Terminustól terminusig. VI

JONAS KLIMAVIČIUS

Nuokana, NEM cikutà

A botanikusok már több mint száz éve tudják, hogy a nuokana Laurynas Ivinskis szóalkotása. Ivinskis szótárainak gazdag újításait fél évszázaddal ezelőtt Jonas Kruopas is észrevette és bemutatta (Kruopas 1998: 193, 195–196). Magam is már régóta – a Lietuvių kalbos žodynas munkálatai közben – következetes idegenszó- és nemzetközi szó-litvánosítóként, sőt az egzotizmusokat kíméletlenül lecserélőként tartom számon Ivinskist. Miután Albina Auksoriūtė disszertációs tanulmányai révén (Auksoriūtė A. 1995: 58–65; 1997, 33–39; 2000, 48–57; 2001, 95–111; 2002, 95–102; 2003, 135–142, 2004, 127–149, 2007, 72–91; 2008, 132–141) alaposabban megismertem Ivinskis szóalkotói törekvéseit és eredményeit (köztük a teljesen egyéni, nehezen vagy egyáltalán nem érthető indítékú alkotások igen nagy számát), e szóalkotás bizonyos sikerét, valamint azokat az erőfeszítéseket, amelyekkel kéziratos, megfelelőbb újításait most igyekeznek meghonosítani, elgondolkodik az ember: milyen merész, reményteljes munka, milyen eleven, üdítő forrás volt ez a litván nyelv elnyomásának idején, és milyen száraz, kiszáradt forrás most, a szabadság éveiben...

Ennek a kis lépésemnek nincs valóban elméleti célja – annak bizonyítása, hogy a nuokana Ivinskis szóalkotása, valamint képzési módjának, szemantikai motivációjának, részben pedig etimológiájának bemutatása –, hanem gyakorlati célja is van: a nuokana használatának végleges meghonosítása a litván nyelv minden területén (nem csupán a botanikai nómenklatúrában), mert ezt még nem sikerült elérni, és talán nem is törődtek vele.

A nuokana nyomára nem megalkotója, Ivinskis révén bukkantam, hanem egészen véletlenül. 1981-ben történt – Juozas Glinskis drámája, a Cikuta – Sokratui. Régóta ismert volt, hogy az athéni bíróság különös, bár enyhébb módon ítélte halálra Szókratészt: nem szikláról taszították le, hanem mérget kellett innia. Itt valamilyen cikutát kellett innia. Mi az a cikuta? Aligha járt ennek utána az író. Pedig nem hiányoznak az arra vonatkozó utalások, hogy milyen mérget ivott Szókratész, például: Во времена Сократа при-

144 J. Klimavičius | Terminas prie termino. VI

говоренный к смерти в назначенное время выпивал чашу растертой ядовитой цикуты (болиголова) Нерсесянц 1977: 139. <...> megitta a cikuta mérgének poharát Ksenofontas 1993: 12. <...>, a mi korunkban Szókratésznak nem kellene maudas levét innia, <...> Ruso 1979: 30. <...> halál a nuokana mérgének poharától <...> Averincevas 1989: 188. És ez nem csak Szókratész esetében van így, például: Érthető, hogy a görnyedt cipésznek sokkal biztonságosabb, mint aranypohárból egészségre inni a mérgező italba kevert mérget – a mérgező nuokanát és a kurpelét Lukianas 1975: 89. Melyik mérgezésleírás helytálló? A nuokana (Cicuta) és a mauda (Conium < görögül koneion) az ernyősök (ma: zellerfélék) családjába tartozó, eléggé hasonló növények; mindkettő mérgező, de a nuokana esetében (faja: nuodingoji nuokana – Cicuta virosa) nem az egész növény, csak a gyökere mérgező, a mauda esetében viszont az egész (különösen a termése); termőhelyeik is különböznek: a nuokanáé a vízpartok, mocsárszélek és nedves rétek, a maudáé a parlagok, lakóhelyek környéke, ház mögötti területek és kerítések menti sávok. Hasonlóságukat egyes nyelvek elnevezései is tanúsítják: németül Schierling – mauda, Wasser schierling (de Wüterich is) – nuokana, angolul poison-hemlock – mauda, water-hemlock (de cowbane is) – nuokana. Az oroszok igyekeznek megkülönböztetni őket: nuokana – вех (lengyelül wiechon), цукыма; mauda – болиголов, омег. Tehát a botanikai különbség egyértelmű; azt, hogy valójában mit ivott Szókratész, a klasszika-filológia szakértőinek kellene tisztázniuk. Itt csak azt fontos megjegyezni, hogy a cicuta nemcsak nuokana, hanem általában mérget is jelent (LoLieŽ 2007). Ezért Nersesiancnál a цукыма (болиголов) nem feltétlenül szinonimákat jelent: a цукыма mérget, a болиголов pedig pontosítást: maudát. Másfelől ez lehetséges, de nem szükségszerű: „a cicuta néven a rómaiak a mérgező Conium maculatum növényt nevezték” LBŽ 1938 (ezért a klasszikus latin szótárban a cicuta jelentése: 1) болиголов, цукыма Дворецкий 1986), ám a tudományos botanikai nómenklatúrában épp ellenkezőleg. A cicuta szó két ellentétes megfelelője – a „mauda” és a „nuokana” –, valamint az általános jelentése – „méreg” – pótolhatatlan tények, csak ügyelni kell arra, hogy ne mossuk össze őket. Hogy valójában mit ivott Szókratész (és miért nevezik a görög Szókratész által ivott mérget egy késői – Horatius és az idősebb Plinius korabeli – latin szóval) a klasszika-filológia szakértőinek kellene tisztázniuk.

Laurynas Ivinskis korának és környezetének – közvetlen és tágabb értelemben egyaránt (a Vilniusi Egyetem nélkül, később pedig a sajtótilalommal) – rendkívül kedvezőtlen viszonyai voltak számára, a litván identitás és a litván nyelv, sőt magának a nyelvnek a fennmaradása szempontjából is: már pirkadt, de ez a hosszú éjszaka hajnala volt... Mégsem hiányoztak munkájának hálás és gondos utódai. Ivinskis újításai közül nem egy

Terminologija | 2010 | 17 145

a nem rövid feledésből átvéve bekerült Povilas Matulionis 1906–1907-es művébe, a Žolynasba, amikor az Aušra után már felhangzott Vinco Kudirka Tautiška giesmėje és Maironis Jaunoji Lietuvaja. Közéjük tartozik a szóban forgó szó is: Cicuta L. – nuokana Iv[inskis] – вехъ – szalej, cykuta Matulionis 1906–1907. Matulionis számára már világos volt, hogy ez Ivinskis szóalkotása. Csak azt lehet megerősíteni, hogy Ivinskis előtt egyetlen litván nyelvi forrásban sem – sem a nyelvjárásokban, sem az írásos emlékekben – volt ismert a nuokana (LKŽ VIII 1970). Annak kiderítése, hogy Ivinskis számos műve közül mikor és melyikben fordult elő először a nuokana, az ivinskistákra marad; most csak annyi tudható, hogy Ivinskis már 1858-ban, a Genavaitė fordításában a cikutas szót használja, és lábjegyzetben botanikai terminusként adja meg: Cikutas marinamasis. Cicuta virosa. Szalej jadowity Ivinskis R 1995: 285. A Nuokana bekerült J. Baronas szótárába is: веха – nuokana RLŽ 1924. Matulionis Žolynasában a Cicuta virosa Lin. fajt a nuokana garlė összetett előtagú terminussal nevezi meg Jac[oby]. 1938-ban a Botanikai Szótári Bizottság által összeállított és kiadott Lietuviškas botanikos žodynas. I dalis a Cicuta virosa L. – giftiger Wesserschierling – вех ядовитый – szalej jadowity – vėlnrutks szabványos litván nevét, a nuodingoji nuokana alakot adja meg, továbbá a regionális szinonimákat és a meg nem honosodott új szóalkotásokat is – morkelės Seinai, morkiukai Tauragė, mirštamukai K. Grinius, smertkevynis J.–A. Pabrėža, vandens maudas J.–A. Pabrėža, F. Kuršaitis, šelmis tručyzninkas J. Fiedorowicz (1851). A botanikai terminológia ügye véglegesen rendeződött – az alapvető, hatkötetes Lietuvos flora, az 1998-as Botanikos vardų žodynas; az enciklopédiáknak itt már nem volt nehéz dolguk.

Más volt a helyzet az idegen szavak szótáraival. A TŽŽ 1936 főként „a francia, német, orosz, lengyel és angol nyelvű, legjobb ilyen típusú szótárakat használta” (5–6), ezért a szerkesztők könnyen találkozhattak a lengyel cykuta, az orosz цукута szóval, de a nuokana szóval nem (az LBŽ 1938-ig még két év volt hátra)... Így aztán ezt adták meg: cikuta (latin) – „a zellerfélék családjába tartozó, nagyon mérgező növény”. A fordításon alapuló TŽŽ 1951 és 1969 fél lépést tett előre és fél lépést oldalra: cikutà – m é r g e z ő n u o k a n a (az értelmezés folytatódik), tehát tegyél úgy, mint a szótár: használd a cikuta alakot, és tudd, hogy ez a nuodingoji nuokana; de minek ez, ha a cikuta alakot adják meg? Csak a DŽ 1972-ben található meg: nuokana – bot. „a zellerfélék családjába tartozó gyógynövény” (Cicuta): nuodingoji nuokana (Cicuta virosa). Sem a DŽ 1993 és a DŽ 2000, sem a TŽŽ 1985 és a TŽŽ I 1999 nem ad ennél szabályosabb alakot. Csak a TŽŽ 2001 közli a cikutà (latinul cicuta – egy mérgező növény neve) ntr. alakot, a nuokana jelentése pedig: „<...>”.

1 4 6

J. Klimavičius | Terminas prie termino. VI

Így tehát két feladat marad – a normatív lexikográfia és más eszközök révén teljesen kiirtani a cikutą, és hogy ez könnyebben sikerüljön, megmagyarázni a nuokanos szó keletkezését és motivációját.

A žem. nukanoti szót már tanulmányaim legelejétől ismernem kellett volna – valószínűleg abból a Laurynas Ivinskisnek tulajdonított, akkoriban népszerű, verses humoros elbeszélésből, amelynek címe Smetonas: Nebibusiu as tajp smajlus, kad tajp n u k a n o j a, / Pasiktausidama dvases kada tajp nuotwoja LLIChrest 1957: 406 (Nebebūsiu aš taip smailus, kad taip n u k a n o j o Ivinskis R 1995: 36). A Nukanojo jelentése: megkorbácsolta, megverte (406); az egész könyv Žodynėlyje: nukanoti – nukamuoti, nuplakti, sumušti szójegyzékében: „nukanoti – meggyötörni, megkorbácsolni, megverni”. Ivinskisnél ez nem az egyetlen előfordulása ennek a szónak, például: Nebatsižvilgėdamas bėgo vilkas, <...>, bijodamas, kad oželis su savo šeimyna paskui negintų, o sugavęs, kad nenukanotų Ivinskis R 1995: 23. A nukanoti és a kanoti szó LKŽ V 1959-ben jelzett kapcsolatára talán pár éve jöttem rá, de amikor most nekiültem írni, kiderült, hogy Bernd Gliwa már jóval korábban írt hasonló témájú cikket (Gliwa 2002).

A mérgező (egyébként gyógynövényként – homeopátiás szerként – is használt) növény, a nuokana nem „igen régi eredetű” szó, és nem is ismeretlen „botanikusok szóalkotása” (Gliwa 2002), hanem Laurynas Ivinskis képzővel alkotott származéka a nukanóti igéből, žem. nukāñoti 1. tárgyas „meggyötörni; megölni, agyonütni” (vö. kanóti, žem. kāñoti 1. „pusztítani, ölni; gyötörni, kínozni”: Bekanódamas nukanósi arklius kaip ponas žmones A. Juškos szótára, iškāñoti 1. „kiirtani, kiirtani ölni” Šatės, užkāñoti „agyonütni” Kuliai); a nyugat-žemaitiai és keleti aukštaitiai nyelvjárásban a kanóti 2. tárgyatlan „haldoklik, lemegy, meghal” Punskas, Lazdijai, a nukanóti 2. „meghal” Būdvietis (Lazdijų r.), Antaliepė. A kāñoti és a nukāñoti tehát nemcsak egyetlen nyelvjárás szavai, hanem a régi irodalom antológiákban is szereplő szavai – nem véletlenül jellemzi Danutė Petkevičiūtė őket – a nutvoti, švaistyti igékkel együtt – Ivinskis eredeti költészetének képszerű igéiként (Petkevičiūtė 1988: 205).

Egy új szóalkotás eredetének megállapításához nincs szükség etimológiára, a nuokana képzés motivációjának világosságát azonban növelheti a kanoti 3. (Rumšiškės) igével nyilvánvalóan rokon aukšt. ¹kanéti „éhezik, keveset eszik; rosszul öltözik, nélkülöz”: Mūsų šunelis kāna, kāna per visą dieną Salamiestis. Mano tėvai nesikanėdavo: gerai valgydavo Bagotoji. Kiaulės iškanėjo, perdien nešertos Dusmenys (bár az ¹nukaneti „elpusztul” Palanga alak a žemaitiai nyelvjáráshoz tartozik), továbbá a kanybà scom főnév, pejoratív „aszott, sovány ember vagy állat” Jonas Jablonskis (Veliuona),

Terminologija | 2010 | 17

147

kanypà: Kanypa yra liesa mažà žmona A. Juškos szótára; továbbá a nukanėkoti „agyonverni, megölni” Joniškėlis, kanýkoti „gyötörni, pusztítani” Pašvitinys, Linkuva (LKŽ V 1959).

A Kãnoti és a kanėti különböző előtagokkal társul – nemcsak a nukãnoti, nukanéti (valamint a nukanėkoti), hanem az iškãnoti, užkãnoti, iškanéti (valamint az iškanýkoti) is – ez leginkább Gliwa második változatának, a nuokana: náukoti „gyötörni, kínozni” Viekšniai, Lazdynų Pelėda (LKŽ VIII 1970) etimológiájának lehetősége ellen szól (a jelentős hangtani nehézségekről nem is beszélve). Az első – a valódi – eredetmagyarázatot viszont nemcsak a Gliwa által említett lengyel konać „haldoklik” (nem pedig „halódik”!..) és az orosz до-кона́ть „befejez, megöl”, hanem a к о н-еu „vég” is alátámasztja (az etimológusok szerint rokona a н а-ч а-ло „kezdet” szónak is). A nukanoti tehát igen találó magyarázata: „véghez juttatni” (Ivinskis R 1995, Žodynėlis).

A legfontosabb, hogy a nuokana képzővel alkotott származék a nukanoti igéből, nem pedig a kanoti igéből és a nuo- előtagból (ahogy Gliwa írja). Mindig azt mondják, hogy a szóalkotást nem szabad összekeverni a szó összetételével, de újra és újra belebotlunk ebbe a hibába.

A Nuokanos analógia arra utal, hogy a núõdas inkább nem a nuduoti 13. „megmérgezni” igéből ered, amelyet csak A. Juškos szótára adatol (LKŽ II₂ 1969), hanem az apduoti 2. „mérget adni” igéből – az apdavãi 2. „méreg” Vajasiškis –, vagy az apduoti 2. || „elvarázsolni (valamilyen füvekkel)”: Sedžiu kaip apduotas Karsakiškis (LKŽ II₂ 1969) igéből – az apdavãi 1. „különféle füvek, eszközök, amelyekkel valakit elkábítanak vagy megbabonáznak; csali” Dusetos, A. Juškos szótára (LKŽ I₂ 1968). A Nuodas inkább a nudėti 9. „agyonütni, megölni” || visszaható „elpusztulni, kimúlni” igéből ered: Du paršiukai auga gerai, o vienas nusidėjo Karsakiškis (LKŽ II₂ 1969).

KÖVETKEZTETÉSEK

Laurynas Ivinskis szóalkotása, a nuokana az 1906–1907-es években Povilas Matulionis Žolynas című műve révén került be a tudományos botanika nómenklatúrájába, és 1938-ban a Lietuviškas botanikos žodynas véglegesítette. A klasszikus latin nyelvben a cicuta egy növény, mauda, általános értelemben pedig méreg; a tudományos botanikában viszont – bár hasonló, de más – a nuokana. Nuokanos meghonosodása a litván nyelvhasználat egészében megengedhetetlenül sokáig tartott. A Nuokana csak 1972-ben jelenik meg a normatív lexikográfiában, a Dabartinės lietuvių kalbos žodynas című szótárban; a cikuta pedig csak 2001-ben, a Tarptautinių žodžių žodynas című szótárban szerepel az „ntk.” (nem ajánlott) megjelöléssel; helyette a nuokana használatos. A fordításokban még mindig előfordul a cikuta: Szókratész állítólag mérget ivott, vagy cikutát, litvánul pedig hol maudát, hol nuokanát. Miért ivott a görög Szókratész latin cikutákat (többes szám!

1 4 8 J. Klimavičius | Terminas prie termino. VI

vö. kamillavirágokat), és egyáltalán mit ivott valójában – maudát vagy nuokanát –, azt a klasszikus filológia szakértőinek, nem pedig a botanikai terminológusoknak kell tisztázniuk. Ahhoz pedig, hogy a növénynév, a nuokana (Cicuta), könnyebben meghonosodjon, célszerű megmagyarázni a képzését és a motivációját. A Nuokana szót a žemaitiai Ivinskis alkotta a nukanoti „megölni” szóból (kanoti – „pusztítani; gyötörni”, vö. még nukanėti „elpusztulni”).

IRODALOM ÉS FORRÁSOK

Auksoriūtė A. 1995: L. Ivinskio „Prigimtu menės“ taksonų pavadinimai. – Terminologija 2, 58–65.

Auksoriūtė A. 1997: Lauryno Ivinskio „Prigimtu menės“ sistematikos kategorijų pavadinimai. – Lauryno Ivinskio kalendoriaus 150-mečiui. Straipsniai ir dokumentai, Vilnius, 33–39.

Auksoriūtė A. 2000: L. Ivinskio mikologijos terminai. – Terminologija 7, 48–57.

Auksoriūtė A. 2001: L. Ivinskio mineralogijos naujadarai. – Terminologija 8, 95–111.

Auksoriūtė A. 2002: Keletas L. Ivinskio augalų pavadinimų. – Terminologija 9, 95–102.

Auksoriūtė A. 2003: Individualieji L. Ivinskio Lenkų–žemaičių kalbų žodyno ir Prigimtu menės augalų vardai. – Terminologija 10, 135–142.

Auksoriūtė A. 2004: Neaiškios darybos L. Ivinskio Prigimtu menės naujažodžiai. – Terminologijos istorijos ir dabarties problemos, Vilnius, 127–149.

Auksoriūtė A. 2007: Lauryno Ivinskio keturkalbio žodyno terminai. – Terminologija 14, 72–91.

Auksoriūtė A. 2008: Keletas atgaivintų Lauryno Ivinskio augalų vardų. – Terminologija 15, 132–141.

Averincevas S. 1989: NT apžvalga – Katalikų kalendorius žinynas 1989. Vertė P. Kimbrys.

DŽ 1972: Dabartinės lietuvių kalbos žodynas, Vilnius.

DŽ 1993: Dabartinės lietuvių kalbos žodynas, Vilnius.

DŽ 2000: Dabartinės lietuvių kalbos žodynas, Vilnius.

Gliwa 2002: Nuodingų augalų nuokana ‘Cicuta virosa L.’ bei nuokanis ’toks grybas Lactarius turpis Weinm.’ pavadinimai lietuvių kalboje, – Onomasiology Online 3 (2002) a linguistic journal edited by Joachim Grzega, Alfred Bammesberger and Marion Schöner, ISSN 1616–9484.

Ivinskis L. R 1995: Raštai. Sudarė R. Mikšytė, redagavo V. Vanagas ir V. Vitkauskas, Vilnius.

Kruopas J. 1998: L. Ivinskio leksikografiniai darbai. – Rinktiniai raštai, Vilnius, 191–198.

Ksenofontas 1993: Atsiminimai apie Sokratą. Vertė V. Kazanskienė, Vilnius.

LBŽ 1938: Lietuviškas botanikos žodynas. I dalis. Sudarė Botanikos žodyno komisija, vadovaujama doc. L. Vailionio, redagavo dr. J. Dagys, Kaunas.

LKŽ I₂ 1968: Lietuvių kalbos žodynas 1, Vilnius.

LKŽ II₂ 1969: Lietuvių kalbos žodynas 2, Vilnius.

LKŽ V 1959: Lietuvių kalbos žodynas 5, Vilnius.

LKŽ VIII 1970: Lietuvių kalbos žodynas 8, Vilnius.

LLChrest 1957: Lietuvių literatūros istorijos chrestomatija, Vilnius.

LoLėŽ 2007: Kuzavinis K. Lotynų–lietuvių kalbų žodynas, Vilnius.

Lukianas 1975: Dievai, heteros, pranašai. Vertė L. Valkūnas.

Matulionis P. 1906–1907: Žolynas. Dalis II. Lietuvos augalų žodynas ir augalų taislas, Vilnius.

RLŽ 1924: Baronas J. Rusiškai lietuviškas žodynas, Kaunas.

Ruso Ž. Ž. 1979: Rinktiniai raštai. Vertė L. A. Skūpas, Vilnius.

TŽŽ 1936: Tarptautinių žodžių žodynas. Sudarė K. Boruta, Pr. Čepėnas, S. Sirutytė-Čepėnienė, redagavo J. Žiugžda, peržiūrėjo Vacl. Biržiška, Pr. Dovydaitis, Kaunas.

TŽŽ 1951: Tarptautinių žodžių žodynas. Redagavo I. V. Liochinas ir F. N. Petrovas, vertė O. Katinskaitė, Ch. Lemchenas, J. Talmantas, lietuviškąjį leidimą redagavo Ch. Lemchenas, Vilnius.

TŽŽ 1969: Tarptautinių žodžių žodynas. Redagavo I. Liochinas, S. Lokšina, F. Petrovas (vyr. redaktorius) ir L. Šaumianas, vertė O. Doveikienė, J. Kabelka ir Ch. Lemchenas, lietuviškąjį leidimą redagavo Ch. Lemchenas, Vilnius.

Terminologija | 2010 | 17 149

TŽŽ 1985: Tarptautinių žodžių žodynas. Ats. redaktorius V. Kvietkauskas, Vilnius.

TŽŽ I 1999: Vaitkevičiūtė V. Tarptautinių žodžių žodynas A–K, Vilnius.

TŽŽ 2001: Tarptautinių žodžių žodynas. Ats. redaktorius A. Kinderys, Vilnius.

Дворецкий И. Х. 1986: Латинско–русский словарь, Москва: „Русский язык“.

Нерсесянц В. С. 1977: Сократ, Москва: „Наука“.

Beérkezett: 2010-12-29

Jonas Klimavičius, Erfurto utca 56–14, 04107 Vilnius, Litvánia

1 5 0 J. Klimavičius | Terminas prie termino. VI