V I T A

LAIMA KALĖDIENĖ

Litván Nyelvi Intézet

KÖZVÉLEMÉNY ÉS NYELVPOLITIKA

SZÜKSÉGE VAN-E LITVÁNIÁNAK NYELVPOLITIKÁRA?

A társadalom reprezentatív szociolingvisztikai felmérésének eredményei (ezekről alább lesz szó) arra késztettek, hogy ismét átgondoljuk Litvánia nyelvpolitikáját, noha az Állami Litván Nyelvi Bizottság honlapján csak a litván nyelv (ott államnyelvnek nevezett) politikájának irányelvei találhatók: Az államnyelv-politika 2009–2013. évi irányelveiről¹. Az orosz, lengyel és más nyelvek használatát a Litván Köztársaság nemzeti kisebbségekről szóló törvénye szabályozza², amelynek 4. és 5. cikke gyakran okoz bizonytalanságot. Az angol nyelv közéleti térben való terjedését a Litván Köztársaság államnyelvtörvénye³ mellett némileg fékezi a Litván Köztársaság fogyasztóvédelmi törvénye⁴, közvetve pedig a Litván Köztársaság terminológiai adatbázisáról szóló törvény⁵ is.

A nyelvek használatát és oktatását az oktatási rendszerben a vonatkozó oktatási és tudományos törvényeken kívül közvetlenül az oktatási és tudományos miniszter utasításai, a felsőoktatási intézményekben pedig a rektor vagy a dékán rendeletei szabályozzák. Így minden nyelvnek megvan a maga hivatala, törvényei és irányelvei, miközben az ember gyakran nem boldogul egyetlen nyelvvel. Valóban így kellene kialakítani a Litvániában használt összes nyelv politikáját?

¹ Lásd http://www.vlkk.lt/lit/10110 (megtekintve: 2009. 10. 25.).

² Valstybės žinios, 1989, Nr. 34–485.

³ Ugyanott, 1995, 15–344. sz.; 2002, 68–2760. sz.

⁴ Ten pat, 2007, Nr. 12–488.

⁵ Ten pat, 2004, Nr. 7–129.

L. KALĖDIENĖ. Viešoji nuomonė ir kalbų politika 287

A világ nyelvpolitikáját Jacques Leclerc, a kanadai Laval Egyetem munkatársa próbálta rendszerezni és összehasonlítani. 1988-ban kezdte összegyűjteni a különböző országok nyelvpolitikáját szabályozó dokumentumokat, gondoskodott francia fordításukról, osztályozta őket, majd 1999-ben 470 különböző ország és terület nyelvpolitikáját szabályozó dokumentumot tett közzé az interneten⁶. 2008-ban elemzés készült ezen országok nyelvpolitikájáról⁷. A mi nyelvpolitikánkat ott a differenciált jogállás politikájaként nevezik meg: az államnyelvnek több joga van, mint a többi, szintén elismert nyelvnek. A hivatalos nyelv támogatását és a nemzeti kisebbségek nyelveivel szembeni elsőbbségét képviselő politika híveiként is emlegetnek minket. Megjegyzik, hogy a litvánokra jellemző a védekező purizmus, az úgynevezett nyelvi protekcionizmus. Litvánia nyelvpolitikája alig különbözik szomszédai és sorstársai, a lettek és az észtek nyelvpolitikájától (rendszerint velük együtt sorolnak be minket, és hasonlóan jellemeznek). Sajnos, ha végigtekintünk a nyelvpolitikai tapasztalatok ilyen gazdag tárházán, nem találunk választ arra, milyen minőségű a Litvániában folytatott nyelvpolitika – tarka a harkály, de a világ még tarkább.

KÖZVÉLEMÉNY A NYELVHASZNÁLATRÓL

Annak megállapítására, hogy a Litvániában folytatott nyelvpolitika megfelel-e a nyelvhasználók elvárásainak, egy szociolingvisztikai felmérés során kikérték a véleményüket⁸. Kvantitatív szociológiai módszerrel (többlépcsős valószínűségi mintavétellel) 1513, Litvánia két városában – Vilniusban és Klaipėdában (később Kaunasban is) – élő, 15–74 éves lakost kérdeztek meg⁹. A mintát úgy állították össze,

⁶ Lásd: http://www.tlfq.ulaval.ca/axl/index.html (megtekintve: 2009. 10. 30.).

⁷ Litvániai cím: http://www.tlfq.ulaval.ca/axl/europe/lituanie.htm (megtekintve: 2009. 10. 30.).

⁸ A Litván Állami Tudományos és Felsőoktatási Alap támogatásával 2007–2009 között megvalósított projekt Nyelvhasználat és nemzeti identitás Litvánia városaiban (Városok és nyelvek) (http://projektai.vu.lt/miestaiirkalbos/, megtekintve: 2009. 10. 08.). A projekt vezetője Meilutė Ramonienė volt; a Vilniusi Egyetem kutatói mellett a Vytautas Magnus Egyetem, a Klaipėdai Egyetem és a Litván Nyelvi Intézet kutatói is részt vettek benne.

⁹ Számos tekintélyes szociológus kritikusan értékeli a közvélemény-kutatások tudományos jelentőségét, sőt hajlamos megkérdőjelezni a közvélemény létezését is (Blumer 1969: 197–199). Fő érvük az, hogy a társadalmi tudás állítólag összetett jelenség, amely az egyén társadalmi helyzetétől és társadalmi kapcsolataitól függ, ezért mechanikusan nem számszerűsíthető. A válaszadónak társadalmi státusza miatt gyakran akár véleménye sem lehet, vagy „kölcsönveheti” azt barátaitól, szomszédaitól, illetve a médiából. Ezért a felmérések inkább az emberek érzelmi és sztereotip reakcióit tükrözik, nem pedig a jól

288

KALBOS KULTŪRA | 82

megalapozott véleményt. Roger Hood is megjegyzi, hogy fontos különbséget tenni a nyilvános egyetértés és a jól tájékozott személyek véleménye között: a közvélemény-kutatások tévesek lehetnek (1989: 150–158).

hogy Vilnius és Klaipėda minden lakosának azonos esélye legyen arra, hogy megkérdezzék. A válaszadók otthonában készült interjúk során 64 kérdést tettek fel: feltérképezték a válaszadók szüleinek, saját maguknak és családjuknak nemzeti összetételét, nemzeti és helyi identitásukat, anyanyelvüket és más nyelveiket, nyelvhasználatukat és nyelvtudásuk szintjét, a nyelvek nyilvános és magánszférában való használatának sajátosságait, a válaszadók és gyermekeik iskoláiban oktatott, illetve kívánatos nyelveket, a nyelvjárások használatát és megítélését, valamint egyebeket.¹⁰

A várakozásokkal ellentétben, miszerint Litvánia minden lakosa elég jól tud litvánul és oroszul, arra, hogy a felmérés résztvevőinek mindössze 1 százaléka jelezze, hogy egyáltalán nem tud litvánul, senki sem számított. Arra viszont számítottak, hogy több mint 3 százalékuk vallja majd, hogy nem tud oroszul. Azonban a válaszadók 42 százaléka egyáltalán nem tud angolul, franciául csak nagyon kevesen tudnak, és a megkérdezettek háromnegyede németül sem tudna szót érteni.

Egyébként meglehetősen meglepő volt a nyelvtanulás iránti teljes érdektelenség: Vilnius vagy Klaipėda lakosai közül csak minden ötödik nyilatkozott úgy, hogy szeretne különféle nyelveket tanulni. A megkérdezetteknek ez az ötöde¹¹ már tanul angolul, vagy tervezi annak tanulását. A nem litván nemzetiségűek elmondták, hogy leggyakrabban önállóan tanulnak litvánul – a megkérdezettek 27 százaléka olvasással, internetezéssel vagy tévénézéssel sajátítja el a nyelvet. Többségük arra panaszkodott, hogy nehezen tanul litvánul. A tanulás legfontosabb indokaként azt említették, hogy szeretnének szót érteni

mérlegelt véleményt. Roger Hood arra is rámutat, hogy állítólag fontos megkülönböztetni a nyilvános támogatást a jól informált személyek véleményétől: a közvélemény-kutatások tévesek lehetnek (1989: 150–158).

¹⁰ Az anyanyelv fogalmáról lásd: Ala Lichačiova. Az oroszok és orosz anyanyelvűek anyanyelv-felfogása Litvániában. – KK 82, 2009, 253–258.

¹¹ Mivel a legfiatalabb válaszadók tizenöt évesek voltak, kétségtelen, hogy „az az ötöd” középiskolás diák volt, a többiek pedig felsőoktatási hallgatók.

L. KALĖDIENĖ. Viešoji nuomonė ir kalbų politika

289

litván[?]ul

A jelenlegi oktatási rendszer középfokú oktatási helyzetének elemzése kimutatta, hogy bár az angol nyelv oktatása iránti társadalmi igény már korábban is megmutatkozott (a 2006–2007-es tanévben az általános iskolák tanulóinak 86%-a tanult angolul, 47%-a oroszul, 18%-a németül, 3%-a franciául; vagyis a 2006–2007-es tanévben egy középfokú oktatási programban tanuló diák átlagosan 1,6 idegen nyelvet tanult¹³), a litván oktatáspolitikát mégsem igazították időben úgy, hogy megfeleljen a polgárok igényeinek. A 2009-ben bevezetett korai angolnyelv-oktatás az általános iskolák második osztályától aligha lesz sikeres, mivel nincs elegendő angoltanár: a jó szakemberek a viszonylag alacsony fizetés miatt nem vállalnak munkát az iskolákban.

Az angol nyelv sokféleképpen hat magára a litván nyelvre: minél kevésbé tudnak angolul, annál kiszámíthatatlanabb ennek a nyelvnek a hatása és interferenciája. Litvániában a hivatalos nyelvpolitika védekező álláspontra helyezkedett; nem készült fel arra, hogy új körülmények között ápolja és fejlessze a litván nyelvet. Más országokban már bevezetik, így hamarosan Litvániába is elér a felváltó, integrált, ugyanazon tanóra keretében két vagy akár több nyelven folyó oktatás.

A nyelv státuszának a további sorsára gyakorolt jelentőségét az is mutatja, hogy a nem litván polgárok túlnyomó többsége megtanulta a litván nyelvet nem anyanyelvként. Az államnyelv, a litván nyelv ismeretének szükségességéhez fűződő rendkívül pozitív hozzáállás ugyanúgy magyarázható, mint az angol nyelvtudáshoz való viszony.

Összefoglalva elmondható, hogy Litvánia társadalma semmiben sem különbözik más európai országok társadalmaitól, hiszen felismeri a mai Európa, s részben a világ legfontosabb közvetítő nyelvének, vagyis az angol nyelvnek a jelentőségét saját maga és gyermekei életében. A kétnyelvű iskolákat kívánó megkérdezettek közül sokan intuitív módon hozták meg ezt a döntést, anélkül, hogy hallottak volna a nyelvoktatás legújabb irányzatairól és divatjairól (vö. Ferguson 2006).

ÖSSZEFOGLALÓ MEGJEGYZÉSEK

A Litvániában használt nyelvek számára külön nyelvpolitikákat alakítanak ki: a litván nyelv politikájával az Állami Litván Nyelvi Bizottság foglalkozik, az orosz, a lengyel,

egy másik mérési módot: párhuzamosan vizsgálják mind a nyelvek, mind maga a társadalom működését. A nyelvi ökológiai kontextus kutatásának úttörőjeként Michael Halliday-t tartják számon, aki 1990-ben publikálta a New Ways of Meaning: the Challenge to Applied Linguistics című tanulmányt.

¹³ Lásd http://www.smm.lt/svietimo_bukle/docs/apzvalgos/Svietimas_regionuose_2007.pdf (megtekintve: 2009. 09. 21.).

L. KALĖDIENĖ. Viešoji nuomonė ir kalbų politika

291

A belarusz és más nemzeti kisebbségek nyelveiért a Litván Köztársaság Kormánya mellett működő Nemzeti Kisebbségi és Kivándorlási Főosztály felel, az angol nyelv felügyelete pedig az Oktatási és Tudományos Minisztériumhoz tartozik. Szükség van egy átfogó, integrált programra, amely számba veszi a Litvániában aktívan használt valamennyi nyelv kilátásait, és egységes nyelvpolitikai víziót dolgoz ki.

A városlakók körében végzett szociolingvisztikai felmérés segített feltárni a közvéleményt a nyelvpolitika néhány kényes kérdésében. Az egyik komolyabb igény, hogy a megkérdezettek fele azt kívánja, hogy gyermekei litván–angol kétnyelvű iskolába járjanak. Figyelemre méltó, hogy a válaszadók csaknem fele egyáltalán nem tud angolul, noha ezt tartják a legnagyobb presztízsű nyelvnek. Sőt, közülük sokan, különösen az idősebbek, még csak nem is tervezik megtanulni.

Egy másik kirajzolódó és aggodalomra okot adó tendencia a nemzeti identitással kapcsolatos döntések eltolódása: a megkérdezett fiatalok egyhatoda úgy döntött, hogy nem litván, hanem európai vagy világpolgár lesz. A felmérés egyik legörvendetesebb eredménye azonban az, hogy Litvánia nagyvárosainak lakói közül szinte mindenki tud litvánul, holott két évtizeddel ezelőtt ilyen eredményekről még álmodni sem lehetett volna.

LITERATŪRA

Blumer H. 1969: Public Opinion and Public Opinion Polling. – H. Blumer. Symbolic Interactionism: Perspective and Method, Berkley: University of California Press, 195–208.

Ferguson G. 2006: Language Planning and Education, Edinburgh University Press.

Halliday M. 1990: New Ways of Meaning: the Challenge to Applied Linguistics. – A. Fill, P. Mühlhäusler (eds.), 2001: The Ecolinguistics Reader, London: Continuum, 175–202.

Hood R. 1989: The Death Penalty: a World – wide Perspective, Oxford: Clarendon Press, 150–158.

Leclerc J. 2007: L'aménagement linguistique dans le monde, Québec, TLFQ, Université Laval. – Prieiga per internetą: http://www.tlfq.ulaval.ca/axl/index.html (žiūrėta 2009 10 30).

Liddicoat A., Baldauf R. B. 2008: Language Planning in Local Contexts: Agents, Contexts and Interactions. – A. Liddicoat, R. B. Baldauf (eds.), Language Planning in Local Contexts, Clevedon: Multilingual Matters Ltd.

Gauta 2009 11 10

292 KALBOS KULTŪRA | 82

PUBLIC OPINION AND LANGUAGE POLICY

Summary

The paper sets out to examine if the present language policy responds to the society’s needs. A conclusion is made that presently Lithuania has no general policy of all languages used in the country; it only has a certain attitude formed towards the state Lithuanian language and legal basis established for the state Lithuanian language. Any other language can adopt some parts of the laws or decrees of the Government. As shown by the results of a representative sociolinguistic research Language Usage and National Identity in the Cities and Towns of Lithuania (Cities and Languages), the situation does not respond to the needs of the society and the changing life.

Presently, issues of using and teaching English are of special importance. A search for a better job determines that the society manifests an increased need to learn English; however, there is neither adequate plan of measures to be implemented nor resources; there are no qualified specialists either. The society’s request that bilingual learning/teaching should be started at secondary schools has been rather unexpected.

LAIMA KALĖDIENĖ

Lietuvių kalbos institutas

P. Vileišio g. 5, LT-10308 Vilnius

[email protected]

L. KALĖDIENĖ. Viešoji nuomonė ir kalbų politika

293