozva számos litván kutató előadásának és tanulmányának támaszává vált, ebben az összefüggésben sem veszít jelentőségéből a múlt század eleji nyelvészeknek saját földjük, saját vidékük tulajdonneveihez való viszonya miatt. „A helyneveken keresztül maga a föld beszél hozzánk. Nyelvének szavai a városok, falvak, folyók, tavak, lápok, erdőségek, hegyek stb. nevei” (Būga 1961: 491).

31 Az olyan rövidítések, mint az LVŽ, külön magyarázat nélkül szerepelnek.

32 Lásd még: Gudavičius 2007: 165–168. Tatjana Fedotova (a Bajkálontúli Állami Humanitárius-Pedagógiai Egyetem) a metafora e típusát a toponímiában kognitívnak nevezi (lásd Федотова 2008: 48, 49).

33 Az antropomorf metaforák képezik a megszemélyesítés alapját – olyan stilisztikai alakzatokét, amelyekben az élettelen világ tárgyai emberi tulajdonságokat és jegyeket kapnak (vö. Gudavičius 2009: 117).

34 Az írásmód az Instrukcijoje szerint.

35 A kérdőívek 3. lapjának tartalma: 13. „Történelmi ismeretek”, 14. „Régészeti ismeretek”, 15. „A nevek eredetének magyarázatai”, 16. „Néprajzi ismeretek”. A szabványosított kérdőív a válaszadók életkori intervallumaira vonatkozó táblázattal zárul, vagyis annak megjelölésével, hogy ők (ő) mely életkori csoporthoz tartoztak.

318

Acta Linguistica Lithuanica LXXXIII

Termino žemėvardis klausimu

A žemėvardžio fogalma egy bizonyos időszakkal, a nemzet történetével³⁶, egy területtel, az emberiséggel, annak antropológiai közös vonásaival és különbségeivel, az egyének (megélhetési módjával, ezt az információt konzerváló földnevek funkciójával hozható összefüggésbe, amelyből következtetni lehet az egy bizonyos területen élő emberek belső világára, világnézetére, világértelmezésére és gondolkodási normáira. Amint Kazimieras Būga pontosan megjegyezte, „múltunk, létünk (történelmünk) szorosan összefügg a nyelv névanyagával” (LKŽe). A mai tudósnők is hasonló véleményt vallanak a helynevekről: „A helynévkutatás sajátossága, hogy a név eredetének és jelentésének megismeréséhez nemcsak a szavak, hanem a természet, a történelem, a mitológia, a földrajz és a pszichológia világába is be kell nyitni az ajtót [...]” (Kiseliūnaitė, Simutytė 2005: 7); „Mikrotoponimák és más toponimák: az ember világértelmezésének tükröződései” (Sinkevičiūtė 2015: 75). Az utóbbi szerzők által használt mikrotoponimas terminus fogalma a lokalitással kapcsolódik össze: az első szerkezeti elem azt mutatja, hogy a mikro bizonyos kiterjedésű terület toponimái³⁷ (vö. továbbá a vietovės žemėvardžiai kollokációt, amely az egyik kérdőíven lejegyezve található), egyediségre³⁸, sajátosságra, megkülönböztetettségre (másságra) utal. Ez a felfogott tartalom közelíti e terminus fogalmát a žemėvardžio³⁹ fogalmához, kiegészítő információt nyújtva annak nem hivatalos jellegéről⁴⁰, egy bizonyos tudományterületen (tudományterületeken) való használatának korlátozottságáról, és feltárja a terminussal való kapcsolatát

³⁶ Vö. még: „A helynevek azért kedvesek számunkra, mert szakértő kezében a történelem dokumentumaiként szolgálhatnak” (Būga 1961: 743); „Hogy hol élt régen valamely nép, azt a föld megmondhatja nekünk: csak tudnunk kell őt megkérdezni, és megérteni válaszát” (uo., 491).

³⁷ A mikrotoponimas terminus első szerkezeti elemének ilyen értelmezéséről lásd Васильева 2014: 117–126.

³⁸ További példákat, amelyek azt szemléltetik, hogy a táj (a természet, a természeti hely) egy bizonyos ténye miként szimbolizálja az egyén pszichológiai állapotának tényét, D. Sviderskienė gyűjtött össze Radvilė Račėnaitė litván etnológus, folklór- és balti vallás- és mitológiakutató tanulmányából, aki Alytus és Trakai megyék Žemės vardų anketos anyaga alapján elemezte, miként rögzülnek a múltra vonatkozó emlékek a különböző mondaműfajokban, és hogyan lépnek kölcsönhatásba a tájjal; Vigimantas Butkus, az irodalmi topográfiát kutató tanulmányából; valamint Daiva Vaitkevičienė litván mitológus és folklorista tanulmányából, amely a „Girdėti vietą ir būti išgirstam” című előadás alapján készült, és amelyben „a lápok motyogói” szerepelnek (vö. rendre: Sviderskienė 2015: 173–174, 183; 2016: 261).

³⁹ A terminus litván toponímiában való használatáról lásd Bilkis 1997: 35–57; lásd még Подольская 1978: 86: „Mikrotoponima – (gyakrabban) természeti, fizikai-földrajzi objektum saját neve, (ritkábban) ember által létrehozott objektumé, amelynek használati köre szűk: csak egy mikrorégió területén funkcionál, az elnevezett mikroobjektum közelében élő emberek szűk köre ismeri, ideértve a mikrohidronimákat, mikrooikonimákat, mikroronimákat, mikrokoronimákat, a dűlőneveket, a gazdasági területek, a mikroépítmények (kutak, hidak, bódék, tornyok, telelők, erdészházak, vadászházak stb.) neveit.”

⁴⁰ Ezt a megfigyelést vö. még a jelen tanulmány 2. fejezetében közölt enciklopédikus ismeretekkel.

Straipsniai / Articles

319

DALIA SVIDERSKIENĖ

toponimas, amely a hierarchikus szerkezet magasabb szintjén helyezkedik el, és a tudomány nyelvében hivatalos szinten használatos.

G. Blažienė, a porosz földnevek kutatásának problémáit vizsgálva, kijelenti, hogy „a földneveket, vagyis a nem lakott helyek neveit, kevés emberből álló csoport, például egy falu lakói használják”, majd L. Bilkis véleményére hivatkozik: „Ismerni kell azt a helyet, ahol a neve létezik” (lásd még: Blažienė 2006: 27; Bilkis 1997: 49). A földnevek mint egy bizonyos közigazgatási egységen⁴¹ belül található helynevek összességét egy bizonyos nyelvi közegben, amely a nyelvi, kulturális, történelmi és regionális (areális) sajátosságokat tükrözi, Dalia Sviderskienė kutatja. Ennek megvalósításában a kutatót a két világháború közötti örökség egy egysége – Lietuvos žemės vardyno kérdőívei – segíti.

4. A žemėvardis terminus és szó használatának perspektívája.

4.1. A žemėvardžio használatának elemzése alapján megállapítható, hogy a fogalom megváltozott és kibővült. A hagyományt folytatva Žemėvardžiais nemcsak a földfelszín – hegyek, mezők, rétek, erdők, utak, ösvények – neveit nevezik, hanem a történelmi, etnokulturális fejlődéshez és működéshez kapcsolódó, nem tipikus szerkezetű helyneveket is. A terminus ilyen használata különösen megalapozottnak tűnik az antropocentrikusan orientált regionális (areális) toponomasztika keretei között. Az állítás fő érve, hogy a helynevek egy bizonyos nyelvi-etnikai közösség tagjainak nyelvi és nyelven kívüli tapasztalatának eredményei⁴³. A nem hivatalos helynevek csak használatukban (beszédben), létrejöttük szociokulturális, etnokulturális környezetében informatívak. Az onimikus kontextus ismerete nélkül a hely neve a félreértés forrásává válhat. Mivel a helynevek a múlt tanúi, amelyek közneveket (saját és kölcsönzött szavakat), a mai gyűjteményekben nem rögzített személyneveket, a környező világot és annak részleteit, a népek történelmi-kulturális kapcsolatainak nyomait, valamint egy bizonyos etnikai terület nem tipikus szerkezetű képviselőit és a rájuk jellemző „infrastruktúrát” megőrizve növekednek, ezeket žemėvardžiais lehet nevezni.

41 A két világháború közötti Marijampolėi megyéé.

42 A névanyag kutatása során megfigyelték, hogy a Žemės vardų lapjain lejegyzett helyneveket az őket lejegyző tanító nevezi földneveknek: a Seirijai járásbeli, Alytus megyei Žilvyčiai falu kérdőívéhez egy kézzel írt, ezt megerősítő lapot csatoltak. Žilvyčiai falu földneveit (13) Kalėdos Juozas írta össze, és Stračiūnai tanítójától, Liegaus Pranastól kapta. Ugyanezen vietovės žemėvardžiai (a szerző kiemelése) Krikštoniai tanítója, Lekavičius Rapolas is összeírta, akinek lapján csupán 4 földnév szerepel (háromszor kevesebb?!). A. N. 1936-IV-24. Olyan eset is előfordult, amikor egy kitöltetlen Žemės vardų kérdőív táblázatában egyetlen bejegyzés szerepelt: „nincsenek földnevek”.

43 Az utóbbi években következetesen végzett, ilyen jellegű eredményeket hozó kutatásokról részletesebben lásd: Sviderskienė 2015, 2016, 2017, 2019.

320

Acta Linguistica Lithuanica LXXXIII

Termino žemėvardis klausimu

4.2. Pranas Skardžius összetett szavak értékét megalapozó érvei lehetővé teszik a žemėvardžio mint nyelvünk szavának további felhasználási lehetőségei előrejelzését: „Jellegüknél fogva elsősorban a pontosabb, tömörebb és gazdagabb, jelentésesebb kifejezésmódhoz alkalmasak. Ezért az összetett szavaknak nagyon gyakran sokkal bőségesebb, gazdagabb és egyúttal sajátosabb tartalmuk van, mint a szócsoportok egyes, még egységként fel nem fogott részeinek” (Skardžius 1943: 396). „Ily módon az összetett szavak a speciális kifejezőeszközök egyik fő csoportját alkotják [...], és többnyire valami kiválasztottat tartalmaznak” (uo., 397). Megállapítást nyert, hogy a második szerkezeti elem vardas eredete és tematikus közege nem korlátozódik a toponímia területére, vö. asmenvardis – az antroponímia terminusa, amely jelenti a személyek tulajdonneveit; vö. továbbá az onomasztika zoonimas terminusával, amelynek második, ugyanazt a megnevezési funkciót betöltő szerkezeti eleme görög eredetű. Az utóbbi osztályok valamennyi képviselőjét a globalizáció szemmel látható körülményei között az (el)tűnés, (fenn)maradás kihívása és a megőrzés eszméje kapcsolja össze. Így azt az analógiát követve, amelynek alapján a két világháború között a helynevek megőrzése céljából készült kérdőíveket Žemės vardai (vö. a kérdőívek címének közeli formáját: Žemėvardžiai⁴⁴), žemėvardžiais lehet minősíteni és nevezni az identitás összetevője szempontjából fontos saját eredetű és más szemantikai csoportok képviselőit⁴⁵. Listájuk nem teljes, mert amint K. Alminauskis az Instrukcijoje írta: „több százezer földnév rejtőzik az emberek között”.

Következtetések. Miután a tanulmány K. Alminauskis Instrukciją vietovardžių rinkėjams (1934) című művét a žemėvardis terminus létrejöttének alapvető szövegeként, toponimikai kontextusát és azt a több tudományterületet átfogó közeget elemezte, amelyben – amennyire ismert – e terminus működik, továbbá figyelembe véve azon (valós) objektumok sajátosságát, amelyeket a terminus megnevez,

⁴⁴ A Litván Tudománykedvelők Társasága által gyűjtött nyelvi anyagot szintén Földnevek néven nevezték el. A Litván Nyelvi Intézet Balti Nyelvek és Névtani Kutatások Központjának gyűjteményeiben az általános helynév-összeírás során (ki)alakított lapoknál valamivel kisebb formátumú (A4-es), a sokoszlopos táblázatokban a falusi környezetre vonatkozó információkat tartalmazó, a túlnyomó többséget alkotó szabványosított Földnevek lapjai találhatók. Az anyag címlapján a fentieken kívül egyéb adatok is szerepelnek: Hivatalos neve: a Driškūnų (Dryszkūny) falu, uradalom, tanya, majorság, mezőváros, kolónia, erdőőrség (erdőgazdaság – a szerző megjegyzése), a Švenčionys járás Daugėliškis községének. Összeíró: vezetéknév, keresztnév Švilpa Kazimieras, foglalkozása tanító, gazdálkodó. Születési helye: Lobiniai község, Dūkštas járás, Breslauja. Lakcíme: Velniadvario pst., Gyvatbalio kaim., Pumpėnų apsk. Az adatokat 1939 decemberében jegyezték fel. Erről a szellemi örökségi egységről ebben a tanulmányban jelenik meg először információ.

⁴⁵ Loreta Vaičiulytė-Semėnienė, aki a tapatus, –i és származékai alapján kívánta rekonstruálni az identitás fogalmát a kortárs litván publicisztikában, a kutatás adatai alapján az emberi identitás következő rétegeit különítette el: társadalmi (közeli / távoli; család / emberiség) ↔ én (állandó / változó; segítség / hasonló) ↔ hely (közeli / távoli; szülőföld / világ) ↔ idő (múlt / jelen / jövő) (részletesebben lásd Vaičiulytė-Semėnienė 2018: 131). Lásd még e sajátos kutatás összegző következtetéseit, amelyekben a hellyel, az egyén világértelmezésével, a sajátosság és másság felfogásával való összefüggések rajzolódnak ki (uo., 137–138).

Straipsniai / Articles

321

DALIA SVIDERSKIENĖ

kiderült, hogy (1) a žemėvardis köztes helyet foglal el a nyelv élő eleme és a terminológia pontosan rögzített rendszerszerű egységei között. Az átfogó kvalitatív kutatás során megállapítást nyert (2) e terminus szerkezeti modellje és szemantikai amplitúdója. Kiderült, hogy a žemė szemantikai területe összefügg (a) a környező tér (környezet) megjelenítésével – a žemė mint alacsonyan fekvő felszíni hely (nem zárva ki a vízfeneket sem mint a földfelszín pozícióját), (b) a domborzat megjelenítésével – a žemė mint a felszín bizonyos, megkülönböztethető antropogén és geogén sajátosságokkal rendelkező része (vö. lakott, nedves, bizonyos növényfajokkal benőtt, művelt, a földfelszín olyan szegmensei, amelyeken járnak, közlekednek stb.), (c) a žemė azonosítható egy bizonyos vidékkel, lakóhellyel, (d) társadalmilag jelentős kulturális és egyéb objektumokkal. A kutatás során (e) nyelvi-kulturális konnotáció is feltárult: žemė yra gyva.

Iki šiol tradiciškai terminas žemėvardis savoje toponomastikoje reiškė žemės dangos (kalnų, laukų, pievų, miškų, kelių, takų ir kt.) tikrinių vardų sąvoką. Terminės aplinkos analizė leido suprasti turtingesnį termino žemėvardis turinį ir numatyti platesnes jo panaudos galimybes. Numanoma termino žemėvardis sąvoka – tam tikru metu, tam tikrame plote natūraliosios nominacijos būdu susiformavę žemės dangos vardai, svarbūs orientacine, komunikacine, emocine prasmėmis, atspindintys vietos kalbinės bendruomenės narių būties psichologiją. Taigi ypač pamatuota termino žemėvardis vartosena ateityje atrodytų antropocentriškai orientuotos regioninės (arealinės) toponomastikos tyrimų srityje. Šią prielaidą parem ia straipsnio autorės atliekamų tyrimų patirtis, išryškinanti tam tikros polietninės srities bendrą nominacinių sprendimų bruožą, pasireiškiantį siekiu sustiprinti erdvės fragmentavimo ir organizavimo semantinio vientisumo principą tam tikro subjektyvizmo dėka. Lokalinis tarpukario informacinės sistemos, ^(s1)konstruotos pagal administracinius vienetus (apskritis, valsčius, kaimus, dvarus, viensėdžius), Lietuvos žemės vardyno anketų, modelis prielaidą sutvirtina. Be to, kaip parodė atliktas tyrimas, žemė – tipiškiausia vietos, t. y. ploto, erdvės, kurioje kas yra ar vyksta, ypatybės reiškėja.

Az elmondottakat összefoglalva megállapítható, hogy (3) a žemėvardis – az identitás összetevője. Így žemėvardžiais nemcsak a helyneveket lehet nevezni, hanem más szemantikai csoportok képviselőit is, amelyek népünk identitásához kapcsolódnak, és a globalizáció láttán az (el)tűnés, (fenn)maradás kihívásával szembesülnek.

(4) A žemėvardžio használati körét gazdag szemantikai tartalma határozza meg; feltárt belső formája a lokalitással, sajátossággal, megkülönböztetettséggel és identitással hozható összefüggésbe, ezért ez a nyelvi jel különböző helyzetekben a tudományos kommunikáció és az oktatás eltérő igényeit elégítheti ki, a kutatók szándékaitól függően.

322

Acta Linguistica Lithuanica LXXXIII

Termino žemėvardis klausimu

IRODALOM ÉS FORRÁSOK

Auksoriūtė Albina 2020: Nagyon fontos, hogy a litván nyelvet az állam közéletében és a tudomány világában is használják. Online hozzáférés: https://www.manokrastas.lt/straipsnis/albina-auksoriute-labai-svarbu-kad-lietuviu-kalba-butu-vartojama-ir-viesajame-valstybes-gyvenime-ir-mokslo-pasaulyje [megtekintve 2020 augusztus–szeptemberében].

Bekeris Udo 1996: Szimbólumok szótára, újrakiadás, Vilnius: Vaga.

Bilkis Laimutis 1997: Litván helonimák: a terminus javaslata, fogalma, helye a toponimikai rendszerben. – Lituanistica 1(29), 35–57.

Blažienė Grasilда 2005: A porosz földnevek kutatásának problémái. – Baltistica. Priedas 6, 27–40.

Būga Kazimieras 1961: Válogatott írások 3, Vilnius: Állami Politikai és Tudományos Irodalmi Kiadó.

Drukteinytė Virginija 2002: Átvitt metaforikus jelentés és annak szintagmatikus jellemzése. – Vārds unt tā petīšanas aspekti: tanulmánykötet 6, 313–322.

Gaivenis Kazimieras 1987: A szavak tarka világa: Nyelv és emberek, Vilnius: Mokslas.

Gaivenis Kazimieras, Keinys Stasys 1990: A nyelvészet terminológiai szótára, szerk. K. Morkūnas, Kaunas: Šviesa.

GTSGN – A földrajzi nevek szabványosításának terminológiai szójegyzéke. Az Egyesült Nemzetek Földrajzi Nevek Szakértői Csoportja, Egyesült Nemzetek, New York, 2002.

Gudavičius Aloyzas 2007: Kontrasztív szemantika, Šiauliai: Šiauliai Egyetemi Kiadó.

Gudavičius Aloyzas 2009: Etnolingvisztika (A nemzet a nyelvben), Šiauliai: Šiauliai Egyetemi Kiadó.

Gudavičius Aloyzas 2011: Jelentés – fogalom – konceptus és értelem. – Res humanitariae 10, 108–119.

Kardelis Kęstutis 2002: A tudományos kutatás módszertana és módszerei, Kaunas: Judex.

Kavoliūtė Filomena, szerk., 2019: A föld azt kéri, hogy ne feledjük el a neveket: Elpusztult falvaink könyve, Vilnius: Petro ofsetas.

Kiseliūnaitė Dalia, Simutytė Laima 2005: A Kurš-földnyelv nevei, Klaipėda: Klaipėdai Egyetemi Kiadó.

Lapinskienė Lionė 2007: A szimbolikus jelentések szótára, Vilnius: Magilė.

Straipsniai / Articles

323

DALIA SVIDERSKIENĖ

LKE – A litván nyelv enciklopédiája, összeáll. K. Morkūnas, szerk. V. Ambrazas, Vilnius: Tudományos és Enciklopédiai Kiadóintézet, 1999.

LKE – A litván nyelv enciklopédiája, összeáll. K. Morkūnas, szerk. V. Ambrazas, 2., javított és bővített kiadás, Vilnius: Tudományos és Enciklopédiai Kiadóintézet, 2008.

LKEŽBe – A litván nyelv etimológiai szótárának adatbázisa. Online hozzáférés: http://etimologija.baltnexus.lt/ [megtekintve 2020 szeptember–októberében].

LKŽe – A litván nyelv szótára 1–20 (1941–2002), szerkesztőbizottság: G. Naktinienė, J. Paulauskas, R. Petrokienė, Ž. Šimėnaitė, V. Vitkauskas, J. Zabarskaitė, főszerk. G. Naktinienė; elektronikus változat, 2. elektronikus kiadás, Vilnius: Litván Nyelvi Intézet, 2017. Online hozzáférés: www.lkz.lt [megtekintve 2020 március–júniusában].

LOFGEK – Litván hely-, dűlő- és víznevek európai összefüggésben, szerk. G. Blažienė, L. Bilkis, tudományos szerkesztő H. Bichlmeier, Hamburg: Baar-Verlag, 2019.

LVŽ I – Litvánia helyneveinek szótára 1, szerkesztőbizottság: L. Balode, V. Blažek, G. Blažienė, V. Kardelis, A. Ragauskaitė, S. Temčinas, J. Udolph, Vilnius: A Litván Nyelvi Intézet Kiadója, 2008.

LVŽ II – Litvánia helyneveinek szótára 2, szerzők: L. Bilkis, G. Blažienė, M. Norkaitienė, A. Ragauskaitė, M. Razmukaitė, D. Sviderskienė, felelős szerk. L. Bilkis, Vilnius: A Litván Nyelvi Intézet Kiadója, 2014.

LVŽ III – Litvánia helyneveinek szótára 3, szerzők: V. Adamonytė, L. Bilkis, G. Blažienė, D. Kačinaitė-Vrubliauskienė, M. Norkaitienė, A. Ragauskaitė, M. Razmukaitė, D. Sviderskienė, felelős szerk. L. Bilkis, Vilnius: A Litván Nyelvi Intézet Kiadója, 2018.

LŽVI – Litvánia földnévanyaga. Útmutató Litvánia földnévanyagának összeírásához, összeáll. K. Alminauskis, Klaipėda: „Ryto“ Részvénytársaság, 1934.

Maciejauskienė Vitalija 2002: „Litvánia helyneveinek szótára”: jellege és felépítése. – Lituanistica 2(50), 102–117.

Maciejauskienė Vitalija 2002a: Litvánia helynevei – a társadalom és a tudomány számára. – Kalbos kultūra 75, 56–65.

Maciejauskienė Vitalija 2002b: Milyen lesz az új litván helynévszótár. – Gimtoji kalba 9, 3–7.

Mitkevičienė Asta 2016: A terminus kontextusban (a szókapcsolat szintjén). – Terminologija 16, 73–104.

Razmukaitė Marija 2003: Összetett litván oikonimák. – Baltu filologija 12(2), 63–80.

324

Acta Linguistica Lithuanica LXXXIII

Termino žemėvardis klausimu

Savukynas Bronys 1963: Litván helynevek birtokos esetei. – Lietuvių kalbotyros klausimai 6, 235–246.

Sinkevičiūtė Daiva 2015: A litván nyelv tulajdonnevi lexikája. Alaprétegek. Feladatok hallgatók számára: elektronikus könyv, Vilnius: Vilniusi Egyetemi Kiadó.

Skardžius Pranas 1943: A litván nyelv szóképzése, Vilnius: Litván Tudományos Akadémia, Litván Nyelvi Intézet.

Sviderskienė Dalia 2015: A helynevek pragmatikai-nyelvészeti elemzéséről (Marijampolė megye helynevei alapján). – Acta Linguistica Lithuanica 73, 166–199.

Sviderskienė Dalia 2016: A Marijampolė megyei összetett helonimák motivációja. – Acta Linguistica Lithuanica 75, 243–273.

Sviderskienė Dalia 2017: A Marijampolė megyei összetett helonimák motivációja. – Acta Linguistica Lithuanica 77, 78–102.

Sviderskienė Dalia 2019: A Marijampolė megyei képzős helonimák motivációja. – Acta Linguistica Lithuanica 81, 110–140.

Vaičiulytė-Semėnienė Loreta 2018: Az emberi identitás konceptusa a tapatus, –i és származékai alapján a kortárs litván publicisztikában. – Acta Linguistica Lithuanica 79, 78–102.

Šmilauer Vladimir 1963: Bevezetés a toponomasztikába, Prága: Állami Pedagógiai Kiadó.

Tarvydas Stanislovas 1958: Litvánia helynevei, Vilnius: Állami Politikai és Tudományos Irodalmi Kiadó.

TŽŽ – Idegen szavak szótára, szerkesztőbizottság: A. Kaulakienė és mások, Vilnius: Alma littera, 2013.

Vanagas Aleksandras 1988: Átvitt helynevek Litvániában. – Tudomány és élet 5, 14–17.

Алефиренко Николай Ф. 2009: A nyelvi jel kognitív-diszkurzív paradigmája. – Nyelv. Szöveg. Diskurzus: tudományos almanach, szerk. Г. Н. Манаенко, 7. szám, Sztavropol, 7–17.

Блинова Ольга И. 1981: A terminus és motiváltsága. – Terminológia és beszédkultúra, Moszkva: Nauka, 28–37.

Васильева Наталия Н. 2014: Hagyományos és új az orosz toponimikai terminológiában. – Mikrotoponímia / Makrotoponímia: Bevezető problémák, szerk. A. Gałkowski, R. Gliwa, Łódź: Łódźi Egyetemi Kiadó, 117–126.

Straipsniai / Articles

325

DALIA SVIDERSKIENĖ

Васильева Наталия Н. 2014а: Az onomasztikai terminológia összehangolásáról. – A Nyizsnyij Novgorod-i Lobacsevszkij Egyetem Közlönye 2(1), 373–377.

Васильева Наталия Н. 2015: Szüksége van-e az onomasztikának új terminológiai szótárra? – Etnolingvisztika. Onomasztika. Etimológia: a III. nemzetközi tudományos konferencia anyagai, Jekatyerinburg, 2015. szeptember 7–11., felelős szerk. Е. Л. Березович; szerk. Е. О. Борисова, Н. В. Кабинина, М. Э. Рут, Л. А. Феоктистова, 60–62.

Костерина Юлия Е., Кондратюкова Людмила К. 2014: A terminusok kiválasztásának kritériumai és alapelvei. – Omszki Tudományos Közlöny 1(125), 133–137.

Кубрякова Елена С. 2004: Nyelv és jelentés. A nyelvről való ismeretek megszerzésének útján: a szófajok kognitív szempontból. A nyelv szerepe a világ megismerésében, Moszkva: A szláv kultúra nyelvei.

Matvejev Alekszandr K. 2005: Onomasztika és onomatológia: terminológiai tanulmány. – Voprosy onomastiki 2, 5–11.

Murzajev Eduard M. 1984: A népi földrajzi terminusok szótára. Moszkva: Myszl.

Podolszkaja Natalja V. 1978: Az orosz onomasztikai terminológia szótára, felelős szerkesztő A. V. Szuperanszkaja, Moszkva: Nauka.

Podolszkaja Natalja V. 1988: Az orosz onomasztikai terminológia szótára, 2., átdolgozott és kiegészített kiadás, A. V. Szuperanszkaja, Moszkva: Nauka.

Szuperanszkaja Alekszandra V., Podolszkaja Natalja V. 2003: Általános terminológia: Elméleti kérdések, felelős szerkesztők: A. V. Szuperanszkaja, N. A. Podolszkaja, N. V. Vasziljeva, Moszkva: LIBROKOM.

Ullmann S. 1970: Szemantikai univerzálék. Online hozzáférés: http://www.philology.ru/linguistics1/ullman-70.htm [megtekintve: 2020–11–09].

Fjodotova Tatjana V. 2008: A metaforikus helynevek sajátosságai a világ ember általi észlelésének aspektusában. – A Voronyezsi Állami Egyetem Közlönye, sorozat: Nyelvészet és interkulturális kommunikáció 2, 48–51.

326

Acta Linguistica Lithuanica LXXXIII

Termino žemėvardis klausimu

A Žemėvardis terminusról

Ö S S Z E F O G L A L Á S

Miután a Instrukcija vietovardžių rinkėjams (Helynevek gyűjtőinek szóló útmutató) (1934) című, Kazimieras Alminauskis által írt művet elemeztük mint azt a fő szöveget, amelyben a žemėvardis („földnév”) terminus eredetileg megjelent, továbbá megvizsgáltuk toponímiai kontextusát és azt a multidiszciplináris tudományterületet, amelyben tudomásunk szerint a terminus működik, valamint figyelembe vettük azon objektumok (jelenségek) sajátosságát, amelyekre a terminus utal, megállapítottuk, hogy (1) a žemėvardis az élő nyelvi elem és a pontosan rögzített, rendszerszerű terminusegységek között köztes helyet foglal el. Az összetett kvalitatív vizsgálat meghatározta (2) e terminus szerkezeti modelljét és szemantikai amplitúdóját.

Megállapítást nyert, hogy a žemė (föld) szemantikai tartománya a következőkkel kapcsolatos: (a) a környező környezet (tér) kifejeződése – a föld mint alacsonyan fekvő felszín, miközben nem zárjuk ki a vízfenék helyzetét mint a földfelszínt; (b) a domborzat kifejeződése – a föld mint olyan felszínrész, amelyet bizonyos antropogén és geogén tulajdonságok jellemeznek (vö. lakott, nedves, bizonyos típusú növényekkel benőtt, megművelt, gyaloglásra, közlekedésre stb. szolgáló felszínrészek); (c) a föld egy bizonyos régióval, lakóhellyel azonosul; (d) társadalmilag jelentős kulturális és egyéb objektumokkal. A vizsgálat továbbá feltárta (e) a nyelvi-kulturális konnotációt: a föld élő. Ez alátámasztja a terminus hagyományos, a helyi toponímiában kialakult fogalmát, a földnév terminusét – a földfelszín (hegyek, szántóföldek, rétek, erdők, utak, ösvények stb.) tulajdonneveit; ugyanakkor lehetővé teszi a földnév terminus gazdagabb tartalmának megértését és alkalmazási lehetőségeinek kibővítését. A földnév terminus feltételezett fogalma a következő: egy adott időben, egy adott területen természetes névadás révén kialakult földfelszíni nevek, amelyek tájékozódási, kommunikációs és érzelmi szempontból fontosak, és tükrözik a helyi nyelvi közösség tagjainak létezéspszichológiáját. E terminus használata a jövőben különösen valószínűnek tűnik az antropocentrikus regionális (areális) toponomasztikai kutatások területén. A fenti feltevést a szerző kutatási tapasztalata támasztja alá, amely kiemeli egy bizonyos polietnikus terület névadási döntéseinek közös vonását; ez abban nyilvánul meg, hogy bizonyos szubjektivizmus révén törekednek a tér fragmentálása és szervezése szemantikai integritásának megerősítésére. A közigazgatási egységek (megyék, járások, falvak, uradalmak, tanyák) alapján felépített két világháború közötti információs rendszer helyi, Földnevek kérdőív-modellje megerősíti a fenti feltevést.

A fentieket figyelembe véve megállapítható, hogy (3) a földnév az identitás egyik összetevője. Következésképpen nemcsak a helynevek, hanem más szemantikai csoportok képviselői is (Alminauskis szerint „több százezer földnév rejtőzik ezer

Straipsniai / Articles

327

DALIA SVIDERSKIENĖ

emberek”) az identitásunkhoz kapcsolódnak, és a globalizáció közepette a kihalás és a fennmaradás kihívásával szembesülnek, ezért žemėvardžiai.

Beérkezett 2020. december 6-án.

DALIA SVIDERSKIENĖ

Litván Nyelvi Intézet

Petro Vileišio g. 5, LT-10308 Vilnius, Lietuva

[email protected]

328

Acta Linguistica Lithuanica LXXXIII