LIETUVIŲ KALBOTYROS KLAUSIMAI XXXVIII (1997)

Zigmas ZINKEVIČIUS

A XVII. SZÁZADI URADALMI LELTÁRAK – KELET-LITVÁNIA ANTROPONÍMIÁJÁNAK ÉS DEMOGRÁFIÁJÁNAK FORRÁSA

A tanulmány célja a K. Jablonskis és M. Jučas által összeállított, 1962-ben Vilniusban kiadott, XVII. századi litván leltárakat tartalmazó gyűjteményben rögzített kelet-litvániai antroponimák elemzése (Jablonskis, Jučas 1962), valamint demográfiai következtetések levonása. Nem egész Kelet-Litvániát vizsgáljuk, hanem csak azokat a helységeket, amelyekről az említett leltárak adatokat tartalmaznak, és ahol a litván nyelv idővel a leginkább visszaszorult; ezek a következő települések (zárójelben a Vilniustól légvonalban mért távolság, a leltár száma és a kiadvány oldalszámai szerepelnek): Nemenčinė (23 km, 18. sz., 110. o. és 70. sz., 329–330. o.), Maišiagala (28 km, 19. sz., 111. o.), Žalavas (62 km, 28. sz., 141–142. o.; a Zalavas-uradalomban született 1867-ben Józef Piłsudski, Lengyelország marsallja!), Vókė (ma Vilnius elővárosa, 30. sz., 146–150. o.), Buivydžiai (35 km, 57. sz., 272–273. o.), Sužionys (40 km, 77. sz., 346–349. o.), Sudervė (18 km, 78. sz., 350–352. o.), Karvys (25 km, 83. sz., 363–364. o.), Šalčininkai (45 km, 88. sz., 374. o.), továbbá két, a Litván Köztársaság határain kívül, Fehéroroszországban fekvő helység: Kamojys (98 km, 9. sz., 59–60. o.) és Lazūnai (100 km, 106. sz., 416. o.; lásd még az 1. ábrát). E települések leltárai nem egy időben készültek: a legkorábbi a kamojysi uradalom 1611-es leltára (az egyetlen, amely szláv kancelláriai nyelven és cirill betűkkel íródott; az összes többi lengyelül), a legkésőbbi pedig a lazūnai uradalom 1696-os leltára.

A leltárakban szereplő antroponimák elemzése azt mutatja, hogy a személyek két tagból álló megnevezési rendszere (keresztnév + vezetéknév) akkor még nem szilárdult meg. Egy személyt például a keresztnév elhagyásával, de az apanév megadásával nevezhettek meg, például Krynelis Markuns, vagyis Krynelis, Morkaus fia (Nemenčinė); Mikłay Kripe, Ławryn Kripe, Piotr Kripe mellett szerepel Mikłay Kripe, Ławryn Kripe, Piotr Kripe a Kripe Stanislawonias, azaz Kripė, Stanislavo fia is (Sužionys); vagy csupán keresztnévvel, például Urban (a második névelem nélkül; Nemenčinė). Egy személynek két apaneve is lehetett, amelyeket az apa keresztnevéből és ragadványnevéből vagy más személynevéből képeztek, és emellett saját ragadványneve is lehetett, például Матъс Симонович Лоймович – Motiejus, Simon Laimos fia; Миколай Стасюлевич Лоймович Киш’келись – Mikalojus, Stasiulio Laimos fia, akit Kiškeliunak hívtak; Якуш’тын Ян’кович Лопунович – Jakustinas (valószínűleg ragadványnév), Jankaus (az apa keresztneve), Lapūno (az apa ragadványneve) fia; Томаш а Мартин Матеевич Матюковичы Свир’плеве – Tamošius és Martynas, Motiejus és Matiukas fiai, ragadványnevük Svirpliai (valamennyi példa Kamojysból való). A második névelem (a mai vezetéknév) helyett gyakran

63

1. ábra. A tanulmányban vizsgált terület (a kutatott helységek neve aláhúzva).

64

a foglalkozás (mesterség) vagy a társadalmi helyzet megjelölése következik, például Jan bednarz (kádár), Jan piwowar (serfőző), Jan strzelec (íjász, vadász), Jerzy trebacz (trombitás), Mikołay bojarzyn (nemes; mind Nemenčinėből), Paweł kowal (kovács), Jerzy kucharz (szakács), Jan szwiec (szabó vagy cipész; ezek Sužonysból valók), Stephan kolesnik (kerékgyártó), Kazimierz pisarz (írnok; Sudervėből), Andrzej cieslia (ács), Andrzej Młynarz (molnár), Markowa wdowa (özvegy; Maišiagalából), Stanisław krawiec (szabó; Karvys), Jan Czapocznik (kalapos; Zalavas). Az ilyen foglalkozás- és hasonló megjelölésekből apanevek is képződhetnek, például Krzyszthoph Ławn iki ew iecz – Kristupas, a lovininkas, vagyis a bírósági tanácsos (ülnök) fia; Wdowa Kopaczowa – az ásó (sírásó) özvegye, lánya vagy felesége (Vokė); Łotyszaniec (lett fia; a nemzetiséget egy elszlávosított litván apanévképző, az -onis használatával jelölik, Nemenčinė); Litwinowicz (eredeti jelentése: litván fia; Sudervė). Ezek önmagukban is állhatnak: Wdowa (Zalavas), Rusin (nemzetiség megjelölése vagy ragadványnév; Vokė).

A keresztnevek gyakran nem kanonikus, hanem népi alakban fordulnak elő; rendszerint litván kicsinyítő formák ezek, például Januk, Petrul, Stasiul és hasonlók, gyakran teljes végződéssel: Janukas, Petrulis... Némelyikük ma már csak vezetéknévként használatos, például Czepas (végződés nélkül is: Czep, a Čėponas< rövidült alakja, lengyelül Szczepan ← Stefan), Matulis(is), Tum(as), Tumuk(as), Wal(is)... Előfordul, hogy egy személyt ugyanannak a keresztnévnek két változatával neveznek meg, például Kryniczelis Tumul Tumuk (Nemenčinė). Mindez azt mutatja, hogy a személyek mai két névelemből álló megnevezési rendszere akkor még nem szilárdult meg, meglehetősen változatos volt, és a vezetéknevek kialakulása semmiképpen sem fejeződött még be; ezért a második névelem (a keresztnév mellett szereplő személynév) sok esetben nem tekinthető vezetéknévnek.

A litván személynevek elszlávosodásának mértéke változó. Ugyanabban a leltárban pontosan leírt litván antroponimák is előfordulnak erősen eltorzított, végződés nélküli vagy hasonló alakok mellett. Úgy tűnik, ez leginkább az írnokoktól függött. Hogy kik voltak azonban ezek az írnokok, azt csak találgatni lehet. A leltárt ugyanis rendszerint nem egy, hanem több személy írta alá tanúként. Talán közöttük volt a leltárt író személy is, de ez nincs feltüntetve. Az aláírók személynevei gyakran nem litvánok, litván nyelvi elemek nélkül, például Jan Odyniec, Krzyszthoph Zakrzewski, Krzyszthoph Podwinski, Marcyan Streczon, Jakub Bobrowski, Michał Hordziewski. Vannak azonban litván eredetű, rendszerint elszlávosított személynevek is, például Albrycht Michał Mintowt (Mintautas), Michał Kazimierz Kirkilo (Kirkilas), Piotr Rudamina Dusiatski (Rudamina dusetiškis), Mikołay Tomasz Bildziukiewicz (a Bildžiukas névből), Halszka Uniechowska Montowtowa (a Mantautas névből), Aleksander Woyna (Vaina). Az aláírók többnyire nem helybeliek voltak. Erre az utal mellettük szereplő címük, például woiewoda Połocki, woiewodzic smolenski, straznik wilkomirski, starosta starodubowski, podkomorzyc brastawski, staroscina mozyrska, kasztelan nowgrodzki, woyski y sędzia grodski orszanski, skarbnik brasławski.

65

A jobbágyokat a leltárakban gyakran nem egyenként, hanem családonként nevezik meg, például így: Stephan Bartajcis, syny Szymon, Stasiuk y Janek; Piotr Ławrynowicz z bratem Stephanem, syny Piotrowe Bałtruk y Kazimierz; Станиславъ Лаймович Дрыгора[н]дъ з жоною Зофеєю, з сыномъ Яном, з дочками Алжбетою и Кат’рыною. Ilyen esetekben a családot egyetlen megnevezésnek tekintjük. A megjelölt helységekben összesen 379 megnevezést találtunk (egy személyét vagy egy egész családét). Ezeknek körülbelül a felében (51%) a keresztelési név mellett olyan személynevek állnak, amelyekben litván nyelvi elemek vannak. Nagyobb részük (az összes megnevezés 31%-a) teljes egészében litvánként, litván végződéssel szerepel, kisebb részük (20%) végződés nélkül, litván jellegüket azonban a személynév töve vagy képzője mutatja. Az egyes uradalmak leltáraiban az ilyen személynevek aránya igen változó, és feltehetően az írnok által választott megnevezési módtól függött. A litván nyelvi elemeket tartalmazó személynevek aránya a Karvys uradalom leltárában a legmagasabb – 91% –, a legalacsonyabb pedig Sudervėé, mindössze 36%. A többi helység aránya csökkenő sorrendben: Maišiagala – 79%, Buivydžiai – 77%, Nemenčinė – 70%, Kamojys – 67%, Zalavas – 61%, Sužionys – 59%, Šalčininkai és Lazūnai – 50%, Vokė – 38%. Az arányok változása valószínűleg nem az adott helység lakosságának nagyobb vagy kisebb fokú litván jellegét mutatja, mivel – mint említettük – az írnok által választott személymegnevezési módtól függött, és talán valamelyest tükrözte azt is, hogy maguk az emberek nem mindenütt használták egyformán az antroponimákat.

A litván nyelvi elemeket nem tartalmazó személynevek az összes megnevezés 49%-át teszik ki. Legnagyobb arányban (az összes megnevezés 34%-ában) olyanok vannak, amelyekkel annak idején egyaránt megnevezhették a litvánokat és a nem litvánokat; ezek közé tartoznak a keresztnevekből képzett tövű nevek (17%), a litván ragadványnevek lengyel fordításai (mintegy 10%), valamint a mesterségre, foglalkozásra és társadalmi helyzetre utaló megnevezések (7%). A keresztelési névi tövű személynevek példái: Ambrosewicz, Bartoszewicz, Bartkiewicz, Якимович, Ławrynowicz, Maciejkowicz, Maximowicz, Matuszewicz, Mickiewicz, Mitkiewicz, Osipowicz, Pawłowicz, Sawlewicz, Семенович, Stankiewicz, Щаснович, Szymaszko, vö. a mai litván családnevekkel: Ambrasēvičius, Bartaševičius, Bartkēvičius, Jakimavičius, Laurinavičius, Maceikēvičius, Maksimavičius, Matušēvičius, Mickēvičius, Mitkēvičius, Asipavičius, Paulavičius, Saulēvičius, Semenavičius, Stankevičius, Česnavičius, Šimaškà. Ide tartoznak a Czapowski, Iwanowski típusú -ski képzős személynevek is, vö. a mai litván családnevekkel: Čepkauskas, Ivanauskas (van Ivōnas is, az Iwan névből). Hogy e személynevek többsége, sőt akár mindegyike litvánokat jelöl, azt a gyermeknevek előforduló litván kicsinyítő alakjai mutatják, például: Ławrynowicz, syn Bałtruk; Romanowicz z bratem Jokubom, syny Bałtruk y Januk; Marcinkiewicz, syny Stanisław y Januk stb.

A ragadványnevek lengyelre fordításának lehetséges példái: Baran, Baranowski (vö. a mai családnevekkel: Avinas, Avinėuskas a Barōnas, Baranāuskas mellett), Jastrzębski (vö. Vānagas, Vanagiūkas, Vānagāitis a Jastrēmbskis mellett), Kylak (vö. Kumštys a Kulōkas mellett), Owczyna (vö. Āvelis, Avelys az Aučyna, Aučinikas mellett). Tükörfordítások lehetnek a következő személynevek is: Korowka (vö. Karvaitis), Krol (Karalius), Krzywo-

66

nos (* Kreivanos(is), Lupka (a * Liubka szóból: lubić ‘szeretni’, vö. Méile, Meilius, Meiliūtis, Meilūnas), Obrezka (vö. Skūstas, Kirpaitis, Režys, Raižys), talán Malinowicz is (vö. Avietėnas, Avietýnas), Zelazewski (vö. Glėžius, Geležėlė, Geležinis) stb. Megjegyzendő, hogy az ilyen „lengyel” személynevek többsége (például Korowka, Kylak, Obrezka, Zelazewski) nem szerepel a régi lengyel személynevek szótárában (Taszycki 1965–1985), és feltehetően csak Litvániában használták őket. Amint az ugyanebből az évszázadból származó, a vilniusi Szent János-templom keresztelési és házassági anyakönyvi bejegyzéseiben rögzített személynevek elemzése mutatja, a családnevek lengyelre fordítása akkoriban igen elterjedt volt (Zinkevicius 1977: 105–11). Egyes fordítások meghonosodtak, és olykor maguk a litvánul beszélők is használták őket, például: Grygas Spiewakas (Nemenčinė; vö. Dainius, Dainỹs, Dainiūnas).

Az összes megnevezés 5%-ában olyan személynevek szerepelnek, amelyek töve szlávként és litvánként egyaránt értelmezhető, például Borewicz, Borowski (vö. Bāras, Barỹs, Bar-gāila), Dorkowski (: Dar-kīntis), Kosina (* Kuosinis, vö. Kūosa, Kuosaitis), San (vö. Sanỹs a Sán-daras, Sán-dargas, Sán-galas, Sán-ginas, Sán-taras, Sán-tautas, San-gāila nevek sorából). Hogy itt feltehetően litván eredetű, szlávosított személynevekről van szó, azt azoknak a személyeknek a gyermekeinél előforduló litván kicsinyítő névalakok mutatják, akiket ilyen nevekkel neveztek meg, például: Borewicz, syn Januk stb. Ide tartoznak a feltehetően litván helynevekből alkotott személynevek is, például Lawinski (: Loviai), Szydlowski (: Šidlava a Šiluva névből). Egyébként az ilyen típusú személynevek többségét (Dorkowski, San, Lawinski...) nem tartalmazza a régi lengyel személynevek szótára.

Az összes megnevezésnek mindössze 9%-ában szerepelnek olyan, egyértelműen idegen eredetű tövű személynevek, amelyeket nehéz volna tükörfordításokkal vagy más átalakításokkal visszaadni, például Dzierszko, Grzybowski, Magier, Magierba, Kroinski, Stronowski, esetleg Zwierzowski stb. Az ilyen személyneveket tartalmazó megnevezésekben is előfordulnak azonban a gyermekek vagy testvérek nevének litván kicsinyítő alakjai, például Mikolay nowik, syn Marciuk; Sołoduszka z bratem Kryściukiem (mindkettő Vokėből). E személynevek többsége (Dzierszko, Magierba, Kroinski, Stronowski, Zwierzowski, Sołoduszka...) szintén hiányzik a régi lengyel személynevek szótárából, tehát nagy valószínűséggel helyben, Litvániában keletkezett.

Korábban jeleztük, hogy a litván nyelvi elemeket nem tartalmazó személynevek, vagyis azok, amelyekből nem lehet felismerni, hogy az illető litván (noha előfordulnak a családtagok litván névalakjai), az összes megnevezés csaknem felében (49%) fordulnak elő. Ha az arányt nem az összes megnevezéshez, hanem csak azokhoz viszonyítva számítanánk ki, amelyekben a személynevek litván végződés nélkül szerepelnek (ilyet 262-t találtunk), akkor nem 49%-ot, hanem 71%-ot kapnánk. Vagyis ebben az esetben a személyneveknek csupán 29%-ából lehetne felismerni a litvánokat. Ez azonban megtévesztő, mert a litvánokat akkor is és ma is gyakran a litván nyelvi elemek nélküli személynevekkel nevezték, illetve nevezik meg (ma ez az elem gyakran a végződés, amelyet az írnokok annak idején elhagytak). Vegyük a Litván Nyelvi Intézet jelenlegi munkatársainak családneveit (mindannyian litvánok). Ha elhagynánk e nevek végződéseit, és a litván helyesírást az akkoriban használatos írásmóddal helyettesítenénk, körülbelül

67

60% azon családnevek aránya, amelyek viselőit már nem tudnánk litvánként felismerni, és mindössze 40%-uk esetében volna lehetséges ez a felismerés¹. Ha ezt az arányt a vizsgált uradalmi leltárak végződés nélküli személyneveket tartalmazó megnevezéseire alkalmaznánk, és figyelembe vennénk, hogy 10%-uk (az összes megnevezés 7%-a) mesterséget vagy foglalkozást jelöl, ami ma már nem fordul elő, arra a következtetésre kellene jutnunk, hogy az általunk vizsgált megnevezések legalább 83%-át litvánokra vonatkoztatták. A lengyelesedett helyi lakosok ekkor csak az uradalmakban és a hozzájuk közelebb fekvő tanyákon élhettek.

A megnevezések mintegy harmadában szerepelnek litván eredetű tövű személynevek. Ezek a személynevek igen változatosak. A régi, még a kereszténység előtti időkből származó kételemű antroponimák közöttük egyáltalán nem gyakoriak; mindössze a következők tartoznak ide (az összes megnevezés alig 4%-ában fordulnak elő): Biwayna (= Bý-vaina Buivydžiai), Narbut (Nōr-butas Sužionys, Lazūnai), Sumbar, gen. sg. Sambora (Sam-baras Nemenčinė), esetleg Mondrygałto (torzult alak; Nemenčinė), továbbá ezek elszlávosodott apanévi alakokban, valamint -ski típusú képzett alakokban is rejtőznek: Буйвидович (Bùj-vydas), Бутримович (Bùt-rimas; mindkettő Kamojysból), Gielmanowski (Gìl-manas Vokė). Az ilyen antroponimák rövidült alakjai (amelyek valamivel gyakoribbak) a következő személynevekben láthatók: Dawszkys (Daug-šys Sužionys), gen. sg. Mineły (Min-ela Maišiagala), Naruszewicz (a Nor-ušis névből; Sudervė), Rym-kielis (Rim-k-elis Sužionys: Rìm-kus, vö. Rìm-kantas), Woinius (Vaĩnius Maišiagala), esetleg Buytalaitys (Bui-t-el-aitis Šalčininkai), Butkanelis (But-k-on-ėlis Karvys), Nargielis (Nor-g-elis Sužionys), Woyszkaytis (Vaiš-k-aitis Šalčininkai), Zeim (Žeimis vagy Žeimỹs Zalavas, vö. Žeim-mantas).

A ragadványnévi eredetű litván személynevek összehasonlíthatatlanul gyakoribbak: az összes megnevezés 32%-ában fordulnak elő. Jellemzőbb példák: a) Nemenčinėből: Bylduk (Bil-dukas: bildùkas ‘aki zajt csap, dübörög; manó, kis ördög’), gen. sg. Bilduna (Bil-dūnas, vö. a mai családnevekkel: Bildà, Bildáitis: bildėti), gen. sg. Gaidelia (Gaidẽlis: gaidỹs), Kairelis (Kairẽlis: kairỹs), Kirynaytis (Kirinaitis: kirinti ‘ingerelni, piszkálni’), Klukielis (Kliukelis, vö. Kliùkas: kliùkis ‘fecsegő; félkegyelmű’), Krynelis (:krynis ‘farok’?), Kyniczelis (:?), Lapszys (Lapšỹs: lãpšas ‘gyenge, beteges’), Murmulis (Murmùlis: murmėti), Sidabris (vö. Sidãbras: sidãbras), Swida (Svida, vö. Svidėnis, Svidėnas: svidėti ‘csillogni, fényleni, ragyogni’), Urde (Urdė, vö. Urdavičius: urdėti ‘előretörni’); b) Maišiagalából: Dakanis (Dãkanis: dãkanoti ‘összekuszálni, tépni, faragni és gyötörni’), Gasianis (Gasiõnis, vö. Gasỹs, Gasiūnas:?), Giedroic (Giedráitis, vö. Giedrà, Giedrỹs: giẽdras ‘napos, világos; tiszta, áttetsző’), Margielis (Margẽlis: márgas), Narogis (Nora-gis: norãgas), Rudakiszki (Rudakiškis: rùdas + kiškos ‘combok; a nadrág szárai’), Szarka (Šárka: šárka); c) Zalavasból: Bala (Bala, vö. Bãlas: bálti, balà), Kul (Kulỹs: kulỹs ‘sánta’), Szacalis (Šakalỹs: šakalỹs), Zyrnielis (Žirnẽlis: žirnis),

¹ Maždaug tokią padėtį rodo ir „Lietuvių pavardžių žodyno“ (Vanagas ir kt. 1985–1989) duomenys (tikrintos raidėmis A- ir J- prasidedančios pavardės).

68

Zemel (Žemelis, vö. Žemeliūnas: žemas, vagy Žiemelis: žiemys, žiemiai); d) Vokėből: Burba (Bùrba: burbėti), Kiele (Kiẽle: kiẽlė), Miazĕlis (Miẽžėlis: miežis), Rudzis (nyelvjárási Rudžys < Rudýs: rùdas), Wanagiel (Vanagėlis: vãnapas); e) Buivydžiaiból: Jodar agis (Juodaragis: jūodas + rāgas), Kirkilo (Kirkilas vagy Kirkilà: kirkilas ‘aki kirkia’), Machnis (Maknỹs: maknỹs ‘aki dadog’; keresztnévi eredetű is lehet, vö. Махно ← Эпимах), Szypiełaytis és Szypiela-ys (Šipelaitis, vö. Šipėlis: šipas ‘fürge, gyors’); f) Sužionysból: Augulis (Augūlis: augùs, áugti), Auksztawartis (Aukštavartis: áukštas + vartai), Awksztoraytis (Aukštaraitis: áukštas), Garnalis (Garnėlis: garnỹs), Giedroyc (Giedráitis), Jaciowarys (Jaučiavarỹs: jáutis + varýti; vö. a falu nevével: Jaučiavariai), Kierulis (Kerùlis: kėras), Kirpe (Kirpė, vö. Kirp-áitis: kírpti), Kukielka (Kukélka, vö. Kùkis, Kukėnas: kùkis ‘horog, kampó’, kùkti ‘meghajolni, lekonyulni, megbotlani’), Miszkinis (Miškinis: miškìnis), Rugiedonis (Rugiuadùonis: rugiai + dúona), Statulanis (Stat-ul-ion-is, vö. Stat-ul-ėvičius, Stat-ėvi-čius: statùs), Stukielis (Stukėlis, vö. Stùkas: stùkas ‘írástüs vége; kövér, esetlen ember’), Swilzantis (Svilžentis vagy Svilžandis: svilti + žéntas, žándas), Szarka (Šárka), Wanags (Vãna-gas: vãnapas), Warna (Várna: várna), Wasarys (Vasãris: vãsara), Wilkanis (Vilkonis, vö. Vílkas: vílkas); g) Sudervėből: Dzidzienis (Didienis, vö. Dìdas, Didónis: dìdis), Pilina (vö. Pilìnka: pilìs), Skrobel (Skrabelis, vö. Skrãbas: skrabėti ‘sercegni; sokat beszélni, fecsegni’); h) Karvysból: Bamelis (Bomelis, vö. Bomeikà:?), Kanapinis (Kanapìnis: kanãpė); i) Šalčininkaiból: Balinik (Baliny-kas, Balininkas: balà), Raguza (Ragùžà, talán a Ragožà, Ra-gožius: ragožius ‘esetlen, faragatlan ember’ átalakult változata); j) Kamojysból: Киш’келиц (Kiš-kėlis: kiškis), nom. pl. Свир’плеве (Svirplỹs: svirplỹs), Стубеда (Stubeda: stùbeda ‘lomha, lusta ember’), gen. sg. Швал’куна (Švalkūnas, vö. Švalkus: švalkus ‘fecsegő’, šválka ‘aki fröcsköl’).

Néhány ragadványnévi eredetű személynév torzult, szláv végződésű, és nehezen rekonstruálható, például: Berbedz (talán Kerbedz < Kérbedis helyett: ker-bedýnas ‘elágazó bokor’; Nemenčinė), Boltuszko (Baltùška: baltùška ‘fehér bőrű’; Sužionys), Borckiel (:? Zalavas), gen. sg. Brackiela (:? Maišiagala), Czu-hielis (talán Čiùkelis, vö. Čiùkaitis: čiùke ‘disznó’, čiùkinti ‘dörzsölni’, čiùkti ‘tüsszenteni’; Sužionys) Gayzaniec (Gaižonis Karvys, vö. Gaižys, Gaižiūnas: gaižùs), Naturgaicis (Naturgaitis Nemenčinė:?), Nerabalis (:? Sužionys), Odrugim (At-rūgimas? Buivydžiai: at-si-rūgti?), gen. pl. (?) Slizow (vö. Sližỹs Vokė: sližỹs ‘egy halfajta’), Slusz, g.pl. Sluzow (Sliùžas vagy Šliùžas Vokė: šliùžas ‘aki mászik’), Tomoysła (:? Nemenčinė), Uzelis (Ūselis? Sudervė: ūsai), Wągiel (Vanagėlis? Vokė).

Előfordulnak kölcsönszavakból képzett alakok is, például Bulkanis (Bulkonis Zalavas, vö. Bùlka, Bùlkius, Bulkáitis: bùlka ‘zsemle’; lehet tükörfordítás is, vö. Bandel-iauskas), Baciulaitis (Bočiulaitis Maišiagala, vö. Bočiulis, Bočius: bočius < баця ‘apa’), Balubaniec (Balubonis Zalavas, talán Balabonas helyett: tatár balaban ‘nagy fejű’), Biskupelis (Byskupėlis Karvys: býskupas ‘püspök’), Duda (Dūdà Mai-

69

šiagala: dūdà, Kolėda (Kalendà Sužionys: kalendà ‘karácsonyi ének’), Łowczus (Laučius Sužionys: laučas < ловчий ‘a vadászat főfelügyelője’), Przystawąnis (Pristavonis Maišiagala: pristòvas ‘felügyelő’, Prz- a Pr- helyett a lengyel kiejtés miatt), Spiewakas (Spievokas Nemenčinė: spievòkas < śpiewak ‘énekes’).

Mások szláv apai nevekből és egyéb, szláv képzőkkel alkotott névalakokból származnak: Bildziukiewicz, f. Bildziukowa (a Bildžiūkas névből; Lazūnai: bildžiùkas ‘zörgő, csörtető ember’), Giełwano(w)ski (Gelvanauskas Vokė: Gélvonai), Kowlewicz (Kaulèvičius Vokė, vö. Kaulỹs, Kaulãitis: káulas), Лоймович (a Laimas vagy Láima névből; Kamojys: láimė), Лопунович (a Lapūnas névből; Kamojys, vö. Lãpas: lãpas), Popielicki (a Papilys vagy hasonló névből; Sužionys: pa + pilis), Пуйдэлович (a Puidelis névből; Kamojys, vö. Pūida: pūidyti ‘zajjal hajtani, kergetni’), gen. sg. Railowicza (a Ráila névből; Nemenčinė: ráila ‘fecsegő, kiabáló, veszekedni szerető ember’), Войводэлович (a Vaivadėlis névből; Šalčininkai, vö. Vaivadas, Vaivada: vaivadà). Egy esetben egy szlávosított csoport- (háztartás-) megnevezés szerepel: Dudelowczyzna Nemenčinė ‘Dūdeliékhez’.

Vannak olyanok is, amelyek foglalkozást, esetenként etnikai hovatartozást jelölnek: gen. sg. Doktoraycia (Daktaraitis Nemenčinė: dãktaras), Gudalis (Gudėlis Zalavas, vö. Gùdas: gùdas), Gudanis (Gudónis Maišiagala, Sužionys: gùdas), Prusznice (Prūšonis Nemenčinė, talán a Prūsonis névből, vö. Prūsas: prūsas), gen. sg. Ratodayli (Ratadaillis Nemenčinė: ratadaĩlis ‘kerékgyártó’), gen. sg. Zemaytena (Žemaitėnas Maišiagala, vö. Žemaitis: žemaitis), Žemoitel (Žemaitėlis Zalavas, vö. Žemaitis).

A keresztségi nevek töveit tartalmazó személynevek – mint említettük – az összes névmegjelölés 17%-át teszik ki. Köztük vannak megtartott litván végződésű vagy litván képzős alakok:

a) végződéssel: Czapas (Čėpas Sužionys ← Čėponas < Szczepan ← Stefan; keresztnévként is), Nakas (Nãkas Sužionys: Enoch, Енох);

b) kicsinyítő képzőkkel: Bochdanelis (Bagdonėlis Sužionys, vö. Bagdõnas < Bogdan, Богдань – a görög Theodosios tükörfordítása), Jaczelis (Jočėlis Sužionys, vö. Jočỹs < Jacz ← Jakub), Stanulis (Stanùlis Karvys, vö. Stanỹs < Stań, Стань ← Stanisław, Станислав), Szymuk (Šimukas Nemenčinė, vö. Šìmas < Szym ← Szyman ‘Simon’);

c) patronimikus képzőkkel:

Bartaicis (Bartáitis Vokė, vö. Bartas < Bart ← Bartholomeus), gen. sg. Jakaycia (Jakáitis Nemenčinė, vö. Jãkas < Jak ← Jakub), Kazoyc (Kazáitis Karvys, vö. Kazỹs ← Kazimieras), Marciukaycis (Marciukaitis vagy Marčiukaitis Vokė, vö. Marčius, amelynek alapjául Martýnas szolgált), Miszaycis (Mišaitis Vokė, vö. Mišas < Misz, Миш ← Michał, Михаил), Sawulaycis (Savulaitis Nemenčinė, vö. Savùlis, Šãvas < Сава – Савелий), Witeyc (Vitáitis Karvys, vö. Vìtas); Bananis (Banonis vagy Baniónis Sužionys, vö. Banỹs, alapjául Benediktas szolgált), Jakutonis (Jakutónis Maišiagala, vö. Jakùtis, Jãkas ← Jokūbas), Jiurgianis (Jùrgonis Maišiagala, vö. Jùrgis), gen. sg. Mircinania (Marcinónis vagy Marty-

70

nónis Maišiagala, vö. Martýnas), Maszanis (Mošionis Zalavas, vö. Mõšius < Masz, Maszo ← Matyasz), Mikótanis (Mikalónis Sužionys, vö. Mýkolas), Szymananis (Šimononis Maišiagala, vö. Šímonas ‘Simonas’), Urbananis (Urbononis Maišiagala, vö. Ūrbonas), gen. sg. Watania (Valónis Maišiagala, vö. Valà, Vãlius ← Valentìnas), Witanis (Vitónis Maišiagala, vö. Vìtas); gen. sg. Fronckuna (Franckūnas Maišiagala, vö. Pranckus ← Pranciškus), nom. pl. Gryciuny (Griciūnas Sužionys, vö. Gricius < Гриц ← Григорий), Markuns (Morkūnas Nemenčinė, vö. Mõrkus), Misiunas (Misiūnas Nemenčinė, vö. Mísius < Mĩs, Мись ← Michat, Михаил), gen. sg. Winciuna (Vinčiūnas Maišiagala, vö. Vìñcas).

Megcsonkított végződésű és képzős alakok: Rakuc (Rakūtis Zalavas, vö. Rõkas), Валюл (Valiūlis Kamojys, vö. Vãlius ← Valentìnas) és még néhány. Példák szláv patronimikus képzőkre litván kicsinyítő és más keresztnevekből: z Ławrukowiczami (a Laurūkasból Vokė, vö. Laũras ← Laurýnas), Maciukiewicz (a Maciūkas vagy Mačiūkasból Vokė, vö. Macýs, Mačỹs ← Motiejus), Масюлевич (a Masiūlisból Kamojys, vö. Masỹs ← Motiejus), Praniukiewicz, Proniukiewicz (a Praniūkasból Vokė, vö. Prãnas), Стасюлевич (a Stasiūlisból Kamojys, vö. Stasỹs), Wahukiewicz, Wałukiewicz (a Vāl(i)ūkasból Vokė, vö. Vãlius ← Valentìnas), f. Witkanowa (a Vitkónisból Karvys, vö. Vìtkus < Witko ← Wit ‘Vitas’). Egy alkalommal egy elszlávosított csoportos (háztartási) megnevezés is előfordul: Terezewyczizna Nemenčinė ‘Terz-el-iuséknál’, vö. Teržà, feltehetően a Terežà ← Terėžijus névből.

A litván diminutív képzőket tartalmazó személynevek száma az inventáriumokban nagy, az összes megnevezés 22,3%-át is kiteszik (-ukas képzővel 10%, -elis képzővel 9%, -ulis képzővel 3%, -utis képzővel 0,3%). Ilyen képzőik vannak a litván végződésekkel írt személyneveknek (Janukas, Kairelis, Augulis...), az írnokok által megrövidített alakoknak (Bylduk, Zemel, z Kierulem, Rakuc...), rejtve maradnak a szláv típusú patronimikusokban (Pran-iuk-iewicz, Пуйд-эг-ович, Мас-юл-евич, Дев-к-гут-евич...), és nem litván tövű vagy bizonytalan eredetű személynevek is felvehetik őket, például Gniwt-el-ko Nemenčinė, Tatarzyn (tatár!), Ciep-uk Zalavas. Úgy tűnik, az ókorban a litvánok nagyon kedvelték a nevek kicsinyítő alakjait. Nem meglepő, hogy a szomszédos nyelvek kölcsönveszik ezeket a képzőket, különösen az -uk- képzőt.

A kelet-litvániai litván patronimikus képzőket tartalmazó személynevek (litvánul írt és elszlávosított alakok) viszonylag nagy számban fordulnak elő, az összes megnevezés 10,3%-át teszik ki (-onis képzővel 8%, -ūnas képzővel 2%, -ėnas képzővel 0,3%), tehát többet, mint az -aitis képzős nevek (ezek aránya 6%). Így a litván eredetű patronimikus képzőket az összes megnevezés 16,3%-ában szereplő személynevek viselik. A szláv eredetű -avičius, -evičius (-owicz, -ewicz) patronimikus képzőket viselő személynevek a megnevezések 15%-át teszik ki, a -sk- típusú képzővel rendelkezők pedig 7%-át.

A vizsgált települések litván jellegét nemcsak az inventáriumok személynevei, hanem a bennük említett helynevek is tanúsítják (a Buivydžių-uradalom inventáriumában nincsenek helynevek); ezek csaknem mind litvánok, rendszerint azonban elszlávosítottak és kissé eltorzultak. Leg-

71

többjük könnyen lokalizálható, vagy legalább összekapcsolható a ma litvánok által használt alakokkal. Példák: a) a Nemenčinė-uradalom inventáriumából: w Bezdanach (Bezdónys), w Biłdunach (Bildūnai), Dosiance (Dasiõnys), Jawczowory (Jaučiavariai), w Meironach (Mėironys), Piekielski (Pikeliškės), Piekieliszki-tó (Pikeliškių ežeras), Okmena-tó (Akmenà), Podziuny (Puodžiūnai), w Pokirniach (Pakirniai), Wornaliszki (Varnališkiai); b) Maišiagalából: w Bakunach (Balkūnai), w Eiciunach (Eiciūnai), ieminia Moyszo golskiego (Maišiagala – a szláv változat azt mutatja, hogy ilyen litván alak valóban hitelesen létezett!), w Sktowsciach (Skliaũsčiai); c) Zalavasból: Gricuni (Griciūnai), Guże (Gužiai), Miciani (Mičiõnys), Woitkuni (Vaitkūnai); d) Vokėből: łąka (rét) Dzierwany (Dirvónai), w Jurk iszkach (Jūrkiškės), w Kamieniszkach, łąka w Kamieniszkach (Kameniškės), w Pogirach (Pagiriai), w Reysztelach (Raisteliai), na gosčinu rudnickim (a Rūd-ninkų-országút); e) Sužionysból: Apanasy (Pónasai), Barany (Barónai), pod Bekiepurami (Bekepūriai), Bordziuny (Bardžiūnai), Botwinszki (Batviniškės), Czahieniszki (Čekėniškės), Ilgis-tó (Ilgis), Jaciowory (Jaučiavariai), Miszko-nie (Miškónys), Pawłukany (Pauliukónys), Pozadniki (Pasadninkas, nyj. Pa-sadnykas), ku Pokirniom (Pakirniai), Rakszany (Raksónys), Sapieżyszki (Sa-pieg iškės), Suzany (Sužiónys), Unguys zki (Unguriškės); f) Sudervėből: Soy-dzie (Saidžiai), Suderwie (Sudervė), w Suderwie Wierszyłowskiey (Viršilių vagy Viršulių Sudervė, vö. a mai Viršuliškės); g) Karvysból: Korvi (Karvys), Zkrudan-ce (Skrudėnai); h) Šalčininkaiból: Czuzokom pia, gen. pl. Czuzokom pia (Čiužia-kampis), graniczą ze wsią Daynowką (Dainavėlė), w Khuniach (Klõniai), do Paberzia (Pabėržė), do Swinca (Švenčius), gen. pl. Trybancow, w Trybancach (Tribónys); i) Kamojysból: в ымѣню... Годутіш’ском (Adūtiškis), в ымѣн’ю... Лын’тупском (Leĩtupis), у селы Мешанах (Mešónys), в мес’теч’ку Пос’тав’ском (Paštovis), [ъ] Рокан’тиш’ках (Rókantiškės), село Скайстэли, у селе Скайстэлях (Skaistėliai), фол’вар’ку Сур’вилиш’ского (Surviliškis), до... села Свирак’нов (Svirónys), у селе Войшкунах (Vaiškūnai).

Néhány alak kissé eltér a mai litván használattól: Poiuny (Pajūnėliai Nemenčinėben), Pruszance, gen. pl. Pruzancow (Prušinė, Nemenčinėben), Niemencze-tó (azaz Nemenčia, ma Nemenčėlis, Nemenčiukas Nemenčinėben), Giedroycie (Giedraičiai, ma Giedraitėliai Sužionysban), Ławyniance (ma Lauryniškės Karvysban).

Egy részük olyan településeket vagy helyeket jelölt, amelyek ma úgy tűnik, már nem léteznek; legalábbis a hozzáférhető térképeken nem találhatók meg. E nevek litván alakjai feltehetően rekonstruálhatók, például Audubiški (*Audubiškės vagy *Audubiškiai, esetleg *Andubiškės vagy *Andudiškiai Sužionysból), Baltelias-tó (*Baltelis Sužionysból), w Barckunach (*Barckūnai Maišiagalából), Olkus Budwiesie (*Budviesio alka s Sužionysból), в Дойлидиш’ках (*Dailidiškės vagy *Dailidiškiai Kamojysból), з села Едупи. едупского (*Juodupiai Kamojysból), Ganiszki (*Goniškės vagy *Goniškiai Vokėből, vö. Goničiai Ylakiai), Gieydany (*Geidonys Sužionysból), łąka w Kaphun iszkach (*Kap-lūniškės vagy *Kaplūniškiai Vokėből) w Kielmobrydziach (*Kielmabridžiai Nemenči-

72

nem), Klyszelsizki (˙Klišeliškės vagy ˙Klišeliškiai Nemenčinė), 3 села Лелейков (˙Lelekai vagy ˙Lileikai Kamojys, vö. Lileikėnai Šilalė), w Lękach (˙Lenkai Vokė, vö. Lenkaičiai Plungė), Limonciszki (˙Limantiškės vagy ˙Limantiškiai Vokė, vö. Limantai Šakiai), 3 села Мергун (˙Mėgunai Kamojys), 3 села Мелоков (˙Melagiai Kamojys), в ыйменю... Мерклянском (˙Merklionys vagy ˙Merklenai Kamojys), w Mesteliszkach (˙Mesteliškės, -iai vagy ˙Miesteliškės, -iai Nemenčinė), у селе... Олянах Добейков (˙Dabeikų vagy ˙Duobeikų ˙Alionys Kamojys), в ыйменю... Олешниках (˙Alešininkai Kamojys), [в] Ожунинах (˙Ožiūninkai Kamojys), ež. Perwałkas (Pervalkas Sužionys), Łąki Rodziewicz brodzie (˙Radzevičių Bradas Vokė).

A többi név rekonstruálása nagyon kockázatos: w Anteprowołes Nemenčinė, Dakany Maišiagala, Giernazyszki, ež. Kiersne (˙Kirsnė?) Nemenčinė, 3 села Лодоса Kamojys, Odkirny Sužionys (˙Atkirniai?), Słukowszczyzna, na Słukowszczyźnie Vokė, Sołubiszki Karvys, 3 села Тябутов Kamojys, za łąkę Waslukowszczyznie Vokė, Wiczance Karvys (˙Vičionys?), w Wowiszkach Vokė, ež. Žėtosayne, ež. Zelsa Nemenčinė, ež. Zławkielis Sužionys.

Eitminiškių és Šalčininkų nevét már akkor eltorzították, vagyis olyan formában használták, ahogyan a helyi, elpolonizálódott emberek ma is mondják. Az inventáriumokban ezt olvassuk: gen. pl. Jencmeniszek (Nemenčinė) és Soleczniki, od Solecznik (Šalčininkai). Korábban úgy véltem, hogy Eitminiškės (a név egy régi, még a kereszténység előtti időkből származó, kéttagú litván személynévből, az Eit-minasból ered) lengyel megfelelője csak a XVIII. század végén vagy a XIX. század elején keletkezett (Zinkevičius 1990: 86). Kiderül, hogy már 1678-ban létezett. Az Eitminiškės név a lengyel jęczmień ’árpa’ szó hatására Jęczmieniszki-vé alakult. Šalčininkait a XVI. századi dokumentumok még Szolczniki néven is említik (vö. Шольчники az 1555-ös oklevélben), a litván nyelvjárási Šalčnykai alakból. Ekkor mellette már előfordult az s-szel kezdődő Solczniki változat is, a šienas: siano ’széna’ viszony mintájára. A nehezen kiejthető mássalhangzó-torlódásba beillesztett e magánhangzóval jött létre a lengyelek által ma használt Soleczniki forma, amely már az 1692-es inventáriumban is szerepel. E két név lengyel alakját a litvániai lengyelek ma „autentikus” lengyel formának tartják, holott valójában csupán a régebbi litván alakok eltorzításának eredményei.

A Zalavas uradalomnak akkor már a mai, a szó elején Za-, lengyelül Zo- kezdetű neve volt: Zołowo (az inventáriumban Zolowo, Zołowo² alakban írják), és Ašmena járáshoz³ tartozott. Az uradalom ma elterjedt, Zu- kezdetű, lengyelül Zutowo nevű változata másodlagos, valószínűleg a XIX. század első felében keletkezett; legalábbis 1846-ban már szerepel a Švenčionysi járás településeinek jegyzékében (Švenčionių aps. sąrašas 1846, 1. 8), ahol Зуловъ alakban van bejegyezve. A név nem keletkezhetett

² A második változat megtévesztette a kiadókat, akik Žalava néven nevezték el az uradalmat (141. o.).

³ 1775-ben az Ašmena járás Dysna és Neris folyók közötti területéből létrehozták Užneris járást, amelyet 1843-ban Švenčionys járásnak neveztek át.

73

Juzefo Pilsudskio marsall apjának (szintén Józsefnek) elhunyt lányától, Sofijától származó becézőneve, ahogyan azt olykor állítják⁴. Az uradalom hiteles litván neve, amint azt a Litván Nyelvi Intézet helynévkartotékája mutatja⁵, Žalavas (3^b hangsúlyozás), nem pedig Žūlavas. Az 1645-ös inventárium azt mutatja, hogy a Žalavas nevet már a XVII. század első felében használták, tehát viszonylag régi⁶.

A Kamojys uradalom inventáriumának alábbi, nehezen lokalizálható neveit erősen elpolonizáltnak és elszlávosodottnak tartották: [в] Литов'щыз'не, з села Луч'евич, з села Мол'девич, з села Нар'кович, з села Роман'кович. Hasonlóképpen kezelendő a Maišiagala inventáriumában szereplő w siele Jaszewskim helynév is.

Előfordulnak tükörfordított helynevek is: pod Czarnym borem, łąka pod Czarnym lasem Vokė (a Juodšiliai névből), Czarna Waka Vokė (Juodóji Vókė), в вымѣн'ю Полес'ю, до двора Полес'я (a Pagirys névből vagy hasonlóból), [в] Верх'нях Kamojys (: viršus ’felső rész’).

A cikkben tárgyalt kelet-litvániai vidékek lakossága viszonylag későn szlávosodott el; ráadásul sok helyen előbb belaruszosodott, és csak utána polonizálódott. A XVII. században még litvánul beszéltek, amint azt nemcsak az inventáriumok, hanem más források is tanúsítják (Zinkevičius 1993). A keletről érkező belaruszosodási hullám Lazūnuszt, talán Žalavast és Kamojyst is, csak a XVIII. század végén vagy a XIX. század elején érte el. Ettől kezdve terjedt el a kétnyelvűség. A belarusz nyelv, amelyet az oroszul beszélő cári tisztviselők és a lengyelül beszélő papok is értettek, egyre inkább háttérbe szorította az ősök litván nyelvét, amelyet a felsőbb társadalmi rétegek mindenféleképpen megvetettek és üldöztek. A XIX. század első felében a litván nyelv összefüggő tömbjének határa még Kamojys mellett húzódott. A század közepén a belaruszosodás különösen gyorsan terjedt délkelet felől Vilnius és Trakai irányába, és elérte Sudervė környékét, ahol akkor a litván nyelv uralkodott. A hatvanas-hetvenes években a belaruszosodás Maišiagala, Karvys és Buivydžiai vidékéig terjedt. Lazūnus litván nyelvű szigetté vált a belarusz nyelvű környezetben. A vizsgált vidékek lakói sok helyütt még hosszú ideig kétnyelvűek maradtak.

A lengyel „Kraj” újság 1879. évi 52. száma azt írta, hogy Nemenčinė városában és plébániáján nincs olyan falu, ahol ne beszélnének litvánul. Más adatok alapján is állítható, hogy a XIX. század végén közvetlenül Nemenčinė környékén még mindenütt a litván nyelv uralkodott, nyugatabbra (Riešė felé) és északkeletre (Pabradė irányában) viszont többen beszéltek lengyelül. A lengyel nyelv a belaruszosodott falvakba is behatolt. Sudervė környékén idővel a belarusz nyelv vált uralkodóvá, a litvánul beszélők kisebbségben voltak. Maišiagala plébániáján 1890-ben már csak 28% beszélt litvánul.

⁴ Žr. Kulbokienė V. 1966: 131. Maršalo tėvui 1846 m. dar buvo tik 13 metų, o jo būs imai žmonai Marijai Bilevičiūtei – vos 4 metukai. Be to, šiame dvare, priklausiusiame Bilevičiams, Pilsudskiai tada dar negyveno, į jį atsikėlė tik po 1863 m. sukilimo, kada dalis Pilsudskių ir Bilevičių dvarų Žemaitijoje (Pilsudskiai iš ten kilę, jų pavardė nuo Pilšūdų dvaro pavadinimo) buvo konfiskuoti.

⁵ Aleksandras Vanagas 1968-ban kitöltött adatlapján ez áll: Žalavas (hibás írásmóddal Zulavas), település Zalavi. Švenčionysi járás

⁶ A szerző köszönetet mond Vytautas Boguišisnek, Vidas Garliauskasnak, Petras Gaučysnak és Vidas Račysnak, akik közreműködtek az uradalom és nevének bonyolult történetét feltáró munkában.

74

az összes lakosnak. Sužionys plébániája azonban akkor még csaknem teljes egészében litván volt. Juozui Maceikának, a vilniusi litvánok ismert közéleti szereplőjének 1932-ben egy idős asszony mesélte, hogy fiatalkorában nemcsak Sužionysban, hanem Nemenčinében és Pabradėban is litvánul beszéltek.

A XIX–XX. század fordulóján a belorusz nyelv különösen erősen terjedt el Buivydžiai környékén. Kamojys plébániáján akkor vegyesen beszéltek: litvánul és beloruszul. A XX. század elején Šalčininkai plébániáján a litvánul beszélők még az összes lakos mintegy felét tették ki, főként a nyugati részen.

A két világháború közötti időszakban a lengyel megszállás következtében a vizsgált területeken mindenütt a belorusz nyelv helyét a lengyel kezdte átvenni, különösen Maišiagala, Nemenčinė és Sužionys térségétől északkeletre. Akkor azonban még csaknem mindenütt fennmaradtak a litván nyelv szigetei és szigetecskéi. Halina Turska lengyel nyelvész adatai szerint a litván nyelv a Nemenčinėi plébániához tartozó Strūpūnai faluban, a Sužionysi plébániához tartozó Gričiūnai és Padubiuosė falvakban maradt fenn a legtovább.

Vilnius visszafoglalása után kiderült, hogy Maišiagala és Sužionys környékén sokan még kétnyelvűek voltak: többnyire litvánul és beloruszul, ritkábban lengyelül beszéltek. A mai Šalčininkai járás nyugati és középső részén akkor szintén vegyesen beszéltek; egyes helyeken a litvánul beszélők még többségben is voltak: Mištūnaiban 90%, Dainavában, Gilviniškėsben, Užuklonysban, Vežionysban és Naujadvarisban mintegy 50–90%, Kalesninkai és Purvėnai településeken 25–50%. Dialektológusaink a helyi nyelvjárás jó ismerőire találtak Šalčininkai környékén Mikantonyseiben (86 főre), Ažulomysban (56), Dainiškėseben (47), Maž. Baušiai faluban (30), Klynaiban (27), Kameninkėben (17), Širviaiban (16), Pašalčysban (7), Stakų Ūta faluban (6), Milvydai és Vinciapolis falvakban (5-5), Pamūrinėben és Tribonysban (1-1), magában Šalčininkaiban pedig 26-ra. A népszámláláskor litvánnak vallották magukat azok is, akik már nem tudtak litvánul: Maišiagala környékén a lakosság 55%-a, Nemenčinė környékén 37%-a, Šalčininkai környékén 23%-a; az útlevelek kiállításakor pedig litvánnak jegyeztette be magát Maišiagala környékén 89%, Nemenčinė környékén 80%. A német megszállás éveiben (1942) Kamojys járásban 10% litván lakost találtak. Egyébként akkor ott 12 litván elemi iskolát hoztak létre.

A Vilniusi-vidék egészén hatalmas kárt okozott a litván nemzeti identitásnak a soviniszta lengyel földalatti mozgalom (Armija krajova).

Minden megpróbáltatás ellenére a háború után még a leginkább elnemzetietlenített területeken is lehetett találni olyan időseket, akik megőrizték a litván nyelv helyi nyelvjárását. 1950–1952-ben e cikk szerzőjének Povilas Pakarklis professzorral együtt alkalma nyílt bejárni ezeket a környékeket, és felkutatni a litván nyelv maradványait. Nem egy olyan idős férfit és nőt találtunk akkor, aki jól tudott litvánul Maišiagala, Karvys és Nemenčinė közelében, ahol ma már nem beszélnek litvánul, vagy az újonnan megtanult irodalmi litvánt használják. 1956–1969-ben dialektológusainknak sikerült feltárniuk és leírniuk a Maišiagala, Nemenčinė és Sužionys környéki hagyományos litván nyelvjárás főbb jellegzetességeit.

A háború utáni években, a bolsevik megszállás körülményei között, a litván nyelv még inkább visszaszorult a Vilniusi-vidéken. Az elnemzetietlenített járásokban az a gyakorlat honosodott meg, hogy nem litván, rendszerint litvánellenes beállítottságú, többnyire lengyel tisztviselőket neveztek ki. Tól

75

1950-ben sok litván iskolát lengyel iskolává alakítottak át. Šalčininkai járás középső részén egyetlen litván iskola sem maradt, a nyugati részén pedig csak Mištūnai és Gelūnai iskolája. 1959–1960-ban azonban ezeket is bezárták. Akkoriban sok lakos költözött Vilniába Fehéroroszországból. Csupán 1985–1989 között 3874 ember költözött Šalčininkai járásba. Mindezek következtében a járás lakosságának 1988-ban az adatok szerint mindössze 9,4%-a volt litván.

A nemzeti újjászületés kezdetén a lengyelesítők is mozgolódni kezdtek: különféle autonómiákat hoztak létre, és erőteljes, litvánellenes propagandát indítottak. Sokat hazudtak. Sajtójukban olyan cikkek jelentek meg, amelyek azt állították, hogy Maišiagala, Karvys és Nemenčinė környékén sem maguk a szerzők, sem szüleik (80–95 évesek) nem emlékeznek arra, hogy bárki valaha litvánul beszélt volna. Csak azért nem emlékeznek, mert nem akarnak emlékezni. A „Czerwony sztandar„ című újságban azt írták, hogy Buivydžiai temetőjében nincsenek olyan síremlékek, amelyeken akár egyetlen litván családnév is szerepelne. Valójában ott ez olvasható: Baciul, Kairys, Kiežun, Lakis, Likša... A propagandahazugságok áradata nem ismert határt. Sužionys plébánosa a vilniusi rádió lengyel nyelvű adásában még azt is állította, hogy plébániáján soha nem éltek litvánok. Természetesen elhallgatta, hogy hívei 1878-ban kérvényt nyújtottak be a cári hatalomhoz az 1866-ban bezárt Sužionysi templom visszaadásáért, és azt kívánták, hogy ott litvánul prédikáljanak és énekeljenek. Sajnos a visszaadott templomba a vilniusi püspökség lengyel kúriája lengyel papokat küldött, akik elpolonizálták a plébániát. 1905-ben a litván nyelvet teljesen kiszorították a Sužionysi templomból. A lengyel megszállás éveiben a lakosság elnemzetietlenítése teljessé vált.

E területektől távol, Fehéroroszországban napjainkig fennmaradtak litván nyelvszigetek a vizsgált területek közelében. Kamojystól északra ma is vannak, akik tudnak litvánul. Tragikus sors jutott a litván Lazūnai nyelvszigetnek. Az 1893-ban odalátogató Eduardas Volteris, a pétervári egyetem magántanára még teljesen litván falvakat talált Bebrėnai (Бобровичи), Bežėmiai (Bežėmnu, Бежемцы), Daniūnai (Доневичи), Gudenionys (Гуденята), Jaskūnai (Joskūnai, Яскевичи), Lazūnai (Лаздуны) és Valdikai (Вальдики) településeken, míg Kupronys (Купровичи), Ažubaliai (Забелавцы) és Zubonys (Зубовичи) falvak akkorra már némileg elszlávosodtak. Tizenhárom évvel később (1906), amikor Jonas Jablonskis járt ott, azt írta, sok vegyes családot talált; az emberek azt mondták neki, hogy még litván újságot sem láttak, litván könyvekhez nem jutottak, a templom pedig erősen terjesztette a lengyelséget. A „Viltis” című litván újság 1909-ben arról írt, hogy Mackevičius, Lazūnai plébánosa (származását tekintve žemaitis) megtiltotta a litván nyelv használatát a templomban: „bo to wielki grzech przemówić w kościele po litewsku„ (mert nagy bűn litvánul megszólalni a templomban). Az emberek fejébe folyamatosan azt sulykolták, hogy a litván nyelv fölösleges: hiszen sem a templomban, sem az iskolában, sem a hivatalokban nincs helye. Szerencsére 1919–1925-ben Karolis Gumbaragis, az itt szolgáló energikus litván nemzeti mozgalmár tartotta fenn a litván nyelvet Lazūnaiban (később a bolsevikok Szibériába száműzték). A háború utáni években Lazūnai környékének lakosságából mintegy a fele (400–500 ember) Lengyelországba emigrált. A bolsevik terror elől menekültek. Az ötvenes évektől tudósok kezdtek expedíciókat szervezni, hogy feljegyezzék a haldokló, egyedi litván nyelvjárás fontos adatait…

76

menis. Lietuvių kalbos ir literatūros instituto 1952, 1955 ir 1959 m. ekspedicijos (dalyvavo ir Maskvos kalbininkai) lietuviškai kalbančių dar rado Lazūnuose, Bebrėnuose, Bežėmiuose, Dievėrgiuose (Dervagiuose), Jaskūnuose, Pašalyje, Ūsiagiriuose ir Valdikuose, suprantančių ir šiek tiek kalbančių – Daunorių, Gudenionių, Jančiūnų, Miegūnų, Salinių, Šeškų, Zomāšių, Žydžiūnų ir kt. kaimuose. Lietuviškiausias tada buvo Pašalio kaimas. 1964–1968 m. lietuviškai mokančių rasta (mažėjančia tvarka): Pašalyje, Bebrėnuose, Dievėrgiuose, Gudenionyse, Valdikuose, Lazūnuose, Daunoriuose, Šeškuose, Jaskūnuose, Zomāšiuose, Bežėmiuose (tik suprantančių). Kažkiek lietuviškai suprantančių aptikta net apie Dūdą (Dūdàs, Ažubalių kaime) ir Viją (Ивье). Tačiau praėjus porai dešimtmečių, Lazūnų apylinkėse jau bebūvo likę gal 30–40 senių, šiek tiek mokančių lietuviškai. Visi jie ne jaunesni kaip 70 metų. Tarp savęs šnekėdami lietuvių kalbos paprastai jau nebevartojo, kalbėjo gudiškai. Lietuviškai „padudendavo,“ tik atvykusio iš Lietuvos asmens prakalbinti. Daugelis mokėjo nebelaisvai, kalbėdami užsikirsdavo, įmaišydavo gudiškus žodžius. Tokį įspūdį susidarė šių eilučių autorius, aplankęs Lazūnų lietuvius 1983 m. kartu su žymiuoju šio krašto kalbos tyrėju Aloyzu Vidugiriu ir Kaune tada gyvenusiu lažūniškiu Pranu Semoku.

Ilyen szomorú története van a vizsgált vidékek litván jellegének elenyészésének. Az inventáriumok írásának idején, három és fél évszázaddal ezelőtt azonban ezek a vidékek még teljes egészükben litvánok voltak. Az inventáriumok olyan litván személyneveket is megőriztek, amelyek nem szerepelnek a „Lietuvių pavardžių žodyne” (Vanagas ir kt. 1985–1989), ezért igen jelentősek a litván antroponímiai kutatások és általában a litván nyelvtudomány számára. Íme ezek (mai helyesírással és a köznyelvi alakban): Aukštaraitis, Aukštavartis, Bagdonelis, Bala, Balininkas, Balubonis, Banonis, Bildukas, Bildūnas, Byskupėlis, Byvaina, Bočiulaitis, Bomelis, Braziukonis, Buitelaitis, Bulkonis, Butkonėlis, Čiukelis, Dasionis, Didienis, Drujus, Gaižonis, Grigeišis, Jaučiavarys, Jočelis, Juodaragiš, Kamaškaitis, Kirinaitis, Kirpė, Kliukelis, Kyvelis, Krinyčėlis (Kriničėlis?), Kunča, Lupka, Marciukaitis, Minela, Mišaitis, Mošionis, Naturgaitis, Noragis, Pilina, Pristavonis, Prūšonis, Puidelis, Ratadailis, Rimkelis, Rudakiškis, Rugiaduonis, Sambaras, Savulaitis, Sidabris, Skrabelis, Spievokas, Statulionis, Stubeda, Švilžentis (Svilžandis?), Šimononis, Šimukas, Šipelaitis, Terzelis, Urbononis, Urdė, Vaiškaitis, Vaivadelis, Žemaitėnas.

Megjegyzendő, hogy az inventáriumok írnokai számos litván nyelvi elemet használtak, amelyek akkoriban feltehetőleg elterjedtek voltak a litvániai lengyel nyelvben (polszczyzna litewska). Íme néhány gyakoribb közülük:

dziakła ‘gabonában fizetendő természetbeni járandóság, terményjáradék, adó’ (działka żyta pul beczki, az ‘dékłas: déti’ szóból), ebből a dziakielny melléknév (becka dziakielna, owsa dziakielnego, miary dziakielney);

kompie ‘sonka’ (gen. pl. kompiow);

kowsz ‘merőkanál’ (nom. pl. kowszy);

pondeck ‘csomócska’ (borowikow wieniec jeden, orzechow pondeck);

77

punia ‘istálló, szénapajta, kunyhó’ (punia a litván pūnē szóból);

rojst ‘ingovány, mocsár’ (w roistach);

rum ‘lakóépület, épület’ (rum wielki, rum tarciami obity, za tym rumem; naprzečiwko tego rumu; a litván nyelvben meghonosodott germán eredetű rūmas szóból) és ennek kicsinyítő képzős alakja, a rumek (do tego rumku);

rykūnia, rykania ‘az uradalmi birtok jószágairól és állattenyésztési termékeiről gondoskodó nő’ (dla ciwona y rykoniey; a rykūnia: rykauti szavakból ‘gondoskodni, háztartást vezetni, rendezni’);

siaber ‘barát, munkatárs’ (z siabrami; a śebras szóból);

sklut ‘széles élű, faragáshoz használt fejsze, szekerce’ (sklut ciesielski, nom. pl. skluty);

swiren, swieren, swierzen, szwieren ‘csűr’ (do swirna, w swirnie, w swiernie, w swiernie, w tem swierźnie, za swiernem, dwa swirny, szwierny, gen. pl. swirnow, szwiernow, za swirnami, przed szwiernami, w swiernach) és kicsinyítő képzős alakja, a swirenek (w tem swirenku);

trzynitny ‘háromfonalas’ (żupanik trzynitny ponoszony);

untrynik, untrenik ‘nem fő munkás, segéd, másodmunkás’ (z untrynikiem, nom. pl. f. untrenicy; a nyelvjárási ūntrinykas, -e szóból);

wicina ‘régi típusú, lapos fenekű áruszállító folyami hajó, vontatóhajó’ (od wicin, od zamarzych wicin).

Jelentés szerinti litvánizmusok (tükörfordítások) is előfordulnak, például strona, stronica ’a csűr oldalsó része’ (tok nowy z stronami, tok dwadziescia sązi z stronicami), trynog ’háromlábú’ (trynog miedziany).

Előfordulnak a litván fonetika elemei is, például a k mássalhangzó a lengyel ch helyett: w kacie ’a házban’ (w chacie).

Az inventáriumok egyébként is tartalmaznak érdekes dolgokat. Például a Buivydžių uradalom inventáriumában azt írják, hogy rossz a hajdina termése, mert a medvék elpusztították (medzwiedzie popsowali). Figyelemre méltó, hogy Kelet-Litvániában, Palūšė, Mėironys és Gaveikėnai környékén még a XIX. század elején is voltak medvék.

LITERATŪRA

J a b l o n s k i s K., J u č a s M. 1962: Lietuvos TSR Mokslų akademija. Istorijos institutas. Lietuvos inventoriai XVII a. Dokumentų rinkinys, Vilnius: Valstybinė politinės ir mokslinės literatūros leidykla.

K u l b o k i e n ė V. 1966: Lietuvių enciklopedija 35, Boston, 131.

Š v e n č i o n i ų a p s. s ą r a š a s 1846: Vilniaus gubernijos inventorinio komiteto Švenčionių apskrities gyvenamųjų vietų vardų sąrašas, esantis Lietuvos valstybės istorijos archyve (buv. CVIA), f. 394. ap. 6, b. 350.

T a s z y c k i W. [red.] 1965–1985: Słownik staropolskich nazw osobowych 1–7, Wrocław etc.

V a n a g a s A. ir kt. 1985–1989: Lietuvių pavardžių žodynas 1–2, Vilnius: Mokslas.

Z i n k e v i č i u s Z. 1977: Lietuvių antroponimika. Vilniaus lietuvių asmenvardžiai XVII a. pradžioje, Vilnius: Mokslas.

Z i n k e v i č i u s Z. 1990: Lietuvių kalbos istorija 4: Lietuvių kalba XVIII–XIX a., Vilnius: Mokslas.

78

Z i n k e v i č i u s Z. 1993: Rytų Lietuva praeityje ir dabar, Vilnius: Mokslas (žr. gyvenviečių rodyklėje nurodytus puslapius).

INWENTARZE DWORSKIE XVII W. – JAKO ŹRÓDŁO ANTROPONIMII ORAZ DEMOGRAFII LITWY WSCHODNIEJ

Streszczenie

Artykuł ma na celu przedstawienie wniosków wysnutych na podstawie analizy imion własnych znajdujących się w inwentarzach dworskich z lat 1611–1696, dotyczących miejscowości Nemenčinė (Niemenczyn), Maišiagala (Mejszagoła), Zalavas (miejsce urodzenia marszałka Józefa Piłsudskiego, Zułów), Vokė (Waka), Buivydžiai (Bujwidze), Sužionys (Sużany), Sudervė (Suderva), Karvis (Korwie), Šalčininkai (Soleczniki), Kamoja (Komaje), Lazūnai (Łazduny). Najważniejsze wnioski są następujące:

Rozpatrywany materiał wykazuje, iż jeszcze w XVII w. miejscowości te były całkowicie litewskie. Dowodzą tego nie tylko imiona własne znajdujące się w inwentarzach, ale także toponimia oraz liczne lituanizmy w polszczyźnie, którą spisane zostały inwentarze.

Dzisiejszy dwuczłonowy system nazywania osoby (imię + nazwisko) w owych czasach nie ustalił się jeszcze, proces kształtowania się nazwisk dopiero się rozwijał, dlatego drugiego członu nazw osobowych (obok imienia nadanego podczas chrztu) nie należy w zasadzie traktować jako nazwisko.

Stopień slawizacji litewskich imion własnych w inwentarzach jest różny – przeważnie zależał od pisarza i od wybranego przez niego sposobu nadawania imion, co z kolei być może w jakiejś mierze odzwierciedlało nie wszędzie przecież jednakowe używanie antroponimii przez miejscową ludność.

Wśród nazw osobowych pochodzenia litewskiego przeważa antroponimia związana z przezwiskami (w szerokim znaczeniu); mniej jest archaicznych nazw dwuczłonowych oraz ich skrótów, odziedziczonych z okresu przedchrześcijańskiego.

Większość nazw osobowych pochodzenia nielitewskiego (imion nadanych podczas chrztu, przekładów słowiańskich itp.) zawiera elementy języka litewskiego, zazwyczaj przyrostki oraz końcówki.

Ludzie noszący nazwy osobowe, które nie mają elementów języka litewskiego, z reguły także byli Litwinami, ponieważ ich rodzeństwo lub imionami zawierającymi elementy języka litewskiego.

Przyrostki (sufiksy) słowiańskie (przeważnie patronimiczne) dołączone do antroponimii pochodzenia litewskiego, w tamtych czasach jeszcze nie przesłaniały przyrostków litewskich, w większości charakterystycznych dla Litwy Wschodniej i bardziej różnorodnych niż słowiańskie.

W inwentarzach jest wiele litewskich nazw osobowych, których nie uwzględnia „Lietuvių pavardžių žodynas„ („Słownik litewskich nazwisk„, t. 1–2, Vilnius, 1985–89), więc badanie antroponimii znajdującej się w inwentarzach dworskich otwiera bardzo szerokie perspektywy.

OSTLITAUISCHE INVENTARE DES 17. JAHRHUNDERTS ALS QUELLE ANROPONYMISCHEN UND DEMOGRAPHISCHEN STUDIEN

Zusammenfassung

Das Ziel des vorliegenden Beitrags besteht darin, die Resultate darzulegen, die sich ergeben aus der Analyse der in den Inventaren der Gutshöfe von Nemenčinė, Maišiagala, Zalavas (J. Pilsudskis Geburtsort), Vokė, Buivydžiai, Sužionys, Sudervė, Karvys, Šalčininkai, Kamojys

79

und Lazūnai (1611–1696) vorliegenden Personnamen. Die wichtigsten Ergebnisse sind folgende:

Die zu untersuchenden Ortschaften trugen noch im 17. Jh. einen durchwegs litauischen Charakter. Davon zeugen nicht allein die in den Inventaren belegten Personen- und Ortsnamen sondern auch die vielen Litauaismen im Polnischen der Inventare.

Damals war das System der zweiteiligen Personenbezeichnungen (Namen + Familiennamen) noch nicht eingewurzelt (die Entstehung der Familiennamen begann sich erst zu entwickeln); deshalb ist der zweite Teil der Personenbezeichnungen (der Personennamen, der neben dem Tafnamen steht) in vielen Fällen nicht als Familiennamen zu betrachten.

Der Grad der Slawisierung der litauischen Personennamen ist in den Belegen aus den Inventaren nicht der gleiche. Er hing größtenteils ab von dem Charakter des Schreibers sowie der von ihm gewählten Art, die Personen zu bezeichnen. Andererseits spiegeln sich wohl auch in der Bezeichnungsweise die unterschiedlichen Gebrauchsformen der Anthroponyme unter der einheimischen Bevölkerung wider.

Unter den Personennamen litauischer Herkunft herrschen aus Spitznamen entstandene Anthroponyme vor; seltener belegt sind zweistämmige archaische Personennamen und deren Kurzformen, die aus der vorchristlichen Periode stammen.

Die größte Anzahl der Personennamen nichtlitauischer Herkunft (Taufnamen, slawische Entlehnungen u.a.) enthält litauische Sprachelemente, meistens Suffixe und Endungen.

Personennamen ohne litauische Sprachelemente bezogen sich auch größtenteils auf Litauer, denn die in den Inventaren belegten Anthroponyme, die Namen der Brüder bzw. Kinder ausdrückten, trugen schon einen litauischen Charakter oder enthielten litauische Sprachelemente.

Die slawischen Suffixe (gewöhnlich in Patronymen), die in den Anthroponymen litauischer Herkunft vorliegen, haben damals die litauischen Suffixe noch nicht verdrängt, von denen viele kennzeichnend für Ostlitauen und verschiedenartiger als die slawischen sind.

Die Inventare enthalten viele litauische Anthroponyme, die in den „Lietuvių pavardžių žodynas“ („Wörterbuch der litauischen Familiennamen“) Bd. 1–2, Vilnius 1985–1989 nicht vorliegen. Deshalb ist die Untersuchung der in den Inventaren belegten Personennamen ein aussichtsreiches Forschungsobjekt.

80