ACTA LINGUISTICA LITHUANICA

XLVI (2002), 59–71

A kicsinyítő képzők sorrendje és működése a szövegben

Jurgita Macienė

Šiaulių universitetas

A litván nyelvészeti hagyományban a kicsinyítő képzőket a stilisztika területéhez tartozó kifejezőeszközként írják le. A kicsinyítő képzős szavakat gyakran alapjukul szolgáló főnevükkel együtt használják. A kettő közvetlenül egymás mellett is állhat, de el is válhat egymástól. A kicsinyítő képzős szó megelőzheti vagy követheti az alapszót, és olykor a két mintázat kombinálódik. A példák (a Kaunasi Egyetem Számítógépes Nyelvészeti Központja által összeállított konkordanciából, valamint szépirodalmi és publicisztikai írásokból) a kicsinyítő képzők négy funkcióját mutatják: ezek közül kettő alapvető (pontosító és értékelő), kettő pedig másodlagos (esztétikai és a kohéziót erősítő). Egy kicsinyítő képzős szó egyszerre több funkciót is betölthet. A fent említett funkciók hangsúlyosságának mértéke is változhat a kicsinyítő képzős szó helyzetétől, típusától és referenciális státuszától függően. Ezeket a tulajdonságokat olykor más nyelvi eszközök is jelölik.

0. BEVEZETÉS

A kicsinyítő képzős szó „speciális képzővel alkotott, kicsinyítő, becéző és általában érzelmi jelentésű szó” (Gaivenis, Keinys 1990: 46) – a litván nyelvben az emberek, állatok és tárgyak jellemzésének, valamint az érzelmek kifejezésének jellegzetes eszköze. A kicsinyítő képzős származékok jelentésárnyalatai különösen markánsan jelennek meg a folklóralkotásokban: ezt már L. Rėza (1825) is megfigyelte, később pedig B. Sruoga (1927), A. Piročkinas (1974: 208–210) és mások tárgyalták e származékokat. A litván népdalokban használt kicsinyítő képzős szavak alkalmazását K. Aleksynas (1971: 7–300) elemezte a legrészletesebben.

A litván nyelvészek leginkább a kicsinyítő (becéző) szavak képzésére összpontosítanak (lásd Ulvydas, szerk. 1965: 253–288; Jakaitienė ir kt. 1976: 262; Urbutis 1978: 270, 288; Paulauskienė 1994: 65–66; Ambrazas, szerk. 1996: 87–94; Keinys 1999: 51–53; LKE 1999: 130). A. Gudavičius (2000: 124–139) a kicsinyítő képzők axiológiai aspektusát hangsúlyozza.

A kicsinyítő képzők különösen fontosak a stilisztikai kérdéseket vizsgáló kutatók számára. Érthető módon azok a nyelvek fordítanak nagyobb figyelmet a kicsinyítő képzős származékokra, amelyekben ezeket gyakrabban és változatosabban használják, és amelyek szövegeiben szerepük hangsúlyosabb. Így például a lengyel nyelvészet a kicsinyítő képzőket a nyelv stilisztikai rendszeréhez sorolja (Milewski 1976: 124–125), míg egy több mint hatszáz terminust tartalmazó, terjedelmes angol nyelvű stilisztikai enciklopédikus szótárban (Wales 1990) a KICSINYÍTŐ KÉPZŐ terminus egyáltalán nem szerepel. E tekintetben a litván nyelv sokkal közelebb áll a lengyelhez. A nyelv stilisztikai rendszerének jelenségeként a kicsinyítő (becéző-

60 |

JURGITA MACIENĖ

… szavakról J. Pikčilingis „A litván nyelv stilisztikája” című művében esik szó (Pikčilingis 1975: 30kk.). A DEMINUTÍVUM terminus még egy kis terjedelmű (negyvenkét szóból álló) iskolai tankönyvi stilisztikai terminológiai szójegyzékbe is bekerült (lásd Župerka 2001: 115).

Mind az irodalomtudósok, mind a nyelvészek hangsúlyozzák a kicsinyítő (becéző) szavak jelentőségét a gondolat kifejezésében, a deminutívumok szövegbeli funkcióiról azonban csupán egy-egy megjegyzés, egy-egy fejtegetés hangzott el¹; ezért e tanulmány célja, hogy részletesebben tárgyalja a deminutívumok szövegbeli működését.

A szövegben a deminutív képzett szó alapszavával gyakran ugyanabban vagy a szomszédos mondatban fordul elő. Például:

Bizonyára ostobán és furcsán festhettem az elzúgó autók és autócskák számára KUNČKK 302; Ašara azt álmodta, hogy léptek ébresztették fel. Nagyon-nagyon apró léptecskék IVANMV 5; – Aaaaaa! Aaaaaa! Vágják le a lábacskámat! Vágják le a lábamat! Aaaaaaa! JUKNŠ 48.

Másutt az említett képzett szavak a következő mondatokban, sőt más bekezdésekben fordulnak elő. Például:

Nos, tegyük fel, hogy a mi Vincukasunk szerelmes levelet ír... <...> – Köszönöm, Vincuk, a levélkécskét RAČŠ 69.

azokban az esetekben, amikor a deminutívumok nyilvánvalóan összekapcsolják a szöveget, az alapszó és a deminutív képzett szó közötti távolság megnevezésére a szövegnyelvészet KONTAKTUSHELYZET és TÁVOLSÁGI HELYZET terminusai alkalmazhatók; vö.: „A kapcsolás (összekapcsolás) lehet KONTAKTUS (közeli), amikor szomszédos mondatokat kapcsolnak össze <...>, illetve TÁVOLSÁGI (távoli), amikor a kötőelemek csak a következő mondatokban, egy másik bekezdésben vagy még távolabb jelennek meg” (Sirtautas, Grenda 1988: 188; lásd még Sirtautas 2001: 47).

Nem minden nyelvész határozza meg ilyen konkrétan, illetve magyarázza pontosan és részletesen a KONTAKTUSHELYZET és TÁVOLSÁGI HELYZET terminusokat. M. Nekula (2000: 685) a következőképpen értelmezi a fogalmakat: „Anaforikusan utalhatunk egy először előforduló, közvetlenül vagy csaknem közvetlenül mellette álló elemre (KONTAKTUSKAPCSOLÁS), vagy olyan elemre, amely nem közvetlenül a rámutatás előtt áll (TÁVOLSÁGI KAPCSOLÁS)”. Vö. még J. Hrbáček (Hrbáček 1994: 47) meghatározását: „A közvetlenül előtte álló szomszédos megnyilatkozáshoz való kapcsolást kontaktuskapcsolásnak nevezzük; a korábban elhangzott megnyilatkozások valamelyikéhez való kapcsolás TÁVOLSÁGI KAPCSOLÁS”; valamint J. Hofmanová (Hoffmannová 1997: 128) megjegyzését: „kontaktuskapcsolatok (szomszédos szövegegységek között) és távolsági kapcsolatok (egymástól távolabb eső szövegegységek között)”.

E tanulmány figyelembe veszi a deminutív képzett szó és alapszava közötti távolságot: egymás mellett vagy csaknem egymás mellett, közel (kontaktushelyzetben), illetve egymástól távolabb (távolsági helyzetben) fordulnak elő. Minél nagyobb a távolság az alapszó és a kicsinyítő (becéző) szó között, annál gyengébbé, kevésbé észrevehetővé válik a deminutívum szövegösszekapcsoló funkciója.

¹ E tanulmány egyes megállapításai először egy tudományos konferencián elhangzott előadásban jelentek meg (lásd Macienė, Župerka 2001: 32–35).

DEMINUTYVŲ SEKA IR FUNKCIONAVIMAS TEKSTE

61

1. A KICSIKÉZŐK FUNKCIÓI A SZÖVEGBEN

A kicsinyítő képzős szó és a vele azonos tövű szó, illetve a kontextuális helyettesítő egymáshoz közeli használata nem véletlen – az ilyen nyelvi „eszközválasztás pragmatikai tényezőkkel (értékekkel) függ össze: a nyelvi tevékenység helyzetével és típusával, a beszélő szándékaival és a kívánt hatással” (Hoffmannová 1997: 102), vagyis a kicsinyítő képzős származékot valamilyen szándékkal használják, és a szövegben bizonyos funkciókat tölt be.

Kalbėdama apie greta vartojamus bendrašaknius žodžius, J. Buitkienė (1993: 18–22) skiria struktūrinę, struktūrinę-semantinę ir struktūrinę-stilistinę tų žodžių funkcijas. Deminutyvai yra ryškus teksto stiliaus elementas, todėl tikslinga atsižvelgti ir į stilistikos specialistų nurodomas stiliaus atliekamas teksto sandaros funkcijas. K. Hausenblasas (žr. Hausenblas 1985: 25–27) aptaria tokias keturias pagrindines funkcijas: tematinę-semantinę, estetinę, integracinę ir charakterizuojamąją. Išanalizuotoje tekstyno ir tautosakos, grožinės literatūros, publicistikos pavyzdžiai rodo, kad galima skirti keturias deminutyvų vartojimo tekste funkcijas: dvi pagrindines – tikslinamąją ir vertinamąją (resp. ekspresyvinę) bei dvi papildomas – teksto siejamąją (resp. integracinę, tematinę-semantinę, struktūrinę-semantinę) ir estetinę; jos visos dažnai yra susijusios tarpusavyje.

a. PONTOSÍTÓ FUNKCIÓ. A kicsinyítő képzős származék pontosítja, világosabban megnevezi a másik szóval jelölt személyt, állatot, jelenséget vagy tulajdonságot.

a.a. Más nyelvi eszközökkel (jelzőkkel) együtt kiemeli a személy kis termetét, a tárgy kis méretét, vékonyságát. Pl.:

A háziasszony – aprócska, fürge asszonyka – a hatalmas orosz kemence körül szorgoskodott <…> PožBSD 11; <…> Raima gondosan megrajzolta a gyűrűknek látszó profilokat, nyilacskákkal világosan megmutatva, hogyan hajlik befelé szögben a nagy gyűrű, a kis gyűrűcske pedig ugyanilyen szögben áll ki <…> IvanMV 85; A gyerekhangocskák közül kitűnt az apa mély hangja KarvNBL 49.

A tárgy kis méretét az egyik szintaktikai alakzat, a felsorolás emeli ki. Pl.:

Meztelenül állt, vacogott a foga, és rettenetesen összeszedte magát; lassan kapcsolta ki a nyakláncait, nyakláncocskáit, láncocskáit; számtalan karkötőt és gyűrűt húzott le IvanMV 13.

a.b. A személy fiatalságát, éretlenségét mutatja. Pl.:

Hamarosan megjöttek a kisöccsök – Stasiukas és Jonukas KarvNBL 12.

Néha az említett jegyeket a kicsinyítő képző közvetlen közelében használt, pontosabb állatkölyök-megnevezés, illetve az éretlenséget kifejező jelzők emelik ki. Pl.:

Nemrég báránykákat ellett², és hogy a báránykák ne fázzanak meg a hűvös istállóban, az apa mindegyiküket behordta a lakószobába. A kisbárányok aprók, gyapjuk göndör, lábaik hosszúak, vékonyak és gyengék JukNŠ 57.

²Ha a kicsinyítő képzőket szűkebb értelemben vesszük, a kicsinyítő képzős szakkifejezéseket nem soroljuk közéjük (vö. Kniūkšta 2001: 551).

62 |

JURGITA MACIENĖ

A deminutívum pontosító funkciója különösen szembetűnő akkor, amikor ugyanazt a denotátumot (referenst) két, deminutív képzőkkel alkotott szó jelöli, és e szavak között hiperonima (nemfogalmi megnevezés) és hiponima (fajfogalmi megnevezés) viszony áll fenn. Pl.:

A sikernek rendkívül megörülve, hazavitte a kisállatokat és bezárta a fémkádban.

<…> A dédelgetett, simogatott, tisztácska kis rókák rendkívül gyorsan nőttek MALM 34.

b. ÉRTÉKELŐ FUNKCIÓ. A deminutívum kifejezi, kiemeli a beszélőnek a szóban forgó dologhoz vagy a megszólítotthoz való viszonyulását.

b.a. Feltárja a személy, a tárgy értékét, a beszélő pozitív hozzáállását. Pl.:

Nem hiányoztak nekem, nem is hiányozhattak, a nagyszüleim – apácskám és anyácskám – mindent elvégeztek, amit az én kis életemben a szülőknek kellett volna elvégezniük T.

A kifejezőerőt ugyanannak a dolognak két megnevezése egymás melletti használata, a kontraszt, gyakran pedig hangsúlyos szembeállításuk teszi élénkebbé. Pl.:

Ez nem liszt, hanem lisztecske (örül, hogy a liszt finom szemű) LKŽ_VIII 195.

A kedvező értékelés különösen hangsúlyossá válik, amikor fokozásos alakzatot alkalmaznak, és a beszélő érzelmei felerősödnek. Pl.:

– Húgocskám – szólítja halkan. – Húgocskám… drága jó… Irgalmas húgocskám… Legeslegszebb… KAUKMG 5.

b.b. Kiemeli a tárgy jelentéktelenségét, a beszélő negatív hozzáállását. Pl.:

Patakocska folyik a közelben. Miféle patakocska – csak egy fonál, egészen a Smetona korában télire kiásott árokig KARČR 8; <…> ezt a házat építette a korábbi faházikó helyére, és fényűzően, korszerűen rendezte be BUIVLN 8: Juozas Strodomskis Vilniusból ajándékozta a Padurupio falunak (van ott egy ilyen falucska Kelmė járásban, Tytuvėnai környékén, ahol már csak két tanya maradt) <…> T.

A jelentéktelenséget olykor irónia is hangsúlyozza. Pl.:

Íme, kiderült, hogy az önkormányzat polgári beadványainak könyve nem hivatalos irat, hanem csak valami akármilyen kis könyvecske LR 2000 02 07.

A jelentéktelenség és az irónia különösen nyilvánvaló, amikor fokozást alkalmaznak. Pl.:

Rányomta saját pecsétjét K. Ignotas körzeti elöljáró, odapöttyintett egy pecsétkével Rumsas kerületi elöljáró, aláírtak a „tisztességes tanúk” <…> RAMRK 14.

DEMINUTYVŲ SEKA IR FUNKCIONAVIMAS TEKSTE

| 63

A leszólás, elítélés, ironizálás – a kicsinyítő képzőknek manapság különösen gyakori rendeltetése, amikor a stílus hanyatlásának, a kedves, lágy szavak leértékelődésének tendenciája tapasztalható. Ezt a tényt az elemzett példák is alátámasztják, amelyeket többnyire kortárs írók műveiből gyűjtöttünk³.

c. ESZTÉTIKAI FUNKCIÓ.

A kicsinyítő képzőt akkor használjuk, amikor a stilisztikai disszimiláció tűnik a legfontosabbnak, vagyis az, hogy a szövegben ne ismétlődjék ugyanaz a szó. Például:

<...> Vika még a nyelvével is csettintett, – na, mielőtt ide dugott volna engem, anyácska egy egész monológot szavalt el az anyai szeretetről – Shakespeare irigységében felrobbant volna IVANMV 229.

Az említett funkciót egy hosszú vagy több egymást követő mondatban is megfigyelték, amikor a kicsinyítő képzős származék és az alapszó, illetve a kontextuális helyettesítő távoli pozíciót foglal el, összekapcsolva a szöveget. Például:

És amikor a hó az ő csikójának a hasa alatt kezdett súrlódni, akkor a szegekkel kivert, csúszós csonttalpú szánkó állati bordákból és combcsontokból valók is úgy megakadtak, mint a leszúrt karók – csak ütötte-ütötte a kancát, de semmi haszna, legfeljebb az, hogy ő maga nem fázott meg ŠALTKV 10; <...> banánt, rágógumit és édességet is hozott neki, különben a kisfiúkitépte volna a kezéből. Eszeveszetten rosszcsont fiúvolt T.

A kicsinyítő képzők használatának esztétikai funkciója gyakran összefügg az értékelő funkcióval.

d. A SZÖVEG ÖSSZEKAPCSOLÓ FUNKCIÓJA.

A kicsinyítő képző olykor, amikor alapszavával vagy kontextuális helyettesítőjével együtt használják, és távoli pozíciót foglal el, a szöveg összekapcsoló funkcióját tölti be. Például:

Igaz volna, hogy valamennyi császárnő (megszálló és megszállónő) úgy viselkedik, mint anyácskaegy ír viccben? A fiú arra panaszkodik az orvosnak, hogy az ő mamácskája semmit sem eszik T.

Mint látható, a kicsinyítő képző szövegösszekapcsoló funkciója gyakran összefügg más funkcióival, például az értékelő funkcióval. A kicsinyítő képzős származékok a kontextusban olykor mind a négy funkciót betölthetik. Íme, a „Kislibák” című litván népi játékban a farkas kicsinyítő képzős alakokat használ, a ludak viszont nem:

A ludak odamennek a farkashoz, és megkérdezik: / – Farkas, mit csinálsz itt? / – Kis gödröcskét ások, feleli a farkas. / – Minek az a gödör? / – Tűzocskát rakok.

A kicsinyítő képzők túlzott használata színlelőként jellemzi a farkast (értékelő funkció), aki magához akarja csalogatni a ludakat, ezért beszél kedveskedő, kicsinyítő szavakkal (nyilvánvaló, hogy a KICSINYÍTŐ KÉPZŐS–NEM KICSINYÍTŐ KÉPZŐS alakok szembeállítása elkülöníti és hangsúlyossá teszi a szereplők beszédmódját). A kis gödröcskét kicsinyítő képzőnek pontosító szerepe is lehet – a tényleges méret megjelölése. A kicsinyítő képzős származék és annak alapszava váltakozó használata stilisztikai disszimi-

³ Erre a tendenciára a cikk szerzőjének figyelmét kedvesen felhívta R. Koženiauskienė habilitált professzor. A kicsinyítő képzők használati tendenciáinak változása további kutatások érdekes tárgya lehet.

64 |

JURGITA MACIENĖ

…áció (esztétikai funkció), az egyik gondolat pedig a másikhoz témaként és rémaként kapcsolódik (a szövegkohéziós funkció).

2. A KICSIKÉZŐK SORRENDJE A SZÖVEGBEN

Az összegyűjtött anyag elemzése során megfigyelhető volt, hogy a kicsinyítő képzős származékok különböző funkciókat töltenek be attól függően, hogy a szövegben milyen helyet foglalnak el az alapszavakhoz, illetve a kontextuális szinonimákhoz és helyettesítőkhöz képest. E szempontból a kicsinyítők használatának három módjáról beszélhetünk: posztpozíciós, prepozíciós használatról, valamint két kicsinyítő kombinációjáról.

2.1. A kicsinyítő posztpozíciós használata

A művészi és publicisztikai szövegekből, valamint a VDU Számítógépes Nyelvészeti Központja által összeállított korpuszból kiválasztott példák azt mutatják, hogy az alapszóhoz képest a kicsinyítő képzős származékok leggyakrabban posztpozícióban fordulnak elő a szövegben (az összegyűjtött példák 69%-ában). Vagyis először a személyt, dolgot vagy tulajdonságot nevezik meg a stilisztikai oppozíció jelöletlen tagjával, majd később kicsinyítő képzős származékkal jellemzik, pontosítják, értékelik. Természetesen a posztpozícióban használt kicsinyítő képzős származék más funkciókat is betölthet: esztétikai, valamint szövegkohéziós funkciót.

A nem kicsinyítő–kicsinyítő sorrend a tautologikus szókapcsolatokkal való analógiával támasztható alá (a tautológia fogalmát lásd Koženiauskienė 2001: 165–166); ezek második tagja ugyanannak a szónak a kicsinyítő alakja, amely a kedvesség, gyengédség árnyalatát kölcsönzi (értékelő funkció). Pl.:

De lám, ilyenek az emberek szokásai és az idők: / Te nekik egy szót szócskát, ők pedig visszafelelnek / Hosszú, zengő mennydörgéssel és kiáltással, / Dübörgéssel… ČIGRLJVM 15; [keresztre feszítem a magányt] Hogy az álom fehér, felhőcskeként / Éjszakákon, éjszakácskákonmár ne zavarja MACIJŽU 7; Adoniukas szaladgált, noha tisztára mosott volt, de foltocskákkalkicsinosítva MALM 10.

A kicsinyítő képzős származék olykor világosabban, konkrétabban nevezi meg a szóban forgó dolgot (pontosító funkció). Pl.:

Már Gediminas néhai fejedelem idejében távoli vidékekről hívott mesterek építették őket, a tengeren túlról hozott, tarka üvegekkel díszítették, tornyokkal, tornyocskákkal ékesítették, kanyarulattal, kanyarulattal, sarkokkal, sarkocskákkal megtámasztották, feldíszítették, játékszerré formálták MATALV 41.

Tokių pavyzdžių gausu tautosakoje, jų pateikta J. Balkevičiaus (1963: 433–434), V. Sirtauto ir Č. Grendos (1988: 59; 112) sintaksės vadovėliuose.

A megnyilatkozás grammatikai szerkezetének és szintaxisának az alapszóhoz és a kicsinyítő képzős származékhoz kapcsolódó sajátosságait, az azonos vagy eltérő denotátum (referens)⁴ jelölését és az általuk betöltött funkciókat figyelembe véve a szövegben előforduló sorrend több jellegzetes esete különíthető el.

⁴ „A denotátum az, amit egy szó megnevez, vagy amit egy jel jelöl” (Gaivenis, Keinys 1990: 46); a referens „a gondolat tárgya, amelyhez egy bizonyos nyelvi kifejezés kapcsolódik” (ugyanott: 169). A DENOTÁTUM és a REFERENS fogalmáról lásd még Drotvinas (1986: 49–54), Gudavičius (1994: 20). A velük kapcsolatos stilisztikai megközelítést lásd Wales (1990: 113–114; 396–397).

DEMINUTYVŲ SEKA IR FUNKCIONAVIMAS TEKSTE

65

a. Az alapszó és a kicsinyítő képzős származék különböző denotátumokat (referenseket) jelöl, és a mondat azonos mondatrészeiként szerepelnek. Pl.:

Mások és mások, én majd elmondom Neked, változtatás nélkül – viszik a maguk keresztjeit és keresztjeikéit <…> KaukMG 180.

b. Az alapszó és a kicsinyítő képzős alak különböző denotátumokat jelöl, a kicsinyítő képzős alak egyúttal kisebb dolgot is megnevez – pontosító funkciót tölt be. Az alapszó és a kicsinyítő képzős származék azonban a mondat különböző mondatrészeiként szerepel. Pl.:

<…> a magas, vaskos mintájú keresztek – a felnőtteknek, a kicsiny, korhadt, a gyerekeknek legfeljebb a köldökéig érő keresztecskék pedig – a gyerekeknek JuknŠ 103.

c. Az említett tautológiák (szókapcsolatok) és az azonos mondatrészek között köztes helyet foglal el az intonációval (írásban – gondolatjellel) elválasztott alapszó és kicsinyítő képzős alak, amelyek ugyanazt a referenst jelölik. Pl.:

– Ó, te akaratom, akaratomcska. – Grigalius nyelvével megérintette felhasadt ajkát <…> BubnTTA 240; – Istenek, istenecskék… – sóhajtott fel az öregasszony MATALV 50; – Sajnos, kisasszony, alig ismerem a választottját, de ha az édesanyja helyében volnék, a fejemet fogva jajgatnék: ó, baj, bajocska, miért raktál ilyen nehéz keresztet az én egyetlen lányomra… IvanMV 230.

(Az utóbbi példa népi ének utánzatának, stilizált régi siralomnak hangzik.) Fokozás érvényesül, amely erősíti az érzelmi színezetet – a kicsinyítő képzős alak értékelő funkciót tölt be.

d. Az alapszó és a kicsinyítő képzős alak ugyanazt a referenst jelöli, de különböző szintaktikai pozíciót foglal el. Az alapszó a helynév egyik elemeként szerepel, a kicsinyítő képzős származék pedig egy személyt nevez meg. Pl.:

Egyik éjjel egy apró, gyenge kisgyermekkel érkező nőt hoznak a gyermekosztályra JuknŠ 62; De ugyanez a helyzet például az Arimų utcával, ahol egyetlen felszántott földdarab sincs, <…> vagy Dziūkai településsel, ahol egyetlen igazi dzūk embert sem találni… RačKŠI 54–55.

Az utóbbi mondatban mintha szójáték jelenne meg: különböző dolgokat (denotátumokat) etimológiai alakzattal neveznek meg – a szógyök megismétlésével erősítve a szó szemantikai erejét (vö. Koženiauskienė 2001: 277), a kicsinyítő képzős származék pedig esztétikai funkciót tölt be.

e. Az alapszó és a kicsinyítő képzős alak ugyanazt a denotátumot (vagy legalábbis referenst) jelöli; egymástól távolabb, egymást követő mondatokban fordulnak elő, vagyis távolsági helyzetben vannak. A kicsinyítő képzős alaknak – más azonos tövű szavakhoz, szinonimákhoz és hasonlókhoz hasonlóan – a szöveg összekapcsoló funkciója is felismerhető: „Így tehát a gyök, ahogy a rokon szavakban ismétlődik, úgy a mondatokban is megismétlődik, és egy nagyobb nyelvi egységgé – szöveggé – kapcsolja össze őket” (Buitkienė 1993: 17). Pl.:

Elžbieta széthúzta a függöny zsinórjait, és az ablakokhoz közelebb húzódtak a borús rétek síkjai <…>. Régi szokása szerint gondosan összehajtogatva a függönykéket, még egyszer végigpillantott az egész házon <…>

66 |

JURGITA MACIENĖ

JUKNŠ 160; NÉPSZERŰ SZÓ – KORRUPCIÓ. Teljesen felváltotta az alacsonyabb értékű és rangú szócskát – a kenőpénzt, a megvesztegetést LM 1993 03 06; De talán az önökéhez [autójához – J. M.] is illene új gumiabroncs? <…> nyerjen egy vadonatúj gumiabroncs-készletet ŠN 2001 02 17.

f. A NEM KICSIKÉZŐ – KICSIKÉZŐ sorozatot azokban az esetekben is megfigyelhetjük, amikor egy korábban megnevezett tárgyat a későbbi szövegben nem annak kicsinyítő képzős származéka, hanem egy közeli jelentésű szó kicsinyítő képzős alakja, kontextuális helyettesítője követ. Vö. szókapcsolatok:

Nyírfa, öcsém, hogyan nőttél ilyenné – / Reszketőn, tisztán, egészen fényesen? DEGA 25; Három szegény sírócska SRUOGRI 48.

A nem kicsinyítő képzős és a kicsinyítő képzős alak között hiperonymia-hiponímia viszony alakul ki. Például:

Az első ember, akivel találkozott, egy alacsony, apró asszonyka PožBSD 153; Az apa a karjába emelte a gyermeket: / – Ott van a mi otthonunk, Benuti APUTDA 7.

Először a tágabb jelentésű szó szerepel, amely általános képet rajzol, anélkül hogy kiemelné a részleteket. A kicsinyítő képzős származék pontosabban nevezi meg a konkrét tárgyat, részletezi a képet – pontosító funkciót tölt be.

g. A hiperonymia-hiponímia viszonyban használt NEM KICSIKÉZŐ – KICSIKÉZŐ alak érzelmi árnyalatot is kap, azaz a kicsinyítő képzős származékok értékelő funkciót töltenek be. Például:

Találtak egy „ilyen ügyekben” mestert, valami pálinkát kedvelő felcserkét <…> JO- NUŠkDS 7; Végül a kilencedik emeleti tömbházban telelő múmiát az ajtócsengő ébreszti fel – a gyermekvédelmi szolgálattól beengedett lány orgonaillatú folyadékot spriccel az öreg szemébe <…> KUNČKK 6.

h. Néha a kicsinyítő képzős származék jelentése meglehetősen távol áll az első szóétól, különösen, ha a kicsinyítő képzős alakot átvitt értelemben használják; szinonimaként csak a konkrét szövegkörnyezetben értelmezhetők. Például:

Nap – ez egy vidám, piros motorocska VILRO 122; <…> kidobta a szemétkonténerbe Aro egész jelvénygyűjteményét, amelyre annyira büszke volt, és folyton azt hajtogatta: „ha Rick Wakeman gyűjthet Rolls-Royce-okat, akkor én miért ne gyűjthetnék ilyen kis autókat” IVANMV 207.

Az előző példában a kicsinyítő képzős kisautókat szót egyrészt szó szerinti értelemben használja, amikor a Rolls-Royce-okat jelöli, másrészt átvitt értelemben is, amikor másként nevezi meg a jelvényeket. A kicsinyítő képzős alak ilyen használata elkerüli a nyelvi monotóniát; a kicsinyítő (kedveskedő) szó esztétikai funkciót tölt be.

2.2. A deminutívum prepozitív használata

Vannak olyan esetek (az összegyűjtött példák 31%-ában), amikor a szövegben az alapszó és annak deminutív származéka fordított sorrendben követik egymást, vagyis először a deminutívum áll. Ilyenkor a deminutívum leggyakrabban esztétikai funkciót tölt be, mivel elkerülhető ugyanannak a szónak az ismétlése.

DEMINUTYVŲ SEKA IR FUNKCIONAVIMAS TEKSTE

| 67

A költészetben az összetevők fordított sorrendjét a rím és a ritmus miatt választják. Például:

Hol vannak a házikók, a házak? NĖRRI 167.

A deminutívum és az alapszó helyének felcserélésekor a mondat jelentése változatlan marad, és nem keletkeznek új stilisztikai árnyalatok.

Az ugyanarra a referensre utaló DEMINUTÍVUM – NEM DEMINUTÍVUM sorrendet akkor választják, amikor el akarják kerülni a teljesen azonos szó ismétlését, vagyis a stilisztikai disszimiláció elve érvényesül. Például:

Az ajtóra tölgyfalevelekből font szívecskét tűz ki, fehér margarétákkal díszítve, a szív nyakláncként viselt, piros bazsarózsa van befűzve <…> JUKNŠ 98; A kályha mellett guggolva gallyakkal tüzet rak. A kályha ajtaja nyitva, a tűz sárga fényei táncolnak a falon <…> JUKNŠ 107.

Az esztétikai funkcióhoz olykor értékelő funkció is társul. Például:

A Földön emberek és állatkák élnek. Az összes állat közül a kis sünöket szeretem a legjobban VILRO 122.

Žemaitė „Petras Kurmelis” című művének tájleírásában a következő sorrend található:

napocska – napocska – szemben a nappal – napocska – a nap előtt nappal ŽemPK 45–46.

Amikor a deminutív képződmény és az alapszó különböző referenseket (denotátumokat) jelöl, a deminutívum esztétikai és pontosító funkciója kerül előtérbe. Például:

[nem tudom megmondani] Még neked is szenteltem néhány verssort / legalább egy csokrocskát, mintha egy köteglenből STRIELKEN 26; Lement a létrán, kinyitotta a kamrát, és elkezdte kivinni a szabadba a fa teknőcskéket, a merőkanalat, egy hatalmas teknőt JUKNŠ 162.

A DEMINUTÍVUM – NEM DEMINUTÍVUM sorrendet akkor is megfigyelték, amikor a két szó különböző gyökből származik, és csak egy adott kontextusban válik szinonimává. A kontextuális szinonimák különböző referenseket jelölnek. Például:

Ösvényeket taposva magunknak / (Útban még szűkében voltunk...) / Vendégségbe szökkent / Két kis dinoszaurusz SKUČLS 20.

A nem deminutívummal kifejezett fogalom valamivel tágabb, mint az, amelyet a deminutív képződmény jelöl, és amely pontosító funkciót tölt be.

A kicsinyítő képzővel ellátott szó értékelő funkciót tölt be, amikor a nem kicsinyítő képzős megfelelője által kifejezett fogalom valamivel pontosabb. Az ugyanazt a referenst jelölő kontextuális szinonimák (majdnem) egymás mellett, ugyanabban vagy szomszédos mondatokban fordulnak elő, vagyis kontaktushelyzetet foglalnak el. Pl.:

68 |

JURGITA MACIENĖ

Nem kavics moccan a nő mellkasában – megrezdül a szíve, hevesebben kezd verni BUBNŽS 12; <…> mindannyian aludtunk az utolsó éjszakán, mielőtt a szüleink hazajöttek – anyácska, apácska és én. A nagyszülők egész éjjel beszélgettek <…> T.

A kicsinyítő képzős szó – amelyet olykor átvitt értelemben is használnak – először elvontabban nevezi meg a dolgot, az utána következő nem kicsinyítő képzős szó pedig pontosítja, konkretizálja. Pl.:

– Hová futsz, / szürke földi teremtmény, egérke? BALT V 120; Anyácskánk – Dzūkija! KUDSSK 14; A kutyaól mellett fekszem, fejemet a deszkákra hajtva, és látom, ahogy a kert bársonyos sötétjében zöldes lángocskák villannak fel. Ezek szentjánosbogarak LIEGŠDŽG 5.

2.3. Kicsinyítő képzős szó – kicsinyítő képzős szó kapcsolata

Az összegyűjtött példák negyede (valamivel több, mint a prepozicionálisan használt kicsinyítő képzős szavaké) a szövegbeli kicsinyítőszó-használat harmadik csoportjába tartozik: ebben két kicsinyítő képzős származék kerül egymás mellé.

Előfordul, hogy két különböző tövű becéző szó tautologikus szókapcsolatként szerepel, közöttük nincs szünet (nem tesznek vesszőt). Ilyenkor nem a szinonímia, hanem a jelzői funkció válik fontossá: a második kicsinyítő képzős származék az első kicsinyítő képzős szóval megnevezett tárgy tulajdonságát jelöli. Pl.:

Kavicskám, szürke kavicskám, / Alszol-e, alszol-e? DEGA 18; Forráskám, hideg forráskám, / Hallod-e, hallod-e?.. DEGA 18.

A kicsinyítő képzős szavak szövegbeli helyét vizsgálva megfigyelték, hogy ugyanazon tő két kicsinyítő képzős alakja együtt a pontosító és értékelő funkciót is betöltheti.

a. Két, ugyanazt a referenst jelölő kicsinyítő képzős szó különböző mondatokban (távoli helyzetben) új információt ad, és hangsúlyozza a szóban forgó dolog értékelését. Pl.: Amikor elérték a Neris partját (nem azt a Nerist, amely Vilnius mellett folyik – van egy másik Neris, egy kis patak, a Viduaja mellékfolyója), barátai már a patak túloldalán voltak (T). (Ez utóbbi példa a kicsinyítő képzős szavak esztétikai funkcióját is szemlélteti.)

b. Előfordul, hogy két kicsinyítő képzős szó egy mondatban szerepel, de különböző referenseket jelöl. Pl.: <…> egészen közel kezdődik a feltöltődés miatt véget ért tó, amelyből egy kis patakocska folyik ki; ez közvetlenül Palkabalis mellett halad el, majd zajosan ömlik a falu patakjába (T); – Teresius, tudod-e, hogy anyácskád nem anyukád, apácskád pedig nem apukád (T). Az egyik kicsinyítő képzős szó gyakoribb, elterjedtebb képzővel készült, a másik képzése pedig összetettebb: ritkábban használt képzőt kapcsoltak hozzá, a szó több képzővel jött létre. A szokatlan képzésű kicsinyítő képzős szó új szemantikai és érzelmi (értékelő) árnyalatokat kap.

A kicsinyítő képzős szavakat olykor kontextuális szinonimaként használják: ugyanazt a személyt, tárgyat vagy jelenséget két különböző tövű kicsinyítő képzős származékkal nevezik meg.

Két becéző szó, amely ugyanazt a denotátumot (referenst) jelöli, távoli pozíciót foglal el, kontextuális szinonimaként működik, és új információt ad, vagyis pontosító funkciót tölt be. Pl.:

DEMINUTYVŲ SĄSAKA IR FUNKCIONAVIMAS TEKSTE

69

Nyaltam Monikutė kis kezét és arcocskáját, <…> az orra hegye cikázik, cikázik félre, mert a kislánynak nagyon finom illata van LIEGŠDŽG 10; – Monikute, nézd, megjött a te Dzsimed. Unokácskám, ébredj fel – mondja a háziasszony, miközben lesöpri a haját a homlokáról LIEGŠDŽG 11.

A szövegalkotás során igyekeznek elkerülni az azonos szavak ismétlését, kontextuális helyettesítőket keresnek – a kicsinyítő képzős származékok esztétikai funkciót töltenek be. A szövegösszekapcsoló funkció is egyértelmű: a kontextuális helyettesítők közel hozzák egymáshoz a hosszú mondat különálló tagmondatait. Például:

<…> Benutis apja félénken rápillantott annak a kékesfehér kisasszonynak alsóneműjére, amely kilátszott a virágos ruhája alól, és ő, az a német lányka, ezt észrevéve szélesen elmosolyodott… APUTDA 9.

3. KÖVETKEZTETÉSEK

A litván nyelv kicsinyítő képzős származékai és alapszavaik egymás mellett vagy csaknem egymás mellett (kontaktushelyzetben), illetve távolabb is állhatnak egymástól (distanciahelyzetben). A kicsinyítő képzős alakok az alapszavakhoz képest posztpozícióban vagy prepozícióban állnak, de két becéző-kicsinyítő szó együttese is előfordulhat.

A szövegben (egy mondatban vagy hosszabb részletben) a kicsinyítő képzős származékok négy funkciót töltenek be: két alapvetőt (amelyek a származékképzéshez kapcsolódnak) – pontosító és értékelő funkciót –, valamint két kiegészítőt – esztétikai és szövegösszekapcsoló funkciót. A kicsinyítő képzős származék helyzetétől az alapszóhoz képest, továbbá attól függően, hogy azonos vagy különböző denotátumot (referenst) jelöl-e, ezek a funkciók eltérő módon jutnak érvényre. Néha a kicsinyítő-becéző szó mellett használt egyéb nyelvi eszközök is hangsúlyozzák őket.

Ha a kicsinyítő képzős alak a szövegben posztpozíciót foglal el, mind a négy funkciót betöltheti:

a. Pontosító funkció – amikor az alapszó és a kicsinyítő képzős származék különböző denotátumokat (referenseket) jelöl, a mondat azonos vagy különböző mondatrészeiként jelennek meg, illetve a kicsinyítő képzős alak és kontextuális szinonimája között hiperonima–hiponima-viszony alakul ki.

b. Értékelő funkció – amikor az alapszó és a kicsinyítő képzős származék ugyanazt a referenst jelöli, és intonáció (írásban vessző) választja el őket; illetve hiperonima–hiponima-viszony kialakulásakor a kicsinyítő képzős alak hangsúlyozza az értékelő aspektust.

c. Esztétikai funkció – amikor az alapszó és a kicsinyítő képzős származék különböző, eltérő szintaktikai helyet betöltő referenseket jelöl, vagy a kicsinyítő képzős alak átvitt értelemben szerepel.

d. Szövegösszekapcsoló funkció – amikor az alapszó és a kicsinyítő képzős származék ugyanazt a denotátumot (vagy legalábbis referenst) jelöli.

A szövegben a prepozícióban használt kicsinyítő képzős alak következő funkciói érvényesülnek:

a. Pontosító funkció – amikor a kicsinyítő képzős alak és kontextuális szinonimája különböző referenseket jelöl.

b. Értékelő funkció – amikor a kicsinyítő képzős származék és kontextuális helyettesítője ugyanazt a referenst jelöli.

c. Esztétikai funkció – amikor a kicsinyítő képzős származékot és az alapszót a költészetben a rím és a ritmus miatt használják; ugyanazt vagy különböző referenseket jelölnek.

70 |

JURGITA MACIENĖ

A KICSI – KICSI kombinációk létrehozásakor a származékok a következő funkciókat töltik be: a. Pontosító és értékelő funkciót együttesen – amikor a kicsinyítő (becéző) szavak ugyanazt vagy különböző referenseket jelölnek. b. Esztétikai funkciót – amikor a deminutívumok ugyanazt a referenst jelölik. c. Szövegösszekötő funkciót – amikor a deminutív képzett alakok ugyanazt a denotátumot (referenst) jelölik.

RÖVIDÍTÉSEK

AputDA – Aputis J. Dvi apysakos, Vilnius, 1996.

BaltV – Baltakis A. Vienuolynas, Vilnius, 1998.

BubnŽS – Bubnys V. Žalios šiuoklės, Vilnius, 1992.

BubnTTA – Bubnys V. Teatsiveria tavo akys, Vilnius, 1993.

BuivLn – Buivydaitė I. Laiko tiek nedaug… Vilnius, 1998.

ČigrLJVM – Čigriejus H. A. Po laiko juokas – vėlyva metigė, Vilnius, 1994.

Dega – Degutytė J. Artumas, Kaunas, 1995.

IvanMV – Ivanauskaitė J. Mėnulio vaikai, Vilnius, 1988.

JonuškDS – Jonuškaitė B. Didžioji sala, Vilnius, 1997.

JuknŠ – Juknaitė V. Šermenys, Vilnius, 2000.

KarČR – Karčiauskas M. Ričas. Agavos žiedas, Vilnius, 1992.

KarvNBL – Karvelytė S. Jei norite būti laimingi, Kaunas, 1995.

KaukMG – Kaukas K. Musei vis dar geriau, Klaipėda, 1993.

KudSSK – Kudarauskaitė M. Sekunde smėlio karalienė, Vilnius, 1989–1997.

KunčKK – Kunčinas J. Kasdien į karą, Vilnius, 2000.

LiegŠDžG – Lie gūtė E. Šuo Džimas – geras, Vilnius, 2000.

LKŽ_VII – Lietuvių kalbos žodynas 8, szerk. J. Kruopas, Vilnius: Mintis, 1970.

LM – Literatūra ir menas

LR – Lietuvos rytas

MaciŽŪ – Macijauskienė M. Žaidimas su ugnimi, Jonava, 1994.

MalM – Malūkas E. Migla, Panevėžys, 1999.

MatALV – Matusevičiūtė O. Amžinas Lietuvos vainikas, Vilnius, 1994.

NėrRI – Nėris S. Raštai 1, Vilnius, 1984.

PožBSD – Požėra J. Baltos saulės diena, Vilnius, 1989.

RačKŠI – Račickas V. Kita šlepetės istorija, Vilnius, 1998.

RačŠ – Račickas V. Šlepetė – 3, Vilnius, 1999.

RamRK – Ramonas A. Ramybės kalva, Vilnius, 1997.

SkučLS – Skučaitė R. Laiškas Sekmadieniui, Vilnius, 1998.

SruogRi – Sruoga B. Raštai 1, Vilnius, 1957.

StrielkEn – Strielkūnas J. Einu namo: Meilės ir lemties dainos, Vilnius, 1999.

ŠaltKV – Šaltenis S. Kalės vaikai, Vilnius, 1990.

ŠN – Šiaulių naujienos

T – a VDU Számítógépes Nyelvészeti Központjának szövegkorpusza

VilRO – Vilimaitė B. Roj aus obuoliukai. Čiuožyklos muzika, Vilnius, 1999.

ŽemPK – Žemaitė. Petras Kurmelis, Vilnius, 1976.

DEMINUTYVŲ SEKA IR FUNKCIONAVIMAS TEKSTE | 71

LITERATŪRA

ALEKSYNAS, K. 1971: Lietuvių liaudies dainų kalbinės stilistinės ypatybės. Literatūra ir kalba 11, 7–300.

AMBRAZAS, V., red. 1996: Dabartinės lietuvių kalbos gramatika, Vilnius: Mokslo ir enciklopedijų leidykla.

BALKEVIČIUS, J. 1963: Dabartinės lietuvių kalbos sintaksė, Vilnius: Valstybinė politinės ir mokslinės literatūros leidykla.

BUITKIENĖ, J. 1993: Bendrašaknių žodžių vaidmuo lietuvių kalbos tekstų organizacijoje. Kalbotyra 42 (1), 17–22.

DROTVINAS, V. 1986: Pagrindinės leksikologijos sąvokos, Vilnius: Vilniaus pedagoginis institutas.

GAIVENIS, K., KEINYS, S. 1990: Kalbotyros terminų žodynas, Kaunas: Šviesa.

GUDAVIČIUS, A. 1994: Leksinė semantika: Vienetai. Ryšiai. Struktūra, Šiauliai: Šiaulių pedagoginis institutas.

GUDAVIČIUS, A. 2000: Etnolingvistika, Šiauliai: K. J. Vasiliausko įmonė.

HAUSENBLAS, K. 1985: Zu den Prinzipien des Textaufbaus oder: Text ohne Stil? Linguistica 11, 25–27, Praha.

HOFFMANNOVÁ, J. 1997: Stylistika a...: Současná situace stylistiky, Praha: Trizonia.

HRBÁČEK, J. 1994: Nárys textové syntaxe spisovné češtiny, Praha: Trizonia.

JAKAITIENĖ, E., LAIGONAITĖ, A., PAULAUSKIENĖ, A. 1976: Lietuvių kalbos morfologija, Vilnius: Mokslas.

KEINYS, S. 1999: Bendrinės lietuvių kalbos žodžių daryba, Šiauliai: Šiaulių universiteto leidykla.

KNIŪKŠTA, P. 2001: Kalbos vartosena ir tvarkyba, Vilnius: Lietuvių kalbos instituto leidykla.

KOŽENIAUSKIENĖ, R. 2001: Retorika: Iškalbos stilistika, Vilnius: Mokslo ir enciklopedijų leidybos institutas.

LKE – AMBRAZAS, V., red. 1999: Lietuvių kalbos enciklopedija, Vilnius: Mokslo ir enciklopedijų leidybos institutas.

MACIENĖ, J., ŽUPERKA, K. 2001: Deminutyvų seka ir funkcijos tekste. Tekstas: lingvistika ir poetika. Mokslinės konferencijos medžiaga, Šiauliai: Šiaulių universiteto leidykla.

MILEWSKI, T. 1976: Językoznawstwo, Warszawa: Państwowe Wydawnictwo Naukowe.

NEKULA, M. 2000: Text. Příruční mluvnice češtiny, Praha: Nakladatelství Lidové noviny.

PAULAUSKIENĖ, A. 1994: Lietuvių kalbos morfologija: Paskaitos lituanistams, Vilnius: Mokslo ir enciklopedijų leidykla.

PIKČILINGIS, J. 1975: Lietuvių kalbos stilistika 2, Vilnius: Mintis.

PIROČKINAS, A. 1974: Motinos vardas. Žodžiai ir žmonės, Vilnius.

RĖZA, L. 1825: Lietuvių liaudies dainos 1, Vilnius, 1958. [Paimta iš RĖZA, L. Dainos oder Litthauische Volkslieder, Königsberg.]

SIRTAUTAS, V., GRENDA, Č. 1988: Lietuvių kalbos sintaksė, Vilnius: Mokslas.

SIRTAUTAS, V. 2001: Iš teksto teorijos. Sirtautas, V., Petkevičienė, R., Grenda, Č. Rinktiniai kalbotyros straipsniai, Šiauliai: Šiaulių universiteto leidykla, 44–57.

SRUOGA, B. 1927: Dainų poetikos etiudai. Raštai 6, Vilnius, 1957. [Paimta iš SRUOGA, B. Dainų poetikos etiudai, Kaunas.]

ULVYDAS, K., red. 1965: Lietuvių kalbos gramatika 1, Vilnius: Mintis.

URBUTIS, V. 1978: Žodžių darybos teorija, Vilnius: Mokslas.

WALES, K. 1990: A Dictionary of Stylistics, London and New York: Longman.

ŽUPERKA, K. 2001: Lietuvių kalba: Stilistika. Vadovėlis XII klasei, Kaunas: Šviesa.

Jurgita Macienė Šiaulių universitetas P. Višinskio g. 38, 5400 Šiauliai, Lietuva [email protected]

Gauta 2002 03 05