Acta Linguistica Lithuanica

LV (2006), 89 – 106

A felnémet lett közvetítő szerepe az óorosz és litván jövevényszavak lett nyelvbe kerülésében¹

ILJA A. SERŽANT

Lietuvių kalbos institutas

A cikk amellett érvel, hogy az óoroszból származó lett jövevényszavak többsége az ősfelnémet lett közvetítésével került a nyelvbe, ahonnan az ősközép-lettek vették át őket. Ez megmagyarázná fonetikai alakjukat, különösen a közép-lett uo-t mint az óorosz ѡ [u:] megfelelőjét az olyan jövevényszavakban, mint a suoma (OR. съма), muoka (OR. мъка), feltehetően az ősfelnémet lett *sūma, *mūka alakokon keresztül, majd a nyelvjárások közötti hangmegfelelések mintáját követve [u:] helyére [uo] lépett. Ez a feltevés számos más olyan esetet is megmagyarázna, amikor a közép-lett alakok eltérnek az óorosz (és litván) formáktól; vö. a közép-lett baznīca alakot, amelynek hanghordozása megtört, noha az utótag rendszerint elnyújtott hanghordozású (-nīca). Ez a megtört hanghordozás nem származhat az óorosz kiejtésből; a felnémet lett glottalizációt tükrözi a történetileg ī-t vagy ū-t tartalmazó belső szótagokban.

1. SZLÁV EREDETŰ JÖVEVÉNYSZAVAK

1.0.1 Köztudott, hogy a modern lett irodalmi nyelv alapja a közép-lett nyelvjárás. E nyelvjárás elterjedési területe nagyon nagy vonalakban „Lettország középső részének” nevezhető, amelynek közepe

¹Munkám megbeszéléséért és számos értékes észrevételéért ezúton szeretnék szívből köszönetet mondani Sergej Temčūn professzor úrnak (Vilnius, LKI). Ugyancsak köszönettel tartozom Everita Andronovának (Riga, Szentpétervár), aki rendelkezésemre bocsátotta az ME-ben jegyzett (ó)orosz jövevényszavak elektronikus listáját, és ezzel nagyban megkönnyítette az ilyen szavak felkutatását.

89

Ilja Seržant

nyugatról keletre húzódó vonalra vonatkozik. A modern lett nyelv különböző korokból származó, orosz és belarusz nyelvjárásokból átvett jövevényszavak sorával rendelkezik. Mivel tehát a közép-lett nyelvjárás történelmi időkben földrajzi értelemben véve nem érintkezett a keleti szláv nyelvjárásokkal (és ma sem érintkezik velük), a keleti szláv nyelvjárásokból származó jövevényszavaknak a felnémet lett / latgall nyelvjárás közvetítésével kellett a közép-lettbe kerülniük. Ez az egyszerű megfontolás lehetővé teszi, hogy számos óorosz és litván jövevényszó hangalakját megmagyarázzuk, amire eddig nem figyeltek fel.

1.0.2 Ezzel összefüggésben fontos hangsúlyozni, hogy az 1.1. §-ban tárgyalt keleti szláv [u:] és lett uo megfelelést eddig az ősszláv kiejtés visszaadásaként értelmezték, amelyet állítólag megőriztek a lett jövevényszavak (így Kiparsky 1952: 74; uő 1963: 80–81; Koškin 2006: 36 és mások). A továbbiakban azonban bemutatjuk, hogy ez a feltevés megalapozatlan. Az ilyen, szabályosnak nem tekinthető megfelelés magyarázatát nem a keleti szlávban, hanem – számos más jövevényszóhoz hasonlóan – a lett nyelvben kell keresnünk, mégpedig az ősfelnémet lett nyelvjárás közvetítő szerepében.

1.0.3 Ez a tanulmány kizárólag olyan óorosz jövevényszavakat tárgyal, amelyek feltehetően a 10–12. század táján kerültek a lett nyelvterületre. Az alsó időhatárt (10. század) arra a feltevésre alapozzuk, hogy a keresztény misszióhoz kapcsolódó jövevényszavakat nem vehették át a kereszténység Rusz államvallásává történt hivatalos kikiáltása előtt. Vegyük figyelembe, hogy a misszióhoz kapcsolódó terminusok nagy számáról van szó; ez iránymutatásul szolgálhat a jövevényszavak keltezéséhez. A felső időhatár (12. század) szintén csak hozzávetőleges. A 13. századtól a Német Lovagrend megerősödése Lettország nyugati részén megváltoztatta a geopolitikai helyzetet, aminek következtében az óorosz befolyás veszített jelentőségéből.

Végül említsük meg azoknak a jövevényszavaknak a nyelvi jellemzőit, amelyeket itt óorosz eredetűnek sorolunk be:

90

Die Vermittlungsrolle des Hochlettischen …

– a redukált magánhangzók megtartása gyenge helyzetben, valamint az erős redukált magánhangzók eredeti hangértékük szerinti visszaadása, tehát óorosz ъ > lett u, ь > lett i; – a magánhangzó-mennyiség megőrzése, azaz az ősszláv hosszú magánhangzók a lettben is hosszúként jelennek meg.

Azokat a keletszláv jövevényszavakat, amelyek nem felelnek meg ezeknek a kritériumoknak, későbbi jövevényszavaknak tekintjük.

1.0.4 A legősibb keletszláv jövevényszavak az őshochlettben

feltehetően a krivicsik nyelvjárásából származnak, amelyet némi változatossággal az ókori Novgorodban, Pszkovban és Szmolenszkben beszéltek. Ezen óorosz nyelvjárás Latgale közvetlen földrajzi közelségén kívül számos további érv is emellett szól. A keletlett terület a német keresztes lovagrend megérkezése után még egy ideig a novgorodi városállam működési körébe tartozott. Ismeretes például, hogy a 12. században Novgorod városa a latgalei adószedési jogokat átengedte leányvárosának, Pszkovnak; ezt a rend 1224 körül szerződésben is megerősítette (Nazarova 2002: 592–593). Megemlítendő továbbá a később minden oroszra vonatkozó, közép-lett krievs megnevezés is, amely kezdetben bizonyára csak a krivicsikre vonatkozott.

Végezetül nyelvi érvek is felhozhatók: néhány régi keletszláv jövevényszó (ahol ez lehetséges) a novgorodi–pszkovi nyelvjárásra jellemző jelenségeket mutatja, mindenekelőtt a cokanyét (Semenova 1959: 599): vö. buca ’hordó’ az óorosz *ъbča szóból (vö. a modern pszkovi nyelvjárási боча alakot (POS₂ 136 s. v.)) (ME₁ 344)²; c’iešk’i határozószó: ’gyakran, sokszor’ (Zvirgzdine, Pilda, Bērzgale, Baltinava (EH₁ 269)) a *cēst-ji ← *cēsts melléknévből (az óorosz часть / часть szóból, Srezn₃ 1475); rūcis (egyes szám birtokos eset

² Itt az ősszláv *-tj- csoporttal van dolgunk. Ez a csoport is mutatja a cokanye jelenségét, vö. хочѫ és хочю (a хотѣти igéhez az ó-novgorodi nyelvjárásban lásd Zaliznjak 1995: 677). Egyébként a lett nyelvjárási buca semmiképpen sem vehette át a vele azonos jelentésű muca alakot, mivel az utóbbit éppen az előbbi hatásával kell magyarázni (MEⅡ 657–658). Továbbá S. Temčin (Vilnius) szíves figyelmembe ajánlotta a horvát boca ’palack’ alakot. A horvát formát nem tudom megmagyarázni, a modern pszkovi boča alak azonban arra utal, hogy a feltételezendő óorosz *ъbъца esetében a cokanye egyik példájával van dolgunk.

91

ILJA SERŽANT

rùča) az óorosz порчами, порчии alakból, tyuc’s az óorosz торча alakból, ceista az óorosz чисто alakból, svece az óorosz свѣча alakból, plecs az óorosz плечѣ/ плече alakból (Semenova 1959: 600; Reķēna 1962: 371, 399); a hochlett cinêt ’burgonyát hámozni’ az óorosz чинити alakból (Laumane 1977: 74)³.

1.1. Keletszláv -оγ- > lett -uo-

1.1.1 A gyökszótag

Az óorosz оγ szokásos megfelelése a lett uo, vö. bluōda < óorosz бладо; šuòģis < óorosz сѫдьи (óegyházi szláv бладо, сѫдии), šuòds (óorosz сѫдъ, óegyházi szláv сѫдъ). Mivel a lettben van ū hang, felmerül a kérdés, miért nem **blūda, **sūdis / **sūģis alakban hangzanak ezek a jövevényszavak. Ez a felsőlett nyelvjárás közvetítő szerepével magyarázható, mégpedig a következőképpen: az óorosz бладо szó a felsőlett nyelvjárásokba várhatóan először *blūda, az óorosz сѫдъ szó pedig *sūds alakban került át (ez utóbbi Kalupe településen is adatolt, vö. Reķēna 1962: 473), mivel az óorosz (legalábbis eredetileg) hangsúlyos hosszú magánhangzóit a felsőlett nyelvjárások szintén hosszú magánhangzóval adják vissza, vö. ruocs < *rāds < óorosz радъ, slùops < *slāps < óorosz слаѣть (Reķēna 1962: 26). Az immár ősfelsőlett lexéma ezt követő, nyugat felé történő továbbterjedésekor — például *sūds esetében — az ősmittellett nyelvjárás beszélői az ősfelsőlett hangokat saját megfelelő hangjaikkal helyettesítették, ugyanúgy, ahogyan az örökölt szavak átvételekor is helyettesíteni szokták őket. Vö. ehhez Hermann Paul (1995: XXII. fej. §284): „Ezért egy rokon nyelvjárásból átvett szó teljesen szokványosan ugyanabban a hangalakban jelenik meg, amelyet akkor nyert volna, ha az egykori nyelvi egység korából maradt volna fenn.” Az ősmittellett nyelvjárás beszélője számára így a következő viszony áll fenn:

³Néhány újabb jövevényszóban is megtalálható a Pszkovi nyelvjárásokban máig megőrzött cokan’je: càrnica < orosz nyj. черница ’áfonya’ (Laumane 1977: 73); casnàks az orosz чеснок szóból (vö. litván česnākas), kànčs az orosz кончик szóból, Kalupe (Reķēna 1962: 371, 399). Ezek később a Pszkovi területről elköltözők révén kerültek be a felsőlettbe.

92

Die Vermittlungsrolle des Hochlettischen...

például az ősmittellett ruoka és az ősfelsőlett rūka viszonyát mintául véve. Ezért alkalmazza az ősfelsőlett *ū → ősmittellett *uo hanghelyettesítést⁴.

Ez a tény ugyanígy magyarázatot ad a következőkre is: ḷuoti és óorosz пюто, pūōsts és óorosz поуеть. A suōgīs szó kapcsán még meg kell jegyezni, hogy e szó óoroszból való átvételének idején a ǥ fonémát a felsőlettben feltehetőleg *d’-ként ejtették, vö. Seržant 2006; ilyen ejtésmód ma is él Lettország északkeleti részén (Ābele 1940: 213).

Úgy tűnik, hogy e két alak vokalizmusa kizárólag a felőlett közvetítésével magyarázható. Ezt a feltevést már Reķēna (1962: 31) is megfogalmazza. Az óorosz соудии/соуд- ани szót a litván is átvette, és ott szabályos vokalizmusa ū, vö. lit. sūdžia vs. lett sùoǵis és lit. sūdas vs. lett sùods, lit. bliūdas vs. lett bļùoda.

További példák: sùolīt (litván siūlyti, óorosz соулити), duōma (litván dūmà, óorosz доума), uōma (litván ūmas, óorosz оумъ), rùobs / rùobīt az óorosz ровити szóból, skūops (óorosz скопъ), továbbá mūoka az óorosz моука szóból, puōga az óorosz поугъвица/ поугъва / поугъы szóból (Srezn₍II₎ 1723), skūops az óorosz скопъ szóból, rùobeža az óorosz ровежь szóból (Srezn₍III₎ 179), suōma óorosz соума, lettül a szabályos kūms mellett nyelvjárási kuoms is (litván kūmas, óorosz коумъ) (ME₍II₎ 336).

1.1.2 A képzőszótag

Továbbá úgy tűnik, hogy néhány esetben a középlett -uo- képzői elem is ide tartozik, vö. középlett karuogs az óorosz хороунъ/ хороунъ-вы szóból, kaltuons (nyj.) megfelel az orosz колтун < óorosz *колтоунъ alaknak, kažuoks az óorosz кожохъ alaknak (példák Endzelin 1899: 294 alapján).

1.1.3. A későbbi kölcsönzések ezen a helyen többnyire rövid -u-t tartalmaznak,

vö. például a nyj. suma alakot az orosz сума szóval, a nyj. budka alakot pedig az orosz будка szóval (Endzelin

⁴ Elképzelhető, hogy néhány esetben a kölcsönszavak valóban keletről nyugatra, egyik helyről a másikra vándoroltak. A nyugat → kelet irányú vonalon az uo > ū átmenet különböző fokozatai vannak adatolva (vö. DA: 54a., 55e.), ami valószínűleg régebbi időkben is így volt. Tehát miközben a *bļūda nyugatabbra vándorolt, a vokalizmus az adott helyen a szóban forgó fonéma kiejtésétől függően ū-ról (a legkeletibb vidéken) uo-ra (nyugaton) változott. Így a bļūoda típusú szavak hangalakja is megmagyarázható.

93

ILJA SERŽANT

1899: 306), ami az érintett magánhangzó oroszban bekövetkezett megrövidülésére vezethető vissza.

1.1.4. Kiparsky értelmezése

A fent (§ 1.1) említett példák közül néhányat Kiparsky (1952: 74) idéz; ő azonban a lett (és néhány esetben a balti finn nyelvekben is megtalálható) uo alapján arra következtet, hogy a lettbe korábban történt meg a kölcsönzés, mint a litvánba, amelynek szinte minden kölcsönszavában ezen a helyen ū áll. Annak bizonyítékául, hogy a lett uo valóban uo/ō-ra vezethető vissza, más szóval, hogy ez a megfelelés nem magyarázható a lett sajátosságaként, a svéd és a középalnémet kölcsönszavakat hozza fel: ezekben valóban a svéd vagy középalnémet ô [ō], illetve û [ū] lett megfelelője uo és ū lett, vö. k.aln. bôm ’sorompó’ – lett buomis. Kiparsky ezen értelmezése azonban több okból is tarthatatlannak látszik.

(a) A középalnémet és svéd kölcsönszavaknak közvetlenül a közép-, illetve livóniai lettbe kellett kerülniük; a livóniai dialektus („lībiskais dialekts”) a magánhangzók minősége tekintetében korábban (ahogyan ma is) alig különbözött a középlettől. Ezeket a kölcsönzéseket tehát nem változtatta meg egy másik lett dialektus, így itt fonetikai azonosság állt fenn. A keleti szláv kölcsönzések helyzete alapvetően más: ezeket először a felsőlett vette át, amely régebbi időkben hangváltozások sorozatán ment keresztül (vö. a relatív kronológiát: Seržant 2005: 84).

(b) Az óorosz *ъ *uo-ként, illetve *ō-ként való kiejtése a következő okokból valószínűtlennek tűnik:

– amennyire tudom, a mai dialektusokban és azok nyelvjárásaiban nincs nyoma annak, hogy az óorosz ѫ korábban [uo]-ként hangzott volna;

94

Die Vermittlungsrolle des Hochlettischen...

– az ur-szláv *ǭ-ra az ősszláv *on és *un folytatójához közvetett bizonyítékot szolgáltatnak a keletlitván nyelvjárások. A nazális magánhangzók a keleti szlávban már az írásos emlékek kezdetét megelőzően eltűntek (vö. a Kiparsky 1963: 150-ben közölt táblázattal). A magaslitvánban a nazális magánhangzók általában fennmaradtak, vö. lit. rankà. Régóta ismert, hogy a keletlitvánban a nazális magánhangzók a keleti szláv nyelvek hatására ugyan fennmaradtak, de megváltozott a magánhangzó-minőségük (Zinkevičius 1987: 69). Így itt például a 9–10. században a ą, an, am hangokból ų, un, um, a ę, en, em hangokból pedig į, in, im lett (Zinkevičius 1966: 96; uő 1981: 94 és 1987: 69). Ez arra utal, hogy az ősszláv *on > keleti szláv u-vá alakulás relatív kronológiája a következőképpen zajlott: ősszláv *on > *un > ų: (óbolg. ж) > óorosz ѫ [u:]. A *uo köztes fokozat tehát valószínűtlen. Kiparsky feltevése mindenesetre relatív kronológiai nehézségekbe ütközik: egyrészt az ѫ/ ѧ ősi kiejtését feltételezi, másrészt az ősszláv két magánhangzó (ѫ > ѧ) összeolvadását veszi alapul – ez a folyamat, mint már említettük, röviddel a keleti szláv írásos emlékek kezdete előtt ment végbe. A két fonéma összeolvadása miatt a jövevényszavakban tehát aligha beszélhetünk nagy régiségről; – a keleti szláv -и- és a lett -ie- párhuzamos esetében (lásd alább, § 3) egyáltalán nem tartható ez a magyarázat – miszerint a keleti szlávok itt ie-t ejtettek –, mivel egyes keleti szláv -и- hangok az ősszláv *ī-re mennek vissza. A keleti szláv *i > *ie fejlődés nem mutatható ki; – továbbá az óorosz ѫ eredeti hangértéke mellett szólnak a magaslettbe (valamint a litvánba) került, a közép- lettbe azonban be nem jutott jövevényszavak is. A kìukūl’i (Kalupe, Reķēna 1962: 405, vö. óorosz коукокль (Srezn₁ 1362)) alakban az archaikus jelleget a proto-magaslett *ū > magaslett iu/ yu változás biztosítja, amely a magaslett egyik legkorábbi relatív kronológiai hangváltozása (Seržant 2006: 44–47, valamint 84).⁵

Kiparsky véleményét (i. h.) tehát felül kell vizsgálni.

⁵ kìukāli Baltinava, Viļāni (ME₁₁ 342) a szótár szerkesztési elvei szerint mesterségesen rekonstruált közép-lett alak a *kiukāli / *kyukāli alakra; a szótárban minden nyelvjárási alak közép-lett kiejtéssel szerepel.

95

Ilja Seržant

1.2. Keleti szláv -ъ- > lett -i-

Egy további jövevényszó, az óorosz ѿрѡвь, amelynek közép-lett megfelelője siruobs_III (ME 848), hangtanilag csak a magaslett nyelvjárás közvetítésével magyarázható. A szó régiségét az első szótag magánhangzója tanúsítja, amely az óorosz gyenge helyzetű redukált ъ magánhangzónak felel meg; a későbbi oroszban ez a redukált magánhangzó kiesett, vö. újorosz сруб. Az óorosz redukált magánhangzó hangértéke [ŭ] volt (ultrarövid [u]). Az óorosz szót hangalakjának megfelelően *syrūbs alakban vették át a magaslettbe (ahol az y a modern orosz ы hanghoz hasonló hangot jelöl). Ez a lexéma csaknem ugyanezzel az alakkal Kalupéban is adatolt, vö. syrups, gen. sg. syruba (Reķēna 1962: 459). Itt a középső magánhangzó megrövidült, vagyis *ū > u⁶. A -i- a közép-lett siruobs alakban tehát a magaslett -y- hang helyettesítése. A közvetlen közép-lett átvétel feltevése nem tudná megmagyarázni, miért helyettesíti az -i- az óorosz -ъ- hangot.

1.3. Keleti szláv -и- > lett -ie-

A § 1-ben bemutatott megfeleléshez (keleti szláv -u- > lett -uo-) hasonlóan viselkedik a palatális korrelátum megfelelése is. E megfelelés magyarázata szintén a közép-lett ie > magaslett ī régi monoftongizációján alapul. Feltételezésünk szerint tehát a keleti szláv jövevényszavak a magaslettbe is ī hanggal kerültek át, és csak ezután mentek végig a ie > ī hanghelyettesítési folyamaton, fordított irányban (mint az 1. §-ban, vö. Paul 1995: Kap. XXII §284). Ennek eredményeként a közép-lett ie a keleti szláv и és a proto-magaslett *ī megfelelőjeként jelent meg. E fejlődést a következő példák bizonyítják: az ópleszkovi törzs neve, óorosz кривичь, vagyis magaslett *krīv- > közép-lett krievs, amely a lettben máig az oroszok megnevezése; lett miers < óorosz миръ stb. Ide sorolandó minden bizonnyal a lettben széles körben elterjedt -(i)nieks) képző is, amely rendszerint egy foglalkozás gyakorlóját jelöli. A-

⁶ Ebben a nyelvjárásban a hangsúlytalan hosszú magánhangzók gyakran megrövidülnek, vö. ūzuls (< máshol a magaslettben ūzūls), uobuls (< magaslett uobūls) stb. (Reķēna 1962: 39).

96

Die Vermittlungsrolle des Hochlettischen...

Ezt a litvánban régi párhuzamok nélküli képzőt az ószláv hatás (itt: -никъ) hatására a megfelelő balti képző, lett *-iniks, litván (szabályos) -ininkas helyettesíthette. Az ószláv képzőalak elterjedését számos, ezt a képzőt tartalmazó jövevényszó tette lehetővé; vö. lett burtnieks ’méhész’ és óorosz бъртникъ.

1.4. Ószláv -ъі- > lett -ie-

Hasonló a helyzet a közép-lett siērs szóval is, amelyet korán kölcsönöztek az oroszból (az intonációról lásd alább, § 3): az óorosz сыръ a felsőlettben csak *sīrs alakban adható vissza, mivel az orosz ы magánhangzó ebben az esetben hangsúlyos, ezért megőrzi hosszúságát, illetve hosszúnak érzékelik, tehát nem helyettesíthette a lettgal y — hosszú magánhangzóra volt szükség. Ezenkívül a 15. századi pszkovi emlékekben olykor „elírás” [azaz eltérés az akkori helyesírási normától] is előfordul, amely az óorosz ы és и összetévesztéséről tanúskodhat (Karinskij 1909: 176). Ezért az is elképzelhető, hogy az ószláv nyelvterületen a [ъі] az [и]-hez igazodott. Azt, hogy a *sīrs forma létezett a felsőlettben, a seirs alak bizonyítja Jaunroze₃₈₄, Jaunlaicene₃₈₅ és Veclaicene₃₈₆ nyelvjárásában (Ābele & Lepika 1928: 39), ahol az ei szabályosan régi ī-ből keletkezik (Endzelīns 1951: 146–147; Seržant 2005: 44–47). Más példák is igazolják az óorosz ы felsőlett ī-vel való helyettesítését; vö. felsőlett skrein’e (Kalupe, Reķēna 1962: 460) < *skrin’a < óorosz скрина / скрина; továbbá a kizárólag a lettgal területen elterjedt seits < sits (= standardlett sāts) ’jóllakott’ jövevényszó az orosz сыть szóból (МЕ₃ 855). A *sīrs forma tehát nyugat felé terjedt, és miközben visszafelé végigjárta a közép-lett ie – > felsőlett ī átmenet igazolt közbülső fokozatait, siers alakúvá vált; vö. fent, § 1.3. Hasonlóképpen a felsőlett ķēiļš Kalupe nyelvjárásából (Reķēna 1962: 404), amely az ősfelsőlett *ķilis alakra megy vissza, az ószláv къіль szóból⁷.

⁷ Szigorúan véve ezek a jövevényszavak valószínűleg valamivel későbbi eredetűek, mint például az óorosz сърѹбъ és a lett siruobs, mivel itt a ъ és u magánhangzók a ъi alakban nem *ūi / *ūi-ként jelennek meg (mint a legrégibb jövevényszavakban, például a muita és az ókeleti szláv мыто esetében).

97

ILJA SERŽANT

1.5. Ószláv -ъ- > lett -ē-, litván -ie-

A lett ē és a litván ie megfelelése az óorosz ъ esetében Kiparsky (1952: 76) nyomán az ő lett metafóniával magyarázható (Endzelīns 1951: 96–97); vö. lett grē̄ks és litván griēkas az óorosz гъхъ mellett. Vagyis a lettek először az őlett (zárt) *ē hangot helyettesítették, majd azt az ő lett metafónia szabályai szerint átalakították: hátsó magánhangzó előtt ē lett belőle, például grē̄ks, elülső magánhangzó előtt pedig ē, például vēsts, többes számban vēstis, az óorosz вѣсть mellett. A litvánnal ellentétben a felsőlettben nem lehetett helyettesíteni az örökölt őlett zárt *ē-t (az őbalti *ei / *ai folytatóját), mivel a jövevényszavaink korában a felsőlettben már lezajlott az őbalti *ē > őlett ie > felsőlett ī változás (vö. fent, § 1.3, továbbá § 1.4).⁸

Az itt említett metatónia már az ő lett korban végbement. Ezért ezekben a jövevényszavakban nem mutatható ki sajátosan felsőlett hatás.

1.6. Ószláv -а- > lett -ē- / litván -ē-

Az óorosz свѧть szót svēts alakban kölcsönözték a lettbe.⁹ A legősibb óorosz szövegekben az ѧ egybeesik az а-val, ami arra utal, hogy az ѧ kiejtése /’a/ volt; vö. az újorosz свят /sv’at/ alakkal is. A. Holvoet arra hívta fel a figyelmemet, hogy a két keleti balti nyelvben

⁸ Nem világos, hogy az óorosz *жълъ > жалъ szóból származó lett žēl ide tartozik-e, mivel ezt a szót feltehetően valamely korábbi alakjában kölcsönözték (lásd Krys’ko 1994: 31, G. A. Il’jinskijre hivatkozva, l. d.). Krys’ko (1994b: 27; uő 1998: 80) továbbá a finnben az ősszláv ъ ää-ként való visszaadása (a mäẗa – määrä szópárban), az ószlávban a finn ja ъ-ként való visszaadása (a Karjala – Коръла szópárban), valamint néhány nyelvjárási maradvány alapján arra következtet, hogy az észak-orosz, illetve „ильмено-словенские” nyelvjárások megőrizték az ősszláv ъ [ä:] (nyílt e) ejtését. Ebben az esetben viszont a lett vēsts (zárt ē-vel) az ő lett metatónia eredményének, a lett grē̄ks alakot pedig változatlanul kölcsönzöttnek kellene tekinteni. Ez azonban a krivicsek nyelvjárása esetében nem tűnik valószínűnek, mivel már a legrégebbi írott novgorodi emlékekben megjelenik a ъ és е, illetve a ъ és и összeolvadása, ami itt egyértelműen a ъ zárt jellegére utal; vö. Zaliznjak (1995: 57).

⁹ Az 1056-ban készült Osztromir-evangélium („Остромирово Евангелие“) már mutatja ezt az összetévesztést.

98

Die Vermittlungsrolle des Hochlettischen...

korábbi korszakban a legtöbb mássalhangzó esetében nem rendelkezett palatalitási korrelációval. Ezért a forrásnyelvi mássalhangzó palatalitását a kölcsönzésben maga a magánhangzó fejezte ki, vagyis C’a > Ce: vö. lit. česas < óorosz часъ, lit. čėdyti < óorosz цадити, lit. rėdyti < óorosz радити, lit. mėsa < óorosz мясо. Ebben az esetben tehát a lett alak eltérő hangzása – a többi itt tárgyalt esettől eltérően – fonológiailag feltételezett helyettesítéssel magyarázható.

Ide tartoznak az olyan esetek is, mint az prèst és az prèšlica az óorosz прасти és праслица szavakból (Srezn. II 1719; Laumane 1977: 85 példái, ME III 390); továbbá az óorosz блядь ‚csaló‘ (Srezn. I 123; Zaliznjak 1995: 595 ‚meretrix‘) és a lett blēdis ‚ua.‘ (ME I 314). Figyelemre méltó a gyöki magánhangzó hangszíne is, amely csak a felsőlett közvetítésével magyarázható (vö. alább § 3). A felsőlett alak ilyen átvételének további példája a közép-lett lẽča „lencse” (ME II 455), az ófelsőlett *l’āca < alakból, amely az ópleszkovi лаца (óorosz лача; ehhez vö. § 1.0.4) szóval függ össze. Ide tartozik továbbá – bár csak felsőlett adatolású – a ràdâ ‚a közelben‘ (loc. sg.) alak is, az óorosz радъ szóból (Laumane, ibid. nyomán).

1.7. A keleti szláv -ь- > lett megfelelője: -u-

Az óorosz / ősszláv ъ hangértéke [ĭ] volt (igen rövid [ĭ]). A felsőlett közvetítéssel magyarázható a -u- a közép-lett krusts szóban, amely bizonyosan az óorosz кръсть [kristŭ] alakból került a lettbe. Feltételezhető, hogy ezt a szót az óoroszból pontosan ugyanígy is kölcsönözték, vagyis *krists alakban. Ezt azután a felsőlettben a 2. felsőlett hangátvetési szabálynak megfelelően (Seržant 2005: 68–72) át kellett alakítani, vagyis krists > krysc (így például Kalupe₄₄₅-ben, Reķēna 1962: 411). Elképzelhető, hogy a közép-lett beszélői éppen ezt az alakot vették át a felsőlett beszélőitől, és a közép-lettből hiányzó -y- helyett a hozzá legközelebb álló -u--t használták¹⁰. A *krist- alapul szolgáló gyökalak mellett szól

¹⁰ Bügas Erklärung (1925: 44), nach der das Lettische dieses Wort aus dem weißrussischen **кръсть entlehnt haben soll, scheitert daran, daß diese Form im Weißrussischen nicht belegt ist, vgl. das neuweißrussische хрест, das allerdings wohl aus dem polnischen chrzest entlehnt ist (Temčīn, briefl.). Die von Büga angenommene Depa-

99

Ilja Seržant

az a tény is, hogy e szó azon származékai, amelyekben a gyöki magánhangzó után palatális magánhangzó áll – ezért itt a 2. felsőlett hangátvetés nem hathatott –, megőrizték a gyök régi -i- hangját; vö. közép-lett kristīt ‚megkeresztelni‘ (óorosz крьстити, Srezn₁ 1342)¹¹, felsőlett krístęniski ‚krusteniski‘ Krāslavában (Alksnis 1932: 43).

1.8. A keleti szláv -o# > lett megfelelője: -e#

A keletlett közvetítés további esete a pekle ‚mély szakadék, ingovány, pokol‘ (ME₃ 193) e-tövű végződése; ez a keleti szláv пекло szó kölcsönzése. A következő fejlődésmenettel kell számolnunk: пекло > ősfelsőlett *pekla (vö. lit. peklà) > pęklę (vö. felsőlett mùotia < mâte, zam’a < zeme Seržant 2005: 74–5), közép-lett pekle. Arra, hogy ebben a szóban a szóvégi -e nem lehet régi, a gyök nyílt -e- hangja utal. Egy régi lett e-tő gyökerében nem állhat nyílt -ę-, mivel a régi szóvégi -e a gyök -e- hangját zárt **-ę- hanggá változtatta volna, vagyis **pękle alak jött volna létre (vö. a hangátvetés leírását Endzelīns 1951: 94). Valószínűleg ugyanez érvényes az óorosz свѣча szóból származó svece alakra is. Összességében a balti ā- és ē-tövek összetévesztése, illetve egybeesése a felsőlett nyelvjárásra jellemző. Ez feltehetően azzal magyarázható, hogy bizonyos esetekben hangtanilag egybeesett a -e és a -a.

2. AZ ŐSSZLÁV ÉS A LETT HANGSÚLYOK MEGFELELÉSE A KÖLCSÖNZÉSBEN

Endzelin (1913: 115–118; 1922: 206–207) stellt die These auf, daß (i) die altruss. Entlehnungen ins Lettische die urslavischen Töne widerspiegeln; daraus ergibt sich notwendigerweise die folgende These, daß (ii) das Urrus-

A -pb- palatalizációja az ős- vagy ófehéroroszban csak gyenge helyzetű redukált magánhangzók esetén megy végbe, és nem **-pb-, hanem -pbl- eredményt ad (Durnovo 1969: 171); a крьстъ tehát nom. sg. крьсть és gen. sg. *крысма alakot eredményezett volna.

¹¹ Itt egyébként a jelentésből is kitűnik, hogy a kristīt ‚megkeresztelni‘ ige szintén kölcsönzés, nem pedig lett földön keletkezett szó, mivel a „kereszt” és a „megkeresztelni” lexikai kapcsolata kizárólag szláv.

100

Die Vermittlungsrolle des Hochlettischen...

…szláv, illetve óorosz nyelv megőrizte az ősszláv szupraszegmentális sajátosságokat. Mindazonáltal egyet kell értenem Lehr-Spławińskivel (1918), aki az Endzelin (1913: 116–118) által közölt megfelelések hosszú listája ellenére kifejti, hogy a lett hangsúly az orosz megfelelő hangsúlyhelyétől függ: ha a gyökszótag hangsúlyos, a lettben nyújtó hangot kap, ha hangsúlytalan, akkor eső hangot. Ez a szabály egyébként más nyelvekre is érvényes: így az összes közép-alnémet jövevényszó nyújtó hanglejtésű, mivel itt mindig az első szótag hangsúlyos. Ez valószínűleg azzal függ össze, hogy a lett beszélő egy másik nyelv hangsúlyos szótagját kissé túlnyúltnak érzékeli (természetesen akkor, ha a forrásnyelvben hosszú), és a lettben ennek megfelelően adja vissza, hiszen a nyújtó hang – ahogy a neve is jelzi – túlhosszú szótagot jelöl. A következő példák ellentmondanak az Endzelin (loc. cit.) által felállított feltevésnek:

puōsts a szerbhorvát pūst, pūsta, ellenében

ļeca a szerbhorvát léca ellenében

uōma a szerbhorvát gen. sg. ūma ellenében

Wie Endzelin (1922) in seiner Antwort an Lehr-Spławiński ausführt, gibt es im Lettischen auch russische Entlehnungen, die, obwohl im Russischen durchgehend betont, im Lettischen den Fallton aufweisen. Es handelt sich um die folgenden Beispiele: lett. vèsts versus aruss. вѣсть, lett. ļuoti versus aruss. лѹто, lett. blèdis ‚Betrüger‘ versus aruss. бладь (nach Srezn₁ 123,ds.‘). Diese Beispiele lassen sich sehr gut erklären, wenn man annimmt, daß sie nach dem Zusammenfall des Dehn- und Falltons im Fallton ins Hochlettische entlehnt wurden und deshalb das Mittellettische (das diesen Zusammenfall nicht durchgemacht hat) bereits falltonig erreichen. Es handelt sich also auch hier um dasselbe Prinzip der Vermittlung des Hochlettischen bei den ostslavischen Entlehnungen, das mittels der Annahme einer hochlettischen Zwischenstufe die phonetischen und (in diesem Fall) auch die tonalen Besonderheiten erklärt (vgl. die in § 1.1–1.9 besprochenen Fälle).

101

Ilja Seržant

3. ÖSSZEFOGLALÁS

E megfontolásoknak még egy további, nem jelentéktelen eredményét is ki kell emelni. Ahogyan az § 1–2-ben szereplő keleti szláv jövevényszavak mutatják, az őshlett beszélők vették át a jövevényszavakat, majd – és ezt különösen hangsúlyozni kell – maguk adták tovább azokat az ősközép-lett beszélőknek. Mivel a keleti szláv jövevényszavak többsége kulturális fogalom, fel kell tételeznünk, hogy az őshlett terület az akkori lettek bizonyos társadalmi központja volt. Ez a következtetés különösen a Lettországba irányuló keleti szláv misszióra vonatkozik. Ahhoz, hogy megmagyarázhassuk az egykori felsőlett (latgal) közvetítést, fel kell tételeznünk, hogy a régi közép-lett nyelvterületen már ők maguk, nem pedig a keleti szlávok térítettek. Az őshlettből átvett ejtés fent bemutatott számos esetén, például a krusts (§ 1.7), a muoka (§ 1.2), valamint a pekle, svece (§ 1.8) esetében, amelyeket még a keleti szláv misszionáriusoknak is tulajdoníthatnánk, az őshlettnek tisztán szupraszegmentális nyomai is megjelennek a közép-lettben, például a baznīca toldalékszótagjának megtört hangja, amely másodlagos, és CSAK a felsőlett segítségével magyarázható (Seržants 2003: 102; a szupraszegmentális átmenetről lásd 92–94). Figyelembe kell venni továbbá a § 2-ben kifejtett magyarázatot arra, hogy miért fordul elő eső és nyújtó hang a keleti szláv jövevényszavakban. Így bizonyítottnak tekinthető, hogy a nyugati letteket a régi keleti lettek (latgalok) térítették, és bizonyos kulturális fogalmakat ők közvetítettek tovább hozzájuk.

Andere von Endzelin (1899) genannte Beispiele sind anders zu erklären. Das Wort lett. cieņa ist kaum eine Entlehnung aus dem altruss. цѣна, insbesondere wegen der *-i̯ā-Deklination im Gegensatz zur *ā-Deklination im Slav., wobei der lettische Vokalismus regelmäßig mit -ie- den zu erwartenden urbalt. Diphthong *-ei- / *-ai- wiedergibt.

Összességében természetesen az itt bemutatott tendenciát nem szabad eleve „hangtörvényként” más jövevényszavakra is kiterjeszteni. Figyelembe kell venni, hogy egyes jövevényszavak kerülő úton is átjuthatnak egyik nyelvből a másikba¹².

¹² Így a bemutatott megfelelések és fejlődések alapján a következő jövevényszavak nem magyarázhatók meg: lett pūkas: szláv пухъ, lett pirāgs: szláv пирогъ.

102

Die Vermittlungsrolle des Hochlettischen...

4. A LITVÁN NYELVBŐL ÁTVETT KÖLCSÖNSZAVAK

A felsőlett dialektus közvetítő szerepe még egy litván nyelvből átvett kölcsönszó példáján is szemléltethető. Bár ennek az átvételnek az ideje nem határozható meg egyértelműen, ezért akár újabb keletű is lehet, ebben az esetben is csak akkor magyarázható a közép-lett hangalak, ha feltételezzük a felsőlett dialektus közvetítését.

Míg a ģidrs szó (Dundagában és Saukában nyelvjárási, ME₁ 700; irodalmi nyelvi dzidrs) a litván giẽdras szóból származó kölcsönszóként, amelyet az északi žemait nyelvjárások közvetítettek (ahol a felsőaukštait litván ie hangot ẹi-ként, olykor iį-ként ejtik; lásd Zinkevičius 1966: 84), illetve közös kuronizmuszként is magyarázható, addig a közép-lett ģibt szó egyértelműen a litvánból (itt: geibti) a felsőlett dialektus közvetítésével átvett kölcsönszó. A szó ebben a formában került át a felsőlett nyelvjárásokba, vagyis *ģeibt (palatális magánhangzó előtt a lett nyelvterület egészén lehetetlen a g). Ezután a szó keletről nyugat felé végigjárta az ī > ei átmenet fokozatait (vagyis ei > ī), és közép-lettként ģibt alakban honosodott meg.

RÖVIDÍTÉSEK

DA A lett nyelvjárások atlasza. Fonétika. Előkészületben. LU Lett Nyelvi Intézet.

ME Mülenbachs, Latviešu valodas vārdnīca. Szerkesztette, kiegészítette és folytatta J. Endzelīns. 2. változatlan kiadás. Öt kötetben. Chicagói Balti Filológusok Egyesülete. Chicago, 1954.

POS Псковский Областной Словарь с историческими данными. Leningrádi Állami Egyetem. A Leningrádi Egyetem Kiadója.

SREZN И. И. Срезневский, Материалы для словаря древне-русскаго языка по письменнымъ памятникамъ. A Császári Tudományos Akadémia Orosz Nyelvi és Irodalmi Osztályának kiadása. I–III. kötet. Szentpétervár, 1893. A Császári Tudományos Akadémia Nyomdája.

A lett irodalmi nyelvi kūms, kūma ’keresztapa, keresztanya’ közvetlen, litvánból a nyugat-lett nyelvjárásokba történt átvételként is értelmezhető.

103

Ilja Seržant

LITERATURVERZEICHNIS

Ābele, A. & M. Lepika 1928: Par Apukalna izloksnēm. Filologu Biedrības Raksti 8, 19–49.

Alksnis, M. 1932: Krāslavas izloksne. Filologu Biedrības Raksti 12, 26–48.

Būga, K. 1925: Die litauisch-weißrussischen Beziehungen und ihr Alter. Zeitschrift für Slavische Philologie 1, 26–55.

Endzelin, J. [I. Эндзелинъ] 1899: Латышскія заимствованія изъ славянскихъ языковъ. Живая Старина. Журнал о русском фольклоре и традиционной культуре 3, 265–312.

Endzelin, J. 1913: Weiteres zu den lettischen Intonationen. Indogermanische Forschungen 33, 104–118.

Endzelin, J. 1922: Zur Intonation der lettischen Lehnwörter aus dem Russischen. Slavia 1, 206–207.

Karinskij, N. 1909: Языкъ Пскова и его области в XV вѣкѣ. (Записки Историко-Филологическаго Факультета Императорскаго С.-Петербургскаго Университета. Часть XCIII.)

Kiparsky, V. 1952: The earliest contacts of the Russians with the Finns and Balts. Oxford Slavonic Papers 3, 67–79.

Kiparsky, V. 1963: Russische historische Grammatik. Bd. I. Die Entwicklung des Lautsystems. Heidelberg: Carl Winter.

Koškin, I. 2006: Антонс Брейдакс – выдающийся латышский языковед. In: Antons Breidaks, Darbu izlase I. Rīga: LU Latviešu valodas institūts, 33–37.

Krys’ko, V. B. 1994: Заметки о древненовгородском диалекте. Вопросы Языкознания 1994 [5], 28–45.

Laumane, B. 1977: Лексический материал диалектологического атласа латышского языка, отражающий латышско-русско-белорусско-польские контакты. In: Контакты латышского языка. Riga: Zinātne, 48–95.

Lehr-Splawiński, T. 1918: Ślady dawnych różnic intonacyjnych w językach ruskich. (Z powodu prac Szachmatowa, Rozwadowskiego i Endzelina.) Rocznik Slawistyczny 8, 250–263.

104

Die Vermittlungsrolle des Hochlettischen …

Lubben, A. 1980. Mittelniederdeutsches Handwörterbuch. Nach dem Tode des Verfassers vollendet von Christoph Walthner. Darmstadt: Wissenschaftliche Buchgesellschaft.

Nazarova, E. L. 2002: Псков и Ливония в 40–90 гг. XIII в. In: Civitas et Castrum ad Mare Balticum. Baltijas arheoloģijas un vēstures problēmas dzelzs laikmetā un viduslaikos. Rakstu krājums – veltījums LZA īstenajam loceklim Prof. Dr. habil. hist. Andrim Caunem 65 gadu dzīves jubilejā. Rīga: LU Latvijas vēstures institūts, 591–609.

Paul, H. 1995: Prinzipien der Sprachgeschichte. 10., unveränderte Auflage. Studienausgabe. Tübingen: Niemeyer.

Reķēna, A. 1962: Kalupes izlokšne. Fonētika. Morfoloģija. Leksika. Kandidāta disertācija. (Unveröffentlicht.)

Rūķe-Draviņa, V. 1964: Die Expansion der russischen Buchweizenbenennungen nach Westen. Scando-Slavica 10, 107–131.

Semenova, M. F. 1959: По поводу двух фонетических явлений русских и латышских говоров Латгале. In: Rakstu krājums. Veltījums Akadēmiķim Profesoram Dr. Jānim Endzelīnam viņa 85 dzīves un 65 darba gadu atcerei. Rīga: Latvijas PSR Zinātņu Akadēmijas Valodas un Literatūras Institūts, 595–606.

Seržants, I. 2003: Intonationen in den suffixalen und Endsilben im Lettischen. Synchronie und Diachronie. Baltu filoloģija 12 (1), 83–123.

Seržant, I. A. 2005: Относительная хронология основных фонетических изменений в истории верхнелатышского диалекта. Acta Linguistica Lithuanica 53, 39–89.

Seržant, I. (im Druck): Относительная хронология процесса аффрикатизации в верхнелатышском.

Zaliznjak, A. A. 1995: Древне-новгородский диалект. Москва: Российская Академия Наук. Институт Славяноведения и Балканистики.

Zinkevičius, Z. 1966: Lietuvių dialektologija. Lyginamoji tarmių fonetika ir morfologija. Vilnius: Mintis.

105

Ilja Seržant

Zinkevičius, Z. [З. П. Зинкявичус] 1981: К вопросу о генезисе литовских диалектов. In: Проблема этногенеза и этнической истории балтов. Тезисы докладов. Март, 1981. Вильнюс: Академия Наук Литовской ССР, 93–95

Zinkevičius, Z. 1987: Lietuvių kalbos istorija, Bd. II. Iki pirmųjų raštų. Vilnius: Mokslas.

Ilja A. Seržant

Lietuvių kalbos Institutas

P. Vileišio

[email protected]

106