DAIVA VAIŠNIENĖ

Litván Neveléstudományi Egyetem

Kutatási területek: dialektológia, balti filológia.

JUOZO ALEKSANDRAVIČIAUS KRETINGAI NYELVJÁRÁS SZÓTÁRA: A TRANSZPONÁLÁS ELVEI ÉS NEHEZEBB ESETEI

A kretingai nyelvjárás szótára Juozas Aleksandravičiustól: a transzponálás alapelvei és problémás esetei

Ö S S Z E F O G L A L Ó

A nyelvjárási szótár összeállítása nemcsak a szavak közlésével és az illusztrációkkal, hanem a nyelvjárás és a köznyelv hangkészlete vagy prozódiájának elemei közötti megfeleltetés meglehetősen nehéz problémáival, valamint a nyelvjárási jelenségek többértelmű értelmezésével is összefügg. A címszóalakok vagy illusztráló példák megbízható és nyelvészetileg megalapozott transzponálása meghatározza a nyelvjárási lexika pontos szótári bemutatását, annak hitelességét és a köznyelvi alakokkal való kölcsönhatását. Ez különösen fontos a teljes litván nyelvterületet átfogó lexikai erőforrások, például a Lietuvių kalbos žodynas összeállításakor. Mindazonáltal ugyanazokat a fonetikai jelenségeket azonos feltételek mellett többféleképpen is transzponálhatják, noha az általános elv az, hogy a transzponálás szigorúan szabályszerűen, valamely általános hangmegfelelési törvény szerint történjen.

A tanulmány e célból bemutat néhány olyan alkalmazási sémát, amely eltérő transzponálási eredményekhez vezet, továbbá tárgyalja a címszavak és alapformáik transzponálási elveit, amelyeket Juozas Aleksandravičius Kretingos tarmės žodynas című szótárának összeállításakor alkalmaztak, és bemutatja a transzponálás problémás eseteit.

A B S Z T R A K T

A nyelvjárási szótár összeállítása nemcsak a szavak és illusztrációk bemutatásának problémáival függ össze, hanem a következők megfeleltetésének meglehetősen kényes kérdéseivel is:

K U L C S S Z A V A K: nyelvjárás, észak-szamogit kretingaiak, nyelvjárási szótár, transzponálás.

K U L C S S Z A V A K: nyelvjárás, Kretinga észak-szamogit nyelvjárása, nyelvjárási szótár, transzpozíció.

130

Acta Linguistica Lithuanica LXVII

Juozo Aleksandravičiaus Kretingos tarmės žodynas: transponavimo principai ir keblesni atvejai

a nyelvjárás és a köznyelv hangrendszerének vagy prozódiai elemeinek, valamint a nyelvjárási jelenségek kétértelmű értelmezésének kérdéseivel. A címszóalakok vagy szemléltető példák megbízható és nyelvészetileg megalapozott transzponálása határozza meg a nyelvjárási lexika pontos bemutatását a szótárakban, annak hitelességét és a köznyelvi alakokkal való megfelelését. Ez különösen fontos a teljes litván nyelvterületet átfogó lexikai források összeállításakor, például a The Dictionary of the Lithuanian Language esetében. Mindazonáltal ugyanazok a hangtani jelenségek azonos körülmények között többféleképpen is transzponálhatók, jóllehet az általános elvet követik – a transzponálásnak a következetes mintákat szigorúan betartva, a hangok megfelelésének egyetemes törvénye szerint kell történnie.

A cikk bemutatja az elv alkalmazásának néhány sémáját, amelyek eltérő transzponálási eredményeket határoznak meg; ismerteti a Juozas Aleksandravičius által összeállított The Dictionary of the Kretinga Dialect címszavainak és fő alakjainak transzponálási elveit; kitér a problémás transzponálási esetekre.

A litván nyelv lexikai kincse napjainkban az évente megjelenő nyelvjárási szótárak adataival gyarapszik, amelyek nemcsak új szójelentéseket rögzítenek, hanem új szavak és szóalakok is előfordulnak bennük. A nyelvjárási lexika pontos bemutatása a szótárakban, hitelessége és a köznyelvi alakokkal való kapcsolata különösen fontos a teljes litván nyelvterületet átfogó lexikai források gyűjtésekor, például a Lietuvių kalbos žodynas (a továbbiakban: LKŽ) esetében. E szótár készítésekor kidolgozott transzponálási irányelvek¹ kerülnek át az utóbbi időben gyorsan szaporodó, egyes nyelvjárások vagy beszédváltozatok szótáraiba.

A nyelvjárási hangtani jelenségek megbízható és nyelvészetileg megalapozott transzponálása nemcsak a szavak bemutatásának és az illusztrációknak a kérdéseit oldja meg, hanem a nyelvjárás és a köznyelv hangkészletének vagy prozódiai elemeinek olykor meglehetősen kényes megfeleltetési problémáit, a nyelvjárási jelenségek többértelmű értelmezését és hasonló kérdéseket is. Ez nem pusztán technikai feladat a nyelvjárási szótár összeállítása vagy tudományos szerkesztése során, hanem tudományos probléma megoldása is: hogyan lehet a nyelvjárási alakokat a lehető legpontosabban transzponálni úgy, hogy a nyelvjárási sajátosságok megfelelően érvényesüljenek, és elkerüljük az úgynevezett nem létező szavakat és alakokat (ilyen pontatlanságok már az LKŽ összeállításának kezdetétől előfordultak, vö. Būga 1959: 724), amelyek eltorzítják a nyelvjárási hangtani, hangsúlyozási és morfológiai szerkezet képét. Ezért a nyelvjárási szótár írásakor a lexikográfiai kompetenciának a nyelvjárás alapos ismeretével és a dialektológiai munka tapasztalatával kell párosulnia, nehogy egy kétséges transzponálás nem létező alakokat hozzon létre, és az egyik lexikográfiai forrásból a másikba átvett esetek ne torzítsák el a nyelvjárási tényeket vagy azok értelmezését.

A transzponálás elveit rendszerint a szótár bemutatásakor tárgyalják, és lényegében csak a hangtani jelenségek értelmezésében, tudományos megalapozásában, valamint a transzponálásban különböznek.

¹ Vö. az 1963-as Lietuvių kalbos žodynas utasításában a transzponálás tárgyalására mindössze öt és fél oldal jut (LKŽI 1963: 87–92), míg 1980-ra ez a fejezet már többszörösére nőtt (LKŽI 1980: 88–104).

Straipsniai / Articles

131

DAIVA VAIŠNIENĖ

szabályok forrásai². Az LKŽ által deklarált és a tájszótárakban szokásosan alkalmazott fő elv szerint a szavakat szigorúan szabályosan kell transzponálni, figyelembe véve a nyelvjárások fonetikai (és morfológiai) sajátosságait, valamint az irodalmi nyelvben megfigyelhető, általános hangmegfelelések példáit (Vitkauskas 2006: 35, 38) – ez az irodalmi nyelvi megfeleltetésen alapul³, vagyis azt az elvet követi, hogy a transzponált alakok fonetikailag a lehető legjobban illeszkedjenek az irodalmi nyelv rendszeréhez. Természetesen megkülönböztethetők azok az esetek, amikor a fonetikai változás szabálytalan, és közvetlenül átvihető a transzponált alakba, vagyis nem érvényesül semmiféle, a hangok (jelenségek) megfelelésére vonatkozó fonetikai törvény.

A Valstybinė lietuvių kalbos komisija 2006. december 21-i ülésének jegyzőkönyvi határozatával (R-4 ajánlás; Inf. pran., 2007-12-29, Nr. 100) jóváhagyott, a nyelvjárási (beszédjárási) szótárak készítésének általános követelményeiről szóló rendelkezésben szintén rögzítette a transzponálás általános elveit, amelyek az irodalmi nyelvi megfeleltetésen alapulnak: a nyelvjárás (beszédjárás) szabályos hangtani sajátosságait és az elhúzott hangsúly eseteit a litván irodalmi nyelv hang- és hangsúlyozási rendszerét követve írják át, míg a szóalak és a szó szerkezetének szabálytalan morfológiai sajátosságait nem transzponálják (lásd a 10. pontot⁴).

A tárgyalt általános transzponálási elv alapján a nyelvjárási jelenség irodalmi nyelvi megfeleltetése egymást követő, lineáris folyamatként értelmezhető. A kiejtett hangot vagy valamely prozódiai jelenséget a lehető legpontosabban átírják a transzkripciós jelekkel, majd a megállapított fonetikai szabálynak megfelelően az irodalmi nyelvi megfelelőre – hangra, hanglejtésre és így tovább – transzponálják.

¹ ÁBRA

² A források sokféleségétől, vagyis az új dialektológiai kutatásoktól és a nyelvjárási jelenségek tudományos értelmezéseitől nagymértékben függ a transzponálás pontossága és minősége. Vö.: az 1980-as Lietuvių kalbos žodynas-utasítás szerint transzponáláskor csak Zigmas Zinkevičius Lietuvių dialektologija című művének főbb sajátosságokat bemutató térképein szereplő izoglosszákat ajánlott figyelembe venni (LKŽI 1980: 88), míg a Lietuvių kalbos žodynas javításaiban bőségesebb és változatosabb forrásokat jelölnek meg, például a Lietuvių kalbos atlasas-t és más nyelvjáráskutatási munkákat (Vitkauskas 2006: 20).

³ Az 1963-as LKŽ-utasításban az „a nyelvjárási alakok irodalmi nyelvre fordítása” kifejezést használják (vö. LKŽI 1963: 87).

⁴ Internetes elérhetőség: http://www.vlkk.lt/lit/programos/zodynu-reikalavimai.html#tarmes, megtekintve: 2012-04-22.

132

Acta Linguistica Lithuanica LXVII

Juozo Aleksandravičiaus Kretingos tarmės žodynas: transponavimo principai ir keblesni atvejai

Természetesen vannak egyedi, szabálytalan változások is, amelyekre a hangmegfelelési törvény nem alkalmazható, ám ilyen esetből bizonyosan nincs sok; például egyes jövevényszavak adaptálásáról, az új szavak szabályos fonetikai sajátosságokhoz való alkalmazkodásának elmaradásáról, alkalmi fonetikai változásról és hasonlókról beszélhetünk.⁵

Mindazonáltal az általános elv alkalmazásának eredménye nem mindig ilyen világos és egyszerű: ugyanazok a fonetikai jelenségek azonos körülmények között különféleképpen is transzponálhatók ugyanazon általános megfeleltetési szabály alkalmazásával. Az összetettebb esetekben, amikor a bemutatandó nyelvjárási alakok nem rendelkeznek olyan különleges jegyekkel, amelyek segítenének a pontos megfelelők meghatározásában, Vytautas Vitkauskas azt javasolja, hogy azokból a beszédjárásokból vegyék át az adatokat, amelyekben a megfelelő alak egyértelmű és nem kétséges (Vitkauskas 2001: 36). Így az egyik nyelvjárás adatait nem különálló nyelvjárási rendszer egységeiként értelmezik, hanem a nyelvjárási megfelelők összességébe illesztik, és rendszerint az irodalmi nyelv rendszeréhez igazítják. Vagyis olykor nem elegendő csupán a szabályos megfelelés megállapítása: figyelembe kell venni, hogyan működik majd ez a megfelelő alak az irodalmi nyelv rendszerében, és hogyan illeszkedik más nyelvjárások megfelelő alakjaihoz.

2. Á B R A

A két tárgyalt nézőpont közötti különbséget jól szemlélteti az a és az e átírása azoknak a nyelvjárási szótáraknak az anyagában, amelyekben a hangsúlyos rövid magánhangzók megnyúlnak; vö.: a Kupiškėnai szótárában a lemã.na. szót liemėnė alakra transzponálják, a nõ.mas szót pedig nàmas. Ebben az esetben a nyelvjárás hosszúsági rendszerét figyelembe vevő szabályos megfeleltetést követik, abból kiindulva, hogy a kupiškėnai beszélők a természetüknél fogva rövid magánhangzókat félig hosszúvá nyújtják, ezek pedig történetileg is rövidek voltak: a, e. Az ilyen transzponálás azonban nem szokásos: az irodalmi nyelvben a természetüknél fogva rövid a és e rendszerint a hangsúly hatására megnyúlik, ezért az LKŽ-ben a liemėnė és nàmas alakok szerepelnek, nem véve figyelembe e hangok esetleges eltérő…

⁵ Daugiau atvejų žr. Vitkauskas 2001: 17–20.

Straipsniai / Articles

133

DAIVA VAIŠNIENĖ

a fejlődésük dialektusokban való értelmezését. Vö. Aleksas Girdenis elismeri, hogy ebben a pozícióban a rövid magánhangzó transzponálása a žemaitiai nyelvjárásban is pontosabb volna, mégsem ezt választja, mert ez túlságosan ellentmondana a dialektológiánk hagyományainak (Girdenis 2008: 23, 12. jegyz.).

Ezek a példák nem elszórt, egyedi változások, vagyis a nyelvjárási és transzponált alakok kölcsönhatása jóval összetettebb, mint a hangok vagy jelenségek közvetlen megfelelése, illetve a köznyelvi alakkal való egyezése. Ez részben a szerző szubjektív értelmezésével is összefügghet, például azzal, hogyan viszonyul a hagyományosan szabályosnak tartott, világos köznyelvi megfelelőkkel rendelkező esetekhez; vö. Daukšiai vidék szótárában a hosszú, cirkumflexes gýrn̄os, múrgdyti stb. alakok transzponálása arra utalhat, hogy a szerző ezt a változást szabályosnak tartja⁶.

A transzponált alakok közötti különbségeket tehát leginkább az határozza meg, milyen szemléletet választanak a nyelvjárási és a köznyelvi alakok viszonyának megítélésére. Másként fogalmazva: az alakot egyszerűen a köznyelvi megfelelő szerint transzponálják-e, a nyelvjárást önálló nyelvi rendszerként kezelve, és csupán a hangok eredetét, illetve történeti fejlődését figyelembe véve (lásd az 1. sémát), vagy más nyelvjárások megfelelőit és a köznyelvet is számításba veszik, azaz a nyelvjárási jelenség két lehetséges értelmezése közül azt választják, amelyik jobban megfelel a köznyelv rendszerének (lásd a 2. sémát).

Hogyan alkalmazzák ezeket a sémákat a žemaitiai nyelvjárás szókincsének egyik legújabb forrásában, Juozas Aleksandravičius Kretingai nyelvjárási szótárában? Milyen transzponálási elveket tervezett a szerző a címszavak és alapformáik esetében, és mi változott a szótár szerkesztése során? Fel kell hívni a figyelmet arra, hogy a transzponálás sajátosságainak többségét és a szerkesztés gyakorlati szempontjait itt nem említjük, mivel ezeket a szótár bevezető tanulmánya már tárgyalta (Vaišnienė 2011: XXIX–XXXIII). Az alábbiakban a szótár példáira hivatkozunk.

A szótár szerzője, Juozas Aleksandravičius, miután a kéziratot nyomdába adta, nem tudta az elejétől a végéig átolvasni, egységesíteni, és dönteni a kérdéses szavak vagy alakok közléséről. Néhány problémát még meg tudtak vitatni a szerzővel, de sok nyelvészeti kérdés maradt megoldásra várva; ezekre a választ az észak-samogitiai, különösen a kretingai nyelvjárás újabb kutatásai és forrásai alapján keresték. El kell ismerni, hogy a tőkeveredés és a hangsúlyozás problémás kérdéseinek eldöntéséhez nem mindig állt rendelkezésre elegendő megbízható adat, ezért az ilyen esetek szerkesztésekor nagyobb súlyt kapott a szerző véleménye. Másfelől maga a szerző is változtatott álláspontján bizonyos, megvitatásra váró fonetikai és morfológiai jelenségekkel kapcsolatban; néhány kérdésben pedig nem jutott határozott döntésre. Ezt a zárójelben hagyott lehetséges alternatív változatok, a kérdőjelek vagy a margón szereplő megjegyzések mutatják.

⁶ Bár sejthető, hogy ezt a szokatlan megoldást csupán azért választotta, mert a hangrendszernek ez a sajátossága különösen markáns és specifikus (vö. Labutis 2002: 6).

134

Acta Linguistica Lithuanica LXVII

Juozo Aleksandravičiaus Kretingos tarmės žodynas: transponavimo principai ir keblesni atvejai

A kézirat transzponálási következetlenségeinek és szerkesztendő eseteinek áttekintése után megállapítható, hogy a Kretingai nyelvjárási szótár készítésekor Aleksandravičius két elvet alkalmazott a kiejtett hang és a transzponált betű kapcsolatára, így nem egészen pontos transzponált alakokat hozott létre. Igaz, nem mindig követte következetesen ezeket az elveket, tehát valószínűleg nem fogalmazta meg őket magának, hanem minden egyes esetben külön döntött.

I. elv. A nyelvjárási fonetikai alak közvetlen átvitele a köznyelvbe, kizárólag a nyelvjárási szabályszerűségek figyelembevételével. A transzponált hang alapja a kiejtett nyelvjárási hang: ezt átírják, majd közvetlenül átviszik a transzponált köznyelvi alakba, ha nincs szabályos fonetikai hangváltozás, vö.:

Ez az elv részben megfelelne az 1. transzponálási sémának, amelyben csak a szabályos nyelvjárási megfeleléseket veszik figyelembe. A lényeges különbség az, hogy a hagyományos transzponálás során rendszerint az egyetemes fonetikai hangváltozásokat – az asszimilációt, az akkomodációt, a gemináták egyszerűsödését stb. – is figyelembe veszik, és ezeket szabályosnak, noha nem nyelvjárásinak tekintik. Úgy tűnik, Aleksandravičius csak a szabályos nyelvjárási megfeleléseket tekintette olyan fonetikai változásoknak, amelyeket a köznyelvi megfelelőkkel kell transzponálni.

Az ismertetett elv helytelen alkalmazásának példáiként a következő esetek említhetők:

• Bár a szerző az átírás során a mássalhangzók morfológiai megjelenítési módját választotta, ezt az elvet nem követte az nb, np kapcsolatokban, amelyeket az átírásban a fonetikai kiejtés szerint adnak meg – az akkomodáció következtében megváltozva mb, mp alakra. Mivel ez egyetemes fonetikai, nem pedig szabályos nyelvjárási változás, a köznyelvi megfelelőkkel való közvetlen megfeleltetés elvét alkalmazva Aleksandravičius következetesen m-ként viszi át az átírt példákat a transzponált címszavakba, például: sémbernis, šiempjūtė és így tovább.

Egyébként megjegyzendő, hogy a zöngésség szerinti mássalhangzó-asszimiláció esetében sikerült elkerülni a transzponálási pontatlanságokat, mivel a szerző az átírásban

Straipsniai / Articles

135

DAIVA VAIŠNIENĖ

következetesen ragaszkodott a mássalhangzók írásának morfológiai elvéhez. Csak találgatni lehet, miért választottak az itt tárgyalt akkomodációs esetben a mássalhangzók kölcsönhatásának más értelmezését.

• A gemináták esetében is hasonló történt – az átírt példákban nem tartják be a mássalhangzók írásának morfológiai elvét, és a két azonos mássalhangzó közül csak az egyiket írják le. Ez a címszavakba is átkerült, például: ādaras, ādrēkis, dālkotis, saūšakė stb.⁷

II. elv. A megfelelés megalkotása az azonos eredetű hang köznyelvi működésének szabályszerűségei alapján. Az ezen elv szerint transzponált formák váltották ki talán a legtöbb mérlegelést, mivel a megfelelés kiválasztása, egyes esetekben pedig még elméleti megalkotása is szubjektív értelmezéshez kapcsolódik, és attól függhet, hogy a köznyelvben miként működik a szabályszerű vagy a szerző véleménye szerint azonos eredetű megfeleltetési forma (vö. a 2. transzponálási sémával). Például abból a szabályszerűségből kiindulva, hogy a köznyelvi hangsúlyos a és e rendszerint hosszúvá nyúlik, ezt az elvet kivétel nélkül követik, még azokban az esetekben is, amikor a köznyelvi a, e rövid marad, lásd az első példát:

A második példa bonyolultabb – a kretingai nőnemű *i̯ā tövű szavak hajlamosak az *ē̯ tövű ragozási osztályba átlépni, ezért Aleksandravičius disszertációjában, a Kretingos tarmė című munkában azt írja, hogy a két tő paradigmája lényegében megegyezik (Aleksandravičius 1967: 195). Úgy tűnik, a szerző is úgy értelmezi, hogy a köznyelvi rendszerben azonos formákként kell működniük. A szerző következetesen azt az álláspontot képviselte, hogy a szóvégi nyitott szótag hangját, amely az *ē̯ rövidüléséből keletkezett, és amelynek a köznyelvben ē felel meg, az átírásban külön jellel – ę-vel – kell jelölni.

⁷ Daugiau pavyzdžių žr. Vaišienė 2011: XXX–XXXI.

136

Acta Linguistica Lithuanica LXVII

Juozo Aleksandravičiaus Kretingos tarmės žodynas: transponavimo principai ir keblesni atvejai

Következésképpen ezt a hangot minden esetben a köznyelvbe ė-ként kellene átvinni, például: saujė > saujė, kūojė > kójė, mėlninčė > mėlninčė, dešinúojė > dešinójė stb.

Nehézségek akkor merülnek fel, amikor ez a végződés hangsúlyos, mivel a végződés magánhangzója rövid, ezért hangsúlyos helyzetben nem transzponálható é alakban, például: áldabėjė, dvàšė. A tárgyalt elv szerint az azonos átírt hangot ugyanazzal a köznyelvi megfelelővel kellene transzponálni – minden esetben az ę hangot az ė adná vissza, például: aldabijė, dvasė és így tovább. De hogyan egyeztessük össze a hosszú ė mennyiségét és hangsúlyát, ha a szóvégi szótag rövid? A kéziratban a szerző kompromisszumos megoldást próbált találni: a címszó végződését -ià formában hagyta meg, mellette zárójelben jelzi, hogy a szó ė-tövű, például: aldabijà (ė-tövű), dvasìà (ė-tövű). A szótár nyomtatásra való előkészítésekor ezekben az esetekben figyelembe vették az illusztratív példákat, mivel egyes esetek, például az egyes szám helyhatározói esete, világosan mutatják a szó tövét. Ha nincsenek a tövet pontosan megmutató illusztratív példák, azt az elvet követték, hogy a hangsúlytalan szóvégződés -ė, a hangsúlyos végződés pedig -ià (a *i̯ā tő eltérő ragozási fejlődését Vladas Grinaveckis is hangsúlyozza: a tőhangsúlyos szavak átkerültek a *ē tőbe, míg a végződéshangsúlyosak megmaradtak (Grinaveckis, 1973: 141)⁸.

Itt csupán néhány következetesebb példa szerepel a nehezebb transzponálási esetekre, amelyek a tárgyalt elvek alkalmazásának eredményeként magyarázhatók. Megjegyzendő, hogy a hasonló esetek szerkesztésekor a Kretingos tarmės žodynas transzponált címszavait a következő szempontok szerint pontosították:

1) ahol lehetséges volt, az illusztráló példákra és az analógia elvére támaszkodtak;

2) ha nem álltak rendelkezésre egyértelmű illusztráló példák, a szerző által leírt formát hagyták meg, azonban nyilvánvaló, hogy egyes vitatható esetek megadásának problémái további vizsgálatot igényelnek.

Felhívjuk a figyelmet arra, hogy a cikkben megfogalmazott elvek mindössze egyetlen forrás, a Kretingos tarmės žodynas adataira épülnek, de nyilvánvaló, hogy legalább részben más tájszótárak problematikus transzponálási eseteinek elemzésére is alkalmazhatók. Arra is felhívjuk a figyelmet, hogy az újabb szótárakban szinte egyáltalán nem fordul elő a tájnyelvi fonetikai alak köznyelvbe való közvetlen átvitele (kivéve, ha – a Daukšių krašto žodyno említett esetéhez hasonlóan – a tájnyelvi jelenséget a megszokottól eltérően értelmezik). A legnehezebb transzponálási esetek a megfelelés elméleti kiválasztásával kapcsolatosak, figyelembe véve, hogy a köznyelvben miként működik a szabályszerű vagy azonos eredetű megfeleltetési forma. Ha a jelenség eredete nincs kellőképpen feltárva, a transzponálás tudományos indoklása nagymértékben a szerző szubjektív értelmezésétől függ.

⁸ Hacsak itt nem egy új e tövet látunk, amelyet Aleksas Girdenis szerint az olyan, a žemaitiai nyelvjárásban előforduló kifejezések feltételeznének, mint a jaunystė: durnystė (Girdenis, 1996, 83). Vytautas Vitkauskas véleménye szerint aligha érdemes itt új tövet keresni; ezt inkább a tövek keveredéseként kellene értelmezni (Vitkauskas, 2001, 76, 7. jegyzet).

Straipsniai / Articles

137

DAIVA VAIŠNIENĖ

LITERATŪRA

Aleksandravičius Juozas 1967: Kretingos tarmė. Filologijos mokslų kandidato laipsnio disertacija. Vilnius.

Aleksandravičius Juozas 2011: Kretingos tarmės žodynas. Vilnius: Lietuvių kalbos institutas.

Babickienė Zofija, Birutė Jasiūnaitė, Angelė Pečeliūnaitė, Rūta Bagūzytė 2007: Centrinė šiaurės žemaičių kretingiškių tarmė: Tarmės tekstai su komentarais ir žodynėliu. Vilnius: Baltos lankos.

Būga Kazimieras 1959: Rinktiniai raštai 2. Vilnius: Valstybinė politinės ir mokslinės literatūros leidykla.

Girdenis Aleksas 1996: Taip šneka tiršliškiai: Šiaurės žemaičių telšiškių tekstai su komentarais. Vilnius: Mokslo ir enciklopedijų leidykla.

Girdenis Aleksas 2008: Žemaičių dzūkai: Tekstai su komentarais. Vilnius: Mokslo ir enciklopedijų leidybos institutas.

Grinaveckis Vladas 1973: Žemaičių tarmių istorija. Vilnius: Mintis.

Labutis Vitas 2002: Daukšių krašto žodynas. Vilnius: Alma littera.

LKŽI 1963 (II leidimas 1980) – „Lietuvių kalbos žodyno“ instrukcija. Vilnius: Lietuvių kalbos ir literatūros institutas.

Tarmių (šnektų) žodynų rengimo bendrieji reikalavimai. Interneto prieiga: http://www.vlkk.lt/lit/programos/zodynu-reikalavimai.html#tarmes.

Vaišnienė Daiva 2011: „Kretingos tarmės žodynas“: pagrindiniai medžiagos pateikimo principai. – Kretingos tarmės žodynas, XX–XXXVII.

Vitkauskas Vytautas 2001: Lietuvių kalbos tarmių morfoneminiai reiškiniai. Vilnius: Žara.

Vitkauskas Vytautas 2006: „Lietuvių kalbos žodyno“ taisymai. Vilnius: Lietuvių kalbos institutas.

Vosylė Kle멘tina 2010: Kupiškėnų tarmės žodynas I–O. Vilnius: Lietuvių kalbos institutas.

138

Acta Linguistica Lithuanica LXVII

Juozo Aleksandravičiaus Kretingos tarmės žodynas: transponavimo principai ir keblesni atvejai

The Dictionary of the Kretinga Dialect by Juozas Aleksandravičius: Principles of transposition and problematic cases

SUMMARY

The compilation of a dialect dictionary is not only related with the problems of presentation of words and illustrations but also with rather delicate problems of equivalence of the sound system or prosodic elements of the dialect and the standard language, as well as ambiguous interpretation of dialectal phenomena. Nevertheless, in dialectal dictionaries the same phonetic phenomena can be variously transposed under the same conditions, even though the general principle is applied – the transposition in strict compliance with consistent patterns, following a universal law of equivalence of sounds. The article presents several schemes of application of this principle determining varying transposition results; the problematic principles of transposition of headwords and their principal forms applied in the compilation of the dictionary of the Northern Samogitian dialect The Dictionary of the Kretinga Dialect by Juozas Aleksandravičius are also discussed; the cases of problematic transposition are addressed: a) a dialectal phonetic form is directly transposed to the standard language taking into account the dialectal consistent patterns exclusively, with no regard to the universal phonetic sound changes – assimilation, accommodation, degemination, etc.; b) the choice of equivalence of a dialectal form depends on the functioning of a regular equivalent or, according to the author, an equivalent of identical origin, in the standard language.

Įteikta 2012 m. rugsėjo 14 d.

DAIVA VAIŠNIENĖ

Lietuvos edukologijos universitetas

Taraso Ševčenkos g. 31, LT-03111 Vilnius, Lietuva

[email protected]

Straipsniai / Articles

139