Exegit monumentum

Önök a 17. század közepéről származó, anonim kéziratos „Lexicon Lithuanicum”-ot használták. Erre utalnának a szerző kézzel írt szótárkiegészítései is, amelyeket V. Drotvinas professzor tartalmi szempontból csoportokra oszt: „1) új címszavak litván megfelelőkkel; 2) e megfelelők szinonimái, képzési vagy ragozási változatai, valamint 3) a litván szavak használatának illusztrációi (általában bibliai mondatok német és litván nyelven” (XII. o.). A szerző kézzel írt kiegészítésein kívül V. Drotvinas professzor a „Pastabose...” című részben különválasztja azokat a bejegyzéseket is, amelyekkel szintén „legtöbbször a címszavakat vagy azok megfelelőit egészítik ki, illetve egyéb, grammatikai jellegű megjegyzéseket tartalmaznak”, ezek a bejegyzések azonban „az egész szótártól teljesen eltérő kézírással készültek: nem kalligrafikusan, hanem mintegy sietve, kisebb betűkkel, különböző erősségű tintával, rendszerint a litván szavak után vagy a sorok között” (XII. o.). V. Drotvinas professzor az egész szótárban több mint kétszáz ilyen bejegyzést számol össze. Miután megjegyzi, hogy szerzőik nem azonosíthatók, a „Clavis...” előkészítője azt feltételezi, hogy a bejegyzések egy részét E. Pretorijus fia, Eryd-richas írhatta be, aki apja halála után megörökölte a Žilių plébániát, egy másik részüket pedig a szótár birtokosai, Vilhelmas Teodoras Šimelpenigis és Kristijonas Frydrichas Štimeris, valamint még két-három személy; végül hozzáteszi, hogy „A bejegyzések tartalmát és szerzőségét külön meg kellene vizsgálni” (XII. o.). Ez rendkívül érdekes és nehéz feladat, mert egyedül a nyelvészek aligha lesznek képesek megállapítani szerzőségüket. Itt grafológusok segítsége nélkül nem boldogulunk. Aligha lesz azonban elég a grafológusoknak ez a szerzőség tisztázásához viszonylag rövid feljegyzés, annál is inkább, mivel például úgy tűnik, K. E. Štimernek semmilyen más írása nem maradt fenn (vö. Biržiška V. Aleksandrynas 2, Vilnius: Sietynas, 1990, 111). De ezt csak a grafológusok mondhatják meg. Az efféle kételyek azt mutatják, mennyi megfejtetlen rejtélyt rejtenek még régi írásaink, különösen kézirataink, és milyen fontosak nyelvünk és kultúránk története szempontjából. Érthető, hogy minden ilyen kiadvány rendkívüli esemény. Ezért a legnagyobb tiszteletet és köszönetet érdemli e kiadvány előkészítője, V. Drotvinas professzor. A Norvég Királyi Külügyminisztérium és az IMTEC Alapítvány, amelyek finanszírozták a “Clavis...” kiadását, valamint a Tudományos és Enciklopédiai Kiadó, amely az általános elanyagiasodás e korszakában vállalkozott arra, hogy kiadja nyelvtudományunk felbecsülhetetlen értékű könyvét. Szeretnénk hinni, hogy a már régen V. Drotvinas professzor által előkészített E. Pretorijus-szótár további kötetei számára is kedvező lesz a sors. Juozas Karaciejus EXEGIT MONUMENTUM / 1996. március 16-án elhunyt a bölcsészettudományok doktora, a Litván Tudományos Akadémia levelező tagja, Kazys Ulvydas. Kialudt a független Litvániában a két világháború között szépen fellobbanó litván tudomány tüzének egyik legéletképesebb parazsa, amely a megszállás hosszú évei alatt teljes fényében ragyogott, és a 272 litván nyelv iránti szeretet lángját lobbantotta fel sok litván nyelvész és nem csak nyelvész szívében. K. Ulvydas saját állítása szerint 1910. augusztus 15-én született (régi stílus szerint; az új stílusú dátum nem volt kedvére való) a Kėdainiai járásban, a Bagotėlė-- uradalomban, népes cselédcsaládban. Ezért tanulmányait kizárólag saját erejére támaszkodva kellett folytatnia. A Kėdainiai gimnázium négy osztályának elvégzése után K. Ulvydas Kaunasba utazik, ahol sikerül bejutnia a jezsuita gimnáziumba. Ennek oktatási színvonala magas volt, ezért K. Ulvydas itt szilárd bölcsészettudományi alapokat szerzett. 1930-ban, a gimnázium elvégzése után beiratkozik a Vytautas Magnus Egyetem Bölcsészettudományi Karára. Az egyetemen akkor már számos hazai és külföldről érkezett tudós dolgozott, ezért a tehetséges hallgatók számára jók voltak a tanulás feltételei. Ezzel egyidejűleg litván nyelvet kezdett tanítani ugyanabban a jezsuita gimnáziumban. A hallgatói és tanári munkaterhelés elnyújtotta tanulmányait, de egyben lehetőséget teremtett arra is, hogy a megszerzett műveltséget azonnal felhasználja az iskolában, és elkerülje azt a felszínességet, amely gyakran jellemző azokra a hallgatókra, akik csak a vizsgaidőszakokban tanulnak. 1937-ben katonai szolgálatra hívták be, K. Ulvydas a Hadiskola tisztjelöltje lett. Itt azonnal kitűnt évfolyamtársai közül képességeivel, és mivel valamivel idősebb volt, nagy tekintélyre tett szert. Tudását a „Kariūnas” folyóirat szerkesztősége is felhasználta. Ebben a folyóiratban jelentek meg K. Ulvydas első, nyelvtudományi tárgyú cikkei is.. Figyelemre méltó, hogy K. Ulvydas utolsó (85.) születésnapját először azokkal a bajtárs tisztjelöltekkel ünnepelte, akik soha nem feledték el, és velük együtt egy tölgyfacsemetét is elültetett élete szimbólumaként. 1938-ban, katonai tanulmányai befejezése után K. Ulvydas ismét litván nyelvés irodalomtanárként kezdett dolgozni, ezúttal a kaunasi kereskedelmi iskolában, ahol 1944–1946 között az iskola igazgatóhelyettesi tisztségét töltötte be. Ott dolgozva 1940-ben elvégezte a Vilniusi Egyetemet, és „A növényi és állati eredetű vezetéknevek” címmel megírta diplomamunkáját. A diplomás litván szakos nyelvész hamarosan, már 1942-ben meghívást kap a Kaunasi Egyetemen való oktatásra. Ott 1946-ban a Történettudományi és Filológiai Kar vezető oktatója lesz, 1946–1949 között dékánhelyettesi, 1949-ben pedig – a kar Vilniusba költözéséig – dékáni tisztséget tölt be. Itt a litván nyelv fő kurzusait adta elő. 1949-től K. Ulvydasnak a Vilniusi Egyetemre kell bejárnia dolgozni. Csak 1951-ben költözik családjával Vilniusba, és teljes egészében elmerül a négy évtizeden át tartó nyelvtudományi tevékenységben. A Vilniusi Egyetemen hamarosan megválasztják a Litván Nyelv Tanszék vezetőjévé, megkezdi munkáját a Litván Tudományos Akadémia Litván Nyelvi Intézetében, és beiratkozik a Moszkvai Egyetem aspirantúrájára. 1952-ben, a Litván Nyelvi és a Litván Irodalmi Intézet egyesítése után K. Ulvydas a Litván Nyelvi és Irodalmi Intézet igazgatóhelyettese, valamint a Nyelvtörténeti és Dialektológiai Osztály vezetője lesz; lemond a Litván Nyelv Tanszékének vezetői tisztségéről, és csak még egy ideig marad vezető oktató. 273 1955-ben K. Ulvydas betöltött tisztségei ismét megváltoznak — lemond a tisztán adminisztratív munkáról, és a Szótári Osztály vezetését veszi át. Ugyanebben az évben megvédi „A jelenlegi litván nyelv határozószava (az egyes számú esetek határozószavasodása)” című disszertációját. 1960-ban az újonnan szervezett Jelenlegi Litván Nyelv Osztály vezetőjévé nevezik ki, 1976-tól 1987-ig pedig ismét a Szótárak Osztályát vezeti. 1972-ben K. Ulvy­dast a Litván Tudományos Akadémia levelező tagjává választják. Mindezek a tisztségváltozások nem véletlenek. A kialakult körülmények idézték elő őket: oda kellett mennie, ahol hiány mutatkozott, ahol a legnehezebb volt. 1950-ben a Litván Nyelvi Intézetben megkezdődik egy hatalmas munka — a Litván nyelv atlaszának elkészítése. De mindenekelőtt meg kellett szervezni az anyag gyűjtését egész Litvánia területéről. Programot és az anyaggyűjtésre vonatkozó útmutatót kellett összeállítani. Így Vilniusba költözve K. Ulvydas átveszi ezt a munkát, és sikeresen visszaállítja a rendes kerékvágásba. Amikor erősen bírálták az 1947-ben megjelent Lietuvių kalbos žodynas II. kötetét, a Lietuvių kalbos instituto szótárszerkesztőinek kollektíváját szétoszlatták, a Lietuvių kalbos žodynas kiadását leállították, 0 vezetőjét, J. Balčikonist pedig leváltották. Olyan emberre volt szükség, aki a Lietuvių kalbos žodynas szerkesztését a kommunista párt követelményei szerint, ahogy mondták, „a szovjet lexikográfia elvei alapján” át tudta szervezni. 1955-ben K. Ulvydas merte vállalni ezt a munkát, és elhatározta, hogy ezt a még fájdalmasabb sebet kezeli. K. Ulvydas képessége, hogy érvekkel bizonyítson, segített megőrizni a Lietuvių kalbos žodynas alig megváltoztatott szerkezetét. A szótár illusztrációiban itt-ott kifogásolt, a szovjet sajtóból és írásokból származó szabványos mondatok kielégítették a kritikusok ambícióit. A szótár fő anyagát — a nyelvjárási tényeket és a régi írások adatait — azonban megőrizték. A csaknem 10 éven át vegetáló Lietuvių kalbos žodynas ismét megjelent. Miután a Lietuvių kalbos žodyno munkáját ily módon rendezték, hozzá lehetett fogni a nyelvtudomány egy másik nagy területéhez — a Lietuvių kalbos gramatikos előkészítéséhez. Itt K. Ulvydánál jobb szervező nem akadt. A munka, mondhatni, üres területen kezdődött. Mindenekelőtt össze kellett gyűjteni a munkatársak kollektíváját. K. Ulvydas egyetemi oktatóként sok tehetséges hallgatót ismert. Kapcsolatot tartott még azokkal is, akiket a járási iskolákba neveztek ki dolgozni. Mindenkivel, aki kezdetben a szótár, később pedig a grammatika területén akart dolgozni, K. Ulvydas őszintén elbeszélgetett, és anélkül, hogy beszélgetőtársa ezt észrevette volna, felmérte tudását és tudományos munkára való felkészültségét. Nem egy fiatal nyelvész aspiránst küldött a moszkvai vagy leningrádi nyelvtudományi központokba, hogy megfelelően felkészüljenek erre a munkára. Ő maga hat disszertánst vezetett, akik megvédték disszertációjukat. Tanítványai töltötték be a Szótárak osztályát, tanítványai alkották a Mai litván nyelv osztályának teljes szerzői gárdáját, amely megírta a Litván nyelv grammatikáját. Sikerült bevonnia egyes fejezetek megírásába a felsőoktatási intézményekben dolgozó tanítványait is. Sőt, a grammatika szerzői közül nem egy maga is felsőoktatási oktató és professzor lett. 274 K. Ulvydas ehhez minden lehetséges feltételt biztosított. Bőséges tudományos és szerkesztői K. Ulvydo munkái. Ő volt A Litván nyelv szótárának kilenc kötetének (II–V, XI–XVI) főszerkesztője, további két ir kötetének (VI–VII) szerkesztőbizottsági tagja, valamint a Mai litván nyelv szótára mindhárom kiadásának (1954, 1972, 1993) szerkesztőbizottsági tagja. K. Ulvydas bölcs szava gyakran lehűtötte a heves vitákat, és nagyon hasznos volt a közjó szempontjából. K. Ulvydas — mindhárom Litván nyelvtan-- kötet főszerkesztője, a Nyelvtan bevezetőjének és a határozószókról szóló fejezetnek a szerzője. Ehhez nemcsak tudományos felkészültségre, hanem nagy szervezőkészségre is szükség volt. A különböző szerzők, eltérő tudományos színvonalú, más-más elméletek követői által, saját stílusukban írt munkákat tudományosan fel kellett dolgozni és egységesíteni, hogy érezhető legyen a mű egysége, ugyanakkor ne sérüljön a szerzők egyénisége — ez korántsem egyszerű feladat. 17 év gondos munkája eredményezte az első, háromkötetes, litván nyelven megírt tudományos Litván nyelvtant. Függetlenül attól, milyen tisztségeket töltött be és milyen munkát végzett, K. Ulvydas egész életében a litván nyelvi kultúra ápolója volt. 1961-től harminc éven át a „Kalbos kultūra” című tanulmánygyűjtemények felelős szerkesztője volt. Ezekben számos cikket publikált. Közülük sok programadó jellegű volt, és nélkülözhetetlen útmutatóul szolgált a nyelvi kultúra területén dolgozók számára. Ugyancsak harminc éven át K. Ulvydas vezette a „Beszéljünk és írjunk helyesen” című rádióműsort. Ez volt az egyik legnépszerűbb heti műsor. A hallgatók kérdésekkel árasztották el K. Ulvydast, ő pedig mindig gondosan elkészítette számukra a válaszokat. Azokból a szövegekből, amelyeket e műsorokhoz készített, igen értékes nyelvi kulturális kézikönyv születhetett volna. K. Ulvydasnak azonban soha nem jutott ideje a könyv elkészítésére. Ezt a műsort akkor szakították félbe, amikor K. Ulvydas megalapozottan kezdte bizonyítani, hogy az óvodákban nem helyes második nyelvre tanítani a gyermekeket. K. Ulvydas tagja volt a Litván Tudományos Akadémia, a „Literatūra ir kalba” című, a Litván Nyelvés Irodalmi Intézet folytatásos kiadványa, a Litván nyelvészeti bibliográfiai mutató, K. Donelaitis művei és más munkák szerkesztőbizottságainak. Általában minden érdeklődőt odaadóan tanácsolt, elfoglaltságára nem tekintve, és az órát sem figyelve. Kutatói munkáját a litván nyelv határozószavainak vizsgálatával kezdve K. Ulvydas mindvégig gyűjtötte az anyagot a határozószavakról szóló alapvető műhöz. Ám a sok szervezési és szerkesztési munka mellett sem talált egy valamivel hosszabb órácskát sem arra, hogy hozzáfogjon az általa hatalmas mennyiségben összegyűjtött határozószói anyaghoz. Tanítványai közül valakinek most, tanára emlékére, vállalnia kellene ezt a munkát. Meg kell említeni, hogy K. Ulvydas számos konferencián és szimpóziumon vett részt nemcsak Litvániában, hanem annak határain kívül is. Előadásokat tartott Aşgabatban, Kijevben, Kisinyovban, Moszkvában, Prágában, Péterváron, Rigában és másutt, ellátogatott az egykori Szovjetunió szinte valamennyi köztársaságának nyelvészeti intézetébe, hogy megismerkedjen munkájukkal. Nagyon törekedett arra, hogy más intézetekben alkalmazott hatékony munkamódszereket a Litván Nyelv és Irodalom Intézetéb275 munkáját hallgatta. Csakhogy a különféle újítások bevezetéséhez semmilyen feltétel nem állt rendelkezésre. K. Ulvydas szívesen népszerűsítette a nyelvgyakorlat kérdéseit. Mindig nagyon meggyőzően, érdekesen beszélt. Ezért állandóan meghívták különböző közösségekbe előadásokat tartani. Jo en is alkalmazzanak, és az élő szó ir Amerikai litvánok. Nyugdíjba vonulása után K. Ulvydas nem szakította meg kapcsolatait a Litván Nyelv Intézetének kollektívájával. A „Kalbos kultūra” szerkesztőbizottságának tagja volt, szinte élete utolsó éveiig megválasztották az Intézet tudományos tanácsának tagjává, ahol tekintélyes szavát mindig nagyra értékelték. 1996 februárjában K. Ulvydast Gediminas-renddel tüntették ki. Munkásságával pedig ő maga állított magának el nem múló emlékművet. Nyugodjék békében Vilnius földjében. Jonas Paulauskas ANTANAS LYBERIS ÉS MUNKÁI EMLÉKÉRE A nagy „Lietuvių kalbos žodynas”- -ban számos szó és mondat mellett szereplő kétbetűs Er rövidítés szerény, de sokáig fennmaradó emlékmű két, a Panevėžys járási Ėriškiai faluból származó nyelvésznek. Egyikük — a jól ismert pedagógus, Jonas Jablonskis és Kazimieras Būga munkásságának folytatója, Juozas Balčikonis, a másik — annak rokona, Antanas Lyberis. Az utóbbira életútjának megválasztásakor kétségtelenül hatással volt az idősebb földije eleven szava és egyre növekvő tekintélye. Való igaz, hogy A. Lyberis, miután 1928-ban befejezte a Panevėžysi Gimnáziumot, csak néhány évvel később (1932-ben) határozta el, hogy a Vytautas Magnus Egyetemen folytatja tanulmányait, a klasszika- -filológiát választva. Tanulmányait 1939-ben fejezte be. Ahogy az akkoriban tanuló fiatalok közül sokaknak, A. Lyberisnek is már tanulmányai idején meg kellett keresnie a megélhetéshez szükséges pénzt. Alighogy megkezdte tanulmányait, meghívták dolgozni a Litván Nyelv Szótárának szerkesztőségébe, amelynek létrehozásával és vezetésével az Oktatási Minisztérium 1930 végén J. Balčikonist bízta meg. A szerkesztőség A. Lyberis számára olyan volt, mint egy második egyetem: a lexikográfia elméleti ismereteit és a szótárírói munka gyakorlati készségeit adta át neki. Itt meg kellett tanulni az élő nyelvből és különféle írásokból szavakat gyűjteni, rendezni a K. Būgától örökölt, gyorsan bővülő szócédula-állományt, hozzá kellett szokni a szótár szövegének megírásához, korrektúrákat kellett olvasni, valamint egyéb munkákat is el kellett végezni. Az 1941-ben nyomtatásban megjelent „Litván nyelv szótára” első kötetének (amely az A–B betűk szavait tartalmazta) „Előszavában” a főszerkesztő, J. Balčikonis megnevezte „a szerkesztőség legközelebbi munkatársait, akiknek becsületes munkája és odaadása nélkül e szótár kötete nem jelenhetett volna meg”. E munkatársak között volt A. Lyberis is. Később A. Lyberis a fiatalabb nyelvésznemzedék tagjainak nem egyszer érdekes és nagyon meleg hangon mesélt az akkori szótárszerkesztőség többi munkatársáról is — Napalys Grigasról, Elzė Mikalauskaitėről, Jonas Mikeliūnasról, Juozas Senkusról, Zenonas Uoselįsről, Kostas Vosyliusról és másokról. A háború és a megszállások évei szétszórták a Litván nyelv szótárának kis re276