GIEDRIUS TAMAŠEVIČIUS

Litván Nyelvi Intézet

A NYELV EGYSZERŰSÖDÉSÉNEK TENDENCIÁI

A NYILVÁNOS TÉRBEN

BEVEZETŐ MEGJEGYZÉSEK

A nyilvános tér (németül: Öffentlichkeit, angolul: public sphere) a nyilvános viták színtere, társadalmi, politikai és kommunikációs aréna. Itt formálódik a közvélemény, amelyre a demokratikus társadalom politikai döntései épülnek (Pečiulis 2007: 72; Navickas 2007). A nyilvános tér legfőbb gondozói a politikusok és az újságírók. Az előbbiek a társadalom számára fontos kérdésekben keresik a legjobb megoldásokat, nyilvánosan vitatkozva róluk, az utóbbiak pedig ösztönzik az ilyen vitákat, és közvetítő szerepet töltenek be bennük (Taurinskaitė 2009). A nyilvános tér változásait gyakran éppen a politikusok és újságírók nyelvhasználatának romlásával hozzák összefüggésbe Litvániában (Navickas 2007).

Az elméleti szakirodalom hangsúlyozza, hogy a kiemelkedő, a társadalom által elismert személyeknek, például a politika és a média tekintélyeinek, nyilvános megszólalásaikban elit nyelven kellene beszélniük. E felfogás szerint a bizalmaskodó beszéd a nyilvános térben, különösen pedig a zsargon használata, a nyelvi és stiláris normák súlyos megsértésének számítana (vö. Župerka 2005). Rita Miliūnaitė is egyetért ezzel, amikor azt állítja, hogy „a legmagasabb rangú tisztségviselők nyilvános megnyilatkozásaiból áradó vulgarizmusok és zsargonkifejezések išdurti („becsapni, rászedni”), važiuoti stogui („megbolondulni” stb.), kabinti makaronus („átverni, bolondítani”), perspjauti („felülmúlni, túlszárnyalni”) és így tovább az illetők nyelvi kompetenciájának hiányáról tanúskodnak, noha a magasabb társadalmi rétegek és a presztízst élvező köznyelv, illetve az alsóbb rétegek és a zsargon között meglehetősen éles határvonalnak kellene húzódnia” (Miliūnaitė 2005: 47–48). Leonidas Donskis a nyilvános tér nyelvi romlásának okait a tahó alakjának segítségével magyarázza: „A tahó nyilvánosan úgy viselkedik, mintha privát környezetben beszélgetne a rokonaival vagy barátaival, vagy egy félig részeg férfitársaságban ülne. Modora és szókincse nem változik...” (Donskis 2007: 115). Az ilyen nyelvi viselkedés, amely valaha kizárólag az alsóbb társadalmi réteg képviselőire volt jellemző, ma már a politikai vezetők és a társadalomban hatalomra, illetve befolyásra szert tett más szereplők körében is megszokottá válik.

138 KALBOS KULTŪRA | 82

Beszédmódjuk terjed, mert presztízsértékűnek tartják, ezért egyre gyakrabban hallható a nyilvánosságban, különösen a televízióban: „Szomorú, amikor igazán tekintélyes újságírók megengedik maguknak, hogy olyan kifejezéseket használjanak, mint a „lúzerek” vagy „eljutni a híd végére”. Ez csak hozzájárul a politikai nyelv teljes lezülléséhez. Úgy tűnik, lassan eltűnik a határ a kocsmában ittas férfiak beszéde és a politikai nyelv között” (Donskis 2009).

Az ilyen állításokat alátámasztó példákért nem kell messzire menni. A politikusok minden kifejezőbb fordulata vagy köznyelvi szava nyomban bekerül a sajtó címeibe (pl.: Brazauskas išsidūrė [Veidas 2003 05 29]; Politikė Tarybą pasiuntė „nafig“ [Panevėžio balsas 2009 03 30]). A normától eltérő szókészlet használatával Donskis által említett újságírók is nagyobb olvasói figyelemre számítanak (pl. Rimvydas Valatka írásai: Britų karalienė – ne lygis [2008 04 07]; A. Kubilius perspjaus B. Obama? [2008 11 27]; A. Kubiliaus pasipūtimas papjovė valdžią [2009 01 22] www.lrytas.lt; Algimantas Šindeikis kommentárja: Reformatoriai pradeda grybauti [Veidas 2008 11 17]; az Atgimimas hetilap témabeharangozója: Psichologinės Seimo narių išpindėjimo priežastys [2009 09 25]).

A nyilvános tér litvániai változásait filozófusok, politológusok és kommunikációkutatók már több alkalommal megvitatták (vö. Bielinis 2002; Nevinskaitė 2006; Donskis 2007; Pečiulis 2007; Baločkaitė 2009). Mindeddig azonban nem végeztek olyan részletesebb kutatásokat, amelyek megmagyarázhatnák, hogyan hatol be a magánjellegű, informális térre jellemző nyelvi kifejezésmód a nyilvánosságba. Ez a tanulmány elméleti szakirodalomra és a litván nyilvános beszélt diskurzusból vett példákra támaszkodva arra törekszik, hogy meghatározza a nyelv nyilvános térbeli (le)egyszerűsödésének főbb tendenciáit, különös tekintettel az újságírók és politikusok beszédében a társalgási nyelvre jellemző szókészlet használatára.

Arisztotelész kora óta a nyilvános szónokok fő célja a meggyőzés, a nyelv általi befolyásolásra való törekvés. Pathos Arisztotelész által megnevezett egyik meggyőzési eszköz. Ez a beszélgetőpartner, a közönség, „nézeteinek és meggyőződéseinek ismerete, valamint annak tudása, hogyan lehet hatni rá, hogyan lehet egyik vagy másik érzelmét és érzését felkelteni” (Keršytė 2005: 383–384). A hatás elérésének szándéka közös az ebben a tanulmányban bemutatott valamennyi elméleti megközelítésben: az akomodáció elmélete a kommunikációs célokat szolgáló, a beszédpartner beszédmódjához való alkalmazkodást tárgyalja; a társadalmi változásokkal összefüggésbe hozott, társalgási stílusú szókincsnek a nyilvános térben tapasztalható gyarapodását pedig a zsargonizáció és a köznyelviesedés terminusokkal jelölik.

G. TAMAŠEVIČIUS. Kalbos paprastėjimo polinkiai viešojoje erdvėje

139

AKKOMODÁCIÓ

Az akkomodáció elmélete a szociolingvisztikában azokat az alapvető nyelvi és kommunikációs stratégiákat jelöli, amelyek célja a beszélgetőpartnerhez vagy a közönséghez való alkalmazkodás. Ilyenkor arra törekszenek, hogy hasonlóan ejtsenek, ugyanazt a szókincset használják, illetve a beszélgetőpartner számára elfogadhatóbb témához és érzéseihez igazodjanak. Így a beszélő udvariasnak mutatkozik, és kölcsönös megértést fejez ki beszélgetőpartnere iránt (vö. Holmes 2008: 242).

Ilyen példa lehet Gintaras Steponavičius oktatási és tudományos miniszter üdvözlőbeszéde, amelyet az LTV Lietuvos tūkstantmečio vaikai című műsorában mondott el [2009 06 26] (a köznyelvre jellemző szavakat a cikk szerzője emelte ki. – G. T.).

Különösen örömömre szolgál látni, hogy a tanulás, a tudás megszerzése az életben kampóvá, hajtóerővé válhat, és valóban arra ösztönözhet, hogy ne csak ti – a legjobbak –, hanem barátaitok is magaslatokba törjenek.¹

A miniszter a fiatal közönséghez igazodik, a fiatalok beszédében általánosan használt, bár a drogosok szlengjéhez is kapcsolódó szavakat alkalmazva. A konnotált szókincs mintegy „felébreszti” a hallgatókat, és játékosabbá teszi a gondolatot, például: A legjobb diákok a tanulás rabjaivá válnak, és ez folyamatos örömet okoz nekik. Így egy toleráns, liberális, a fiatalokhoz közel álló politikus képe rajzolódik ki; a beszélgetőpartnerek iránti szolidaritás és empátia fejeződik ki. A szolidaritás kifejezése mintegy megerősíti a beszélgetőpartnerek hasonlóságát, és eltünteti a társadalmi különbségeket (vö. Tannen 1990): olyan vagyok, mint ti, mert ismerlek benneteket, és úgy tudok beszélni, ahogyan ti.

Hasonlóan jár el néhány politikai elemző is, akik bőséges köznyelvi betétekkel gazdagítják szókincsüket, s így személyesebb, bensőségesebb kapcsolatot teremtenek a címzettel (vö. Koženiauskienė 2009: 13). Íme egy részlet Rimvydas Valatka, a Lietuvos ryto publicistájának az LTV Savaitė című műsorában elhangzott beszédéből [2009 08 23]:

Általánosságban ez ma [...] a koalíció problémája, mert Valinskas politikusként már halott. Ha Kubilius, Masiulis, Zuokas és a többiek számára elfogadható együtt koalícióban lenni egy zombival, nos, akkor... Valinskas problémáján osztozni fognak egymás között. Alapvetően minden rendben lenne, de a Balti út huszadik évfordulója előtt látható, hogy a parlament elnöke

¹ Kablys – valami iránti erős vonzalom; rendszerint kábítószerek vagy bódító szerek esetében, amikor a használat megkezdése után az illető nem képes abbahagyni (Zaikauskas 2007: 70); vežti – stimulálni (bódító szerekre és kábítószerekre vonatkoztatva) (Zaikauskas 2007: 174).

140 KALBOS KULTŪRA | 82

nyilvánosan üzletel az orvosbanda képviselőivel, hát ez arcul köpése mindazoknak az embereknek, akik a Balti úton álltak. A kormányzó többség vezetőinek ezt meg kellene érteniük, és nem kellene tovább húzniuk ezt az ügyet... Nyilvánvaló, hogy a mostani politikusok annyira gyengék, hogy még banditákkal vagy az embereikkel is hajlandók koalícióra lépni, csak hogy semmi ne változzon, csak hogy hatalmon maradjanak...

Ebben az esetben a zsargon szókészlete mindenekelőtt arra szolgál, hogy negatív érzelmi értékelést adjon a hatalmon lévő politikusokról, és nyelvi agressziót fejezzen ki. A publicista a tömegközönség, a közepes vagy alacsonyabb iskolázottságú emberek szemléletéhez és beszédmódjához igazodik, így alakítja ki a közös érzés jelenségét: „Én is, akárcsak mindannyian, meg vagyok győződve arról, hogy a hatalomban csupa bandita van” (vö. Pečiulis 2007: 187). A kommunikációs siker ebben az esetben szinte bizonyos.

ZSARGONIZÁCIÓ

Azt a tendenciát, hogy az újságírók és politikusok nyilvános beszédükben társalgási stílusú szavakat vagy zsargont használnak, az orosz szerzők zsargonizációnak nevezik (vö. Kostomarov 2005: 235; Krysin 2009). A nyilvános térben megváltozott nyelvi viselkedés okait keresve mindenekelőtt a totalitárius rendszerből való felszabadulás utáni társadalmi demokratizálódást említik. A szabadság érzése arra ösztönözte a társadalom egy részét, hogy bizonyos viselkedési és etikai normáktól is „megszabaduljon”. E változás egyik következménye a normától eltérő szókészlet megjelenése a nyilvános használatban. A nem demokratikus államokban mind a nyilvánosságban, mind az irodalomban korlátozzák a köznyelv peremvidékéről származó eszközök választásának lehetőségét; gyakran száraz, tárgyszerű vagy mesterségesen emelkedett, patetikus stílus uralkodik (vö. Mečkovskaja 2006: 133). A totalitárius államok bukásával és számos normájuk érvényvesztésével a társadalom liberalizálódása a nem standard nyelvi kifejezésmód, a beszéd kreativitásának és az egyéni stílusnak a megítélésében is megmutatkozott. Ezért a népszerűségre törekvő mai beszélők nyilvánosan élnek a szólásszabadsággal, és bátran szakítva a sztereotípiákkal fejezik ki egyéniségüket. Ebben különösen hasznos a társalgási nyelv szókészlete, amely rendkívüli funkcionális lehetőségekkel rendelkezik, és alkalmas a befogadó befolyásolására. A társalgási nyelv kifejező szavait tréfálkozásra, szójátékra is használják; szükség esetén segítenek a feszültség enyhítésében (Chimik 2004).

Másfelől a posztszovjet országokban a társadalmi és politikai elitbe alacsonyabb társadalmi rétegekből származó, alacsony kultúrájú emberek törnek be, miközben hatalomra és befolyásra tesznek szert. Velük együtt a zsargonjuk is „polgárjogot” nyer a nyilvánosságban (Mečkovskaja 2006; Krysin 2009). Éppen ezt a folyamatot elemzi Litvániában a már

G. TAMAŠEVIČIUS. Kalbos paprastėjimo polinkiai viešojoje erdvėje

141

idézett Leonidas Donskis is, amikor a tahók térnyeréséről és a politikai nyelv lezülléséről beszél (Donskis 2007: 115; 2009).

Az orosz szerzők által említett, a zsargonizációt előidéző további társadalmi tényezők feltehetően Kelet- és Nyugat-Európa országaira egyaránt jellemzők. Ezek közül érdemes megemlíteni a migrációt: a vidéki lakosok a nagyvárosokba költöznek, ami fokozza a nyelvjárásoktól való eltávolodást (a mindennapi kommunikációban a városi társalgási nyelvet használják); a városokban különböző társadalmi csoportok képviselői érintkeznek intenzíven egymással, átvesznek egymástól bizonyos nyelvi jegyeket, és felgyorsítják az újítások terjedését (Krysin 2009). Ez a tényező azonban aligha mérhető a tömeg-populáris kultúra hatásához. A nyelvi mintává a média nyilvános, beszélt nyelve válik: sokfunkciós, dinamikus, többnyire párbeszédes, spontán, szabályozatlan és szinte mindig kifejező élő nyelv, amelyben a publicisztikára jellemző szavak és kifejezések mellett aktívan használatba kerülnek a társalgási nyelv kifejező fordulatai, a zsargonizmusok, az újabb angol jövevényszavak, sőt a vulgarizmusok is (vö. Chimik 2004). Az ilyen szókészletet a széles körű használatban leginkább éppen a média által teremtett tekintélyek – a televíziós „sztárok” és a népszerű politikusok – terjesztik. Ekkor „a szó vagy kifejezés, amely korábban valamilyen szempontból nem felelt meg a nyelvi normák megállapítóinak, de egy ismert, tekintélyes személyiség használja, polgárjogot nyerhet, és normává válhat” (Koženiauskienė 2001: 78). Nina Mečkovskaja belarusz nyelvész szerint ez „felülről lefelé” irányuló folyamat: a közélet nyelve elveszíti elit jellegét, és egyre több, a társalgási nyelvre jellemző vonást vesz fel. Másfelől a különböző európai országokban végzett kutatások ellentétes jelenséget is kimutatnak: „alulról felfelé” irányuló folyamatot. Állításuk szerint a távközlés és a tömegkultúra ugyanezen hatására az alacsonyabb társadalmi rétegek egyre inkább a felsőbb rétegekhez igazodnak, és a köztük korábban éles különbség csökken (Mečkovskaja 2006: 34).

A litván politikában Julius Veselka parlamenti képviselő már évek óta „népies” szónoki képességéről híres. Így beszélt a Seimasban, Arūnas Valinskas parlamenti elnökjelölthöz intézve szavait:

Tisztelt jelölt úr, a gazdasági kérdésekre válaszolva ön ott nagyon jól elodázza, ott elodázza a dolgot, de mondhatom, hogy a tárgyalásokon részt véve aligha értette meg, miről van szó. Azt mondhatom tehát, hogy önt nagyon „átverik” <...> Amikor Arūnas Valinskas úr elmondta első beszédét, azt gondoltam: nahát, milyen ravasz Arūnas. Baloldaliként majd jól megfürdeti a jobboldaliakat. Aztán azt látom – „átverik” a jobboldaliak, tisztelt Arūnas. Ezért azt akarom, hogy azért is ki legyenek csavarva a kezek, hiszen Sztálin is éjszakánként dolgozott, aztán a döntéseket egyhangúlag hozták meg. Ezért arra kérem, ne hagyja, hogy kicsavarják a karját, és ne feledje, hogy az ön válságellenes programja valójában a válság elmélyítésére és súlyosbítására szolgáló program. (A Seimas 2008. 11. 17-i ülésének jegyzőkönyvéből)

142

KALBOS KULTŪRA | 82

A beszélő olyan ember benyomását kelti, aki jól ismeri a parlamenti politikai játszmák kulisszatitkait. „Paternalista” módon figyelmezteti a politikában újonc házelnökjelöltet, hogy nem egyszerű átverés, hanem „átbaszás” fenyegeti. A bűnözői zsargonból származó szót a jobboldali politikusokra alkalmazza: jobb nem keveredni velük, mert legalább annyira ravaszak, mint a bűnözők. A beszéd végén a „paternalista” hangnemet a tegező, bizalmas második személyű alakok is megerősítik („ne hagyd magad”, „emlékezz”). Így egy tapasztalt, közülünk való politikus képe rajzolódik ki, aki egyszerűen és kertelés nélkül figyelmeztet a veszélyekre.

Az ifjúsági nyelvet a kortárs társadalom zsargonizálódásának egy másik fontos tényezőjeként tartják számon. Az ifjúsági kultúra mai társadalomra gyakorolt hatását gyakran azzal hozzák összefüggésbe, hogy a társadalmilag és szakmailag aktív rétegek képviselői egyre fiatalabbak, és a nyilvánosság előtt is bátran használják a számukra megszokott, expresszív fordulatokat (Chimik 2004). Bent Preisler dán nyelvész szerint „az ifjúsági beszédstílus és szókincs az egész társadalom – különösen a média és a reklám – nyelvére hat” (Preisler 1999b: 50). Másfelől éppen a reklám és a média járul hozzá leginkább annak az ifjúságkultusz-modellnek a kialakításához, amelyet az egész társadalom számára ideális követendő példaként mutatnak be: „légy, vagy legalább tűnj minél fiatalabbnak, mert csak a fiatalok érnek valamit” (vö. Vasiliauskaitė 2007). Ezért a kortárs társadalomban minden eddiginél inkább a fiatalságra összpontosítanak: nemcsak a mai fiatalokra jellemző öltözködési stílus és életmód lépi át a társadalmi korhatárokat, hanem a nyelvi elemek is (vö. Chun 2007: 3–4)². Az ifjúsági nyelvet az általánosan használt zsargon szókincsének megújulása szempontjából elsődleges forrásnak, a köznyelv változásának pedig lehetséges tényezőjének tekintik (vö. Gordienko 2006; Chun 2007: 4–5).

KOLLOKVIALIZÁCIÓ

A zsargonizáció forrásait tárgyaló szerzők mindenekelőtt a posztszovjet Kelet-Európában bekövetkezett történelmi-társadalmi törést tartják meghatározónak. A teljes nyugati világra jellemző társadalmi változásokat több mint négy évtizeddel ezelőtt Jürgen Habermas német filozófus írta le. Ezek közé tartozik a nyilvános és a magánszféra közötti határ elmosódása. Ez a folyamat mindmáig tart, és döntő hatással vannak rá az új kommunikációs technológiák, valamint a piac diktálta feltételek által gyakorolt hatások-

² Egy Vilniusban egy évvel ezelőtt végzett, a beszélt nyelvre jellemző szókészletet vizsgáló szociolingvisztikai kutatás megerősítette, hogy az ifjúsági szókincset a különböző korcsoportokhoz tartozók is ismerik, és időnként használják (lásd Tamaševičius 2008).

G. TAMAŠEVIČIUS. Kalbos paprastėjimo polinkiai viešojoje erdvėje

143

A médiát a piac hatásai vezérlik. Ez különösen nyilvánvaló a nyilvános szféra legmarkánsabb megnyilvánulásában, a televízióban, amely lemond a tanító, paternalista beszédmódról, és átadja a helyét a magánszférára jellemző kötetlen kommunikációnak (angolul: conversationalisation) (Fairclough 1992: 204). A mai néző szórakozást vár a televíziótól (a szórakoztató–fogyasztó modell) (vö. Marcinkevičienė 2008: 61, 2009a), ezért ott nem a polgári vitákat ösztönző, hanem a szórakoztató műsorok élveznek elsőbbséget: a magánélet minden határát átlépő valóságshow-k, a közszereplők személyiségét és titkait boncolgató életmódmagazinok, tehetségkutató műsorok és hasonlók (Pečiulis 2007: 198). Az ilyen műsorok nyelvét a kolloquializáció (angolul: colloquialisation) jellemzi – a beszélt nyelvi elemek nagy száma: a társalgási stílusra jellemző szókincs és mondatszerkezet, a beszélt nyelvből vett idézetek, az elbeszélések és hasonlók (Marcinkevičienė 2009a, 2009b: 96). A piaci törvények nyomása arra készteti a médiát, hogy a lehető legnagyobb közönséget érje el; erősítenie kell a nézőivel fenntartott kapcsolatot, vagyis azt kell tennie, ami népszerű. Valószínű, hogy a média a jövőben még gyakrabban fog „az egyszerű emberek nyelvén” megszólalni (vö. Schrøder, Philips 1999: 67).

Első pillantásra mindez a nyilvános szféra demokratizálódását, a hatalom egyszerű emberek kezébe kerülését jelezheti. Normann Fairclough, aki részletesen vizsgálta a média diskurzusát, azonban kételkedik abban, hogy a beszélt nyelvhez közelítő nyilvános diskurzus a hatalmi viszonyoknak az egyszerű emberek javára történő valódi átalakulását tükrözi-e. Felveti a kérdést, vajon nem csupán a hatalmi stratégia része-e, amelynek célja a társadalom szociális és politikai befolyásolása, illetve a lehető legnagyobb közönség megnyerése (Fairclough 1995: 13). A választ rendszerint a politikusok nyilvános térben, különösen a médiában tanúsított viselkedésének vizsgálatával keresik, hiszen a média a társadalommal való kapcsolattartásuk legfontosabb színtere.

A politikai diskurzusban még viszonylag nemrég is csak a populisták folyamodtak a hétköznapi, társalgási stílushoz³. Az első változások a 20. század végén következtek be, amikor új vezetők kerültek hatalomra az Egyesült Államokban és Nagy-Britanniában. E tekintetben különösen figyelemre méltó a volt brit miniszterelnök, Tony Blair által kialakított modell. Fairclough, az új munkáspárti politika nyelvét vizsgálva, Blair saját szavaira támaszkodva azt állítja, hogy a politikus imázsának alapja az, hogy egyszerű embernek tűnjön (angolul: normal person) (Talbot, Atkinson, Atkinson 2008: 63). Ezért természetes, hogy – sokak számára váratlanul – az egyszerű emberek nyelvén szólalt meg. Számos kutató véleménye szerint, Di

³ Dániában már néhány évtizeddel ezelőtt összefüggésbe hozták a populista pártok választási sikerét azzal a törekvésükkel, hogy „közelebb kerüljenek az emberekhez”, többek között azzal is, hogy a mindennapi beszélt nyelvet használják (vö. Orla Vigsø 1996).

144

KALBOS KULTŪRA | 82

Nagy-Britannia vezetőjének a köznyelvhez közel álló politikai retorikája nagyrészt politikai sikerének meghatározó tényezője volt (vö. Tolson 2005: 82). Saját és közeli vezetői imázsuk erősítése érdekében ma más országok vezetői sem kerülik az egyszerű polgárokra jellemző beszédmódot: Vlagyimir Putyin orosz miniszterelnök, Alekszandr Lukasenka belarusz elnök, Nicolas Sarkozy francia elnök, Silvio Berlusconi olasz miniszterelnök, Kevin Rudd ausztrál miniszterelnök. Ezzel azt mutatják, hogy felszabadultak, és képesek kötetlenül kommunikálni (vö. Repečkaitė 2006).

A politikusokat főként a modern média, különösen a televízió által diktált körülmények késztetik ilyen imázsépítő módszerek alkalmazására. A választók figyelméért küzdve a „politikus kénytelen medijatizuotis” (Pečiulis 2007: 206), hogy vonzóvá váljon a magas nézettségért küzdő média számára. Ezért az emberekkel is elsősorban médi fogyasztókként kezdenek kommunikálni, nem pedig polgárokként (Fairclough 1995: 13). Ugyanezen okból a politikai diskurzusban megszaporodnak a médiára jellemző kollokvializáció megnyilvánulásai. Hiszen ha egy politikus a hétköznapi, kötetlen kommunikációra jellemző szavakkal beszél, vagy szokatlanul viselkedik nyilvánosan, szinte biztos lehet benne, hogy a média felfigyel rá – neve megjelenik az újságok címlapján, és elhangzik a televíziós híradókban.

Ilyen példa Arūnas Valinskas, a Seimas volt elnökének tréfája, amelyet a Seimas szónoki emelvényéről mondott az újonnan kinevezett kormányfő köszöntésekor:

Jó munkát kívánva mindenekelőtt a tisztelt Seimas-képviselő asszony, Ingrida Valinskienė beszédéhez szeretnék szólni. Drágám, azzal, hogy így támogatod a miniszterelnököt, talán megőrzöd az államot, de a családodat tönkreteheted. (A Seimas 2009. 07. 16-i ülésének jegyzőkönyvéből)

Az első mondattal a beszélő hangsúlyozza, hogy hivatalosan, a Seimas elnökeként a Seimas egyik képviselőjéhez szól Ingrida Valinskienėhez. A hivatalos hangnemet a „tisztelt Seimas-képviselő asszony [...]” megszólítás, valamint az iratokban szereplő Ingrida név is erősíti, nem pedig az Inga, ahogyan ő rendszerint bemutatkozik. A második mondat ugrás a férj és feleség magánbeszélgetésébe: a bizalmas „drágám” megszólítás és a familiáris egyes szám második személyű „megőrzöd” forma a Seimas elnöke—Seimas-képviselő viszonytól a férj—feleség viszonyra való átváltást jelzi. Ezzel a magándiskurzusból vett betéttel Valinskas elérte, hogy a miniszterelnök-jelöltség jóváhagyásának tárgyalásakor a sajtóban és a televíziós műsorokban se feledkezzenek meg arról, hogy róla, a Seimas elnökéről is kedvezően nyilatkozzanak. Hasonló figyelmet keltett az „atia” köznyelvi szócska is, amelyet Arūnas Valinskas a Seimas elnökeként intézett utolsó hivatalos beszédében használt a litván emberekhez.

G. TAMAŠEVIČIUS. Kalbos paprastėjimo polinkiai viešojoje erdvėje

145

ÖSSZEFOGLALÁS

Napjaink nyilvános terében a nyelv egyszerűsödik, és egyre több társalgási, hétköznapi stílusjegyet ölt magára, nem annyira a beszélők nyelvi normákban való járatlansága vagy alacsony műveltsége miatt, hanem inkább a meggyőzés és a hatásosság érdekében (akomodáció).

Az ilyen nyelvi viselkedésre nemcsak maga a társadalom liberalizálódása hat (zsargonizáció), hanem még inkább a tömegtájékoztatási eszközök. Amikor elkezdtek nyilvánosságra hozni magánügyeket, és „privatizálni” a nyilvános dolgokat, a televízió szólalt meg először a mindennapi társalgási nyelven (kollokvializáció). Ezt a beszédmódot a politikusok is átvették, mivel közvetlenül függnek a média társadalom elérésére és befolyásolására irányuló hatalmától.

Litvániában a nyilvános tér nyelvhasználatát még kevéssé kutatták, ezért részletesebb vizsgálatokra lenne szükség az újságírók és politikusok nyilvános, szóbeli nyelvhasználatáról.

LITERATŪRA

B a l o č k a i t ė R. 2009: Politikos pornografizacija: ar viešumo gali būti per daug? – Kultūros barai 9, 14–19.

B i e l i n i s L. 2002: Šou principų dėsningumai Lietuvos politiniame gyvenime. – Politologija 1 (25), 21–39.

C h i m i k V. 2004: В. В. Химик. Большой словарь русской разговорной речи. – Prieiga per internetą: www.philology.ru/linguistics2/khimik-04.htm

C h u n M. 2007: Jugendsprache in den Medien. [Disertacija]. Universität Duisburg-Essen. – Prieiga per internetą: www.deposit.ddb.de/cgi-bin/dokserv?idn=984967419&dok

D o n s k i s L. 2007: Taip, bet... Vilnius: Versus aureus.

D o n s k i s L. 2009: Apie „ketvirtąją“ valdžią. – Prieiga per internetą: www.bernardinai.lt

F a i r c l o u g h N. 1992: Discourse and social change, Cambridge: Polity Press.

F a i r c l o u g h N. 1995: Media discourse, London: Edward Arnold.

F a i r c l o u g h N. 2000: New labour, new language? London: Routledge.

G o r d i e n k o V. 2006: В. А. Гордиенко. Формирование общего сленга в современном русском языке. [Daktaro disertacijos santrauka]. – Prieiga per internetą: www.lib.ua-ru.net/diss/cont/266603.html

H o l m e s J. 2008: An Introduction To Sociolinguistics, Harlow: Pearson Education.

K e r š y t ė N. 2005: Rektorių retorika. – Naujasis židinys 9, 363–391.

K o s t o m a r o v V. 2005: В. Г. Костомаров. Наш язык в действии: Очерки современной русской стилистики, Москва.

146

KALBOS KULTŪRA | 82

K o ž e n i a u s k i e n ė R. 2001: Žiniasklaidos retorika ir elitinė kalba. – Kalbos kultūra 74, 74–81.

K o ž e n i a u s k i e n ė R. 2009: Žargoninės leksikos paskirtis viešajame žurnalisto diskurse. Jono Jablonskio konferencijos tezės. – Prieiga per internetą: www.lki.lt

K r y s i n L. 2009: Л. П. Крысин. Надежда на самоочищение. – Prieiga per internetą: www.russkiymir.ru

M a r c i n k e v i č i e n ė R. 2008: Žanro ribos ir paribiai. Spaudos patirtys, Vilnius: Versus aureus.

M a r c i n k e v i č i e n ė R. 2009a: Nuo Habermaso iki Valinsko. Viešosios erdvės privatėjimas. – Akiračiai 3. – Prieiga per internetą: www.akiraciai.lt/Akiraciai/Tema/Nuo-Habermaso-iki-Valinsko.-Viesosios-erdves-privatejimas

M a r c i n k e v i č i e n ė R. 2009b: Colloquialization of the Public Sphere. – The Baltics as an Intersection of Civilizational Identities [8th Conference on Baltic Studies in Europe]. Kaunas, 96.

M e č k o v s k a j a N. 2006: Н. Б. Мечковская. Демократизация языков: факторы, коллизии и альтернативы. – Acta Neophilologica 8, 129–138.

M i l i ū n a i t ė R. 2005: Kalba kaip žmogaus įvaizdžio dalis. – Kalbos kultūra 78, 32–55.

N a v i c k a s A. 2007: Viešosios erdvės pasisavinimas Lietuvoje. – Prieiga per internetą: www.bernardinai.lt

N e v i n s k a i t ė L. 2006: Viešosios erdvės transformacija Lietuvoje 1988–2000 m.: laikraščių atvejis. [Daktaro disertacijos santrauka]. Vilnius.

P e č i u l i s Ž. 2007: Iki ir po televizijos, Vilnius: Versus aureus.

P r e i s l e r B. 1999: Engelsk ovenfra og nedenfra: sprogf orandring og kulturel identitet. Engelsk eller ikke engelsk? Thats the question (Dansk Sprognævns skrifter 28), København-Gyldendal, 39–64.

R e p e č k a i t ė D. 2006: „Aštrus“ tautos tėvo įvaizdis. – Atgimimas, lapkričio 3.

S c h r ø d e r K., P h i l i p s L. 1999: Mediatised Politics: Political Discourses and the Media in Contemporary Danish Democracy. – Prieiga per internetą: www. nordicom.gu.se/common/publ_pdf/37_schroder.pdf

T a l b o t M., A t k i n s o n K., A t k i n s o n D. 2008: Language and Power in the Modern World, Edinburgh: Edinburgh University Press.

T a m a š e v i č i u s G. 2008: Sociolingvistinis šnekamajai kalbai būdingos leksikos tyrimas. – Kalbos kultūra 81, 206–217.

T a n n e n D. 1990: Rethinking Power and Solidarity in Gender and Dominance. – Prieiga per internetą: https://www9.georgetown.edu/faculty/tannen/pdfs/rethinking_power_and_dominance.pdf

T a u r i n s k a i t ė A. 2009: Viešoji erdvė internete? – Prieiga: www.miestoiq.lt

T o l s o n A. 2005: Media talk – spoken discourse on TV and radio, Edinburgh.

G. TAMAŠEVIČIUS. Kalbos paprastėjimo polinkiai viešojoje erdvėje

147

Vasiliauskaitė N. 2007: Laida „Jeigu“: apie vyrus, moteris ir jaunystės kultūrą. – Prieiga per internetą: www.gap.lt/get.php?f.3819

Zaikauskas E. 2007: Kalbos paribiai ir užribiai: lietuvių žargono žodynėlis, Vilnius: Alma littera.

Župerka K. 2005: Elitinė kalba ir jos atstovai. – Parlamento studijos 4. – Prieiga per internetą: www.parlamentostudijos.lt/Nr4/4_kalba_Zuperka.htm

Gauta 2009 11 05

LANGUAGE SIMPLIFICATION TENDENCIES IN PUBLIC SPACE

Summary

During the last years on numerous occasions it has been claimed that language used in public space in Lithuania undergoes simplification. Journalists and politicians make numerous language and style errors, since they lack language competence and understanding of language norms. However, so far language specialists have failed to discuss reasons, why politicians and political analysts, who generally have a good command of the Lithuanian language, suddenly turn to spoken and colloquial style whenever exposed to public view. In linguistic literature this is explained by the theory of sociolinguistic accommodation, investigating ways of adjusting to the audience, and the term of jargonisation, defining the impact of social transformation on the language. The privatisation of public space exerts influence on the language of mass-media and politicians; a tendency towards colloquialisation has been noticed.

The language of public life has been very little researched so far; thus the above claims could only be proved or disproved after a thorough investigation into the public spoken language of journalists and politicians.

GIEDRIUS TAMAŠEVIČIUS

Lietuvių kalbos institutas

P. Vileišio g. 5, LT–10308 Vilnius

[email protected]

148

KALBOS KULTŪRA | 82