a XVII. század közepéről származó, „Lexicon Lithuanicum” című névtelen kéziratos szótárt használta. Erre utalnak a szerző kézzel írt szótári kiegészítései is, amelyeket tartalmuk szerint V. Drotvinas professzor a következő csoportokba sorol: „1) új címszavak litván megfelelőkkel; 2) e megfelelőik szinonimái, képzési vagy ragozási változatai, valamint 3) a litván szavak használatát szemléltető példák (rendszerint bibliai mondatok németül és litvánul)” (XII. o.).

A szerző kézzel írt kiegészítésein kívül V. Drotvinas professzor a „Pastabose...” című műben olyan utólagos bejegyzéseket is elkülönít, amelyekkel szintén „leggyakrabban címszavakat vagy azok megfelelőit egészítik ki, illetve különféle nyelvtani megjegyzéseket fűznek hozzá”; ezek azonban „az egész szótártól eltérő kézírással készültek: nem kalligrafikusan, hanem mintha sietve, apróbb betűkkel, különböző erősségű tintával írták volna őket, rendszerint litván szavak után vagy a sorok közé” (XII. o.). V. Drotvinas professzor több mint kétszáz ilyen bejegyzést számol össze a szótárban. Miután rámutat, hogy szerzőik ismeretlenek, a „Clavis...” szerkesztője feltételezi, hogy egy részüket F. Pretorijus fia, Frydrichas írhatta be, aki apja halála után örökölte a Žilių plébániát; más részüket pedig a szótár későbbi tulajdonosai, Vilhelmas Teodoras Šimelpenigis és Kristijonas Frydrichas Štimeris, valamint még két-három személy. Végül azt is hozzáteszi, hogy „a bejegyzések tartalmát és szerzőségét külön vizsgálatnak kellene alávetni” (XII. o.). Ez rendkívül érdekes és nehéz feladat, hiszen aligha lesznek képesek a nyelvészek egyedül megállapítani a szerzőségüket. Grafológusok segítsége nélkül nem boldogulunk. Kérdéses azonban, hogy a grafológusok számára elegendők lesznek-e ezek a viszonylag rövid bejegyzések a szerzőség felderítéséhez, különösen mivel például K. F. Štimerisnek láthatólag egyetlen más írása sem maradt fenn (vö. B i r ž i š k a V. Aleksandrynas 2, Vilnius: Sietynas, 1990, 111). De ezt csak a grafológusok tudhatják megmondani.

Az ilyen jellegű kételyek arra is rámutatnak, mennyi megfejtetlen rejtélyt őriznek még régi írásaink, különösen kézirataink, és milyen fontosak nyelvünk és kultúránk története szempontjából. Magától értetődik, hogy minden ilyen kiadvány rendkívüli esemény. Ezért a legnagyobb tisztelet és köszönet illeti a kiadvány szerkesztőjét, V. Drotvinas professzort. A Norvég Királyi Külügyminisztérium és az IMTEC Alapítvány finanszírozta a „Clavis...” kiadását; a Tudományos és Enciklopédia Kiadó pedig ezekben az általános elanyagiasodás jellemezte időkben vállalkozott arra, hogy megjelentesse a nyelvtudományunk számára felbecsülhetetlen értékű könyvet. Reméljük, hogy F. Pretorijus szótárának további, V. Drotvinas professzor által már régen előkészített kötetei is kedvezőbb sorsra jutnak.

Juozas Karaciejus

EXEGIT MONUMENTUM

,

1996. március 16-án elhunyt Kazys Ulvydas, a bölcsészettudományok doktora, a Litván Tudományos Akadémia levelező tagja. Kialudt a független Litvánia két világháború közötti időszakában szépen fellángoló litván tudományos tűzhely egyik legéletképesebb parazsa, amely a megszállás hosszú éveiben teljes fényével izzott, és sok litván nyelvész szívében lobbantotta fel a szeretet

272

lángját a litván nyelv iránt, nemcsak nyelvészekében.

K. Ulvydas saját elmondása szerint 1910. augusztus 15-én (a régi naptár szerint; az új naptár szerinti dátum nem volt kedves számára) született Kėdainių járásban, a Bagotelės uradalom majorjában, népes cselédcsaládban. Tanulmányait ezért kizárólag saját erejére támaszkodva kellett folytatnia.

A Kėdainių gimnázium négy osztályának elvégzése után K. Ulvydas Kaunasba utazott, ahol sikerült felvételt nyernie a jezsuita gimnáziumba. Az oktatás színvonala magas volt, így K. Ulvydas itt szilárd humán műveltségi alapokat szerzett. 1930-ban érettségizett, majd beiratkozott a Vytautas Nagy Egyetem Bölcsészettudományi Karára. Az egyetemen ekkor már számos hazai és külföldről érkezett tudós dolgozott, így a tehetséges hallgatók számára jók voltak a tanulás feltételei. Ezzel párhuzamosan ugyanabban a jezsuita gimnáziumban kezdett litván nyelvet tanítani. A hallgatói és tanári munka együttes terhe meghosszabbította tanulmányait, de egyúttal lehetővé tette, hogy megszerzett tudását azonnal hasznosítsa az iskolában, és elkerülje azt a felületességet, amely gyakran jellemző azokra a hallgatókra, akik csak a vizsgaidőszakokban tanulnak.

1937-ben, amikor behívták katonának, K. Ulvydas a katonai iskola tisztjelöltje lett. Itt azonnal kitűnt társai közül képességeivel, és valamivel idősebb lévén nagy tekintélyre tett szert. Tudását a „Kariūnas” folyóirat szerkesztősége is igénybe vette. Ebben a folyóiratban jelentek meg K. Ulvydas első, nyelvtudománnyal foglalkozó cikkei is.

Megjegyzendő, hogy 85. születésnapját K. Ulvydas először azokkal a katonaiskolai diáktársaival ünnepelte, akik soha nem feledkeztek meg róla; velük együtt egy kis tölgyfát is ültetett élete jelképeként.

1938-ban, katonai tanulmányai befejezése után K. Ulvydas ismét litván nyelvtanárként kezdett dolgozni, ezúttal a kaunasi kereskedelmi iskolában, ahol 1944 és 1946 között az iskola igazgatóhelyettesi tisztségét töltötte be. Ott dolgozva 1940-ben elvégezte a Vilniusi Egyetemet; diplomamunkájának címe „Augmeninės ir gyvūninės pavardės” volt.

A litván nyelv szakos diplomás nem sokkal később, már 1942-ben meghívást kapott a Kaunasi Egyetemre tanítani. Ott 1946-ban a Történeti és Filológiai Kar adjunktusa lett, 1946–1949 között dékánhelyettesként, 1949-ben pedig – egészen a kar Vilniusba költöztetéséig – dékánként működött. Itt tartotta a fő litván nyelvi kurzusokat.

1949-től K. Ulvydasnak a Vilniusi Egyetemre kellett bejárnia dolgozni. Csak 1951-ben költözött családjával Vilniusba, és teljesen elmerült a négy évtizeden át tartó nyelvtudományi munkában.

A Vilniusi Egyetemen rögtön megválasztották a Litván Nyelvi Tanszék vezetőjévé, munkába állt a Litván Tudományos Akadémia Litván Nyelvi Intézetében, és beiratkozott a Moszkvai Egyetem aspirantúrájára. 1952-ben, a Litván Nyelvi és a Litván Irodalmi Intézet összevonásakor K. Ulvydas a Litván Nyelvi és Irodalmi Intézet igazgatóhelyettese, valamint a Nyelvtörténeti és Dialektológiai Osztály vezetője lett. Lemondott a Litván Nyelvi Tanszék vezetői tisztségéről, és egy ideig még csak vezető oktatóként maradt az egyetemen.

273

1955-ben K. Ulvydas ismét más feladatkört kapott: felhagyott a tisztán adminisztratív munkával, és átvette a Szótári Osztály vezetését. Ugyanebben az évben megvédte disszertációját „A mai litván nyelv határozószava (a főnévi esetek határozószóvá válása)” címmel.

1960-ban kinevezték az újonnan szervezett Mai Litván Nyelvi Osztály vezetőjévé, majd 1976-tól 1987-ig ismét a Szótári Osztályt vezette. 1972-ben K. Ulvydast a Litván Tudományos Akadémia levelező tagjává választották.

Ezek a feladatkör-változások nem véletlenszerűek. A kialakult körülmények tették szükségessé őket: oda kellett mennie, ahol hiány mutatkozott, ahol a legnehezebb volt a helyzet. 1950-ben a Litván Nyelvi Intézetben megkezdődött egy hatalmas munka, a Litván nyelvatlasz elkészítése. Mindenekelőtt azonban meg kellett szervezni az anyaggyűjtést egész Litvánia területéről. Ki kellett dolgozni a programot és az anyaggyűjtés útmutatóját. Így aztán, amikor Vilniusba költözött, K. Ulvydas átvette ezt a munkát, és sikeresen rendes kerékvágásba terelte.

Amikor éles bírálat érte a Litván nyelv szótárának 1947-ben megjelent II. kötetét, a Litván Nyelvi Intézet szótárszerkesztőinek kollektívája szétszéledt, a Litván nyelv szótárának kiadását leállították, vezetőjét, J. Balčikonist pedig felmentették tisztségéből. Olyan emberre volt szükség, aki képes a Litván nyelv szótárának szerkesztését a kommunista párt követelményei szerint átalakítani, az akkori megfogalmazás szerint „a szovjet lexikográfia alapelvei szerint”. 1955-ben K. Ulvydas merte vállalni ezt a munkát, és nekilátott e még fájdalmasabb seb orvoslásának.

K. Ulvydas érvelőkészsége segített megőrizni a Litván nyelv szótárának alig módosult szerkezetét. A szótári példákba itt-ott beszúrt, a szovjet sajtó és írások szabványos mondatai kielégítették a kritikusok ambícióit. A szótár fő anyaga – a nyelvjárási tények és a régi írások adatai – azonban megmaradt. A csaknem tíz évig vegetáló Litván nyelv szótárának kiadása újraindult.

Miután így rendbe tették a Litván nyelv szótárának munkálatait, hozzá lehetett látni a nyelvtudomány másik nagy vállalkozásához, a Litván nyelvtan elkészítéséhez. K. Ulvydasnál alkalmasabb szervező nem akadt.

A munka, mondhatni, a semmiből indult. Mindenekelőtt munkatársi kollektívát kellett létrehozni. Egyetemi oktatóként K. Ulvydas sok tehetséges hallgatót ismert. Még azokkal is kapcsolatot tartott, akiket a járási iskolákba osztottak be. K. Ulvydas mindenkivel, aki először a szótári, később pedig a nyelvtani munkában szeretett volna részt venni, őszintén elbeszélgetett, és anélkül, hogy beszélgetőpartnere ezt észrevette volna, felmérte tudását és tudományos munkára való felkészültségét. Nem egy fiatal nyelvész doktoranduszt küldött a moszkvai vagy a leningrádi nyelvtudományi központokba, hogy megfelelően felkészüljenek erre a munkára. Ő maga hat olyan doktorandusz témavezetője volt, akik megvédték disszertációjukat.

Tanítványai töltötték be a Szótári Osztályt, tanítványai alkották a teljes Mai Litván Nyelvi Osztályt, amely a Litván nyelvtant írta. Sikerült néhány fejezet megírásába a felsőoktatási intézményekben dolgozó tanítványait is bevonnia. Sőt, a nyelvtan szerzői közül többen maguk is felsőoktatási oktatók és professzorok lettek.

274

K. Ulvydas minden lehetséges feltételt biztosított ehhez.

K. Ulvydas tudományos és szerkesztői munkássága igen gazdag volt. Ő volt a Lietuvių kalbos žodynas kilenc kötetének (II–V, XI–XVI) főszerkesztője, további két kötet (VI–VII) szerkesztőbizottságának tagja, valamint a Dabartinės lietuvių kalbos žodynas mindhárom kiadása (1954, 1972, 1993) szerkesztőbizottságának tagja. K. Ulvydas bölcs szava gyakran lehűtötte a heves vitákat, és nagyon hasznos volt a közjó szempontjából.

K. Ulvydas volt a Lietuvių kalbos gramatika mindhárom kötetének főszerkesztője, valamint e grammatika bevezetésének és határozószói fejezetének szerzője. Ehhez nemcsak tudományos felkészültségre, hanem nagy szervezőkészségre is szükség volt. Különböző szerzők, eltérő tudományos színvonalú, különféle elméleteket követő és saját stílusukban író munkáit tudományosan fel kellett dolgozni és egységesíteni, hogy érezhető legyen a mű egysége, ugyanakkor ne sérüljön a szerzők egyénisége – ez korántsem egyszerű feladat. A 17 évnyi gondos munka eredményeként megszületett az első, háromkötetes, litván nyelven megírt tudományos litván nyelvtan.

Bármilyen tisztséget töltött is be, és bármilyen munkát végzett, K. Ulvydas egész életében a litván nyelvi kultúra ápolója volt. 1961-től harminc éven át a „Kalbos kultūra” tanulmánykötetek felelős szerkesztőjeként dolgozott. Ezekben számos cikket közölt. Sok közülük programadó volt, és nélkülözhetetlen útmutatásul szolgált azoknak, akik a nyelvi kultúra területén dolgoztak.

K. Ulvydas harminc éven át a „Taisyklingai kalbėkime ir rašykime” című rádióműsor vezetője is volt. Ez volt az egyik legnépszerűbb heti műsor. A hallgatók kérdésekkel árasztották el K. Ulvydast, ő pedig mindig gondosan elkészítette számukra a válaszokat. Az ezekhez a műsorokhoz készített szövegekből igen értékes nyelvi kultúra tankönyvet lehetett volna összeállítani. K. Ulvydasnak azonban sosem jutott ideje a könyv elkészítésére. A műsort akkor szüntették meg, amikor K. Ulvydas megalapozottan kezdett érvelni amellett, hogy az óvodákban nem helyénvaló második nyelvre tanítani a gyerekeket.

K. Ulvydas tagja volt a Litván Tudományos Akadémia „Darbai”, a Lietuvių kalbos ir literatūros institutas folytatásos kiadványa, a „Literatūra ir kalba”, a Lietuvių kalbotyros bibliografinė rodyklė, K. Donelaitis műveinek, valamint más munkáknak a szerkesztőbizottságaiban. Általában minden érdeklődővel odaadóan foglalkozott, elfoglaltságára való tekintet nélkül, és az órát sem nézve.

K. Ulvydas tudományos munkáját a litván nyelv határozószóinak vizsgálatával kezdte, és mindvégig gyűjtötte az anyagot egy, a határozószókról szóló alapvető műhöz. A szervezési és szerkesztési feladatok közepette azonban sosem talált akár csak egy hosszabb órát sem arra, hogy hozzáfogjon a felhalmozott hatalmas határozószói anyag feldolgozásához. Sok tanítványa közül valakinek most tanára emlékére vállalnia kellene ezt a munkát.

Meg kell említeni, hogy K. Ulvydas számos konferencián és szimpóziumon vett részt, nemcsak Litvániában, hanem annak határain kívül is. Előadásokat tartott Asgabátban, Kijevben, Kisinyovban, Moszkvában, Prágában, Szentpéterváron, Rigában és másutt; a volt Szovjetunió szinte valamennyi köztársaságának nyelvi intézetében járt, hogy megismerkedjen munkájukkal. Nagy gondot fordított arra, hogy más intézetek hatékony munkamódszereit a Lietuvių kalbos ir literatūros institutasban is alkalmazzák

275

munkájában. Csakhogy az újítások bevezetésének különféle feltételei teljesen hiányoztak.

K. Ulvydas szívesen népszerűsítette a nyelvhasználat gyakorlati kérdéseit. Mindig nagyon meggyőzően és érdekesen beszélt. Ezért rendszeresen hívták különféle közösségekbe előadásokat tartani. Élőszavát az Egyesült Államokban élő litvánok is hallhatták.

K. Ulvydas nyugdíjba vonulása után sem szakította meg a kapcsolatot a Litván Nyelvi Intézet munkatársaival. A „Kalbos kultūra” szerkesztőbizottságának tagja volt, csaknem élete utolsó éveiig az Intézet tudományos tanácsának tagjává választották, ahol tekintélyes véleményét mindig nagyra értékelték.

1996 februárjában K. Ulvydast a Gediminas-renddel tüntették ki. Munkásságával azonban ő maga állított maradandó emlékművet. Nyugodjék békében Vilnius földjében.

Jonas Paulauskas

ANTANAS LYBERIS ÉS MUNKÁSSÁGA EMLÉKÉRE

A nagy „Litván nyelv szótárában” számos szó és mondat mellett szereplő, Ėr betűs rövidítés szerény, mégis sokáig fennmaradó emlékműve két, az Ėriškiai faluból (Panevėžys járás) származó nyelvésznek. Egyikük a neves pedagógus, Jonas Jablonskis és Kazys Būga munkásságának folytatója, Juozas Balčikonis; a másik az ő rokona, Antanas Lyberis. Utóbbi életpályájának megválasztására kétségtelenül hatással volt idősebb földije élőszava és egyre növekvő tekintélye.

Igaz, A. Lyberis csak néhány évvel azután határozta el, hogy folytatja tanulmányait a Vytautas Magnus Egyetemen klasszika-filológia szakon, hogy 1928-ban elvégezte a Panevėžysi Gimnáziumot (1932). Tanulmányait 1939-ben fejezte be. Mint sok akkori diák, A. Lyberisnek már egyetemi évei alatt meg kellett keresnie a megélhetéshez szükséges pénzt. Nem sokkal tanulmányai megkezdése után felkérték, hogy dolgozzon a Litván nyelv szótárának szerkesztőségében; ennek létrehozását és vezetését az Oktatási Minisztérium 1930 végén J. Balčikonisra bízta. A szerkesztőség A. Lyberis számára mintegy második egyetem volt: lexikográfiai elméleti ismereteket és a szótárírói munka gyakorlati készségeit adta neki. Itt meg kellett tanulnia, hogyan gyűjtse a szavakat az élő nyelvből és a különféle írásokból, hogyan rendezze a K. Būgától örökölt, gyorsan gyarapodó cédulagyűjteményt, hogyan szoktassa magát a szótár szövegének megírásához és a korrektúrák olvasásához, valamint hogyan végezze el az egyéb munkákat. A „Litván nyelv szótára” 1941-ben megjelent első kötetének (amely az A–B betűvel kezdődő szavakat foglalta magában) „Előszavában” J. Balčikonis főszerkesztő megnevezte „a szerkesztőség legközelebbi munkatársait, akiknek lelkiismeretes munkája és odaadása nélkül ez a szótárkötet nem jelenhetett volna meg”. E munkatársak között A. Lyberis is ott volt.

A későbbi, fiatalabb nyelvészgeneráció tagjainak A. Lyberis nemegyszer érdekesen és nagy melegséggel mesélt a szótárszerkesztőség akkori többi munkatársáról is – Napalys Grigasról, Elzė Mikalauskaitėról, Jonas Mikelūnasról, Juozas Senkusról, Zenonas Uoselisről, Kostas Vosyliusról és másokról. A háború és a megszállások évei szétszórták a Litván nyelv szótárának kis szerkesztőségét-

276