Page 1LIETUVIŲ KALBOTYROS KLAUSIMAI, XXXI (1994)
KALBOS NORMALIZACIJOS KLAUSIMAI
VILIJA DREGŪNIENĖ
A LITVÁN EDÉNYRÉSZEK ELNEVEZÉSEI
A fazekasság szókincse tematikusan 12 szócsoportra osztható (a mesterség, a nyersanyagok, az eszközök, a termékek és más elnevezések). Ebben a cikkben az edény részeinek elnevezéseit kívánjuk megvizsgálni. Ezeket etnográfiai és régészeti szakirodalomból, művészettörténészek munkáiból¹, a „Litván nyelv szótárából” és annak cédulaanyagából, tájszótárakból, valamint néprajzi kiadványokból gyűjtöttük össze².
Ez egy kis, 22 szóból álló csoport: fül, fül, kéz, fogantyú, fedő, fazékfedő (és változatai), briannà, pôbrìannis, koszorúcska, garat, nyak, nyakacska, vállacskák, vállak, pocak, pôpilvis, láb, lábacska, fenék, csőr, csőröcske, vambrà.
Érdekessége, hogy a szavak több mint felét szomatizmusok alkotják. 12 szó az emberi test részeinek megnevezése, 3 pedig (garat, snápas és csőröcske) az állati test részeinek megnevezése.
Szomatizmusok számos mesterség szókincsében előfordulnak, például a textiliparban: lábszár, mellkas, talp, szív, orcák, lapocka3.
J. Elisonas⁴ szójegyzéke sok szomatizmust tartalmaz; ebben a falusiak munkaeszközeinek, felszereléseinek és alkatrészeinek különféle elnevezéseit gyűjtötte össze. Például a villák részeit Gustonyse fejnek, Gudžiūnuose — fogaknak, Krakėse pedig — ujjaknak nevezik. A vajköpülő keresztrúdját Rozalime szárnyacskáknak hívják, a kemence elülső részét — homloknak (Krakėse), a kerék egyik részét — combnak (Josvainiuose), és így tovább.
Az emberi vagy állati test részeinek elnevezéseit más nyelvek mesterségszókincsében is használják. A. Reķēna monográfiájában sok ilyen példát említ a lett nyelvjárásokból⁵.
1Čerbულėnas K. Lietuviškoji liaudies keramika // LTSR aukštųjų mokyklų mokslo darbai. Istorija. V., 1965. T. 7; Galaunė P. Iš stiklo ir keramikos istorijos // Mūsų senovė. Tilžė, 1922. Kn. 4—5; taip pat jo. Lietuvių liaudies menas K., 1930; Jablonskytė-Rimantienė R. Ankstyvojo geležies amžiaus Lapainios puodžiai // Iš lietuvių kultūros istorijos. V., 1961. T. 3; Kudirка J. Lietuvos puodžiai ir puodai. V., 1973.
2 Krėvė V. Patarlės ir priežodžiai. K., 1934. T. 1; Nакtinienė G. ir kt. Druskininkų tarmės žodynas. V., 1988; Petrauskas J., Vidugiris A. Lazūnų tarmės žodynas. V., 1985; Tauta ir žodis. K., 1923—1928. Kn. 1—5; Vitkauskas V. Šiaurės rytų dūnininkų šnektų žodynas. V., 1976.
3 Eigirdienė D. Lietuvių liaudies tekstilės terminai // Mūsų kalba. 1987. Nr. 4. P. 26.
4Elisonas J. Lietuvių sodiečių technikos žodyno mėginimas // Archivum philologicum / Red. Pr. Skardžius. K., 1932. T. 3.
5Reķēna A. Amatniecības leksika dažās Latgales dienvidu izloksnēs un tās sakari ar atbilstošajiem nosaukumiem slāvu valodās. Rīga, 1975.
106
Page 2Szomatizmusok az orosz nyelv különféle mesterségeinek szókincsében is előfordulnak; például az ács szerszámait és azok részeit így nevezik: козлы, конь, бородка, зуб, лоб, пальцы, ротик, ручка stb.6
A szomatizmusok fazekasság és más mesterségek szókincsében való használatát összehasonlítva azt tapasztaljuk, hogy a fazekasság szókincsében következetesen felsorolják az emberi test legfontosabb részeit: fül, nyak, váll, kéz, has, láb. Más mesterségek, például a textilkészítés szókincsében nincs ilyen következetes ismétlődés. Egyébként sok edény formája az emberi alakra emlékeztet. Talán ezért kaptak az edény részei is az emberi testrészekről neveket? P. Galaunė azt írta, hogy az ember önmagát akarta ábrázolni, ezért kezdett olyan fazekakat formázni, amelyek emberre hasonlítottak — „a természet leggazdagabb formáitól önmaga felé fordult”7.
Itt megemlíthetők az antropomorf edények is, amelyeket a világ számos részén készítettek. Például Trója II feltárásakor úgynevezett arcos urnákat találtak, amelyeknek kifejezett arcvonásaik vannak8. Különböző korokból származó antropomorf edényeket találtak Csehszlovákiában, Bulgáriában, Romániában (a Gumelnița-kultúra területén), Peruban, Kongóban és sok más helyen9.
Érdekesek a pomerániai kultúra (a mai Lengyelország területéről származó) arcos urnái10. M. Gimbutienė és néhány más régész11 ezt a kultúrát a nyugati baltiakhoz sorolja. M. Gimbutienė véleménye szerint „az urnákat egyedileg készítették, figyelembe véve az elhunyt nemét, különösen pedig társadalmi helyzetét”12. A női urnáknak nagy, beléjük fűzött ékszerekkel díszített fülük és nyakékük van, a férfi urnákra pedig fegyvereket és harci jeleneteket festettek; fülük kicsi.
Érdekes, hogy sok antropomorf edényt kizárólag temetkezésre és más rituális célokra használtak13. Így lehetséges, hogy az antropomorf edények közvetlenül vagy közvetve hozzájárultak az edényrészek szomatikus elnevezéseinek kialakulásához.
6 Rėkėna A. Min. veik. P. 588; Кондратьева В. П. О профессиональной лексике псковских плотников // Труды по русскому языку. Л., 1969. С. 303.
7 Galaunė P. Iš stiklo ir keramikos istorijos. P. 254.
8 Чайлд Г. У истоков европейской цивилизации. М., 1952. С. 74.
9 Jaennide Fr. Geschichte der Keramik. Leipzig, 1900. S. 807; Vladár J. Praveká plastika. Tatran, 1979. P. 46, 47, 89, 111; Энциклопедия България. София, 1982. С. 385; Искусство тропической Африки в собраниях СССР. М., 1967. Nr. 154, 155; Монгайт А. Археология Западной Европы. Каменный век. М., 1973. С. 243.
10 Luka L. J. Kultura wschodniopomorska na Pomorzu Gdańskim. Wrocław—Warszawa—Kraków, 1966. T. 1.
11 Gimbutienė M. Baltai priešistoriniais laikais. Etnogenezė, materialinė kultūra ir mitologija. V., 1985. P. 78; Монгайт А. Археология Западной Европы. Бронзовый и железный века. М., 1974. С. 351.
12 Gimbutienė M. Min. veik. P. 81.
13 Novotný B. A lužiai csoport és a festett kerámia kezdetei Szlovákiában. Bratislava, 1962. P. 72; Березкин Ю. A Mochica-kultúra sírjaiból származó, ábrázolásos tárgyak rendeltetése // Балто-славянские этнокультурные и археологические древности. Погребальный обряд. Konferencia. Előadási tézisek. М., 1985. С. 11–12.
107
Page 3A. Rėkėna annak vizsgálata során, hogy az emberi vagy állati testrészek megnevezései milyen esetekben kezdik más valóságos dolgok megnevezéseként használatosak lenni, megállapította, hogy ezt a valóságos dolgok külső hasonlósága idézheti elő, például cepla piere „a kenyérsütő kemence része, amely a tűztér fölött van” (a kemence tűztere fölötti kisebb kiemelkedés a homlokra emlékeztet)14. Ez az oka annak is, hogy egyes litván edényalkatrész-elnevezések létrejöhettek. Az LKŽ (V 92; 93) hasonlóképpen indokolja a kaklo és kaklėlio származék jelentését: „ami egy nyakhoz hasonlít (valamely tárgy része)”, illetve „dem. ami kis nyakhoz hasonlít (valamely tárgy része)”. K. Sirvydas írásaiban már találunk példákat arra, hogy a kaklas egy edény részét jelöli. Ezeket az edényalkatrész-elnevezéseket nemcsak nyelvjárásokban, hanem a köznyelvben is használják.
Salamiestisben, Kupiškisben, Dusetosban, Dūkštasban és Sudeikiai-ban (Utena járás) a kancsó nyakát gūrkliu néven is említik. Az LKŽ (III 753) a szó jelentését így rögzíti: „edény, palack nyaka”.
Az edény egyes részeinek emberi vagy madártestrészekhez való külső hasonlósága szintén a snapėlio és az ausiės elnevezés kialakulását idézhette elő. Az asotis vagy más edény kiöntőcsőrét Pociūnėliaiban (Radviliškis járás) és Ėriškiaiban (Panevėžys járás) snapų, snapelių néven nevezik. A néprajzkutatók munkáiban ezt az edényrészt csak snapeliu néven említik. Mindkét elnevezés használatos a köznyelvben.
Az asotis kiöntőcsőrének vambrà elnevezése csak Nyugat-Litvániában fordul elő. Az asotis vagy az imbrikas kiöntőcsőrét Ylakiaiban, Raseiniaiban, Girkalnyisben és Skirsnemunėben nevezik így.
Telšiaiban, Veiviržėnaiban, Vieksniaiban, Gargždaiban, Geistaruosban, Ūdrijában (Alytus járás) és Alvitasban (Vilkaviškis járás) az edény fülét Ausimi néven hívják. Ez a szomatikus elnevezés a vödör, az üst, a láda és más tárgyak fülét is jelölheti (LKŽ I 502).
Ennek az edényrésznek egy másik elnevezése, az ąsa egész Litvániában használatos. Alapjelentése: „az edény füle, amelynél fogva meg lehet fogni” (LKŽ I 324). Ezt az edényrészt így nevezik Kupiškisben, Mielagėnaiban (Ignalina járás), Švenčionyse, Pūšalotasban, Šeduvában, Lyduokiaiban (Ukmergė járás), Geistaruose, Tauragnasban, Pasvalys környékén és sok más településen. Az LKŽ (I 324) e szó további 11 jelentését sorolja fel (fiókfogantyú, ruhahurok, tű foka stb.).
Rimšėben, Valkininkaiban és Švenčionys környékén az edény fülét rankele néven hívják. Az LKŽ (XI 163) szerint ez szláv jövevényszó lehet.
Tirkšliaiban (Mažeikiai járás), Šalčininkaiban, Nemunaitisben (Alytus járás), Žilėnuose, Kabeliuose (Varėna járás) és Druskininkai környékén az edényfül neve rankà.
Egyébként A. Rėkėna azt írja, hogy a testrésznevek a funkciók hasonlósága alapján más valóságos dolgok megnevezésére is használhatók, például: riòka, riùcena „fogantyú”, kāja „a szövőszék, a pad, az ágy támasztó része”15. Ugyanezt mondhatjuk a fazék rañką, rankėlę elnevezéséről is: ennél fogjuk meg a kezünkkel; vagy a kóją, kojùkę elnevezésről, amelyen az edény áll, illetve amelyre támaszkodik. A „Kojotas kragas” már P. Ruigys szótárában is szerepel. Az edény alsó részét J. Kudirka néprajzkutató kojuke néven nevezi.
A. Rėkėna szerint az emberre vagy állatra utaló megnevezések más jelentésben is használhatók, ha valamely jellegzetes tulajdonság asszociációt kelt, például bizonyos
14 Rėkėna A. Min. veik. P. 585—586.
15 Ten pat. P. 585.
108
Page 4Az ily módon összekapcsolódó zárszerkezeteket bērnenš ir mātė néven nevezik, vagyis az anya és a gyermek kapcsolatát a készülék megfelelő részeinek kapcsolatával állítják párhuzamba. A lācīs „medve” szó „rosszul befűzött láncfonalak”16 jelentésben használatos. Itt a medve ügyetlenségét a takács gondatlanságával állítják párhuzamba. A fazék hasát is azért nevezhették így, mert a valós dolgok közötti asszociációt egy jellegzetes tulajdonság váltotta ki: mindkettőbe ételt töltenek. Egyébként a pilvas szó eredetét is a pilti igével hozzák kapcsolatba17. A Pilvų, pilvelių a fazék legszélesebb részének neve Krosnoje (Marijampolėi járás), Raudėnuose (Šiauliai járás), valamint Joniškėlis környékén. Az LKŽ nem jelzi ezt a jelentést, de a pilvas szó ebben a szótárban (LKŽ IX 1027) „valamely tárgy kiemelkedése, kidudorodása” jelentésben is szerepel. E. Vaitulevičienė ezt az edényrészt egy másik szomatizmussal is nevezi: liemuo, lie-menėlis18.
A fazék nyakrésze alatti szélesebb rész neve petūkais, petėliais. A második alakot ebben a jelentésben az LKŽ is említi (IX 879).
A petėliai, pilvelis elnevezéseket gyakrabban említik a néprajzkutatók munkái.
Már megfigyeltük, hogy ugyanazt az edényrészt nevezhetik alapszóval és kicsinyítő képzős származékszóval is: kaklas—kaklelis, ausis—auselė, koja—kojūkė, kojėlė, ranka—rankelė. A néprajzi szakirodalomban csak kicsinyítő képzős származékszavakkal találkozunk.
J. Kudirka néprajzkutató 2 olyan edényrésznevet használ, amelyek sem az LKŽ-ben, sem a nyelvjárási szótárakban, sem más néprajzkutatók munkáiban nem szerepelnek. Csak a fazekasság szókincsére jellemzők, mivel e terület sajátos tárgyi valóságait jelölik: pōbriaunis ’az edény pereme és nyaka közötti rész’, pōpilvis ’az edény hasa és talpa közötti rész’. A két elnevezés képzésmódja hasonló.
A briauna elnevezés – „valamilyen tárgy széle, éle, sarka, csúcsa” (LKŽ I 1037) – nemcsak a fazekasság szókincsére jellemző. J. Kudirka éppen így nevezi az edény peremét. Más néprajzkutatók a vainikėlis, atbraila, pakraštėlis elnevezéseket is használják. Tehát ezt a tárgyi valóságot különböző szavakkal jelölik.
Az edény fedelét dangčiu néven említik (Daukšiai (Marijampolės járás), Veiveriai (Prienų járás), Griškabūdis, Žagarė, Kruopiai (Akmenės járás), Šilutė, Šilalė, Karklėnai (Kelmės járás), Jurbarkas), vagy puōddangčiu néven (Dirvonėnai (Šiauliai járás), Pagėgiai, Salantai, Veliuona, Šatės, Žygaičiai). Az LKŽ (X 21) még 6 hasonló képzésű elnevezést jegyez fel: puōddangtė, puoddaṅgtė (Laukuva, Kvėdarna, Tauragė), puoddeṅgtė (N, K)19, puodangtis (MŽ), puodangte (MŽ, D. Poška), puodengte (SD, Q), puodenklė (C) (az utolsó 4 elnevezést az LKŽ nem jelöli hangsúllyal).
A dūgnas szó nemcsak az edény alsó részét, hanem a fedőt is jelöli (Slavikai, Žiežmariai, Pociūnėliai, Mielagėnai, Joniškėlis, Ūdrija, Rudamina, Marijampolė, Geistarai, Rodūnia). Így nevezik azt a deszkát is, amelyen zöldséget aprítanak (Nočia, Rudamina, Seinai).
16 Ten pat. P. 586.
17 Fraenkel E. Litauisches etymologisches Wörterbuch. Heidelberg—Göttingen, 1962. Bd. 1. S. 593; Sabaliauskas A. Lietuvių kalbos leksika. V., 1990. P. 196.
18 Vaitulevičienė E. A litván népi kerámia háztartási használata a vilniusi Történeti-Néprajzi Múzeumban // Kraštotyra. V., 1969. P. 192, 196.
19 A rövidítések a „Lietuvių kalbos žodynas” szerint.
109
Page 5Az edény részeinek elnevezései más nyelvekben
Az edény részeinek litván elnevezései
perem, korona
kiöntőcsőr, vambra
nyak, nyakacska, kortyoló
fül, fogó, kis fogó
vállak
has, hasacska
láb, kis láb
Lett 6*
snīpītis „kiöntőcsőr”
kakls, kakliņš „nyak, nyakacska”
Lengyel 1; 5
szyjka „nyakacska”
ucho „fül”, uszko „fülecske”
brzuch „has”
Čekų 12
hrdlo „torok“, krček „nyakacska”
ucho „fül”
nožka „lábacska”
Slovakų 9; 11
hrdlo „torok”
ucho „fül”
bruško „hasacska”
nožka „lábacska”
Rusų 16; 18
венчик „koszorúcska”
носик „orrocska”
горло „torok”
ручка „fülecske”, ушко „fülecske”
плечики „vállacskák”
тулово „test”
ножка „lábacska”
Baltarusų 17
венца „koszorúcska”
дзюбка „csőröcske”
горла „torok”
вуха „fül”
тулова, пуза, брюха „has”
Ukrán 13; 15
шийка „nyakacska”
ручка „fogantyúcska”
плечики „vállacskák”
тулуб „test”
ніжка „lábacska”
Angol 3; 8
lip „ajak”
neck „nyak”
handle „fogantyú”
shoulders „vállak”
test „test“
láb „láb“
Francia 10; 14
csőr „csőr“
gallér „gallér“
láb „láb“
Rumunų 2
száj „száj“
nyak „nyak“
láb „láb“
Német 4; 7
Hals „nyak“
Bauch „has“
Fuß „láb“
*A táblázatban szereplő számok annak a forrásnak az irodalomjegyzékben megadott sorszámát jelölik, amelyből az elnevezéseket vették.
110
Page 6Az edény részeinek megnevezései — a szomatizmusok — nemcsak a litván, hanem más nyelvekben is megtalálhatók. A táblázat ilyen eseteket mutat be.
Láthatjuk, hogy az edény peremének megnevezésére csak az angol és a román nyelv használ szomatizmusokat: lip és gura. A csőrt három esetben hasonló szóval nevezik meg — egy madár testrészének elnevezésével; az orosz és a litván nyelvben (носик és vambra) pedig egy emberi testrész nevével. A nyak megnevezésére a legtöbb nyelvben a torok vagy a nyak jelentésű szót használják. Csak a francia nyelvben használják erre az esetre a col ’gallér’ szót. A fület kétféle valóság megnevezésével jelölik: a fülével vagy a kézével. Csak az angol nyelvben nincs itt szomatizmus (handle), de nyilvánvaló, hogy ez a forma a hand ’kéz’ szóból alakult. Az edény hasát leggyakrabban testnek és hasnak nevezik. A lábat és a vállakat minden esetben hasonlóan nevezik meg, más változatok nélkül.
Nehéz megmagyarázni, miért használnak ezekben a nyelvekben hasonló szomatizmusokat az edény részeinek megnevezésére. Talán — mint már említettük — ezt a jelenséget az antropomorf edények készítése ösztönözte. Másrészt a nem antropomorf edények formái is gyakran emlékeztetnek az emberi alakra (talán szintén az antropomorf edények hatására). Ez arra késztethette az embert, hogy az edény részeit ugyanúgy nevezze meg, mint saját testrészeit. E valóságok között nagyfokú külső hasonlóságot figyelhetünk meg. A szomatizmusokkal azonban gyakran olyan dolgokat neveznek meg, amelyek egyáltalán nem emlékeztetnek az emberi testre (lásd D. Eigirdienė és J. Elisonas példáit). A. Rekėna következtetéseire támaszkodva, amelyek a szomatizmusok lett nyelvjárásokban való használatára vonatkoznak, alátámaszthatjuk, hogy az említett nyelvekben az edényrészeket szomatizmusokkal nevezik meg. Sokkal nehezebb megmagyarázni, miért nevezik ugyanazokat az edényrészeket hasonló valóságok neveivel. Nehéz lenne azt állítani, hogy ezt az egyik nyelvnek a másikra gyakorolt hatása okozza, hiszen a jelenség nem csupán két-három, hanem ennél jóval több nyelvre jellemző.
A litván fazekasság szókincsének vizsgálata során megfigyelhető volt, hogy kizárólag az edényrészek megnevezéseinek csoportjában nincs egyetlen jövevényszó sem. A többi megnevezési csoportban (a mesterség, a nyersanyagok és a termékek elnevezései között) találunk jövevényszavakat. Lehetséges, hogy ezt a tényt a szomatizmusok használata magyarázza, mert „a testrészek megnevezései általában bármely nyelv szókészletének legrégebbi és legállandóbb rétegei közé tartoznak”20.
A litván edényrészek megnevezéseinek egy része az indoeurópai szókészleti réteghez tartozik: ąsa, snapas, ausis, gurklys; némelyik, például rankà, vainikėlis, a balti-szláv korszak szókincséhez; kaklas, koja a balti szókészleti réteghez tartozik, míg a pilvas kizárólag a litván nyelvre jellemző.
Összefoglalva arra a következtetésre juthatunk, hogy a litván edényrészek megnevezései sajátos és érdekes szócsoportot alkotnak, amelyben egyetlen jövevényszó sincs. Jellemző tendencia az edény részeinek szomatizmusokkal való megnevezése. Ez más indoeurópai nyelvekben is megfigyelhető.
A nyelvjárásokban az edényrészek megnevezésére kicsinyítő képzős és alapalakú szomatizmusokat egyaránt használnak, míg a modern etnográfiai és régészeti szakirodalomban csak kicsinyítő képzős alakok fordulnak elő.
20 Sabaliauskas A. Min. veik. P. 112.
111
Page 7ŠALTINIAI
1. Alfawicka S. Ceramika malowana okresu halsztackiego w Polsce. Studium źródłoznawcze. Wrocław, 1970.
2. Canarache V. Importul amforelor Stampilate la Istria. Editura Academiei Republicii Populare Romine, 1957.
3. Cook M. Greek painted Pottery. London, 1960.
4. Heuschkel H., Muche K. ABC Keramik. Leipzig, 1975.
5. Holubowicz W. Garncarstwo wiejskie zachodnich terenów Białorusi. Toruń, 1950.
6. Latviešu literārās valodas vārdnīca. Riga, 1972—1989. Sej. 1—7.
7. Liebscher I., Willert F. Technologie der Keramik. Dresden, 1955.
8. Loran S. O’Bannon. Dictionary of Ceramic Science and Engineering. New York, 1983.
9. Novotnýj B. Lužianska skupina a počiatky maľovanej keramiky na Slovensku. Bratislava, 1962.
10. Powidzki J. Zabytkoznawstwo ceramiki nowożytnej. Toruń, 1972.
11. Stullerová M. Keramika ako záľuba. Bratislava, 1987.
12. Zá'potocký M. Katalog středověké keramiky severočeského Polabí. Praha, 1979.
13. Горюнов Е. Про періодизацію десянських старожитностей другої та третьої чверті I тисячоліття н. е. // Археологія. 1975. N 18.
14. Испано-мавританская керамика. М.—Л., 1940.
15. Кравченко Н., Корпусова В. Деякі риси матеріальної культури пізньоримської Тіри // Археологія. 1975. N 18.
16. Лукин Г. Конструирование художественных изделий из керамики. М., 1979.
17. Милоченко В. Белорусское народное гончарство. Минск, 1984.
18. Рыбаков Е. Ремесло древней Руси. М., 1948.
ZUR BEZEICHNUNG DER GEFÄSSTEILE IN DER LITAUISCHEN SPRACHE
Zusammenfassung
In dem Artikel werden die Bezeichnungen von Gefäßteilen behandelt ąsą, ausis, ranką, rankėlė, dangtis, puodangtis, briauną, póbriuanis, vainikėlis, gurklys, kaklas, kaklėlis, petūkai, petėliai, pilvelis, pópilvis, koja, kojūkė, dūgnas, snāpas, snapėlis, vambrà.
Das ist eine eigenartige Wortgruppe, in der keine Entlehnungen vorhanden sind. Über die Hälfte von diesen Wörtern bilden diejenigen, die zur Bezeichnung der menschlichen Körperteile dienen. Diese Tendenz ist auch in anderen indoeuropäischen Sprachen zu bemerken.
Die meisten Bezeichnungen werden in der Literatursprache verwendet, nur einige wie z. B. vambrà nur in den Mundsprachen, andere kommen in der ethnologischen Literatur vor (petėliai, pópilvis, póbrĭunis).
In den Mundarten werden zur Bezeichnung der Gefäßteile Deminutiva- und Grundwortformen von den Somatismen benützt, während in der gegenwärtigen ethnologischen sowie archäologischen Literatur nur Deminutivaformen anzutreffen sind.
