HARALD BICHLMEIER

A Lipcsei Szász Tudományos Akadémia

Martin Luther Egyetem Halle-Wittenberg

Kutatási területek: névtan (toponímia), a germán nyelvek történeti fonológiája, indoeurópai nyelvészet, aljamiado szövegek.

VÁCLAV BLAŽEK

A Masaryk Egyetem Nyelvészeti és Balti Tanulmányok Tanszéke, Brno

Kutatási területek: névtan és történeti földrajz, indoeurópai etimológia, az afroázsiai, uráli és altaji nyelvek összehasonlító vizsgálata; összehasonlító mitológia.

DOI: doi.org/10.35321/all83-02

CIMBRI ÉS TEUTONI

A kimbrek és a teutonok

ANNOTÁCIÓ

A közismert Cimbri és Teutoni / Teutones nevekről hagyományosan úgy tartják, hogy két különböző germán törzset jelölnek. Itt egy új elképzelést javaslunk, nevezetesen azt, hogy eredetileg mindkét szóból álló szintagmát alkottak, PGmc. *beudanōz kumbrīōn ‘törzsek törzsfőnökei’, amely később az ókori forrásokban két törzsnévre vált szét: Teutoni Cimbrǫque, illetve Τευτόνοι καὶ Κίμβροι. Míg a PGmc. *kumbr̥- alakot rekonstruálni kell, a latin és görög forrásokban különbözőképpen adják vissza a nevet: a tő magánhangzójában u / y – i váltakozása figyelhető meg. Ez azzal magyarázható, hogy egyrészt a latin örökölt szavaiban bizonyos ingadozás van az u és az i között, másrészt mindkét nyelv jövevényszavaiban és neveiben mindezen magánhangzók között ingadozás figyelhető meg.

A Cimbri név eredeti alakja, a PGmc. *kumbrīa, a PIE *gem- ‘nyom, szorít, megragad’ és a *bʰer- ‘visz’ gyökök elhomályosult összetételét folytathatja. A PGmc. *beudanōz a *beudanaz ‘törzsfőnök’, később ‘király’ szabályos többes száma. Eredete a PGmc. *beudō ‘törzs’ szóból általánosan elfogadott. A ‘nyugati indoeurópai’ *teutā elemzésére tett különféle etimológiai kísérletek közül de Vries azon elképzelését részesítjük előnyben, amely szerint a szó a *teu̯to- ‘jó, barátságos’ kelta-germán izoglosszából származik.

Straipsniai / Articles

27

HARALD BICHLMEIER, VÁCLAV BLAŽEK

a *teuto- ‘jó, barátságos’ jelentésű kelta–germán izoglossza. A hettita kognáták arra utalnak, hogy létezett a *teu- ‘kedvesnek, barátságosnak lenni’ jelentésű gyök.

KULCSSZAVAK: germán etnonimák, a meglévő etimológiák tárgyalása, új etimológiai megoldások, elhomályosult összetételek, szemantikai tipológia.

ANNOTÁCIÓ

Hagyományosan úgy tartják, hogy a közismert kimbrai és teutonok nevek két különböző germán törzset jelölnek. A tanulmány azt a feltevést veti fel, hogy ezek a nevek eredetileg mindkét szóból álló szintagmát alkottak – PGmc. *peudanōz kumbriōn ‘törzsek vezetői’ –, amelyből már az ókori forrásokban tanúsított két törzsnevet alakították ki: Teutoni Cimbrique, illetve Τευτόνοι καὶ Κίμβροι. Bár a PGmc. *kumbr alakot rekonstruálni kell, ez a név a latin és görög forrásokban különbözőképpen jelenik meg. Ezekben a gyök magánhangzójának u/y – i váltakozását találjuk. Ennek oka az lehet, hogy egyrészt az örökölt latin szavakban bizonyos u és i váltakozás figyelhető meg, másrészt pedig mindkét nyelv jövevényszavaiban és neveiben e magánhangzók váltakozása tapasztalható.

A Cimbri név eredeti formája, PGmc. *kumbria, talán egy, a PIE *gem- ‘nyomni, szorítani, megragadni / elsajátítani’ és a *bʰer- ‘vinni, hordozni’ gyökök elhomályosult összetételét őrizheti. A PGmc. *peudanōz a *peudanaz ‘törzsfőnök’, később ‘király’ szabályos többes száma. E szó eredete a PGmc. *beudō ‘törzs’ szóra általánosan elfogadott. A „nyugat-indoeurópai” *teutā etimológiai elemzésére tett különféle kísérletek közül a szerzők számára de Vries azon javaslata a legmeggyőzőbb, amely a szót a kelta–germán izoglosszához, a *teuto- ‘jó, barátságos’ szóhoz vezeti vissza. A hettita nyelvi kognáták arra utalnak, hogy létezett a *teu- ‘kedvesnek, barátságosnak lenni’ jelentésű gyök.

KULCSSZAVAK: germán etnonimák, a meglévő etimológiák megvitatása, új etimológiai megoldások, bizonytalan szerkezetű képzések, szemantikai tipológia.

1. CIMBRI

A Cimbri etnonimát több változatban is adatolták (vö. Schönfeld 1911: 63. skk.):

Κίμβροι (Posidonius {135–51 BCE} apud Strabo, Geographica 2.3.6, 7.2.2; further Strabo {63 BCE – 23 CE} 4.3.3, 4.4.3, 5.1.8, 7.1.3, 7.2.1, 7.2.3, 7.2.4; Diodorus Siculus {90–30 BCE}, Bibliotheca Historica 5.32.4) Κίμβριοι ^{(Polyaenus {2}nd cent. CE}, Strategematum 8.10.1, 8.10.2, 8.10.3) Κύμβροι (Ptolemy {c. 140 CE}, Geographia 2.11.16 in ms. X) Cimbri (Cicero {106–43 BCE}, Tusculanae Disputationes 2.65; De Officiis 1.38; Caesar {100–44 BCE}, De bello Gallico 1.33.3, 1.40.5, 2.4.2, 7.77.12,

28

Acta Linguistica Lithuanica LXXXIII

Cimbri et Teutoni

7.77.14; Valerius Antias {1^st század BCE} apud Orosius, Historiae adversum paganos 5.16)

Cymbri (Valerius Maximus {14–37 CE között írt}, Facta et Dicta Memorabilia 2.11: Cymbrorum in ms. L; 3.6. Cymbricumque in ms. A; Frontinus {30–103 CE}, Strategematon 1.5.3: Cymbris, Cymbri in ms. H; 2.5.8: Cymbrico, Cymbris in ms. HP; Aulus Gellius {125–180 CE}, Noctium Atticarum 16.10.14: Cymbrico in ms. X)

Cumbri (Aulus Gellius {125–180 CE}, Noctium Atticarum 16.10.14: Cumbrico in ms. Z)

Conbri (Eutropius {i. sz. 364-ben fejezte be}, Breviarium ab urbe condita 5.1.4: Conbris a G kéziratban^¹).

2. ETIMOLÓGIAI KÍSÉRLETEK

Az etnonima első magyarázási kísérlete már az ókorban megjelent.

2.1. Festus {i. sz. 2^nd. század}, a De significatione verborum című mű 43. oldalán úgy vélte, hogy gall nyelven „rablókat” jelölt: Cimbri lingua Gallica latrones dicuntur „A gall nyelvben a cimbereket »rablóknak« nevezik.”

Sextus Pompeius Festus, De verborum significatu quae supersunt cum Pauli epitome, edidit Aemilius Thewrewk de Ponor. Budapest: Academia Litterarum Hungaricae 1889.

2.2. Plutarkhosz {46–119/127 CE}, a Caius Marius 11.3-ban ugyanezt mondta, azzal az egyetlen különbséggel, hogy ennek az etnonimának germán^¹ eredetét javasolta:

¹ Már az i. sz. 1^st. század közepén Plinius [NH 4.28/40/99] mutatta be a germán törzsek első osztályozását, amelyben kifejezetten az Cimbri & Teutoni törzseket is az Inguaeones közé sorolta: germanorum genera quinque: vandili, quorum pars burgodiones, varinnae, charini, gutones. alterum genus inguaeones, quorum pars cimbri, teutoni ac chaucorum gentes. proximi autem rhe no istaeones, quorum... mediterranei hermiones, quorum suebi, hermunduri, chatti, cherusci. quinta pars peucini, basternae, supra dictis cotermini dacis. amnes clari in oceanum defluunt guthalus, visculus sive vistla, albis, visurgis, amisis, rhenus, mosa. introrsus vero nullo inferius nobilitate hercynium iugum praetenditur. Plinius: Naturalis Historia, ed. Karl Friedrich Theodor Mayhoff. Lipsiae: Teubner 1906 „Öt germán népcsoport van: a vandilok, akiknek egy része a burgundiók, a varinusok, a carinusok és a gutonok; a második csoportot az ingvaeonok alkotják, akiknek egy része a cimberek, a teutonok és a chauci törzsei. A harmadik csoport az istvaeonoké, akik a Rajna mentén csatlakoznak egymáshoz, és akikhez a cimberek tartoznak; a negyedik csoportot a belső vidékeken élő hermionok alkotják, ide tartoznak a suebek, a hermundurok, a chattok és a cheruscok; az ötödik csoport a peucinoké, akik egyben a korábban említett dákokkal szomszédos basternák is. Az óceánba ömlő nevezetesebb folyók a Guttalus, a Vistillus vagy Vistula, az Albis, a Visurgis, a

Straipsniai / Articles

29

HARALD BICHLMEIER, VÁCLAV BLAŽEK

és mindenekelőtt abból következtettek, hogy a Germani törzsei közé tartoznak, amelyek az északi óceán partján élnek, testük termetéből és szemük kékességéből, valamint abból, hogy a germánok a rablókat Kimbroknak nevezik.

„A legelterjedtebb feltételezés az volt, hogy az északi óceánig elterjedő germán népek közé tartoznak; erre testük nagy termete, világoskék szemük és az a tény engedett következtetni, hogy a germánok a rablókat kimbereknek nevezik.”

Plutarkhosz, Caius Marius. – Plutarkhosz Életrajzai, angol fordítással Bernadotte Perrintől, Cambridge (MA): Harvard University Press – London: Heinemann, 1920.

A bizánci Suda-lexikon lakonikusan megismétli, p. 600 {10^th. század}: Κίμβρος ὁ ληστής.

Suidae Lexicon, ex recognitione Immanuelis Bekkeri. Berlin: Reimer 1854

A régebbi szerzők csupán a Cimbri zsákmányszerzésre irányuló törekvését² említették (Diodorus Siculus 5.32.4.), vagy azt, hogy kalózkodó³ nép voltak (Posidonius apud Strabo 7.2.2.). E perspektívából azonban szükséges ellenőrizni mind a kelta, mind a germán etimológia lehetőségeit (a kísérletet, hogy összekapcsolják a

Amisiust, a Rajnát és a Mosát. A szárazföld belsejében húzódik a Hercyniai-hegység hosszú vonulata, amely nagyszerűségében egyetlen másikkal sem marad el.”

Pliny the Elder: The Natural History, translated by J. Bostock, H. T. Riley, London: Taylor & Francis, 1855.

² Diodorus Siculus {i. e. 90–30} 5.32.4.

Mivel pedig ezeknek a népeknek a vitézségét és vadságát széltében-hosszában ismerték, egyesek azt mondják, hogy azok voltak, akik az ősi időkben egész Ázsiát végigpusztították; őket pedig kimmérieknek nevezték, és a szót az idők rövidsége kissé eltorzította a kimberek elnevezésében. Már régtől fogva ugyanis arra törekedtek, hogy idegen földekre betörve fosztogassanak, és mindenkit megvessenek.

Diodorus Siculus, Bibliotheca Historica, 1–2. kötet, szerk. I. Bekker, L. Dindorf, F. Vogel, Leipzig: Teubner, 1888–1890.

5.32.4. „És mivel e népek vitézségének és vad szokásainak híre messzire eljutott, egyesek azt mondják, hogy ők voltak azok, akik az ősi időkben egész Ázsiát végigpusztították, és kimmérieknek nevezték őket; az idő kissé eltorzította ezt a szót a kimberek nevévé, ahogyan ma nevezik őket. Régtől fogva ugyanis arra törekedtek, hogy mások földjeire betörve fosztogassanak, és minden embert megvessenek.”

Diodorus Siculus, A történelem könyvtára, 3. kötet: 4.59–8. könyv, C. H. Oldfather fordításában, Cambridge (MA): Harvard University Press, 1939 (Loeb Classical Library 340).

³ Posidonius {Kr. e. 135–51} apud Strabo {Kr. e. 64/63 – Kr. u. 19/24} 7.2.2.

ezeket tehát joggal rója fel az íróknak Poszeidóniosz, és nem helyesen következtet, mivel a kimberek rabló és vándorló nép lévén egészen a Maiótisz környékéig hadjáratot vezettek.

„Poszeidóniosz helyesen bírálja a történetírókat e kijelentések miatt, és nem rossz a feltevése, miszerint a kimberek, mivel kalózkodó és vándorló nép voltak, még a Maiótisz-tó vidékéig is hadjáratot vezettek.”

30

Acta Linguistica Lithuanica LXXXIII

Cimbri et Teutoni

a földrajzilag távoli etnonimák Cimbri és Cimmerii kérdése itt nem kerül megoldásra – ez tipikus Volksetymologie a véletlen hasonlóság alapján).

2.3. Müllenhoff (1887: 117) a „rablás”-értelmezés szempontjából a kelta eredet lehetőségét latolgatta. Támaszt keresett olyan óír glosszákban, mint cim(b) „adó, tribute, ezüst” (DIL C-186), továbbá cimbid „vinctus”, azaz „foglyul ejtett”, de „átok” is, vagyis „áldozat”, gen.sg. cimbetho „a fogolyé”, nom.pl. cimbidi „foglyok” (DIL C-187). Rokonítható ezekkel a gallo-latin [Endlicher szójegyzéke] cambiāre „rem pro re dare” (először Apuleiusnál adatolt), azaz „változtatni”, breton kemm „csere” (< PCelt. *kambio- < PIE *kṃBo), ha a sarcot változó értékű ezüstben fizették, és a foglyokat is kicserélték (vö. LEIA C-99f.; de Bernardo Stempel 1987: 96f.; Schrijver 1995: 282f., 289). Ez a megoldás azt feltételezi, hogy a Cimbri népét „rablóknak” nevezték, mivel foglyokat ejtettek, valószínűleg váltságdíjért. Még ha ezt el is fogadjuk, fonológiai probléma marad: a fenti példák megerősítik, hogy az óír cimbᵒ várt megfelelője gall. *kambᵒ, ha mindkettő a *kṃBᵒ alakból származik (lásd Matthias 1904; Much 1905: 2999).

2.4. Zeuss (1837: 142) hangsúlyozta a Cimbri harcias jellegét, és nevüket az óészaki keppa „erőfitogtatni; harcolni”, kappi „birkózó”, az ófelnémet OHG kampf „buzgalom, viszály, küzdelem”, valamint a kempᵒ „ökölvívó” szavakkal magyarázta. Müllenhoff (1887: 118) ezt már elutasította, mivel e formák a latin campus „csatamező” átvételei voltak (vö. AnEW: 300f., 306; EWAhd 5: 368–370, 469f.).

2.5. Természetesen azzal a lehetőséggel is jogosan számolhatunk, hogy a törzs etnonimája, amely a rablás miatt hírhedt volt, köznévvé alakult, mint például a vandálok esetében. Ez a kiindulópont teret nyit más, az agresszivitással össze nem kapcsolódó megoldások számára.

2.6. Müllenhoff (1887: 116f.) számos etimológiai kísérletet tárgyalt. A fentebb, a §2.3-ban elemzett, viszonylag racionális kelta etimológián kívül elutasította a Cymry ‘walesiek’ etnonimával való felszínes összevetést is, valamint a Graff által javasolt (AhdS IV: 405) breton Kenuro alakot, mivel az a britton többes számú *kom-brogī ‘azonos területhez tartozó’ összetételt tükrözi, szemben a gall Allo-broges etnonimával [pl. Cicero, De divin. 1.21; Brutus ad Cic. Epist. 11.13.14], amelynek jelentése ‘más területhez tartozó’, = ‘idegenek’ (ACS 1: 96–105, 1072; DLG²: 34, 77; DLG³: 39, 91).

^⁴ A lat. cambiāre szót általában kelta jövevényszónak tekintik, míg a fent említett középkori kelta szavakat néha a latinból visszakölcsönzött szavaknak tartják (vö. Walde, Hofmann 1938–1956 1: 145f.; DÉLL: 89).

^⁵ Vö. erről az etnonimáról in extenso Zimmer 2007 (a korábbi szakirodalommal).

Straipsniai / Articles

31

HARALD BICHLMEIER, VÁCLAV BLAŽEK

vagy Zimmer (2007: 674) szerint: „die auf dem Land von anderen (d.h. auf erobertem Land) wohnen”.”

2.7. Müllenhoff (1887: 118) maga is elutasította ezt a lehetőséget az OHG gambar „hatalmas, erős” és a langobard ősanya, Gambara alapján, ahol a várt zöngétlen *k a szigorú „Zweite Lautverschiebung” eredménye kellene hogy legyen.

2.8. A történeti fonetika szempontjából talán ígéretesebb, szemantikailag azonban gyengébb egy másik, Müllenhoff (1887: 118) által javasolt kísérlet, amely az OHG einkimpi „funestus”, pikimpôt, pikimbitha „funus” szavakon alapul; ezeket az kumbalþoro „Heerzeichenträger” (EWAhd 5: 861f.), az OE cumbol, var. cumbor [Beowulf 1022] „Heerzeichen, Banner” (Holthausen 1963[1934]: 63), valamint az ONor. kumbl „Grabmal, Helm(zeichen)” (AnEW: 333f.) szavakkal kellene kapcsolatba hozni. E jelentések közös szemantikai nevezője a „díszítés” lehet, amely a sisakra éppúgy alkalmazható, mint a temetésre vagy a sírra. Így a Cimbri a díszített sisakjaikról (!) lehettek jellemezhetők. Szemantikailag még kevésbé egyeztethető össze a „sír”, „zászló” vagy „sisak” jelentését kifejező szavakkal az OHG kumbarra „Stamm, Volk, Geschlechtsverband”, cumpurie „tribus” [Vocabularius St. Galli], amelyet Grimm (1840: 92) alkotott meg, és amelyet Müllenhoff (1887: 118), sőt az EWAhd 5: 862f. is elfogadott.

2.9. Müllenhoff (1887: 118) az Cimbri etnonimát az OE cimbing „Kimmung, Fuge, Verbindung” szóval is kapcsolatba hozta. (Holthausen 1963[1934]: 49). Rokon az NFris. kimming „horizont”, továbbá az OE cimb-stān „talapzat, foglalat”, az E chימbe, chirne „egy hordó vagy dob pereme vagy széle”, az MDU. kirnme „szél, perem”, a D kim „horizont”, nyelvjárási „egy hordó széle, pereme”, az MLG kimme „Rand, Horizont”, a G Kimm „Horizontlinie”; a svéd kimb „Fassdaube” (Kluge 1999: 442; Holthausen 1963[1934]: 49). Ezek a formák a PGmc. *kembōn- > *kimbōn f. „taraj, gerinc” szóból származnak, amely a PGmc. *kambą- „fésű” szóhoz tartozó ablautos nőnemű n-tő (EDPG: 287, 279; EWAhd 5: 360–362). Ezt az elképzelést továbbfejlesztette például Matthias (1904: 40f.; vö. Much 1905: 2999: „Kimber – Leute vom Rand, von der Küste des Meeres”), illetve Schönfeld (1911: 64: „Die einfachste und jedenfalls mögliche Deutung ist ‘die Leute vom Rande (kim), von den Küsten des Meeres, von der Waterkant’”). E szemantikai motiváció alapulhat olyan, például Strabo által közvetített (bár kétségekkel kezelt) vagy Florusnál szereplő történeteken, amelyek szerint pusztító dagályok rombolták le a Cimbri szülőföldjének tengerpartját:

Strabo (63 BCE – 23 CE), Geographica 7.2

32

Acta Linguistica Lithuanica LXXXIII

Cimbri et Teutoni

A Cimberekről egyes elbeszélések helytállóak, mások azonban nem csekély mértékben valószínűtlenek. Senki sem fogadná el ugyanis annak okául, hogy vándorló és kalózkodó néppé váltak, azt, hogy miközben egy félszigeten éltek, egy hatalmas áradás elűzte őket lakóhelyeikről; hiszen most is ugyanazt a földet birtokolják, amely korábban is az övék volt,

Strabo: Geographica, szerk. A. Meineke, Leipzig: Teubner, 1877.

„A Cimberekről szóló elbeszélések közül némelyek tévesek, mások pedig rendkívül valószínűtlenek. Például senki sem fogadhatná el azt az okot, amely szerint azért váltak vándorló és kalózkodó néppé, mert miközben egy félszigeten éltek, egy hatalmas áradás elűzte őket lakóhelyeikről; valójában ugyanis még mindig azt a földet birtokolják, amelyet korábban is birtokoltak.”

Strabo: Földrajz, szerk. H. L. Jones. Cambridge (Mass.): Harvard University Press – London: Heinemann, 1924.

Florus (74–130 CE), Epitome III 3

Cimbri, Teutoni atque Tigurini ab extremis Galliae profugi, cum terras eorum inundasset Oceanus, novas sedes toto orbe quaerebant

„A Cimbri, a teutonok és a tigurinok, Galliának legtávolabbi vidékeiről menekülve, mivel az Óceán elárasztotta földjeiket, új településeket kezdtek keresni az egész világon.”

Lucius Annaeus Florus: Epitomae Historiae Romanae, E. S. Forster kiadásában, a Loeb Classical Librarynél, Londonban, 1929

Ezzel az etimológiával kapcsolatban azonban felmerül egy probléma, mégpedig a szóalkotás kérdése. Ha elfogadunk valamiféle pre-PGmc. *gembā- → PGmc. *kimb-ōn levezetést, akkor azt is el kell fogadnunk, hogy a germán nyelvek belső fejlődésében egy teljes fokú tőből képzett ro-képzés létezett. Ez a germán nyelvekben igen rendkívüli képzés volna. A várható szabályos képzés zérófokú képzés lenne, amelynek azonban szintén pre-protogermánnak kellene lennie: PIE *ǵṃbh-rō- → PGmc. *kumbra. E képzés jelentése azonban korántsem világos; eredetileg valami olyasmit jelenthetett, hogy „harapó”, mivel a PIE *ǵembh jelentése ‘schnappen, (zer-)beißen’ (LIV²: 162f.) volt. Mivel nem tudjuk megmondani, mikor ment végbe a PIE *ǵómbh-o- ‘Zubiss’ (EWAhd 5: 362) lexéma PGmc. *kambā- ‘comb’ lexikalizációja, azt sem tudjuk megmondani, hogy a PGmc. *kumbra szemantikailag összefügghetett-e a PGmc. *kamba- ‘comb’ szóval.

2.10. Talán csak anekdotikus értelme van a Müllenhoff (1887: 118) által idézett utolsó kísérletnek, nevezetesen a magyarázatnak, amely az izlandi kimbí ‘gúnyoló’ szóra épül, az óizlandi nyelvben ‘gúnyos rigó’ (!) jelentésben.

Straipsniai / Articles

33

HARALD BICHLMEIER, VÁCLAV BLAŽEK

2.11. Matthias disszertációját (1904) a Cimbri etnonim problémájának szentelte, amellyel Much (1905) részletesen foglalkozott és amelyre hivatkozott. Matthias két megoldást részesített előnyben, amelyek kölcsönösen kizárják egymást. Az elsőt Müllenhoff már 1887-ben megfogalmazta (lásd §2.9.), a második új volt. A Cimbri nevet olyan dán helynevekkel kapcsolta össze, mint a Himmerland vagy a Himbersyssæl. Ez azt jelentené, hogy az etnonim kezdő c-je a proto-germán *χ- (vagyis a régi germán irodalmi nyelvek h-jának) tökéletlen lejegyzését képviselte, vagy hogy az első Lautverschiebung még nem ment végbe, amikor az etnonim bekerült a latinba és a görögbe. Matthias elképzelését Much (1920: 95) elfogadta, és az etnonim germán kiindulópontjaként a *Himbrōs alakot javasolta. Ezt a megoldást mindmáig fenntartják; például Nedoma (2017: 875) ezt mondja:

„Az első germán gentes, amely kapcsolatba került Rómával, a Cimbri és a Teutones volt, akik a Kr. e. 2. század végén kihívták a Római Birodalmat; ez megfelel a germán *Himbrōz és *Peudanōz alakoknak, vö. Himbersyssæl és Thythæsyssæl, két, 1231-ből ismert északi jütlandi területtel.”

Matthias (1904) etimológiát is javasolt, amelyet az óészaki híma ‘gondolatokba merülve lenni, tétlenkedni’ szóval való összevetésre alapozott; vö. továbbá a svéd nyelvjárási híma ‘betegeskedni’, a norvég hīm ‘vékony felhőréteg, vékony dér- vagy hóréteg’, valamint a feröeri hím ‘gyenge fény’ alakot, bár a szemantikai motiváció és a szóalkotás magyarázatlan maradt. Talán a valószínű származék, az óészaki himbrin ‘jeges búvár (Colymbus glacialis)’, a norvég imbre, (h) ymmer adhatta a nevet a dán Himmerlandnak, valamint a svéd Himbra, Himmerfjärden neveknek (vö. de Vries in AnEW: 227, aki szintén nem zárta ki a Cimbri nevével való kapcsolatot).

2.12. Rozwadowski (1928: 361; vö. még REW 3: 61f.) és Gołąb (1982: 166f.) a Cimbri etnonim kapcsolatát látta a szláv közszóval, *sębrъ, > ó-szerb sebrъ ‘résztvevő, társ, partner’, szerb sèbar, birt. sèbra ‘földműves’, szlovén srebar, birt. srebra ‘paraszt’, óorosz sebrъ ‘szomszéd, ugyanazon közösség tagja’, orosz nyj. sjabër, birt. sjabrã ‘szomszéd, társ, partner’, ukrán sjáber, sjabró ‘résztvevő, társ, partner’, belarusz sjabr ‘rokon, társ, fivér’; a balkáni nyelvekben korai jövevényszavakkal, amelyek még megőrzik a nazálist: magyar cimbora ‘társ, barát’, román símbră ‘társaság, közösség’, albán toszk sěmbër ‘partner, szarvasmarha-társtulajdonos’, középgörög σέμπρος, σεμπρός ‘partner’. Ha a Cimbri a PGmc. *ximbra folytatása, akkor valóban összeegyeztethető a PSl. *sębrъ alakkal, és mindkettő ugyanabból a protoformából, a pre-PGmc./pre-PSl. *kimro- alakból vezethető le. Rokon lehet a PGmc. *xaima m. ‘falu, otthon’ (EDPG: 201; EWAhd 4: 905–907) és a PSl. *sěmbja ‘család’ is, továbbá litván šeimà ‘család, rokonság, háznép’, az r-képzős šeimerỹs ‘társ’, valamint lett saìme

34

Acta Linguistica Lithuanica LXXXIII

Cimbri et Teutoni

„háztartási személyzet, család {tágabb értelemben}” (ESJS 13, 804f.), továbbá óír cóim, óbreton cum „kedves” (EDPC: 220), mind a PIE *kei- „lefeküdni” vagy *tei- „lakni” gyökből származnak (LIV²: 320, illetve 643f.).

Ezzel az etimológiával azonban az a probléma, hogy a pre-PGmc./pre-PSl. *kimro alakot *ki-m-ro-, alakú szegmentálással kellene értelmezni, mivel a *ki-m alakot egy új gyök, a *keim, zérófokaként kellene felfogni, amelynek m eleme eredetileg képző. Ha ezt elfogadjuk, rekonstruálható lenne az eredeti „az otthonhoz / családhoz tartozó” jelentés.

3. ÚJ MEGOLDÁS

Az új megoldás kulcsa az ófelnémet kumbar(r)a⁶ f. „törzs, nép, nemzetségi kötelék”, gl. cumpurie „tribus” [Vocabularius St. Galli] alakban kereshető, amely a PGmc. *kumbariōn- alakból származik (vö. EWAhd 5: 862f.), egy lehetséges PGmc. *kumburin-. variánssal.

3.1. Ezt a megoldást Graff említette először 1838-ban (AhdS IV: 405f.: „Ist cumbirra ‘tribus’ damit {scil. mit Cimbri} zusammen zu halten?”), és amelyet például Laistner (1892: 31) is elfogadott, akkor lehet számításba venni, ha az etnoním eredeti alakja PGmc. *kumbra vagy *kumbriia-. Már Graff (AhdS IV: 405f.) is megemlítette a Cumbro férfi személynevet a kumbar(r)a köznévvel és a Cimbri etnonímmel együtt. Az etnoním első szótagjának hátsó vokalizmusú u/y/o változatai valóban adatoltak – lásd az §1-et.

⁶ Laistner (1892: 31) megpróbálta hozzávenni az MHG kumber ‘congeries, moles, molestia’ alakot, amelyet a WGS 37-ben PGerm. *kumbra-. alakba vetítettek vissza. Ezt azonban rendszerint a gallo-latin *combros ‘Zusammengetragenes’ (Kluge 1999: 493) átvételeként magyarázzák. Neumann és munkatársai (2000: 494) még az ófelnémet kumbar(r)a alakot is a gallo-latinból próbálták magyarázni, vö. középkori latin confero ‘zusammentragen’. Másfelől Tacitus [Germania 37] civitas ‘közösség’ néven nevezte őket. Csábító itt az etnoním értelmezésére utaló jelet látni: Eundem Germaniae sinum proximi Oceano Cimbri tenent, parva nunc civitas, sed gloria ingens. veterisque famae lata vestigia manent, utraque ripa castra ac spatia, quorum ambitu nunc quoque metiaris molem manusque gentis et tam magni exitus fidem. Cornelius Tacitus: de Origine et Situ Germanorum Liber. In: Opera Minora, ed. by H. Furneaux. Oxford: Clarendon Press, 1900. „Németország ugyanazon távoli, óceánnal határos szegletében élnek a cimberek, akik ma már jelentéktelen törzs {pontosabban: ‘közösség’}, de nagy hírnévnek örvendenek. Régi dicsőségüknek még ma is széles körben láthatók a nyomai; a Rajna mindkét partján hatalmas kiterjedésű táborok vannak, és kerületük alapján még most is felmérhetjük a törzs harci erejét, s bizonyítékot találhatunk erre a hatalmas elvándorlásra.” Cornelius Tacitus: Germany and its Tribes. In: Complete Works of Tacitus, translated by A. J. Church, W. J. Brodribb, New York: Random House, 1942.

Straipsniai / Articles

35

HARALD BICHLMEIER, VÁCLAV BLAŽEK

Említsük meg továbbá a latinban megfigyelhető u ~ i váltakozást, ahol az u-alakok az elsődlegesek,^⁷ illetve a görög υ ~ ι váltakozást, amelyet a szavak szubsztrátum- vagy idegen eredetének tanúbizonyságaként értelmeztek (Furnée 1972: 364–367; EDG xxxi; Beekes 2014: 25)^⁸. Hasonló váltakozás figyelhető meg az ókori etnonimák görög vagy latin nyelvű átírásaiban is (Schönfeld 1911: 157, 215–217):

Λοῦγοι [Ptol. 2.11.10], Λύγιοι [Cassius Dio 67.5.2], Lygii, a Ligii változattal [Tacitus, Germania 12].

Sugambri [Caesar, BG 4.16.9, 4.18.3, 4.19.13, 6.35.9], Σούγαμβροι [Strabo 4.3.4, 7.1.3, 7.2.4], Sygambri [Horatius, Carmina 4.2.36, 4.14.51], Σύγαμβροι [Ptol. 2.11.6], Sigambri [Suetonius 21.1], Sicambri [Florus 2.30].

3.2. A szemantikai motiváció meglehetősen átlátható: egyszerűen „nép”, „törzs” vagy „a nemzetség egyesülése” vel sim.. Párhuzamos szemantikai fejlődés figyelhető meg a német önelnevezésben is: deutsch, OHG diutisc „a népé (nyelve)”, Du. duits, MDu. du(i)tsc, OSax. thiudisk, a PGmc. *þeudiska- alakból, eredetileg „a saját törzsünkhöz vagy népünkhöz tartozó”, amely a PGerm. *þeudi m. származéka. > OHG diot m., OLF thiat, nom.pl. thiadi, *þeuda n. > OHG diot n. „nép, emberek, néptörzs, pogányok”, továbbá a leggyakoribb PGerm. *þeudō f. > Goth. þiuda^⁹

^{⁷ Vö. lat.} lubet ~ libet „tetszik”, clupeus ~ clipeus „kerek pajzs”, liber „fa kérge, könyv”, vö. óporosz lubbo „háncs, deszka, polc”, orosz lub „háncs” (EDLIL: 337. skk., 121); hasonlóképpen marrucinus cibat vö. délpicén qupat „fekszik (eltemetve)” (Untermann 2000: 418). Ugyanez a hatás érvényesülhetett a római szerzők által átírt szabel nyelvi szavakban is, például a sabin ciprum „bonum” (Varro 1.1.5,159) vö. délpicén akupní (Untermann 2000: 405). Megjegyzendő, hogy Gaius Marius, aki legyőzte a Cimbri népet, Arpinum városa közelében született; ez a terület Kr. e. 305-ig a Volsci néphez tartozott [Iuv. 8.35; Diod. 20.90. Liv. 9.44, 16].

⁸ Vö. gör. βίβλος „a papirusz belső kérge” [Plato, Polit. 288E], „könyv” [Aesch., Supp. 947] vö. βύβλος „egyiptomi papirusz” [Hdt. 2.92; Aesch. Supp. 761], „papír, könyv” [2.100]; βιβλίον „a βίβλος egy csíkja, papír, levél” [Hdt. 1.125, 3.128; Ar. Av. 974] vö. βιβλίον „byblosi papír” [Hesychius]; βίβλινος [papyr.], βίβλινος οἶνος „byblosi bor” (Trákia egy vidékéről) [Hes. Op. 587] vö. βύβλινος „βύβλοιο-ból készült” [Od. 21.391; Hdt. 7.25, 36], Βύβλινος [Eur. Ion. 1195]. E kifejezéseket a Βύβλος városnév motiválta, amely az elsődleges szemita *Gublu formából adaptálódott; ez rekonstruálható az akkád URUḡub/gu-ub-la/li, a szótagírásos ugariti URUḡu-ub-li és KURḡu₅-ub-li, az alfabetikus ugariti gbl, a föníciai gbl, valamint a héber Ġᵊbal alapján (DUL: 290; HAL: 173. sk.; GEW 1: 235; Masson 1967: 101–107; Rosól 2013: 167).

^{⁹ CSlav.} *tjudjb „idegen” egy gót forrást tükrözhet, amely **þiudja- alakban rekonstruálható (lásd Pronk-Tiethoff 2013: 202–204 és ESJS 16, 946. skk., a tárgyalással együtt). Bár a bibliai gót korpuszában nem maradt fenn, azonosítható a vizigót király nevében: Thiodis / Theudis / Teudis [Jordanes, Getica 58/302], Θευδης [Procopius, BV 1.13.13]. A bibliai gótban **þiudeis alakban rekonstruálható (Schönfeld 1911: 234. sk.). Jordanes [23/116] egy északi idegen népről, a Thiudos népről tudósít, amely a gót király, Ermanaric hatalma alatt állt. Zeuss (1837: 688) ebben az etnonimában Nestor [2.24; 2.105] Čjudь nevét ismerte fel; talán az észteket és országukat jelölte.

36

Acta Linguistica Lithuanica LXXXIII

Cimbri et Teutoni

„nép, nemzet”, Gutþiuda „a gótok népe”; óészaki, izlandi þjóð¹⁰ „nép”, feröeri tjóð, norvég tjod, nyelvjárási tjo, gotlandi tjaud; óangol ðéod, ófríz thiāde, thiēde, ófelnémet thiod(a), ófelnémet diota „nemzet, nép” (EDPG: 540; EWAhd 2: 684–688; AnEW: 613; NDEW 2: 1307), közeli balti megfelelőkkel: ólitván (Daukša) tautà „nép”, továbbá tautìnti „nemzeti jelleget adni”, taũsti „népiségétől elidegenedni”, aptautėlis „törpe”; lett tàuta, nyelvjárási (Raipole) taûta „fajta, nem; rokonság, nép, nemzet”, tautas nőnemű többes szám „idegenek; reguláris katonák; távoli országokból származó zsoldosok”, vö. a családnevekkel: Tautàs, Tautìnas; óporosz tauto, tárgyeset tautan „föld, ország” stb. (ALEW: 1082; Smoczyński 2018: 1458; LEW 2: 1069; LDW 4: 140f.).

Italikus: venét nominativus egyes szám teuta, oszk nominativus egyes szám τωφτο, touto, accusativus egyes szám tautam, marrucinus dativus egyes szám toutai, umbriai accusativus egyes szám tuta, totam, tota, genitivus egyes szám tutas, totar „civitas”,

A latin lubet ~ libet „tetszik”, clupeus ~ clipeus „kerek pajzs”, liber „fa kérge, könyv” és az óporosz lubbo „háncs, deszka, polc”, az orosz lub „háncs” közötti váltakozás (EDLIL: 337ff., 121); hasonlóképpen a marrucinus cibat és a picén qupat „(eltemetve) fekszik” között (Untermann 2000: 418). Ugyanez a hatás valószínűleg a római szerzők által átírt szabel szavakban is érvényesült, például a sabin ciprum „bonum” (Varro 1.1.5,159) és a picén határozószó kuprí között (Untermann 2000: 405). Említsük meg, hogy Gaius Marius, aki legyőzte a Cimbri törzset, Arpinum városa közelében született, amely Kr. e. 305-ig a Volsci területéhez tartozott [Iuv. 8.35; Diod. 20.90. Liv. 9.44, 16]. Vö. a görög βίβλος „a papirusz belső kérge” [Plato, Polit. 288E], „könyv” [Aesch., Supp. 947] és a βύβλος „egyiptomi papirusz” [Hdt. 2.92; Aesch. Supp. 761], „papír, könyv” [2.100] közötti különbséggel; βιβλίον „βίβλος-ból készült csík, papír, levél” [Hdt. 1.125, 3.128; Ar. Av. 974] és βυβλίον „byblus-papír” [Hesychius]; βιβλῖνος [papyr.], βίβλινος οἶνος „biblusi bor” (Thrákia egy vidékéről) [Hes. Op. 587], szemben a βύβλινος „βύβλο-ból készült” [Od. 21.391; Hdt. 7.25, 36], Βύβλινος [Eur. Ion. 1195] alakokkal. Ezeket a kifejezéseket a Βύβλος városnév motiválta, amely az elsődleges sémi *Gublu formából származik; ez az akkád URUgu/ub/gu–ub-la/li, a szótagoló ugariti URUgu–ub–li & KURgu–ub–li, az alfabetikus ugariti gbl, a föníciai gbl és a héber Ġabāl alapján rekonstruálható (DUL: 290; HAL: 173f.; GEW 1: 235; Masson 1967: 101–107; Rosól 2013: 167).

Az egyházi szláv *tjudь „idegen” egy *þiudja– alakban rekonstruálható gót forrást tükrözhet (lásd Pronk–T̨iethoff 2013: 202–204 és ESJS 16: 946f., a tárgyalással). Bár a bibliai gót korpuszában nem maradt fenn, azonosítható a vizigót király nevében: Thiodis / Theudis / Teudis [Jordanes, Getica 58/302], Θευδης [Procopius, BV 1.13.13]. A bibliai gótban *þiudeis alakban rekonstruálható (Schönfeld 1911: 234f.). Jordanes [23/116] egy északon élő idegen népről, a Thiudos népről tudósított, amely a gót király, Ermanaric hatalma alatt állt. Zeuss (1837, 688) ebben az etnonimában Nestor [2.24; 2.105] Čjudь nevét azonosította; ez talán az észteket és azok „idegen népét” jelöli. Ez a gót vagy keleti germán eredetű szó az ómagyarban (1121) Tout „szláv”, a 17. századtól pedig Tót „szlovák” alakban jelenik meg (EWU II: 1535f.).

¹⁰ Egy archaikusabb forma jelenik meg az ONor. összetétel rúnás emlékében: Sviþjóð, mégpedig a a suþiuþu ‘Svédországban’ formulában, amely a Skånéből származó, körülbelül 1050–1100-ra keltezett, Simrisben talált rúnás feliratból való (AnEW: 571). Még archaikusabb réteget képvisel a proto-számi nyelv proto-norvég vagy korai gót jövevényszava, a *tie̯Dō ‘ember’ (Sammallahti 2001: 409; vö. Qvigstad 1893: 129f. konkrét nyelvjárási adatokkal).

Straipsniai / Articles

37

HARALD BICHLMEIER, VÁCLAV BLAŽEK

SPic. nom.sg.? toúta, dat.sg./pl.? toútaih ‘város, társadalom’ stb. (Untermann 2000: 779–781; EDLIL: 618f.).

Kelta: OIr. túath ‘nép, törzs, föld’, MWelsh tut ‘nép, ország’, Welsh t̄ud ‘föld’, Corn. tus, MBret. tut, NBret. tud ‘nép’ (EDPC: 386f.), Gaul. [inscr. from Vaison] τουτιους ‘polgár’ (DLG³: 300), Cisalpine Gaul. [Brioni] gen.sg. toutas ‘törzs’ (Lambert 2003: 58, 74f.), Celtiberian [Botorrita IV: A1] acc.sg. toutam ‘pueblo’ (Jordán Cólera 1998: 148) = ‘Volk’ (Stifter [1996]2001: 97), továbbá számos onomasztikai megfelelő, például a gall istennévben: Teutates [Lucanus, Pharsalia 1.444–446], Toutatis ‘Mars jelzője’ [CIL III: 5320], gen.sg. személynévként Touto-rigis [Vienne-en-Val; lásd Lejeune 1971: 484; Delamarre 2007: 184], továbbá Apollo dat.sg. jelzőjeként Toutio-rigi [CIL XIII: 7564]; galata etnonimaként Touto-bodiaci [Pliny 5.146] stb. (DLG³: 295); leponti személynévként az alábbi pénzérme-feliratban: Toutio-pouos (Lejeune 1971: 484); keltibér családnév gen.pl.-ban Toutinikun (MLH V.1, 41f.); továbbá lehetséges további onomasztikai kognátumok más nyelvekben: luzitán teonimák Toudadigoe (vö. gall. Toutatis + –iko–), Toudopalandaigae (MLM V.1: 411f.); messzápiai tulajdonnevek: Taotinahiaihi (gen.sg.), Θeotor, gen.sg. Θeotoras stb. (MLM 2: 174, 324); Teuta illír királynő [Polybius II.4.7, 6.9, 8.4, 8.7, 8.10, 9.1, 11.4, 11.16, 12.3] = Teuta [Pliny 34.6.24]; ‘pelaszg’ Τευταμίδης [Il. 2.843], azaz ‘*Teutamos fia’, amely Mac. Τεύταμος alakban ténylegesen használatos [Diodorus Siculus 18.59]; továbbá dák Tautomedes a Cod. Theod. 15.1.13-ban: Tautomedi duci Daciae ripensis (Detschew 1957: 495); trák női név: Τουτα, Τιουτη, Τουτα (illetve Plovdiv, Saladinovo, Varna; Detschew 1957: 507) stb. (vö. például EWAhd 2: 686; Beekes 1998: 461).

Ide kapcsolódhat a hettita tuzzic. ‘hadsereg, katonai erők, katonai tábor^¹¹’ is, annak ellenére, hogy erőteljesen törekedtek az ‘óeurópai’ összehasonlítási anyagtól való elválasztására (vö. EDHIL: 908; Kloekhorst szerint a i-tövű *teuti hettita folytatóját **tuzzazzi- alakban kell adatoltnak tekinteni). Egy hipotetikus anatóliai kognátum a lyciai B-ben (= Milyan) tuta, amelyet ‘Gemeinde’ (Stoltenberg), illetve ‘Krieger’ értelmében értelmeztek.

¹¹ Ugyanez a szemantikai különbség a „nép” és a „hadsereg” között jelenik meg a PGmc. *fulka- > ONor. folk „hadsereg, tömeg, nép”; OE folc „Volk, Stamm; Menge, Schar; Heer”, E folk, OFris., OSax., OHG folk, MHG volc „sokaság, nép, gyalogság”, G Volk „nép” alakokban (Holthausen 1963[1934]: 111; Kluge 1999: 866). A *fulka- alakot, amely közvetlenül fennmaradt a langobard fulc-free „egy korábbi rabszolga szabadságának legmagasabb foka” glosszában, valamint a keleti germán személynevekben, például a vizigót Fulgaresdus és a herul Φούλγαρος alakban, a CSlav. *pъlkъ > OCS plъkъ „sor; ék”, CS plъkъ „tömeg, nép”, ORuss pъlkъ / pуlkъ / pъlkъ / polkъ „ezred, csata, hadjárat, nép, tömeg”, Russ. polk „ezred, tömeg”, Ukr. polk „ezred”, Pol. pułk, rég. pełk „ezred”, USorb. połk, OCz. plk, Cz. pluk „csoport, ezred”, Slk. pluk „ezred”, SCr. puk „nép, tömeg”, Bulg. plăk / pălk „uo.” alakban kölcsönözték (Pronk-Tiethoff 2013: 121f.).

38

Acta Linguistica Lithuanica LXXXIII

Cimbri et Teutoni

(Ševoroškin) — lásd Neumann (2007: 392f.), míg Aixenval’d, Bajun és Ivanov (1987: 173, 190) „hadsereg”-ként fordították.

4. TEUTONI / TEUTONES ÉS A PIE *teutēh_₂–

Ugyanabból a PIE *teuto/eh_₂– tőből származik a Teutoni etnonima [Mela 3.3.32; Pliny, NH 4.99; Florus 1.38{3.3}], Τεύτονες [Plutarch, Marius 15, 18 & Plutarch, Caesar 18; Ptolemy 2.11.9], Teutones [Ammian 31.5.12] (lásd ACS 2: 1808–1820; Zimmer 2005: 368). Eredetétől, legyen az kelta vagy germán, függetlenül a legkorábban lejegyzett nyugat-európai etnonimák közé tartozik. Plinius a Naturalis Historia című művében [37.35–36/12/11] közvetítette Massaliai Pytheas tanúságát északi útjáról, amelyet Kr. e. 325 körül tett meg:

… Pytheas szerint a Gutones, egy germán nép, a Metuonidis nevű óceáni torkolat partvidékén lakik, amely hatezer stadionnyi távolságra terjed ki; ettől egy napnyi hajóútra fekszik Abalus szigete; tavasszal a hullámok partra vetik, és ez a megszilárdult tenger hulladéka; a lakosok tüzelő helyett használják, és a szomszédos teutonoknak adják el.

Plini Secundi Naturalis Historia, szerkesztette K. F. T. Mayhoff, Lipsiae: Teubner 1906.

„... Pytheas azt mondja, hogy a gutonok, Germánia népe, a Metuonidis nevű óceáni torkolat partján laknak, területük hatezer stadionnyi távolságra terjed; e területtől egynapi hajóútra található Abalus szigete, amelynek partjaira tavasszal borostyánt vetnek ki a hullámok, ez pedig a tenger megszilárdult formában jelentkező kiválasztódása; továbbá a lakosok ezt a borostyánt tüzelőanyagként használják, és eladják szomszédaiknak, a teutonoknak.”

Idősebb Plinius, The Natural History, fordította John Bostock, H. T. Riley, London: Taylor & Francis, 1855.

5. TEUTONI & CIMBRI = „ROKONOK” VAGY „TÖRZSFŐNÖKÖK”?

Ha az előző gondolatmenet helyes, akkor mindkét etnonima, a Cimbri (*kumbr̥(ii)a-?) és a Teutoni / Teutones, ugyanazon társadalmi egység, a „törzs, nép” többé-kevésbé szinonim megnevezéseiből alakult. Az ókori szerzők gyakran együtt idézték őket: Teutonos Cimbrosque [Caesar, BG 2.4.1], Τευτόνων καὶ Κίμβρων [Plutarch, Marius 11] stb.

Straipsniai / Articles

39

HARALD BICHLMEIER, VÁCLAV BLAŽEK

5.1. Az egyik lehetőség annak feltételezése, hogy ugyanarról az egyetlen törzsről volt szó, amelyet két szinonim néven ismertek, s ezeket később két különböző törzs neveként értelmezték újra. Ebben az esetben meg kell magyarázni a Teutoni / Teutones név nazális bővülését.

5.1.1. Scheel (1898: 578–595) ebben az elsődleges germán etnonimák latin vagy görög képzési modellekhez való igazítását látta.

5.1.2. Schönfeld (1911: XXVf., 95f.) élesen bírálta ezt a megoldást, és a on– alakot a gyenge ragozás eredményeként próbálta megmagyarázni.

5.1.3. Schaffner (2015: 179–181) a germán törzsnevekben található nazális bővülésben, *anm. / *-ōnf. , az indoeurópai birtokos képző, a *-Hxon alkalmazását látja, miután azokat a „normális” n-tövűekkel való kiegyenlítődés alakította.

5.1.4.1. A tő nazális bővülését *teuto/ā egy illír királynő nevében azonosították: Teutana a Kr. e. 3.^rd századból [Florus, Epitome 1.21], összevetve a bővületlen Τεῦτα alakkal [Polybius II.4.7, 6.9, 8.4, 8.7, 8.10, 9.1, 11.4, 11.16, 12.3], valamint a Teuta alakkal [Pliny 34.6.24] stb. (Krahe 1929: 113).

5.1.4.2. Ezek az alakok a kelta nyelvekben jobban dokumentáltak: gall személynevek (ACS 2: 1899f.; Delamarre 2007: 184; OPEL 4: 128): Cassia Toutona coniux Lugdunumból / Lyonból, Franciaországból [CIL XIII: 2014] memori[ae] aeternae T[ou]tonius December qui vixit annos XIII Lugdunumból / Lyonból, Franciaországból [CIL XIII: 2287] Q. Melius Toutonis f(ilius) Arles-ból, Franciaországból [CIL XII: 852] Dis Manib(us) Eutico Toutoni fil(io) Langres-ból / Adematunnumból, Franciaországból [L’Année épigraphique 1969/1970 (1972): 117, n. 427] Inter Toutonos cahi Greinbergből, Miltenberg mellett, Németországból; kb. Kr. u. 200 [CIL XIII: 6610] Mascelio Touton[Mainzból-Kastelből, Németországból [CIL XIII: 7302]. Óhispán (különösen a vettonok területéről származó) egyéni név: Toutonus (MLH V.1, 411).

5.1.4.3. A germán nyelvekben még a *-an- bővítéssel, < a korai PGerm. *-on- alakban is adatolt a köznév (Feist 1939: 496f.; GED: 361; AnEW: 623; Holthausen 1963[1934]: 363): gót þiudans ‘βασιλεύς’, azaz ‘király’, óizlandi þjóðann ‘király, herceg, vezető’, óangol dēoden ‘király, úr; isten’, óészaki thiodan ‘uralkodó, a nép ura’ < PGmc. *þeudanaz, < korai PGerm. *teutōno.

5.2. Alternatívaként a Teutoni & Cimbri párban a germán *þeudanōz kumbriōn ‘törzsek / népek vezérei’ szintagma látható, amely többé-kevésbé megfelel a gall törzsnévnek, Bituriges [Caesar, BG 1.18.6; 7.5.1 stb.; Livy 5.34.1; Pliny 4.108; Strabo 4.2.1 stb. – lásd ACS 1: 434–441], amelyet korábban ‘a világ királyai’ jelentésűként értelmeztek (vö. Zeuss 1852: 14: “ita ut significet

40

Acta Linguistica Lithuanica LXXXIII

Cimbri et Teutoni

„a Bituriges ősi neve, amely mindig is vagy a világ, vagy a tágas vidékek uralkodóit, azaz ‘hatalmasokat’ jelentette”, de talán pontosabban ‘a világ királyához tartozók’-at jelenthette (ha a gall *Biturīgĭo-, egy hovatartozást kifejező, a személynévből származtatott melléknév *Bitu-rīg-)¹²; vö. óír bihₕ ‘világ’, valamint Delamarre tárgyalását a DLG¹: 66; 32f., 127; DLG³: 76f.; 37f., 151f. kötetben, beleértve a párhuzamos képzéseket is Albio-rix; Dubno-rix & Dumno-rix). A két, azonos első elemmel rendelkező germán etnonima talán hasonló kapcsolatának egy másik esete azonosítható a következőben: Τευτονόαροι [Ptolemy 2.11.9] = *Τευτονοουάριοι (Schönfeld 1911: 224)?

6. A PGMC. *kumbarīōn–/*kumburīōn– és *peudō– etimológiai elemzése

6. A germán appellatívumokat *kumbarīōn–/*kumburīōn– és *peudō–, ha ezek képezik az elemzett etnonimák alapját, részletesen kell etimologizálni.

6.1. A PGmc. *kumbarīōn–/*kumburīōn– visszavezethető a pre-PGmc. *(ǵ)mbʰoriā́/*(ǵ)mbʰriā– alakokra, miközben a rekonstruált PGmc. *kumbra– vagy *kumbrīia– etnonima pre-PGmc. *(ǵ)mbʰro– vagy *(ǵ)mbʰriio– alakokra vezethető vissza. Ha a hovatartozási képző *(–i)io–/*–iā– elkülönül, a szegmentálásnak több lehetősége is van:

6.1.1. Suffixális deriváció: (i) *(ǵ)m–rᵒ másodlagos *bʰ-val; (ii) *(ǵ)mḅʰ–or–/–ro–. A PIE *ǵembʰ– ‘harapni, harapást létrehozni’ gyökkel való kapcsolat (LIV²: 162f.) fonológiailag kifogástalan lenne. Ezt a gyökeret a ‘fogas’ vagy ‘fésűszerű’ part leírására használták; erről már a §2.9-ben is szó esett. Van még egy elméleti lehetőség, amely a PGmc. *kembōn– > *kimbōn– f. ‘taraj’ alakján alapul; ez a PGmc. *kamba– ‘fésű’ ablautolt feminin n-tövéhez tartozik (EDPG: 287, 279; EWAhd 5: 360–362), mégpedig a frizurára vonatkozóan. Amint azonban fentebb már említettük (§2.9), a PIE *ǵmbʰ-ró– > PGmc. *kumbra szemantikailag problematikus, mivel jelentése ‘harapó’ kellett volna hogy legyen, míg a PIE *ǵembʰ-ro– > PGmc. *kembʰra > *kimbʰra– meglehetősen rendhagyó képzés lett volna.

A PGmc. *kumbra ‘harapó’ csak akkor értelmezhető etnonímaként, ha olyan képzésben áll, mint a PGmc. *kumbrīia ‘a harapó’, feltéve, hogy bizonyítható lenne a jelentés ‘agresszívek’ vel sim. irányú megváltozása. Eddig azonban a germán nyelvekben nem sikerült ilyen jelentéseltolódást kimutatni.

Ha azonban feltételezzük, hogy a PGmc. *kamba– ‘fésű’ és a PGmc. *kumbra közötti kapcsolat mégis érzékelhető lehetett, idézni szeretnénk Tacitust [Germania 38] a hajviselet fontosságáról a Suebi körében:

¹² Köszönjük Stefan Zimmernek, hogy felhívta figyelmünket a Bituriges ezen értelmezésére.

Straipsniai / Articles

41

HARALD BICHLMEIER, VÁCLAV BLAŽEK

A törzs jellegzetes hajviselete, hogy hajukat oldalra fésülik, és csomóba kötve megrövidítik: így különülnek el a szvébek a többi germántól, a szvéb szabadok pedig a szolgáktól. Más népeknél – akár valamiféle rokonság folytán a szvébekkel, akár, ami gyakrabban fordul elő, utánzás révén – ez ritka, és csak a fiatalság időszakára korlátozódik; a szvébeknél azonban egészen őszülésig visszacsavarják a felborzolt hajtincseket, és gyakran magán a fejtetőn kötik össze. A fejedelmeknek még gondosabban rendezett a hajuk: ez a megjelenésükre fordított figyelem, ám ártalmatlan; hiszen nem azért, hogy szeressenek vagy szeressenek általuk, hanem hogy bizonyos magasságot és félelmet keltsenek, hajukat a csatába induláskor felékesítve jelenjenek meg, hogy az ellenség szemében is méltóságot sugározzanak.

„Náluk nemzeti sajátosság, hogy hajukat hátracsavarják, és csomóba kötik. Ez különbözteti meg a szvébeket a többi germántól, ahogyan saját szabad születésű embereiket is a rabszolgáiktól. Más törzseknél – akár a szvéb néppel való valamiféle rokonság, akár, ami gyakrabban fordul elő, utánzás miatt – ez ritka szokás, és a fiatalság időszakára korlátozódik. A szvébek őszülésükig kedvelik kócos hajfürtjeik hátrahúzását, és gyakran éppen fejük búbján kötik össze őket. A főemberek díszesebb frizurát viselnek; olyannyira törődnek a megjelenésükkel, ám teljes ártatlansággal, nem szerelmi szándékkal; hanem amikor háborúba indulnak, hajukat úgy rendezik el, hogy magasabbnak és félelmetesebbnek tűnjenek, s úgyszólván az ellenség tekintetének díszítik magukat.”

Cornelius Tacitus: de Origine et Situ Germanorum Liber. – Opera Minora, szerk. H. Furneaux, Oxford: Clarendon Press, 1900.

Cornelius Tacitus: Germany and its Tribes. – Complete Works of Tacitus, A. J. Church és W. J. Brodribb fordítása, New York: Random House, 1942.

A frizura germán etnonímiában betöltött szerepének egy másik példája a vandál törzs Hasdingi neve, amely az óészaki haddr ‘női haj, fej hajzata’, valamint az óangol heord ‘haj’ segítségével etimologizálható (Schönfeld 1911: 129).

6.1.2. Összetétel: (iii) *(g)m-b^ʰor-/-b^ʰro-; (iv) *(g)m b^ʰ-b^ʰor-/-b^ʰro-.

Laistner (1892: 31f.) már azt javasolta, hogy az első komponenst az IE *gem- ‘nyomni, összepréselni; megragadni’ gyökkel azonosítsuk (IEW: 368f.; LIV²: 186), vö. a gör. γέμω ‘tele van’, γέvτο ‘megragadta’. A germánban ez a gyök két változatban folytatódik, *gem és *gembʰ-: óészaki kumla ‘préselni’, norvég kumla ‘összepréselni, gyúrni; csomósítani’, kumsa ‘keverék’ szemben az óangol cimb(e) ‘kapcsolat, illesztés’, óészaki kimbull ‘nyaláb’ alakokkal (IEW: 368).

6.1.3. Az –r– képzős deriváció nem túl jellemző a germán etnonimák körében (pl. Sugambri, Tungri), ezért a 6.1.2. pontban szereplő változatot részesítjük előnyben, ahol a második komponens feltehetően az IE *bʰer- ‘vinni, hordozni, hozni’ igéből származik (IEW: 128–132; LIV²: 76f.; vö. a PGmc. *beranan ‘hordozni, vinni; szülni’ [EDPG: 59]). A *bʰer ige hasonló használata mutatható ki például az *oi-bʰró- > PGmc. *aibra- > OHG eibar, eiver ‘éles, keserű; heves, rettenetes’, óangol āfor ‘heves, gyűlöletes’ összetételben (EWAh 2: 969f.; NIL: 16).

42

Acta Linguistica Lithuanica LXXXIII

Cimbri et Teutoni

Az IE *gem– + *bʰer– gyökök folytatóiból, PGmc. *kem(b)-/*kum(b)- + *bʰer–, álló összetétel több szemantikai értelmezést tesz lehetővé: „gyülekezetet hordozó”, „uniót hordozó”, illetve „gyülekezetben született”, „unióban született” vel sim.

6.2. A PGmc. *peu̯da–/*peu̯dō– baltikumi, itáliai és kelta megfelelőivel együtt a fentebb (§3.2.) bevezetett késői PIE *teuto–/*teutā– alakból vezethető le. Ha a *teuto– folytatói semlegesneműek voltak, természetesnek tűnik a *teutā– < *teuteh₂– alakot pl.ntr. = kollektívumként értelmezni. Az etimológiai kísérletek valószínűleg legteljesebb jegyzékét EWAnd 2: 687f. állította össze.

6.2.1. A leggyakoribb etimológia, amelyet Ficktől (1890: 61) kezdve a legtöbb kézikönyv megismétel, a szót a PIE *teuh₂– „schwellen, stark werden” gyökből vezeti le (IEW: 1080f.; LIV²: 639f.).

6.2.2. Beekes (1998: 461–465) elutasította a PIE *teuh₂–^{„duzzadni, erőssé válni”¹³}gyökből való levezetést mind hangsúlytani, mind szemantikai okokból (szerinte motiválatlan), kétségbe vonva ezáltal a *teutā indoeurópai eredetét általában, és azt egy feltételezett szubsztrátumból való átvételként magyarázta, amelyet Hans Krahe már korábban az „óeurópai” víznévrétegként azonosított. Míg Krahe nem kételkedett az „óeurópai” víznevek indoeurópai hovatartozásában, Beekes mind ezeket a vízneveket, mind a *teutā lexémát kifejezetten nem indoeurópaiként határozta meg.

6.2.3. McCone (1987: 103, 111, 115f.) új megoldást kínált, amely azon az igén alapul, amelyet a Lat. tueor / tuor, inf. tuērī & tuī „nézni, őrizni”, ppp. tuitum & tū̆tum, contuērī & contuī „nézni, látni” folytat, olyan névszói származékokkal, mint tūtus „biztonságos, védett”, tūtor „őr”, tūtēla „gyámság, védelem”, Tūtānus „védelmet nyújtó istenség”, Tūtīlīna „védelmet nyújtó istennő”. A *teutā alakot az anit-gyökből *teu– vezette le, és kollektívumként értelmezte: *„Dienerschaft [des Königs]”. E grammatikai azonosítással egyet lehet érteni, mivel ez a szemantikai motiváció valószínűbben tükrözte az akkori társadalom feudális szervezetét, mint az „Óeurópai” egység korának társadalmi berendezkedését. McCone mindenesetre felvetette azt a kérdést, hogy a gyök anit vagy set volt-e. Kümmel (LIV²: 639) a gyök végi laringálist a latin tūtus „biztonságos, védett” alapján rekonstruálta. De Vaan (EDIL: 632f.) elfogadta az -ū– magyarázatát a következőből:

13 Beekes (1998: 463) megjegyezte, hogy a laringális kiesésének a baltiban cirkumflex hanglejtésként kellene tükröződnie, vagyis *teuh₂ > Baltic *teutā, és az au diftongus érthetetlen volt számára. Szükséges emlékeztetni arra, hogy a baltiban valóban vannak a várt cirkumflexszel rendelkező alakok, nevezetesen a litván taũtinti „nemzeti jelleget adni”, taũsti „hűtlenné válni népéhez”, aptaũtėlis „törpe”; lett nyj. (Raipole) taũta „fajta, nemzetség; rokonság, nép, nemzet” (lásd fentebb).

Straipsniai / Articles

43

HARALD BICHLMEIER, VÁCLAV BLAŽEK

az *-eu vagy *-ou diftongus nem kezdő szótagban való előfordulását. A produktív prefixumok nagy száma lehetővé teszi e megoldás valódi alternatívaként való elfogadását.

6.2.4. Trierre (1942: 239) hivatkozva de Vries (AnEW: 613) szintén elutasította az „erős”-etimológiát (§6.2.1.), és a „Gemeinschaft” elsődleges jelentésén alapuló szemantikai kiindulópontot részesítette előnyben. pjóđ „nép” szócikkében az ONor. þýđr „kedves, szeretetteljes, barátságos”, þýđa „barátság” alakokra utalt. Ezek az alakok az OE geđiede „jó, tisztességes”, OSax. gi-thiudo határozószó „illő módon”, MDu. ge-diede „készséges, jóindulatú” (*peuđia-) alakokkal állnak kapcsolatban, továbbá a Goth. þiupjan „megáldani, jónak nyilvánítani”, ONor. þýđa „megnyerni, barátságot kötni”, OE geđiedan „csatlakozni, összekötni, társulni” (*peuđianan) igékben tanúsított faktitív igével is. Természetesen ezek a *-iacan képzett alakok nem lehetnek a PGerm. *peuđō- forrásai. A Goth. nyelvben több elsődleges alak is található: þiup n. „τὸ ἀγαθόν”, azaz „a jó” (*peuba-), például a þiup taujan „jót tenni” kifejezésben, továbbá a bővített származékok: þiuþeins „jóság, nagylelkűség”, þiuþeigs „jó, igazságos, tökéletes; áldott, dicsért” (Feist 1939: 498; GED: 362f.; EDPG: 539), valamint a runikus OHG (azaz türingiai?) þiup (*peuþi-), amely a következő szövegezésben jelenik meg: þiup:ida:x(x?)exxxxa:hahwar „Jót, Ida!... Hahwar.” Ezt a szöveget egy a weimari Nordfriedhof temetőben talált sír ambergyöngyére írták. Kr. u. 550-re keltezik (Nedoma 2004: 313f.). A legközelebbi nem germán megfelelő az óbreton tū „jó, kedvező;?varázsló”, a középbreton astut „nyomorult, szerencsétlen, hitvány” < *estut < *eks-teuto-; vö. továbbá a középwalesi Morgan(t) Tut „Arthur udvarának főorvosa” (Fleuriot 1964: 325; EDPG: 539).

Ezt a „barátságos”-etimológiát a többi etnonima etimológiája is alátámaszthatja. Európa egyik leggyakoribb etnonimája, a Veneti stb. (lásd Krahe 1942: 137), a *uenHetoi protoalakra vezethető vissza, amelyet a *uenH- „liebgewinnen” igéből származtattak (IEW: 1146f.; LIV²: 682f.). A legmeggyőzőbb folytatók ismét a kelta és germán nyelvekben találhatók:

Germán *ueni- „barát” > ONor. vinr; OE, OFris. wine, OSax., OHG wini „ua.” (EDPG: 579).

Kelta *ueniā > OIr. fine f. „család”; OBret. guen-ceil gl. „cognationem”, coguenou gl. „indigena”, MBret. gouen(n), Bret. goenn f. „faj, nemzetség”; leponthuszi Uenia (Fleuriot 1964: 112, 188; Lejeune 1971: 429; EDPC: 413). A gall onomasztikonban számos *ueni- komponenst tartalmazó tulajdonnév található, amelyeket „a klán tagja” értelemben lehet értelmezni, például: Ueni-carus, Ueni-clutius, Ueni-lati, Ueni-marus stb. Nagyon érdekes az Οὐενι-τουτα összetétel [G–106]. Ezt a jelentést a vallaurisi gallo–görög felirat is alátámasztja: [G–279] ουενικοι μεδου „a klánhoz tartozók Medos számára” (DLG³: 313). Jogosan tehető fel a kérdés, hogy vannak-e megfelelői a „jó, barátságos” *teuto- kelta–germán izoglosszának, természetesen a meglehetősen távoli latin tueor mellett. Neumann (apud HEG

44

Acta Linguistica Lithuanica LXXXIII

Cimbri et Teutoni

T–466) a hettita tušk(ie/a)-zi „boldognak lenni, szórakozni, játszani”, tuškari- „boldogság”, tuškaratt és duškatar / duškarann- „ua.”, dušgarau̯ant- „boldog, vidám” igében azonosította, ha azt a *teu gyöknek a ške/o képzővel való bővítéseként elemezzük. Kloekhorst (EDHIL: 901f.), aki dokumentálta az idézett alakokat, kétségeit fejezte ki Neumann etimológiájával kapcsolatban, de ellenérv nélkül. Másrészt Kloekhorst maga (EDHIL: 365) elfogadta a hettita hušk/a-zi „várni valamire, időzni” ige *h₂eu- „látni” gyökből, ugyanazzal a ške/o képzővel való származtatását. A *teu gyöknek minden képzőbeli bővítés nélküli folytatását Aixenval’d, Bajun, Ivanov (1987: 122) a hettita reduplikált duddu- „kegyesen bánni” igében azonosította. Megemlítjük, hogy Georgiev (1966: 36) közvetlenül összekapcsolta a hettita duddu alakot a tuzzi- „hadsereg” stb. és a gót piuda „nép” alakokkal. Összefoglalva: rendelkezésünkre áll az elsődleges *teu- „kedvesnek, barátságosnak lenni” ige, amely megerősíti a *teutā- terminus „barátságos”-etimológiáját.

7. ÖSSZEFOGLALÁS

Az itt tárgyalt mindkét etnonimát, a Teutoni & Cimbri neveket, tisztán germán képződményként elemezzük. Ezek a nevek többé-kevésbé azonos jelentésű, „törzs” jelentésű szavakból alakultak, ezért ugyanarra az egy törzsre is utalhatnak. A nazális bővítményű PGmc. *peudanā- „törzsfőnök” jelentése azonban, amely valószínűleg a Teutoni / Teutones etnonima kezdetén áll, egy mindkét etnonimából álló szintagma része lehetett: *peudanōz kumbrijōn „törzsek törzsfőnökei”. Ez a megoldás azt is jelentené, hogy a Teutoni & Cimbri ^{valójában csupán egy törzset14} vagy törzsszövetséget jelölt, talán a többi törzs között vezető szerepben.

8. UTÓIRAT

Morgenstierne (1942: 266) és Szemerényi (1962: 195, fn. 107) az összehasonlítási anyagot a következő hipotetikus iráni megfelelésekkel bővítette: perzsa toda „halom; boglya, kazal; domb, sírhalom; céltábla vagy jel, amelyre nyilakat lőnek”, tod (a toda helyett) „domb; csúcs, tető; halom; tevepúp” (Steingass 1892: 334), valamint szogd: buddhista twδ’k, keresztény twdy, manicheus twδyh „halom,”

¹⁴ Kr. e. 113-ban Noricumban zajlott le az első történetileg dokumentált katonai konfliktus a Gnaeus Carbo vezette rómaiak és a germánok között, akiket csupán a Cimbri képviselt [Strabo 5.1.8; Tacitus, Germania 37]. Meglehetősen valószínűtlennek kell tartanunk, hogy a rómaiak már az első pillanattól képesek voltak megkülönböztetni egymástól a különböző germán törzseket.

Straipsniai / Articles

45

HARALD BICHLMEIER, VÁCLAV BLAŽEK

„tömeg” (Gharib 1995: n. 9705). A *teutā „barátságos”-etimológiáját elfogadva lehetetlennek tűnik őket összekapcsolni. Másfelől ezek az iráni alakok kapcsolatban állhatnak az újavesztai oronimával, a Tuḍaska- „egy hegy vagy hegység neve” [Yt. 19.2.. 4.] (Bartholomae 1904: 655).

KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS

A tanulmány a Brnói Masaryk Egyetem 2817. számú Kutatási Alapjának támogatásával készült. Hálásak vagyunk John Bengtsonnak az angol nyelv javításáért. Köszönetünket fejezzük ki azoknak a tudósoknak, akik megküldték nekünk észrevételeiket, kiegészítéseiket és kritikai megjegyzéseiket, nevezetesen Robert Nedoma és Stefan Zimmer részére. Minden hibáért továbbra is mi vállaljuk a felelősséget.

RÖVIDÍTÉSEK

acc. – accusativus, tárgyeset; Akk. – akkád; Alb. – albán; Alph. Ugar. – alfabetikus ugariti; Blr. – belarusz; Bret. – breton; Bulg. – bolgár; Corn. – cornwalli; CS – egyházi szláv; CSlav. – közös szláv; Cz. – cseh; Dac. – dák; Dan. – dán; Du. – holland; E – angol; Faer. – feröeri; G – német; Gaul. – gall; gen. – genitivus, birtokos eset; Goth. – gót; Gr. – görög; Hebr. – héber; Hitt. – hettita; Hung. – magyar; Icel. – izlandi; inf. – infinitivus, főnévi igenév; Lat. – latin

Latv. – lett; Lith. – litván; Mac. – makedón; Marruc. – marrucinus; MBret. – középbreton; MDu. – középholland; Mess. – messzáp; MGr. – középgörög; MHG – középfelnémet; MLG – középalnémet; MWelsh – középwalesi; NBret. – újbreton; NFris. – északfríz; Norw. – norvég; OBret. – óbreton; OCS – óegyházi szláv; OCz. – ócseh; OE – óangol; OFris. – ófríz; OHG – ófelnémet; OIcel. – óizlandi; OIr. – óír; OLF – óalsófrank; OLith. – ólitván; ONor. – óészaki; OPruss. – óporosz; ORuss. – óorosz

46

Acta Linguistica Lithuanica LXXXIII

Cimbri et Teutoni

OSax. – ó- vagy óalsószász; OSerb. – ó- vagy ószerb; PGmc. – proto-germán; Phoen. – föníciai; PIE – proto-indoeurópai; pl. – többes szám; Pol. – lengyel; ppp. – passzív perfekt participium; PSl. – proto-szláv; Rom. – román; Russ. – orosz; SCr. – szerbhorvát

Serb. – szerb; sg. – egyes szám; Syll. Ugar. – szótagírásos ugariti; Slk. – szlovák; Sln. – szlovén; SPic. – dél-picenumi; Swed. – svéd; Ukr. – ukrán; Umb. – umber; USorb. – felsőszorb; Ven. – venetikus

REFERENCES

ACS – Holder Alfred 1896–1907: Alt-celtischer Sprachschatz, 3 vols, Leipzig: Teubner.

AhdS – Althochdeutscher Sprachschatz oder Wörterbuch der althochdeutschen Sprache, Vierter Theil (Gutturale), etymologisch und grammatisch bearbeitet von Dr. E. G. Graff, Berlin: Nikolai, 1838.

Aixenvāld Aleksandra Ju., Bajun Lilija S., Ivanov Vjačeslav V. 1987: Materialy k rekonstrukcii kul’turno-istoričeskogo processa v drevnej Maloj Azii (II). – Issledovanija po épigrafike i jazykam drevnej Anatolii, Kipra i antičnogo severnogo Pričernomor’ja, eds. L. S. Bajun, V. P. Jajlenko, Moskva: Akademija nauk SSSR – Institut vseobščej istorii, 106–191.

ALEW – Altlitauisches etymologisches Wörterbuch, Vol. 1 (A–M), Vol. 2 (N–Ž), unter der Leitung von Wolfgang Hock und der Mitarbeit von E. J. Bukevičiūtė und Ch. Schiller bearbeiten von R. Fecht, A. H. Feulner, E. Hill und Dagmar S. Wodtko, Vol. 3 (Verzeichnisse und Indices), unter der Leitung von W. Hock und der Mitarbeit vieler anderer bearbeiten von R. Fecht, Hamburg: Baar Verlag, 2015.

AnEW – de Vries Jan 1962: Altnordisches etymologisches Wörterbuch, 2. erg. Auflage, Leiden: Brill.

Bartholomae Christian 1904: Altiranisches Wörterbuch, Strassburg: Trübner.

Beekes Robert S. P. 1998: The origin of Lat. aqua, and of *teutā ‘people’. – Journal of Indo-European Studies 26, 459–465.

Beekes Robert S. P. 2014: Pre-Greek: Phonology, Morphology, Lexicon, ed. S. Norbuis, Leiden, Boston: Brill.

Straipsniai / Articles

47

HARALD BICHLMEIER, VÁCLAV BLAŽEK

de Bernardo Stempel Patrizia 1987: Die Vertretung der indogermanischen liquiden und nasalen Sonanten im Keltischen, Innsbruck: Institut für Sprachwissenschaft der Universität Innsbruck.

Delamarre Xavier 2007: Noms de personnes celtiques dans l’épigraphie classique. Nomina Celtica antiqua selecta inscriptionum, Paris: Éditions Errance.

DÉLL – Ernout Alfred, Meillet Alfred 2001: Dictionnaire étymologique de la langue latine: histoire des mots. Retirage de la 4, éd. augm. d’additions et de corr. par J. André, Paris: Klincksieck.

Detschew Dimiter 1957: Die thrakischen Sprachreste, Wien: Rohrer.

DLG¹ – Delamarre Xavier 2001: Dictionnaire de la langue gauloise. Une approche linguistique du vieux-celtique continental, préface P.-Y. Lambert, Paris: Éditions Errance.

DLG³ – Delamarre Xavier 2018: Dictionnaire de la langue gauloise. Une approche linguistique du vieux-celtique continental, préface P.-Y. Lambert. Troisième edition, Paris: Éditions Errance.

DIL – Dictionary of the Irish Language, ed. E. G. Quin, Dublin: Royal Irish Academy (Compact Edition), 1998.

DUL – A Dictionary of the Ugaritic Language in the Alphabetic Tradition, 1–2 vols, ed. del Olmo L. G., Sanmartin J., translated and edited by W. G. E. Watson (Third Revised Edition), Leiden, Boston: Brill, 2015.

EDG – Etymological Dictionary of Greek, Vol. 1, by Beekes R. with the assistance of L. van Beek, Leiden, Boston: Brill, 2010.

eDIL – Electronic Dictionary of the Irish Language. Available at: http://www.dil.ie/ [Accessed 2020].

EDHIL – Kloekhorst Alwin 2008: Etymological Dictionary of the Hittite Inherited Lexicon, Leiden, Boston: Brill.

EDLIL – de Vaan Michiel 2008: Etymological Dictionary of Latin and the other Italic Languages, Leiden, Boston: Brill.

EDPC – Matasović Ranko 2009: An Etymological Dictionary of Proto-Celtic, Leiden, Boston: Brill.

EDPG – Kroonen Guus 2013: Etymological Dictionary of Proto-Germanic, Leiden, Boston: Brill.

ESĮS – Havlová Eva et al. 1989–2018: Etymologický slovník jazyka staroslověnského, 1–19, Praha: Academia / Brno: Tribun EU.

EWAhd – Etymologisches Wörterbuch des Althochdeutschen.

48

Acta Linguistica Lithuanica LXXXIII

Cimbri et Teutoni

Band I: –a – bezzisto, von Albert L. Lloyd und Otto Springer, Göttingen, Zürich: Vandenhoeck & Ruprecht, 1988.

Band II: bî – ezzo, von Albert L. Lloyd, Rosemarie Lühr und Otto Springer † unter Mitwirkung von Karen R. Purdy, Göttingen, Zürich: Vandenhoeck & Ruprecht, 1998.

Band III: fadum – fūstslag, von Albert L. Lloyd und Rosemarie Lühr unter Mitarbeit von Gerlinde Kohlrusch, Maria Kozianka, Karen R. Purdy und Roland Schuhmann, Göttingen: Vandenhoeck & Ruprecht, 2007.

Band IV: gâba – hyɫare, von Albert L. Lloyd und Rosemarie Lühr unter Mitarbeit von Gerlinde Schuhmann, Maria Kozianka, Karen R. Purdy und Roland Schuhmann, Göttingen: Vandenhoeck & Ruprecht, 2009.

Band V: iba – luzzilo, Hrsgg. von Rosemarie Lühr, erarbeitet von Harald Bichlmeier, Maria Kozianka und Roland Schuhmann mit Beiträgen von Albert L. Lloyd unter Mitarbeit von Karen K. Purdy, Göttingen: Vandenhoeck & Ruprecht, 2014.

Band VI: mâda – pūzza, Hrsgg. von Rosemarie Lühr, erarbeitet von Harald Bichlmeier, Maria Kozianka, Roland Schuhmann und Laura Sturm, Göttingen: Vandenhoeck & Ruprecht, 2017.

Band VII: quaderna – skazzôn, Hrsgg. von Rosemarie Lühr, erarbeitet von Dagmar S. Wodtko (Arbeitsstellenleitung), Harald Bichlmeier, Maria Kozianka und Roland Schuhmann, Göttingen: Vandenhoeck & Ruprecht, 2020. [im Druck]

EWU – Benkő Loránd et al. 1994: Etymologisches Wörterbuch des Ungarischen, I–II, Budapest: Akadémiai Kiadó.

Feist Sigmund 1939: Vergleichendes Wörterbuch der gotischen Sprache. Mit Einschluß des Krimgotischen und sonstiger zerstreuter Überreste des Gotischen, 3. neubearbeitete und vermehrte Auflage, Leiden: Brill.

Fick August 1890: Wörterbuch der Indogermanischen Sprachen. Erster Theil: Wortschatz der Grundsprache, der Arischen und der Westeuropäischen Spracheinheit, Göttingen: Vandenhoeck & Ruprecht.

Fleuriot Léon 1964: Dictionnaire des glosses en vieux breton, Paris: Klincksieck.

Furnée Edzard J. 1972: Die wichtigsten konsonantischen Erscheinungen des Vorgriechischen, The Hague, Paris: Mouton.

GED – Lehmann Winfred P. 1986: A Gothic Etymological Dictionary. Based on the third edition of Vergleichendes Wörterbuch der gotischen Sprache by Sigmund Feist, Leiden: Brill.

Straipsniai / Articles

49

HARALD BICHLMEIER, VÁCLAV BLAŽEK

Georgiev Vladimir 1966: Die Bilingue von Pyrgi als Beweis für die hethitische Herkunft der etruskischen Sprache. – Balkansko ezikoznanie 11/1, 25–67.

GEW – Frisk Hjalmar 1960–1972: Griechisches etymologisches Wörterbuch. 3 vols, Heidelberg: Carl Winter Universitätsverlag.

Gharib Badrozaman 1995: Sogdian Dictionary: Sogdian–Persian–English, Tehran: Farhangan.

Gołąb Zbigniew 1982: About the Connection between Kinship Terms and Some Ethnica in Slavic (The Case of *Sîrbi and Slověne). – International Journal of Slavic Linguistics and Poetics 25–26, 165–171.

Grimm Jacob (ed.) 1840: Andreas und Elene, Casel: Fischer.

HAL – The Hebrew and Aramaic Lexicon of the Old Testament, ed. Koehler L., Baumgartner W., translated by M. E. J. Richardson, Leiden, Boston, Köln: Brill, 2001.

HEG T – Tischler Johann 1991–1994: Hethitisches etymologisches Glossar. Teil III (Lieferung 8–10: T/D), Innsbruck: Institut für Sprachen und Literaturen der Universität Innsbruck, Abteilung Sprachwissenschaft.

Holthausen Ferdinand 1963[1934]: Altenglisches etymologisches Wörterbuch. 2. unveränd. Auflage, Heidelberg: Carl Winter Universitätsverlag.

IEW – Pokorny Julius 1959: Indogermanisches etymologisches Wörterbuch, München, Bern: Francke.

Jordán Cólera Carlos 1998: Introducción al celtibérico. Prólogo de Francisco Villar, Zaragoza: Universidad.

Kluge Friedrich, bearbeitet von Elmar Seebold 1999: Etymologisches Wörterbuch der deutschen Sprache. 23. Auflage, Berlin, New York: Walter de Gruyter.

Krahe Hans 1929: Lexikon altyllirischer Personennamen, Heidelberg: Carl Winter Universitätsverlag.

Krahe Hans 1942: Beiträge zur illyrischen Wortund Namenforschung. – Indogermanische Forschungen 58, 131–152.

Laistner Ludwig 1892: Germanische Völkernamen, Stuttgart: Kohlhammer (Sonderabdruck aus den Württembergischen Vierteljahrsheften für Landesgeschichte, neue Folge 1892).

LDW IV – Lettisch-deutsches Wörterbuch, von K. Mühlenbach, redigiert, ergänzt und abgeschlossen von J. Endzelin, Riga: Herausgegeben vom lettischen Kulturfond 1929–1932.

50

Acta Linguistica Lithuanica LXXXIII

Cimbri et Teutoni

Lejeune Michel 1971: Lepontica: Documents gaulois et para-gaulois de Cisalpine. – Études celtiques 12, 357–500.

LEIA – Vendryes Joseph: Lexique étymologique d’Irlandais ancien. – A: Dublin: School of Celtic Studies, Dublin Inst. for Advanced Studies, 1959 (ND 1981). – B: Dublin: School of Celtic Studies, Dublin Inst. for Advanced Studies – Paris: Centre National de la Recherche Scientifique, 1981. – C: Dublin: School of Celtic Studies, Dublin Inst. for Advanced Studies – Paris: Centre National de la Recherche Scientifique, 1987. – D: Dublin: School of Celtic Studies, Dublin Inst. for Advanced Studies – Paris: Centre National de la Recherche Scientifique, 1983. – R, S: Dublin: School of Celtic Studies, Dublin Inst. for Advanced Studies – Paris: Centre National de la Recherche Scientifique, 1974. – T, U: Dublin: School of Celtic Studies, Dublin Inst. for Advanced Studies – Paris: Centre National de la Recherche Scientifique, 1978.

LEW – Fraenkel Ernest 1962–1965: Litauisches etymologisches Wörterbuch. 2 vols, Göttingen, Heidelberg: Vandhoeck & Ruprecht – Carl Winter Universitätsverlag.

LIV² – Lexikon der indogermanischen Verben, unter Leitung von H. Rix bearbeitet von M. Kümmel, T. Zehnder, R. Lipp, B. Schirmer, Wiesbaden: Reichert, 2001.

Masson Émilia 1967: Recherches sur les plus anciens emprunts sémitiques en Grec, Paris: Klincksieck.

Matthias Franz 1904: Über die Wohnsitze und den Namen der Kimbern, Berlin: W. Pormetter.

McCone Kim R. 1987: Hund, Wolf und Krieger bei den Indogermanen. – Studien zum indogermanischen Wortschatz, ed. W. Meid, Innsbruck: Institut für Sprachwissenschaft der Universität Innsbruck, 101–154.

MLH V.1 – Monumenta Linguarum Hispanicarum, Band V. 1: Wörterbuch der keltiberischen Inschriften, von D. S. Wodtko, Wiesbaden: Reichert, 2000.

MLM 2 – Monumenta Linguae Messapicae, editi da C. de Simone, S. Marchesini, Wiesbaden: Reichert, 2002.

Morgenstierne Georg 1942: Iranica. – Norsk Tidsskrift for Sprogvidenskap 12, 258–271.

Much Rudolf 1892: Deutsche Stammsitze. Ein Beitrag zur ältesten Geschichte Deutschlands. Halle: Niemeyer (Sonderabdruck aus den “Beiträgen zur Geschichte der Deutschen Sprache und Literatur”, vol. XVII).

Much Rudolf 1905: Referate über Matthias 1904. – Deutsche Literaturzeitung 48, 2997–2999.

Straipsniai / Articles

51

HARALD BICHLMEIER, VÁCLAV BLAŽEK

Much Rudolf 1920: Deutsche Stammeskunde. 3. verb. Auflage, Berlin, Leipzig: Walter de Gruyter.

Müllenhoff Karl 1887/1906: Deutsche Altertumskunde. Band 2, Berlin: Weidmann.

Nedoma Robert 2017: Germanic: The documentation of Germanic. – Handbook of Comparative and Historical Indo-European Linguistics, Vol. 2, K. J ared, J. Brian, F. Matthias in cooperation with M. Wenthe (eds.), Berlin, Boston: Walter de Gruyter, 875–888.

Nedoma Robert 2004: Personennamen in südgermanischen Runeninschriften, Heidelberg: Carl Winter Universitätsverlag.

Neumann Günter 2007: Glossar des Lykischen. Überarbeitet und zum Druck gebracht von Johann Tischler, Wiesbaden: Harrassowitz.

Neumann Günter, Grünewald Thomas, Martens Jes 2000: Kimbern. – Reallexikon der Germanischen Altertumskunde (RGA^²) 16, Berlin, New York: Walter de Gruyter, 493–504.

NDEW – Norwegisch-Dänisches etymologisches Wörterbuch², ed. Falk H. S., Torp A., Oslo, Bergen: Universitetsforlaget, 1960.

NIL – Wodtko Dagmar S., Irslinger Britta, Schneider Carolin 2008: Nomina im Indogermanischen Lexikon. (Indogermanische Bibliothek, Reihe 2: Wörterbücher), Heidelberg: Carl Winter Universitätsverlag.

OPEL – Onomasticon Provinciarum Europae Latinarum.

Lőrincz Barnabás, Redő Franciscus (eds.) 1994: Vol. I: Aba – Bysanys, Budapest: Archaeolingua. (Archaeolingua 3).

Lőrincz Barnabás (ed.) 1999: Vol. II: Cabalicius – Ixus, Wien: Forschungsgesellschaft Wiener Stadtarchäologie.

Lőrincz Barnabás (ed.) 2000: Vol. III: Labareus – Pythea, Wien: Forschungsgesellschaft Wiener Stadtarchäologie.

Lőrincz Barnabás (ed.) 2002: Vol. IV: Quadratia – Zures, Wien: Forschungsgesellschaft Wiener Stadtarchäologie.

Pronk-Tiethoff Saskia 2013: The Germanic loanwords in Proto-Slavic. (Leiden Studies in Indo-European 20), Amsterdam, New York: Rodopi.

Qvigstad Just. K. 1893: Nordische Lehnwörter im Lappischen, Christiania: Dybwad.

REW – Vasmer Max 1950–1958: Russisches etymologisches Wörterbuch. 3 vols, Heidelberg: Carl Winter Universitätsverlag.

52

Acta Linguistica Lithuanica LXXXIII

Cimbri et Teutoni

Rosół Rafał 2013: Frühe semitische Lehnwörter im Griechischen, Frankfurt am Main: Lang.

Rozwadowskij Jan 1928: Cimbri-sjabri. – Sbornik statej v čest’ akademika A. I. Sobolevskogo, ed. by V. N. Perec, Leningrad: Izdatel’stvo Akademii nauk SSSR.

Sammallahti Pekka 2001: The Indo-European Loanwords in Saami. – Early Contacts between Uralic and Indo-European: Linguistic and Archaeological Considerations, ed. Carpelan Ch., Parpola A., Koskikallio P., Helsinki: Suomalais-Ugrilaisen Seuran Toimituksia / Mémoires de la Société Finno-Ougrienne 242, 397–415.

Schaffner Stefan 2015: Zu den Wortbildungstypen der altgermanischen Völkernamen mit n-Suffix. – Münchener Studien zur Sprachwissenschaft 69/1, 145–189.

Scheel Willy 1898: Die Bildung und Ueberlieferung der germanischen Völkernamen auf ones. – Philologus 57, 578–595.

Schönfeld Moritz 1911: Wörterbuch der altgermanischen Personenund Völkernamen nach der Ueberlieferung des klassischen Altertums bearbeitet, Heidelberg: Carl Winter Universitätsverlag.

Schrijver Peter 1995: Studies in British Celtic Historical Phonology, Amsterdam, Atlanta: Rodopi.

Sitzmann Alexander, Grünzweig Friedrich E., unter Benutzung einer Bibliographie von Robert Nedoma herausgegeben von Hermann Reichert 2008: Die altgermanischen Ethnonyme: ein Handbuch zu ihrer Etymologie, Wien: Fassbaender.

Smoczyński Wojciech 2018: Lithuanian Etymological Dictionary, ed. Holvoet A., Young S. with the assistance of W. Browne, Berlin, Bern, New York, Wien: Peter Lang.

Steingass Francis Joseph 1892: A Comprehensive Persian-English Dictionary: Including the Arabic Words and Phrases to be Met with in Persian Literature, London: Routledge & Paul.

Stifter David [1996]2001: Neues vom Keltiberischen: Notizen zu Botorrita IV. – Die Sprache (Sonderheft): Chronicalia Indoeuropaea 38/3, 89–110.

S z e m e r é n y i Oswald 1962: Principles of Etymological research in the IE languages. – Fachtagung für indogermanische und allgemeine Sprachwissenschaft, ed. Knobloch J., Innsbruck: Sprachwissenschaftliches Institut der Universität, 175–212.

Trier Jost 1942: Zaun und Mannring. – Beiträge zur Geschichte der deutschen Sprache und Literatur 66, 232–264.

Untermann Jürgen 2000: Wörterbuch des Oskisch-Umbrischen, Heidelberg: Carl Winter Universitätsverlag.

Straipsniai / Articles

53

HARALD BICHLMEIER, VÁCLAV BLAŽEK

Walde Alois, Hofmann Johann B. 1938–1956: Lateinisches etymologisches Wörterbuch, Heidelberg: Carl Winter Universitätsverlag.

WGS – Wortschatz der Germanischen Spracheinheit, unter Mitwirkung von H. Falk gänzlich umgearbeitet von A. Torp, Göttingen: Vandenhoeck & Ruprecht, 1909.

Zeuss Johann K. 1837: Die Deutschen und die Nachbarstämme, München: Lentner.

Zeuss Johann K. 1852: Grammatica celtica. E monumentis vetustis tam hibernicae linguae quam britannicae dialecti cambricae cornicae armoricae nec non e gallicae priscae reliquiis construxit J. K. Zeuss, Lipsiae: Weidmann.

Zimmer Stefan 2005: Teutonen. – Reallexikon der Germanischen Altertumskunde ^(RGA2) 30, Berlin, New York: Walter de Gruyter, 368f.

Zimmer Stefan 2007: Zu Alter, Stammbildung und Benennungsmotiv des Namens Cymry. – Kelten-Einfälle an der Donau. Akten des Vierten Symposiums deutschsprachiger Keltologinnen und Keltologen Linz / Donau, 17.–21. Juli 2005, ed. Birkhan H., Wien: Verlag der Österreichischen Akademie der Wissenschaften, 669–678.

Kimbrai ir teutonai

SANTRAUKA

Straipsnyje nagrinėjami du germanų etnonimai kimbrai (Cimbri) ir teutonai (Teutoni), kurie senuosiuose šaltiniuose dažnai vartojami kartu. Išsamiai aptarus jau esamas etimologijas, pateikiamas naujas sprendimas – sintagma *peudanōz kumbrijōn interpretuotina kaip „genčių vadai“. Tokiu atveju abu etnonimai būtų susiję su ta pačia gentimi arba genčių sąjunga.

Įteikta 2020 m. spalio 4 d.

HARALD BICHLMEIER Sächsische Akademie der Wissenschaften zu Leipzig Arbeitsstelle Jena: Etymologisches Wörterbuch des Althochdeutschen Zwätzengasse 12a D–07743 Jena [email protected]

VÁCLAV BLAŽEK Ústav jazykovědy a baltistiky Filozofická fakulta Masarykovy University A. Nováka 1, CZ–60200 Brno [email protected]

54

Acta Linguistica Lithuanica LXXXIII