Deminutyvų seka ir funkcionavimas tekste

ACTA LINGUISTICA LITHUANICA XLVI (2002), 59–71 A kicsinyítő képzők sorrendje és működése a szövegben Jurgita Macienė Šiaulių universitetas A litván nyelvészeti hagyományban a kicsinyítő képzőket a stilisztika területéhez tartozó kifejezőeszközként írják le. A kicsinyítő képzős szavakat gyakran alapjukul szolgáló főnevükkel együtt használják. A kettő közvetlenül egymás mellett is állhat, de el is válhat egymástól. A kicsinyítő képzős szó megelőzheti vagy követheti az alapszót, és olykor a két mintázat kombinálódik. A példák (a Kaunasi Egyetem Számítógépes Nyelvészeti Központja által összeállított konkordanciából, valamint szépirodalmi és publicisztikai írásokból) a kicsinyítő képzők négy funkcióját mutatják: ezek közül kettő alapvető (pontosító és értékelő), kettő pedig másodlagos (esztétikai és a kohéziót erősítő). Egy kicsinyítő képzős szó egyszerre több funkciót is betölthet. A fent említett funkciók hangsúlyosságának mértéke is változhat a kicsinyítő képzős szó helyzetétől, típusától és referenciális státuszától függően. Ezeket a tulajdonságokat olykor más nyelvi eszközök is jelölik. 0. BEVEZETÉS A kicsinyítő képzős szó „speciális képzővel alkotott, kicsinyítő, becéző és általában érzelmi jelentésű szó” (Gaivenis, Keinys 1990: 46) – a litván nyelvben az emberek, állatok és tárgyak jellemzésének, valamint az érzelmek kifejezésének jellegzetes eszköze. A kicsinyítő képzős származékok jelentésárnyalatai különösen markánsan jelennek meg a folklóralkotásokban: ezt már L. Rėza (1825) is megfigyelte, később pedig B. Sruoga (1927), A. Piročkinas (1974: 208–210) és mások tárgyalták e származékokat. A litván népdalokban használt kicsinyítő képzős szavak alkalmazását K. Aleksynas (1971: 7–300) elemezte a legrészletesebben. A litván nyelvészek leginkább a kicsinyítő (becéző) szavak képzésére összpontosítanak (lásd Ulvydas, szerk. 1965: 253–288; Jakaitienė ir kt. 1976: 262; Urbutis 1978: 270, 288; Paulauskienė 1994: 65–66; Ambrazas, szerk. 1996: 87–94; Keinys 1999: 51–53; LKE 1999: 130). A. Gudavičius (2000: 124–139) a kicsinyítő képzők axiológiai aspektusát hangsúlyozza. A kicsinyítő képzők különösen fontosak a stilisztikai kérdéseket vizsgáló kutatók számára. Érthető módon azok a nyelvek fordítanak nagyobb figyelmet a kicsinyítő képzős származékokra, amelyekben ezeket gyakrabban és változatosabban használják, és amelyek szövegeiben szerepük hangsúlyosabb. Így például a lengyel nyelvészet a kicsinyítő képzőket a nyelv stilisztikai rendszeréhez sorolja (Milewski 1976: 124–125), míg egy több mint hatszáz terminust tartalmazó, terjedelmes angol nyelvű stilisztikai enciklopédikus szótárban (Wales 1990) a KICSINYÍTŐ KÉPZŐ terminus egyáltalán nem szerepel. E tekintetben a litván nyelv sokkal közelebb áll a lengyelhez. A nyelv stilisztikai rendszerének jelenségeként a kicsinyítő (becéző- 60 | JURGITA MACIENĖ … szavakról J. Pikčilingis „A litván nyelv stilisztikája” című művében esik szó (Pikčilingis 1975: 30kk.). A DEMINUTÍVUM terminus még egy kis terjedelmű (negyvenkét szóból álló) iskolai tankönyvi stilisztikai terminológiai szójegyzékbe is bekerült (lásd Župerka 2001: 115). Mind az irodalomtudósok, mind a nyelvészek hangsúlyozzák a kicsinyítő (becéző) szavak jelentőségét a gondolat kifejezésében, a deminutívumok szövegbeli funkcióiról azonban csupán egy-egy megjegyzés, egy-egy fejtegetés hangzott el1; ezért e tanulmány célja, hogy részletesebben tárgyalja a deminutívumok szövegbeli működését. A szövegben a deminutív képzett szó alapszavával gyakran ugyanabban vagy a szomszédos mondatban fordul elő. Például: Bizonyára ostobán és furcsán festhettem az elzúgó autók és autócskák számára KUNČKK 302; Ašara azt álmodta, hogy léptek ébresztették fel. Nagyon-nagyon apró léptecskék IVANMV 5; – Aaaaaa! Aaaaaa! Vágják le a lábacskámat! Vágják le a lábamat! Aaaaaaa! JUKNŠ 48. Másutt az említett képzett szavak a következő mondatokban, sőt más bekezdésekben fordulnak elő. Például: Nos, tegyük fel, hogy a mi Vincukasunk szerelmes levelet ír... <...> – Köszönöm, Vincuk, a levélkécskét RAČŠ 69. azokban az esetekben, amikor a deminutívumok nyilvánvalóan összekapcsolják a szöveget, az alapszó és a deminutív képzett szó közötti távolság megnevezésére a szövegnyelvészet KONTAKTUSHELYZET és TÁVOLSÁGI HELYZET terminusai alkalmazhatók; vö.: „A kapcsolás (összekapcsolás) lehet KONTAKTUS (közeli), amikor szomszédos mondatokat kapcsolnak össze <...>, illetve TÁVOLSÁGI (távoli), amikor a kötőelemek csak a következő mondatokban, egy másik bekezdésben vagy még távolabb jelennek meg” (Sirtautas, Grenda 1988: 188; lásd még Sirtautas 2001: 47). Nem minden nyelvész határozza meg ilyen konkrétan, illetve magyarázza pontosan és részletesen a KONTAKTUSHELYZET és TÁVOLSÁGI HELYZET terminusokat. M. Nekula (2000: 685) a következőképpen értelmezi a fogalmakat: „Anaforikusan utalhatunk egy először előforduló, közvetlenül vagy csaknem közvetlenül mellette álló elemre (KONTAKTUSKAPCSOLÁS), vagy olyan elemre, amely nem közvetlenül a rámutatás előtt áll (TÁVOLSÁGI KAPCSOLÁS)”. Vö. még J. Hrbáček (Hrbáček 1994: 47) meghatározását: „A közvetlenül előtte álló szomszédos megnyilatkozáshoz való kapcsolást kontaktuskapcsolásnak nevezzük; a korábban elhangzott megnyilatkozások valamelyikéhez való kapcsolás TÁVOLSÁGI KAPCSOLÁS”; valamint J. Hofmanová (Hoffmannová 1997: 128) megjegyzését: „kontaktuskapcsolatok (szomszédos szövegegységek között) és távolsági kapcsolatok (egymástól távolabb eső szövegegységek között)”. E tanulmány figyelembe veszi a deminutív képzett szó és alapszava közötti távolságot: egymás mellett vagy csaknem egymás mellett, közel (kontaktushelyzetben), illetve egymástól távolabb (távolsági helyzetben) fordulnak elő. Minél nagyobb a távolság az alapszó és a kicsinyítő (becéző) szó között, annál gyengébbé, kevésbé észrevehetővé válik a deminutívum szövegösszekapcsoló funkciója. 1 E tanulmány egyes megállapításai először egy tudományos konferencián elhangzott előadásban jelentek meg (lásd Macienė, Župerka 2001: 32–35). DEMINUTYVŲ SEKA IR FUNKCIONAVIMAS TEKSTE 61 1. A KICSIKÉZŐK FUNKCIÓI A SZÖVEGBEN A kicsinyítő képzős szó és a vele azonos tövű szó, illetve a kontextuális helyettesítő egymáshoz közeli használata nem véletlen – az ilyen nyelvi „eszközválasztás pragmatikai tényezőkkel (értékekkel) függ össze: a nyelvi tevékenység helyzetével és típusával, a beszélő szándékaival és a kívánt hatással” (Hoffmannová 1997: 102), vagyis a kicsinyítő képzős származékot valamilyen szándékkal használják, és a szövegben bizonyos funkciókat tölt be. Kalbėdama apie greta vartojamus bendrašaknius žodžius, J. Buitkienė (1993: 18–22) skiria struktūrinę, struktūrinę-semantinę ir struktūrinę-stilistinę tų žodžių funkcijas. Deminutyvai yra ryškus teksto stiliaus elementas, todėl tikslinga atsižvelgti ir į stilistikos specialistų nurodomas stiliaus atliekamas teksto sandaros funkcijas. K. Hausenblasas (žr. Hausenblas 1985: 25–27) aptaria tokias keturias pagrindines funkcijas: tematinę-semantinę, estetinę, integracinę ir charakterizuojamąją. Išanalizuotoje tekstyno ir tautosakos, grožinės literatūros, publicistikos pavyzdžiai rodo, kad galima skirti keturias deminutyvų vartojimo tekste funkcijas: dvi pagrindines – tikslinamąją ir vertinamąją (resp. ekspresyvinę) bei dvi papildomas – teksto siejamąją (resp. integracinę, tematinę-semantinę, struktūrinę-semantinę) ir estetinę; jos visos dažnai yra susijusios tarpusavyje. a. PONTOSÍTÓ FUNKCIÓ. A kicsinyítő képzős származék pontosítja, világosabban megnevezi a másik szóval jelölt személyt, állatot, jelenséget vagy tulajdonságot. a.a. Más nyelvi eszközökkel (jelzőkkel) együtt kiemeli a személy kis termetét, a tárgy kis méretét, vékonyságát. Pl.: A háziasszony – aprócska, fürge asszonyka – a hatalmas orosz kemence körül szorgoskodott <…> PožBSD 11; <…> Raima gondosan megrajzolta a gyűrűknek látszó profilokat, nyilacskákkal világosan megmutatva, hogyan hajlik befelé szögben a nagy gyűrű, a kis gyűrűcske pedig ugyanilyen szögben áll ki <…> IvanMV 85; A gyerekhangocskák közül kitűnt az apa mély hangja KarvNBL 49. A tárgy kis méretét az egyik szintaktikai alakzat, a felsorolás emeli ki. Pl.: Meztelenül állt, vacogott a foga, és rettenetesen összeszedte magát; lassan kapcsolta ki a nyakláncait, nyakláncocskáit, láncocskáit; számtalan karkötőt és gyűrűt húzott le IvanMV 13. a.b. A személy fiatalságát, éretlenségét mutatja. Pl.: Hamarosan megjöttek a kisöccsök – Stasiukas és Jonukas KarvNBL 12. Néha az említett jegyeket a kicsinyítő képző közvetlen közelében használt, pontosabb állatkölyök-megnevezés, illetve az éretlenséget kifejező jelzők emelik ki. Pl.: Nemrég báránykákat ellett2, és hogy a báránykák ne fázzanak meg a hűvös istállóban, az apa mindegyiküket behordta a lakószobába. A kisbárányok aprók, gyapjuk göndör, lábaik hosszúak, vékonyak és gyengék JukNŠ 57. 2Ha a kicsinyítő képzőket szűkebb értelemben vesszük, a kicsinyítő képzős szakkifejezéseket nem soroljuk közéjük (vö. Kniūkšta 2001: 551). 62 | JURGITA MACIENĖ A deminutívum pontosító funkciója különösen szembetűnő akkor, amikor ugyanazt a denotátumot (referenst) két, deminutív képzőkkel alkotott szó jelöli, és e szavak között hiperonima (nemfogalmi megnevezés) és hiponima (fajfogalmi megnevezés) viszony áll fenn. Pl.: A sikernek rendkívül megörülve, hazavitte a kisállatokat és bezárta a fémkádban. <…> A dédelgetett, simogatott, tisztácska kis rókák rendkívül gyorsan nőttek MALM 34. b. ÉRTÉKELŐ FUNKCIÓ. A deminutívum kifejezi, kiemeli a beszélőnek a szóban forgó dologhoz vagy a megszólítotthoz való viszonyulását. b.a. Feltárja a személy, a tárgy értékét, a beszélő pozitív hozzáállását. Pl.: Nem hiányoztak nekem, nem is hiányozhattak, a nagyszüleim – apácskám és anyácskám – mindent elvégeztek, amit az én kis életemben a szülőknek kellett volna elvégezniük T. A kifejezőerőt ugyanannak a dolognak két megnevezése egymás melletti használata, a kontraszt, gyakran pedig hangsúlyos szembeállításuk teszi élénkebbé. Pl.: Ez nem liszt, hanem lisztecske (örül, hogy a liszt finom szemű) LKŽVIII 195. A kedvező értékelés különösen hangsúlyossá válik, amikor fokozásos alakzatot alkalmaznak, és a beszélő érzelmei felerősödnek. Pl.: – Húgocskám – szólítja halkan. – Húgocskám… drága jó… Irgalmas húgocskám… Legeslegszebb… KAUKMG 5. b.b. Kiemeli a tárgy jelentéktelenségét, a beszélő negatív hozzáállását. Pl.: Patakocska folyik a közelben. Miféle patakocska – csak egy fonál, egészen a Smetona korában télire kiásott árokig KARČR 8; <…> ezt a házat építette a korábbi faházikó helyére, és fényűzően, korszerűen rendezte be BUIVLN 8: Juozas Strodomskis Vilniusból ajándékozta a Padurupio falunak (van ott egy ilyen falucska Kelmė járásban, Tytuvėnai környékén, ahol már csak két tanya maradt) <…> T. A jelentéktelenséget olykor irónia is hangsúlyozza. Pl.: Íme, kiderült, hogy az önkormányzat polgári beadványainak könyve nem hivatalos irat, hanem csak valami akármilyen kis könyvecske LR 2000 02 07. A jelentéktelenség és az irónia különösen nyilvánvaló, amikor fokozást alkalmaznak. Pl.: Rányomta saját pecsétjét K. Ignotas körzeti elöljáró, odapöttyintett egy pecsétkével Rumsas kerületi elöljáró, aláírtak a „tisztességes tanúk” <…> RAMRK 14. DEMINUTYVŲ SEKA IR FUNKCIONAVIMAS TEKSTE | 63 A leszólás, elítélés, ironizálás – a kicsinyítő képzőknek manapság különösen gyakori rendeltetése, amikor a stílus hanyatlásának, a kedves, lágy szavak leértékelődésének tendenciája tapasztalható. Ezt a tényt az elemzett példák is alátámasztják, amelyeket többnyire kortárs írók műveiből gyűjtöttünk3. c. ESZTÉTIKAI FUNKCIÓ. A kicsinyítő képzőt akkor használjuk, amikor a stilisztikai disszimiláció tűnik a legfontosabbnak, vagyis az, hogy a szövegben ne ismétlődjék ugyanaz a szó. Például: <...> Vika még a nyelvével is csettintett, – na, mielőtt ide dugott volna engem, anyácska egy egész monológot szavalt el az anyai szeretetről – Shakespeare irigységében felrobbant volna IVANMV 229. Az említett funkciót egy hosszú vagy több egymást követő mondatban is megfigyelték, amikor a kicsinyítő képzős származék és az alapszó, illetve a kontextuális helyettesítő távoli pozíciót foglal el, összekapcsolva a szöveget. Például: És amikor a hó az ő csikójának a hasa alatt kezdett súrlódni, akkor a szegekkel kivert, csúszós csonttalpú szánkó állati bordákból és combcsontokból valók is úgy megakadtak, mint a leszúrt karók – csak ütötte-ütötte a kancát, de semmi haszna, legfeljebb az, hogy ő maga nem fázott meg ŠALTKV 10; <...> banánt, rágógumit és édességet is hozott neki, különben a kisfiúkitépte volna a kezéből. Eszeveszetten rosszcsont fiúvolt T. A kicsinyítő képzők használatának esztétikai funkciója gyakran összefügg az értékelő funkcióval. d. A SZÖVEG ÖSSZEKAPCSOLÓ FUNKCIÓJA. A kicsinyítő képző olykor, amikor alapszavával vagy kontextuális helyettesítőjével együtt használják, és távoli pozíciót foglal el, a szöveg összekapcsoló funkcióját tölti be. Például: Igaz volna, hogy valamennyi császárnő (megszálló és megszállónő) úgy viselkedik, mint anyácskaegy ír viccben? A fiú arra panaszkodik az orvosnak, hogy az ő mamácskája semmit sem eszik T. Mint látható, a kicsinyítő képző szövegösszekapcsoló funkciója gyakran összefügg más funkcióival, például az értékelő funkcióval. A kicsinyítő képzős származékok a kontextusban olykor mind a négy funkciót betölthetik. Íme, a „Kislibák” című litván népi játékban a farkas kicsinyítő képzős alakokat használ, a ludak viszont nem: A ludak odamennek a farkashoz, és megkérdezik: / – Farkas, mit csinálsz itt? / – Kis gödröcskét ások, feleli a farkas. / – Minek az a gödör? / – Tűzocskát rakok. A kicsinyítő képzők túlzott használata színlelőként jellemzi a farkast (értékelő funkció), aki magához akarja csalogatni a ludakat, ezért beszél kedveskedő, kicsinyítő szavakkal (nyilvánvaló, hogy a KICSINYÍTŐ KÉPZŐS–NEM KICSINYÍTŐ KÉPZŐS alakok szembeállítása elkülöníti és hangsúlyossá teszi a szereplők beszédmódját). A kis gödröcskét kicsinyítő képzőnek pontosító szerepe is lehet – a tényleges méret megjelölése. A kicsinyítő képzős származék és annak alapszava váltakozó használata stilisztikai disszimi- 3 Erre a tendenciára a cikk szerzőjének figyelmét kedvesen felhívta R. Koženiauskienė habilitált professzor. A kicsinyítő képzők használati tendenciáinak változása további kutatások érdekes tárgya lehet. 64 | JURGITA MACIENĖ …áció (esztétikai funkció), az egyik gondolat pedig a másikhoz témaként és rémaként kapcsolódik (a szövegkohéziós funkció). 2. A KICSIKÉZŐK SORRENDJE A SZÖVEGBEN Az összegyűjtött anyag elemzése során megfigyelhető volt, hogy a kicsinyítő képzős származékok különböző funkciókat töltenek be attól függően, hogy a szövegben milyen helyet foglalnak el az alapszavakhoz, illetve a kontextuális szinonimákhoz és helyettesítőkhöz képest. E szempontból a kicsinyítők használatának három módjáról beszélhetünk: posztpozíciós, prepozíciós használatról, valamint két kicsinyítő kombinációjáról. 2.1. A kicsinyítő posztpozíciós használata A művészi és publicisztikai szövegekből, valamint a VDU Számítógépes Nyelvészeti Központja által összeállított korpuszból kiválasztott példák azt mutatják, hogy az alapszóhoz képest a kicsinyítő képzős származékok leggyakrabban posztpozícióban fordulnak elő a szövegben (az összegyűjtött példák 69%-ában). Vagyis először a személyt, dolgot vagy tulajdonságot nevezik meg a stilisztikai oppozíció jelöletlen tagjával, majd később kicsinyítő képzős származékkal jellemzik, pontosítják, értékelik. Természetesen a posztpozícióban használt kicsinyítő képzős származék más funkciókat is betölthet: esztétikai, valamint szövegkohéziós funkciót. A nem kicsinyítő–kicsinyítő sorrend a tautologikus szókapcsolatokkal való analógiával támasztható alá (a tautológia fogalmát lásd Koženiauskienė 2001: 165–166); ezek második tagja ugyanannak a szónak a kicsinyítő alakja, amely a kedvesség, gyengédség árnyalatát kölcsönzi (értékelő funkció). Pl.: De lám, ilyenek az emberek szokásai és az idők: / Te nekik egy szót szócskát, ők pedig visszafelelnek / Hosszú, zengő mennydörgéssel és kiáltással, / Dübörgéssel… ČIGRLJVM 15; [keresztre feszítem a magányt] Hogy az álom fehér, felhőcskeként / Éjszakákon, éjszakácskákonmár ne zavarja MACIJŽU 7; Adoniukas szaladgált, noha tisztára mosott volt, de foltocskákkalkicsinosítva MALM 10. A kicsinyítő képzős származék olykor világosabban, konkrétabban nevezi meg a szóban forgó dolgot (pontosító funkció). Pl.: Már Gediminas néhai fejedelem idejében távoli vidékekről hívott mesterek építették őket, a tengeren túlról hozott, tarka üvegekkel díszítették, tornyokkal, tornyocskákkal ékesítették, kanyarulattal, kanyarulattal, sarkokkal, sarkocskákkal megtámasztották, feldíszítették, játékszerré formálták MATALV 41. Tokių pavyzdžių gausu tautosakoje, jų pateikta J. Balkevičiaus (1963: 433–434), V. Sirtauto ir Č. Grendos (1988: 59; 112) sintaksės vadovėliuose. A megnyilatkozás grammatikai szerkezetének és szintaxisának az alapszóhoz és a kicsinyítő képzős származékhoz kapcsolódó sajátosságait, az azonos vagy eltérő denotátum (referens)4 jelölését és az általuk betöltött funkciókat figyelembe véve a szövegben előforduló sorrend több jellegzetes esete különíthető el. 4 „A denotátum az, amit egy szó megnevez, vagy amit egy jel jelöl” (Gaivenis, Keinys 1990: 46); a referens „a gondolat tárgya, amelyhez egy bizonyos nyelvi kifejezés kapcsolódik” (ugyanott: 169). A DENOTÁTUM és a REFERENS fogalmáról lásd még Drotvinas (1986: 49–54), Gudavičius (1994: 20). A velük kapcsolatos stilisztikai megközelítést lásd Wales (1990: 113–114; 396–397). DEMINUTYVŲ SEKA IR FUNKCIONAVIMAS TEKSTE 65 a. Az alapszó és a kicsinyítő képzős származék különböző denotátumokat (referenseket) jelöl, és a mondat azonos mondatrészeiként szerepelnek. Pl.: Mások és mások, én majd elmondom Neked, változtatás nélkül – viszik a maguk keresztjeit és keresztjeikéit <…> KaukMG 180. b. Az alapszó és a kicsinyítő képzős alak különböző denotátumokat jelöl, a kicsinyítő képzős alak egyúttal kisebb dolgot is megnevez – pontosító funkciót tölt be. Az alapszó és a kicsinyítő képzős származék azonban a mondat különböző mondatrészeiként szerepel. Pl.: <…> a magas, vaskos mintájú keresztek – a felnőtteknek, a kicsiny, korhadt, a gyerekeknek legfeljebb a köldökéig érő keresztecskék pedig – a gyerekeknek JuknŠ 103. c. Az említett tautológiák (szókapcsolatok) és az azonos mondatrészek között köztes helyet foglal el az intonációval (írásban – gondolatjellel) elválasztott alapszó és kicsinyítő képzős alak, amelyek ugyanazt a referenst jelölik. Pl.: – Ó, te akaratom, akaratomcska. – Grigalius nyelvével megérintette felhasadt ajkát <…> BubnTTA 240; – Istenek, istenecskék… – sóhajtott fel az öregasszony MATALV 50; – Sajnos, kisasszony, alig ismerem a választottját, de ha az édesanyja helyében volnék, a fejemet fogva jajgatnék: ó, baj, bajocska, miért raktál ilyen nehéz keresztet az én egyetlen lányomra… IvanMV 230. (Az utóbbi példa népi ének utánzatának, stilizált régi siralomnak hangzik.) Fokozás érvényesül, amely erősíti az érzelmi színezetet – a kicsinyítő képzős alak értékelő funkciót tölt be. d. Az alapszó és a kicsinyítő képzős alak ugyanazt a referenst jelöli, de különböző szintaktikai pozíciót foglal el. Az alapszó a helynév egyik elemeként szerepel, a kicsinyítő képzős származék pedig egy személyt nevez meg. Pl.: Egyik éjjel egy apró, gyenge kisgyermekkel érkező nőt hoznak a gyermekosztályra JuknŠ 62; De ugyanez a helyzet például az Arimų utcával, ahol egyetlen felszántott földdarab sincs, <…> vagy Dziūkai településsel, ahol egyetlen igazi dzūk embert sem találni… RačKŠI 54–55. Az utóbbi mondatban mintha szójáték jelenne meg: különböző dolgokat (denotátumokat) etimológiai alakzattal neveznek meg – a szógyök megismétlésével erősítve a szó szemantikai erejét (vö. Koženiauskienė 2001: 277), a kicsinyítő képzős származék pedig esztétikai funkciót tölt be. e. Az alapszó és a kicsinyítő képzős alak ugyanazt a denotátumot (vagy legalábbis referenst) jelöli; egymástól távolabb, egymást követő mondatokban fordulnak elő, vagyis távolsági helyzetben vannak. A kicsinyítő képzős alaknak – más azonos tövű szavakhoz, szinonimákhoz és hasonlókhoz hasonlóan – a szöveg összekapcsoló funkciója is felismerhető: „Így tehát a gyök, ahogy a rokon szavakban ismétlődik, úgy a mondatokban is megismétlődik, és egy nagyobb nyelvi egységgé – szöveggé – kapcsolja össze őket” (Buitkienė 1993: 17). Pl.: Elžbieta széthúzta a függöny zsinórjait, és az ablakokhoz közelebb húzódtak a borús rétek síkjai <…>. Régi szokása szerint gondosan összehajtogatva a függönykéket, még egyszer végigpillantott az egész házon <…> 66 | JURGITA MACIENĖ JUKNŠ 160; NÉPSZERŰ SZÓ – KORRUPCIÓ. Teljesen felváltotta az alacsonyabb értékű és rangú szócskát – a kenőpénzt, a megvesztegetést LM 1993 03 06; De talán az önökéhez [autójához – J. M.] is illene új gumiabroncs? <…> nyerjen egy vadonatúj gumiabroncs-készletet ŠN 2001 02 17. f. A NEM KICSIKÉZŐ – KICSIKÉZŐ sorozatot azokban az esetekben is megfigyelhetjük, amikor egy korábban megnevezett tárgyat a későbbi szövegben nem annak kicsinyítő képzős származéka, hanem egy közeli jelentésű szó kicsinyítő képzős alakja, kontextuális helyettesítője követ. Vö. szókapcsolatok: Nyírfa, öcsém, hogyan nőttél ilyenné – / Reszketőn, tisztán, egészen fényesen? DEGA 25; Három szegény sírócska SRUOGRI 48. A nem kicsinyítő képzős és a kicsinyítő képzős alak között hiperonymia-hiponímia viszony alakul ki. Például: Az első ember, akivel találkozott, egy alacsony, apró asszonyka PožBSD 153; Az apa a karjába emelte a gyermeket: / – Ott van a mi otthonunk, Benuti APUTDA 7. Először a tágabb jelentésű szó szerepel, amely általános képet rajzol, anélkül hogy kiemelné a részleteket. A kicsinyítő képzős származék pontosabban nevezi meg a konkrét tárgyat, részletezi a képet – pontosító funkciót tölt be. g. A hiperonymia-hiponímia viszonyban használt NEM KICSIKÉZŐ – KICSIKÉZŐ alak érzelmi árnyalatot is kap, azaz a kicsinyítő képzős származékok értékelő funkciót töltenek be. Például: Találtak egy „ilyen ügyekben” mestert, valami pálinkát kedvelő felcserkét <…> JO- NUŠkDS 7; Végül a kilencedik emeleti tömbházban telelő múmiát az ajtócsengő ébreszti fel – a gyermekvédelmi szolgálattól beengedett lány orgonaillatú folyadékot spriccel az öreg szemébe <…> KUNČKK 6. h. Néha a kicsinyítő képzős származék jelentése meglehetősen távol áll az első szóétól, különösen, ha a kicsinyítő képzős alakot átvitt értelemben használják; szinonimaként csak a konkrét szövegkörnyezetben értelmezhetők. Például: Nap – ez egy vidám, piros motorocska VILRO 122; <…> kidobta a szemétkonténerbe Aro egész jelvénygyűjteményét, amelyre annyira büszke volt, és folyton azt hajtogatta: „ha Rick Wakeman gyűjthet Rolls-Royce-okat, akkor én miért ne gyűjthetnék ilyen kis autókat” IVANMV 207. Az előző példában a kicsinyítő képzős kisautókat szót egyrészt szó szerinti értelemben használja, amikor a Rolls-Royce-okat jelöli, másrészt átvitt értelemben is, amikor másként nevezi meg a jelvényeket. A kicsinyítő képzős alak ilyen használata elkerüli a nyelvi monotóniát; a kicsinyítő (kedveskedő) szó esztétikai funkciót tölt be. 2.2. A deminutívum prepozitív használata Vannak olyan esetek (az összegyűjtött példák 31%-ában), amikor a szövegben az alapszó és annak deminutív származéka fordított sorrendben követik egymást, vagyis először a deminutívum áll. Ilyenkor a deminutívum leggyakrabban esztétikai funkciót tölt be, mivel elkerülhető ugyanannak a szónak az ismétlése. DEMINUTYVŲ SEKA IR FUNKCIONAVIMAS TEKSTE | 67 A költészetben az összetevők fordított sorrendjét a rím és a ritmus miatt választják. Például: Hol vannak a házikók, a házak? NĖRRI 167. A deminutívum és az alapszó helyének felcserélésekor a mondat jelentése változatlan marad, és nem keletkeznek új stilisztikai árnyalatok. Az ugyanarra a referensre utaló DEMINUTÍVUM – NEM DEMINUTÍVUM sorrendet akkor választják, amikor el akarják kerülni a teljesen azonos szó ismétlését, vagyis a stilisztikai disszimiláció elve érvényesül. Például: Az ajtóra tölgyfalevelekből font szívecskét tűz ki, fehér margarétákkal díszítve, a szív nyakláncként viselt, piros bazsarózsa van befűzve <…> JUKNŠ 98; A kályha mellett guggolva gallyakkal tüzet rak. A kályha ajtaja nyitva, a tűz sárga fényei táncolnak a falon <…> JUKNŠ 107. Az esztétikai funkcióhoz olykor értékelő funkció is társul. Például: A Földön emberek és állatkák élnek. Az összes állat közül a kis sünöket szeretem a legjobban VILRO 122. Žemaitė „Petras Kurmelis” című művének tájleírásában a következő sorrend található: napocska – napocska – szemben a nappal – napocska – a nap előtt nappal ŽemPK 45–46. Amikor a deminutív képződmény és az alapszó különböző referenseket (denotátumokat) jelöl, a deminutívum esztétikai és pontosító funkciója kerül előtérbe. Például: [nem tudom megmondani] Még neked is szenteltem néhány verssort / legalább egy csokrocskát, mintha egy köteglenből STRIELKEN 26; Lement a létrán, kinyitotta a kamrát, és elkezdte kivinni a szabadba a fa teknőcskéket, a merőkanalat, egy hatalmas teknőt JUKNŠ 162. A DEMINUTÍVUM – NEM DEMINUTÍVUM sorrendet akkor is megfigyelték, amikor a két szó különböző gyökből származik, és csak egy adott kontextusban válik szinonimává. A kontextuális szinonimák különböző referenseket jelölnek. Például: Ösvényeket taposva magunknak / (Útban még szűkében voltunk...) / Vendégségbe szökkent / Két kis dinoszaurusz SKUČLS 20. A nem deminutívummal kifejezett fogalom valamivel tágabb, mint az, amelyet a deminutív képződmény jelöl, és amely pontosító funkciót tölt be. A kicsinyítő képzővel ellátott szó értékelő funkciót tölt be, amikor a nem kicsinyítő képzős megfelelője által kifejezett fogalom valamivel pontosabb. Az ugyanazt a referenst jelölő kontextuális szinonimák (majdnem) egymás mellett, ugyanabban vagy szomszédos mondatokban fordulnak elő, vagyis kontaktushelyzetet foglalnak el. Pl.: 68 | JURGITA MACIENĖ Nem kavics moccan a nő mellkasában – megrezdül a szíve, hevesebben kezd verni BUBNŽS 12; <…> mindannyian aludtunk az utolsó éjszakán, mielőtt a szüleink hazajöttek – anyácska, apácska és én. A nagyszülők egész éjjel beszélgettek <…> T. A kicsinyítő képzős szó – amelyet olykor átvitt értelemben is használnak – először elvontabban nevezi meg a dolgot, az utána következő nem kicsinyítő képzős szó pedig pontosítja, konkretizálja. Pl.: – Hová futsz, / szürke földi teremtmény, egérke? BALT V 120; Anyácskánk – Dzūkija! KUDSSK 14; A kutyaól mellett fekszem, fejemet a deszkákra hajtva, és látom, ahogy a kert bársonyos sötétjében zöldes lángocskák villannak fel. Ezek szentjánosbogarak LIEGŠDŽG 5. 2.3. Kicsinyítő képzős szó – kicsinyítő képzős szó kapcsolata Az összegyűjtött példák negyede (valamivel több, mint a prepozicionálisan használt kicsinyítő képzős szavaké) a szövegbeli kicsinyítőszó-használat harmadik csoportjába tartozik: ebben két kicsinyítő képzős származék kerül egymás mellé. Előfordul, hogy két különböző tövű becéző szó tautologikus szókapcsolatként szerepel, közöttük nincs szünet (nem tesznek vesszőt). Ilyenkor nem a szinonímia, hanem a jelzői funkció válik fontossá: a második kicsinyítő képzős származék az első kicsinyítő képzős szóval megnevezett tárgy tulajdonságát jelöli. Pl.: Kavicskám, szürke kavicskám, / Alszol-e, alszol-e? DEGA 18; Forráskám, hideg forráskám, / Hallod-e, hallod-e?.. DEGA 18. A kicsinyítő képzős szavak szövegbeli helyét vizsgálva megfigyelték, hogy ugyanazon tő két kicsinyítő képzős alakja együtt a pontosító és értékelő funkciót is betöltheti. a. Két, ugyanazt a referenst jelölő kicsinyítő képzős szó különböző mondatokban (távoli helyzetben) új információt ad, és hangsúlyozza a szóban forgó dolog értékelését. Pl.: Amikor elérték a Neris partját (nem azt a Nerist, amely Vilnius mellett folyik – van egy másik Neris, egy kis patak, a Viduaja mellékfolyója), barátai már a patak túloldalán voltak (T). (Ez utóbbi példa a kicsinyítő képzős szavak esztétikai funkcióját is szemlélteti.) b. Előfordul, hogy két kicsinyítő képzős szó egy mondatban szerepel, de különböző referenseket jelöl. Pl.: <…> egészen közel kezdődik a feltöltődés miatt véget ért tó, amelyből egy kis patakocska folyik ki; ez közvetlenül Palkabalis mellett halad el, majd zajosan ömlik a falu patakjába (T); – Teresius, tudod-e, hogy anyácskád nem anyukád, apácskád pedig nem apukád (T). Az egyik kicsinyítő képzős szó gyakoribb, elterjedtebb képzővel készült, a másik képzése pedig összetettebb: ritkábban használt képzőt kapcsoltak hozzá, a szó több képzővel jött létre. A szokatlan képzésű kicsinyítő képzős szó új szemantikai és érzelmi (értékelő) árnyalatokat kap. A kicsinyítő képzős szavakat olykor kontextuális szinonimaként használják: ugyanazt a személyt, tárgyat vagy jelenséget két különböző tövű kicsinyítő képzős származékkal nevezik meg. Két becéző szó, amely ugyanazt a denotátumot (referenst) jelöli, távoli pozíciót foglal el, kontextuális szinonimaként működik, és új információt ad, vagyis pontosító funkciót tölt be. Pl.: DEMINUTYVŲ SĄSAKA IR FUNKCIONAVIMAS TEKSTE 69 Nyaltam Monikutė kis kezét és arcocskáját, <…> az orra hegye cikázik, cikázik félre, mert a kislánynak nagyon finom illata van LIEGŠDŽG 10; – Monikute, nézd, megjött a te Dzsimed. Unokácskám, ébredj fel – mondja a háziasszony, miközben lesöpri a haját a homlokáról LIEGŠDŽG 11. A szövegalkotás során igyekeznek elkerülni az azonos szavak ismétlését, kontextuális helyettesítőket keresnek – a kicsinyítő képzős származékok esztétikai funkciót töltenek be. A szövegösszekapcsoló funkció is egyértelmű: a kontextuális helyettesítők közel hozzák egymáshoz a hosszú mondat különálló tagmondatait. Például: <…> Benutis apja félénken rápillantott annak a kékesfehér kisasszonynak alsóneműjére, amely kilátszott a virágos ruhája alól, és ő, az a német lányka, ezt észrevéve szélesen elmosolyodott… APUTDA 9. 3. KÖVETKEZTETÉSEK A litván nyelv kicsinyítő képzős származékai és alapszavaik egymás mellett vagy csaknem egymás mellett (kontaktushelyzetben), illetve távolabb is állhatnak egymástól (distanciahelyzetben). A kicsinyítő képzős alakok az alapszavakhoz képest posztpozícióban vagy prepozícióban állnak, de két becéző-kicsinyítő szó együttese is előfordulhat. A szövegben (egy mondatban vagy hosszabb részletben) a kicsinyítő képzős származékok négy funkciót töltenek be: két alapvetőt (amelyek a származékképzéshez kapcsolódnak) – pontosító és értékelő funkciót –, valamint két kiegészítőt – esztétikai és szövegösszekapcsoló funkciót. A kicsinyítő képzős származék helyzetétől az alapszóhoz képest, továbbá attól függően, hogy azonos vagy különböző denotátumot (referenst) jelöl-e, ezek a funkciók eltérő módon jutnak érvényre. Néha a kicsinyítő-becéző szó mellett használt egyéb nyelvi eszközök is hangsúlyozzák őket. Ha a kicsinyítő képzős alak a szövegben posztpozíciót foglal el, mind a négy funkciót betöltheti: a. Pontosító funkció – amikor az alapszó és a kicsinyítő képzős származék különböző denotátumokat (referenseket) jelöl, a mondat azonos vagy különböző mondatrészeiként jelennek meg, illetve a kicsinyítő képzős alak és kontextuális szinonimája között hiperonima–hiponima-viszony alakul ki. b. Értékelő funkció – amikor az alapszó és a kicsinyítő képzős származék ugyanazt a referenst jelöli, és intonáció (írásban vessző) választja el őket; illetve hiperonima–hiponima-viszony kialakulásakor a kicsinyítő képzős alak hangsúlyozza az értékelő aspektust. c. Esztétikai funkció – amikor az alapszó és a kicsinyítő képzős származék különböző, eltérő szintaktikai helyet betöltő referenseket jelöl, vagy a kicsinyítő képzős alak átvitt értelemben szerepel. d. Szövegösszekapcsoló funkció – amikor az alapszó és a kicsinyítő képzős származék ugyanazt a denotátumot (vagy legalábbis referenst) jelöli. A szövegben a prepozícióban használt kicsinyítő képzős alak következő funkciói érvényesülnek: a. Pontosító funkció – amikor a kicsinyítő képzős alak és kontextuális szinonimája különböző referenseket jelöl. b. Értékelő funkció – amikor a kicsinyítő képzős származék és kontextuális helyettesítője ugyanazt a referenst jelöli. c. Esztétikai funkció – amikor a kicsinyítő képzős származékot és az alapszót a költészetben a rím és a ritmus miatt használják; ugyanazt vagy különböző referenseket jelölnek. 70 | JURGITA MACIENĖ A KICSI – KICSI kombinációk létrehozásakor a származékok a következő funkciókat töltik be: a. Pontosító és értékelő funkciót együttesen – amikor a kicsinyítő (becéző) szavak ugyanazt vagy különböző referenseket jelölnek. b. Esztétikai funkciót – amikor a deminutívumok ugyanazt a referenst jelölik. c. Szövegösszekötő funkciót – amikor a deminutív képzett alakok ugyanazt a denotátumot (referenst) jelölik. RÖVIDÍTÉSEK AputDA – Aputis J. Dvi apysakos, Vilnius, 1996. BaltV – Baltakis A. Vienuolynas, Vilnius, 1998. BubnŽS – Bubnys V. Žalios šiuoklės, Vilnius, 1992. BubnTTA – Bubnys V. Teatsiveria tavo akys, Vilnius, 1993. BuivLn – Buivydaitė I. Laiko tiek nedaug… Vilnius, 1998. ČigrLJVM – Čigriejus H. A. Po laiko juokas – vėlyva metigė, Vilnius, 1994. Dega – Degutytė J. Artumas, Kaunas, 1995. IvanMV – Ivanauskaitė J. Mėnulio vaikai, Vilnius, 1988. JonuškDS – Jonuškaitė B. Didžioji sala, Vilnius, 1997. JuknŠ – Juknaitė V. Šermenys, Vilnius, 2000. KarČR – Karčiauskas M. Ričas. Agavos žiedas, Vilnius, 1992. KarvNBL – Karvelytė S. Jei norite būti laimingi, Kaunas, 1995. KaukMG – Kaukas K. Musei vis dar geriau, Klaipėda, 1993. KudSSK – Kudarauskaitė M. Sekunde smėlio karalienė, Vilnius, 1989–1997. KunčKK – Kunčinas J. Kasdien į karą, Vilnius, 2000. LiegŠDžG – Lie gūtė E. Šuo Džimas – geras, Vilnius, 2000. LKŽVII – Lietuvių kalbos žodynas 8, szerk. J. Kruopas, Vilnius: Mintis, 1970. LM – Literatūra ir menas LR – Lietuvos rytas MaciŽŪ – Macijauskienė M. Žaidimas su ugnimi, Jonava, 1994. MalM – Malūkas E. Migla, Panevėžys, 1999. MatALV – Matusevičiūtė O. Amžinas Lietuvos vainikas, Vilnius, 1994. NėrRI – Nėris S. Raštai 1, Vilnius, 1984. PožBSD – Požėra J. Baltos saulės diena, Vilnius, 1989. RačKŠI – Račickas V. Kita šlepetės istorija, Vilnius, 1998. RačŠ – Račickas V. Šlepetė – 3, Vilnius, 1999. RamRK – Ramonas A. Ramybės kalva, Vilnius, 1997. SkučLS – Skučaitė R. Laiškas Sekmadieniui, Vilnius, 1998. SruogRi – Sruoga B. Raštai 1, Vilnius, 1957. StrielkEn – Strielkūnas J. Einu namo: Meilės ir lemties dainos, Vilnius, 1999. ŠaltKV – Šaltenis S. Kalės vaikai, Vilnius, 1990. ŠN – Šiaulių naujienos T – a VDU Számítógépes Nyelvészeti Központjának szövegkorpusza VilRO – Vilimaitė B. Roj aus obuoliukai. Čiuožyklos muzika, Vilnius, 1999. ŽemPK – Žemaitė. Petras Kurmelis, Vilnius, 1976. DEMINUTYVŲ SEKA IR FUNKCIONAVIMAS TEKSTE | 71 LITERATŪRA ALEKSYNAS, K. 1971: Lietuvių liaudies dainų kalbinės stilistinės ypatybės. Literatūra ir kalba 11, 7–300. AMBRAZAS, V., red. 1996: Dabartinės lietuvių kalbos gramatika, Vilnius: Mokslo ir enciklopedijų leidykla. BALKEVIČIUS, J. 1963: Dabartinės lietuvių kalbos sintaksė, Vilnius: Valstybinė politinės ir mokslinės literatūros leidykla. BUITKIENĖ, J. 1993: Bendrašaknių žodžių vaidmuo lietuvių kalbos tekstų organizacijoje. Kalbotyra 42 (1), 17–22. DROTVINAS, V. 1986: Pagrindinės leksikologijos sąvokos, Vilnius: Vilniaus pedagoginis institutas. GAIVENIS, K., KEINYS, S. 1990: Kalbotyros terminų žodynas, Kaunas: Šviesa. GUDAVIČIUS, A. 1994: Leksinė semantika: Vienetai. Ryšiai. Struktūra, Šiauliai: Šiaulių pedagoginis institutas. GUDAVIČIUS, A. 2000: Etnolingvistika, Šiauliai: K. J. Vasiliausko įmonė. HAUSENBLAS, K. 1985: Zu den Prinzipien des Textaufbaus oder: Text ohne Stil? Linguistica 11, 25–27, Praha. HOFFMANNOVÁ, J. 1997: Stylistika a...: Současná situace stylistiky, Praha: Trizonia. HRBÁČEK, J. 1994: Nárys textové syntaxe spisovné češtiny, Praha: Trizonia. JAKAITIENĖ, E., LAIGONAITĖ, A., PAULAUSKIENĖ, A. 1976: Lietuvių kalbos morfologija, Vilnius: Mokslas. KEINYS, S. 1999: Bendrinės lietuvių kalbos žodžių daryba, Šiauliai: Šiaulių universiteto leidykla. KNIŪKŠTA, P. 2001: Kalbos vartosena ir tvarkyba, Vilnius: Lietuvių kalbos instituto leidykla. KOŽENIAUSKIENĖ, R. 2001: Retorika: Iškalbos stilistika, Vilnius: Mokslo ir enciklopedijų leidybos institutas. LKE – AMBRAZAS, V., red. 1999: Lietuvių kalbos enciklopedija, Vilnius: Mokslo ir enciklopedijų leidybos institutas. MACIENĖ, J., ŽUPERKA, K. 2001: Deminutyvų seka ir funkcijos tekste. Tekstas: lingvistika ir poetika. Mokslinės konferencijos medžiaga, Šiauliai: Šiaulių universiteto leidykla. MILEWSKI, T. 1976: Językoznawstwo, Warszawa: Państwowe Wydawnictwo Naukowe. NEKULA, M. 2000: Text. Příruční mluvnice češtiny, Praha: Nakladatelství Lidové noviny. PAULAUSKIENĖ, A. 1994: Lietuvių kalbos morfologija: Paskaitos lituanistams, Vilnius: Mokslo ir enciklopedijų leidykla. PIKČILINGIS, J. 1975: Lietuvių kalbos stilistika 2, Vilnius: Mintis. PIROČKINAS, A. 1974: Motinos vardas. Žodžiai ir žmonės, Vilnius. RĖZA, L. 1825: Lietuvių liaudies dainos 1, Vilnius, 1958. [Paimta iš RĖZA, L. Dainos oder Litthauische Volkslieder, Königsberg.] SIRTAUTAS, V., GRENDA, Č. 1988: Lietuvių kalbos sintaksė, Vilnius: Mokslas. SIRTAUTAS, V. 2001: Iš teksto teorijos. Sirtautas, V., Petkevičienė, R., Grenda, Č. Rinktiniai kalbotyros straipsniai, Šiauliai: Šiaulių universiteto leidykla, 44–57. SRUOGA, B. 1927: Dainų poetikos etiudai. Raštai 6, Vilnius, 1957. [Paimta iš SRUOGA, B. Dainų poetikos etiudai, Kaunas.] ULVYDAS, K., red. 1965: Lietuvių kalbos gramatika 1, Vilnius: Mintis. URBUTIS, V. 1978: Žodžių darybos teorija, Vilnius: Mokslas. WALES, K. 1990: A Dictionary of Stylistics, London and New York: Longman. ŽUPERKA, K. 2001: Lietuvių kalba: Stilistika. Vadovėlis XII klasei, Kaunas: Šviesa. Jurgita Macienė Šiaulių universitetas P. Višinskio g. 38, 5400 Šiauliai, Lietuva [email protected] Gauta 2002 03 05