a Szótár számára jelentős mennyiségű cédulát adott át, rajtuk gondosan feljegyzett, érdekes mondatokkal. Grinaveckienė mintegy 30 000 ilyen cédulát nyújtott be. Csak az általa gyűjtött szavakból is összeállhatna egy nagy szótárkötet. Az általa feljegyzett szavak közül sok bekerült a „Litván nyelv szótára” már megjelent köteteibe. Sokukat a Szótár kiegészítéseihez is felhasználják majd. Szavait egész Litvániában, valamennyi litvánul beszélő plébánián gyűjtötte. De természetesen főként Jurbarkasból, ahol a szabadságát töltötte, ahol sokan ismerték és tisztelték. A Szótár fájóan nélkülözni fogja ezt a kiváló szógyűjtőt…

Nem meglepő, hogy egy tehetséges és szorgalmas ember sokat tett a litván nyelvtudományért. De elképzelhető-e, hogy Grinaveckienė munkásságának legnagyobb részét már gyógyíthatatlan betegségtől gyötörve végezte el? Minden megtett lépés elviselhetetlen fájdalmat okozott neki. Szenvedését hordozva járta be Litvániát, és kereste fel a litvánokat… míg végül a szülői háztól is látható jurbarkasi temető befogadta.

Jonas Paulauskas

JANIS ENDZELYNAS TANÍTVÁNYAI ÉS MUNKATÁRSAI EMLÉKEZETÉBEN

Jānis Endzelīns atmiņās, pārdomās, vēstulēs. Sast. Dzidra Barbare, Brigita Bušmane. Red. kol. B. Bušmane, A. Stafecka, V. Skujiņa (red. kol. vad.), M. Stengrevica. Rīga, 1999: Latviešu valodas institūts, 323 p.

A Lett nyelv Intézete érdekes emlékkönyvet adott ki a lett nyelv legjelentősebb kutatójáról, Jānis Endzelīnsről, akit a litván nyelvészek – amint azt ez a könyv is említi – a lettek óriásának neveztek. Közel negyven szerző visszaemlékezéseit közli a kötet. A legidősebb közülük Mērija Saulė-Sleinė, aki az elmúlt évszázad végén született, fiatalkorában ismerte meg J. Endzelīnst, és életének utolsó éveit vele töltötte; a legfiatalabb, többek között a könyv szerkesztőbizottságának vezetője, Valentina Skujiņa, diákküldöttséggel köszöntötte a nyelvészt 85. születésnapja alkalmából, majd temetési menetében egyik kitüntetését vitte.

Mondhatni, valamennyi visszaemlékezésben rendkívüli személyiségként jelenik meg J. Endzelīns. Mindenkire hatalmas benyomást tett legendás pontossága, jegyzetek nélkül tartott, tartalmas előadásai, szigorú vizsgái, a nyelvi hibákkal szembeni türelmetlensége – még a legapróbb nyelvjárási alakokkal szemben is –, valamint az, hogy semmiféle tekintély előtt nem hajolt meg.

Különösen sok érdekes információt találunk nemcsak J. Endzelīns személyiségéről, hanem Lettország egész kulturális életéről, mindenekelőtt az egyetemről és annak professzorairól is Karlis Dravinis, felesége, Velta Rūķe-Dravinias, valamint Rūdolfs Grabis visszaemlékezéseiben (utóbbiak részben már megjelentek a R. Grabisnak szentelt kötetben: Savai valodai, Rīga, 1997).

224

A könyv a háború utáni évek lett nyelvtudományának tragikus lapjait tárja fel. J. Endzelynas ellen irányul a marxizmus híveinek fő támadása. A tudós elleni küzdelembe még a komszomol szervezete is bekapcsolódik. Arra kényszerítik, hogy elhagyja az egyetemet. A nyomdában kis híján megsemmisül a már majdnem teljesen kiszedett lett „Lettische Grammatik” szövege. (Micsoda irónia: 1958-ban J. Endzelynasnak ezért a könyvért ítélik oda a Lenin-díjat!) A szovjet lettek legfőbb ideológusa, Arvydas Pelšė 1952-ben „A lett nyelvtudomány helyzete és a köztársaság nyelvészeinek feladatai” címmel közöl cikket, amelyben gyalázza a jeles nyelvészt és iskoláját. És persze szomorúvá tesz, amikor a könyvben közölt visszaemlékezésekből megtudjuk, hogy Evaldas Sokolas, a Nyelvi és Irodalmi Intézet sok éven át hivatalban lévő igazgatója, aki nemegyszer „megtörte” J. Endzelynast, maga is megjárta Jezsov börtöneit. Sajnos ez az idealista kommunista élete végén is a hatalom nagy kegyvesztettjévé vált.

A könyvben vidámabb részek is akadnak. J. Endzelynas például 1934-ben egyetemi felvételizőket vizsgáztat (köztük van V. Rūķe, a későbbi V. Rūķe-Dravinia is). Lettországban éppen hatalomra került a puccs után Kārlis Ulmanis. A professzor hirtelen megkérdezi az egyik vizsgázótól: „Mit tud Kārlis Ulmanisról?” A vizsgázó, alig kapva levegőt, hadarva felsorolja a lett elnök életrajzi adatait. „Nem erről a Kārlis Ulmanisról kérdezem” – szakítja félbe J. Endzelynas. Ő ugyanis azt akarta megtudni, mit tud a leendő hallgató a 19. századi lett lexikográfusról, Karli Christiana Ulmani püspökről.

Vagy itt van Karlis Dravinis, aki katonai egyenruhában érkezik a vizsgára, majd utána katonásan összecsapja a sarkát, hirtelen mozdulattal a fejéhez emeli a kezét, és csak a teremben látott mosolyokból veszi észre, hogy nincs rajta sapka…

Amikor a Nyelvi és Irodalmi Intézet tudományos tanácsának ülésén az egyik tanácstag J. Endzelynasnak valamiben ellentmondva megjegyzi, hogy Janis Loja is így gondolja, aki „professzor és régi, ismert nyelvész”, J. Endzelynas mérgesen így vág vissza ellenfelének: „Az kétségtelen, hogy öreg, de az nem tudott, hogy egyben ismert nyelvész is.”

Megrendítő J. Endzelynas levelezése azokkal a tanítványaival, akik Szibériába kerültek. Nem félt levelezni velük, könyveket, sőt pénzt is küldött nekik. Amikor egyik, a Távol-Keletről hazatérő tanítványa meg akarta köszönni a professzornak az erkölcsi és anyagi támogatást, ő csak elmosolyodott, legyintett, és így szólt: „Nem emlékszem – elfelejtettem. Örülök, hogy látom.” Amikor Milda Grynfeldė fordító visszatért a taiseti lágerből, jelentős összeget kért kölcsön J. Endzelynastól lakásvásárlásra, majd később vissza akarta fizetni – ő azonban nem fogadta el a pénzt.

A litván olvasók számára érdekes, hogy J. Endzelynas egykori tanítványai leveleikben örömmel írják: száműzetésükben sokat fejlődtek litván nyelvtudásukban; azt is írják, hogy a lett iskolákban többet kellene foglalkozni a litván irodalommal, és nem volna szabad megelégedni a litván népdalokkal, ahogy eddig történt. J. Endzelynas egyik száműzöttnek írt válaszlevelében hozzáteszi: „Megjelenése (levelezője fényképet küldött J. Endzelynasnak. – A. S.) és az, hogy időt tud szánni a litván nyelvre és Salomėja Nėris költészetére, arra enged következtetni, hogy most már nemcsak létezni, hanem élni is tud”.

225

„…a litván nyelv és Salomėja Nėris költészete számára, arra enged következtetni, hogy most már nemcsak létezni, hanem élni is tud.”

Vagy itt van a rendkívül tragikus sorsú fordító és poliglott, Silvija Kuzė, akit kétszer száműztek Szibériába, és aki Litvániában is bujkált a letartóztatás elől: azt a feladatot kapja, hogy a tomszki egyetemi Tudományos Könyvtárban rendezze a külföldi nyelveken kiadott könyveket. A könyvtár pincéjében hatalmas, penészes, pókhálóval borított könyvhalmot lát (úgy becsüli, mintegy 10 ezer könyv lehet, az igazgató számítása szerint pedig 20–30 ezer). Amikor nekilát ennek a „szeméthalomnak” a rendezéséhez, a lett nő figyelmét megragadja Krisjānis Barons 1903-ban kiadott „Lett dalok” című kötetének második része. Természetesen nem állja meg, hogy a távoli száműzetésben bele ne lapozzon ebbe a szívének oly kedves könyvbe. Meglepik a kötetben található „gondos, apró kézírással írt megjegyzések, amelyek arról tanúskodnak, hogy a dalok olvasója nyelvész volt”. Mindjárt néhány papírfecnit is talál, amelyek végül segítenek neki kideríteni, hogy e megjegyzések szerzője Kazimieras Būga.¹

E szemle szerzője felidézi, hogy 1961-ben Borisas Larinas és Kostas Korsakas professzorok egy nemrég elhunyt lett nyelvészről szóló cikkét vitatták meg. Azt tanácsolták a fiatal szerzőnek, hogy írjon a cikkbe valamilyen kritikus megjegyzést is. B. Larinas félig tréfálkozva így szólt: „Hogyne – még a napnak is vannak foltjai.”

A visszaemlékezéseket olvasva Jānis Endzelynas életútján is találhatunk ilyen „foltocskákat”. Nem mindig értett egyet kollégáival². Valamiért nem akarta, hogy a fiatalabb nyelvészek doktori vizsgát tegyenek. Sokan meglepődtek, amikor az egyik doktori vizsgán megbukott Alvilis Augstkalnis, akit barátai és kollégái egyszerűen zseniális nyelvésznek tartottak³. J. Endzelynas legfőbb segítője, Edytė Hauzenberga-Šturma meglehetősen ellentmondásos magatartást tanúsított. A jeles nyelvész és testvére kapcsolata különös volt. Családi élete nagyon bonyolultan alakult. Ezek a „foltocskák” azonban korántsem homályosíthatják el Jānis Endzelynas tudósi nagyságát⁴.

Algirdas Sabaliauskas

¹ K. Būga 1919–1920-ban Tomszkban volt professzor.

² „Bátran kijelenthető, hogy a lett nyelv kutatása és az anyaggyűjtés terén több eredményt érhettünk volna el és többet tehettünk volna, ha Endzelynas, e terület legfontosabb támasza és oszlopa, valamivel könnyebben megtalálta volna a közös hangot kollégáival” – K. Dravinis.

³ A. Augstkalnis 1940-ben benzinnel leöntötte magát és felgyújtotta magát. Amikor V. Rūkė-Dravinia közölte J. Endzelynasszal ezt a tragikus hírt, ő így suttogta: „Legalább a gyerekeire gondolhatott volna.”

⁴ Nagy kár, hogy helyesírási nézeteltérések miatt ebben a könyvben nem jelent meg Rasmos Gryslės „Endzelynas és rokonsága” (Endzelīns un viņa dzimta) című cikke, amely érdekes tényeket közöl a jeles nyelvész dédszüleiről, leszármazottairól és családnevének eredetéről (a három testvér vezetéknevét háromféleképpen írták; a név az alsónémet Hänselin szóból ered – a Hans ‘János’ kicsinyítő alakja, amely nemcsak azt jelentette, hogy ‘Jancsi’, hanem azt is, hogy ‘kisujj’). R. Gryslės cikke később a „Brīvā Latvija” című lapban jelent meg (1999. május 8–14., 18(607). szám), vö. továbbá A. Mieze, R. Grisle. Endzelīna dzimtas uzvārds. – Ugyanott, 1998. január 3–9., 1(542). szám.

226