LIETUVIŲ KALBOTYROS KLAUSIMAI XXXVII (1997)

LEKSIKOGRAFIJOS IR LEKSIKOLOGIJOS PROBLEMOS

Irena ERMANYTĖ

NÉHÁNY MEGJEGYZÉS AZ ENANTIOSZÉMIÁRÓL

A nyelvi ellentétek pragmatikai szempontú elemzésekor szembetűnik egy nagyon régi nyelvi jelenség – az enantioszémia, amikor ugyanannak a szónak két ellentétes jelentése van (így válik nyilvánvalóvá a szó jelentéseinek polarizációja). Az enantioszémia (németül Enantiose- mie, angolul Enantiosemy), amelynek elnevezése a görög enantios – ‘szemben lévő, ellentétes’ + sema – ‘jel’ szóból ered, bizonyos kontextusban mutatkozik meg, mivel nélküle ez a nyelvi jelenség sem szerkezeti, sem szemantikai szempontból nem érthető meg kellőképpen. A nyelvészet az enantioszémiát úgy határozza meg, mint a szó vagy a morféma ellentétes jelentésekkel való rendelkezésének tulajdonságát (Gaivenis, Keinys 1990: 57).

Az enantioszémia számos nyelvre jellemző az ókortól napjainkig. Ezt a nyelvi jelenséget részletesebben csak a 19. század végén kezdték vizsgálni, bár G. V. F. Hegel (Hegel) már a „Logika tudománya” bevezetőjében is beszélt az enantioszémiáról. Véleménye szerint a német nyelv szavainak többsége (különösen az igekötős igék) nemcsak eltérő, hanem ellentétes jelentésű is.

Karl Abel (Carl Abel) német nyelvész a „Sprachwissenschaftliche Abhandlungen” („Nyelvészeti tanulmányok”) című mű VIII. részében, amelynek címe „Az alapszó ellentétes jelentései”, azt állította, hogy az enantioszémia hozzánk eljutott legrégibb példáit egyiptomi hieroglifákkal jegyezték le (Abel 1885: 316).

Az óegyiptomi nyelvben sok olyan szó volt, amelyek mindegyikének két ellentétes jelentése volt. Ezeket a poláris jelentéseket a következő szavak szemléltetik a legjobban: unx (csak fonetikailag másként módosítva), amelynek jelentése „feltárni, levenni a takarót” (unx), valamint „betakarni, becsomagolni” (unḥ); at (szintén ennek megfelelően módosítva), amelynek jelentése „figyelni, hallani” (aṯ), valamint „süketnek lenni” (aṭ); sneḥ – „különíteni, elválasztani”, sneḥ – „összekapcsolni” stb.

A quen szó Egyiptom lakója számára egyaránt jelentette azt, hogy „erős” és azt, hogy „gyenge”. Ezt a hieroglifát azonban megfelelő jelekkel és rajzokkal kellett magyarázni, amelyek az egyes jelentések közötti különbséget mutatták. Az erős melléknevet rendszerint egy álló, felfegyverzett harcos, a gyenge szót pedig egy térdelő ember (valószínűleg rabszolga) rajzával szemléltették. Az ārī „felmászni” igét lépcsővel ábrázolták, a „lemászni” igét pedig létrával (Abel 1885: 317, 329). (Vö. még a hindi kal: „tegnap” és „holnap”; parso: „tegnapelőtt” és „holnapután”.)

Az enantioszémiát szinte ugyanebben az időben egy másik német nyelvész, V. Scherzl is vizsgálta. Véleménye szerint az enantioszémia sok nyelvre jellemző. Például a latin altus melléknév nemcsak azt jelentette, hogy „magas”, hanem azt is, hogy „mély”, vagyis lent elhelyezkedő (altus mons „magas hegy” és altum flumen „mély folyó”).

V. Scherzl az enantioszémia fő okának az ókorban fennálló kettősségeket tartotta.

53

merész gyököket, amelyek jelentései még nem különültek el. A gondolkodás fejlődésével és a nyelv kialakulásával ezekből a nem kellően differenciált jelentésekből fokozatosan konkrétabb alapjelentések váltak ki, amelyek közül a második leggyakrabban átvitt értelmű volt, vagy más intonációval rendelkezett. Például a szláv nyelvek von- tövéből, amelynek elsődleges jelentése „szag”, két ellentétes jelentés fejlődött ki: „kellemes szag, aroma” (vö. cseh vůně, lengyel woń, orosz благовоние) és „rossz szag, bűz, förtelem” (vö. bolgár воня, lengyel woń, valamint orosz вонь, зловоние) (Šercl 1883: 1–39; 1884: 41–84).

Az enantioszémiára jellemző szemantikai nyelvi univerzálé a poliszémia. Például a brėkšti ige jelentése „hajnalodik, világosodik” (Ė amikor már brėkštant, a hajnal fénye dagad, harmattól terhes füvek hajtják le fejüket A. Baran), és „sötétedik” is (Este van, már kezd brėkšti _I2 1028 (Prk). Gyertya híján, amikor brėkštant volt, le kellett feküdnöm LKŽ I₂ 1028(I). Vö. az azonos tövű brėkšma főnevet, amely Felső-Litvániában „hajnalhasadást”, Alsó-Litvániában pedig „alkonyatot” jelent (ebben az esetben az enantioszémia alapja nyelvjárási). Ugyanazon szó poláris jelentései között meglehetősen szoros szemantikai kapcsolat áll fenn. Ez a fény, amely a nap megfelelő szakában hol erősödik, hol gyengül; a brėkš- tő szavainak jelentésellentéte pedig a második összetevőtől, a napszakok ellentététől függ.

Az enantioszémia a homonímiától sem választható el, amely gyakran többjelentésű szavakból alakul ki (különösen akkor, amikor az egyes jelentések közötti szemantikai kapcsolat mintha megszakadna). Például a litván bandà „marhacsorda” és „cipó (rendszerint kalács vagy kenyér)”. E két szót az általános „vagyon, tulajdon” jelentés kapcsolja össze, amely K. Sirvydas írásaiban van adatolva, és Kelet-Litvánia nyelvjárásaiban maradt fenn: Nauda, banda SD 203. Elvesztettem minden bandą _{LKŽ I2} 638 (Kur). Tehát ebben az esetben a homonim jelentések azonossági viszonya nem bomlott fel.

Kiemelendő bizonyos homonim igék grammatikai és szemantikai kapcsolata. Például a litván szótárak a rãkti igét két szócikkben közlik: 1. rãkti, rãka (rãkia, rañka), rãkė (rãko) „kapargatni” – tranzitív: Rãkė, rãkė és kikaparta a kezén lévő kelést LKŽ XI 112 (Kv); 2. rãkti, rañka, rãko – intranzitív, jelentése „a lyuk kisebbedik, beszűkül, eldugul” (Kicsi a szembogár (tűlyuk), hamar rañka, és teljesen elzáródik LKŽ XI 115 (Sl)). A. Kaukienė szerint az 1. rãkti aktív cselekvést kifejező ige, a 2. rãkti pedig állapotváltozást jelent, és szemantikai oppozíciót alkot az első rãkti igével (Kaukienė 1994: 77–78).

Az enantioszémia nyelvészeti és szemantikai szempontból érdekes példáját egy másik litván nyelvész, V. Balaišis mutatta be. Elemzése tárgyául a Rambynas hegy nevét választotta. A szerző ezt a helynevet szláv eredetű, enantioszémikus névként értelmezi. A litvánok számára a Rambynas hegyet (vagy a Tilžė közelében, a Šilutėi járásban fekvő, magas és meredek Nemunas-partot) jelent, a németek számára pedig egy, Rügen szigetének mély völgyében fekvő helyet: Rambin. Az indoeurópai *rem- tő -b(h) determinánssal képzett származékai meglehetősen nagy számban fordulnak elő a balti, germán és szláv nyelvekben egyaránt; csakhogy a megnevezett tővel és determinánssal alkotott balti és germán szavak többnyire „kiemelkedést, magas helyet” jelentenek,

54

„magas helyet” (vö. litván rūmbas, rumbėti, rembėti, lett rumba „vízesés”, norvég rimi „kiemelkedő hely” stb.), míg a szláv nyelvekben ezek a származékok többnyire „levágott részt, vágást”, azaz mélyebben fekvő helyet jelentenek (vö. J. Pokorny * remъ-, *romb-, *rmb- „vágni, metszeni, bemetszéseket és bevágásokat készíteni” (Balaišis 1991: 52–53).

A litván nyelvi enantioszémia jelenségéről elsőként Jonas Jablonskis szólt. Elméletileg még nem elemezte az enantioszémiát, de „A litván nyelv grammatikája” című művében (1922), az ige aspektusainak és nemeinek tárgyalásakor számos értékes példát közölt e jelenségre, és megfelelően összegezte őket: „A folyamatos aspektussal csak magát a cselekvés végrehajtását fejezzük ki. Azt nem mondjuk meg vele, mi lehet vagy kell legyen e cselekvés eredménye <...> Nem teljesen világosan azt mondjuk: »az ajtót csináld meg«, amikor a megszólítottnak világos, hogyan kell végződnie a »csinálásnak« <...> Az az ember, aki azt mondja: »csináld meg az ajtót«, mindig biztos benne, hogy a megszólított megfelelően megérti, és a megszólított mindig megteszi, amit kérnek vagy parancsolnak neki. Ha ezt a két szót mondjuk, hogy az ajtó zárva van, akkor mi, beszélő és megszólított, tudjuk, hogy az ajtó készítésekor ki kell nyitni” (Jablonskis 1957: 293).

J. Jablonskis további hasonló példákat is közölt. Például: Jok lovakat (a mezőre, haza) (azaz lovagolj ki, lovagolj haza I.E.). Miért kinkai be lovakat (úgy teszel, hogy iškinkytum vagy pakinkytum)? Már kinko a lovakat, mindjárt pakinkys, iškinkys. Tegnap koszorút tűzött (feltűzte) rá. Már tűzi (leveszi) róla a koszorút. A vállára teríti, vagy leveszi róla a kendőt. Miért vadelėji, vadžioji [a lovakat], vagy hová mész (vö. įvadelėti, įvadžioti)? Tovább már nem megy sehová, már vadelėja, vadžioja a lovakat (mindjárt išvadelės, išvadžios) (Jablonskis 1957: 294). Mindezekben az esetekben a megadott igék jelentése a szövegkörnyezetből derül ki. Vö. még: Ki dolgozik neked úgy, mint akkor, naptól napig saulės lig saulės LKŽ XII 192 (Lž). Saulė nuo saulės (napkeltétől napnyugtáig) krumplit ástunk LKŽ XII 192 (Dglš).

Azt, hogy a litván szókészlet kezdetben nem volt kellően differenciált, az öltözködést, felöltözést, felöltözést és hasonló cselekvéseket kifejező igék mutatják. Ilyenek többek között az autī(s), mautī(s), siaustī(s), vīktī(s) típusú szavak, amelyek a polaritás mellett vektoriális jellegűek is. E tulajdonságok különösen az igék visszaható alakjaira jellemzők. J. Jablonskis is számos ilyen típusú igét közölt. Például: Miért aunies, mész valahová (vö. apsiauti, „felvenni”)? Miért aunies, már lefeküdni mész (vö. nusiau­ti, „levenni”)? (Jablonskis 1957: 293). Miért mauniesi kesztyűt? Hideg lesz (maradj kesztyűben). Talán nem mész el, hogy máris maunies (nusimauni) a kesztyűt? Már felöltözöl (lefekvés előtt)? Már felöltözöl (miután kora reggel felkeltél)? (Jablonskis 1957: 294–295).

A jelentések ilyen polarizációja más nyelvekre is jellemző. L. Novikov szerint például a нести az oroszban „bevinni” és „kivinni” jelentésű is lehet; ehhez csupán a mozgás irányát jelző megfelelő szövegkörnyezet szükséges (нести сюда és нести туда) (Novikov 1973: 185).

Néhány igekötős ige (különösen az at- igekötővel) szintén enantioszémikus. Például az atrišti jelentése egyaránt lehet „gördítve közelebb hozni, odagördíteni” (Eközben a nagybácsi atrito a gurulós fotelt LKŽ XI 686 (Mš)) és „gördítve eltávolítani” (És a kő-

55

a kút nyílásából oldotta ki LKŽ XI 687 (BB1Moz 29 3); eltolni – és „taszítva eltávolítani” (Rossz az a disznóól: mindig a másik eltávolítja a vályútól LKŽ XIII 1042(Skdt), valamint „odahozni” (azaz „közelebb vinni” I. E.) (Mint a tollat a zsákot odébb toltam LKŽ XIII 1043(Er); visszaugrani – és „ugrással hátrálni” (Miért ugrottál vissza innen, mintha tűztől menekülnél? LKŽ XV 232(Ktk), valamint „ugrással vagy szökellve közeledni” (Visszaugrik, odaugrik hozzám és azt mondja LKŽ XV 233(Dr) és hasonlók.

Sok nyelvben bőven akadnak ilyen, ellentétes jelentésű, igekötős igék. Vö. német abdecken, amelynek jelentése „betakarni, letakarni”, de „lefedni” is. Ennek a német igekötőnek a ab- orosz megfelelője az от- volna, itt azonban érdekes jelenséget látunk: az orosz ige ezzel az igekötővel az igekötő nélküli ige jelentését veszi fel. A megállapítást I. Gorelov orosz nyelvész az отбелить példájával szemlélteti, amelynek jelentése „fehéríteni, fehérré tenni”, nem pedig „megszüntetni a fehérséget” (Gorelov 1986: 87-88).

Az oroszban az от- igekötővel teljesen enantioszemikus igék is vannak. Például az отказать eredeti, vagyis korábbi jelentése „hagyatékról rendelkezni” volt, ma pedig ez az ige azt jelenti, hogy „megvonni (az örökséghez való) jogot”.

Egy másik orosz nyelvész, R. Budagov, arra hívta fel a figyelmet, hogy még mindig érezhető a победить ige szemantikai kapcsolata a беда főnévvel (régebben a победить jelentése „elpusztítani, megölni” volt, tehát negatív jelentésű volt, ma viszont éppen ellenkezőleg, azt jelenti: „legyőzni, győzni”, vagyis a jelentése pozitív. A két jelentés történetileg összefügg, hiszen aki elpusztít valakit, az rendszerint le is győzi, felülkerekedik az ellenségen vagy a vetélytárson (Budagov 1965: 66–71).

A jelentések polarizációja különösen nyilvánvaló, amikor a litván igék a hőmérséklet-ingadozásokat fejezik ki. Ellentétes jelentésűek a megfelelő igék mind előtag nélkül, mind előtaggal. Itt az enantioszémia, a korábbi esetekhez hasonlóan, a megfelelő szövegkörnyezetben válik nyilvánvalóvá. Például égni, égetni (A te fáid csak füstölögnek, de nem égnek LKŽ II₂, 368(Vvr), Égő tüzet nehéz eloltani LKŽ II₂, 368(Ds) és Az arcok égnek a hidegtől LKŽ II₂ 369(Lp)*; égetni (Délben a legrosszabb, amikor a nap égeti [az embert], nem lehet elviselni LKŽ II₂ 363(Gs) és Ó, bárcsak fújna, hullana, a hó égetné az arcot égeti! LKŽ II₂ 363(B. Sruog); Megéget hideggel, tűzzel LKŽ XVII(SD 212); megsülni (Idén nyáron a hőségtől minden gabona megsült LKŽ V 588(Ds) és Idén a kertek mind [a fagytól] megsültek LKŽ V 588(Ds); sütni (Embertelenül süt, és a nap süt, az ember továbbmenni sem bír LKŽ V 581(Sry) és Odakint sütöget, süt a hideg LKŽ V 581(Jnš); pattogni (A száraz tűzifa olyan jól pattog LKŽ X 173(Ut) és Pattog egész télen megállás nélkül LKŽ X 173(Trgn); ropogtatni (Egész nap ropogtattam, de a szobák hidegek LKŽ X 175(Brs) és Olyan hideg ropogtatja, a ház nincs befűtve LKŽ X 176(Skdt); Forró vízzel forrázd le a borjú lábait LKŽ X 229(J). A hideg úgy fagyaszt, mint a tűz, vagyis mintha tűzzel égetné az arcot, a kezet, a lábat LKŽ XVII 373(J); perzselni (A tűz olyan forrón ég, hogy

* A dégti és képti igék szemantikájában a „diatézisoppozíció lehetősége” is felismerhető (Kaukienė 1994: 63).

56

pofonok perzselnek LKŽ XIV 359(J), és Olyan hideg van idén, hogy még az orcák is megfagynak LKŽ XIV 359(Nč); svilinti (A nap perzsel a magasból LKŽ 354(V. Krėv), és Odakint úgy perzsel a hideg, hogy az ember füle is lefagyhat LKŽ XIV 354(Vs), stb. Az ilyen igék rendszerint az erős felmelegedést (melegítést), a meleget, a forróságot, valamint az erős lehűlést (hűtést), a hideget és a fagyot is jelentik (Ermanytė 1991: 73–74). E poláris jelentéseket az intenzitás közös mozzanata kapcsolja össze.

Hangsúlyozni kell, hogy a lehűlés (hűtés) jelentése többnyire átvitt, másodlagos, azaz származékos. Vannak azonban olyan igék is, amelyek elsődleges, vagyis alapjelentése a lehűlés (hűtés), a felmelegedés (melegítés) jelentése pedig másodlagos. Például spìginti (Estefelé úgy tűnt, mintha enyhült volna a hideg, de dehogyis: még erősebben kezdett fagyni! LKŽ XIII 397(Srv). A nagy hideg fagyasztja a bőrt LKŽ XIII 397(Rsn), és Télen a fagy, nyáron pedig a nap perzsel LKŽ XIII 397(J). A tavak és források, amelyeket nem ér a napsugár, ősidők óta burjánzanak, s a legderültebb időben sem száradnak ki, bármennyire perzseljen is a nap LKŽ XIII 397(S. Dauk).

A hőmérséklet-változásokat kifejező, ilyen jelentésű igék más nyelvekben is léteznek; vö. lett: Ejot pa sniegu mazmeitai nemaz nebija auksti, bet vaigi visu laiku svilint svila Birznieks-Upitis IV 279. Zeme izkaltusi, sausa ka pelni, un saule to sakarsējusi tik stipri, ka [ravējot] svila pirksti Kļava I 64 (LLVV: 1991: 7₂, sēj., 324), stb.

Néhány litván ige állapotok vagy cselekvések ellentétét, illetve változását fejezi ki, például: àkti „megvakulni, rosszabbul látni” (Már teljesen elhomályosodik a szemem, azaz csökken a látásom LKŽ I₁ 87(J)), valamint „kinyílni a szemnek, látni kezdeni” (A kismacskák szeme már kinyílik, most már látnak LKŽ I₁ 88(Kp); gùrbti „gyarapodni, jól fejlődni” (A betegség után a nővérem erősödik, azaz egyre erősebb lesz LKŽ III 742(J)), illetve „elsatnyulni, tönkremenni” (Ő egész idő alatt csak sorvadt és sorvadt, míg meg nem halt LKŽ III 742(Sb); jūnkti „elválasztódni” (A malacok hamarosan elválasztódnak DŽ₃ 269), illetve „hozzászokni” (A disznó hozzászokik a borsóhoz DŽ₃ 269), stb.

Az enantioszemikus igék átvitt jelentéseinek gyakran ironikus árnyalata is van. Például a draùsti jelentése lehet „megmondani, hogy ne tegye, megtiltani, figyelmeztetni, megóvni” (Tiltsd csak, tiltsd, úgyis a maga feje után megy LKŽ II₂ 662(Gs). Tiltsd el lányodat a rossz cselekedetektől LKŽ II₂ 662(J)), de jelentheti azt is, hogy „marasztalni, visszatartani” (Marasztalt, hogy egyek, csak nem volt időm LKŽ II₂ 662(Ukm). A cselédséget marasztalják, hogy maradjon még egy évig LKŽ II₂ 662(Kp); gárbinti jelentése lehet „dicsőíteni, dicsérni, magasztalni; tisztelni” (Amíg élt, tisztelte, és halála után is tiszteli LKŽ III 117(J. Jabl)), de „gyalázni, rossz színben feltüntetni, szidalmazni, átkozni” is (A gazfickót mindenki gyalázza LKŽ III 117(Rm), stb.

Bizonyos igék és azonos tövű főnevek jelentése egymással konverzív viszonyban is áll. Például a (pa)skolinti jelentése „(kölcsön)pénzt adni (valakinek)” és „(kölcsön)pénzt felvenni (valakitől)”. Hasonló szemantikai kapcsolat van az azonos tövű skolą, paskolą, skolininkas, -ė. főnevek között is.

Érdemes megjegyezni, hogy az enantioszémia nemcsak az igékre jellemző. Ezt a „belső ellentétet” némely főnév is hordozza (erről már a jelen cikk beve-

57

elején), melléknevek, sőt határozószók is.

Például a többjelentésű auksas főnév 1. „sárga színű nemesfém” és 5. átv. „valami nagyon jó, kiváló” jelentésben (LKŽ I₁ 479) a nyelvjárásokban „ürülék, trágya” jelentéssel is bír (Aūksą veža, tai ir smirda LKŽ I₁ 390 (Kp).

A többjelentésű širdis főnév az emberi jellem jó és rossz tulajdonságait egyaránt jelöli. A „jóságot” kifejező širdis alakot rendszerint becéző, kicsinyítő jelzőkkel használják, amelyek különösen a nyelvjárásokban és a folklórban gyakoriak (Širde­le, padirbėk už mane LKŽ XIV 864 (J. Jabl). Tėvuli mano, širdele mano, kam prižadėjai jaunam berneliu[i]? (d.) LKŽ XIV 864 (Dg).

A rossz emberi jellemvonásokat – „rosszindulatot, haragot” – jelentő Širdis szónak nincs ilyen kicsinyítő-becéző alakja (Man užėjo širdis, ir pasakiau ne vietoj žodį LKŽ XIV 864(Jnšk). Ragana kalukei iš širdies išsuko visas keturias kojukes LKŽ XIV 865(LTR(Al).

Az azonos tövű širdingas, -a melléknév szintén az ember jó és rossz tulajdonságait jelöli. E melléknév első jelentése: „jó szívű, jóságos, kedves” (Ak lietuvininkai, širdingimano broleliai LKŽ XIV 848(K. Donel). A melléknév második jelentése szemantikailag szintén közel áll az elsőhöz: „nyílt szívből fakadó, őszinte, igaz” (Norėjau ištarti jiems žodį širdin-gą, bet širdis atšalusias, ledą radau LKŽ XIV 849(P. Vaič).

A „könnyen haragra gerjedő, dühbe guruló” jelentésű Širdingas, -a az ember rossz tulajdonságait írja le (Kurs pasišiaušęs, širdingas, tą lankuok, nugerink LKŽ XIV 849(J).

A hím- és nőnemű összetett főnév, a žemaširdis, -ė szintén az emberi jellem jó és rossz vonásait jelöli.

E főnév első jelentése: „kemény, könyörtelen, alantas szívű ember” (Niekai tokiam žemaširdžiui [embernek] még a testvérét is megölni sp.).

E főnév második, az elsővel enantioszemikus jelentése: „alázatos, könnyen befolyásolható ember” (Viso to neduoda tėvas puikiesiems, bet žemaširdžiams A. Baran.).

Az enantioszemikus melléknevek és egyes főnevek azon sajátossága, hogy az emberi jellem különféle vonásait és tulajdonságait jellemzik, más nyelvekre is jellemző. Vö. az angol apparent „látható, nyilvánvaló” és „látszólagos, feltételezett” jelentésben. Megfelelő jelentései vannak a belőle képzett angol apparently határozószónak is: „nyilvánvalóan, kétségtelenül”, illetve „valószínűleg, talán”.

Az enantioszémiáról érdekes gondolatokat fogalmazott meg Antanas Maceina litván filozófus. „Asmuo ir istorija” című tanulmányában a francia teológus, a jezsuita Jean Daniélou fejtegetéseire támaszkodik, amelyek szerint számos nyelvben a vendéget és az ellenséget jelentő szavak azonos tövűek. Például görögül az idegen neve xénos, az ellenségességé xenofobia, a vendégségé pedig xenofilia; latinul a vendég hospes, az ellenség pedig hostis (vö. az orosz гость hasonló jelentéseivel).

A litván svėčias kétségkívül enantioszemikus, mivel ez a főnév ugyan meghívott személyt jelent, ám az illető máshonnan, vagyis egy idegen országból érkezik vendégségbe. (Vö. 2 svėčias, -ià adj. (4) 1. nem rokon, távolabbi

58

ott található, idegen (helyről, vidékről szólva) és 2. nem a mieink közül való (emberről szólva) (LKŽ XIV 286). Tehát mind a főnévnek, mind a melléknévnek ugyanaz a svet- gyöke, amelyet az egyik esetben a meghívott, várt személy megnevezésére használnak, a másikban viszont az idegen, máshonnan érkezett emberére.

A. Maceina szavaival élve: „ez az ember egyik esetben sem a mieink közül való. Befogadhatják, sőt meg is vendégelhetik, de soha nem válik helybélivé” (Maceina 1981: 63). Akár szabadságot, akár jobb kenyeret keresve érkezik, az ilyen jövevény nem lesz a mieink közül való, meg kell alázkodnia, vagyis úgy kell viselkednie, ahogyan befogadói kívánják. „A vendég csak azért jön és részesül fogadtatásban, mert távoznia kellel kell mennie – a litván közmondás szerint: »Vendégek, ha megértettétek, hogy eljöjjetek, értsétek meg azt is, hogy el kell mennetek«” (Maceina 1981: 64).

A litván néphagyományban meglehetősen sok ilyen képszerű mondás szól a vendégről és a vele szembeni „vendégszeretetlen” bánásmódról. Például: „No, te görény, hogy idejöttél: vendég leszel, holnap majd ennivalót kapsz” (tréf.) LKŽ XIV 286(Mrs). „Úgy örült, mint aki vendégeket kísért ki” LKŽ XIV 285(KrvP(Jnš). „Kedves vendég – kár a túróért” LKŽ XIV 285(Mrj). Vö. 1a. ciema ēdiens līdz mājas vārtiem „a vendég étke a kapuig (azaz nem lakik jól, I. E.)” (Balkevičius, Kabelka 1977: 132) stb.

Az enantioszémia sok nyelvben az antifrázis (gör. antiphrasis – ellentmondás, ellentét) fogalmáig terjed ki, vagyis olyan stilisztikai alakzatra, egyfajta kifejezésre, amelynek szó szerinti jelentését irónia vagy szarkazmus az ellenkezőjére változtatja (Pikčilingis 1975: 297–298). Például: Milyen okos tanács! a Milyen ostoba tanács! helyett. Szép, mint az ördög (nagyon szép lányról)! LKŽ K (Rm). Itt a pozitív érzelmek kifejezésére negatív jelentésű szavakat használnak.

Ebben az esetben már nem egyetlen szó jelentéseinek polarizációjáról beszélünk, hiszen itt egy egész mondat, vagyis összefüggő kontextus szerepel, amelyben a megfelelő stilisztikai eszközök és hanglejtés emelik ki a jelentések ellentétét. Például a latin tolendum esse Octavium: „Octaviust fel kell magasztalni” és „Octaviust el kell távolítani”; cum tacent clamant „amikor hallgatnak, kiáltanak” (Cicero mondása), vagyis a hallgatás egyet nem értést fejez ki; vö. qui tacet, consentire videtur „a hallgatás a beleegyezés jele”; festina lente „siess lassan” (Suetonius mondása), vagyis ne cselekedj [semmit] elhamarkodottan; franciául: Savant est sot plus qu’un sot ignorant „A tanult bolond nagyobb bolond, mint a tudatlan bolond” (Molière mondása) stb.

Egyes nyelvészek az enantioszémiát homonim antonímiának, sőt homoantonímiának is nevezik, például: A kutya az ember legjobb barátja és A kutyának a kutya halála. A nyelvben az antonímia és a homonímia valóban gyakran összefonódik (Gorelov 1986: 89).

Összefoglalásképpen el kell mondani, hogy az enantioszémia, bár nem különösebben produktív nyelvi jelenség, egyáltalán nem készül eltűnni. Épp ellenkezőleg: újabb és újabb, a jelen valóságához és az élet ritmusához igazodó formákat és kifejezési módokat öltve az enantioszémia nem tűnik el. Ahogyan régebben, úgy ma is minden nyelvben elegendő számú, „belső ellentétekkel”, vagyis polarizált jelentésekkel bíró szó található,

59

IRODALOM ÉS FORRÁSOK

A b e l C. 1885: Sprachwissenschaftliche Abhandlungen, Leipzig, 316–329.

B a l a i š i s V. 1991: Enantiosemi̇ja ir Rambynas. – Žodžiai ir prasmės, 1, 50–54.

B a l k e v i č i u s J., K a b e l k a J. 1977: Latvių-lietuvių kalbų žodynas, Vilnius: Mokslas.

A. Baran – A n t a n a s B a r a n a u s k a s, jo raštai.

Bb1 – Biblija... 11 leid., Berlyne 1931.

B u d a g o v R. A. 1965: Vvedenie v nauku o jazyke, Moskva: Prosveščenie.

DŽ₃ – Dabartinis lietuvių kalbos žodynas, Vilnius: Mokslo ir enciklopedijų leidykla, 1993.

S. Dauk – S i m o n a s D a u k a n t a s, jo raštai.

K. Donel – C h r i s t i a n D o n a l i t i u s. Litauische Dichtungen..., Königsberg, 1869.

E r m a n y t ė I. 1991: Ugyanazon ige antonim jelentései. – Kalbos kultūra 61, 73–74.

G a i v e n i s K., K e i n y s S. 1990: A nyelvészeti szakkifejezések szótára, Kaunas: Šviesa.

G o r e l o v I. N. 1989: Enantiosemi̇ja kak stolknovenie protivorečivych tendencij jazykovogo razvitija. – Voprosy jazykoznanija, 87–89.

I – L a u r y n a s I v i n s k i s, művei.

J – Litovskij slovar’ A. J u š k e v i č’ a..., 1–2, Sankt-Peterburg, 1897, 1904.

J. Jabl – J o n a s J a b l o n s k i s, művei és szótári cédulái.

J a b l o n s k i s J. 1957: Raštai 1, Vilnius: Valstybinė politinės ir mokslinės literatūros leidykla.

K a u k i e n ė A. 1994: Lietuvių kalbos veiksmažodžių istorija 1, Klaipėda.

V. Krėv – V i n c a s K r ė v ė - M i c k e v i č i u s, művei.

KrvP (Jnš) – V. K r ė v ė - M i c k e v i č i u s. Példabeszédek és szólások 1–2, Kaunas, 1934–1935; Litván példabeszédek és szólások 3, Kaunas, 1937; 4 – Munkák és napok, 7, 1938.

LKŽ I₁ – Litván nyelv szótára 1, Vilnius, 1941.

LKŽ I₂–II₂ – Litván nyelv szótára 1–2, Vilnius: Mintis, 1968–1969.

LKŽ III – Litván nyelv szótára 3, Vilnius: Állami Politikai és Tudományos Irodalmi Kiadó, 1956.

LKŽ V – Litván nyelv szótára 5, Vilnius: Állami Politikai és Tudományos Irodalmi Kiadó, 1959.

LKŽ X–XV – Litván nyelv szótára 10–15, Vilnius: Mokslas, 1976, 1978, 1981, 1984, 1986, 1991.

LKŽ K – A Litván nyelv szótárának cédulagyűjteménye.

LLVV VII₂ – A lett irodalmi nyelv szótára 7, Rīga: Zinātne, 1991, 324.

M a c e i n a A. 1981: Személy és történelem, Chicago: Ateitis, 63–64.

Mš – P r a n a s M a š i o t a s, írásai és fordításai.

N o v i k o v L. A. 1973: Antonimija v russkom jazyke (Semantičeskij analiz protivopoložnosti v leksike), izdatelstvo Moskovskogo un-ta, 185.

P i k č i l i n g i s J. 1975: A litván nyelv stilisztikája 2, Vilnius: Mokslas, 297–298.

SD – Dictionarium trium linguarum, In usum Studiosae Iuventutis, Avctore... C o n s t a n t i n o S z y r v i d... Qvinta editio... Vilnae...

B. Sruog – B a l y s S r u o g a, írásai.

Š e r c e l V. 1883, 1884: O slovach s protivopoložnymi značenijami (ili o tak nazyvaemoj enantiosemii). – Filologičeskije zapiski, vypusk 5–6, 1–39; vypusk 1, 41–84, Voronež.

P. Vaič – P r a n a s V a i č a i t i s, írásai.

NÉHÁNY MEGJEGYZÉS AZ ENANTIOSZÉMIÁRÓL

Összefoglaló

Az enantioszémia igen régi nyelvi jelenség, amely az ókori Egyiptom koráig nyúlik vissza. A nyelvészetben úgy határozzák meg, mint egy szó vagy morféma azon tulajdonságát, hogy ellentétes jelentésekkel rendelkezik.

60

A jelentések polarizációja különösen jól megfigyelhető a hőmérséklet-ingadozást jelölő igéknél (pl. degti, kepti, svilti és mások). Ez a fajta belső ellentét egyes főnevekre, melléknevekre, sőt határozószókra is jellemző.

Az enantioszémia fő oka a közös tövű szavak differenciálatlan jelentése. Mind a p o l i s e m y (vö. brėkšti – „aušti, švisti” és „temti”), mind a h o m o n y m y (vö. banda – „marha” és „kenyércipó”). A fent említett homonimáknak közös „vagyon, tulajdon” jelentésük van.

Jonas Jablonskis volt az első litván nyelvész, aki az enantioszémiát vizsgálta (Lietuvių kalbos gramatika, 1922).

A litván filozófus, A. Maceina érdekes gondolatmenetet közölt az s v e č i a s enantioszémikus szóról. A látogatásra meghívott személy jelentése mellett a főnév egyúttal olyan személyként jellemzi őt, aki máshonnan érkezett, idegen.

Az enantioszémia általában csak összefüggő szövegekben válik nyilvánvalóvá. A jelentések polarizációja a hanglejtésben és a stilisztikai eszközökben mutatkozik meg. Az enantioszémia olykor antífrázissá bővül, vagyis olyan kijelentéssé, amelynek szó szerinti jelentését irónia vagy szarkazmus az ellenkezőjére változtatja.

Az enantioszémia jelensége nem fog eltűnni; csupán új kifejezési formákat ölt a nyelvben.

61