NYELV ÉS TÁRSADALOM

RITA MILIŪNAITĖ

Litván Nyelvi Intézet

A NYELV PRESZTÍZSE ÉS TERVEZÉSE

1. BEVEZETŐ MEGJEGYZÉSEK

A globalizáció soknemzetiségű és többnyelvű környezetében egyre világosabban felismerik, hogy a nyelvek közötti kölcsönhatás folyamatait nem szabad a spontán fejlődésre hagyni, hanem különféle átgondolt nyelvpolitikai intézkedésekkel kell szabályozni. Az utóbbi években különböző országokban fellángoló nemzeti, egyúttal nyelvi konfliktusok – Magyarországon a szerbekkel, Belgiumban a flamandok és a vallonok miatt, valamint Litvániában is a lengyel nemzeti kisebbség azon törekvése miatt, hogy a személyazonosító okmányokban nem litván betűkkel írják a vezetékneveket, továbbá a litván és lengyel kétnyelvűség bevezetéséért a délkelet-litvániai nyilvános feliratokon stb. – csupán megerősítik az ilyen szabályozás szükségességét. Ezért a szociolingvisztika egyik ágára, a nyelvtervezésre (amely a nyelvpolitika megvalósításának alapját képezi), különösen pedig annak a nyelvek státuszával foglalkozó területére világszerte nagy figyelmet fordítanak, és általában a nyelvtervezés újjáéledéséről beszélnek (Ferguson 2006: 4–5)¹.

¹ Ezt mutatják az utóbbi évtizedben megjelent, a nyelvtervezésnek és a nyelvpolitikának szentelt tudományos folyóiratok – Aktuális nyelvtervezési kérdések (Current Issues in Language Planning, 2000-től), Nyelvpolitika (Language policy, 2002-től), az 1977-ben alapított, majd megszakítás után újraindított folyóirat, a Nyelvi problémák és nyelvtervezés (Language problems and language planning) stb. cikkeinek témái, valamint a nagy számban megjelenő monográfiák és tematikus tanulmánykötetek, amelyek a különböző országok nyelvpolitikájának és nyelvtervezésének kérdéseit a nyelvek társadalmi, etnikai, vallási, politikai, kulturális és gazdasági működésének tágabb összefüggéseiben vizsgálják.

R. MILIŪNAITĖ. Kalbos prestižas ir jo planavimas

231

A litván nyelv múlt századi fejlődésének története azt mutatja, hogy társadalmi működésének fő változatait, vagyis a köznyelvet és a nyelvjárásokat, valamint a két világháború közötti Litvániában és a visszaállított függetlenség időszakában az államnyelv más nyelvekhez való viszonyát is igyekeztek valamilyen módon meghatározni. Maga a nyelvtervezés fogalma azonban csak a 20. század második felétől jelent meg a világ szociolingvistáinak munkáiban, Litvániában pedig gyakrabban az utóbbi évtizedekben kezdték említeni, előnyben részesítve a konkrétabb fogalmakat, például a nyelvi kontaktusok, illetve a nyelv(ek) politikája fogalmát.

Egy ideje egyes külföldi szociolingvisztikai munkák a nyelvtervezés hagyományos ágai közé egy további ágat is sorolnak: a nyelvi presztízs tervezését. Igaz, még mindig elterjedt az a nézet is, hogy egy nyelv vagy nyelvváltozat presztízse alapvetően spontán módon alakul, így semmiképpen sem irányítható. Mindazonáltal egyre inkább elismerik, hogy a nyelvtervezés nem csupán a hatalom eszköze a nyelvi helyzet megváltoztatására és a nyelvpolitika végrehajtására. A nyelvhasználók attitűdjeinek is változniuk kell, hogy maguk is támogassanak egy adott nyelvet vagy nyelvváltozatot, és ezáltal erősítsék annak társadalmi presztízsét. Az állam vagy egyes társadalmi csoportok, ha érdekükben áll valamely nyelv vagy nyelvváltozat támogatása, annak presztízsét is tervezhetik.

A litván nyelv mai szociolingvisztikai helyzete – amennyire töredékes kutatásai alapján megítélhető – nemcsak a nyelvi presztízs fogalmának pontosabb meghatározását teszi szükségessé, hanem a nyelvi presztízs tervezési módjainak és eszközeinek kijelölését is. Ezek lehetővé tennék, hogy a litván nyelv, köznyelvi változata és nyelvjárásai ne veszítsék el szerepüket a társadalom és az állam életében, miközben a globalizáció körülményei között erősödik az angol nyelv hatása. Hogy a litván nyelv egyáltalán meddig és milyen módon marad fenn, az egyre inkább a társadalom nyelvi öntudatától függ majd, attól, hogy a nyilvános és a magánhasználatban melyik nyelvnek és mely kifejezési eszközöknek biztosítanak elsőbbséget.

Annak tudatában, hogy a cikk terjedelme nem teszi lehetővé a nyelvtervezés számos kérdésének átfogó tárgyalását, a hangsúly inkább a köznyelv és normáinak megerősítésével kapcsolatos egyik szempontra kerül. Két célkitűzést követünk: 1) bemutatni, hogyan tekintenek a nyelvi presztízs tervezésére a külföldi szociolingvisták munkái; 2) feltárni a nyelvi presztízs tervezésének jelentőségét, jellemezni legfontosabb feladatait a mai litván nyelvi közösségben (amely nemcsak Litvániában, hanem a kivándorlók körében is jelen van), és megindokolni e tevékenység szükségességét.

232

KALBOS KULTŪRA | 83

2. A NYELVTERVEZÉS FOGALMÁNAK KIALAKULÁSA

Nyelvtervezésnek egyaránt nevezik azt a gyakorlati tevékenységet, amelynek célja a nyelvhasználat és a nyelv belső sajátosságainak tudatos megváltoztatása, valamint azt az elméleti diszciplínát, amelynek tárgya ez a gyakorlati tevékenység (Ferguson 2006: 1). Anélkül, hogy a nyelvtervezés mint szociolingvisztikai irányzat kialakulásának teljes történetét vizsgálnánk², ezúttal csak azt fontos bemutatni, miért és hogyan különült el annak egyik önálló ága – a nyelvi presztízs tervezése.

Bár a népek és nyelveik viszonyának szabályozásával kapcsolatos problémákkal teli a világtörténelem, a nyelvtervezésről mint e problémák megoldásának módjáról csak a XX. század második felében kezdtek beszélni. A nyelvtervezés mint a szociolingvisztika egyik ága abból a gyakorlati igényből született, hogy megoldást találjanak azokra a nyelvi problémákra, amelyek a nemzetállamok második világháború utáni kialakulása során merültek fel (Zhao, Liu 2007: 113). A nyelvtervezéssel kapcsolatos kérdések gyorsan fejlődésnek indultak, és a múlt század 60-as éveiben a szociolingvisztika tárgyává váltak, különösen akkor, amikor Afrikában és Ázsiában sok, függetlenségét kivívó népnek kellett döntenie a nemzeti nyelvről (Mesthrie, Swann és mtsai 2000: 384; Ricento 2000: 196–213; Ferguson 2006: 1–2). Kicsivel később előtérbe kerültek a nyelvi érintkezés kérdései, a XX. század utolsó évtizedétől pedig aktuálissá váltak a nyelvhasználathoz kapcsolódó emberi jogi szempontok.

A különböző történelmi korszakokban az egyes országok kormányai vagy társadalmi szervezetei eltérő nyelvtervezési feladatokat tűznek ki; ezeket az országok által választott nyelvi ideológia³, a szociolingvisztikai helyzet, valamint a kialakult politikai és kulturális tapasztalatok és hagyományok határozzák meg, ugyanakkor elfogadott, hogy a cél hasonló. A tervezett intézkedések arra irányulnak, hogy a nyelv vagy annak változatai a lehető legjobban megfeleljenek az adott társadalom nyelvi szükségleteinek, amelyeket egyébként világszerte gyakran már csak kommunikációs szükségletként értelmeznek, megfeledkezve a nyelv más funkcióiról⁴.

² A makroszociopolitikai és más tényezőkhöz kötődő, történetileg kialakult nyelvtervezési szakaszok hármasáról lásd Ricento 2000: 196–213.

³ Általában a nyelvi ideológiának négy típusát különböztetik meg: a nyelvi asszimilációt (azt az elvet, hogy a társadalom minden tagjának ismernie kell az adott társadalomban uralkodó nyelvet, akkor is, ha az nem az anyanyelve; ez az alapja leggyakrabban a bevándorlókra vonatkozó nyelvpolitikának), a többnyelvűséget (több nyelv támogatását ugyanabban a társadalomban), a vernakularizációt (a helyi nyelv újjáélesztését és az állam hivatalos nyelvévé tételét), valamint az internacionalizációt (nem helyi nyelv választását hivatalos nyelvként, a társadalom közös ügyeihez vagy külön a társadalom valamely kommunikációs területén) (Cobarrubias 1983).

⁴ Más szóval gyakran az ideológiai nyelvpolitika helyett a pragmatikus nyelvpolitikát vagy a kettő ötvözetét részesítik előnyben: az előbbi csupán kommunikációs eszközként tekint a nyelvre, az utóbbi pedig a nyelven kívüli értékek szimbólumaként (lásd Bakmand 2000).

R. MILIŪNAITĖ. Kalbos prestižas ir jo planavimas

233

A nyelvtervezés fogalma a XX. század 50-es éveinek legvégén jelent meg a világ szociolingvistáinak munkáiban. Elsőként a norvég származású amerikai nyelvész, Einaras Haugenas használta. A nemzeti nyelv modernizálására, támogatására és fejlesztésére irányuló norvégiai törekvések vizsgálatára alapozva meghatározta a kifejezést, majd később tovább finomította. Abban az időben a nyelvtervezést csak a nyelv belső aspektusaihoz (standardizációjához) kötötték: normatív nyelvtant és szótárt készítettek, helyesírást szabályoztak, hogy az írók és beszélők támaszkodhassanak ezekre egy heterogén nyelvi közösségben (Daoust 1997: 438; Bakmand 2000). A 60-as évek végén E. Haugenas a nyelvtervezést a nyelvi változások értékeléseként írta le: „A NT (azaz a nyelvtervezés. — R. M.) lényege, hogy döntést hozzunk valamely nyelvi forma mellett”, ugyanakkor egy másik szempontot is felvetett: ez állítólag „a választás befolyásolására tett kísérlet” is (Haugenas 1994 [1966]: 15). A nyelvtervezést tehát a nyelv normálásaként és fejlesztéseként értelmezték, vagyis tudatos, „felülről” irányuló törekvésként, amely előre meghatározott célok szerint megváltoztatja mind a nyelv fejlődését, mind a nyelvi közösség nyelvi magatartását. E. Haugen nyelvtervezési modellje négy elemből áll (a modell különböző időpontokban publikált változataiban az elemek elnevezése és sorrendje eltért). A modell 1983-as változata szerint ezek: 1) a normák kiválasztása, 2) a normák kodifikálása, 3) a funkciók bevezetése, 4) a funkciók tökéletesítése vagy bővítése (Haugen 1983: 270–275). Ahogyan E. Haugen rámutat, az első és a harmadik elem (vagyis a nyelvtervezési szakasz) társadalmi, a nyelv szempontjából külső, míg a második és a negyedik nyelvészeti, a nyelv szempontjából belső. A német nyelvész, Heinz Kloss (Kloss 1969) által kijelölt, a nyelvszerkezet-tervezés⁵ és a nyelvi státusz tervezése közötti különbségre támaszkodva E. Haugen az 1983-ban továbbfejlesztett modellben a társadalmi aspektusokat – a normák kiválasztását és a funkciók bevezetését – a státusztervezésnek megfelelőként, a nyelv kodifikációját és a funkciók bővítését pedig a nyelvszerkezet-tervezésnek megfelelőként jelölte meg.

E. Haugen azt a fontos gondolatot is hangsúlyozta, hogy a modell négy lépése, bár bizonyos logikai sorrendet jelez, időben nem feltétlenül követi egymást: történhetnek egyidejűleg vagy ciklikusan is (Haugen 1983: 270).

A nyelvi státusz tervezése a nyelvhasználat jogi alapjainak, a más nyelvekkel és ugyanazon nyelv más változataival fennálló kapcsolatoknak a szabályo-

⁵A litván nyelvészeti szakirodalomban a normatív (preskriptív) szabályozás tárgyát, amikor a nyelvi struktúra (a nyelvi formák fejlődése) megváltoztatása a cél, egyes szerzők jövevényszóval korpus néven említik (angl. corpus); mások kerülik ezt a szokatlan jelentést, és különféleképpen fejezik ki. Például az Állami Litván Nyelvi Bizottság dokumentumaiban (vö. Gairės 2003, Gairės 2008) ebben az értelemben a a nyelvi rendszer és a nyelvhasználat tervezése kifejezést használják. Ez a cikk a nyelvszerkezet-tervezés terminust javasolja.

234 KALBOS KULTŪRA | 83

...ás. Bármely nyelv vagy nyelvváltozat használata a nyelvi státusz tervezésének eszközeivel ösztönözhető vagy visszaszorítható.

A nyelvi struktúra tervezésének célja a nyelv belső jellemzőinek megváltoztatása, hogy életképesebbé váljon. Magában foglalja a grafizációt (az írásjegyrendszer kiválasztását és továbbfejlesztését), a standardizációt (egy kiválasztott nyelvváltozat normáinak kodifikálását és továbbfejlesztését), valamint a modernizációt (a nyelvi erőforrások, különösen a szókincs és ezen belül a terminológia fejlesztését az újonnan felmerülő társadalmi igényeknek megfelelően). E tevékenységek eredményei a normatív szótárak, nyelvtanok, szabálygyűjtemények, a nyelvhasználatra vonatkozó ajánlásokat tartalmazó kiadványok és a különféle normatív jegyzékek.

Bár E. Haugen nyelvtervezési modelljét, különösen annak első változatait, gyakran bírálják⁶, ugyanakkor elismerik, hogy jó kiindulópont bármely nyelvtervezési folyamat leírásához, mivel annak ideális fejlődését mutatja be, amely különböző mértékben eltérhet a tényleges helyzettől (Groof 2002: 117–121). E. Haugen nyelvtervezési modelljét valóban gyakran a köznyelv fejlődési szakaszaiként értelmezik – egy nyelvjárásnak a köznyelv alapjául történő kiválasztásától e köznyelv társadalmi megszilárdulásáig (vö. Subačius 2002: 132–133; 2004: 105–113). Ezért ezt a modellt továbbfejlesztették, és különböző köznyelvek standardként való létrehozásának történetét leíró vizsgálatokban alkalmazták, miközben E. Haugen négy összetevőjének sorrendjét különféleképpen módosították. Giedrius Subačius szerint ez azonban nem annyira az elmélet hiányosságait, mint inkább rugalmasságát mutatja.

A nyelvtervezés fogalmának fejlődésében tehát a második fontos lépés H. Kloss által kidolgozott, majd E. Haugen által átvett kéttényezős nyelvtervezési modell: úgy vélték, hogy a nyelv társadalmi fenntartásának legfontosabb problémái tudományos módszerekkel, valamint a nyelvek fejlődési és kölcsönhatási folyamatainak nyelvtervezők általi pontos megtervezésével oldhatók meg (Groof 2002: 118–119; Baldauf 2004: 376–388; Zhao, Liu 2007: 113). Ez a modell a nyelvtervezés gyakorlatában csaknem a XX. század végéig uralkodó maradt.

A nyelvtervezés fogalmának tartalma az idő múlásával tovább változott. A fejlődés harmadik szakaszát attól kezdve különíthetjük el, hogy Robert L. Cooper amerikai nyelvész a nyelvoktatás tervezéséről kezdett beszélni (Cooper 1989). Ez a nyelvtervezés olyan típusa, amelynek keretében – többnyire állami szinten – a társadalom oktatásán és az oktatási rendszeren keresztül igyekeznek befolyásolni a társadalom írástudását, a nyelv és normáinak elterjedtségét, s ezzel együtt a nyelv státuszát.

⁶ Például Moshe Nahir bírálta E. Haugen modelljét, mondván, hogy csupán négy elméleti kiindulópontról van szó, mivel a modell semmit sem mond a nyelvtervezők indítékairól és végső céljairól (Nahir 2006 [1984]: 423–448). E. Haugen egyébként elismerte ezt a bírálatot.

R. MILIŪNAITĖ. Kalbos prestižas ir jo planavimas 235

Magától értetődik, hogy a nyelvtervezés mindhárom összetevője összefügg, és kölcsönösen függ egymástól. Ha például megváltozik a nyelv státusza – mondjuk új funkciókat rendelnek hozzá –, általában a nyelvi struktúrának is változnia kell (új stílusok alakulnak ki, új lexikai egységeket kell hivatalosan elismerni) (Mesthrie, Swann ir kt. 2000: 387; Milligan 2007: 195).

A XX. század második felében a nyelvtervezés teoretikusai főként az állami hatóságok és intézményeik által végzett tervezésről beszéltek, ám kevés figyelmet fordítottak magukra a nyelvtervezés eredményeire, valamint arra, hogyan viselkednek az emberek, illetve milyen pszichológiai szempontok érvényesülnek e termékek átvételekor. A XX. század 1990-es éveitől, amikor a világ makroszociopolitikai változásai nyomán néhány nyugat-európai ország politikai és társadalmi viszonyai látványosan átalakultak, a fejlődő posztmodern kutatási modellekre támaszkodva a nyelvtervezést is új megközelítésben kezdték vizsgálni (Ricento 2000: 196–213; Groof 2002: 118). Elvetették azt az elképzelést, hogy a nyelvtervezés kizárólag a harmadik világ ügye, csupán a nemzeti nyelvek megszilárdításának és standardizálásának eszköze, valamint kizárólag a modernizáció és a nemzetépítés része. A nyelvtervezés megvalósítását (angolul: implementation) a befogadók nézőpontjából kezdték vizsgálni; kialakult az a nézet, hogy a régi két- vagy háromtényezős modell túl szűk, és nagyobb hangsúlyt kellene fektetni a nyelvtervezési termékek elismerésére, valamint a befogadók hozzájuk való viszonyára (Zhao, Liu 2007: 113).

A nyelvtervezés fogalma fejlődése negyedik szakaszának talán legfontosabb sajátossága, hogy előtérbe kerül a nyelvi presztízs szerepe és annak tervezési szükségessége. A nyelvtervezés tehát egy negyedik összetevővel bővül: a nyelvi presztízzsel (ebben az összefüggésben a nyelvi imázs fogalmát is használni kezdik).

A Finnországban élő német nyelvész, Harald as Haarmann elsőként végzett olyan kutatásokat, amelyek az egyén szerepét vizsgálták a nyelvtervezési termékek elfogadásában és elutasításában egyaránt. H. Haarmann elméleti munkájában azt állítja, hogy a presztízstervezésnek a nyelvtervezés önálló ágává kell válnia (Haarmann 1990: 103). A szerző szerint a nyelvi struktúra és a státusz tervezése produktív tevékenység, a presztízstervezés viszont befogadó vagy értékelő funkció, amely befolyásolja, hogy a tervezők milyen hatékonyan hajtják végre a tervezési intézkedéseket, és az emberek miként fogadják azokat. Ahhoz, hogy a tervezési termékek presztízsre tegyenek szert, a nyelvtervezési tevékenységnek négy szinten kell folynia: az egyének, a társadalmi szervezetek, a hivatalos intézmények és a kormányzat szintjén. H. Haarmann modelljében a hatóságok és az állami intézmények „felülről” végzett nyelvtervezése mellett első alkalommal ismerték el hivatalosan az „alulról” jövő tervezést is. Felismerték, hogy a nyelvtervezés eredményességét valamennyi tényező kölcsönhatása határozza meg (Zhao, Liu 2007: 113).

236

KALBOS KULTŪRA | 83

Robertas B. Kaplanas ir Riĉardas B. Baldaufas (Kaplan, Baldauf 1997), teoriškai pripažindami kalbos planavimą ne tik kaip praktinės veiklos, bet ir kaip savarankišką mokslinių tyrimų sritį, toliau plėtojo H. Haarmanno konstruktą, kur, be prestižo, įterpė ir minėtą R. L. Cooperio kalbos mokymo planavimą kaip savarankišką kalbos planavimo veiklos modelio dėmenį (angl. language-in-education planning, arba, Cooperio terminu, acquisition planning). Tai padėjo atsirasti kalbos prestižo ir įvaizdžio planavimo teorijai; ją kalbos planavimo mokslinėje literatūroje išplėtojo britas Dennisas Ageris (plačiau apie tai – ketvirtame šio straipsnio skyrelyje).

A nyelvtervezés fogalmának fejlődésében megkülönböztetett mind a négy szakaszt szem előtt tartva tehát elmondható, hogy elméleti szinten a nyelvtervezés célok, feladatok és stratégiák meghatározását foglalja magában arra nézve, hogyan változtassuk meg a nyelvhasználat módját. Gyakorlati szinten ez egy nyelv vagy nyelvváltozat kiválasztását és előmozdítását jelenti, vagyis a nyelv működésének feltételeibe való tudatos beavatkozást, valamint magának a nyelvnek az erőforrás-szabályozását és fejlődésének alakítását.

Keturių kalbos planavimo dalių esmę, remiantis R. Baldaufu (2006), galima nusakyti taip:

• a nyelv státuszának tervezése – a nyelvi funkciók megváltoztatása,

• a nyelvi struktúra tervezése – a nyelv formájának (sajátosságainak) megváltoztatása,

• a nyelvoktatás tervezése – a társadalom nyelvi készségeinek megváltoztatása,

• a nyelv presztízsének tervezése – a nyelv megítélésének megváltoztatása.

A nyelvtervezés első gyakorlati szakemberei abból indultak ki, hogy a nyelv az állami politika révén tervezhető, elsősorban a nyelv formájára és funkcióinak fejlesztésére összpontosítva. Ahogy a nyelvtervezés fogalma fejlődött, újabb célokat tűzött ki és egyre szélesebb tárgykört ölelt fel, így természetes módon a nyelvre gyakorolt hatástól a nyelvhasználókra gyakorolt hatás, valamint a nyelvi fejlődés alakítására irányuló ösztönzésük felé terjeszkedett; vagy Denise Daoust szavaival élve, a nyelvtervezők tárgya az egymással ütköző normáktól az egymással ütköző nyelvek problémái felé bővült (Daoust 1997: 438).

Einar Haugen 1960-as években írt tanulmányát, valamint Donna Christian 1990-ben megjelent tanulmányát már 1994-ben lefordították és közzétették litvánul (lásd Haugenas 1994 [1966]: 14–28; Christian 1994 [1990]: 29–40). Amint azonban a tanulmány bevezető részében említettük, a litván nyelvészeti szakirodalomban a nyelvtervezés fogalma viszonylag nemrég kezdett szélesebb körben elterjedni (vö. Vaicekauskienė 2004, 2007; Pupkis 2005: 191–196)⁷,

⁷ Petro Jonikasnak az E. Haugen-modellre támaszkodó kísérletéről a Lietuvių kalba ir tauta amžių būvyje. Visuomeniniai lietuvių kalbos istorijos bruožai című könyvében (Chicago, 1987) lásd Subačius 2004: 111–112.

R. MILIŪNAITĖ. Kalbos prestižas ir jo planavimas

237

bár a nyelvtervezéshez közvetlenül kapcsolódó kérdések – a standard litván nyelv normáinak rögzítése, a nyelvpolitika, a nyelvi kultúra fejlesztése és a társadalom nyelvészeti oktatása – a standard litván nyelv fejlődéstörténete során végig felmerülnek és folyamatosan napirenden vannak.

Az elmúlt évtizedben a litván nyelvtudományi munkákban a nyelvtervezés többféle általános célját fogalmazták meg: „legalább a nyelv működési körülményeiben bekövetkező legfontosabb változások és azok irányainak meghatározását”; „a nyelvi normák általános kérdéseinek világos és szigorú előrevetítését, valamint a kodifikációs munka tervszerű végzését”, az eredményeket pedig a nyelvfejlesztés különféle formáin keresztül kell a társadalom elé tárni (Pupkis 2005: 193). Egyúttal hangsúlyozzák a nyelvtervezés jelentőségét, abból kiindulva, hogy ha a nyelvtervezők „átgondolatlan döntéseket hoznak, a nyelvhasználatban növekszik a változatosság, ez pedig megingatja a nyelvi normák állandóságát, és csökkenti magának a standard nyelvnek a funkcionalitását” (Pupkis 2005: 194). Mindazonáltal el kell ismerni, hogy nyelvi normáink rögzítése továbbra is inkább a hagyományból eredő szigorú kodifikációra és annak nyelvhasználatba való bevezetésére összpontosít; a nyelv szerkezetének tényleges tervezése legfeljebb a jövőben várható, a jelenlegi helyzet alapos vizsgálatát követően.

Miután áttekintettük a nyelvtervezés mint szociolingvisztikai irányzat elméleti gondolkodásának fejlődését, fontos megértenünk Einar Haugennek, a nyelvtervezés úttörőjének gondolatát, miszerint a nyelvtervezésre befejezés nélküli folyamatként kell tekinteni, mert minden élő nyelv és annak szociolingvisztikai helyzete is folyamatosan változik, a nyelvi normák rögzítése pedig a valóságban soha nem ér véget⁸.

3. A NYELVI PRESZTÍZS ÉS A PRESZTÍZSNYELV

A nyelvi presztízsről a szociolingvisták (így Litvániában is) jóval régebb óta beszélnek, mint amióta a nyelvtervezéshez kapcsolják; az utóbbi időben pedig a szociolingvisztika fontos kutatási tárgyává vált. A presztízs mint egy nyelv vagy nyelvváltozat sajátossága különböztet meg egy nyelvet vagy nyelvváltozatot az ugyanabban a nyelvi közösségben használatos többitől.

⁸ A nyelvtervezés fejlődésének újabb szakasza a 21. század elejének is tekinthető, amikor a globalizáció körülményei között felerősödő nyelvi érintkezések új nyelvi kölcsönhatási problémákat vetnek fel, és élénkítik az elméleti, különösen a nyelv státuszával kapcsolatos vitákat. A nyelvmenedzsmentet új elméleti és gyakorlati szociolingvisztikai tárgyként emlegetik, amely túlmutat mind az egyetlen nyelvi közösség, mind az egyetlen állam nyelvtervezési keretein; magát a nyelvmenedzsment fogalmát a szociolingvisták már 1987-ben használni kezdték munkáikban (lásd Nekvapil 2006).

238

KALBOS KULTŪRA | 83

3.1. Nyelvi presztízs, presztízsnyelv, presztízsértékű kifejezőeszközök

A szociolingvisztika egyik axiómája szerint minden nyelv és nyelvváltozat – a standard nyelveket is beleértve – nyelvészeti szempontból egyenértékű (egyformán alkalmas kommunikációs és kifejező funkció betöltésére), csupán a társadalom által nekik tulajdonított társadalmi státuszuk térhet el (Edwards 1996).

A nyelvek vagy nyelvváltozatok presztízse különböző okok következtében alakult ki. Heinz Kloss négy legfontosabb tényezőt említ: a gazdag írásos örökséget, a nyelv magas fokú modernizáltságát, a fontos nemzetközi helyzetet vagy a nyelv használóinak nagy presztízsét (Kloss 1966: 143–144). Magától értetődik, hogy a körülmények változásával idővel a presztízs mértéke is változik.

A presztízsnyelv-változatot leggyakrabban társadalmi és földrajzi paraméterek alapján határozzák meg. Rendszerint ahhoz a társadalmi réteghez kapcsolják, amely a társadalomban a legnagyobb politikai, gazdasági és/vagy kulturális hatalommal, s így presztízzsel⁹ rendelkezik, és a nyelvi közösségben működő több nyelv vagy nyelvváltozat közül választ. William Mackey, Peter Trudgill, Howard Giles (utóbbi a nyelvi alkalmazkodás elméletével) és mások korábbi szociolingvisztikai kutatásaira támaszkodva John Edwards azt állítja, hogy egy nyelv vagy nyelvváltozat presztízsét nem annak nyelvészeti vagy esztétikai jellemzői teremtik meg; a presztízs az emberek társadalmi tényezőkhöz kötődő felfogásától függ. Nagyobb presztízse annak a nyelvnek vagy nyelvváltozatnak lesz, amelyet a társadalom társadalmilag domináns és hatalommal rendelkező csoportja beszél¹⁰. A nyelvi presztízs a nyelv hatalmával is összefügg: minél több funkciót tölt be egy nyelv, annál nagyobb a presztízse. A presztízs azonban nem feltétlenül egyforma mindenki számára. Ugyanaz a nyelv egyeseknek hatalmas és presztízses lehet, másoknak viszont nem.

⁹ Vö. presztízs [fr. prestige] – tekintély, befolyás, tisztelet, jó hírnév (Idegen szavak szótára, Vilnius: Alma littera, 2001).

¹⁰ A nyelv presztízsét és imázsát a nyelvhasználók társadalmi-gazdasági státusza határozza meg, ez pedig az emberek nyelvválasztására is hatással van, mivel a nyelvre úgy tekintenek, mint ami társadalmi-gazdasági jelzővel ruházza fel használóit (Zhao, Liu 2007: 114). Érdekes szociolingvisztikai kutatást végeztek egy szingapúri egyetem kutatói a kínai nyelv szingapúri státuszának feltárására (Zhao, Liu 2007: 113–126). A gyermekek otthoni nyelvhasználatának és szüleik társadalmi-gazdasági státuszának összefüggéseit vizsgálva megállapították, hogy Szingapúr többnyelvű és multikulturális társadalmában, ahol aktív kétnyelvűségi politika folyt, és az angol nyelv játszotta a legfontosabb szerepet, a kínai nyelv (ahogy a Szingapúrban élő etnikai közösségek két másik nyelve, a maláj és a tamil is) idővel elvesztette presztízsét. Az angol nyelv túllépte a nyelvpolitika által kijelölt határokat: nemcsak a gazdasági kapcsolatok fenntartásának alapjává vált, hanem a kulturális és otthoni kommunikációból is kezdte kiszorítani az anyanyelveket. A kétnyelvűségi politika bírálói arra a következtetésre jutnak, hogy ahhoz, hogy a kínai nyelv fennmaradjon és használatban maradjon, nyelvtervezési eszközökkel kell növelni e nyelv presztízsét és pozitív imázst kell kialakítani róla.

R. MILIŪNAITĖ. Kalbos prestižas ir jo planavimas

239

Ha valaki magasabb társadalmi rétegbe kíván kerülni, nagyobb hatalomra kíván szert tenni, egyúttal annak a rétegnek a nyelvét is megtanulja (átveszi). Amikor egy presztízsváltozatot államilag szabványként ismernek el, és a társadalom ellenőrzése szempontjából legfontosabb területeken kezdik használni, normatív változattá, vagyis köznyelvvé válik:

[...] presztízsnyelvnek a köznyelvnek azt a változatát tekintjük, amelyhez a köznyelv használóinak többsége igazodik, amelyből tanul, és amelyhez fokozatosan közelednek a különféle szociolektusok és a félig nyelvjárási nyelvhasználat. Ez az iskola, a külföldiek oktatására és a tömegtájékoztatásra szolgáló nyelv mintája (Pukpis 1995: 1).

Mivel a történelmileg kialakult körülmények miatt Litvániában mindmáig nincs olyan markáns, egységes társadalmi réteg, amelynek nyelve presztízsnek örvendene (vö. Subačius 2002: 135), ez a szociolingvisztikai helyzet meglehetősen összetett; a társadalom inkább nem valamely társadalmi réteg, hanem a köznyelv egyes használati területeinek (például a médiának, a szépirodalomnak) a nyelvéhez igazodik.

Földrajzi szempontból gyakran az ország fővárosának lakói által használt nyelvváltozat válik presztízsnyelvvé. Használatát nyelvszakértők is ösztönzik, és hivatásos beszélők és írók is támogatják, akik az uralkodó osztály tagjai, vagy együtt dolgoznak ezzel az osztállyal (vö. Ammon 2004: 275). Litvániában ez ismét másként alakult: a köznyelv alapjául nem a főváros nyelvjárása szolgált.

J. Edwards a nyelvi presztízs lényegét más, hozzá kapcsolódó fogalmakkal – a nyelv státuszával, a nyelvi funkciókkal és a presztízs ellentétével, a stigmával¹¹ – összevetve tárta fel (Edwards 1996: 703–705). A presztízs a korábban elért eredményekből fakadó befolyással vagy hírnévvel függ össze. Állítólag mindig pozitív. A státusz a társadalomban elfoglalt helyzethez kapcsolódik, és semleges kifejezés: jelenthet pozitív és semleges dolgot is, önmagában használva azonban rendszerint pozitív árnyalatú. A nyelv státusza a nyelvi közösségen belül, más nyelvekhez viszonyított helyzetét jelenti.

A presztízs és a stigma olyan társadalmakban alakul ki, amelyek megosztottak, és ahol különböző nyelvi közösségek találkoznak. Ahol nyelvjárások vannak, ott különböző vélemények is vannak; ahol nyelvek találkoznak, ott összehasonlítják őket. Így a presztízs és a stigma mint pozitív és negatív értékelések történelmileg

¹¹ Vö. stigma [gör. seb, jel] – a szociológiában és a pszichológiában használt fogalom annak a jelenségnek a leírására, amikor egy személy vagy csoport olyan fizikai, társadalmi vagy pszichológiai jeggyel rendelkezik, amely eltér a kulturálisan kialakult normáktól, és emiatt mások hátrányosan megkülönböztetik az illetőt vagy az egész csoportot, illetve kerülik őket (alapján http://lt.wikipedia.org, megtekintve: 2010. 11. 29.).

240

KALBOS KULTŪRA | 83

történelmileg. Elismerik, hogy egyes nyelvek fejlettebbek és alkalmasabbak a modern társadalom által igényelt célokra és funkciókra. Minden nyelv szabványosítható és modernizálható, de ehhez nem mindig társul gyakorlati társadalmi igény.

A cikk terjedelme és témája nem teszi lehetővé a nyelvi presztízs valamennyi aspektusának vizsgálatát. Mégis érdemes legalább megemlíteni, hogy a szociolingvisztika makro- és mikro- szintre történő felosztását szem előtt tartva beszélhetünk makropresztízsről, amelyet a nyelvek vagy nyelvváltozatok viszonyai hoznak létre, amikor ugyanabban a nyelvi közösségben az egyik nyelvi forma nagyobb presztízzsel bír, mint a másik. Beszélhetünk mikropresztízsről is, amikor ugyanazon a nyelven vagy nyelvváltozaton belül a használók szemében presztízst élvező kifejezőeszközök versengenek a presztízs nélküliekével.

A nyelvek érintkezésekor, illetve az érintkezési zónájukban új változatok kialakulásakor (kreolizáció során) nagyobb hatást – a társadalom különböző rétegei szerint változó mértékben – az a nyelv gyakorol, amelynek nagyobb a presztízse (vö. Spolsky 1998: 63–65). Az alacsonyabb presztízsű nyelv az új formának a fonológiai rendszerét adja, a magasabb presztízsű pedig a lexikai és nyelvtani szerkezetét. Diglosszia esetén ugyanaz a társadalom különböző helyzetekben használja a különböző presztízsű nyelveket vagy változatokat (például a médiában és a munkakapcsolatokban a köznyelvet, a mindennapi életben pedig a nyelvjárást vagy a félig nyelvjárási változatot). Ha egy presztízsesebb nyelv vagy változat kevésbé presztízsesre gyakorolt hatása gyengébb, akkor egyes nyelvi elemek, különösen a szókincs kölcsönzéséről, valamint a gyakran utánzó, de más módon nem motivált használatról beszélhetünk.

William Labov, az amerikai szociolingvisztika úttörője beszélt elsőként a rejtett és a nyílt presztízsről (lásd Trudgill 2003: 30). Különféle tesztekkel és kísérletekkel megállapították, hogy sokan használnak nem normatív vagy alacsony státuszú (helytelen) formákat. A normatív formáknak nyílt presztízsük van, mert nyilvánosan helyesnek, illetve a használó magas társadalmi státuszát jelzőnek ismerik el őket. Az alacsony státuszú, nem normatív formákat is elismerik valamelyest nyilvánosan mint titokban presztízses formákat, ezért az emberek továbbra is használják őket. Érdekes, de Litvániában kevéssé vizsgált – talán inkább csak a nyelvjáráskutatók által tárgyalt – kapcsolódó jelenség az úgynevezett túlhelyesbítési hiba: ilyenkor az alacsonyabb presztízsű változat beszélői, miközben igyekeznek átvenni a magasabb presztízsű változat sajátosságait, helytelenül értelmezik a változatok közti különbségeket, és a megfigyelt hasonlóságok alapján általánosítanak (vö. Trudgill 2003: 59–60).

Külön vizsgálatot igényelne egy, Litvánia nyelvi környezetében különösen aktuális kérdés: mennyiben teremti meg a köznyelvi normák presztízsét a kodifikáció, és

R. MILIŪNAITĖ. Kalbos prestižas ir jo planavimas

241

mennyire kodifikálják azt, ami a társadalomban presztízsnek számít. A köznyelv fejlődésének különböző időszakaiban erre a kérdésre természetesen eltérő válaszok születnének. Ezúttal csupán azt kell hangsúlyozni, hogy a köznyelvi litván nyelv gyakorlatában két dolgot kevernek össze: a presztízsnormát és az alapnormát (a kodifikált normát), más szóval e normák azonosítására törekednek. Az első azonban – a presztízsnorma – a szociolingvisztika kategóriája, amely a társadalom által magában a közösségben meghatározott (kialakított) norma presztízséhez köthető¹²; ez rendszerint a társadalmi elit nyelvhasználata. Az alapnorma, vagyis a rendszeresebb, perspektivikusabb stb. norma (a másodlagos mellett) a köznyelv kodifikációjának fogalma. A presztízsnorma és az alapnorma eltérhet egymástól, ráadásul több presztízsnorma is lehet, a nyelvhasználók különböző társadalmi csoportjaitól függően. Ha azt mondjuk, hogy az alapvető kodifikált normának a társadalom presztízsnormáját kell tükröznie (ideális esetben ez lenne a helyzet), először tisztázni kell és meg kell állapodni abban, hogy kinek a normáját tekintjük presztízsnek. Továbbá, ha valaki az alapvető kodifikált normákat használja (például legalábbis egyes médiumok híradós műsorvezetői kötelesek ezt tenni), azt mondhatjuk, hogy kiejtése és hangsúlyozása példamutató, de ettől még nem feltétlenül presztízsértékű (a társadalom legalább egy része ezt mesterséges, természetellenes nyelvnek tartja¹³). Tágabb értelemben a presztízsnyelv nemcsak a norma (a helyesség), hanem a stílusosság és a nyelvi etika kérdéseit is magában foglalja.

3.2. Nyelvi presztízskutatások Litvániában

A nyelvi presztízsről – a nyelvtervezés más összetevőihez hasonlóan – Litvániában mindmáig nem folyt elméleti vita, és nem határozták meg egyértelműen, noha a litván nyelv presztízséről és annak növelésére szolgáló eszközökről a hivatalos állami litván nyelvpolitikai dokumentumokban is szó esik – az Állami Litván Nyelvről szóló törvényben („19. cikk. Az állam gondoskodik a helyes litván nyelv presztízséről…

¹² Például bármennyire is rendszertelen egy-egy felsőoktatási oktató hangsúlyozása (pl. informacinis, su vienu projektu), nyilvános beszédben az universitete szó utolsó szótag helyett az utolsó előtti szótagra helyezett, elhúzott hangsúllyal való ejtése alighanem már nem lenne presztízsértékű. Ebben az esetben a presztízsnorma és a kodifikált norma valóban egybeesik.

¹³ Például 2010 végéig a Litván Nemzeti Televízió hírműsorainak műsorvezetői és riporterei kötelesek voltak a biblioteka, kioskas szavakat j-vel ejteni. Feltehetően Vytautas Vitkauskas Lietuvių kalbos tarties žodyn című művére támaszkodtak (Vilnius: Mokslo ir enciklopedijų leidybos institutas, 2. kiad., 2001), amelyben a j-vel ejtett változatokat alapváltozatként, a j nélküli formákat pedig beszélt nyelvi stílusúként jelölik. Az ilyen alapnorma azonban aligha tekinthető valósnak és perspektivikusnak; inkább szükségtelen túlzásnak tűnik (lásd P u p k i s A. Ką parodė Kalbos švaros dienos? – Gimtoji kalba 6, 2006, 11).

242

KALBOS KULTŪRA | 83

„sztízséről¹⁴”) és az Állami Nyelvpolitika 2003–2008. évi irányelveiben (Gairės 2003), valamint azok új tervezetében is (Gairės 2008) (erről részletesebben lásd a cikk 5. szakaszát).

Litvániában egyre több szociolingvisztikai kutatás jelenik meg a nyelvi attitűdökről, amelyek a nyelv vagy valamely változatának presztízsfelfogásával kapcsolatosak. Daiva Aliūkaitė és Meilutė Ramonienė munkái jól ismertek; ezek a köznyelv és az egyes nyelvjárások viszonyát vizsgálják a presztízs szempontjából (vö. kettő ezek közül: Ramonienė 2006: 137–147; Aliūkaitė 2009: 160–187).

Irena Kruopienė azt vizsgálta, hogyan viszonyulnak a hallgatók a helyes nyelvhasználathoz, és miként érzékelik a litván nyelv értékét és presztízsét (Kruopienė 2006: 74–79). A következtetések szerint a hallgatók nem közömbösek a nyelvi kérdések iránt, ugyanakkor egyértelműen megerősítést nyertek azok a korábbi kutatási eredmények, amelyek szerint a litván nyelv presztízse társadalmunkban nem elégséges (a megkérdezettek mintegy 61%-a vélekedett így); a hallgatók szerint azokban a legfontosabb színtereken, ahol helyes nyelvet kellene használni, nem kedvező a helyzet: a hallgatók valamivel kevesebb mint fele hall helyes nyelvhasználatot a televízióban és a rádióban, az állami intézményekben pedig valamivel kevesebb mint egyharmaduk; továbbá korántsem mindenki kapcsolja össze a nyelv helyességét a presztízzsel (ebben az esetben a megkérdezett hallgatók mintegy 65%-a).

Hasonló kutatást végzett Giedrė Bertašienė és Genovaitė Kači台škienė: két Tauragė járási gimnázium tanárainak a litván nyelv presztízsével és használatával kapcsolatos nézeteit vizsgálták (Bertašienė, Kači台škienė 2009: 7–11). A tanárok 71%-a szerint a litván nyelv presztízse nem elégséges. Bár a cikk arra a következtetésre jut, hogy a megkérdezettek a televízió és a rádió nyelvét, részben pedig magának az iskolának a nyelvhasználatát tekintik a presztízsnyelv mintájának, a helyes nyelvhasználattal a televíziót és a rádiót csupán 29%, az iskolát pedig a tanárok 16%-a kapcsolja össze; a tanárok 27%-a gondolja úgy, hogy mind a TVR, mind az iskola nyelvhasználata helyes.

A középkorú férfi újságírók nyelvpolitikáról, és ezen belül a presztízsnyelvről alkotott nézeteit a „Balsoc” című közös litván–lett projekt keretében vizsgálták (lásd Nevinskaitė 2009: 173–189). A Litvániában végzett hasonló kutatások közül a „Miestų kalbos” projektet az különbözteti meg, hogy széles körű lefedettséget biztosít (lásd Kalėdienė 2009: 287–293)¹⁵. Utóbbi projekt egyik kutatási következtetése az, hogy

¹⁴ Lietuvos Respublikos valstybinės kalbos įstatymas. – Žin., 1995, Nr. 15-344; 2002, Nr. 68-2760); žr. <http://vlkk.lt/l/i/u/file/Istatymai/Valstybines_Kalbos_ist.doc>

¹⁵ E két projekt adatait még csak most összesítik, és a közeljövőben további publikációk várhatók. A projektekről részletes információ található az interneten: <http://www.lki.lt/LKI_LT/index.php?option=com_content&view=article&id=485&Itemid=10> és <http://projektai.vu.lt/miestairkalbos> (letöltés dátuma: 2010. 08. 15.).

R. MILIŪNAITĖ. Kalbos prestižas ir jo planavimas

243

„a városiak nyelvi attitűdjei a nyelvjárásokkal kapcsolatban a nyelvjárások presztízsének negatív tendenciáit mutatják, amelyek a nyelvjárások, a helyi kultúrák és a helyi identitás eltűnéséhez vezethetnek”.

Bár jó irányba haladnak, ezek a kutatások – ahogy kezdetben is – többnyire különféle kritériumok alapján szűken kiválasztott társadalmi csoportok (földrajzi hovatartozás, életkor vagy foglalkozás), nem pedig reprezentatív módon az összes nyelvhasználó nyelvi attitűdjeit vizsgálják, akik e tervezés céljainak címzettjeiként jelennek meg; ezért nem mutatnak teljes képet, és egyelőre nem lehet pontosabban megmondani, hogy a társadalom különböző rétegei mely nyelvet tartják presztízsértékűnek. E nyelvi attitűdök társadalmi jellemzők szerinti különböző metszeteinek feltárása nélkül a nyelvpolitikusok számára még nehéz eligazodni abban, hogy a nyelvtervezés mely intézkedései lennének a leghatékonyabbak a kívánt célok elérésében; még korai magának a presztízsnek a gyakorlati tervezéséről beszélni, noha – mint említettük – a hivatalos dokumentumok már kijelölik az ilyen tervezés irányelveit.

A litván nyelvű sajtóban a litván nyelv presztízséről összegyűjtött információk alapján arra lehet következtetni, hogy tervezése szempontjából a következő tényezők fontosak:

• a litván nyelv és más nyelvek (különösen az angol, valamint a Litvániában élő kisebbségek nyelvei) presztízsének viszonya,

• a köznyelv és a nyelvjárások presztízsének viszonya,

• a köznyelv használati területei, ahol a példamutató (presztízsű) nyelvnek működnie kell (kellene),

• a presztízsnyelvi változatot beszélő társadalmi réteg,

• a presztízsnyelvi forma (viszonya a köznyelvi normához),

• a nyelvészek tekintélye és szakmájuk presztízse mint a nyelvi presztízs része.

4. A NYELVI PRESZTÍZS TERVEZÉSE, CÉLJAI, VÉGREHAJTÓI ÉS ESZKÖZEI

Visszatérve a külföldi nyelvészeti szakirodalomban tárgyalt nyelvipresztízs-tervezési kérdésekhez, el kell mondani, hogy hívei a nyelvi státusz és a nyelvoktatás tervezését csak a munka felének tekintik; a nyelvtervezés céljai (a nyelv újjáélesztése, fenntartása vagy egy másik nyelvvel való felváltása) nyelvipresztízs-tervezés nélkül nem érhetők el, függetlenül attól, hogy az nyílt vagy rejtett-e (Zhao, Liu 2007: 124). Egyre nagyobb figyelem irányult magára a nyelvtervezés motivációjára (vö. Ager 2001), és a nyelvtervezési eredmények átvételének elméletét is továbbfejlesztették

244

KALBOS KULTŪRA | 83

(Ager 2005). Egy nyelv vagy nyelvváltozat újjáélesztéséről szólva négy elméleti fogalmat különböztetnek meg: státusz, presztízs, identitás és imázs. Kapcsolataik párokban alakulnak: az imázs a társadalmi identitás bizonyos tükröződésének tekinthető, a presztízs pedig a nyelvi státuszra vonatkozó attitűdök eredménye. A státusz vagy az identitás megváltoztatására irányuló tervezést gyakran valós tervezésnek tekintik, amely a társadalmi vagy gazdasági változások tervezéséhez hasonlítható, míg a presztízs vagy az imázs megváltoztatása érzelmi manipulációt igényel, hasonlóan a marketingmenedzsmenthez. Ezért nem meglepő, hogy a nyelvipresztízs-tervezés eszközei között a menedzsment és a reklám elemei, valamint a nyelvhasználók ösztönzésének különféle módjai is szerepelhetnek (például díjak a legjobb javasolt új szavakért, a legjobb kreatív írásműért vagy a nyelvi vetélkedőkön elért eredményekért).

Hangsúlyozzák, hogy a nyelvipresztízs-tervezés nem azonosítható a nyelvi státusz tervezésével, mivel az utóbbi általában kényszerítő módon valósul meg, ami a „felülről” alkalmazott módszerek sajátossága. A presztízs és az imázs tervezése „alulról” jövő, demokratizmuson és meggyőzésen alapuló intézkedéseket igényel. A presztízstervezés célja az attitűdök megváltoztatása és az identitás kialakítása enyhébb, kevésbé provokatív eszközökkel. Hosszabb távú együttműködésre épül azokkal a célcsoportokkal, amelyek számára a nyelvi termékeket tervezik, és e csoportok támogatására. Ha a tervezett terméket presztízzsel rendelkező egyének (a társadalmi elit) használják, akiknek nyelvi viselkedése az egész társadalomra hat, ezáltal követendő presztízsmodellek jönnek létre, amelyek spontán módon utánzásra találnak és gyorsan terjednek (Zhao, Liu 2007: 114).

A nyelvipresztízs-tervezés legfontosabb célja, hogy kedvező pszichológiai alapot teremtsen a nyelv vagy nyelvváltozat számára (Mesthrie, Swann és mtsai 2000: 387). A nyelvek presztízsének tervezési céljai e nyelvek vagy nyelvváltozatok szükségleteihez kapcsolódnak: fejlesztésükhöz, ösztönzésükhöz és intellektualizálásukhoz, különös tekintettel a tudományos, szakmai és magas kultúra (amelyet értelemszerűen a tömegkultúrával állítanak szembe. – R. M.) nyelvére (Baldauf 2005: 962). A nyelvipresztízs-tervezésbe be kell vonni azokat az egyéneket, csoportjaikat és intézményeket, amelyek felelősek a nyelv imázsának kialakításáért és a presztízsnyelv használatának ösztönzéséért a nyelvhasználat főbb területein.

Mivel a nyelvtervezés rendszerint alapvetően szociopolitikai problémákat kezel, E. Haugen már rámutatott, hogy a nyelvészek korántsem a nyelvtervezés egyedüli végrehajtói (Haugenas 1994 [1966]: 25–27). Ehhez szociológusok, jogászok, politikusok és politológusok közös munkájára van szükség, a nyelvoktatás tervezését tekintve pedig az oktatástudomány szakembereivel való együttműködésre is. A nyelvészekre leginkább a köznyelv alapjának meghatározásakor és a nyelvkodifikációs munka során van szükség, valamint más területek szakembereivel együttműködve a terminológia rendezésében és az új társadalmi igényekhez való igazításában. A nyelvtervezés végrehajtói között az írók szerepét is kiemelik: fenntartják az írott hagyományt, erősítik a kodifikált nyelvváltozatot, és maguk is hozzájárulnak a művészi stílus fejlődéséhez. Litvániában az etnológusokról sem szabad megfeledkezni, hiszen segíthetnek tágabb kontextust teremteni a nyelv, annak értéke és egyedisége számára.

R. MILIŪNAITĖ. Kalbos prestižas ir jo planavimas

245

Általában a nyelvipresztízs-tervezésben a különböző területek és szintek intézményeinek, valamint az egyéneknek az összehangolt tevékenysége a legfontosabb. Ez a gondolat Litvániában is természetes módon meggyökeresedett: felismerik, hogy a litván nyelv társadalmi presztízsének megőrzéséhez az állam és a társadalom együttműködésére van szükség (Labutis 2006):

Az oktatási és kulturális központok dolgozói, a hazafias szervezetek tagjai és természetesen mindazok, akik a Litván Nyelvi Társasághoz tartozónak vallják magukat, nem háríthatják el a szervezőmunka terhét. Sok intézmény vezetője és a magukat litvánnak valló üzletemberek saját presztízsük ügyének tekinthetnék az anyanyelvi rendezvények anyagi támogatását. Az állam sem maradhat távol ettől – hiszen mindez összefügg a felnőttoktatás céljaival. [...] A legszebb terv is meghiúsulhat, ha nem sikerül hozzáértő, becsületes és felelősségteljes végrehajtókat találni és bevonni a munkába. Érdemes őket nemcsak a túlterhelt litván nyelv és irodalom szakos tanárok, illetve a városi nyelvi tanácsadók között keresni, hanem a nyugdíjba vonult, e területen dolgozó jó szakemberek tucatjai, sőt talán százai között is. Furcsa, hogy senkinek sem kell sok nyugdíjba vonult egyetemi professzor vagy docens szakmai és élettapasztalata.

[A fordítás a blokkok téves hozzárendelése miatt eltolódott]

5. AZ ÉSZT, A LETT ÉS A LITVÁN NYELV PRESZTÍZSÉNEK TERVEZÉSE A NYELVPOLITIKAI IRÁNYELVEKBEN

A három ország hasonló jellegű dokumentumai lehetővé teszik a jelenlegi nyelvpolitikák nyelvi presztízshez és annak tervezéséhez való viszonyának összehasonlítását, annak feltárását, hogy milyen összetevőkből épül fel a nyelvi presztízs fogalma, és milyen intézkedéseket irányoznak elő annak erősítésére. Litvániánál érdemes részletesebben is elidőzni.

5.1. Észtország

Az észt nyelvpolitika tervezési dokumentuma, az „Észt nyelvfejlesztési stratégia 2004–2010”, amelyet az Észt Köztársaság kormánya hagyott jóvá, a többi cél és feladat mellett az észt nyelv nyilvános imázsának kialakításával is foglalkozik (DSEL 2004: 29–30). Megállapítja, hogy növelni kell a társadalom nyelvi tudatosságát, nyelvi attitűdöket kell kialakítani, ösztönözni kell a helyes nyelvhasználatot a társadalomban, és pozitív nyelvi imázst kell teremteni. Kijelenti, hogy Észtországban eddig a filológusok, az írók és az anyanyelvi tanárok intuícióból, küldetésük tudatában törődtek a nyelv imázsával. Senki sem vizsgálja ezt professzionálisan és rendszeresen. Célként tűzik ki az észt nyelv imázsformálási rendszerének létrehozását, valamint a tudományos kutatásokon alapuló imázsformáló tevékenység fejlesztését. E cél elérése érdekében konkrét feladatokat is meghatároztak:

246

KALBOS KULTŪRA | 83

a „Észt identitás 2005–2009” nemzeti program elindítása;

az általános iskolai oktatáshoz igazodó identitáskoncepció kidolgozása, valamint az anyanyelvi tanárok számára a nyelvi imázsformálásról szóló tanfolyamok szervezése;

a nyelvi problémák és események bemutatása a médiában;

korpuszok és adatbázisok, televíziós és videofilmek, tájékoztató anyagok stb. létrehozása és terjesztése az egész társadalom számára, az észt nyelv használatának ösztönzése érdekében;

rendezvények szervezése, valamint az észt nyelv imázsának lehetőség szerinti ösztönzése az élet minden területén;

a diákok nyelvtámogató csoportjainak létrehozása;

az észt nyelv internetes működésének támogatása, valamint imázsának erősítése az interneten.

Az észt nyelv internetes működésének támogatása és imázsának erősítése az interneten.

5.2. Lettország

A Lett Köztársaság kormánya által 2005-ben jóváhagyott, Az államnyelv-politika irányelvei 2005–2014-re című dokumentum (GSLP 2007: 28–30) külön nem tárgyalja a lett nyelv imázsának vagy presztízsének kialakítását, a megjelölt nyelvpolitikai célokból és intézkedésekből azonban kitűnik, hogy Lettországban is terveznek ilyen irányú tevékenységet: törekednek a lett nyelv használatának fenntartására és fejlesztésére nemcsak az állam hivatalos intézkedéseivel, hanem kreatív módon is – eredeti és minőségi fordításirodalom, művészet (film, színház) révén –, annak a szemléletnek a társadalmi meghonosítására, hogy az államnyelvet ismerni és használni kell, a lett nyelv fejlődését elősegítő környezet megteremtésére, sokrétű alkotói potenciáljának feltárásával, valamint a média bevonására a nyelv és kultúrája népszerűsítésébe.

5.3. Litvánia

Az Állami Litván Nyelvi Bizottság „A 2007–2009-es stratégiai cselekvési terv” című dokumentuma elismeri, hogy a litván nyelv működését fenyegető veszélyek egyike „a litván nyelv presztízsének csökkenése a társadalom egyes csoportjaiban

R. MILIŪNAITĖ. Kalbos prestižas ir jo planavimas

247

”. Ezt az álláspontot a 2009-ben jóváhagyott, 2010–2012-es stratégiai cselekvési tervbe is átvették¹⁶. A nyelvi presztízsre az Államnyelv-politikai irányelvek 2003–2008-ra című dokumentum (Gairės 2003) is kitér, az új, 2009–2013-as tervezet (Gairės 2008) pedig valamivel részletesebben tárgyalja. A harmadik részben, „A helyzet áttekintése” cím alatt, a nyelv státuszáról a következő áll:

21. A jelenkori változások közepette a litván nyelv fennmaradása szempontjából nemcsak annak jogi helyzete, hanem presztízse is rendkívüli jelentőségű. A demokratizálódó társadalom csak úgy őrizheti meg saját nyelvét, ha tudatosan felismeri annak értékét és lehetőségeit, aktívabban részt vesz a nyelvi normák kialakításában, és hozzájárul gazdagításához, fejlesztéséhez. Az utóbbi években új módszereket találtak arra, hogy felkeltsék a társadalom érdeklődését a litván nyelv iránt: megrendezik az Országos Tollbamondó Versenyt, az iskolások számára internetes nyelvi versenyeket szerveznek, elektronikus nyelvi játékokat hoznak létre, és elindították az állami Olvasást Ösztönző Programot. A litván nyelv presztízsének formálása azonban professzionálisabb és rendszeresebb megközelítést igényel, amely a társadalomban zajló, a nyelvi magatartásban és az értékrendben bekövetkező változások vizsgálatán alapul. A litván nyelv presztízse a teljes litván kultúra kontextusához kapcsolódik, ezért aktívabban kell ösztönözni és támogatni a litván nyelvű könyvek kiadását, a könyvtárak könyvekkel – köztük a Litvániával foglalkozó könyvekkel – való ellátását, valamint az interneten elérhető litván tartalmak bővítését.

Az „Irányelvek” tervezetének ötödik, „Az államnyelv-politika feladatai és megoldásuk módjai” című része a nyelvi státusz kapcsán a következőket jelöli meg a jelenlegi helyzet javításának lehetséges módjaiként:

43. A litván nyelv presztízsének erősítése:

43.1. A tágabb értelemben vett litván stúdiumok (nemcsak a litván nyelv, hanem a litván irodalom és Litvánia történelme is) és a litván identitás közötti kapcsolat koncepciójának kidolgozása, valamint a témáról szóló nyilvános diskurzus ösztönzése.

43.2. A média, az akadémiai közösség és a széles nyilvánosság közötti politikai és kulturális párbeszéd fejlesztése a nemzeti nyelvek globalizálódó világban betöltött jövőjéről.

43.3. A litván nyelv sajátosságait és gazdagságát bemutató irodalmi, színházi, filmes és zenei alkotások támogatása, valamint terjesztésük ösztönzése.

43.4. A társadalom nyelvi tudatosságának fejlesztése.

43.5. A litván nyelv imázsának ápolása a külföldi litván közösségek körében.

A litván nyelvpolitikában tehát a nyelvi presztízs a litván nyelv státuszához kapcsolódik, és még nem fejlődött önálló nyelvtervezési (politikai) elemmé; a hivatalos dokumentumokban azonban figyelmet szentelnek neki

¹⁶ Elérhető az interneten: <http://www.vlkk.lt/i/u/file/Metu_planas/2010_planas_pat iksl.pdf> (megtekintve: 2010. 07. 12.).

248

KALBOS KULTŪRA | 83

Jelentős figyelmet fordítanak rá: meghatározzák az alapvető célokat, irányokat és az elérésükhöz szükséges eszközöket.

A „Gairės” tervezetében felsorolt, a litván nyelv presztízsének erősítését szolgáló módszerek közül különösen fontos az a törekvés, hogy fejlesszék a társadalom nyelvi tudatosságát, hiszen éppen a társadalom belső motivációja, hogy litvánul beszéljen, a litván nyelvet részesítse előnyben más nyelvekkel és azok megnyilvánulásaival szemben, alapozza meg a nyelv presztízsének fenntartását. Bronius Savukynas szerint tehát szükséges „a köznyelvet vonzóan szükségessé tenni a társadalom számára” (Diskusija 2005).

A nyelvi tudatosság mindenekelőtt a litván nyelv – szimbolikus és gyakorlati – értékének felismerését jelenti, ennek felismerése pedig a litván nyelv használatának életképességét hivatott minden lehetséges módon fenntartani Litvániában és a diaszpórában egyaránt. Ez a feladat azonban a társadalom értékrendjének közelmúltbeli átalakulása miatt egyre nehezebben teljesíthető. A nyelvi értékorientáció elválaszthatatlan a társadalom változó értékrendjének egészétől: a hazafiság gyengülésétől, a nemzet közös eszméjével és jövőjével kapcsolatos kiábrándultságtól, az ezzel összefüggő nagyarányú kivándorlástól (figyelembe véve azt is, hogy a litvánok Európa leggyorsabban fogyatkozó népe), a családról és más alapvető hagyományos értékekről vallott nézetek változásától, valamint a globalizáció által előidézett népek és nyelvek közötti nivellálódástól. E változások értékelése és a nemzet, illetve az állam számára legfontosabb jövőbeli célok és feladatok meghatározása számos kormányzati intézmény közös ügye. Eugenijus Laurinaitis pszichoterapeuta egy interjúban azt mondta, hogy ebben az általános ügyben az állam nem korlátozhatja szerepét a törvények kidolgozására és a kitűzött célok megvalósításához szükséges források biztosítására. Propagandára is szükség van (Laurinaitis 2010):

A propaganda olyan hosszú távú programokat foglalna magában, amelyek célja társadalmunk értékeinek és nézeteinek megváltoztatása. Ha azt akarjuk, hogy valami megváltozzon a társadalomban, előre meg kell terveznünk a megfelelő lépéseket. A megfelelő intézkedéseknek pedig rendszerint nagyon hosszú távra kell irányulniuk, mert az értékek igen lassan változnak.

A propagandának (valódi, nem pedig eltorzított jelentésében)¹⁷ a nyelvi presztízs tervezésének részévé is kell válnia – nem lehet nyers, banális és tolakodó, hanem átgondoltnak, kifinomultnak és pszichológiailag hatásosnak kell lennie. Ellenkező esetben idővel különösen a fiatalok körében terjednek el azok a nihilista gondolatok, hogy nem éri meg litvánul tanulni, hiszen úgyis el fog tűnni (vö. Kalėdienė 2009: 290). Ezért nem véletlen, hogy az általános iskolák litvánnyelv-oktatásának új...

¹⁷ Vö.: propagánda [lat. propago – terjesztek, elterjesztek], filozófiai, tudományos, vallási stb. elméletek, eszmék terjesztése abból a célból, hogy ezekkel formálják, befolyásolják az emberek nézeteit, hangulatát, és bizonyos cselekvésekre ösztönözzék őket (Tarptautinių žodžių žodynas, Vilnius: Alma littera, 2001).

R. MILIŪNAITĖ. Kalbos prestižas ir jo planavimas

249

...stratégiai dokumentumba egy ilyen rendelkezés is bekerült: „A nyilvános térben olyan szemléletet kell meghonosítani, amely szerint a helyes és gazdag litván nyelv a társadalom minden rétegében a műveltség alapja és a társadalmi presztízs jele.” (Strategija 2010).

Egy másik fontos szempont, hogy a társadalomnak legyen mihez igazodnia. Magának a nyelvipresztízs-tervezésnek a fogalma és a külföldi országok nyelvtervezési gyakorlata is azt mutatja, hogy egy nyelv vagy nyelvváltozat spontán kialakuló presztízsét többé nem hagyják magától alakulni: bevonják a nyelvi változások és fejlődés tudatos szabályozásának folyamatába. Ezért a nyelvtervezőknek jelentős figyelmet kell fordítaniuk a presztízsnyelvi norma megteremtésére és fenntartására is – ehhez világosan megfogalmazott célokra és gyakorlati tevékenységre van szükség.

Az utóbbi időben valóban számos intézkedés szolgálja a társadalom nyelvi oktatását és a litván nyelv presztízsének erősítését: az évente megrendezett, továbbra is népszerű országos tollbamondás, a nyelvi kérdésekről szóló cikkek és viták az online médiában, egy-egy TVR-műsor vagy vetélkedő, nyelvészeti kiadványok bemutatása a könyvvásárokon, tanulói versenyek (például a 2008 óta megrendezett „Tiszta fej – tiszta nyelv” verseny, www.lituani-ka.lt), kampányok („Én alakítom a nyelvet”, www.kalbakuriaš.lt), a litván karakterek használatát népszerűsítő kezdeményezések az internetes nevek és címek írásában (www.lietuviškai.lt), idegen szavak regisztrálása és megfelelőik keresése (a Nyelvi Bizottság és az www.delfi.lt internetes portál közös kezdeményezése)¹⁸ és más hasonló tevékenységek. Fontos, hogy az állami intézmények által szervezett munkához magánvállalatok is hozzájárulnak.

A Litvániában működő állami intézmények, valamint társadalmi szervezetek (a Litván Nyelvi Társaság és a Vilnius városi önkormányzatában működő bizottságok) tevékenysége kívülről szemlélve nem tűnik különösebben tervezettnek és következetesnek; inkább a spontán felmerülő igények nyomán alakul, előzetesen csupán a legáltalánosabb célokat fogalmazzák meg, konkrét feladatokat nem. Az elszigetelt kampányokról át kell térni a következetesen szervezett tevékenységre, és a nyelvtervezőkhöz illően nemcsak előre kell jelezni a tevékenység eredményeit, hanem azt is értékelni kell, hogy egy adott időszak alatt mit sikerült elérni. Jelenleg, mondhatni, feltáró munka folyik: egyes jó kezdeményezések elindultak, de hiányzik a tevékenységek összehangolása. A Litván Nyelvvédők Szövetségének 2010 júliusában történt megalakulása azt mutatja, hogy a társadalomban igény van egy aktív közösségre, amely foglalkozik a nyelvpolitika aktuális problémáival.

Tehát annak elismerése mellett, hogy Litvániában a nyelvpolitika nyelvtervezésen alapul, a litván nyelv presztízsét is a tervezés részeként kell kezelni

¹⁸ Erről a tevékenységről további információ található a Litván Állami Nyelvi Bizottság, az Állami Nyelvi Felügyelet, a Litván Nyelvi Intézet és a Litván Nyelvi Társaság weboldalain közzétett éves jelentésekben.

250

KALBOS KULTŪRA | 83

a tárgyat, és nemcsak a közeli és távolabbi feladatokat kell egyértelműen meghatározni, átgondolni, milyen eszközökkel valósítják meg őket, hanem azt is előre kell látni, miként értékelik majd az elért eredményeket. Világos célnak kell lennie a nemzet és a nyelv fennmaradásának, irányt kell szabni a világszerte élő litvánok összetartozásának erősítésére, és konkrét feladatokat kell kitűzni: gyarapítani kell a litván nyelv erőforrásait, és kedvező környezetet kell teremteni fennmaradásához, hogy a társadalom ne leértékelje, hanem közös erőfeszítéssel erősítse a litván nyelv presztízsét országunkban és a világban egyaránt. A világ tapasztalataiból tanulva sokféle módot lehet találni e tevékenységre. Ez azonban már nem csupán a nyelvészek feladata.

KÖVETKEZTETÉSEK

1. A külföldi nyelvtervezési teoretikusok és gyakorlati szakemberek munkái azt mutatják, hogy ez a szociolingvisztikai irányzat az elmúlt évtizedben a globalizációs folyamatok, valamint a népek és kultúrák kölcsönhatása következtében jelentősen aktuálisabbá és erőteljesebbé vált. A nyelvtervezés fogalmának tartalma számottevően kibővült, mivel a nyelvtervezés újabb és újabb célokat kap, iránya változik, és egyre szélesebb területet fog át. A nyelvre gyakorolt hatástól a nyelvhasználókra gyakorolt hatás felé haladunk, és magukat a használókat is arra ösztönözzük, hogy alakítsák a nyelv fejlődését: a hagyományos összetevők – a nyelvi szerkezet szabványosítása és a nyelv funkcióinak bővítése – mellé a nyelvek viszonyainak (státuszának) szabályozása, később a nyelvoktatás, végül pedig a nyelvi presztízs tervezése került. Felismerték, hogy a nyelvtervezés csak akkor lehet sikeres, ha az emberekben belső motiváció él valamely nyelv vagy nyelvváltozat használatára, nem pedig kényszerítő adminisztratív módszerekkel. Így egy nyelv vagy nyelvváltozat presztízse már nem alakulására hagyott jelenség, hanem a tervezés tárgyává válik.

2. Litvánia hivatalos nyelvpolitikai dokumentumai jelzik a litván nyelv – elsősorban államnyelvi – presztízsének társadalmi jelentőségét (figyelembe véve a többi használt nyelv kontextusát), és meghatározzák annak erősítésére szolgáló módszereket. Az állami intézmények, társadalmi szervezetek és magánszemélyek gyakorlati tevékenységéből azonban hiányoznak az egyértelműen megfogalmazott feladatok és a szorosabb együttműködés.

3. A Litvániában végzett szociolingvisztikai kutatások szerint a litván nyelv presztízse különféle okokból – különösen a nemzeti identitás és a hagyományos értékek gyengülése, a nagyarányú kivándorlás és más tényezők miatt – nem erős. Erősítéséhez olyan nyelvtervezési stratégiára van szükség, amely egyértelmű irányt és célokat szab a nyelv fejlődésének, valamint meghatározott nyelvipresztízs-tervezési feladatokra, amelyeknek a társadalom nyelvi attitűdjeinek és a jelenlegi nyelvhasználatnak a szociolingvisztikai vizsgálati eredményein kell alapulniuk, és a jelen-

R. MILIŪNAITĖ. Kalbos prestižas ir jo planavimas

251

legi nyelvhasználati kutatások eredményeivel. A társadalmat – nem feledkezve meg a litván nyelv megőrzésében érdekelt diaszpóráról és kivándorlókról sem – aktívabban be kell vonni a nyelvi örökség fenntartásának és a nyelvalkotásnak a folyamatába.

4. Fontos tervszerűen gondoskodni a standard litván nyelv presztízséről is, és bevonni ebbe a tevékenységbe a standard litván nyelv használóinak célcsoportjait – újságírókat, írókat, fordítókat, nyelvi szerkesztőket, tanárokat, diákokat stb. Ennek elengedhetetlen alapja a presztízsértékű standard nyelvi norma, vagyis a jelenlegi nyelvhasználatnak megfelelő, valós kodifikáció. A standard litván nyelv presztízsének tervezésében az alábbi fő irányok érvényesülhetnének:

1) a normatív nyelvi tájékoztatás terjesztése, időszerűsége, egyértelműsége és érvelése;

2) a nyelvi norma fenntartása és példamutató nyelvhasználók (például a TVR híradóinak műsorvezetői) képzése, valamint a társadalomra hatást gyakorló legfontosabb nyelvhasználati területek felügyelete;

3) a nyelvi újítások (különösen az új szavak) megfontolt bevezetése, enyhítve a használók jelenlegi, gyakran negatív reakcióját;

4) a nyelvi gyakorlati szakemberek tevékenysége presztízsének növelése;

5) a külföldi nyelvipresztízs-tervezők legjobb tapasztalatainak tanulmányozása és a litván nyelv igényeihez való igazítása.

LITERATŪRA

Ager D. 2001: Motivation in language planning and language policy, Clevedon: Multilingual Matters Ltd.

Ager D. 2005: Prestige and image planning. – Handbook of Research in Second Language Teaching and Learning. Ed. E. Hinkel, London: Lawrence Erlbaum Associates Publishers, 1035–1054.

Aliūkaitė D. 2009: Bendrinės kalbos vaizdinių tikslumas: kvazistandarto problema. – Respectus Philologicus 16 (21) A, 160–187.

Ammon U. 2004: Standard Variety. – Sociolinguistics. An international handbook of the science of language and society. Eds. U. Ammon, N. Dittmar, K. J. Mattheier, P. Trudgill, 2^nd ed., V. 1, Walter de Gruyter, 273–283.

Bakmand B. 2000: National language planning, why (not)? – Intercultural Communication 3. Ed. J. Allwood. Prieiga per internetą: <http://www.immi.se/intercultural/nr3/bakmand.htm> (žiūrėta 2010 08 15).

Baldauf R. B. 2004: Issues of prestige and image in language-in-education planning in Australia. – Current Issues in Language Planning 5(4), 376–388.

Baldauf R. B. 2005: Language planning and policy research: An overview. – Handbook of Research in Second Language Teaching and Learning (Chapt 52). Ed. E. Hinkel, Mahwah, NJ: Erlbaum, 957–970.

252

KALBOS KULTŪRA | 83

Baldauf R. B. 2006: Rearticulating the Case for Micro Language Planning in a Language Ecology Context. – Current Issues in Language Planning 7 (2–3), 147–170. Prieiga per internetą: <http://espace.library.uq.edu.au/eserv/UQ:121324/HCA10UQ121324.pdf> (žiūrėta 2010 11 11).

Bertašienė G., Kačiūškienė G. 2009: Tauragiškių mokytojų požiūris į lietuvių bendrinės kalbos prestižą ir jos vartoseną. – Jaunųjų mokslininkų darbai 2 (23), 7–11.

Christian D. 1994 [1990]: Kalbų planavimas kalbotyros požiūriu. – Sociolingvistika ir kalbos kultūra. Sud. Laima Grumadienė ir Rūta Marcinkevičienė, Vilnius: Gimtoji kalba, 29–40.

Cobarrubias J. 1983: Ethical Issues in Status Planning. – Progress in Language Planning: International Perspectives. Eds. J. Cobarrubias, J. Fishman, New York: Mouton Publishers.

Cooper R. L. 1989: Language Planning and Social Change, Cambridge: Cambridge University Press.

Daoust D. 1997: Language planning and language reform. – The handbook of sociolinguistics. Ed. F. Coulmas, Oxford: Blackwell, 436–452.

Diskusija 2005: Iš diskusijos „Lietuvių kalba ir Lietuvos kultūra ateities Europoje: raidos perspektyvos“ Lietuvos Respublikos Seimo Konstitucijos salėje 2005 m. vasario 14 d. – Literatūra ir menas, gegužės 6.

DSEL 2004: Development strategy of the Estonian language 2004–2010, Tartu.

Edwards J. 1996: Language, prestige and stigma. – Contact linguistics: An International Handbook of Contemporary Research. Ed. H. Goebl et al., Berlin, New York: Walter de Gruyter, 703–708.

Ferguson G. 2006: Language planning and education, Edinburgh University Press Ltd.

Gairės 2003: Valstybinės kalbos politikos 2003–2008 m. gairės. – Prieiga per internetą: <http://vlkk.lt/lit/apie/kalbos-politikos-gaires> (žiūrėta 2010 01 10).

Gairės 2008: Valstybinės kalbos politikos 2009–2013 m. gairės (projektas). – Prieiga per internetą: <http://vlkk.lt/lit/10110> (žiūrėta 2010 01 10).

Groof J. de 2002: Two hundred years of language planning in Belgium. – Standardization. Studies from the Germanic languages. Eds. A. R. Linn, N. McLelland, John Benjamins, 117–134.

GSLP 2007: Guidelines of the state language policy for 2005–2014, Rīga.

Haarmann H. 1990: Language planning in the light of a general theory of language: A methodological framework. – International Journal of the Sociology of Language 86 (1), 103–126.

Haugen E. 1983: The implementation of corpus planning: theory and practice. – Progress in language planning. International perspectives. Eds. J. Cobarrubias, J. A. Fishman, Berlin: Walter de Gruyter, 269–289.

R. MILIŪNAITĖ. Kalbos prestižas ir jo planavimas

253

Haugenas E. 1994 [1966]: Kalbotyra ir kalbos planavimas. – Sociolingvistika ir kalbos kultūra. Sud. Laima Grumadienė ir Rūta Marcinkevičienė, Vilnius: Gimtoji kalba, 14–28.

Kalėdienė L. 2009: Viešoji nuomonė ir kalbų politika. – Kalbos kultūra 82, 287–293.

Kaplan R. B., Baldauf R. B. Jr. 1997: Language planning: from practice to theory, Clevedon: Multilingual Matters.

Kloss H. 1966: Types of Multilingual Communities: A Discussion of Ten Variables. – Sociological Inquiry 36 (2), 135–145.

Kloss H. 1969: Research possibilities on group bilingualism: a report. – Québec: International Center for Research on Bilingualism.

Kruopienė I. 2006: Taisyklingos kalbos vartosena studentų akimis. – Žmogus ir žodis 1, 74–79.

Labutis V. 2006: Kaip visuomenę sudominti lietuvių kalba. – Literatūra ir menas, gegužės 4.

Laurinaitis E. 2010: E. Laurinaitis: esant dabartinei politikai, nyksime kaip tauta [interviu: kalbėjosi Vladimiras Laučius]. – www.delfi.lt, sausio 15. Prieiga per internetą: <http://www.delfi.lt/news/daily/lithuania/elaurinaitis-esant-dabartinei-politikai-nyksime-kaip-tauta.d?id=27697855> (žiūrėta 2010 04 25).

Mesthrie R., Swann J., Deumert A., Leap W. L. 2000: Introducing sociolinguistics, Edinburgh University Press.

Milligan L. 2007: A Systems Model of Language Planning. – Cambridge Postgraduate Conference in Language Research, 192–198. Prieiga per internetą: <http://www.ling.cam.ac.uk/camling/Manuscripts/CamLing2007_Milligan.pdf> (žiūrėta 2010 01 05).

Nahir M. 2006 [1984]: Language Planning Goals: A Classification. – Sociolinguistics: the essential readings. Eds. Ch. B. Paulston, G. R. Tucker, 2^nd ed., Blackwell Publishing Ltd, 423–448.

Nekvapil J. 2006: From Language Planning to Language Management. – Sociolinguistica 20, Tübingen: Niemeyer, 92–104. Prieiga per internetą: <http://uk-online.uni-koeln.de/remarks/d5134/rm2169329.pdf> (žiūrėta 2010 03 20).

Nevinskaitė L. 2009: Grėsmės kalbai ir kalbos priežiūra: žurnalistų požiūris. – Kalbos kultūra 82, 173–189.

Pupkis A. 1995: Prestižinė kalba ir Jablonskio autoritetas. – Gimtoji kalba 12, 1–4.

Pupkis A. 2005: Kalbos kultūros studijos, Vilnius: Gimtas žodis.

Ramonienė M. 2006: Nuostatos dėl bendrinės kalbos ir tarmės: Joniškėlio atvejis. – Kalbos kultūra 79, 137–147.

Ricento T. 2000: Historical and Theoretical Perspectives in Language Policy and Planning. – Journal of Sociolinguistics 4(2), 196–213.

Spolsky B. 1998: Sociolinguistics, Oxford University Press.

254

KALBOS KULTŪRA | 83

Strategija 2010: Lietuvių kalbos ugdymo bendrojo lavinimo programas vykdančiose mokyklose 2010–2014 metų strategija. – Prieiga per internetą: <http://www.smm.lt/ugdymas/docs/Lietuviu%20kalbos%20strategija%20(1).pdf> (žiūrėta 2011 01 20).

S u b a č i u s G. 2002: Two Types of Standard Language History in Europe. – Res Balticae 8, 131–150.

S u b a č i u s G. 2004: Standartinių (bendrinių) kalbų istorijos chronologija. – Metmenys 84, 97–115. Prieiga per internetą: <http://www.uic.edu/classes/lith/lith520/SUB_strp/SUB_2004_Chron%20METM.PDF> (žiūrėta 2010 03 15).

T r u d g i l l G. 2003: A glossary of sociolinguistics, Edinburgh University Press.

V a i c e k a u s k i e n ė L. 2004: Teorinės svetimžodžių norminimo prielaidos. – Skoliniai ir bendrinė lietuvių kalba. Sud. Jurgita Girčienė, Vilnius: Lietuvių kalbos instituto leidykla, 9–29.

V a i c e k a u s k i e n ė L. 2007: Naujieji lietuvių kalbos svetimžodžiai, Vilnius: Lietuvių kalbos institutas.

Z h a o S., L i u Y. 2007: Home Language Shift and Its Implications for Language Planning in Singapore: From the Perspective of Prestige Planning. – The Asia- Pacific education researcher 16 (2), 111–126. Prieiga per internetą: <www.philol.info/index.php/TAPER/article/viewFile/230/231> (žiūrėta 2010 01 06).

Gauta 2010 12 06

LANGUAGE PRESTIGE AND ITS PLANNING

S u m m a r y

Although the discussion of language planning has only recently appeared in the Lithuanian linguistic works, the issues of language standardization, language policy and increase of language awareness in society have always been dealt with during the development history of Standard Lithuanian. The article deals with a relatively new aspect of language planning, i. e. language prestige planning.

The aim of the article is to define the concept of language prestige planning and present its treatment in the works of foreign sociolinguists as well as to describe the status of language prestige planning in the current Lithuanian language community, existing both in Lithuania and its exile communities. Due to the current sociolinguistic situation, which is characterized by an increased influence of the English language and other globalization factors arising from international and intercultural contacts, as well as the low prestige of language policy makers in society, these problems become particularly serious.

R. MILIŪNAITĖ. Kalbos prestižas ir jo planavimas

255

The article contains an overview of the concept of language planning based on theoretical work by foreign sociolinguists, including E. Haugen, H. Haarmann, R. Cooper, H. Kloss, R. Kaplan, R. Baldauf, and D. Ager. The context of language planning and its issues encompasses both the traditional elements, i. e. language status, language corpus and the planning of teaching, and a new component, which is language prestige planning. The article analyzes the major principles inscribed in the official political instruments of Lithuania, Latvia and Estonia which regulate the issues of language prestige. It also discusses research insights from the studies of language prestige in Lithuania and covers the most important tools for prestige raising implemented during the recent years by the state and private institutions in Lithuania.

The following conclusions have been drawn:

1. Foreign experience in language planning shows that the focus of measures and influence is moving from the influence on language to the influence on language users who are encouraged to develop a conscious approach to language matters. It has been realized that success in language planning can only be achieved when individual language users are personally motivated to choose one or another language variety rather than being forced to do so by administrative tools. Hence, the prestige of a language or its variety becomes an object of planning.

2. The official documents on language policy in Lithuania stress the importance of prestige of the Lithuanian language in society and provide measures for its implementation. Yet the subjects of this activity, i. e. state authorities and individuals, do not have clearly formulated objectives and a well-coordinated plan of action.

3. Scarce sociological research in Lithuania has revealed that the prestige of Lithuanian for different reasons, which in particular are related to the national identity, the low status of traditional values, intense emigration etc., is not very high. Thus its planning and strengthening call for the following measures: 1) a language planning strategy that would outline the direction and objectives of language development and define the tasks for language prestige planning, based on the sociolinguistic principles and studies of the current language use; 2) an institution charged with the task of language prestige planning which would involve relevant target groups into prestige planning activities, namely, journalists, writers, translators, editors, teachers, students, interested members of the emigrants’ communities and others; 3) a standard of prestige language variety, i. e. a codification reflecting the current language use.

RITA MILIŪNAITĖ

Lietuvių kalbos institutas

P. Vileišio g. 5, LT-10308 Vilnius

[email protected]

256

KALBOS KULTŪRA | 83